Sziasztok!
Tudom, hogy késtem az új résszel, de mostanság zajlik az életem.. Ne haragudjatok, és nagyon, nagyon szépen köszönöm a több, mint húszezer oldalmegjelenítést és az új feliratkozókat!!(: Sajnos a következő részről sem tudom megmondani, hogy mikor jön, de próbálok sietni! A mostani késésemet, igyekeztem a rész hosszúságával kiegyenlíteni (ez az eddigi leghosszabb részem), és azt hiszem.. ebben a részben van minden, ami kell. :D:) Jó olvasást!
Imádlak titeket! xx
,,Szeretni csak úgy lehet, ha teljesen feladod magad, ha elveszíted mindened, amit valaha is a sajátodnak hittél, amit magadról gondoltál, vagy gondoltak rólad mások. Ha feladsz mindent, amit elértél. Ha kész vagy mindent odadobni, de mégis ragaszkodni mindenhez, mindenáron, míg végre valóban önmagaddá válsz és először meglátod az igazi arcodat a másik szemében."
Bevallom, összeszorult a gyomrom, ahogy arra gondoltam, talán még is csak Louis vár az ajtó túloldalán, de mikor kinyitottam a köztünk lévő akadályt, egyszerre lett úrrá rajtam a csalódás és a megkönnyebbülés, amiért nem vele találom szembe magam, és nem vár rám még egy kimerítő veszekedés. George egy puszit nyomott az arcomra, mikor kényelmesen elsétált mellettem az ágyig, ahol csókkal köszöntötte barátnőjét, majd helyet foglalt.
-Tudod.. - csókot nyomott Abby kezére, majd felém fordult. - nagyon fárasztó barátaid vannak. Mármint, iszonyat jó fejnek és őrültnek tűnnek, de.. hűha, tényleg benne vannak minden hülyeségbe! - nevette el mondandója végét. Homlokomat ráncolva meredtem a szőnyegre, miközben akaratlanul is az együtt töltött időre gondoltam. Pontosan tudtam, hogy G miről beszél, hiszen.. hónapok óta én is velük tartottam ezekbe a hülyeségbe, vagy legalábbis a többségének tanúja voltam. Ott voltam az összes medencés partin, ahol ruhába fürdettük meg egymást, az összes párnacsatán jelen voltam, tudtam, hogy Harry-vel nem lehet leülni kártyázni, mert csalással ugyan, de mindig nyer. Kicsi a rakásnál már megszokott volt a sorrend.. persze mindig én kerültem alulra, majd következett Louis, Harry, Liam, Zayn és végül a legkedvesebb ír barátom, akit akkor se cserélnék el egy másik ír manóra, ha az valóban manóméretű lenne és, megmutatná a szivárvány végén levő kincsesládáját. Niall-nek a szíve volt a legnagyobb kincse és ezt imádtam benne a legjobban. Mindent tudtam róla, ahogy a többiekről is. Tisztában voltam az összes jó és rossz tulajdonságaikkal, láttam mind az öt srácnak a jó és rossz oldalát egyaránt. Ott voltam.. ismerem őket.. és mindent tudok róluk. Ahogy ők is rólam. Emlékek százai lepték el az agyamat, s legszívesebben olyan kicsire összehúztam volna magam, hogy az ágyon ülő két ember észre se vegyen, de nem akartam előttük összetörni.. épp eleget láttak már gyengének. Mély levegőt vettem, majd erőltettem magam, hogy a szemükbe tudjak nézni, s barátom előző mondandójára csak halkan, szinte suttogva feleltem.
-Tudom. - Mindketten aggódva követték végig utamat a fürdőig, ahol megengedtem magamnak egy kád forró vizet. Másra sem vágytam, mint egy hosszú, forró, nyugtató fürdőre. Szemüket le sem vették rólam, miközben a szekrényben valami kényelmesebb ruha után kutattam. Egy egyszerű szürke top és a hozzátartozó mackónadrág mellett döntöttem. A kiválasztott ruhát egy törülközővel együtt vittem vissza a fürdőbe, felkötöttem a hajamat, majd a tükörbe megpillantottam barátnőmet. Borzalmas volt látni, hogy mennyire aggódik.. egy nyugtató mosolyt küldtem felé, majd mikor végeztem a hajammal felé fordultam.
-Nyugodtan érezzétek jól magatokat. Menjetek vissza és szórakozzatok a srácokkal.
-Te rendben leszel?
-Teljesen. - mondtam, miközben a citromos illatú habfürdőmön dolgoztam.
-Akkor lemegyünk a büfébe.. nincs valamire szükséged?
-Csak erre a pihentető fürdőre. - Kelletlenül bólintott, majd barátja kézen fogta, s mielőtt kivezette volna, egy csókot nyomott fejem búbjára.
-Gyere le, ha kész vagy. - Nem akartam megbántani, így bólintottam egyet, annak ellenére, hogy tudtam, nem megyek le. A fürdő után valószínűleg bevágódom az ágyba és holnapig fel sem kelek. Ahogy elmentek, levetkőztem és bemásztam a kellemes hőmérsékletű vízbe. Valóban ez volt az, amire szükségem volt. Nem mondom, hogy csak erre volt szükségem.. mert akkor hazudnék. De ha mást nem kaphatok meg, akkor maradok annál, ami még számomra is elérhető. Kád, tele vízzel.. hurrá! Ezt mind megérdemled, Helena. Igyekeztem minden gondolatot kizárni a fejemből, ellazítottam a testemet, s magam sem tudom mennyit feküdhettem a kádba, de mikor kiszálltam a víz már hideg volt és a bőröm teljesen kiázott. Ezek után nem akartam mást, csak lefeküdni. Behúztam a függönyt, majd befeküdtem az ágyba, ami hatalmasnak tűnt, úgy, hogy csak egyedül feküdtem benne, s ez.. elszomorított. Egyik párnát kezem közé fogtam, sarkait markolásztam miközben igyekeztem nem elsírni magam. Elmémet megint ellepte a rengetek emlék, leginkább azoknak az estéknek az emlékei, melyeket Loui-val töltöttem együtt. Bárhogy igyekeztem nem tudtam kiverni a fejemből.. újra és újra lejátszódott az agyamban a szobai jelenet, ahogy ott áll azzal a lánnyal, aki többet tud nyújtani neki, mint én. Meg sem lepődnék, ha őt választaná helyettem. Eszembe jutottak a többiek is.. tényleg képes lennék egy ember miatt feladni mindent? Képes lennék ott hagyni mindenkit csak azért, mert menekülök egyetlen ember elől? A barátaim, a testvérem.. rájöttem, hogy mindenkit elhagytam.. azokat az embereket, akiket a legjobban szeretek, s ez az ötlet mostanra hatalmas baromságnak tűnt. Pedig, amikor eljöttem, akkor olyan.. normális dolognak tűnt, hogy el akarok tűnni. Most viszont megint minden megváltozott. Komolyan ez lesz most már folyton? Megjelennek és fenekestől felforgatják az életemet?! Újra álomba sírtam magam, olyan kérdésekkel a fejemben, amire nem kaptam választ.
Zajokra keltem. Az ajtó nyílt, szemeim pedig felpattantak. Megnéztem az időt a telefonomon, s rá kellett, hogy ébredjek még öt percet sem sikerült aludnom és fogalmam sincs ki keltett fel. Miért ilyenkor vagyok mindenkinek olyan fontos? Utálom, ha felkeltenek.. de komolyan! Felültem, letöröltem az arcomra száradt könnycseppeket, majd mikor meghallottam, hogy csak az idióta bátyám és az egyik legjobb barátom hiányol, visszadőltem, s lehunytam szemeimet. Bármit is akarnak még várhat.
-Te, szerintem ez a srác nem kedvel engem. - Hallottam meg Zayn hangját.
-Mr. G? - fülelni kezdtem, ahogy George-t említették. - Nem tudom.. szerintem jól el van velünk. De tudod én nem csodálkoznék rajta, ha nem keresné többet a társaságod, miután azt mondtad neki, hogy rossz a haja és te is ugyanúgy zselézed fel, mint ő.
-Hát épp ez az.. semmi egyedi nincs a srácban. Lopja a séróm. Arról nem is beszélve, hogy nem én voltam az, aki leöntötte ragadós üdítővel.
-Az véletlen volt. - Elképzeltem, ahogy Liam forgatja a szemét - ez családi vonás volt - és elfojtottam egy kuncogást a párbeszédüket hallgatva. Egyre közelebbről hallottam a léptüket és a hangjukat, majd nyílt a szobám ajtaja.
-Szerintem elaludt. - Nahát! Micsoda okostojás testvérem van.. mindig meg tud lepni!
-Nem érdekel! Ha kell akarata ellenére viszem le a saját hátamon. - Ahogy ezt Zayn kimondta éreztem, hogy elemelkedik testem az ágyról.
-Zayn Malik, nem hiszem el, hogy te a vagy a legjobb barátom! Tegyél le! - Morogtam a mellkasába még mindig csukott szemmel, ő pedig megállt.
-Ahogy akarod, kislány. - Azzal ledobott a nappaliban lévő fotelba.
-Zayn! Te... - Morgolódtam.
-Igen, szia. Én vagyok a legjobb barátod és most velünk jössz. - Kacsintott, majd Liam-mel együtt vigyorogva összenéztek.
-És ha nem akarok? Erőszakkal lerángattok? - karba font kézzel ültem fel törökülésbe, s szúrósan tekintettem az előttem lévő két srácra, akik állták pillantásom.
-Ne csináld már, Hel. - kezdte bátyám, még mindig letörölhetetlen vigyorral az arcán. Minek örülnek ennyire? - Emeld fel a hátsódat és menjünk!
-Igen, Helena. Emeld fel a formás kis seggedet és gyere! - Zayn ajkába harapva próbálta elrejteni kitörni készülő nevetését, kisebb sikerrel. Szemeim villámokat szórtak felé, viszont volt egy olyan érzésem, hogy nem nyerhetek velük szemben, így megadóan sóhajtottam.
-Rendben. Csak előbb kezdek valamit ezzel. - mutattam az arcomra, s a fürdőbe indultam. Arcot mostam és rendbe szedtem magam. Miután visszamentem a srácokhoz, Liam egy ruhát tartott a kezébe, ami a szekrényemből származott. Kérdő tekintettel pillantottam rá.
-Vedd fel. - Valami tutira nem stimmel.. letörölhetetlen mosoly van az arcukon, csinosnak kell lennem és ami ennél is furább.. azt veszem fel, amit ők akarnak. Bár semmi kedvem nem volt bájcsevegni a lent összegyűlt néppel, tettem, amit kértek és igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra, s miután átöltöztem a szobámból is sikerült úgy kilépnem, hogy az ajkam némileg felfelé kunkorodott. - Mindjárt jobb! - Csapta össze a tenyerét Liam, majd kezét nyújtotta, s együtt léptünk ki a lakosztályomból. Bezártam az ajtót, majd feléjük fordultam, de nem indultam el utánuk.
-Mire ez a nagy felhajtás?
-Helena, komolyan mondom, ha nem jössz, a vállamra kaplak!
-Jesszusom - forgattam szemeimet. - ahogy akarja Mr. Malik! De figyelmeztetem! Eszébe ne jusson a formás kis seggemet stírölni! - idéztem szavait.
-Értettem, Ms. Payne! - Újra felvették arcukra azt az idióta vigyort, s a mai napon először, sikerült nekem is őszintén mosolyognom. Mindketten kezüket nyújtották, én pedig beléjük karoltam, s a legjobb srácok oldalán mentem le a földszintre, ahová egyébként el sem akartam indulni. Ahogy kiléptünk a liftből elengedték a karomat, s emberek tömkelege állt előttem. Lufik, s más díszek lógtak a plafonról és fogalmam sem volt róla, hogy mi ez az egész. Valakinek szülinapja van és elfelejtettem volna? Hátranéztem a kísérőimre, akiknek az arcán most az a fajta mosoly volt, amitől lányok ezrei ájultak el. Édes és lágy akárcsak a tekintetük. A semmiből Harry és Niall termett előttem, akiknek az arcán ugyanaz a mosoly ült, s kicsit kipirultak voltak. Nem tudtam hova kapkodjam a fejem, míg Harry hirtelen át nem ölelt.
-Egész nap ezen dolgoztunk. Kérlek, bocsáss meg neki. - Tudtam kiről beszél, de akkor sem értettem egy szavát sem.. min dolgoztak? Mi történik? Harry elengedett, majd aprót lökött rajtam, az előttem álló tömeg pedig megnyílt. Először bátortalanul szedtem lábaimat, egészen addig, amíg meg nem hallottam ismerős, összetéveszthetetlen, kellemes hangját. Követtem a lágy dallamot, majd egy kisebb színpadon megpillantottam Őt, ahogy egyenesen nekem énekelt, szemét le sem vette rólam, miután meglátott. A dal nem volt ismerős, de minden szava csak nekem szólt és elöntöttek az érzelmek. Miután elhagytam, konkrétan elszöktem előle, összevesztem vele, mikor megtalált, teljesen abban a hitben voltam, hogy a hülyeségeim miatt elvesztettem.. erre most itt áll, nekem énekel, s azon dolgozik, hogy visszaszerezzen. Rengeteget bajlódik velem, pedig bárkit megkaphatna.. neki mégis.. én kellek, s ez az egész annyira hihetetlennek tűnt. Kezemet a szám elé kaptam, ahogy lefelé igyekezett a színpadról, miközben az éneklést egy percre sem hagyta abba, s bármennyire igyekeztem nem tudtam visszatartani kitörni készülő könnyeimet. Krokodilkönnyeim már eláztatták az arcomat, mire megállt előttem, s bármennyire is akartam, hogy ne lásson sírni, nem tudtam elfordulni tőle. Kék szemei, amiket már annyira hiányoltam, rabul ejtettek. Minden egyes dallamot kiélveztem, tekintetünket nem vettük le a másik arcáról. Úgy álltunk ott, mintha senki más nem lett volna rajtunk kívül a terembe. Csak egymást láttuk. A dal véget ért, Louis keze a derekamra siklott, a hátamon pedig jóleső borzongás futott végig. Annyira rég érintett már meg, és annyira vágytam már rá. Ajka hosszasan elidőzött homlokomon, s olyan közel jött, hogy testünk szinte egymásba fonódott. Szerettem volna, de nem tudtam mit mondani, s láttam rajta, hogy ő készül mondani valamit. Nyelt egyet, majd belekezdett.
-Én.. nagyon sajnálom. Sosem jutna eszembe, hogy megcsaljalak. Szeretlek! Kérlek bocsáss meg! - míg beszélt lehelete csiklandozta a nyakamat, s ettől a szerelmi vallomástól éreztem, hogy pírba borul az arcom. Nem tudtam, hogyan fejezhetném ki, hogy én mennyire szeretem. El akartam mondani neki, hogy ő lett a világom közepe, és, hogy utálom magam, amiért cserben hagytam. De erre egy olyan szót sem találtam, ami megfelelt volna.. nincs arra szó, hogy mit érzek iránta. Majd megpillantottam a kezében lévő mikrofont. Nagyot lélegeztem, összeszedtem minden bátorságom, s kivettem kezéből a számomra szükséges tárgyat. Döbbenten nézett rám, s míg felértem a színpadra a hátamon éreztem a kérdő pillantásokat. Letöröltem a könnyeimet, s igyekeztem nem elájulni. Eddig csak a családom előtt énekeltem, de miután megtudtam, hogy anya miattam halt meg, felhagytam ezzel a tevékenységemmel. Amúgy is csak hobbiból énekeltem, míg Sam bácsi vagy Liam zongorázott. Bátyámra néztem egy kis biztatásért amit meg is kaptam. Sosem csalódtam benne, mindig ott volt mellettem, amikor szükségem volt rá. Nem úgy, mint én Loui mellett. A mikrofont a számhoz emeltem, majd az én szerelmi vallomásom következett. Ahogy énekelni kezdtem a döbbent tekinteteket átváltotta a szeretetteljes mosoly és megértés, Lou szemében pedig, mintha egy pillanatra könny csillogott volna. Míg a szám elején némileg remegett a hangom, a végére már kezdtem belejönni, néha még bele is mosolyogtam a dalba, s tekintetemmel a termet pásztáztam. Ekkor vettem észre Abby-t és George-t, aki átöltözött mióta utoljára láttam. Valószínűleg a kis üdítős incidens miatt. Aztán szemeim újra rajta állapodtak meg, s mikor a szemébe néztem újra csak őt láttam, egyedül a teremben. Észre se vettem, de a szám már a végére ért, Louis pedig sebes léptekkel jött fel a lépcsőn, hogy ajkait az enyémekre tapaszthassa. Lihegve vált el tőlem, homlokát enyémnek döntötte.
-Akkor megbocsátasz? - Kicsit hátrább húztam a fejem, hogy szemébe nézhessek. Arcát kezem közé fogtam.
-Csak téged akarlak. Szeretlek, Louis! - szeme újra csillogott lágy tekintetében, s szebbnek találtam, mint a csillagos eget. Ajka hevesen falta az enyémet, nyelvünk vad táncot jártak, míg körülöttünk tapsolni nem kezdtek. Mindketten mosolyogva váltunk el egymástól, majd kézen ragadott, s levitt a többiekhez, akik öleléssel fogadtak.
-Tudtam, hogy király csajszi vagy! - szorított meg Niall, majd egy gyors, cuppanós puszit nyomott arcomra, mire egy hangos és elégedett kuncogás volt a válaszom. Órákig beszélgettünk, hülyültünk, nevettünk a barátainkkal, és végre igazán felszabadulhattam a "Louis és Helena újra együtt" bulinkon. Loui végig maga mellett tartott, el sem engedte a derekamat én pedig folyamatos mosollyal az arcomon néztem ragyogó, boldog arcát, ahogy másokkal beszélgetett.
-Nem megyünk fel? - dörgölte barátom orrát az arcomhoz.
-Nem lenne szép, ha lelépnénk a saját bulinkról.
-Megfogják érteni. - nyomott egy csókot az arcomra, majd míg ő elköszönt a rengeteg ismerősétől, Harry hozzám igyekezett félénk mosollyal az arcán.
-Sokkal jobb őt így látni. - Állt meg mellettem miközben hajába túrt.
-Nekem is jobban tetszik. Figyelj.. - fordultam felé - sajnálom, amit vele tettem, és mint legjobb barátja, tőled is szeretnék bocsánatot kérni. Tudom, hogy utálsz érte, amiért bántottam, de.. megbántam. - félénk mosolyát átvette a bocsánatkérő tekintett, s egy szélesebb, Harry féle vigyor, ami melengette a szívemet.
-Nem utállak. Örülök, hogy vagy neki. - Majd addig ölelt, amíg Loui vissza nem ért hozzám. Megkocogtatta Harry vállát, aki miután elvált tőlem, megütögette barátja hátát. A lift felé indultunk, s mielőtt az ajtó becsukódhatott volna Niall kiabált felénk.
-Ne felejtsetek el védekezni! - Üvöltött vigyorral az arcán, mire mindenki felénk fordult, vihogva, arcom pedig lángolni kezdett. Liam, reakciómat látva, taslival jutalmazta meg barátját. Ahogy becsukódott a liftajtó Lou a falnak nyomott, éreztem teste melegét a ruháinkon keresztül. Nyelve azonnal megkapta az engedélyt a bejutásra. Heves csókcsatánk közbe, felemelt, lábamat dereka köré fontam, s így sikerült valahogy eljutnunk az ajtómig, amit nehezen, de sikerült kinyitni. Finoman elhelyezett az ágyon, ingét kibujtattam a nadrágjából, s gombolni kezdtem, míg ő nyakamat kényeztette. Lekerült róla a felső, így felfedve előttem tökéletesen tetovált felső testét, amin el is időztem egy darabig. Mikor újra csókolni kezdtem megfogta pólóm alját, de hezitált egy darabig. Tudtam, hogy csak az engedélyemre vár, így csípőmet megemelve igyekeztem a tudtára adni, hogy legalább annyira kívánom őt, mint ő engem.
-Biztos vagy benne? - Kérdezte elakadozott lélegzettel.
-Semmiben sem voltam még annyira biztos, mint abban, hogy szeretlek, Louis. - lélegzetem legalább annyira akadozott, mint az övé. - Akarlak. - Épp eléggé felbátorítottam és meggyőztem őt a szerelmemről ahhoz, hogy a ruháim egy perc alatt lekerüljenek rólam. Mielőtt a nadrágját lehúztam volna róla a zsebéből kihúzott egy kis négyzet alakú csomagot, amit fogával feltépett, míg én teljesen megszabadítottam a maradék ruhától. Mielőtt belém hatolt a szemembe nézett én pedig elakadozva sóhajtoztam, miközben a keze olyan helyen érintett, ahol férfikéz még nem járt.
-Mond ki. Újra. - Kérlelt, én pedig tudtam, mit kell mondanom. Sosem láttam még úgy csillogni a szemét, mikor szeretetemről tudósítottam.
-Szeretlek. - lihegtem. - Mindennél jobban. - Azzal lassan belém hatolt, szemem pedig lecsukódott a kényelmetlen, égető érzéstől. Lassan mozgott bennem, majd miután sikerült ellazulnom a kényelmetlen érzést felváltotta az öröm, hogy ennek a srácnak tényleg én kellek és most is figyelmes, és úgy bánik velem, mintha bármelyik pillanatban eltörhetnék alatta. A testem beleremegett, mikor az öröm úrrá lett rajtunk. Kielégültnek és fáradtnak éreztem magam, de közben felülmúlhatatlanul boldog voltam. Louis ugyanolyan kielégült tekintettel gördült le rólam, majd betakart mindkettőnket, s úgy ölelt, mintha nem tudna belőlem eleget fogni.
-Szeretlek! - a kimerültségtől válaszolni sem nagyon tudtam, egy gyors csókot loptam tőle, majd hagytam, hogy a szemeim lecsukódjanak, s átadtam magam az álomnak, Loui ölelő karjai között. Életem legszebb estéjét köszönhettem neki.
-Tudod.. - csókot nyomott Abby kezére, majd felém fordult. - nagyon fárasztó barátaid vannak. Mármint, iszonyat jó fejnek és őrültnek tűnnek, de.. hűha, tényleg benne vannak minden hülyeségbe! - nevette el mondandója végét. Homlokomat ráncolva meredtem a szőnyegre, miközben akaratlanul is az együtt töltött időre gondoltam. Pontosan tudtam, hogy G miről beszél, hiszen.. hónapok óta én is velük tartottam ezekbe a hülyeségbe, vagy legalábbis a többségének tanúja voltam. Ott voltam az összes medencés partin, ahol ruhába fürdettük meg egymást, az összes párnacsatán jelen voltam, tudtam, hogy Harry-vel nem lehet leülni kártyázni, mert csalással ugyan, de mindig nyer. Kicsi a rakásnál már megszokott volt a sorrend.. persze mindig én kerültem alulra, majd következett Louis, Harry, Liam, Zayn és végül a legkedvesebb ír barátom, akit akkor se cserélnék el egy másik ír manóra, ha az valóban manóméretű lenne és, megmutatná a szivárvány végén levő kincsesládáját. Niall-nek a szíve volt a legnagyobb kincse és ezt imádtam benne a legjobban. Mindent tudtam róla, ahogy a többiekről is. Tisztában voltam az összes jó és rossz tulajdonságaikkal, láttam mind az öt srácnak a jó és rossz oldalát egyaránt. Ott voltam.. ismerem őket.. és mindent tudok róluk. Ahogy ők is rólam. Emlékek százai lepték el az agyamat, s legszívesebben olyan kicsire összehúztam volna magam, hogy az ágyon ülő két ember észre se vegyen, de nem akartam előttük összetörni.. épp eleget láttak már gyengének. Mély levegőt vettem, majd erőltettem magam, hogy a szemükbe tudjak nézni, s barátom előző mondandójára csak halkan, szinte suttogva feleltem.
-Tudom. - Mindketten aggódva követték végig utamat a fürdőig, ahol megengedtem magamnak egy kád forró vizet. Másra sem vágytam, mint egy hosszú, forró, nyugtató fürdőre. Szemüket le sem vették rólam, miközben a szekrényben valami kényelmesebb ruha után kutattam. Egy egyszerű szürke top és a hozzátartozó mackónadrág mellett döntöttem. A kiválasztott ruhát egy törülközővel együtt vittem vissza a fürdőbe, felkötöttem a hajamat, majd a tükörbe megpillantottam barátnőmet. Borzalmas volt látni, hogy mennyire aggódik.. egy nyugtató mosolyt küldtem felé, majd mikor végeztem a hajammal felé fordultam.
-Nyugodtan érezzétek jól magatokat. Menjetek vissza és szórakozzatok a srácokkal.
-Te rendben leszel?
-Teljesen. - mondtam, miközben a citromos illatú habfürdőmön dolgoztam.
-Akkor lemegyünk a büfébe.. nincs valamire szükséged?
-Csak erre a pihentető fürdőre. - Kelletlenül bólintott, majd barátja kézen fogta, s mielőtt kivezette volna, egy csókot nyomott fejem búbjára.
-Gyere le, ha kész vagy. - Nem akartam megbántani, így bólintottam egyet, annak ellenére, hogy tudtam, nem megyek le. A fürdő után valószínűleg bevágódom az ágyba és holnapig fel sem kelek. Ahogy elmentek, levetkőztem és bemásztam a kellemes hőmérsékletű vízbe. Valóban ez volt az, amire szükségem volt. Nem mondom, hogy csak erre volt szükségem.. mert akkor hazudnék. De ha mást nem kaphatok meg, akkor maradok annál, ami még számomra is elérhető. Kád, tele vízzel.. hurrá! Ezt mind megérdemled, Helena. Igyekeztem minden gondolatot kizárni a fejemből, ellazítottam a testemet, s magam sem tudom mennyit feküdhettem a kádba, de mikor kiszálltam a víz már hideg volt és a bőröm teljesen kiázott. Ezek után nem akartam mást, csak lefeküdni. Behúztam a függönyt, majd befeküdtem az ágyba, ami hatalmasnak tűnt, úgy, hogy csak egyedül feküdtem benne, s ez.. elszomorított. Egyik párnát kezem közé fogtam, sarkait markolásztam miközben igyekeztem nem elsírni magam. Elmémet megint ellepte a rengetek emlék, leginkább azoknak az estéknek az emlékei, melyeket Loui-val töltöttem együtt. Bárhogy igyekeztem nem tudtam kiverni a fejemből.. újra és újra lejátszódott az agyamban a szobai jelenet, ahogy ott áll azzal a lánnyal, aki többet tud nyújtani neki, mint én. Meg sem lepődnék, ha őt választaná helyettem. Eszembe jutottak a többiek is.. tényleg képes lennék egy ember miatt feladni mindent? Képes lennék ott hagyni mindenkit csak azért, mert menekülök egyetlen ember elől? A barátaim, a testvérem.. rájöttem, hogy mindenkit elhagytam.. azokat az embereket, akiket a legjobban szeretek, s ez az ötlet mostanra hatalmas baromságnak tűnt. Pedig, amikor eljöttem, akkor olyan.. normális dolognak tűnt, hogy el akarok tűnni. Most viszont megint minden megváltozott. Komolyan ez lesz most már folyton? Megjelennek és fenekestől felforgatják az életemet?! Újra álomba sírtam magam, olyan kérdésekkel a fejemben, amire nem kaptam választ.
Zajokra keltem. Az ajtó nyílt, szemeim pedig felpattantak. Megnéztem az időt a telefonomon, s rá kellett, hogy ébredjek még öt percet sem sikerült aludnom és fogalmam sincs ki keltett fel. Miért ilyenkor vagyok mindenkinek olyan fontos? Utálom, ha felkeltenek.. de komolyan! Felültem, letöröltem az arcomra száradt könnycseppeket, majd mikor meghallottam, hogy csak az idióta bátyám és az egyik legjobb barátom hiányol, visszadőltem, s lehunytam szemeimet. Bármit is akarnak még várhat.
-Te, szerintem ez a srác nem kedvel engem. - Hallottam meg Zayn hangját.
-Mr. G? - fülelni kezdtem, ahogy George-t említették. - Nem tudom.. szerintem jól el van velünk. De tudod én nem csodálkoznék rajta, ha nem keresné többet a társaságod, miután azt mondtad neki, hogy rossz a haja és te is ugyanúgy zselézed fel, mint ő.
-Hát épp ez az.. semmi egyedi nincs a srácban. Lopja a séróm. Arról nem is beszélve, hogy nem én voltam az, aki leöntötte ragadós üdítővel.
-Az véletlen volt. - Elképzeltem, ahogy Liam forgatja a szemét - ez családi vonás volt - és elfojtottam egy kuncogást a párbeszédüket hallgatva. Egyre közelebbről hallottam a léptüket és a hangjukat, majd nyílt a szobám ajtaja.
-Szerintem elaludt. - Nahát! Micsoda okostojás testvérem van.. mindig meg tud lepni!
-Nem érdekel! Ha kell akarata ellenére viszem le a saját hátamon. - Ahogy ezt Zayn kimondta éreztem, hogy elemelkedik testem az ágyról.
-Zayn Malik, nem hiszem el, hogy te a vagy a legjobb barátom! Tegyél le! - Morogtam a mellkasába még mindig csukott szemmel, ő pedig megállt.
-Ahogy akarod, kislány. - Azzal ledobott a nappaliban lévő fotelba.
-Zayn! Te... - Morgolódtam.
-Igen, szia. Én vagyok a legjobb barátod és most velünk jössz. - Kacsintott, majd Liam-mel együtt vigyorogva összenéztek.
-És ha nem akarok? Erőszakkal lerángattok? - karba font kézzel ültem fel törökülésbe, s szúrósan tekintettem az előttem lévő két srácra, akik állták pillantásom.
-Ne csináld már, Hel. - kezdte bátyám, még mindig letörölhetetlen vigyorral az arcán. Minek örülnek ennyire? - Emeld fel a hátsódat és menjünk!
-Igen, Helena. Emeld fel a formás kis seggedet és gyere! - Zayn ajkába harapva próbálta elrejteni kitörni készülő nevetését, kisebb sikerrel. Szemeim villámokat szórtak felé, viszont volt egy olyan érzésem, hogy nem nyerhetek velük szemben, így megadóan sóhajtottam.
-Rendben. Csak előbb kezdek valamit ezzel. - mutattam az arcomra, s a fürdőbe indultam. Arcot mostam és rendbe szedtem magam. Miután visszamentem a srácokhoz, Liam egy ruhát tartott a kezébe, ami a szekrényemből származott. Kérdő tekintettel pillantottam rá.
-Vedd fel. - Valami tutira nem stimmel.. letörölhetetlen mosoly van az arcukon, csinosnak kell lennem és ami ennél is furább.. azt veszem fel, amit ők akarnak. Bár semmi kedvem nem volt bájcsevegni a lent összegyűlt néppel, tettem, amit kértek és igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra, s miután átöltöztem a szobámból is sikerült úgy kilépnem, hogy az ajkam némileg felfelé kunkorodott. - Mindjárt jobb! - Csapta össze a tenyerét Liam, majd kezét nyújtotta, s együtt léptünk ki a lakosztályomból. Bezártam az ajtót, majd feléjük fordultam, de nem indultam el utánuk.
-Mire ez a nagy felhajtás?
-Helena, komolyan mondom, ha nem jössz, a vállamra kaplak!
-Jesszusom - forgattam szemeimet. - ahogy akarja Mr. Malik! De figyelmeztetem! Eszébe ne jusson a formás kis seggemet stírölni! - idéztem szavait.
-Értettem, Ms. Payne! - Újra felvették arcukra azt az idióta vigyort, s a mai napon először, sikerült nekem is őszintén mosolyognom. Mindketten kezüket nyújtották, én pedig beléjük karoltam, s a legjobb srácok oldalán mentem le a földszintre, ahová egyébként el sem akartam indulni. Ahogy kiléptünk a liftből elengedték a karomat, s emberek tömkelege állt előttem. Lufik, s más díszek lógtak a plafonról és fogalmam sem volt róla, hogy mi ez az egész. Valakinek szülinapja van és elfelejtettem volna? Hátranéztem a kísérőimre, akiknek az arcán most az a fajta mosoly volt, amitől lányok ezrei ájultak el. Édes és lágy akárcsak a tekintetük. A semmiből Harry és Niall termett előttem, akiknek az arcán ugyanaz a mosoly ült, s kicsit kipirultak voltak. Nem tudtam hova kapkodjam a fejem, míg Harry hirtelen át nem ölelt.
-Egész nap ezen dolgoztunk. Kérlek, bocsáss meg neki. - Tudtam kiről beszél, de akkor sem értettem egy szavát sem.. min dolgoztak? Mi történik? Harry elengedett, majd aprót lökött rajtam, az előttem álló tömeg pedig megnyílt. Először bátortalanul szedtem lábaimat, egészen addig, amíg meg nem hallottam ismerős, összetéveszthetetlen, kellemes hangját. Követtem a lágy dallamot, majd egy kisebb színpadon megpillantottam Őt, ahogy egyenesen nekem énekelt, szemét le sem vette rólam, miután meglátott. A dal nem volt ismerős, de minden szava csak nekem szólt és elöntöttek az érzelmek. Miután elhagytam, konkrétan elszöktem előle, összevesztem vele, mikor megtalált, teljesen abban a hitben voltam, hogy a hülyeségeim miatt elvesztettem.. erre most itt áll, nekem énekel, s azon dolgozik, hogy visszaszerezzen. Rengeteget bajlódik velem, pedig bárkit megkaphatna.. neki mégis.. én kellek, s ez az egész annyira hihetetlennek tűnt. Kezemet a szám elé kaptam, ahogy lefelé igyekezett a színpadról, miközben az éneklést egy percre sem hagyta abba, s bármennyire igyekeztem nem tudtam visszatartani kitörni készülő könnyeimet. Krokodilkönnyeim már eláztatták az arcomat, mire megállt előttem, s bármennyire is akartam, hogy ne lásson sírni, nem tudtam elfordulni tőle. Kék szemei, amiket már annyira hiányoltam, rabul ejtettek. Minden egyes dallamot kiélveztem, tekintetünket nem vettük le a másik arcáról. Úgy álltunk ott, mintha senki más nem lett volna rajtunk kívül a terembe. Csak egymást láttuk. A dal véget ért, Louis keze a derekamra siklott, a hátamon pedig jóleső borzongás futott végig. Annyira rég érintett már meg, és annyira vágytam már rá. Ajka hosszasan elidőzött homlokomon, s olyan közel jött, hogy testünk szinte egymásba fonódott. Szerettem volna, de nem tudtam mit mondani, s láttam rajta, hogy ő készül mondani valamit. Nyelt egyet, majd belekezdett.
-Én.. nagyon sajnálom. Sosem jutna eszembe, hogy megcsaljalak. Szeretlek! Kérlek bocsáss meg! - míg beszélt lehelete csiklandozta a nyakamat, s ettől a szerelmi vallomástól éreztem, hogy pírba borul az arcom. Nem tudtam, hogyan fejezhetném ki, hogy én mennyire szeretem. El akartam mondani neki, hogy ő lett a világom közepe, és, hogy utálom magam, amiért cserben hagytam. De erre egy olyan szót sem találtam, ami megfelelt volna.. nincs arra szó, hogy mit érzek iránta. Majd megpillantottam a kezében lévő mikrofont. Nagyot lélegeztem, összeszedtem minden bátorságom, s kivettem kezéből a számomra szükséges tárgyat. Döbbenten nézett rám, s míg felértem a színpadra a hátamon éreztem a kérdő pillantásokat. Letöröltem a könnyeimet, s igyekeztem nem elájulni. Eddig csak a családom előtt énekeltem, de miután megtudtam, hogy anya miattam halt meg, felhagytam ezzel a tevékenységemmel. Amúgy is csak hobbiból énekeltem, míg Sam bácsi vagy Liam zongorázott. Bátyámra néztem egy kis biztatásért amit meg is kaptam. Sosem csalódtam benne, mindig ott volt mellettem, amikor szükségem volt rá. Nem úgy, mint én Loui mellett. A mikrofont a számhoz emeltem, majd az én szerelmi vallomásom következett. Ahogy énekelni kezdtem a döbbent tekinteteket átváltotta a szeretetteljes mosoly és megértés, Lou szemében pedig, mintha egy pillanatra könny csillogott volna. Míg a szám elején némileg remegett a hangom, a végére már kezdtem belejönni, néha még bele is mosolyogtam a dalba, s tekintetemmel a termet pásztáztam. Ekkor vettem észre Abby-t és George-t, aki átöltözött mióta utoljára láttam. Valószínűleg a kis üdítős incidens miatt. Aztán szemeim újra rajta állapodtak meg, s mikor a szemébe néztem újra csak őt láttam, egyedül a teremben. Észre se vettem, de a szám már a végére ért, Louis pedig sebes léptekkel jött fel a lépcsőn, hogy ajkait az enyémekre tapaszthassa. Lihegve vált el tőlem, homlokát enyémnek döntötte.
-Akkor megbocsátasz? - Kicsit hátrább húztam a fejem, hogy szemébe nézhessek. Arcát kezem közé fogtam.
-Csak téged akarlak. Szeretlek, Louis! - szeme újra csillogott lágy tekintetében, s szebbnek találtam, mint a csillagos eget. Ajka hevesen falta az enyémet, nyelvünk vad táncot jártak, míg körülöttünk tapsolni nem kezdtek. Mindketten mosolyogva váltunk el egymástól, majd kézen ragadott, s levitt a többiekhez, akik öleléssel fogadtak.
-Tudtam, hogy király csajszi vagy! - szorított meg Niall, majd egy gyors, cuppanós puszit nyomott arcomra, mire egy hangos és elégedett kuncogás volt a válaszom. Órákig beszélgettünk, hülyültünk, nevettünk a barátainkkal, és végre igazán felszabadulhattam a "Louis és Helena újra együtt" bulinkon. Loui végig maga mellett tartott, el sem engedte a derekamat én pedig folyamatos mosollyal az arcomon néztem ragyogó, boldog arcát, ahogy másokkal beszélgetett.
-Nem megyünk fel? - dörgölte barátom orrát az arcomhoz.
-Nem lenne szép, ha lelépnénk a saját bulinkról.
-Megfogják érteni. - nyomott egy csókot az arcomra, majd míg ő elköszönt a rengeteg ismerősétől, Harry hozzám igyekezett félénk mosollyal az arcán.
-Sokkal jobb őt így látni. - Állt meg mellettem miközben hajába túrt.
-Nekem is jobban tetszik. Figyelj.. - fordultam felé - sajnálom, amit vele tettem, és mint legjobb barátja, tőled is szeretnék bocsánatot kérni. Tudom, hogy utálsz érte, amiért bántottam, de.. megbántam. - félénk mosolyát átvette a bocsánatkérő tekintett, s egy szélesebb, Harry féle vigyor, ami melengette a szívemet.
-Nem utállak. Örülök, hogy vagy neki. - Majd addig ölelt, amíg Loui vissza nem ért hozzám. Megkocogtatta Harry vállát, aki miután elvált tőlem, megütögette barátja hátát. A lift felé indultunk, s mielőtt az ajtó becsukódhatott volna Niall kiabált felénk.
-Ne felejtsetek el védekezni! - Üvöltött vigyorral az arcán, mire mindenki felénk fordult, vihogva, arcom pedig lángolni kezdett. Liam, reakciómat látva, taslival jutalmazta meg barátját. Ahogy becsukódott a liftajtó Lou a falnak nyomott, éreztem teste melegét a ruháinkon keresztül. Nyelve azonnal megkapta az engedélyt a bejutásra. Heves csókcsatánk közbe, felemelt, lábamat dereka köré fontam, s így sikerült valahogy eljutnunk az ajtómig, amit nehezen, de sikerült kinyitni. Finoman elhelyezett az ágyon, ingét kibujtattam a nadrágjából, s gombolni kezdtem, míg ő nyakamat kényeztette. Lekerült róla a felső, így felfedve előttem tökéletesen tetovált felső testét, amin el is időztem egy darabig. Mikor újra csókolni kezdtem megfogta pólóm alját, de hezitált egy darabig. Tudtam, hogy csak az engedélyemre vár, így csípőmet megemelve igyekeztem a tudtára adni, hogy legalább annyira kívánom őt, mint ő engem.
-Biztos vagy benne? - Kérdezte elakadozott lélegzettel.
-Semmiben sem voltam még annyira biztos, mint abban, hogy szeretlek, Louis. - lélegzetem legalább annyira akadozott, mint az övé. - Akarlak. - Épp eléggé felbátorítottam és meggyőztem őt a szerelmemről ahhoz, hogy a ruháim egy perc alatt lekerüljenek rólam. Mielőtt a nadrágját lehúztam volna róla a zsebéből kihúzott egy kis négyzet alakú csomagot, amit fogával feltépett, míg én teljesen megszabadítottam a maradék ruhától. Mielőtt belém hatolt a szemembe nézett én pedig elakadozva sóhajtoztam, miközben a keze olyan helyen érintett, ahol férfikéz még nem járt.
-Mond ki. Újra. - Kérlelt, én pedig tudtam, mit kell mondanom. Sosem láttam még úgy csillogni a szemét, mikor szeretetemről tudósítottam.
-Szeretlek. - lihegtem. - Mindennél jobban. - Azzal lassan belém hatolt, szemem pedig lecsukódott a kényelmetlen, égető érzéstől. Lassan mozgott bennem, majd miután sikerült ellazulnom a kényelmetlen érzést felváltotta az öröm, hogy ennek a srácnak tényleg én kellek és most is figyelmes, és úgy bánik velem, mintha bármelyik pillanatban eltörhetnék alatta. A testem beleremegett, mikor az öröm úrrá lett rajtunk. Kielégültnek és fáradtnak éreztem magam, de közben felülmúlhatatlanul boldog voltam. Louis ugyanolyan kielégült tekintettel gördült le rólam, majd betakart mindkettőnket, s úgy ölelt, mintha nem tudna belőlem eleget fogni.
-Szeretlek! - a kimerültségtől válaszolni sem nagyon tudtam, egy gyors csókot loptam tőle, majd hagytam, hogy a szemeim lecsukódjanak, s átadtam magam az álomnak, Loui ölelő karjai között. Életem legszebb estéjét köszönhettem neki.
Nagyon joooo lett! :)
VálaszTörlés