~ 36. I'm fine

"Az egész csak azon múlik, hogy benned van-e a csakazértis. Csak azért is menni, csinálni, megbotlani, szeretni, csalódni, félni, folytatni, fájni, örülni, gúnyos kacajok tárgya lenni, elérni... Merni elérni... Mert egyszer bizony tátják majd a szájukat, hogy hittel hova lehet eljutni... Mert a kitartás és az alázat sikert szül."

A hazafele út teljes csendben telt el, de nem is vártam mást. Mióta megtudtam, hogy terhes vagyok a kezemet el sem mozdítottam a hasamról, Danielle pedig csöndben sétált mellettem a gondolataiba merülve. El tudtam képzelni miket gondolhat most rólam. Felelőtlen. Óvatlan. Idióta. Szinte biztos voltam benne, hogy neki is ez a három szó fut át az agyán, hiszen nekem is ezek lepték el a fejemet. Igen,  jobban kellett volna vigyáznunk. Igen, felelőtlen voltam, amiért nem szedtem gyógyszert. És igen, egy idióta vagyok. Ezt még magyarázni se nagyon kell. És maradt még egy kérdés a sok dolog mellé a fejemben.. mi lesz most? Hogy fogom ezt beadagolnia  többieknek? A bátyámnak és leginkább.. Louis-nak? Ki fog akadni.. annyira ki fog akadni! Erre még nem voltam felkészülve. Egy sarokkal a házunk előtt megtorpantam. Nem tudom végigcsinálni. Most még nem.

-Danielle?! - barátnőm megállt, majd várakozó, s kíváncsi tekintettel pillantott az arcomra, a hasamra, majd újra az arcomra.
-Jól vagy? - kérdezte, s közelebb lépett. Arcán kezdtek előbukkanni az aggodalmas ráncok.

-Igen, izé.. én csak.. nem aludhatnék ma nálad? - egy percig elgondolkozott, majd bólintott, s elindultunk az ellenkező irányba.

Másnap reggel újabb rosszullét lett úrrá rajtam, így ahogy felkeltem a mosdó fele vettem az irányt. Percekig öklendeztem, majd miután úgy éreztem, hogy eléggé jól vagyok ahhoz, hogy elhagyjam a fürdőt, a konyhába mentem egy pohár vízért. Leültem a bögrével az ablak mellé, és csak néztem az utcát, figyeltem az embereket. A legtöbb ember akit láttam, leginkább munkába igyekezett, de voltak szerelmes párok is, és egy nő, aki babakocsit tolt maga előtt. Egyedül. Vajon én is erre a sorsra fogok jutni, miután elmondtam Louis-nak mindazt, amit el kell mondanom? Nem.. Ő nem tenne velem ilyet. Tudom, érzem. Tovább figyeltem a nőt, s egy csodás életet képzeltem el neki, míg el nem tűnt a szemem elől. Elképzeltem, hogy otthon várja valaki, egy férfi, aki szereti, valaki, aki mindent feladta érte, és a gyerekért, ami egy gyönyörű szerelemből született, és egy percig sem tekintenek úgy a csöppségre, mint egy hibára. Az anya nem félt, mikor bejelentette, hogy terhes, az apa pedig hihetetlenül boldog volt, és...
-Szerinted, mikor múlnak el a reggeli rosszullétek? - Dani hangjára majdnem eldobtam a kezemben lévő poharat, majd hirtelen hátrafordultam, hogy szembe kerülhessek vele, a képzeleteim pedig eltűntek, mintha soha ott sem lettek volna.  Mintha a nőt sem láttam volna, ahogy a babakocsit sem. De az én hasamban még  mindig növekszik egy apróság. - Ne haragudj - mondta, mikor leolvasta arcomról az ijedtséget - nem akartalak megijeszteni.
-Semmi baj. Végül is ez a te házad. Nekem nem kellene itt lennem. - épp ellenkezni kezdett, mikor belé fojtottam a szót. - Nem tudom, hogy mikor múlnak el a rosszulléteim. Majd megkérdezem, mikor visszamegyek az orvoshoz. - Ugyanis az orvos elrendelte, hogy minden hónapban meglátogassam.
-Rendben. Szólj, amikor indulni szeretnél. A srácok már biztos felébredtek.
-Hát, tudod, igazából arra gondoltam, mi lenne ha.. talán még egy éjszakát..
-Te is tudod, hogy nem halaszthatod az örökkévalóságig. El kell nekik mondanod. 

-Tudom. - egy sóhaj kíséretében leültem, s csak bámultam a padlót. - De mi van, ha Louis kidob, miután közlöm vele, hogy terhes vagyok? Vagy, ha Liam csalódik bennem? Vagy, ha...

-Elég legyen! Te is tudod, hogy egyikük sem egy bunkó gyerek, Helena! Meg fogják érteni.
-Felelőtlennek fognak gondolni. Ahogy te is.
-Mi? Én nem.. csak..
-Nem számít.
-Figyelj, szerintem csak nem vagytok még erre felkészülve, ennyi az egész. Mindketten fiatalok vagytok, szinte még gyerekek. Sőt.. ha Louis-t vesszük figyelembe, ő még nagyjából egy tíz éves szintjén van. - mindketten elmosolyodtunk, majd legjobb barátnőmre emeletem tekintetem.
-Köszönöm. Tényleg, mindent köszönök! Összeszedem magam és indulhatunk is.

Életemben először félve léptem be abba a házba, ahol tulajdonképpen élek. Harry és Liam fejfájással és másnapossággal küszködve ültek a konyhában, én pedig lassú léptekkel közeledtem feléjük. Reggel kilenc múlt és nem tudtam, hogy a többiek mennyire ütötték ki magukat a tegnapi bulin, s hogy még alszanak-e egyáltalán. Letettem a táskám az asztalra, majd mikor bátyám észrevette, hogy ott vagyok, lassan felemelte a fejét, homloka ráncokba szaladt. Danielle küldött neki egy SMS-t miután leléptünk, de a részletekbe nem avatta be. A neheze rám maradt, természetesen.
-Jó reggelt. - mondtam csendesen. Liam szóra nyitotta száját, de ekkor pont Louis és Zayn csoszogott be a konyhába, nekem pedig egy percre elállt a lélegzetem, attól, amire készültem. Attól, amit mondanom kellett. Mert ki kellett mondanom, ezt már nem lehet visszacsinálni. Zayn a kávéfőzőhöz lépett, öntött az italból magának egy csészével, engem pedig elkapott a hányinger. Egy szó nélkül rohantam fel az emeleti mosdóba, hogy könnyítsek felkavart gyomromon, de sajnos nem maradhattam túl sokáig egyedül. Mikor kiléptem az ajtón Louis már várt rám.
-Jól vagy? - percekig csak néztem kék szemeibe, amibe aggodalmon kívül más is ült.. talán gyanakvás?! Bár ezen nem kellene meglepődnöm, mivel minden oka meg van rá, hogy gyanakodjon.
-Jól vagyok. - mondtam egy kisebb fáziskésés után. - Csak felkavarodott a gyomrom.
-Mitől? - nézett rám összeszűkült szemekkel, s akkor már tudtam. Itt az idő egy kis igazság kinyilatkoztatásához. Ami, talán nem lesz túl kellemes. 

-Beszélnünk kell. - megfogtam a kezét, bevezettem a hálószobánkba, majd leültünk egymás mellé az ágyra. Lassan kiengedtem az eddig bent tartott levegőmet, majd épp belekezdtem volna, mikor megelőzött.
-Merre jártál tegnap este? - a kérdése meglepett, így a vártnál kicsit később válaszoltam.

-Danivel voltam. De ezt te is tudod.
-Tudnom kéne? - nézett rám felvont szemöldökkel.
-Igen, kéne Louis! Még is mit hittél, hol vagyok?
-Nem tudom, Helena. Fogalmam sincs mit higgyek. Napok óta.. annyira távolságtartó vagy. Egyre kevesebbet vagyunk együtt. Reggel, mikor felkelek te már nem vagy mellettem, napközbe is szinte alig látlak. Azt mondod Daniellel vagy, de...
-Na jó, elég volt! Ugye most ezzel nem azt akarod mondani, hogy megcsallak?
-Nem tudom. Tényleg, fogalmam sincs róla, hogy most mégis mi van velünk. Ha szakítani akarsz, inkább mond el. Nem kell majd kerülgetned engem, s elkerülhetjük az olyan kínos helyzeteket, mint az előbbi, hogy egyből felszaladtál, amikor én...
-Louis! - szinte az arcába ordítottam. Csak néztem az arcát, de egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy komolyan azt hinné, hogy képes lennék megcsalni. Hogy képes lennék szakítani vele azok után, amiket keresztül mentünk. A csalódást átváltotta a harag, a düh, s akkor kitört belőlem. - Terhes vagyok! - óriási csend telepedett ránk, miközben farkasszemet néztünk egymással. Ő próbált belőlem olvasni, én pedig belőle, de miután sikertelenül jártam feladtam, s visszaültem mellé az ágyra.
-Mond még egyszer. - halkan beszél, miközben csak  maga elé bámult, én pedig megijedtem, hogy teljesen sokkos állapotba került, de azért megismételtem a visszafordíthatatlant.
-Terhes vagyok. - lassan felém fordította az arcát én pedig felkészültem a legrosszabbra. A kiabálásra, a kirohanásaira, azt is elképzeltem, ahogy dühösen kisétál, majd becsapja maga mögött az ajtót. De mindezek helyett a kezei közé fogta az arcom, s keményen megcsókolt, mintha már ezer éve nem tehette volna meg. Percekig csókolt, puszilta az arcomat, majd mikor elhúzódott, gyorsan szedte a levegőt.
-Ezt el kell mondanunk a többieknek! - bár a szeme csillogott, nem tudtam eldönteni, hogy a hangja boldog, vagy inkább aggodalmas.
-Szóval.. nem haragszol? - kérdeztem, mikor megállt az ajtóban, s visszanézett rám. A körmömet piszkáltam zavaromban. Lehet, hogy nem vagyok felkészülve a válaszra, de muszáj volt feltennem a kérdést.
-Hogy haragszom-e? Nem, egyáltalán nem. Tény, hogy nem vagyok erre felkészülve.. és még közel sem volt betervezve, hogy apa leszek... de az utolsó dolog, amit ebben a percben érzek, az a harag. - egyik kezével, az enyémet fogta, másikkal az arcomon simított végig ezzel elérve, hogy rá nézzek. - Boldog vagyok, Hel. Komolyan! - mosollyal az arcomon bólintottam, majd hevesen megcsókoltam. Nem tudok betelni vele.
-Gyere! Mondjuk el a többieknek.! - annyira izgatott volt, hogy alig tudtam elhinni. Azt hiszem a testvérem reakciójától jobban kell tartanom.
-Louis, én még nem tudok visszamenni oda..
-Ne aggódj! Ők sem fognak kiborulni.
-Nem azért. A szag.. a kávé szag, amiért az előbb felrohantam..
-Ó! Oké, akkor még várhatunk egy kicsit. - kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon, s most egy olyan része következett be az életemnek amiről nem hittem, hogy ilyen korán el fog jönni. Hogy Louis ilyen jól fogadja majd a dolgot. De ott feküdtünk egymással szemben, s a közös gyerekünkről beszélgettünk, s tervezgettünk.

Gondolom nem kell részleteznem, hogy Liam mennyire kiakadt, mikor megtudta, hogy gyereket várok. Nála minden úgy történt, ahogy sejtettem, így fel voltam készülve a kiabálásra és a kioktatásra. Vagy háromféle módon mondta el, hogy mennyire felelőtlenek vagyunk és ostobák, de egy idő után neki is sikerült lenyugodni, s egy kicsit velünk örülnie. A többiek egyből gratuláltak, s kedvesen mosolyogtak. Most már az ötödik hónapban vagyok, a pocakom már igencsak kerekedik, s a baba végtagjai is már szépen látszanak a röntgenképen. Mielőtt elindultunk volna Louis-val az orvoshoz, a többi srác végigsimított a hasamon - ez főleg Harry kedvenc tevékenysége volt - és olyan mondatokat gügyögtek hozzá, mint a "ha felnősz, segítek meghódítani a csajokat" vagy a "biztos olyan helyes leszel, mint én, mert ha az apádra, ütöttél, sok bajod lesz a csajozással" és a "ne aggódj, ha otthon nem kapsz majd kaját, én majd szívesen etetlek" ó, és a kedvencem a "te leszel majd a One Direction szerencsehozó babája". A srácok egyértelműen fiúra számítottak, de úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk tudni a nemét, hagy legyen meglepetés. Még mindig mosolyogva bámultam a kisbabámat a monitoron, mikor a doki felém fordult, az arcáról viszont sok jót nem tudtam leolvasni.
-Mi a baj?
-Látja azt a pöttyöt a monitoron? - egy nagyobb méretű fehér foltra mutatott, amiről azt hittem a baba egyik lábujja. Csakhogy, még a híres One Directionos babának sem lehet hat lábujja..
-Igen. - mondtam, s igyekeztem minden félelmem visszanyelni.
-Minden bizonnyal, az nem egy babához tartozó testrész. - könyörgöm ne... - el kell végeznünk egy tesztet, hogy biztosak lehessünk benne, de az is lehet, hogy az ott egy... - kérlek, ne mond ki!  - lehet, hogy az ott egy daganat Ms. Payne. - ééééés kimondta... - Biztosat csak a tesztek után mondhatok, de ha igazam van, ez egy pár dolgot meg fog változtatni.

-Miféle változás? - kérdezte Louis, aki mióta bejöttünk a kezemet szorongatta, egyre nagyobb erővel.
-Ha az ott az, amire gondolok.. akkor az egyikőjük nem fogja túlélni a szülést. - Hát eljött, amitől mindig is féltem.. az öröklésem anyámtól. Én sem fogom látni, ahogy a gyerekem felnő. Sőt.. egyáltalán nem fogom látni, minden amit kaptam belőle az pár kép egy monitoron keresztül. Mert az nem volt kérdés, hogy hogyan döntök. Ebben az ügyben, már akkor döntöttem, amikor megtudtam, hogyan vesztettem el anyámat. Felkészültem rá, hogy ezt örökölhettem, s most értem mindennél jobban, hogy miért döntött úgy ahogy. Én már éltem. Most rajtam a sor, hogy hagyjak másokat is érvényesülni. Felálltam a székből, majd követtem a dokit, egy másik terembe, ahol elvégzik a vizsgálatokat, bár nekem nem kellett bizonyíték arra, hogy tudtam, igaza van. Louis falfehér arccal igyekezett utánam.
-Helena - nem hagytam, hogy több szó elhagyja a száját. Tudtam mit fogok csinálni. Határozottan megálltam, s felé fordultam.
-Jól vagyok. - mondtam, majd újra a doktornak szenteltem minden figyelmem.

~ 35. Tiny problem..

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de azt hiszem újra megjött az ihlet!(: Szóval megírtam az új részt, és ahogy tudom, hozom a következőt is. Viszont ez a történet már nem fog sokáig tartani.. nagyjából három-négy részt tudok még elképzelni.

Remélem végig velem tartotok! (:

 

"Néha félek boldog lenni, mert mindig mikor boldog vagyok valami elromlik..."

-Remélem tudod, hogy az ígéreted miatt még szavadon foglak.
-Persze, hogy tudom. Nem véletlenül mondtam, amit mondtam.
-Jó. Akkor ahogy hazaértél találkozunk!
-Oké.
-Komolyan mondom! Kifogom tekerni a nyakad! Sokkal tartozol nekem ezért kislány!
-Rendben Danielle, megértettem. Ahogy újra Londonban leszek, megkereslek, és a kezedbe adom a fejemet. Ez így jó?
-Nem. Úgy akarom a fejedet a kezembe tartani, hogy én szedtem le a nyakadról. Megértem, hogy most mi van veled meg Louis-val, én is megjártam már ezeket az utakat Liam-mel, de itthon is szükség van rád. Kellesz a csapatnak. Nem akarok senkit bántani, de akit a helyedre vettünk fel, elég... két ballábas.
-Ne haragudj, amiért ilyen bunkó módon leléptem. Jóváteszem!
-Csak gyertek, amikor tudtok. - sóhajtott, én pedig tudtam, hogy megnyertem a csatát, és nem haragszik rám többé. Valójában nem is akarja a fejemet trófeának. Azzal is tisztában voltam, hogy Daninek tényleg a tánc a mindene, nagyon fontos neki, hogy azt csinálhassa, amit szeret. Én pedig nem vagyok ott mellette, hogy segítsek. A turnénak viszont hamarosan vége, és sokkal jobban oda fogom tenni magam, mint eddig valaha.
-Te vagy a legjobb.
-Tudom. Ezért nem foglak kinyírni. - a kettőnk között lévő hangulat kezdett kicsit felengedni, így már barátnőm száját egy kis kuncogás is elhagyta, ami engem is megmosolyogtatott.
-Kicsit sértő, hogy azt hitted könnyen elbánhatnál velem. De én mindezek ellenére szeretlek, drága barátnőm.
-Mindezek ellenére, hogy itt hagytad a legjobb barátnődet egy szó nélkül.. én is szeretlek. De a fenékbebillentés azért még kijárna! És ez volt a végszavam. Mennem kell, lejárt a szünetem.
-Oké, majd még hívlak. Jó próbát.
-Köszi. Te pedig ne szúrd el a dolgokat Tomlinson-nal!
-Hidd el, én igyekszem.
-Helyes!
-Szia. - azzal mosolyogva visszacsúsztattam a zsebembe a telefont, elővettem a kulcsaimat, majd benyitottam a tágas hotelszobába. Már ez a harmadik napja, hogy Miami-ban töltjük napjainkat, ami azt jelenti, hogy a turnénak is hamarosan vége, mi pedig két nap múlva továbbállunk, s meghódítjuk az utolsó két Amerikai várost is, ami még hátra van.

A három hét, ami még megmaradt a turnéból hamarabb eltelt, mint hittem. Bár ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a srácok mellett egy percig sem unatkozhattam. Míg a srácok gyakoroltak, én általában a szállodánkban maradtam, táncoltam, próbáltam a fellépésekre, amik Londonban várnak majd. Danielle rengeteg videót küldött, amiből gyakorolhattam, és én mindig hálás voltam a testemnek, amiért követi az utasításokat. Minden porcikám vidáman ugrándozott, mikor táncba lendültem, az arcomra letörölhetetlen mosoly ült ki, a csípőm pedig megfelelően ringatózott az összes ritmusra. Még pár percnyi gyakorlásra, s lépésre lett volna szükségem, ahhoz, hogy befejezzem az adott koreográfiát, mikor meghallottam szőke barátom hangját a folyosóról - mert Niall-t mindig előbb hallod, minthogy meglátnád - majd, mikor épp végpozícióba helyeztem magam -  ami abból állt, hogy egyik kezem a fejem felett tartottam, míg másikat a kibillent csípőmön helyeztem el - kinyílt az ajtó.
-Hűha! Fiúk, várjatok egy kicsit. - hallottam, ahogy kattan a zár, én pedig megfordultam. A pulzusom és a szívverésem, már épp helyreállt volna, mikor megláttam, hogy Louis kaján vigyorral az arcán indul meg felém. Végigmért, majd benedvesítette ajkait, nekem pedig újra felforrt a vérem. Nem volt rajtam más, csak egy apró topp és egy bő fekete nadrág, így mikor csípőmre helyezte a kezét, végigfutott rajtam a jóleső borzongás, és hirtelen nagyon sok mocskos kép lebegett a szemem előtt. Louis le sem vette szemeit szétnyílt ajkaimról, ami arra késztetett, hogy én is utánozzam előbbi tettét, így megnyaltam a számat. Most már Ő is zihált. Ajkait már épp az enyémekre helyezte volna, mikor eltoltam magamtól.
-Louis, izzadt vagyok, s jelenleg nem csak a most befejezett táncolás miatt veszem így a levegőt. - Még mindig igyekeztem lenyugtatni kalapáló szívverésem. - Örülnék, ha legközelebb szólnátok, hogy mikor jöttök vissza. Előtte még lezuhanyoztam volna.
-Örülnék, ha legközelebb is olyan fogadtatás várna, mint ma. - Vigyora letörölhetetlen maradt. - Ne aggódj. Fantasztikus illatod van, és nem most látlak először izzadtan. - Ebben igaza volt. Viszont a szeme csillogásából tudtam, hogy nem csak az otthoni próbára gondol, amit már egyszer látott.. hanem az együtt töltött éjszakáinkra. Mielőtt még észbe kaphattam volna, újra előttem állt, s nedves nyelvét végighúzta a nyakamon, mire akaratlanul is egy nyögés hagyta el a számat. Arcomat kezei közé fogta, majd olyan szenvedélyesen kezdett csókolni, ahogyan csak akkor szokott, mikor ketten voltunk. Teljesen belemerültünk egymás ölelő karjaiba, s a forró csókba, s már tényleg majdnem elfelejtettük, hogy nem csak ketten vagyunk itt, mikor dörömbölni kezdtek az ajtón, s több fajta hangtól érkezett a mormogás.
-Gyerünk már srácok, negyed órája bent vagytok!
-Mellesleg, majdnem eltörted az orrom, te idióta!
-Igen, srácok, ennyi idő alatt már le kellett nyomnotok egy gyors menetet! - vette vissza Niall-től a szót Harry, s hangjából kihallatszott, hogy jót szórakozik, annak ellenére, hogy tényleg mérges, amiért ki lettek zárva. Elhúzódtam barátomtól, kipirulva rámosolyogtam, majd a fürdő felé vettem az irányt, Ő pedig, miután megpaskolta a fenekemet, kinyitotta a többieknek az ajtót. Hallottam, ahogy még mindig fújtatva bejönnek, majd megnyitottam a csapot.
Másnap, még az utolsó koncert előtt kihajóztunk egy kis kikapcsolódásként, s itt ünnepeltük meg az Amerikai turné befejeztét. Otthon persze, ez a kis buli majd még folytatódni fog. Liam már fel is vetette az ötletet, hogy menjünk el a kedvenc helyére - ami nem volt más, mint a funky buddha - s mi örömmel belementünk. Mikor felmentünk a hajó tetejére, bemutattak a vezetőnek, majd a hajó orra elé vettem az irányt. Kiterítettem a törülközőmet, majd hasra feküdtem, s élveztem ahogy a D vitamin a napból az ereimbe száguldozik. Nem tudom mennyit feküdhettem ott, de valószínűleg elaludtam, mert magzat pózban találtam magam, mikor kinyitottam a szemem, hogy megnézzem, ki takarta ki előlem a napot.
-Először is le fogsz égni, másodszor pedig kész az ebéd. - Párat pislogtam, felültem, majd elfogadtam Zayn kezét, amit felém nyújtott. Épp, hogy talpra álltam, émelyegni kezdett a gyomrom. Ma még nem ettem, ez lehetett a probléma. - Hé, jól vagy? Olyan.. fehérnek tűnsz, ami elég fura, mert télen sem szoktál így kinézni. Most pedig már negyed órája sütteted magad. - Mosolyt erőltettem az arcomra, majd biccentettem.
-Menjünk. Farkaséhes vagyok. - Vagyis azt hittem.. de miután megettem mindent, amit elém helyeztek - saláta, hús, sült krumpli, majd öt gombóc fagylalt - az egész visszaköszönt a hajó mosdójában. És a barátom pont így talált rám, a WC fölé hajolva. Hajamat összefogta, majd nyugtatóan kezdte simogatni a hátamat. Miután úgy éreztem, mindent kiadtam magamból, leültem a csempézett padlóra, fejemet a jólesően hideg falnak döntve.
-Jobban vagy? - kérdezte aggódó tekintettel Louis, miközben egy pohár vizet nyújtott felém. Bólintottam.
-Csak utálom, hogy nincs nálam a fogkefém. - húztam el a számat. - Ide hívnád Liam-et, kérlek? - Láttam rajta, hogy nem akar egyedül  hagyni, és én sem akartam, hogy elmenjen, főleg úgy, hogy a fürdőnadrágja szexisen lógott a csípőjén, bőre már aranybarnán csillogott, ami még inkább ellenállhatatlanná tette kitetovált felsőtestét.
-Itt maradok vele. - Jött a hang az ajtóból, nekem pedig oda se kellett, néznem, hogy tudjam, a legjobb barátom megint itt van, mikor szükségem van rá. Louis Zayn fele biccentett, majd eltűnt. Zayn lecsúszott mellém, majd kezébe fogta a tenyerem, s köröket kezdett rajzolni rá. Jólesett az érintése.
-Köszönöm. Nem akarom, hogy így lásson.
-Gondoltam. - somolygott. - Nem is akarsz a bátyádtól semmit, ugye? - megráztam a fejem, s mosolyognom kellett rajta, hogy mennyire ismer. Fejemet a vállára hajtottam, de éreztem, ahogy a hullámok verik a hajót, s forogni kezdett velem a fürdő. Majd újra a WC fölé hajoltam, s most Zayn volt az, akinek végig kellett nézni és hallgatni az egészet. Én pedig sajnáltam érte.
-Azt hiszem, tengeri beteg vagyok.
-Sosem hajókáztál még? - Zayn hangja meglepetten csengett.
-Nem tudom.. majd Liam..
-Nem. - lépett be bátyám, mögötte a többiekkel. - Ez volt az első hajókázása. Ha tudtam volna, hogy..
-Ugyan már, srácok! - korholtam őket, ahogy végignéztem sajnálkozó tekintetükön. - Nemsokára jól leszek.
Mivel rajtam kívül mindenki úgy gondolta, hogy otthon kéne feküdnöm, így a hajókázásnak előbb lett vége, mint szerettük volna. Utáltam magam, amiért elrontottam a bulit. Még annyi minden várt volna ránk azon a hajón.. De ehelyett, most mind itt ülnek az ágyam körül, s lesik minden kívánságom. Na meg hogy, mikor adok ki magamból újra mindent.
-Le kéne mondanunk a koncertet.
-Ugyan már Louis! - szememet forgattam, s idegesen morgolódtam. Végig úgy kezeltek, mintha valami nagyon komoly bajom lenne, pedig nem, és teljesen biztos voltam benne, hogy holnapra semmi bajom sem lesz. - Ez az utolsó koncert! Ennek kell lenni a legjobbnak, mellesleg nem fogom kihagyni én sem.
-Ó, dehogynem! - csatlakozott Liam is, mire összehúzott szemekkel néztem rá. Harry-re néztem segítségért. Ha valaki, hát ő biztosan nem hagyja, hogy megfosszák a kedvenc tevékenységétől.. vagy a második kedvencétől. Igazából még magam sem jöttem rá, hogy a lányok, vagy a zene áll e az első helyen.
-Igaza van. Mellesleg a jegyeket már kifizették, a banda is készen áll, Zayn és Niall már csak ránk várnak, és te sem véletlenül zselézted fél órán keresztül a hajad. - bökött Louis felé, majd folytatta - és Lou sem poénból tette megint tökéletessé a sérómat. - mutatott most a saját fürtjeire. - Bár az én séróm, mindig tökéletes, de azért értitek. - vont vállat, én pedig egy "köszönöm"-öt formáltam ajkaimmal, mire rám kacsintott. A srácok annyiban megadtál magukat, hogy nem fújták le a koncertet - bár szerintem nem is gondolták teljesen komolyan - az itthonlétemből viszont nem engedtek. Szóval most pirítóst tömök magamba, amit majd limonádéval öblítek, a kedvenc könyvemet olvasom, s imádkozom, hogy ne jöjjön vissza megint mindaz, ami egyszer lement.

Londonban, beváltottuk az ígéretünket, elmentünk a funky buddhába, de nem éreztem felhőtlenül jól magamat, bár reménykedtem benne, hogy a mosolyommal meggyőzhetek mindenkit. Az egyetlen ember, akit nem sikerült átvágnom Danielle volt. Ahogy hazaértünk, meglátogattam, ahogy azt megígértem, de már akkor látta rajtam, hogy gond van. Beszámoltam neki a hajónk történtekről, de a többiről nem. Bár az aznapi vacsorám nem jött vissza a szórakozóhelyen nem egyszer tűntem el a mosdóba minden magyarázat nélkül. Fáradtságra hivatkozva indultam el hazafele, és barátnőm velem tartott, bár megkértem, hogy ne tegye.
-Egyedül is hazatalálok Dani.
-Tudom, de ramatyul nézel ki, és még mindig jövök egy fenékbe rúgással. A hazavezető út további része csendben telt. Én igyekeztem arra koncentrálni, hogy ne legyek rosszul, barátnőm pedig nem zavart meg a koncentrációba. Otthon még a szobába is bekísért volna, de én úgy éreztem újra a mosdóra van szükségem, bár most csak öklendeztem, mert nem volt a gyomromban semmi. Letusoltam, fogat mostam, s mikor törülközőben kiléptem a nappaliba, láttam, hogy Danielle még mindig itt van.
-Nem kell ám bébicsősz. A fiúk majd úgyis megteszik a magukét, mikor hazaérnek.
-Ettél ma már? - mondatomat elengedte a füle mellett, s szigorú tekintete meglepett, így ahelyett, hogy tovább szidtam volna, engedelmesen válaszoltam.
-Nem sokat.
-És ittál a buliban?
-Egy keveset. - vontam vállat. Nem igazán értettem mire megy ki ez az egész. Majd halványan elmosolyodott.
-Látod, meg is oldottam a problémát. Azért vagy rosszul, mert üres gyomorra ittál. Nem volt, ami felszívja. Enned kell. - Azzal talpra ugrott és a konyha felé vette az irányt.
-Aranyos vagy, de nem igazán tudok enni. Vagyis.. nem nagyon merek.
-A hajókázás óta mindig visszajön, amit eszel?
-Nem.. nem mindig.. de sosem tudhatom.
-Nem tetszik ez nekem. - rázta meg a fejét, s most aggodalom ült az arcán. - Öltözz fel. Beviszlek az ügyeletre.
-Danielle...
-Nem kislány, most azt csinálod, amit én mondok! Ez a legkevesebb, azok után, hogy itt hagytál! - Oké, most már ezt örökké az orrom alá fogja dörgölni. Megadóan sóhajtottam, majd tettem amit kért.
Fél óra múlva már az ügyeleten ülünk, s várom a doktornőt, barátnőmmel az oldalamon.
-Megvárhatsz ám kint is. - Csak a fejét rázza, az ügyeletes doktornő pedig belépett a terembe. Miután bemutatkozott, s elmondtam a panaszaim, kinyomkodta a hasamat, majd egy számomra fura kérdést tett fel. Vagyis csak nekem volt fura.. és csak első hallásra.
-Mikor volt utoljára menstruációja? - Összehúzott szemekkel meredtem magam elé. Nem tudtam rendesen gondolkodni, de abban biztos voltam, hogy ebben a hónapban még nem jött meg.. és már hónap vége van, nekem pedig általában hónap elején szokott.
-Igazából.. nem tudom, azt hiszem múlt hónapban.
-Mennyit késik?
-Talán.. két hete kellett volna megjönnie. Azt hiszem. - Teljesen összezavarodtam, s nem tudtam semmi másra sem gondolni, csak arra, hogy valaki növekszik a hasamba.
-Át kell mennünk egy másik szobába, hogy megnézhessem ultrahanggal. - Mindketten bólintottunk, majd követtük. Öt perc múlva már egy másik székben ülök, Danielle arcáról nem tudok leolvasni semmit, s ez legalább annyira idegesít, mint a doktornő, aki nem mond semmit, pedig már óráknak tűnő percek óta nézi a monitort. Majd egy mosollyal az arcán fordul felém.
-Gratulálok, Ms. Payne, ön terhes. Nagyjából hét-nyolc hetes a baba. - a szám tátva maradt, és azonnal számolni kezdtem. Hét-nyolc hét.. Amerikában.
-Hogy lehetséges ez? - Amíg Dani mellém nem guggolt, és kezébe nem fogta az enyémet, rá sem jöttem, hogy ezt hangosan is kimondtam. Felálltam, letöröltem a krémet a hasamról, s idegesen rángattam le a pólóm szegélyét. Nem vagyok erre felkészülve. Meg sem lehetett volna történnie. Védekeztünk.. ugye?! Biztos, hogy védekeztünk, egyikünk sincs felkészülve egy babára! Fogalmam sincs mihez kezdjek most.. hogy hogyan fogom mindezt beadagolni a srácoknak. Mi van, ha Louis egyáltalán nem akarja ezt a babát? Én sem készültem fel rá, de az anyai ösztönöm már most erősebb, s a kezem automatikusan a hasamra teszem. És ekkor értettem meg mindent. Az, hogy a hajón lettem rosszul, csak egy véletlen volt. Hogy nagyobb lett az étvágyam, azt is arra fogtam, hogy táncolok, ezért több kalóriát égetek el, amit több étellel kell pótolnom. Hogy a buliban rosszul lettem, az sem az alkohol miatt volt. Alkohol.. ittam, miközben terhes voltam. De nem tudtam, hogy terhes vagyok, a francba is! Egy pohár pezsgőtől csak nem lett baja a babának, azt biztos mondták volna. Újra a hasamra tettem a kezem, majd végigsimítottam rajta. Terhes vagyok. Egy baba növekszik a hasamba. Egy baba, amiről még nem tudom, milyen hatással is lesz az életemre.

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen hírekkel kell szolgálnom, de a blog bizonytalan ideig szünetelni fog. Elkezdtem írni az új részt, de valahogy nem jutok előrébb vele. Nem tervezem túl hosszúra, már nagyon a vége fele járunk, de nem megy. :/ Ha erőltetném csak rosszabb lenne, és nem szeretném összecsapni az egészet. Tényleg utálom, hogy ennyire elhanyagolom mostanában a blogot, de remélem megértitek a döntésem! :/
Előre is Boldog Új Évet Mindenkinek! (: Talán jövőre már nekem is jobban fog menni ez a dolog, és minden visszakerül a rendes kerékvágásba, ami a blogot illeti. Talán az új év majd megáld egy kis ihlettel. (:
Mindennek ellenére még mindig imádlak titeket!!

~ 34. Interview

,,Ha valakik igazán szeretik egymást, legyen bármilyen nehéz és történjen bármi, kitartanak egymás mellett!"

Nem valami kellemes érzés egyedül sétálgatni New York hatalmas utcáin. Mivel sok hasznomat nem vették a próbákon, így a srácok és Lou javaslatára, nekivágtam a hatalmas városnak. Felajánlották, hogy egy biztonsági őr velem tart, de nem tartottam ezt annyira fontosnak, s bevallom némelyiküktől a hideg is kirázott. Bár egyedül csak Paullal volt alkalmam társalogni - abban a néhány szerencsés percben, mikor nem a srácokat fegyelmezte vagy épp kergette - biztos a többi hatalmas embernek is arany szíve van a nagytermet mögött. Így hát teljesen egyedül sétálgatok az utcán, s hirtelen aggodalom fog el, mikor észreveszem, hogy legalább egy harmincfős lánycsapat követ. Befordultam az első sarkon, hogy biztos legyen benne tényleg engem követnek.. és így volt. Egy gyors pillantást vetettem hátra a vállam fölött, s haragos szempárokkal találtam szembe magam. Bár ne láttam volna.. és bár elfogadtam volna egy testőrt magam mellé. A francba! Tudtam, hogy ez lesz.. utálnak! Miért is egyeztem bele, hogy felfedem magam? Így most én vagyok a fanok első számú célpontja.. Mit sem törődve a kezemben lévő két szatyorral - amiben mellesleg mindenkinek volt valami ajándék - futásnak eredtem. Tudom szégyen a futás, ráadásul kislányok elől menekülök, de hát hasznos! Valamiért az emberek mit sem törődtem azzal, hogy kifulladva rohanok el mellettük.. már biztos hozzászoktak, hogy itt mindenki rohan.. csakhogy én nem azért rohantam, amiért ők gondoltál. Engem üldöztek. Nagyjából három perc futás után találtam is egy sikátort ahova befordultam, remélve, hogy elbújhatok, vagy legalább kifújhatom magam egy kicsit. De nem így történt. A lánycsapat, mintha bővült volna, s egyenesen felém közeledtek vérben forgó szemekkel. Más esetben nem biztos, hogy megrémültem volna, nálam legalább öt évvel fiatalabb lányoktól, de annyira.. ijesztőek voltak, s szinte rám vicsorogtak. Ahogy közeledtek felém, én úgy hátráltam előlük, amíg tudtam.. aztán eltűnt az út mögöttem. Bekerítettek, mögöttem pedig csak egy fal volt. Zsákutcába kerültem.

Zihálva ültem fel az ágyban, szemeim hirtelen pattantak fel a rémálom hatására. Gyorsan körülnéztem, hol is vagyok. Remek, még mindig a hatalmas szállodai szobánkban vagyok, s nincs körülöttem egy őrült rajongó sem. Csak álom volt, csak álom volt.. - nyugtatgattam magam. Miért? Miért kell ennyire paráznom mindentől? Ah.. néha igazán utálom a személyiségem. Tekintetem a mellettem fekvő fiúra tévedt, aki még mindig édesdeden aludt. Legalább neki nincsenek rémálmai. Hajam izzadt nyakamra, s halántékomra tapadt, így a fürdő fele vettem az irányt, hogy megmosakodjam, majd az órára pillantottam. A digitális óra hajnali ötöt mutatott. Ha már úgy is egy óra múlva kelnünk kéne, akár le is zuhanyozhatom. Igyekeztem minél halkabban előkotorni magamnak az aznapi ruhámat, majd eltalálni a fürdőszobáig.
-A francba! - morgolódtam, mikor a bokámmal sikeresen megtaláltam a mellettem levő éjjeli szekrényt. Hát.. legalább a szókincsem stimmelt az álmomban is. Louis a másik oldalára fordult, de szerencsére nem sikerült felkeltenem. Az ajtót halkan csuktam be magam után, s egyenesen a kádhoz mentem, hogy vizet engedhessek. Míg vártam, hogy az megteljen szembe találtam magam a tükörrel, amit általában nem szívesen teszek. Főleg, ha így nézek ki.. Gyorsan arcot és nyakat mostam - ami butaságnak tűnhet fürdés előtt, de nem bírtam tovább, hogy a hajam szó szerint rám ragad - majd visszafordultam a tükörhöz. Egy fokkal máris jobban néztem ki, de a karikákat, s a borzalmas színemet nem tudtam lemosni. Mi van, ha az álmom egyszer csak valósággá válik? Ha a mai interjú után, már úgy lépek ki az utcára, hogy nem szabadulok a rajongók gyilkoló tekintetétől? Megfogok tudni birkózni ezzel? Remélem, hogy igen, mert eszembe sincs, azért elhagyni a szerelmemet, mert valaki azt akarja. Nem választhatnak szét minket.. egyszer már elengedtem, még egyszer nem leszek ekkora hülye. Mintha Louis megérezte volna, hogy épp rá gondolok ott termett az ajtóban, én pedig a tükörből néztem vissza rá. Csak néztem álmos, kisfiús tekintetét, amitől mindig hevesebben kezdett dobogni a szívem, s a nyugalom szinte megszállt, ahogy nem láttam mást, csak őt.
-Ne haragudj. Nem akartalak felébreszteni. - azzal elzártam a vizet, majd ahogy felegyenesedtem, már mellettem is termett, s szorosan átölelt.
-Nem tudsz aludni? - kérdezte reggeli rekedtes hangján.
-N-nem igazán..
-Mi a baj? - tenyere közé fogta arcomat, úgy fürkészte tekintetemet.
-Csak.. csak egy álom volt. Semmiség. - Nem ez volt az első alkalom, hogy Ő vigasztalt rémálmaim után, így tudta, hogy csak arra van szükségem, hogy szorosan öleljen. És Ő ezt meg is tette. Miután egy csókot nyomott homlokomra, szorosan tartott, én pedig sokkal jobban éreztem magam, mert tudtam, hogy mellette senki sem bánthat. 

-Itt vagyok. - súgta a fülembe, én pedig vissza akartam súgni neki, hogy tudom, és, hogy köszönöm, de a könnyek ellepték a szememet, így inkább a fejemet mellkasába fúrtam. Pár percig még így álltunk, majd elhúzódott, hogy szemembe nézhessen. - Elmondod, mit álmodtál? - egy biztató mosolyt küldött felém, de nem tudtam, hogy is mondhatnám el neki, hogy a rajongói azok, akik megrémítettek. Így ezt a részt inkább kihagytam.
-Először minden rendben volt, sétálgattam, aztán.. üldözni kezdtek.. én pedig zsákutcába kerültem. - megborzongtam, ahogy agyamat ellepték az álomképek.
-Ne félj. Vége van. - bólintottam, s békés arcára néztem, hogy némiképp sikerüljön megnyugodnom. Egy lágy csókkal ajándékozott meg, én pedig újabbakért pipiskedtem, ami megmosolyogtatta. - Mitől félsz? - kérdezte hirtelen, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy a remegésem, vagy a tekintetem árult el.
-Én csak.. azon gondolkoztam, hogy.. mi van, ha nem tetszem, majd nekik? Nagy az esélye rá, hogy nem fognak kedvelni, sőt egyenesen utálni fognak, mert elloptam szeretet sztárjuk szívét, és ha ez még nem lenne elég, az egyikőjük még a bátyám is. Ez igazán szerencsés véletlen, hogy épp a One Direction-os fiúkat fogtam ki! Más komolyan ölne, ha a helyembe lehetne! Lehet, hogy nem fogok megfelelni az elvárásaiknak.. lehet, hogy nem nyerem el a szemükben a ,,Louis Tomlinson barátnője" címet. Lehet, hogy.. nem leszek.. elég. - szinte észre sem vettem, de a szavak csak úgy dőlni kezdtek belőlem. Ahogy a könnyeim is, mire a mondandóm végére értem.
-Hihetetlen, hogy ennyire megfelelés kényszered van és én csak most veszem észre! - finoman állam alá nyúlt, hogy fejemet felemelhesse, s letörölje kigördült könnycseppjeimet. Mikor végre rá bírtam nézni, folytatta. - Nekem elég vagy. Sőt, több mint elég! Te vagy a mindenem. Együtt menni fog. – azzal átfogtam a nyakát, magamhoz húztam, s ajkamat az övére tapasztottam. Nem akartam mást, csak csókolni és érezni őt. Mindig itt van, mikor szükségem van rá. S nekem mindig szükségem is lesz rá. Ő pedig itt van mellettem, amit néha még mindig nehezen hiszek el. Hihetetlen, hogy pont én kellek neki, mikor bárkit megkaphatna.. de nagyon hálás vagyok érte, hogy mindazok után, amit tettem vele, engem választott. Úgy éreztem, ezt sosem hálálhatom meg neki eléggé.
-Köszönöm. Mindent! – hálálkodtam. Homlokát újra mellkasának döntöttem, miközben Ő hajamon szántott végig ujjaival párszor. Mikor felnéztem rá, egy hajtincset a fülem mögé tűrt, s amilyen áhítattal nézett, el is feledtette velem, hogy mennyire szörnyen nézek ki. Féloldalas mosollyal az arcán, a vízzel teli kádra bökött.
-Szerintem kihűlt a vized.
-Persze, mert feltartottál. – játékosan megböktem, mire kaján vigyor jelent meg az arcán. Megfordultam, hogy még egy kis meleg vizet engedjek, majd mikor megfordultam volna, hogy rászóljak, menjen ki, már a karjaiban találtam magam, és épp a fürdővizem felett kapálóztam. – Tegyél le, te idióta!

-Csak akkor, ha én is csatlakozhatom. – vigyorgott még mindig.
-Nem!  - vágtam rá azonnal.
-Pedig épp most beszéltük meg, hogy együtt jobbak vagyunk. – mondta egy sóhajtás kíséretében. – De ha nem, hát jó..
-Oké, oké! Velem fürödhetsz, csak tegyél le végre!
-Miért, nem jó a karjaimban lenni? – majd bevetette a kutyapofit, pont, ahogy sejtettem..
-De, Louis, nagyon jó, csak egyrészt félek, hogy sérvet kapsz, másrészt pedig nem óhajtok vizes póló versenyt rendezni. - azzal egy szemforgatás kíséretében lehelyezett a földre. -Köszönöm. Ezt is. – mosolyogva egy csókot nyomtam borostás arcára. – Már ne is haragudj.. imádom mikor ilyen férfiasan nézel ki a borostáidtól.. de szúrsz! – egy darabig némán, komolyan – vagy legalábbis próbáltunk komolyan – meredtünk egymásra, majd mindketten nevetni kezdtünk.
-Szóval a borostáim tesznek férfiassá? – húzta fel egyik szemöldökét, mire csak vállat vontam, majd újra elzártam a meleg vizet.
-Aha. Most meg mi van? – kérdeztem értetlen tekintetét látva.
-Szóóóóval, te pedig azért vagy nő, mert nincsenek borostáid?! – Erre kuncogni kezdtem.
-Hát.. így is fel lehet fogni.

A közös fürdőnk után – aminek köszönhetően az egész fürdő úszott – lázasan készülődtem az interjúra. Igen, belementem, hogy megmutatom magam a médiának, de csak azért, hogy ha esetleg úgy adódik, ne kelljen többet bujkálnom, és, hogy bejezzék végre a találgatásokat a titokzatos lány kapcsán. Louis végig fogta a kezemet, s még az utolsó pillanatokban is engem próbált nyugtatgatni. Nem értettem, hogy miért nem idegesek egy cseppet sem. Bár.. igaz, ők már hozzá vannak szokva. Louis és Liam egy-egy csókot nyomtak az arcomra, mielőtt az interjúztató hölgy elé indultak volna. Mindannyian kezet fogtak a nővel, majd helyet foglaltak a számukra szimpatikus széken. És én ekkor láttam meg a kamerát. A tenyerem izzadni kezdek, s idegesen tördeltem az ujjaimat. Szerencsére közönségünk nem volt, mivel a nő jött el a szállodába, hozzánk, s embereket nem hozhatott magával. Örültem, hogy nem lesz nagy felhajtás körülöttem.. egyelőre. Beszélgettek a turnéról, a fiúk közelgő filmjéről és szó esett Amerikáról, s az amerikai rajongókról is. Ekkor jöttem én a képbe..
-Louis, úgy tudjuk a barátnőd is veletek lesz a turné ideje alatt.
-Igen, Kim, így van. Most is itt van a színfalak mögött. – majd egy gyors pillantást vetett arrafele, amerre állok.
-Esetleg, találkozhatnánk vele?
-Természetesen. – mély levegőt vettem, megigazítottam a ruhámat, majd a kamerák elé léptem. Kezet fogtam Kimmel, majd helyet foglaltam Louis mellett, aki bátorításképp, s nyugtatásként egyaránt, átfogta a derekamat.
-Örülök, hogy végre megismerhetlek.
-Én nem kevésbé. – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, s megfeledkezni a kamerákról, amik valószínűleg minden egyes pattanásomra és ráncomra ráközelít.. Jobban örültem, míg csak távolból figyeltem az eseményeket, s nem kerültem a középpontba. Na igen, erre előbb is gondolhattam volna..
-Tehát te vagy Louis barátnője és Liam húga. Ez nem semmi.
-Nos igen.. kicsit igazságtalannak is érzem a szerencsémet. – Kim kuncogott, bár én teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam.
-Hogy érzed magad eddig a mi kis országunkban?
-Remekül! Bár nem pont New York-ban, de szereztem magamnak barátokat.. és Amerika is nagyon szép ország, de hű maradok az otthonomhoz. Nekem mindig is London lesz a legszebb.
-Ha már szóba jöttek a barátok, hogy bírod ennek az öt kamasz fiúnak a társaságát? Hallottunk egy két érdekes történetet..
-Ó, nagyon jól elvagyunk, csak meg kell őket néha nevelni. Néha én is szeretnék beszállni az őrültségekbe, amiket művelnek, de aztán mindig úgy döntök, hogy nem nehezítem meg még jobban a biztonsági őrök feladatát. – Erre mindannyian felkacagtunk, s mikor a srácokra néztem, láttam a szemükben, hogy ők is visszagondolnak a Paullal történő kergetőzésre. – Fantasztikusak srácokkal vagyok körülvéve.
-Igen, ebben biztosak vagyunk. És mi a helyzet Danielle Peazerrel? Láttunk egy videót, ahol igen jól rázzátok együtt.
-Drága Danielle! Remélem, nézed a műsort, mert innen üzenem neked, hogy ahogy hazaértem, nyugodtan kitekerheted a nyakamat, ígérem! Tudod Kim, az a helyzet, hogy magára hagytam a barátnőmet. Igen, együtt táncolunk, ezért láthattátok rólunk azt a videót. És mivel én most itt vagyok, nem tudok neki segíteni. Valószínűleg le fogja tekerni a fejemet a helyéről, amint alkalma adódik rá.
-Hát akkor, mi pedig azt üzenjük neki, hogy azt azért nem kéne. – újabb mosoly jelent meg az arcunkon, én pedig meglepődve tapasztaltam, hogy milyen könnyen is tudok beszélgetni egy ismeretlen nővel. A körülöttem futkározó kamerásokról is megfeledkeztem. Szemem sarkából a mellettem ülő fiúra pillantottam, aki szintén engem pásztázott tekintetével. Az ő szemében csak szeretetet és odaadást láttam. Tudta, hogy menni fog, hiszen együtt vagyunk itt. Épp, hogy elengedtem volna magam, mikor már azt hittem, hogy tényleg simán fog menni, jött a kérdés, amitől rettegtem.
-Hogy állsz a rajongókkal és a felhajtással? Esetleg szeretnél üzenni nekik valamit?
-Öhm.. nos, igen.. ami azt illeti abból a felhajtásból én még sokat nem kaptam, ami talán nem is baj. De ha esetleg arra adódik a sor.. azt hiszem, tudom majd kezelni a helyzetet, mert megéri. Csak annyit üzennék, hogy, talán valóban igazságtalanul szerencsés vagyok, amiért a fiúkkal lehetek, de szeretném, ha tudnák, hogy nem áll szándékomban összetörni a kedvencük szívét. Szóval, ha emiatt aggódnak.. felesleges. Nem fogom őt tönkretenni. Még egyszer nem. – suttogtam, miközben újra a hangomat kerestem. Louis megfogta a kezemet, majd az ölébe helyezte összekulcsolt ujjainkat. – Szóval, csak annyit szeretnék ezzel mondani, hogy bízhattok bennem. Mindent úgy csinálok, hogy Őt boldognak láthassák. És ne adjátok fel! Én is csak egy szerencsés véletlennek köszönhetően lehetek most itt, mellettük. – üzenetemet egy halvány mosollyal zártam. Egy ideig csönd volt, majd Kim felé fordultam, jelezve, hogy végeztem. Megköszönte, hogy válaszoltam a kérdéseire, majd Zayn-hez fordult, s Perrie-ről kezdte el őt faggatni. Egy sóhaj hagyta el a számat, majd összemosolyogtam a barátommal. Már csak a rajongók reakciójára vagyok kíváncsi. De lehet, hogy nem kéne kíváncsiskodnom.. talán jobb, ha nem tudom, mit gondolnak rólam. De a nehezén talán már túl vagyok.

~ 33. Decisions, decisions

Sziasztok!!
Tudom, tudom.. hihetetlenül és megbocsáthatatlanul sokat késtem, amit nagyon-nagyon sajnálok!! Nem fogom felsorolni az okokat és nem keresek kifogásokat sem.. csak szeretnék elnézést kérni! De igyekszem visszatérni, amit kicsit megfog nehezíteni, hogy a gépem most nem a legjobb, de.. valahogy megoldom.! Remélem még mindig velem tartotok Helena és Louis kis történetében, s elnyeri a tetszésetek az új rész! (: (Remélem nem lett túl nyálas, vagy ilyesmi.)
Jó olvasást! :*

,,Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz, s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs. Melletted akarok lenni, miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni."

Abban a pillanatban, ahogy megláttam kisétálni a számomra legfontosabb öt fiút a liftből, már tudtam. Tudtam, hogyan kell döntenem, s mikor Louis rám emelte tekintetét már abban is biztos voltam, hogy jól fogok dönteni. Zayn, Niall és Harry, mit sem tudva pár perccel ezelőttig tartó döntésképtelenségemről, mosollyal az arcukon sétáltak el mellettem a kijárat felé, én pedig szívem szerint vigyorogva futottam volna utánuk. De nem lehetett, mivel volt még egy kis elintéznivalóm. Így a másik irányba futottam, ahol Abby és George állt, egyszerre öleltem magamhoz őket, s igyekeztem visszatartani kitörni készülő könnyeimet. Ha most sírni kezdek.. nem biztos, hogy lesz erőm elmenni, nekik pedig nem biztos, hogy lesz elég erejük elengedni. Meg akartam könnyíteni mindenki helyzetét, amennyire csak lehetségesnek bizonyult.
-Vigyázz magadra!
-És mindennap írj! - súgták a fülembe, mire csak erősebben öleltem őket. Percekig álltunk még így az aula közepén, miközben nekem teljesen megszűnt a tér és az idő. Az egyetlen hang, ami visszahozott a jelenbe, az egy sóhajtás volt a hátam mögül. Tudtam, kitől származik ez a hang. Ha álmomból vernek fel, akkor sem tudtam volna összetéveszteni más hangjával. Tudtam, hogy sietnem kell, ezért egy gyors csókot nyomtam barátaim arcára, majd integetve távolodtam tőlük.
-Szeretlek titeket! - formáltam ajkaimmal a szavakat, miközben egyre távolodott alakjuk. George átfogta Abbs derekát, s örültem, hogy ott vannak egymásnak bármi történik is. Még találkozni fogok ezzel a két személlyel, ebben teljesen biztos voltam, ezért is egy utolsó bátorító mosolyt küldtem feléjük, mielőtt kiléptem volna az ajtón, s bele nem botlottam volna egy ismerős, erős hátba. Louis könnyes szemmel fordult meg, majd meglepetten pislogott párat, mikor meglátott.
-Hát te? Azt hittem, hogy.. - kezemmel megragadtam az arcát, majd határozottan megcsókoltam, ezzel is belé fojtva a szót. Először lágyan, gyanakvóan csókolt vissza, majd mikor rájött, hogy mi is ezzel a határozottsággal a mondandóm, kezét felvezette a tarkómra, erősen tartott - na nem mintha meg akartam volna szakítani ezt a csodás pillanatot - s ugyanolyan erővel csókolt vissza. Újra megszűnt az idő, s a tér, nem érdekelt hányan néznek, hogy hány embernek nem tetszik, amit mi most nyilvánosan csinálunk. Élvezetes dolog rossznak lenni, de akkor volt a legjobb, amikor a barátommal rosszalkodhattam. Minden akkor volt a legjobb, amikor együtt csináltuk. Lehet, hogy erre még csak most jöttem rá, de azt hiszem még időben. Tudat alatt talán mindig is tudtam, hogy mire van szükségem.. hogy Louis-ra van szükségem, de a szívem talán még csak most tudta ezt elfogadni. Sokáig éreztem úgy, hogy nem számíthatok senkire, s ezért elhitettem magammal, hogy nincs is másokra szükségem, ezért furának találtam, hogy már levegőt venni sem tudok Louis nélkül. De ahogy most csókolt, s ahogy az előző éjszakánkat eltöltöttük, ahogy azért harcolt, hogy visszakapjon, mikor egyébként nekem kellett volna küzdenem érte.. mindez azt bizonyította, hogy én is legalább annyira fontos vagyok neki, mint ő nekem. Zihálva váltunk el egymástól, levegő után kapkodva. Homlokát az enyémnek döntöttük, vártuk, hogy mindkettőnk szívverése lecsillapodjon.
-Ha befejeztétek, akár mehetnénk is. Nem szeretnék ebből többet látni.. - húzta el a száját Harold, míg Niall és Zayn rajtunk vihorásztak, bár ezt próbáltak elrejteni, elég kis sikerrel. Megköszörültem a torkomat.
-Fent van a bőröndöm. - mondtam, viszonylag már rendes, remegés nélküli hangon, s lassan elhúzódtam az előttem álló fiútól.
-Lehozom és indulhatunk. - Liam mosollyal az arcán átölelt, majd el is tűnt, én pedig ugyanolyan széles mosollyal néztem utána. Éreztem, hogy Louis le sem veszi a szemét rólam, így felé fordultam. Az ő ajkán is mosoly játszott, s mintha.. nem is tudom. Úgy nézett rám, mint, aki le van nyűgözve valami miatt.
-Mi az? - kérdeztem kuncogva, s éreztem, ahogy elpirulok tekintetétől.
-Amikor odafutottál.. tudod, én tényleg azt hittem, hogy itt maradsz. Annyira makacs vagy és önfejű, hogy azt hittem nem sikerült meggyőznöm, hogy velünk gyere. Attól féltem, hogy..
-Louis! - kezemet az arcára helyeztem, s ujjaimmal simogatni kezdtem finom bőrét, melyen most még csak halványan lehetett felfedezni borostáinak jeleit, így a kezem is akadály nélkül mozoghatott az arcán. - Makacs vagyok, ez igaz. Önfejű is, ez is igaz. De ezeket már mindenki tudja, aki ismer. Talán egy dolog van, amit eddig rajtam kívül mindenki tudott.. én viszont csak most jöttem rá. - Miközben a szavakat keresgettem, hogy elmondhassam neki, mit is jelent nekem, barátom kíváncsi tekintetével unszolt, hogy mondjam végre ki, amire gondolok. Kezemet levettem az arcáról, s a körmömet birizgáltam. Azt hiszem, zavarba jöttem, hiszen éppen szerelmet készültem vallani, ami eddig sosem fordult elő velem. Louis mellett egy csomó új érzelmet fedezek fel, amiről eddig tudtam, csak sosem használtam. De annak az időnek már vége, mikor minden elnyomok, ami belül van.. Tekintetemet kék szemeibe fúrtam. - Te vagy mindenem, amire szükségem van. Tudom, milyen nélküled és nem akarom újra azt az ürességet érezni, amit akkor éreztem. Mikor kiléptetek a liftből, s elképzeltem, hogy nélkülem lépsz ki az ajtón.. borzalmas volt. Nem vagyok biztos benne, hogy újra végig tudnám csinálni az egyedüllétet, most, hogy rátok találtam.. lettek barátaim, visszakaptam a testvéremet és szerelmes lettem. Ezek mind olyan dolgok, amiről eszembe sincs még egyszer lemondani. Igen.. cserbenhagytalak, elmentem, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rám, de kitudja.. ha akkor nem jövök el, lehet, hogy most nem jövök rá, mit is jelentesz nekem. Hogy mit jelent nekem ez az egész, ami körülvesz. Ez az új élet.. valami olyasmi, amit sosem adnék fel. Lehet, hogy erre már előbb is rá kellett jönnöm, de jobb később, mint soha, nem igaz?! Szóval dióhéjban, annyi, hogy sikerült jól döntenem. Sosem éreztem még így. Sosem szerettem még senkit annyira, mint azokat az embereket, akik most körülvesznek. Szeretlek, Louis! - Láttam arcán a meghatottságot, hogy eljutottak hozzá a szavaim, s mindazt, amit elmondtam neki, ő megértette, s talán ugyanúgy érez, mint én, csak nem tudja, hogyan is fejezhetné ki magát az én kis monológom után. Nem igazán tudtam mire számítsak, mikor megláttam szemében a könnyeket, amik már az én szememben is ott rejtőztek, mióta elkezdtem kinyilvánítani az érzéseimet. Tálcán felszolgáltam neki a szívemet, s miután megölelt, tudtam, hogy az ő szíve most már ugyanúgy az enyém, mint ahogy az én szívem az övé. Innentől kezdve teljesen rábízom magam, s azt tehet velem, amit akar. De én bízom benne.
-Remélem megérted, ha egy ilyen vallomás után nem igazán jutok szóhoz. - Éreztem, ahogy teste megremeg, ahogy megpróbálja elfojtani kitörni készülő nevetését. Na igen.. Louis Tomlinson. Aki pont csak addig tud komoly lenni, amíg feltétlen szükséges. De én ezt is imádom benne. Ujját finoman csúsztatta állam alá, ezzel is elérve, hogy rá nézzek, s átható kék szemei most is rabul ejtettek. - Mindennél jobban szeretlek, Helena! Mióta feltűntél a házunkba.. azóta vonzol magadhoz, mint a mágnes, szóval pontosan tudom, miről beszélsz, mikor azt mondod, hogy nem tudod elképzelni nélkülem az életed. Én is pontosan ezt érzem. Nem tudom úgy leírni az érzéseimet, ahogy az előbb te tetted.. de tudnod, kell, hogy igazán szeretlek, és..
-Louis, Louis.. - ujjamat a szájára tapasztottam. - pedig azt hittem, neked igazán nincsenek gondjaid a szavakkal. - mosolyogtam rá, s mielőtt levehettem volna ujjamat puha ajkáról, egy csókot nyomott rá. - Nekem épp elég az, hogy szeretsz. - Mosolyogva megcsókolt, ujjaim pedig a hajával játszottak.
-Szeretlek! - suttogta két csók között. Lágyan, még is olyan erővel csókolt, hogy előbb kimondott szavait bizonyítani tudja.
-Gyerekek én mindjárt elbőgöm magam. Ilyen aranyosat még sosem láttam! - Nem tudom Liam mióta állhatott az ajtóban, de hatalmas vigyora letörölhetetlennek minősült. Kitárt karokkal jött felénk, majd mindkettőnket átölelt, ahogy azt a színpadon is szokták. S mikor épp a többiekre gondoltam, hogy hiányoznak a kis csoportos ölelésből, Niall kidugta a fejét a kocsiból.
-Na mi lesz, megyünk már vagy még..? Oh! Hé srácok, csoportos ölelés van! - Azzal kisgyerekes mosollyal az arcukon szálltak ki mind a hárman az autóból, s indultak meg felénk. Bár annak nem örültem annyira, hogy én kerültem a kör közepébe, megfosztva némi levegőtől, az leírhatatlan érzés volt, hogy mind ott voltunk, együtt.

Mint kiderült, két hónapot fogunk Amerikában tölteni, s megígértem a többiekkel, hogy mielőtt hazamennénk a turné lejárta után, beugrunk a szállodába Abby-hez és George-hoz. Már most alig várom, hogy újra találkozhassam velük, de az igazat megvallva az esti koncert iránti izgalom nagyobb volt bennem, pedig nem is én vagyok az, aki fel fog lépni. Talán azért izgultam, mert végre megismerhetem a csapat többi tagját is, akikről már rengeteget hallottam. Kiszállva az autóból a színpad helyett hatalmas buszokkal találtam szembe magam.
-Most ugye vicceltek?! Ez a turnébusz?
-Ne aggódj, te is utazhatsz majd benne. - bökött oldalba Zayn, én pedig nem tudtam visszavágni a döbbenettől. Valószínűleg a jármű nagyobbnak nézett ki kívülről, mint belülről valójában volt.. de akkor is! Azt hiszem, lassan meg kéne szoknom, hogy mennyi minden jár a sztár élettel.. Louis kezemet megfogva indult el velem a színpad mögé, amiről mondanom sem kell, hogy hatalmas volt. Nagyobb, mint képzeltem. Tényleg hozzá kéne már szoknom, hogy ne csodálkozzam ennyit mindenen, ami a fiúk életével együtt jár.
-Király! - ujjongott Harry a színpad közepéről. Ahogy elkezdődött a próba feleslegesnek bizonyultam, így hátramentem, hogy találkozhassam a többiekkel. Mivel az őrök már tudják ki vagyok, így szabad bejutást nyertem mindenhova. Első utam a srácok fodrászához vezetett, aki ép a kellékeit készítette elő.
-Ha zavarok, visszajöhetek később... - mondtam, majd szinte azonnal hátrálni is kezdtem.
-Nem, gyere csak. Amúgy is, régóta szerettem volna már találkozni Louis barátnőjével. Hihetetlen türelemmel és tűrőképességgel lehetsz megáldva, ha minden egyes napot kibírsz mellette! - mosolygott, majd kezet nyújtott, én pedig szívesen fogadtam el azt. - Lou Teasdale vagyok, a srácok fodrásza, mint láthatod. - mutatott az asztalra, ahol többféle fésű, hajszárító, s mindenféle fodrászos kellék helyezkedett el.
-Helena Payne. - Fura, hogy mostanság inkább Louis barátnőjeként emlegetnek, mint Liam húgaként..
-Be kell, hogy valljam, imádok Louis-val dolgozni. Az ő a haja a kedvencem.
-Igen, nekem is az övé jött be a leginkább. - együtt nevettünk, s eszméletlen jó érzés volt, hogy a srácok ennyi rendes emberrel vannak körülvéve. Mint egy nagy család, ahova remélhetőleg engem is befogadnak. Jó volt tudni, hogy mindannyian jó kezekben vannak. Mire visszaértem a színpadhoz a srácok már eltűntek, viszont az aréna fele már megtelt emberrel.
-Hűha.
-Nem semmi, igaz? - Louis átkarolt hátulról, majd arcomra egy puszit nyomott.
-Hát ez.. tényleg hűha. - belekuncogott a nyakamba, mitől libabőrös lettem. - Lefogadom, hogy egy órán belül megtelik az egész hely. - Nem tévedtem. A koncertig volt még fél óra, de már mindenki itt volt, egy darab hely sem maradt.
-Örülök, hogy itt vagy. - Vont magához egyetlen bátyám, még az utolsó öt percben.
-Talán most Louis sem felejti el a szövegét. - Harry vigyorgott, bár volt egy olyan érzésem, hogy ő az egyetlen, aki még nem bocsájtotta meg a rossz lépéseimet. Amit, meg tudok érteni. Előbbi kijelentés sem Louis ellen irányult, hanem ellenem.
-Én saj.. - szabadkoztam volna, de Zayn közbevágott.
-Ne aggódj. Fellépés előtt mindig ideges.
-Aha.. - legjobb barátom homlokon puszilt, majd egy mosoly kíséretében indult el a többiek után. Hirtelen Loui termett előttem.
-Tényleg elfelejtetted a szöveged? - néztem fel rá bánatos szemekkel.
-Ne hibáztasd magad. Egyikünk sem volt épp kiváló formában.. előfordul. - hanyagul vállat vont, s bár azt mondta, ne hibáztassam magam, mégis úgy éreztem közöm van a dologhoz. - Héj! - elmélkedésemből lágy hangja hozott vissza. - Minden rendben. Most itt vagy és ez a lényeg! Ja és erről jut eszembe.. az emberek nagyon kíváncsiak rád, szóval holnap lesz egy interjú, ahol, ha készen állsz rá, felfednénk, hogy ki is vagy. Bár Liam és én még mindig nem örülünk az ötletnek.. be kellett látnunk, hogy nem dugdoshatunk örökre. És inkább előzzük meg a rossz, bántó pletykákat. Most viszont rohannom kell. Gondolkozz a dolgon! - Szája hosszasan időzött arcomon, majd futva távozott, én pedig ledermedten, leesett állal bámultam utána. Fogalmam sincs mi fog ki sülni ebből.. ha vállalom magam, a legnagyobb problémám az lesz, hogy a rajongók talán nem fognak kedvelni.. ha pedig tovább rejtőzködöm mindenféle hazugságot ki fog találni rólam és a többiekről. Végre kiszabadultam egy helyzetből, amelybe döntenem kellett, erre most itt a másik, s most még ötletem sincs róla, melyik lenne a jó választás. Hangos sóhaj hagyta el a számat.. döntések, döntések..

~ 32. To go.. or not to go?

Sziasztok!
Tudom, hogy megint sokat késtem és ne haragudjatok, de.. de így jött össze. :/ Azért köszönöm, hogy még a késések ellenére is velem vagytok és érdekel titeket, amit csinálok, mert a számok ezt mutatják, szerencsére!(: Egyre több a látogató, a feliratkozó és az oldalmegjelenítés, amit nagyon szépen köszönök!! Még mindig imádlak titeket, annak ellenére, hogy nem hozom hetente a részeket! Most úgy alakultak a dolgok, hogy más élvez elsőbbséget, nem a blog.. Szóval, kérlek, nézzétek el ezt nekem! És kitartás a sulisoknak! (: Élvezzétek ki.. higgyétek el, utána csak nehezebb lesz.. Na, de.. ennyit a kisregényről.. jó olvasást! :)

,,Úgy éreztem: végre megérkeztem. Haza, az igazi otthonomba. Mintha ez volna az egyetlen hely, itt az ágyban, szorosan hozzásimulva, ahol otthon vagyok, ahova tartozom. Ahová mindig is vágytam. Szótlanul feküdtünk sokáig, átölelve egymást, összeforrt testtel, egy ütemre lélegezve. Ez a csönd maga volt az örökkévalóság, de tudtam, hogy ha örökké tartana, akkor sem lenne elég."

A Nap reggeli sugarai narancssárga fényt vetettek az ágyra, s fejem fölött a falra, egyenesen Louis arcán keresztül; aki kisimult, nyugodt arccal feküdt mellettem. A fények világosabbá tették barna haját, amibe késztetést éreztem, hogy újra, többször is beletúrjak, ahogy éjszaka is tettem. Kezem automatikusan végighúztam ajkaimon, majd arccsontom vonalán, ahol tegnap szerelmem érintett, szájával, s finom kezével egyaránt. Percekig feküdtem úgy mellette, hogy csak néztem ahogy alszik, majd a takarót magam köré csavarva indultam meg a hatalmas ablak elé, ami lehetővé tette a kilátást a napfelkeltére. Egy elégedett sóhaj hagyta el a számat. Számtalanszor megszerettem már volna nézni, ahogy kel fel a nap, de sosem volt erőm addig fent maradni, vagy esetleg, akkor felkelni, amikor ez megtörténik. Most viszont láttam és gyönyörű volt. Hiába igyekeztem átadni magam a látványnak, egy idő után gondolataim megint az ágyon fekvő fiúra kalandoztak. Újra és újra lejátszódott bennem a tegnap este, ahogy érintett, ahogy vigyázott rám. Sosem mertem volna gondolni, hogy valaki ennyire.. figyelmes és érzékeny lesz velem. Reménykedni sem mertem benne, hogy egyszer találok valaki olyat, mint Louis. Ő az, akit mindig is magam mellett szeretnék tudni, akivel még az örökkévalóság sem lenne elég, mert kizárt, hogy valaha is beleunjak az együttlétünkbe. Újabb kép jelent meg előttem, amitől éreztem, hogy elönt a forróság. Loui egész testemet csókokkal lepi el, miközben nevemet suttogja, s én már attól elolvadtam, ahogy kimondta a nevem. Tele szeretettel és lágysággal. S úgy tartott a karjában, úgy ölelt, mintha bármelyik percben megrepedhetnék, s darabjai eshetnék szét. Mintha szilánkjaira törhetnék alatta, ahogy én törtem össze a szívét, mikor elmentem. Ahogy mindkettőnket összetörtem. Megrázva a fejemet űztem el a rossz emlékeket, tekintetem visszavezettem a felkelő Naphoz, ami már félig meg is mutatta magát, sugaraival megcsillogtatva a szállodához tartozó hatalmas medence vízét, amire szintén rálátást nyertem, a hatalmas ablaknak köszönhetően. Szinte éreztem, ahogy barátom derekamat átfogva ölel, szorosan, de mégis gyengéden. Mint, aki nem tud eleget fogni belőlem, de mégis fél, hogy ha egyszerre túl sokat markol belőlem, eltűnök a karjaiból. Az egész testem belebizserget az érintése emlékébe.
-Fázol? - suttogta lágyan közvetlen a fülembe. Más esetben megijedtem volna, de ezt a hangot lehetetlen volt összetéveszteni egy másik hanggal. Bárhol, bármikor felismerném. Szemeim felpattantak, ahogy megéreztem, hogy hátamat már nem a takaró melegíti, hanem a reggeli rekedtes, bár lágy hangoz tartozó fiú testéből áradó meleg tölt fel engem is. Kezével valóban átkarolt, nem csak az emlék volt annyira valóságos. S most is úgy ölelt mint az éjszaka. Fejemet vállának döntve adtam át magam ölelő karjainak, teste melegének és a napfelkeltének, s ez az egész együttvéve tökéletesebb már nem is lehetett volna. - Hogy érzed magad? - kérdezte miután egy puszit nyomot arcomra, s mintha aggodalmat véltem volna felfedezni hangjában.
-Tökéletesen. - ajkára csókot nyomtam, ezzel is igyekeztem elűzni az aggodalmát, s biztosítani róla, hogy valóban fantasztikusan érzem magam. És ezt neki köszönhetem. - Ha ennél jobban lennék, fel kellene, hogy robbanjak. - kuncogtam, s éreztem, ahogy merev tartásából enged egy keveset.
-Miért keltél fel? - arcát már a nyakamba temette, lehelete csiklandozta a nyakam, melytől egész bőröm libabőrbe borult. Egyre gyorsabban vettem a levegőt.
-Nem tudom.. csak.. csak felkeltem aztán néztem ahogy alszol. És ha már felkeltem idejöttem az ablakhoz. Mindig is látni szerettem volna a napfelkeltét.
-Szólhattál volna. Gondoskodtam volna róla, hogy fent maradj, vagy..
-Igen, azt gondolom. - forgattam szemeimet, de közben levakarhatatlan mosoly terült szét az arcomon. 
-..vagy felkeltettelek volna. Én is szeretem nézni, ahogy te alszol.
-Egész éjszaka fent maradnál, hogy aztán felkelts naplementekor?
-Igen.
-Te tiszta hülye vagy. - mosolyogtam fel rá, de arcizmai meg sem mozdultak. Furán komolyak voltak a vonásai. Hátranyúltam, hogy megérintsem az arcát, majd kezemet tarkójára vezettem, ahol ujjaim szórakozottan túrtak bele hajába, mire szeme lecsukódott, s mellkasa gyorsabban mozgott. - Szeretlek, Louis. - Szeme felpattant, s tele volt vágyakozással. Erősebben fogta csípőmet, majd maga felé fordított, én pedig meglepetésembe még a testemet takaró anyagot is elengedtem, s így hullott le lábaim elé. Éreztem, ahogy egész testem lángra lobban, szinte azonnal meggyulladtam, ahogy ott álltam előtte meztelenül. Este legalább sötét volt és nem láthatta, ahogy az egész vörös lesz. És ezt mind ő váltja ki belőlem.. miért kell ennyire.. ennyire tetszenie? Miért nem tudom félvállról venni, hogy ennyire megvan benne minden, amire vágyom, s amit eddig másban nem találtam meg? Miközben magamban szitkozódtam lehunytam a szemem és igyekeztem nem elképzelni az előttem álló fiú csillogó tekintetét, ahogy végigpásztázza egész testemet a szemével, a lábam ujjától, egészen vérvörös arcomig. Nem tudom hány perc telhetett el úgy, hogy csak csöndben álltunk egymás előtt, de hirtelen arra lettem figyelmes, hogy ujjak simogatják végig a gerincemet, s az egész testem beleborzongott már az első érintésre. Szinte elolvadtam a karjai között, s már nem kellett erőltetnem a szemeimet, hogy csukva maradjanak. Egyszerűen csak átadtam magam Louis érintéseinek, ahogy mindig is szoktam. 
-Szeretem, ahogy elpirulsz. - Persze, hogy elpirulok, ha előtted állok meztelenül, te meg eléred, hogy a karjaidba omoljak, ráadásul minden próbálkozás és erőfeszítés nélkül.. És mindennek a tetejébe a fülembe suttogsz, s a hátamat simogatod, amibe az egész testem beleremeg és lefogadom, hogy élvezed, hogy így reagálok. Igazán, nagyon köszönöm, Mr. Ellenállhatatlan Tomlinson! De mindezek helyet, csak annyit mondtam:
-Jó.. mert én utálom. - keze állam alá csúszott, ezzel is elérve, hogy szemem kinyissam, s egyenesen az ő kék szempárjára figyeljek. A csillogás valóban ott volt a tekintetében, ahogy képzeltem, de egyáltalán nem úgy nézett rám, mint egy vadállat, aki épp becserkészi áldozatát. Inkább úgy nézett rám, mint.. mint, aki örül, hogy lát és létezem. Szája széle remegett, amiből tudtam, hogy egy mosolyt próbál elfojtani. 
-Komolyan gondoltam, amit előbb mondtam. Bármit megtennék, hogy boldognak lássalak, és ha neked ehhez napfelkelte kell.. tőlem megkapod. - Egy kósza hajtincset fülem mögé igazított, majd lágyan nézett újra a szemebe. - Én is szeretlek. - Hosszasan néztünk egymás szemébe, majd levegőt venni is elfelejtettem, ahogy ajkait hirtelen az enyémekre tapasztotta, nyelve könnyedén csusszant át a számba, s a takarót a földön hagyva felkapott, s indult el velem az ágyba. Hevesen faltuk egymás ajkát, simogattuk, s kényeztettük egymást. Már kezdtem azt hinni, hogy mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk, s végignézve magunkon így is lett volna, ha nem kopogtatnak az ajtónkon. Loui kelletlenül szállt le rólam, majd a telefonja után nyúlt, s kijelzőjén az óra fél hetet mutatott.
-Basszus! - morgott az orra alatt, én pedig a tegnapi ruháimat összeszedtem a földről, s gyorsan magamra kaptam őket, hogy ajtót nyithassak. Mikor kinyitottam a köztünk levő akadályt, Liam álmos arcával találtam magam szembe, s mikor meglátott száját mosolyra húzta. 
-Helyes. Látom már kész vagy. Feltételezem Louis is itt van, mivel a szobájában nem találtam.
-Nahát! Valami különleges képességgel lehetsz megáldva. Mi az? Gondolatolvasás? Falon át látás? Vagy előre láttad a jövőt és abból szűrted le, hogy a barátom nálam lehet, miután tegnap este együtt jöttünk fel?
-Mindig elfelejtem, hogy reggel a szokásosnál is idegesítőbb tudsz lenni. De azért szeretlek, húgi. - Majd miután hajamat összeborzolta - nem mintha a reggeli kócos szénaboglya a fejemen nem lett volna elég - belépett a szobába. Letelepedett a fotelbe, majd duzzogva követtem. - Összepakoltál? - kérdezte én pedig értetlenül néztem rá.
-Nem hiszem, hogy tegnap este annyit ittam volna, hogy ilyesmit elfelejtsek, szóval.. miért is kéne összepakolnom? Megyünk valahova?
-Én pedig nem hiszem, hogy tényleg minden reggel ennyire kibírhatatlan tudsz lenni. Mi lenne, ha..
-Hát, a reggeli kibírhatatlanság úgy nézem Payne szokás. - Jött elő a másik szobából Louis, most már felöltözve a tegnapi cuccaiba. - És mielőtt leszidnád a húgodat, nem szóltam neki.
-Miről nem szóltál?  - Kaptam fel fejemet, s valamiért félelem fogott el.
-Még szerencse, hogy itt vagyok. Megkíméllek egy nyomasztó beszélgetéstől Helenával.
-Te vagy a hősöm, Liam.
-Utálom mikor úgy beszélgettek, mintha itt sem lennék.. - vágtam közbe. - mondjátok már, hogy mi van! - Bátyám arcáról eltűnt a jókedv, ahogy felém fordult, hogy belekezdjen mondandójába, engem pedig elfogott az aggodalom. Louis leült velünk szembe, miközben a cipőjét vette, s inkább ő kezdett bele. 
-Nekünk tovább kell mennünk.. még legalább úgy..harminc koncertet kell végigcsinálnunk Amerikába, és..
-És amikor úgy érti ,,nekünk".. - folytatta Liam.
-Akkor abba én is beleszámítok.  - mondtam ki hangosan a szavakat, amiket inkább csak magamnak szántam. Egyáltalán nem készültem még fel rá, hogy elmenjek.. tudtam, hogy egyszer visszamegyek Londonba, de nem hittem, hogy ilyen hamar eljön ez a nap. Nem hagyhatom itt a barátaimat, akik ittlétemet elviselhetővé, sőt boldoggá tették! Köszönés nélkül biztosan nem.. Mikor továbbra is csak magam elé meredtem, s a fiúk is rájöttek, hogy nem fogok válaszolni Louis folytatta.
-Most, hogy újra megtaláltunk és megint velünk vagy.. eszedbe ne jusson, hogy nélküled megyünk el! - hangja vádló volt, amire akaratlanul is felkaptam a fejem. Tényleg, mintha kicsit.. dühös lett volna, amiért számba vettem azt a lehetőséget, hogy nem megyek velük. Pedig ki sem mondtam... talán neki van gondolatolvasó képessége. De mi az én képességem? Ha maradok.. a családomnak és a szerelmemnek okozok fájdalmat. Ha megyek.. akkor a barátaimnak. Tartozom Abby-nek és George-nak. Legalább annyival, hogy rendesen elköszönök.. 
-Mikor indulunk? - suttogásnál több nem jött ki a számon.
-Nagyjából egy óra múlva. - ahogy előbb jött a félelemérzet, most úgy jött a düh és kiakadtam. És persze megint azokon az embereken töltöttem le a mérgem, akiket a legjobban szeretek.
-Nem dönthetitek el helyettem, hogy mikor és mit csináljak! Ti már akkor eldöntöttétek, hogy veletek megyek mikor még meg sem kérdeztetek! Ugye? - mindketten hallgattak, de állták a tekintetem. Volt egy olyan érzésem, hogy számítottak rá, hogy kiakadok. Naná, mint mindig, ha valami olyasmi történik, amibe nem hagyják, hogy az ember beleszóljon, még ha róla is van szó.. mikor helyettem döntenek. Ki ne akadna ki? És én hangot is adok nemtetszésemnek. Néha azt kívánom bár ne lenne ekkora szám, hogy csak úgy egyszerűen fogadjam el a dolgokat, s törődjek bele abba, ami körülöttem történik.. de az nem én lennék. - El kéne, hogy fogadjátok végre.. én is megtudom hozni a saját döntéseimet! Nincs beleszólásotok az életembe. Ha nem tűnt volna fel, így is mindig azt csinálom, amit én akarok. Igen.. önfejű, makacs, nagyszájú tizenkilenc éves lány vagyok.. törődjetek bele! 
-Szóval nem jössz velünk? - kérdezte Louis alig hallhatóan. Magában mintha már beletörődött volna a dologba és abba, hogy ez vagyok én.. javíthatatlanul akaratos tinédzser. Aki néha hisztis..
-Azt nem mondtam. - reményekkel teli szemekkel nézett fel rám, mire gyorsan folytattam. - Én még.. még nem tudom. 
-Akkor azt hiszem a ,,bizonytalan" és a ,,határozatlan" is mehet a listához. 
-Liam, te aztán már igazán megszokhattad volna, hogy ilyen vagyok. 
-Meg is szoktam.. szerinted miért nem kezdett el veled veszekedni egyikünk sem? Tudtok, hogy ez lesz. Nem engeded el könnyen azokat, akiket megszeretsz. - szája szomorú mosolyra húzódott én pedig gondolkozás nélkül közelebb csúsztam hozzá a kanapén és átöleltem. Szerettem az olyan pillanatokat, amikor úgy viselkedhettünk, mint a normális testvérek. Veszekszünk, ordítozunk egymással, röhögünk azon, hogy milyen hülyék voltunk, majd hatalmas ölelésben kötünk ki. Persze most is szeretem, hogy híres és egyre jobban értem, miért akar védeni a médiától, s ezzel együtt egyre jobban érzem azt, hogy szerencsés vagyok, amiért velük lehetek. Hiszen mindannyian keveset találkoznak a családjukkal, de én valamilyen oknál fogva itt lehetek, és tudom, hogy ezért hálásnak kell lennem. És minél több időt töltök el velük, úgy leszek egyre jobban hálásabb is. Most viszont újra azt kellett eldöntenem, hogy velük maradok-e vagy nem.. velük megyek-e vagy nem.. Mennyi időről lehet szó? Hetekről, hónapokról? Az élet folyton döntések sorozatát állítja az utamba.
-Jól van - húzódott el. - megyek pakolni. Egy óra múlva találkozunk a hallban, akárhogy is döntesz. - azzal egy csókot nyomott homlokomra, majd kiment. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, megkerültem az előttem lévő asztalt, s egyenesen Louis-hoz mentem, s az ölébe foglaltam helyet.
-Bárhogy is lesz.. ne felejtsd el, hogy szeretlek és nem örökre leszünk távol.
-Tudod, nekem nagyon úgy hallatszik, hogy itt akarsz maradni.
-Jelenleg olyan megoldáson agyalok, ami mindenkinek jó.
-Nagyjából tizenkét órája kaptalak vissza, és azt akarod, hogy két teljes hónapig megint nélküled éljek.
-Nekem is ugyanolyan érzés lenne, mint neked..
-Mindegy.. mennem kell pakolni. - lassan állt fel a fotelből, ezzel is finoman helyezve engem a földre. Ott álltam, csak néztem a fiút, aki az életem legjobb része lett, és sikerült megint megbántanom, pedig egyáltalán nem akartam.
-Louis! - szóltam utána, s közé és az ajtó közé siettem. Szótlanul néztük egymást, majd ajkait igyekezett mosolyra húzni, kisebb sikerrel.
-Ne aggódj. Nem haragszom, csak szeretném, ha jól döntenél. Azt szeretném, hogy velem legyél, de nem fogom befolyásolni a döntésedet.
-Tudom. - azzal ingénél fogva húztam magamhoz, számat az övére tapasztottam, s minden érzelmemet beleadtam a csókba, amit ő puha ajkaival ugyanolyan érzelemmel teli viszonzott. Mikor elvált tőlem végigsimított arcomon, én pedig kiutat engedélyeztem neki, ellépve az ajtótól.

Fél óra múlva találkoztam Abby-vel a szálloda büféje előtt. Miközben croissant és kávét tett le elém az asztalra belekezdtem a reggeli - vagy inkább hajnali - beszélgetésbe, ami Liam, Louis és köztem zajlott le. Mire a történet végére értem Abs könnyes szemekkel nézett rám a reggelije felett.
-Ne haragudj, csak.. azt hittem kicsit tovább leszel itt.. velünk.
-Én is. De még nem tudom megyek-e. Még nem döntöttem.
-Ugyan Helena. A srácok negyed óra múlva indulnak, és..
-Tudom. Tudom, de van más megoldás is.. tudom, hogy van. Kell lennie.
-Mi is megszerettünk. - mosolygott de arca nedves volt a könnyeitől. - Igazából te vagy itt az egyetlen barátunk, de.. menned kell. Megértjük.
-Abby.. - sóhajtottam, de mire folytathattam volna az itteni egyetlen barátnőm felállt, kezét a szája elé kapta és elsietett. Reménykedtem benne, hogy ezt az egészet megúszom sírás nélkül.. nem számítottam rá, hogy ennyire rosszul fogja érinteni a dolog. Szememet szúrni kezdték a könnyek. Kifizettem a reggelit, majd a hallba igyekeztem, hiszen már csak tíz percem volt, hogy döntést hozzak. Miért mindig ennyire nehéz dönteni? Miért kell választani a barátaim és a családom között? Akkor is kitalálok valami rendes megoldást, ami..
-Helena! - gondolatmenetemből a felém siető George hangja zökkentett ki. Ahogy megláttam, tudtam, hogy Abby mindent elmondott neki, valószínűleg zokogva, s ahogy megjelent előttem a kép, a könnyeim akaratlanul is utat nyertek maguknak. Ahogy George elég közel ért hozzám egymás szorosan ölelő karjaiban kötöttünk ki. Nem kellett mit mondanom, mivel a barátnője megtette helyettem, s neki se kellett semmit mondani. Elég volt, hogy ott áll mellettem. Az én időm pedig majdnem lejárt és ott álltam a hall közepén, ahol mindenki csak az én döntésemre vár, s legszívesebben eltűntem volna az emberek tekintete elől. Barátom oldalán megjelent Abby is, szeme vörös volt a sírástól. Majd a lift is megérkezett és a családom hangos beszélgetés közepette szállt ki belőle. Nekem pedig döntenem kellett. És az utolsó pillanatban döntöttem is.

~ 31. I want you!

Sziasztok!
Tudom, hogy késtem az új résszel, de mostanság zajlik az életem.. Ne haragudjatok, és nagyon, nagyon szépen köszönöm a több, mint húszezer oldalmegjelenítést és az új feliratkozókat!!(: Sajnos a következő részről sem tudom megmondani, hogy mikor jön, de próbálok sietni! A mostani késésemet, igyekeztem a rész hosszúságával kiegyenlíteni (ez az eddigi leghosszabb részem), és azt hiszem.. ebben a részben van minden, ami kell. :D:) Jó olvasást!
Imádlak titeket! xx

,,Szeretni csak úgy lehet, ha teljesen feladod magad, ha elveszíted mindened, amit valaha is a sajátodnak hittél, amit magadról gondoltál, vagy gondoltak rólad mások. Ha feladsz mindent, amit elértél. Ha kész vagy mindent odadobni, de mégis ragaszkodni mindenhez, mindenáron, míg végre valóban önmagaddá válsz és először meglátod az igazi arcodat a másik szemében."

Bevallom, összeszorult a gyomrom, ahogy arra gondoltam, talán még is csak Louis vár az ajtó túloldalán, de mikor kinyitottam a köztünk lévő akadályt, egyszerre lett úrrá rajtam a csalódás és a megkönnyebbülés, amiért nem vele találom szembe magam, és nem vár rám még egy kimerítő veszekedés. George egy puszit nyomott az arcomra, mikor kényelmesen elsétált mellettem az ágyig, ahol csókkal köszöntötte barátnőjét, majd helyet foglalt. 
-Tudod.. - csókot nyomott Abby kezére, majd felém fordult. - nagyon fárasztó barátaid vannak. Mármint, iszonyat jó fejnek és őrültnek tűnnek, de.. hűha, tényleg benne vannak minden hülyeségbe! - nevette el mondandója végét. Homlokomat ráncolva meredtem a szőnyegre, miközben akaratlanul is az együtt töltött időre gondoltam. Pontosan tudtam, hogy G miről beszél, hiszen.. hónapok óta én is velük tartottam ezekbe a hülyeségbe, vagy legalábbis a többségének tanúja voltam. Ott voltam az összes medencés partin, ahol ruhába fürdettük meg egymást, az összes párnacsatán jelen voltam, tudtam, hogy Harry-vel nem lehet leülni kártyázni, mert csalással ugyan, de mindig nyer. Kicsi a rakásnál már megszokott volt a sorrend.. persze mindig én kerültem alulra, majd következett Louis, Harry, Liam, Zayn és végül a legkedvesebb ír barátom, akit akkor se cserélnék el egy másik ír manóra, ha az valóban manóméretű lenne és, megmutatná a szivárvány végén levő kincsesládáját. Niall-nek a szíve volt a legnagyobb kincse és ezt imádtam benne a legjobban. Mindent tudtam róla, ahogy a többiekről is. Tisztában voltam az összes jó és rossz tulajdonságaikkal, láttam mind az öt srácnak a jó és rossz oldalát egyaránt. Ott voltam.. ismerem őket.. és mindent tudok róluk. Ahogy ők is rólam. Emlékek százai lepték el az agyamat, s legszívesebben olyan kicsire összehúztam volna magam, hogy az ágyon ülő két ember észre se vegyen, de nem akartam előttük összetörni.. épp eleget láttak már gyengének. Mély levegőt vettem, majd erőltettem magam, hogy a szemükbe tudjak nézni, s barátom előző mondandójára csak halkan, szinte suttogva feleltem.
-Tudom. - Mindketten aggódva követték végig utamat a fürdőig, ahol megengedtem magamnak egy kád forró vizet. Másra sem vágytam, mint egy hosszú, forró, nyugtató fürdőre. Szemüket le sem vették rólam, miközben a szekrényben valami kényelmesebb ruha után kutattam. Egy egyszerű szürke top és a hozzátartozó mackónadrág mellett döntöttem. A kiválasztott ruhát egy törülközővel együtt vittem vissza a fürdőbe, felkötöttem a hajamat, majd a tükörbe megpillantottam barátnőmet. Borzalmas volt látni, hogy mennyire aggódik.. egy nyugtató mosolyt küldtem felé, majd mikor végeztem a hajammal felé fordultam.
-Nyugodtan érezzétek jól magatokat. Menjetek vissza és szórakozzatok a srácokkal.
-Te rendben leszel?
-Teljesen. - mondtam, miközben a citromos illatú habfürdőmön dolgoztam.
-Akkor lemegyünk a büfébe.. nincs valamire szükséged?
-Csak erre a pihentető fürdőre. - Kelletlenül bólintott, majd barátja kézen fogta, s mielőtt kivezette volna, egy csókot nyomott fejem búbjára.
-Gyere le, ha kész vagy. - Nem akartam megbántani, így bólintottam egyet, annak ellenére, hogy tudtam, nem megyek le. A fürdő után valószínűleg bevágódom az ágyba és holnapig fel sem kelek. Ahogy elmentek, levetkőztem és bemásztam a kellemes hőmérsékletű vízbe. Valóban ez volt az, amire szükségem volt. Nem mondom, hogy csak erre volt szükségem.. mert akkor hazudnék. De ha mást nem kaphatok meg, akkor maradok annál, ami még számomra is elérhető. Kád, tele vízzel.. hurrá! Ezt mind megérdemled, Helena. Igyekeztem minden gondolatot kizárni a fejemből, ellazítottam a testemet, s magam sem tudom mennyit feküdhettem a kádba, de mikor kiszálltam a víz már hideg volt és a bőröm teljesen kiázott. Ezek után nem akartam mást, csak lefeküdni. Behúztam a függönyt, majd befeküdtem az ágyba, ami hatalmasnak tűnt, úgy, hogy csak egyedül feküdtem benne, s ez.. elszomorított. Egyik párnát kezem közé fogtam, sarkait markolásztam miközben igyekeztem nem elsírni magam. Elmémet megint ellepte a rengetek emlék, leginkább azoknak az estéknek az emlékei, melyeket Loui-val töltöttem együtt. Bárhogy igyekeztem nem tudtam kiverni a fejemből.. újra és újra lejátszódott az agyamban a szobai jelenet, ahogy ott áll azzal a lánnyal, aki többet tud nyújtani neki, mint én. Meg sem lepődnék, ha őt választaná helyettem. Eszembe jutottak a többiek is.. tényleg képes lennék egy ember miatt feladni mindent? Képes lennék ott hagyni mindenkit csak azért, mert menekülök egyetlen ember elől? A barátaim, a testvérem.. rájöttem, hogy mindenkit elhagytam.. azokat az embereket, akiket a legjobban szeretek, s ez az ötlet mostanra hatalmas baromságnak tűnt. Pedig, amikor eljöttem, akkor olyan.. normális dolognak tűnt, hogy el akarok tűnni. Most viszont megint minden megváltozott. Komolyan ez lesz most már folyton? Megjelennek és fenekestől felforgatják az életemet?! Újra álomba sírtam magam, olyan kérdésekkel a fejemben, amire nem kaptam választ.
Zajokra keltem. Az ajtó nyílt, szemeim pedig felpattantak. Megnéztem az időt a telefonomon, s rá kellett, hogy ébredjek még öt percet sem sikerült aludnom és fogalmam sincs ki keltett fel. Miért ilyenkor vagyok mindenkinek olyan fontos? Utálom, ha felkeltenek.. de komolyan! Felültem, letöröltem az arcomra száradt könnycseppeket, majd mikor meghallottam, hogy csak az idióta bátyám és az egyik legjobb barátom hiányol, visszadőltem, s lehunytam szemeimet. Bármit is akarnak még várhat. 
-Te, szerintem ez a srác nem kedvel engem. - Hallottam meg Zayn hangját.
-Mr. G? - fülelni kezdtem, ahogy George-t említették. - Nem tudom.. szerintem jól el van velünk. De tudod én nem csodálkoznék rajta, ha nem keresné többet a társaságod, miután azt mondtad neki, hogy rossz a haja és te is ugyanúgy zselézed fel, mint ő.
-Hát épp ez az.. semmi egyedi nincs a srácban. Lopja a séróm. Arról nem is beszélve, hogy nem én voltam az, aki leöntötte ragadós üdítővel.
-Az véletlen volt. - Elképzeltem, ahogy Liam forgatja a szemét - ez családi vonás volt - és elfojtottam egy kuncogást a párbeszédüket hallgatva. Egyre közelebbről hallottam a léptüket és a hangjukat, majd nyílt a szobám ajtaja.
-Szerintem elaludt. - Nahát! Micsoda okostojás testvérem van.. mindig meg tud lepni!
-Nem érdekel! Ha kell akarata ellenére viszem le a saját hátamon. - Ahogy ezt Zayn kimondta éreztem, hogy elemelkedik testem az ágyról. 
-Zayn Malik, nem hiszem el, hogy te a vagy a legjobb barátom! Tegyél le! - Morogtam a mellkasába még mindig csukott szemmel, ő pedig megállt.
-Ahogy akarod, kislány. - Azzal ledobott a nappaliban lévő fotelba.
-Zayn! Te... - Morgolódtam.
-Igen, szia. Én vagyok a legjobb barátod és most velünk jössz. - Kacsintott, majd Liam-mel együtt vigyorogva összenéztek. 
-És ha nem akarok? Erőszakkal lerángattok? - karba font kézzel ültem fel törökülésbe, s szúrósan tekintettem az előttem lévő két srácra, akik állták pillantásom. 
-Ne csináld már, Hel. - kezdte bátyám, még mindig letörölhetetlen vigyorral az arcán. Minek örülnek ennyire? - Emeld fel a hátsódat és menjünk! 
-Igen, Helena. Emeld fel a formás kis seggedet és gyere! - Zayn ajkába harapva próbálta elrejteni kitörni készülő nevetését, kisebb sikerrel. Szemeim villámokat szórtak felé, viszont volt egy olyan érzésem, hogy nem nyerhetek velük szemben, így megadóan sóhajtottam. 
-Rendben. Csak előbb kezdek valamit ezzel. - mutattam az arcomra, s a fürdőbe indultam. Arcot mostam és rendbe szedtem magam. Miután visszamentem a srácokhoz, Liam egy ruhát tartott a kezébe, ami a szekrényemből származott. Kérdő tekintettel pillantottam rá.
-Vedd fel. - Valami tutira nem stimmel.. letörölhetetlen mosoly van az arcukon, csinosnak kell lennem és ami ennél is furább.. azt veszem fel, amit ők akarnak. Bár semmi kedvem nem volt bájcsevegni a lent összegyűlt néppel, tettem, amit kértek és igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra, s miután átöltöztem a szobámból is sikerült úgy kilépnem, hogy az ajkam némileg felfelé kunkorodott. - Mindjárt jobb! - Csapta össze a tenyerét Liam, majd kezét nyújtotta, s együtt léptünk ki a lakosztályomból. Bezártam az ajtót, majd feléjük fordultam, de nem indultam el utánuk. 
-Mire ez a nagy felhajtás? 
-Helena, komolyan mondom, ha nem jössz, a vállamra kaplak! 
-Jesszusom - forgattam szemeimet. - ahogy akarja Mr. Malik! De figyelmeztetem! Eszébe ne jusson a formás kis seggemet stírölni! - idéztem szavait.
-Értettem, Ms. Payne! - Újra felvették arcukra azt az idióta vigyort, s a mai napon először, sikerült nekem is őszintén mosolyognom. Mindketten kezüket nyújtották, én pedig beléjük karoltam, s a legjobb srácok oldalán mentem le a földszintre, ahová egyébként el sem akartam indulni. Ahogy kiléptünk a liftből elengedték a karomat, s emberek tömkelege állt előttem. Lufik, s más díszek lógtak a plafonról és fogalmam sem volt róla, hogy mi ez az egész. Valakinek szülinapja van és elfelejtettem volna? Hátranéztem a kísérőimre, akiknek az arcán most az a fajta mosoly volt, amitől lányok ezrei ájultak el. Édes és lágy akárcsak a tekintetük. A semmiből Harry és Niall termett előttem, akiknek az arcán ugyanaz a mosoly ült, s kicsit kipirultak voltak. Nem tudtam hova kapkodjam a fejem, míg Harry hirtelen át nem ölelt.
-Egész nap ezen dolgoztunk. Kérlek, bocsáss meg neki. - Tudtam kiről beszél, de akkor sem értettem egy szavát sem.. min dolgoztak? Mi történik? Harry elengedett, majd aprót lökött rajtam, az előttem álló tömeg pedig megnyílt. Először bátortalanul szedtem lábaimat, egészen addig, amíg meg nem hallottam ismerős, összetéveszthetetlen, kellemes hangját. Követtem a lágy dallamot, majd egy kisebb színpadon megpillantottam Őt, ahogy egyenesen nekem énekelt, szemét le sem vette rólam, miután meglátott. A dal nem volt ismerős, de minden szava csak nekem szólt és elöntöttek az érzelmek. Miután elhagytam, konkrétan elszöktem előle, összevesztem vele, mikor megtalált, teljesen abban a hitben voltam, hogy a hülyeségeim miatt elvesztettem.. erre most itt áll, nekem énekel, s azon dolgozik, hogy visszaszerezzen. Rengeteget bajlódik velem, pedig bárkit megkaphatna.. neki mégis.. én kellek, s ez az egész annyira hihetetlennek tűnt. Kezemet a szám elé kaptam, ahogy lefelé igyekezett a színpadról, miközben az éneklést egy percre sem hagyta abba, s bármennyire igyekeztem nem tudtam visszatartani kitörni készülő könnyeimet. Krokodilkönnyeim már eláztatták az arcomat, mire megállt előttem, s bármennyire is akartam, hogy ne lásson sírni, nem tudtam elfordulni tőle. Kék szemei, amiket már annyira hiányoltam, rabul ejtettek. Minden egyes dallamot kiélveztem, tekintetünket nem vettük le a másik arcáról. Úgy álltunk ott, mintha senki más nem lett volna rajtunk kívül a terembe. Csak egymást láttuk. A dal véget ért, Louis keze a derekamra siklott, a hátamon pedig jóleső borzongás futott végig. Annyira rég érintett már meg, és annyira vágytam már rá. Ajka hosszasan elidőzött homlokomon, s olyan közel jött, hogy testünk szinte egymásba fonódott. Szerettem volna, de nem tudtam mit mondani, s láttam rajta, hogy ő készül mondani valamit. Nyelt egyet, majd belekezdett.
-Én.. nagyon sajnálom. Sosem jutna eszembe, hogy megcsaljalak. Szeretlek! Kérlek bocsáss meg! - míg beszélt lehelete csiklandozta a nyakamat, s ettől a szerelmi vallomástól éreztem, hogy pírba borul az arcom. Nem tudtam, hogyan fejezhetném ki, hogy én mennyire szeretem. El akartam mondani neki, hogy ő lett a világom közepe, és, hogy utálom magam, amiért cserben hagytam. De erre egy olyan szót sem találtam, ami megfelelt volna.. nincs arra szó, hogy mit érzek iránta. Majd megpillantottam a kezében lévő mikrofont. Nagyot lélegeztem, összeszedtem minden bátorságom, s kivettem kezéből a számomra szükséges tárgyat. Döbbenten nézett rám, s míg felértem a színpadra a hátamon éreztem a kérdő pillantásokat. Letöröltem a könnyeimet, s igyekeztem nem elájulni. Eddig csak a családom előtt énekeltem, de miután megtudtam, hogy anya miattam halt meg, felhagytam ezzel a tevékenységemmel. Amúgy is csak hobbiból énekeltem, míg Sam bácsi vagy Liam zongorázott. Bátyámra néztem egy kis biztatásért  amit meg is kaptam. Sosem csalódtam benne, mindig ott volt mellettem, amikor szükségem volt rá. Nem úgy, mint én Loui mellett. A mikrofont a számhoz emeltem, majd az én szerelmi vallomásom következett. Ahogy énekelni kezdtem a döbbent tekinteteket átváltotta a szeretetteljes mosoly és megértés, Lou szemében pedig, mintha egy pillanatra könny csillogott volna. Míg a szám elején némileg remegett a hangom, a végére már kezdtem belejönni, néha még bele is mosolyogtam a dalba, s tekintetemmel a termet pásztáztam. Ekkor vettem észre Abby-t és George-t, aki átöltözött mióta utoljára láttam. Valószínűleg a kis üdítős incidens miatt. Aztán szemeim újra rajta állapodtak meg, s mikor a szemébe néztem újra csak őt láttam, egyedül a teremben. Észre se vettem, de a szám már a végére ért, Louis pedig sebes léptekkel jött fel a lépcsőn, hogy ajkait az enyémekre tapaszthassa. Lihegve vált el tőlem, homlokát enyémnek döntötte.
-Akkor megbocsátasz? - Kicsit hátrább húztam a fejem, hogy szemébe nézhessek. Arcát kezem közé fogtam.
-Csak téged akarlak. Szeretlek, Louis! - szeme újra csillogott lágy tekintetében, s szebbnek találtam, mint a csillagos eget. Ajka hevesen falta az enyémet, nyelvünk vad táncot jártak, míg körülöttünk tapsolni nem kezdtek. Mindketten mosolyogva váltunk el egymástól, majd kézen ragadott, s levitt a többiekhez, akik öleléssel fogadtak.
-Tudtam, hogy király csajszi vagy! - szorított meg Niall, majd egy gyors, cuppanós puszit nyomott arcomra, mire egy hangos és elégedett kuncogás volt a válaszom. Órákig beszélgettünk, hülyültünk, nevettünk a barátainkkal, és végre igazán felszabadulhattam a "Louis és Helena újra együtt" bulinkon. Loui végig maga mellett tartott, el sem engedte a derekamat én pedig folyamatos mosollyal az arcomon néztem ragyogó, boldog arcát, ahogy másokkal beszélgetett.
-Nem megyünk fel? - dörgölte barátom orrát az arcomhoz.
-Nem lenne szép,  ha lelépnénk a saját bulinkról.
-Megfogják érteni. - nyomott egy csókot az arcomra, majd míg ő elköszönt a rengeteg ismerősétől, Harry hozzám igyekezett félénk mosollyal az arcán.
-Sokkal jobb őt így látni. - Állt meg mellettem miközben hajába túrt.
-Nekem is jobban tetszik. Figyelj.. - fordultam felé - sajnálom, amit vele tettem, és mint legjobb barátja, tőled is szeretnék bocsánatot kérni. Tudom, hogy utálsz érte, amiért bántottam, de.. megbántam. - félénk mosolyát átvette a bocsánatkérő tekintett, s egy szélesebb, Harry féle vigyor, ami melengette a szívemet.
-Nem utállak. Örülök, hogy vagy neki. - Majd addig ölelt, amíg Loui vissza nem ért hozzám. Megkocogtatta Harry vállát, aki miután elvált tőlem, megütögette barátja hátát. A lift felé indultunk, s mielőtt az ajtó becsukódhatott volna Niall kiabált felénk.
-Ne felejtsetek el védekezni! - Üvöltött vigyorral az arcán, mire mindenki felénk fordult, vihogva, arcom pedig lángolni kezdett. Liam, reakciómat látva, taslival jutalmazta meg barátját. Ahogy becsukódott a liftajtó Lou a falnak nyomott, éreztem teste melegét a ruháinkon keresztül. Nyelve azonnal megkapta az engedélyt a bejutásra. Heves csókcsatánk közbe, felemelt, lábamat dereka köré fontam, s így sikerült valahogy eljutnunk az ajtómig, amit nehezen, de sikerült kinyitni. Finoman elhelyezett az ágyon, ingét kibujtattam a nadrágjából, s gombolni kezdtem, míg ő nyakamat kényeztette. Lekerült róla a felső, így felfedve előttem tökéletesen tetovált felső testét, amin el is időztem egy darabig. Mikor újra csókolni kezdtem megfogta pólóm alját, de hezitált egy darabig. Tudtam, hogy csak az engedélyemre vár, így csípőmet megemelve igyekeztem a tudtára adni, hogy legalább annyira kívánom őt, mint ő engem.
-Biztos vagy benne? - Kérdezte elakadozott lélegzettel.
-Semmiben sem voltam még annyira biztos, mint abban, hogy szeretlek, Louis. - lélegzetem legalább annyira akadozott, mint az övé. - Akarlak. - Épp eléggé felbátorítottam és meggyőztem őt a szerelmemről ahhoz, hogy a ruháim egy perc alatt lekerüljenek rólam. Mielőtt a nadrágját lehúztam volna róla a zsebéből kihúzott egy kis négyzet alakú csomagot, amit fogával feltépett, míg én teljesen megszabadítottam a maradék ruhától. Mielőtt belém hatolt a szemembe nézett én pedig elakadozva sóhajtoztam, miközben a keze olyan helyen érintett, ahol férfikéz még nem járt. 
-Mond ki. Újra. - Kérlelt, én pedig tudtam, mit kell mondanom. Sosem láttam még úgy csillogni a szemét, mikor szeretetemről tudósítottam.
-Szeretlek. - lihegtem. - Mindennél jobban. - Azzal lassan belém hatolt, szemem pedig lecsukódott a kényelmetlen, égető érzéstől. Lassan mozgott bennem, majd miután sikerült ellazulnom a kényelmetlen érzést felváltotta az öröm, hogy ennek a srácnak tényleg én kellek és most is figyelmes, és úgy bánik velem, mintha bármelyik pillanatban eltörhetnék alatta. A testem beleremegett, mikor az öröm úrrá lett rajtunk. Kielégültnek és fáradtnak éreztem magam, de közben felülmúlhatatlanul boldog voltam. Louis ugyanolyan kielégült tekintettel gördült le rólam, majd betakart mindkettőnket, s úgy ölelt, mintha nem tudna belőlem eleget fogni.
-Szeretlek! - a kimerültségtől válaszolni sem nagyon tudtam, egy gyors csókot loptam tőle, majd hagytam, hogy a szemeim lecsukódjanak, s átadtam magam az álomnak, Loui ölelő karjai között. Életem legszebb estéjét köszönhettem neki.