~ 6. You said forever.. remember?!

,,Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj, attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: már nem is szeretjük. Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni. De amíg nincs itt, hiányzik és fáj."

Ajánlott zene

* 2 évvel ezelőtt *

-Nem hiszem el, hogy bejutottunk az országos döntőbe! - ugrándoztam az utcán örömömben.

-Én mondtam, hogy ügyes leszel! Az egész csapatod nagyon ki tett magáért. Apa oda meg vissza lesz az örömtől!
-Remélem is. - bólintottam egyetértően.
-Büszke vagyok rád Hope!
-Köszönöm Liam! Szerinted anya is..?
-Biztos vagyok benne! - bátyám átkarolt, majd nyomott egy puszit homlokomra. Kicsattanó örömmel folytattuk tovább utunkat, míg meg nem csörrent Liam telefonja. Fogalmam sincs ki lehetett a vonal túlsó végén, és a beszélgetésből sem értettem sokat, de testvérem arcáról az előbbi öröm és büszkeség teljesen eltűnt.
-Jézusom, Liam mi a baj? - kérdeztem, mikor visszacsúsztatta zsebébe a telefont.
-Nick hívott és...
-Milyen Nick? - vágtam szavába.
-Apa rendőr társa. Gyere menjünk! - csuklómat megragadtra és erős szorításából nem tudtam szabadulni. Arca félelmet tükrözött.
-Mond már mi történt! Megijesztesz.
-Apát lelőtték! - hangja kicsit megremegett, én pedig szabad kezemmel a számhoz kaptam. Nem kérdeztem többet. Lábaim gyorsabban mozogtak, mint eddig, szinte már futottunk és Liam még mindig nem engedett szorításából. Nem lehet, hogy őt is elveszítsem.. az nem létezik. Megérkeztünk a legközelebbi bankhoz, ahol rendőrök és mentősök tömkelege állt. Egyből apámat kezdtem kutatni, de bár ne találtam volna meg.. az a látvány feldolgozhatatlan. Apám tocsog a vérben a mentősök össze vissza beszélnek egy számomra érthetetlen nyelven. Egy olyan nyelven, amit csak ők értenek. Talán több Dr. House-t kellett volna néznem. Liam összefutott a helyszínen Nick-kel én pedig apámhoz rohantam.
-Apa! - letérdeltem mellé, de persze csak annyira voltam közel hozzá, amennyire tényleg szükséges volt. Hagytam levegőhöz jutni, és hagytam, hogy a mentősök hagy végezzék a dolgukat. -Apa! - egyszerűen más hang nem jött ki a számon.
-Kicsim. - hangja hihetetlenül gyenge volt. Kezét kezeim közé fogtam és megszorítottam.
-Itt vagyok! Kérlek ne hagyj el! - megállíthatatlan zokogásba kezdtem, tekintetem pedig a betonon tartottam, melyen minden egyes könnycsepp meglátszott.
-Sosem hagylak el kincsem! Örökké veled leszek, megígérem! Ha nem is mindig a földről, de odafentről biztosan.
-Ne mond ezt..
-Úristen, apa! - térdelt le mellém Liam is. Ő sem tudta tovább elrejteni könnyeit.
-Fiam! Hogy sikerült a húgod tánc versenye?
-Bejutottak. Apa...
-Kérjük távozzanak! Be kell vinnünk Mr. Payne-t a kórházba, minél előbb! - szólalt meg egy hang mögöttünk.
-Nem hagyom itt! Én is vele megyek!
-Sajnálom, de nem fér be a kocsiba. A kórházban találkozunk.
-Nem hagylak el! - nézett apa egyenesen a szemeimbe, s borzalmas volt látni bennük a fájdalmat. Megszorította Liam kezét. - Vigyázz a húgodra.
-Úgy lesz. - Megöleltem bátyámat, majd apát beemelték a kocsiba. Mindeközben két fiatal veszekedett a rendőrökkel. Akik lelőtték apámat épp szökni készültek. Gyűlölő tekintettel bámultam rájuk, amit ők egy hatalmas vigyorral fogadtak. Elképesztő mennyiségű harag és fájdalom gyűlt össze bennem. Ha nincs Liam egyenesen nekik rontottam volna.
-Nyugi! Ne add meg nekik azt az örömöt, hogy veled is végezzenek.
-De mindjárt meglépnek! - Liam ép szóra nyitotta volna a száját, mikor Nick lépett elénk.
-Gyertek, beviszlek titeket a kórházba. - Elhaladtunk egy rendőr kocsi mellet, melyben egy húszas év körüli srác ült. Arcán kíváncsian tekintettem végig és valamiért biztos voltam benne, hogy ő volt a harmadik tag, és ő lőtt. Legszívesebben kirángattam volna a kocsiból és ugyanazt tettem volna vele, mint ő apámmal. De nem.. sokkal rosszabb sors vár rá a börtönben.
Nick beindította a kocsit és vele együtt a szirénákat is, majd alaposan rátaposott a gázra, így tíz perc alatt sikerült megérkeznünk a kívánt helyre. Órák telhettek el, míg végre ki jött az orvos, de arca nem sugallt túl sok jót számunkra.
-Sajnálom, de nem tudtuk megmenteni.. túl sok vért vesztett. - csóválta fejét a doktor, majd újabb sajnálkozás után távozott. Nekidőltem a falnak, majd lecsúsztam azon. Hajamba túrva zokogtam újra. Liam leguggolt mellém, homlokát enyémnek döntve. Egyikünk sem tudott megszólalni csak csöndben zokogtunk. Miközben a sós víz folyt le az arcomon, néha elhagyta a számat egy "ilyen nem létezik" vagy egy "ez nem velem történik", mire Liam csak csitítgatott. Nagyjából fél órás földön üldögélés után Nick jött mellénk, kinek szeme szintén könnyes volt. Nagyon jó barátok voltam apával.
-Az a két szemét.. megszökött. - szűrte a fogai között. - De ne aggódjatok megtalálom őket! - Letörölte könnyeit, majd felajánlotta, hogy haza visz minket. Ajánlatát elfogadtuk, megköszöntük neki a fuvart, és otthon egyenesen Sam bácsi karjaiba rohantam. Krokodil könnyeimtől alig tudtam elmesélni a történteket, amit bácsikám elképedve hallgatott végig. Egyikünk sem értette miért történik ez velünk, de a sors valamiért így alakította a dolgokat. De én ebbe képtelen voltam beletörődni..
Másnap reggel hangos pakolászására ébredtem.
-Te meg hová készülsz? - kérdeztem kómásan.
-Ma van az x-factor válogatás. Elfelejtetted?
-Most ugye viccelsz?! Tegnap vesztettük el apánkat és képes lennél elmenni?
-Hope!
-Ne! Ne szólíts többé így... - kérdőn nézett rám, de teljesítette kérésemet.
-Muszáj elmennem.. ez az álmom! És az álmainkat követnünk kell.
-De miért pont most?! Jövőre is lesz x-factor, és más lehetőséged is van..
-Helena! Nincs több lehetőség.. most vagy soha! Mennem kell, sajnálom.
-Csalódtam benned Liam Payne. - képtelen voltam ezek után ránézni.
-Sajnálom húgi.. de Sam bácsi szerint is el kell mennem. De nem hagylak magadra, sokszor hazajövök majd! - szavaira nem figyelve bámultam tovább a falat. Nem értem, hogy képes ennyire egyszerűen elmenni, miközben nekem darabokra hullik az életem és az egész családom. Liam egy puszit nyomott fejem búbjára és elment. Már csak a becsukódó ajtót láttam. Pár perc alatt megváltozott az egész életem. A családom elhagyott, a táncnak is annyi.. hiszen mi értelme folytatni?! Nincs több Hope.. semmi reményteli nincs abban ha az ember elveszti mindenét, ami valaha létezett.. nincs több remény.. nincs semmim. Megváltoztam.

* Most *

Mi lesz ha most megfordulok? Talán véget vet valaki az életemnek, csak mert ahhoz van kedve? Nagyot nyeltem, majd félre fordítva fejem, óvatosan néztem hátra. Az első amit észrevettem az egy göndör, barna, eltéveszthetetlen hajzuhatag volt.
-Jesszusom, Danielle! - öleltem át a lányt szorosan.
-Szia Hel! Hű, szerintem még senki nem örült úgy nekem, mint most te.
-Fogalmad sincs róla mennyire örülök neki, hogy most te állsz itt! - mondtam kicsit hüppögve.
-Minden rendben? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.
-Jól vagyok.
-Okéé.. nincs kedved elkísérni próbára? - mosolygott kedvesen.
-A tánc próbádra? Hát.. nem is tudom.. - majd át pillantottam a túl oldalra, de a két alakot már nem láttam. Eltűntek, mint ha ott sem lettek volna. Talán csak az agyam szórakozik velem?
-Jó buli lesz! - mosolygott még szélesebben Danielle.
-Jó, nem bánom. - elindultunk egy számomra ismeretlen hely felé. Daniellevel gyorsan telt az idő, mivel nagyon jól elbeszélgettük az időt. Nem is vettem észre mikor érkeztünk meg a hatalmas, tükrökkel teli táncterembe.
-Hűha.. ez a terem sokkal nagyobb, mint amikbe én táncoltam.
-Te is táncoltál?
-Ja nem.. úgy értem, hogy.. mármint.. igen. - dadogtam, majd lehajtott fejjel foglaltam helyet az egyik sarokban, és szerencsére megérkeztek a többiek is, igy Daninek nem volt alkalma többet kérdezősködni. Nem nagyon volt kedvem ehhez a témához. Sorjában bemutatkoztam mindenkinek, majd elkezdődött a próba. Tátott szájjal néztem, hogy mennyire jól nyomják, és milyen hihetetlen ritmusérzékük van. Döbbenetemből a mobilom csörgése zökkentett ki.
-Bocsi, bocsi, bocsi! - mondtam a többieknek, akiknek miattam kellett leállniuk. Végre sikerült előkotornom a telefonom és Liam neve állt a kijelzőn.
-Gyorsan mond! - szóltam bele.
-Még is merre vagy? Se egy cetli, egy sms, és már legalább ötször hívtalak!
-Nyugi Danielle-val vagyok.
-Ja.. az más. De akkor is szólhattál volna.
-Bocsi.. nem sokára otthon vagyok, és szerintem Dani is velem tart.
-Remek, siessetek! - hallottam hangján, hogy mosolyog, majd kinyomtam a telefont. Ekkor láttam csak, hogy már este hét óra is elmúlt. De hát jó társaságba gyorsan telik az idő. A táncosok utoljára elpróbálták a számukat,  majd mindenki átöltözött és indultunk haza.
-Danielle elképesztően jól táncolsz!
-Köszönöm! - láttam, hogy kicsit elpirul, és szép arca még így is tökéletes volt. Persze ha én pirulnék el tök gázul néznék ki. Bevallom irigyeltem bátyám csinos barátnőjét. Ahogy hazaértünk ledobtam a táskám és Liamhez rohantam, mivel nem felejtettem el a délelőtt történtetek sem.
-Helena! - állt fel Zayn a kanapéról.
-Szia Zayn, bocsi, de most el kell lopnom Liamet. Ráérsz, igen, oké, akkor gyere velem! - azzal megragadtam testvérem csuklóját és a konyha felé vezettem.
-Mi ennyire fontos, hogy még a szerelmemnek sem köszönhettem? - kérdezte durcásan, karba tett kézzel.
-Láttam őket!
-Jó.. és kiket?
-A bandát.
-Fogalmaznál kicsit érthetőbben? Mondjuk úgy, hogy én is megértsem?
-Jaj ne csináld már! A három tagú bandát, akik lelőtték apánkat! Ott voltak! De csak ketten.. a harmadik remélhetőleg még a börtönben rohad..
-Biztos őket láttad? - lépett felém Liam.
-Nem, igazából három alakváltót láttam, és pont annak a két hülye alakját vették fel... persze, hogy őket láttam!
-De Nick azt mondta el kapja őket. Egyébként is mit keresnének itt? Szerintem többet kéne pihenned! Sok mindenen kellett túl menned, ami nem tett rád túl jó hatást.. te is tudod.
-Szóval szerinted hazudok? - léptem hátrébb.
-Nem ezt mondtam. - sóhajtott.
-Akkor csak egyszerűen megőrültem. Ez lenne a helyzet?
-Ne forgasd ki a szavaimat Helena!
-Hányszor kell még csalódnom benned? - kérdeztem csukott szemmel, majd lassan elszámoltam magamban tízig.
-Hel..
-Ne érj hozzám! - még mindig nem nézve Liamre, indultam meg az ajtó felé.
-Most meg hová mész?
-Oda ahová hisznek nekem! Talán apa majd meghallgat, és nem néz idiótának...
Becsapva magam mögött az ajtót indultam meg a családom másik része fele. Ahhoz a részhez, aki mindig meghallgatott és, amíg tudtak mellettem álltak. A temetőbe érve kezdtem egyre rosszabb lelki állapotba kerülni, bár ez egy ilyen helyen nem csoda. Azonnal megtaláltam a három egymás mellett álló sírt és leültem velük szembe egy padra.
-Annyira hiányoztok! - kezdtem bele egy sóhajtás kíséretébe. - Apa.. ma láttam őket.. tényleg láttam, nem csak a képzeletem szüleményei! Istenem, bárcsak kapnék valami választ tőletek. Túl hamar mentetek el, még nem állok készen a nagybetűs életre! Könyörgöm gyertek vissza! Azt mondtátok.. azt mondtátok sosem hagytok el, hogy örökké velem lesztek.. apa, Sam bácsi, miért nem vagytok itt? Drága anyukám.. bárcsak láttalak volna életedben is, nem csak képeken. Tudom, hogy gyönyörű voltál és az egyik legjobb anya! Miért hagy el mindenki? - A fekete felhők, amik egész nap a fejem fölött úszkáltak kiengedték magukból a hópelyheket, mint ha csak azt mondanák "Hé én még itt vagyok! Nem hagyott el mindenki!" Talán az ilyen apró dolgokban kéne meglátnom a szüleimet? Lehet, hogy minden kis részletben ott vannak csak észre kéne vennem őket?
-Még nem állok készen.. - hirtelen társaságom akadt. Valaki leült mellém a padra, de nem az volt, akire számítottam, mivel a hangja egyáltalán nem passzolt a fejemben lévő archoz.
-Készen állsz! - mondta magabiztosan.
-Miért vagy ilyen biztos benne?
-Mert én is készen álltam. Muszáj tovább lépned és elengedni őket.
-Nem megy.. pont ezt mondom..nem tudom elengedni őket. Az olyan mintha nem is léteztek volna.. mintha már nem is szeretném őket.
-Butaságokat beszélsz. - mosolygott a mellettem ülő srác.
-Amúgy, miért is jöttél utánam?
-Bocsánatot akartam kérni a múltkoriért. Nem vágtam túl sok szép dolgot a fejedhez.
-Hát.. bocsánat kérés elfogadva! Én sem voltam ép a legjózanabb, ha érted mire célzok. - Zayn mosolyogva bólintott.
-Hogy értetted azt, hogy te is készen álltál? - kérdeztem félénken.
-Én is elvesztettem egy szerettemet. De muszáj volt tovább lépnem, egyrészt a rajongók miatt, másrészt a barátaim miatt. Elengedtem őt, de ez nem jelenti azt, hogy nem gondolok rá nap, mint nap. Még mindig ugyan úgy szeretem mintha köztünk lenne. - kicsit gondolkodtam ezen. Lehet, hogy igaza van.
-Szerinted nekem is sikerül elengedni őket?
-Öt ilyen idiótával, mint mi biztosan. Mi majd segítünk.
-Köszönöm! - azzal felálltam, megsimogattam mindhárom sírt, majd megöleltem Zaynt. Egyszerűen szükségem volt erre az ölelésre.
-Ne felejtsd el, hogy mindig itt lesznek veled! - majd kezét szívemre helyezte, és megvillantotta féloldalas mosolyát, amit elég csábítónak találtam. És valószínűleg a rajongók többsége is.
-Köszönöm! - mondtam még egyszer, majd hazafele vettük az irányt. Danielle már nem volt nálunk és a fiúk egy része sem volt már a nappaliban. Liam várt minket egyedül a kanapén ücsörögve.
-Hel, sajnálom! - állt fel, miközben felém indult.
-Semmi baj! - átöleltem, küldtem egy mosolyt Zayn felé, majd föl mentem a szobámba. A szobám ajtaja nyitva állt, pedig tisztán emlékszem, hogy bezártam. Benéztem és láttam, hogy nem vagyok egyedül.
-Miért van az, hogy te valamilyen módon, mindig a közelembe keveredsz? - kérdeztem mosolyogva, a falnak dőlve, mire ő tekintetét rám emelte.

~ Awards! :)

Hello Everybody!(:

Valamilyen csoda folytán sikerült egyszerre két díjat is bezsebelnem, ráadásul ezek a blog első díjai, és még csak az ötödik fejezetnél tartok. Incredible! A díjakat nagyon, de nagyon köszönöm!! Köszönöm az eddigi feliratkozókat, a hozzászólásokat és minden visszajelzést! Igyekszem a következő részt is hozni, de a héten eléggé össze jöttek a dolgok.. ha minden igaz vasárnapra már fent lesz a 6. fejezet, amiben kiderül kik is a titokzatos alakok, akiket Helena (akinek jobban tetszik Hope) látott. Annyit elárulok, hogy sok jót ne várjatok tőlük. Remélem izgultok már!;)

Első díj :

Nagyon köszönöm a díjat barátnőmnek Wh ite-nak, aki mindig biztat és ösztönöz az írásra (is)! :) 

SZABÁLYOK:

1. HA MEGKAPTAD A DÍJAT, KÉSZÍTS RÓLA EGY BEJEGYZÉST ÉS TEDD KI A FENT LÁTHATÓ KÉPET!

2. ŐSZINTÉN KELL VÁLASZOLNOD A KÉRDÉSEKRE!

3. ÖSSZESEN 5 SZEMÉLYNEK KELL TOVÁBB ADNOD.

4. EZT EGYTŐL-EGYIG ÁT KELL MÁSOLNOD A LAPODRA, KIVÉVE A VÁLASZOKAT!

5. A DÍJAT VISSZAFELÉ NEM LEHET ADNI! (ANNAK NEM ADHATOD AKITŐL KAPTAD, VISZONT TÖBBSZÖR IS KAPHATSZ ILYEN DÍJAT!)

1. MI A KERESZTNEVED, HOGYAN BECÉZNEK? 
Alexa a keresztnevem és Lexának vagy Lexinek becéznek. 

2. MELYIK DALON TUDSZ IGAZÁN SÍRNI? 
Egyértelműen One Direction-Moments! 

3. FÉLSZ A SÖTÉTBEN? 
Egy horror film után igen, de egyébként, szerencsére már kinőttem belőle.(:

4. SZERELMES VAGY VALAKIBE? 
Nem.

5. MI VOLT AZ EDDIGI LEGCIKIBB DOLOG, AMI ÉLETEDBEN TÖRTÉNT VELED?
Nagyjából 8 évesen meg akartam ijeszteni a szüleimet az utcán, és a kanyarban tök jól el tudtam bújni. Kikukkantottam és láttam, hogy anyuék már a közelben jártak, aztán már hallottam is a léptüket, én pedig előugrottam és megijesztettem valakit, aki nem a szüleim voltak.. Egy nő tolta épp a babakocsit, aki -  mellesleg fogalmam sincs hogy került oda - úgy megijedt, hogy rögtön a szívéhez kapott. Nagyon gáz volt.. :D Én meg vörös fejjel motyogtam egy bocsánatot, aztán előkerültek anyuék is, és tök jót nevettek rajtam. A mai napig emlékszem szegény néni arcára. :D (ez a sztori jutott most eszembe..)

6. GONDOLATBAN ÖLTÉL MÁR MEG VALAKIT?
Előfordulhat.

7. SZERINTED PÉNTEK 13.-A SZERENCSÉT, VAGY SZERENCSÉTLENSÉGET JELENT?  
Egyikse.(:

8. VAN OLYAN DOLOG, AMIT MÉG A SZÜLEIDNEK SEM ÁRULTÁL EL?
Van.

9. HALLGATSZ OLYAN ZENÉT, AMIT MÁSOK ELŐTT CIKINEK ÉRZEL?
Nem. Mindenkinek az ciki, ami ő maga annak tart. Én nem tartom cikinek azt, amit hallgatok.(:

10. KISKORODBAN SÍRTÁL, HA SZURIT KAPTÁL? 
Nagyon!! Le kellett fogni, annyira üvöltöttem.

11. MIT TENNÉL, HA HIRTELEN HÍRES LENNÉL? 
Hmm.. nagyon jó kérdés! Elutaznék mindenhová, ahová csak tudnék! Jótékonykodnék, pénzt adományoznék, ismerkednék más hírességekkel. 

12. SZOKTÁL ÁLMODOZNI? 
Alapjába véve elég reális a gondolkodásom, és két lábbal állok a földön. Mindezek ellenére én is álmodozom. Ki nem?! :)

13. JÁRNÁL CHACE CRAWFORDDAL? 
Bocsi a rajongóktól, de fogalmam sincs ki ő..

15. ADNI VAGY KAPNI JOBB? 
A világ egyik legjobb dolga látni, hogy amit adtál valakinek az tetszik is neki!(: Szóval adni.

16. TITKOM: 
Titok marad! 

17. BAKANCSLISTA: 

-Leérettségizni
-Utazgatni, első és legfontosabb uticél London
-Találkozni a 1D-s fiúkkal, és eljutni egy koncertjükre

-Perfect szinten megtanulni angolul

-Boldogan leélni az életet valakivel, aki szeret.

A díjat csak egy blognak tudnám elküldeni, egy nagy kedvencnek: http://bri-lastmoments.blogspot.hu/

Második díj :

Nagyon szépen köszönöm a díjat Kyra-nak!

Szabályok:

1. Irj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!

3. Irj 11 kérdést!

4. Küldd tovább 11 embernek!

11 dolog magamról:

1.Utolsó évemet élem a középsuliban, és bevallom nagyon félek az érettségitől!

2.Szeretnék megtanulni zongorázni, és szeretnék világot látni!

3.Imádok minden vámpíros, farkasos történetet. Nagy fanfiction fan vagyok!

4.Hobbim a sütés, olvasás, rajzolás, blog írás.

5.Makacs vagyok és elég határozatlan, sőt elég döntésképtelen is.. ez a három együtt borzalmas.. higgyétek el.

6.A barátaim a mindeneim!

7.Imádok aludni.

8.Sajnos elég pesszimista vagyok és nagy szükségem van az inspirációra.

9.Először csöndesnek tűnök, de ha valaki jobban megismer azt fogja kívánni bár csöndbe maradnék. :D

10.Ez a második blogom, ezen kívül van még egy közös barátnőmmel.

11.Jó dolognak tartom, hogy a díjaknál kérdésekre kell válaszolni, mivel így jobban megismerhető az író. (:

11 kérdés: 

1. Mi a kedvenc színed? 

lila, kék

2. Mi inspirál téged az íráshoz/szerkesztéshez?

Egyértelműen az olvasók és az egyik barátnőm!:)

3. Amikor meglátsz egy utálkozó postot az 1D-ről mi a reakciód?
Forgatom a szemem és nem értem, hogy ezt most miért kell?! Buzizzák őket.. miért? Azért, mert van barátnőjük?! Pf...

4. Ha negatív kritikát kapsz mi a reakciód rá?

Eddig szerencsére nem kaptam, de természetesen tanulnék belőlük, és próbálnék jobb lenni!

5. Mit tennél, ha egy új iskolába kéne menned, ahol mindenki utálja az 1D-t, csak te nem?

Biztos találnánk más közös témát, de egyértelműen kinyilvánítanám, hogy, aki fikázza őket a közelembe, azt kinyírom! :D

6. Ha hirtelen Londonba kéne költözz, mi lenne az első dolgod a városban?

Felkutatni az egész várost! Piros telefonfülkét keresni, miközben elmegyek a Big-benhez, piros buszra szállnék, ami elvisz a London-eye-hez és hasonlók. És shopping ezerrel!

7. Szoktál álmodozni?

Mindenki szokott.

8. Szerinted melyik szám a leggyönyörűbb?
Elképesztő  mennyiségű számot feltudnék most sorolni! Most kapásból 3 jutott eszembe: Ron Pope-Drop in the ocean, Bruno Mars-Talking to the moon, One direction-Little things.

9. Ha egyszer találkozhatnál bárkivel a világon ki lenne az?
Ilyen emberből is rengeteget tudnék felsorolni, de talán az első helyen Candice Accola és a 1D áll!

10. Ki a kedvenc írónőd?
Stephenie Meyer(!), Cassandra Claire, stb..(:

11. Melyik évszakban a kedvenced?
Mindegyiket imádom, mivel mindnek meg van a maga szépsége. De ha már választani kell akkor nyár.

~ 5. Meeting with the past

 

,,Néha nem tudjuk a múltat egyszerűen elengedni. Máskor pedig bármit megtennénk, csak hogy elfeledjük végre. És néha valami újat tudunk meg a múltról, ami mindent megváltoztat a jelenben."

 Ahogy közeledtünk otthonunk felé, a hó kezdett elállni, és egyre nagyobb görcs keletkezett hasamban. Féltem Zayn tekintetétől, hogy újra csak a gyűlöletet látom szemeiben. Hiszen annyira őszinte szeme van.. ijesztő. Viszont, mikor hazaértünk, nem várt minket senkit. Az összes helyiséget felkutattuk, de a barna szemű srác sehol nem volt. Liam tárcsázni kezdte Zayn számát.
-Kinyomott. - mondta néhány próbálkozás után.
-Szerinted miattam ment el? - kérdeztem lehajtott fejjel. Mikor nem felelt, felnéztem a földről és négy meggyötört szempárt láttam, de egyik sem nézett rám. Ebből következtettem, hogy a válasz igen. Nem tudom mi játszódhat le Zayn fejében.. talán egyikünk sem. De ez engem iszonyatosan zavart. Felmentem, hogy egy forró fürdővel fel olvasszam, kint átfagyott testem, és igen jó érzés volt a meleg víz. Minden porcikám bizseregni kezdett. Miután már eléggé kiáztattam bőrömet, kiszálltam, magamra kaptam egy mackónadrágot és egy egyszerű fölsőt, majd a szobámba vándoroltam. Ledőltem az ágyra, majd hallgatózni kezdtem, hát ha kapok valami arra utaló jelet, hogy az elveszett bárány megérkezett. Órákat feküdtem az ágyon, gondolataimba merülve. Vajon hol lehet Zayn? Lehet, hogy valami baja történt miattam? Nem, biztos, hogy nem.. Mikor elegem lett a semmit tevésből levándoroltam a nappaliba, és gondoltam megvárom Zaynt, de ezzel nem voltam egyedül. Liam és Louis épp a konyhában beszélgettek.
-Hát te? Már tizenegy is elmúlt. - kapta fel fejét Liam, lépteimre.
-Nem tudok aludni.  - Percekig csak csöndben ültünk. Mindenki azon gondolkozott merre lehet az ötödik, igen fontos tag. A csöndet én törtem meg.
-Mi van ha baja esett miattam? - tettem fel most már hangosan is a kérdést.
-Ne okold magad! - simogatta hátamat Louis.
-Ezen nincs mit szépíteni Louis! Felidegesítettem és elment. Én tehetek róla, nem ti!
-Ennek az egésznek semmi értelme.. - mormogott az orra alatt Liam. - Feleslegesen teszed tönkre magad ilyen gondolatokkal.
-Én nem úgy hiszem.. és szerintem Zayn sem.
-Még mindig önutálkozó kitöréseid vannak hugicám. - csóválta a fejét. - De tudom mi a megoldás. - majd összenézett Louval, aki rám tekintett és elmosolyodott.
-Most meg mi van? - néztem rá értetlenül.
-Semmi, de ezt imádni fogod! - Louis a kezét nyújtotta, én pedig pár perces gondolkodás után elfogadtam azt. Az utunk Liam szobájába vezetett, ahol egy hatalmas zongora állt. Liam és Louis helyet is foglalt mögötte, és gondolkodás nélkül kezdtek el játszani egy számomra ismerős számot. Az altatómat. Én is helyet foglaltam Louis mellett, fejemet vállára hajtottam, mire lélegzete gyorsulni kezdett. Válla mozgásából érzékeltem, hogy gyorsabban veszi a levegőt, bár fogalmam sem volt róla, hogy mi válthatta ki belőle ezt a reakciót. A szemem akaratlanul is lecsukódott. Amire még emlékszem, egy puha, simogató kéz az arcomon, majd teljes sötétség. Átadtam magam az altatónak és álomba szenderültem.

~ Louis szemszöge ~

 

Helena, fejét vállamra hajtva, szép lassan álomba merült. Sikerült megnyugtatni, tehát a kis közös tervem Liammel bevált. Egyre gyorsabban kapkodtam levegő után, amit tudom, hogy ő is észrevett, de nem tudtam csillapítani a vágyam, hogy hozzá ne érjek, így arcát megsimogatva enyhítettem azon. Csendesen kezdett szuszogni, ami szebbnek minősült még a zongora hangjánál is. Liam is meghallotta ezt a csodás hangot, és ujjai már nem értek a billentyűkhöz.
-Rég láttam már így aludni. - mosolygott büszkén.
-Csodálatos! - magam sem tudom miért, de ezt hangosan is kimondtam. Torkomat megköszörültem, majd felkaptam Helt, hogy bevihessem saját szobájába. Finoman helyeztem le az ágyra és csak néztem, szőke, vállára eső haját, kerek - végre nyugodt - arcát, és figyeltem minden egyes lélegzetvételét. Mintha attól félnék, hogy hamarosan eltűnik. Miért érzem ezt? Ha ő nyugodt én is az vagyok, ha szomorú én is az leszek. Miért van mindez? Felbukkan egy lány a semmiből és képes teljesen megváltoztatni az érzéseimet. Tényleg csak ennyi lenne? Gondolataimból Liam zökkentett ki. Nyomott egy puszit Hel arcára, majd a vállamat megfogva jelezte, hogy menjünk ki a szobából. Bólintottam és követtem.
-Kérdezhetek valamit Louis? - kérdezte, mikor becsukta maga mögött az ajtót.
-Persze.
-Lehet korai ilyet kérdeznem, mivel még csak két napja ismered.. de mit érzel pontosan Hope.. mármint Helena iránt?
-Nem tudom Liam. - mondtam egy sóhajtás kíséretében, majd hajamba túrtam. - Olyan mintha képes lenne mindent felforgatni bennem, pusztán a jelenlétével.
-Hmm.. - merült gondolataiba Liam. - Nem te vagy az egyetlen, aki így érez iránta. Úgy értem.. szerintem Zayn is ezért ment el. Mert Helenának sikerült valami olyat kihoznia belőle, amit már rég nem sikerült senkinek. - Ezen én is elgondolkoztam pár percig, és ha jobban belegondolok Liamnek igaza volt. Már egy jó ideje nem láttuk Zaynt ilyen dühösnek és zaklatottnak. Talán előjöttek belőle a múlt emlékei. De belőlem, miért hoz ki ilyeneket ez a csodás, ám de titokzatos lány? Talán pont ezért.. talán meg is válaszoltam magamnak a kérdést. Mert túl titokzatos.. kíváncsi vagyok a titkaira, a múltjára. Mindenre, ami vele kapcsolatos. De mivel Liammel nem akarok összeveszni azért, mert összejöttem a húgával, és megmutattam a médiának, amitől nem mellesleg évekig védte. És a jelek szerint én nem igazán vagyok hatással Helenára.. szóval minden ilyen ötletet, hogy közel kerülhetek hozzá el is vetettem.
-Ne haragudj, de én most lefekszem. Remélem Zayn a holnapi interjú előtt előkerül. - elköszöntem Liamtől és fáradtan dőltem a saját ágyamba, miközben gondolataim még mindig a szomszédban lévő lány körül keringtek.

~ Helena szemszöge ~

Reggel valamilyen csoda folytán a saját ágyamban keltem fel. Visszagondoltam a tegnap estére és automatikusan kezemet az arcomra helyeztem. Louis kezére gondoltam, ahogy jólesően ér az arcomhoz, majd gyönyörű kék szemére, amiben bármikor képes lennék elmerülni. Majd lassacskán egy másik tagra terelődtek gondolataim, és gyorsan mamuszomba bújva elindultam a földszintre, de egy cetlin kívül mást nem találtam.

Interjúra kellett mennünk. Ne haragudj, hogy nem keltettünk fel! Ne aggódj Zayn még hajnalban megérkezett és jól van! Este találkozunk. Liam xx

Egyik részem megnyugodott, amiért a banda újra teljes, másik felem viszont aggódott. Valószínűleg ha hazajönnek, Zayn messziről kerülni fogja a társaságom. Hogy ne unjam el az egész napot kutakodni kezdtem a tv alatt lévő filmek között, és egy érdekes DVD akadt a kezembe. Azonnal be is tettem és kíváncsian néztem végig a fiúk turné videóját. Mindent alaposan megfigyeltem. Harrynek iszonyatosan erős és jó hangja van, amit tud is használni. Bevallom néha elnevettem magam azon, ahogy artikulál, de még ez is nagyon jól áll neki, és talán ő az, aki egész idő alatt felszabadult tud maradni a színpadon. Niall elképesztően ügyesen, kihasználva a színpad minden területét, ugrál, mint egy őrült. Nagyon jókat mulat, és élvezi amit csinál, ez látszik rajta. Energiabomba. Annyira imádni és ölelgetni való. Zayn amikor kell komoly, amikor kell vicces. És neki is elképesztő hangja van. Egyszer muszáj lesz őket élőben is meghallgatnom. Hiszen Liam nem dugdoshat örökké, nem igaz?! És ha már Liam.. nem tudom miért, de csak a komoly arcát mutatja meg. A "hasam fogom éneklés közbe" persze még megmaradt nála. Ennek ellenére imádom a hangját, mindig is szerettem! Aztán itt van Louis.. annyira kellemes hangja van. Ha a hangjával teherbe ejthetne valószínűleg már terhes is lennék. A kék, szeretetet sugárzó szemeiről nem is beszélve. Férfias kinézet, gyerekes belsővel, csibészes mosollyal.  Nagyjából így tudnám jellemezni. Különleges, az már biztos. A nagyjából más fél órás tv nézés után, úgy döntöttem sétálok egyet. Kabátom, és cipőm felhúztam és csak úgy elindultam valamerre. Betértem egy útba eső starbucks-ba is, ahol vettem egy elképesztően finom forró csokit. Az ital szürcsölgetése közben mentem tovább, és figyeltem az embereket. A padon ülő idős nénit, aki galambokat etet, a bolt előtt söprögető bajuszos bácsit, a babakocsit tologató nőt, és a túl oldalon sétáló kislányt, ölében egy kutyával. A szememmel továbbra is a másik oldalt pásztáztam, mikor hirtelen ismerős alakokra lettem figyelmes. Bárhol képes lettem volna felismerni őket. Ők voltak azok.. kapucniba és fekete bőrkabátba.. ugyan az a stílus, mint két évvel ezelőtt. Lehet, hogy most értem jönnek? Talán most már engem akarnak, nem érik be eggyel? Egyértelműen rossz előérzetem volt. A múltam talán kísérteni fog örök életembe? Még tőlük sem tudok megszabadulni.. és ha ez még nem lenne elég valami egyáltalán nem stimmelt. Egyel kevesebben voltak.. Szememet hol rajtuk tartottam, hol az elveszett emberüket kerestem, míg valaki meg nem kocogtatta vállamat. Ijedtemben már csak azt vettem észre, hogy a pohár kicsúszik a kezemből, és a benne lévő folyadék az útra ömlik. Utolsó gondolatom pedig ez volt: "Most újra találkozom múltam egy nem épp kellemes darabjával."

~ 4. .. i hate my life!

,,A nevemet tudhatod, de az életem nem ismered. Hallhattál arról, hogy miket tettem, de fogalmad sincs róla, hogy min mentem valójában keresztül."

Ajánlott zene (sokat gondolkoztam melyik zene legyen, de végül emellett döntöttem. I hope you like it!:))

Danielle-val való beszélgetésem után sikerült megtudnom, hogy igazából nagyon kedves és tényleg szeretik egymást Liammel. Mellesleg az alakja is gyönyörű! És táncos.. a mázlista. Igazi példaképnek való lány! Az is kiderült, hogy az x-factorban is táncolt, pont amikor drága testvérem másodszorra jelentkezett és mikor Nicole javaslatára összerakták ezzel a négy jómadárral. Ott hozta őket össze Harry. Ki gondolta volna, hogy pont a göndör hozta őket össze?! Dani nagyjából két órát töltött nálunk, de a beszélgetés nagy része rólam szólt.. utálom ha magamról, vagy a múltamról kell beszélnem. Az enyém sem tökéletes, de kié az?! Azért, mert voltak veszteségeim amiken nehezen, vagy még most sem tudtam túl tenni magam, miért kéne róla beszélnem? Sosem értettem miért kérdezgetnek az emberek ilyesféle kényes témákról, vagy hogy miért akarja bárki is felbolygatni a múltat. Ami megtörtént megtörtént.. sajnos ez van, nem lehet visszafordítani. De persze akkor sem tudtam volna haragudni ezek miatt bátyám barátnőjére, ha akartam volna. Megkedveltem és remélem, hogy elsőre jó benyomást keltettem, és nem okoztam csalódást, mint Liam Payne húga. Liam figyelmesen, és néha egy-egy mosolyra húzódó szájjal figyelte információ cserénket Daniellel. Drága bátyám ma miattam nem kísérte szépséges barátnőjét haza, mondván, hogy még körbe kell vezetnie és szeretné, hogy végre normálisan egyek valamit. Már Niall legalább a tizedik szendvicsénél tarthatott, mióta itt vagyok. Rengetek eszik, és ezt egy óra alatt meg is állapíthattam. Kínálgatott engem is de már egy hete semmi kaja nem csúszik le a torkomon, ahogy az alvás sem megy. Liam csókkal köszönt el szerelmétől, majd a konyha fele vette az irányt és Louis-val az oldalán - akinek egyel több tányér volt a kezébe - tért vissza. Egyik srác a jobb oldalamra ült, míg másik a bal oldalamra. A többiek is csatlakoztak. Louis az ölembe tette az egyik tányért, majd a tv-t kezdte kapcsolgatni. Kérdőn néztem rá, majd bátyámra, akitől választ is kaptam.
-Addig fogsz itt ülni, amíg meg nem eszed!
-De én nem vagyok..
-Ha jót akarsz magadnak nem folytatod.. - vágott közbe Harry, mire értetlenül néztem rá. - Niall dupla adagot fog hozni neked. - Niall helyeslően bólintott.
-Nincs olyan, hogy nem vagy éhes! Főleg úgy, hogy napok óta nem ettél.. - remek.. úgy látom Liam egy részletet sem hagyott ki..
-És Louis meg fog sértődni, ha nem eszel. Ez a specialitása! - mosolygott Harold.
-Te tudsz főzni? - fordultam az említett felé.
-Igazából csak ezt. És tényleg megsértődöm, ha még meg sem kóstolod. - majd ajkait lebiggyesztette és kutyaszemekkel meredt rám. Fintorogva a villára csavartam egy kis tésztát, és arra lettem figyelmes, hogy mindenki engem figyel.
-Ha néztek nem tudok enni.
-Muszáj leszel!
-Imádlak Liam, mondtam már?! - erre ő csak büszkén elvigyorodott. Lassan kezdtem enni. Nem szívesen, de be kellett vallnom, hogy Louis tud főzni és ez a spagetti isteni volt! Egyre gyorsabban kezdtem falni az ételt és pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy már nincs semmi a tányéromon.
-Még hogy nem éhes.. - forgatta szemeit Zayn, a többiek pedig jót kacagtak. Úgy éreztem, hogy arcom kezd vörösödni.
-Finom volt! Köszönöm! - fordultam egy percre a szakács felé. Ekkor vettem csak észre, hogy milyen édes mosolya van. Főleg, ha szívből jövő mosoly van az arcán. Mielőtt tényleg elkezdtem volna bámulni, megkértem Liamet, hogy vezessen körbe, majd a fürdő felé vettem az irányt és fürdés után bebaktattam az újdonsült szobámba. Nem meglepő, de az alvás egyáltalán nem ment. Egyrészt, mert új környezetben sosem tudok aludni, másrészt pedig folyamatosan járt az agyam. Hol a régi életemen, hol az újon. Mivel csak forgolódtam az ágyamban lementem a konyhába, ahol megittam a pohár vizemet, majd kutakodni kezdtem, aminek a következménye hangos csörömpölés volt, és véletlen sikerült bevágnom a szekrény ajtaját.
-A francba.. - morgolódtam, mire lépteket hallottam.
-Keresel valamit? - dörzsölgette szemeit Liam.
-Már megvan. - mutattam felé a fehér dobozkát. - Bocsi, hogy felkeltettelek.
-Mi van nálad? - kérdezte felpattant szemekkel. - Meg akarod ölni magad? Teljesen elment az eszed? - gyors léptekkel átszelte a konyhát és mellettem állt meg.
-Jézusom Liam! Ez csak egy rohadt altató! Nem tudok aludni..
-Ja.. - majd a gyógyszeres dobozt visszacsúsztatta az egyik fiókba. - Mióta szedsz altatót?
-Most óta. Nyugi, egyenlőre nem áll szándékomban kicsinálni magam. - ütögettem meg vállát, mire bólintott egyet. Ezek után elindultam az emeletre, bedőltem az ágyba és álomra hajtottam fejemet.
Az altató megtette hatását, így másnap délután kettőkor keltem. Kint gyönyörűen esett a hó. Magamra kaptam egy pulcsit és levándoroltam a nappaliba, ahol négy fiú tartózkodott.
-Te aztán tudsz aludni. - köszöntött mosolyogva Louis.
-Az altató segített. - Tekintetemmel az elveszett fiú után kutattam.
-Kint van. - kaptam Liamtől a kisegítő választ. Köszönetkép bólintottam, majd a hátsó ajtó felé indultam. Zayn tegnap nagyon csöndes volt, és talán ő a legtitokzatosabb a srácok közül. Kicsit hasonlít rám, és talán ezért is vágytam most az ő társaságára. Fura, hogy egy olyan ember közelébe szeretnél lenni, akit nem is ismersz. Talán a megjelenésével vonzza magához az embereket. Vagy csak jó a kisugárzása. Viszont mikor megláttam, hogy Zayn miért is ül kint, minden jó vélemény róla elszállt. Gyors léptekkel indultam meg felé, majd a kezében lévő tárgyat eltörve a földre dobtam.
-Miért csinálod ezt? - förmedtem rá. -Nem tudod, hogy bele is halhatsz?
-Te teljesen hülye vagy? - pattant fel. - Még is mi bajod van?
-Meg fogod ölni magad!
-Neked elmentek otthonról. - nézett rám gúnyosan. Szemembe könnyek gyűltek, majd meghallottam Niall hangját, és valaki védelmezően fonta körém karjait.
-Mit csináltál vele Zayn? - kérdezte Niall.
-Ez a lány beteg! Nem ide kellett volna hozni, hanem egy diliházba! - itt már nem bírtam tovább, és patakzani kezdtek könnyeim. Louis, aki valószínűleg átölelt, próbált csitítgatni és letörölte arcomról a könnycseppeket.
-Fogd be! - állt elé Liam. - Ne merj így beszélni a húgomról! Fogalmad sincs mit miért csinál te agyalágyult! Csak neked akart jót! - szűrte fogai között a szavakat testvérem. Sosem láttam még ilyen idegesnek, de jól esett, hogy megvédett.
-Azzal, hogy eltörte a cigijeimet? Úgy csinál, mint akinek halálos bánata van, de semmi baja csak sajnáltatja magát!
-Inkább megköszönnöd kéne és most már.. - álltak egyre közelebb egymáshoz. Szinte már ijesztő volt a látvány, de még mielőtt bármi komolyabb baj történhetett volna, szerencsére Harry közéjük állt.
-Elég lesz srácok! Hagyjátok abba! - nehezen, de sikerült szétszednie a két fiút.
-Egyáltalán nincs igazad Zayn! Fogalmad sincs mennyire utálom az életem, és hogy hányszor kértem azt, hogy én tűnjek el a földről ne ők! Ne azok akiket szeretek! A látszat néha csal.. egyáltalán nem sajnáltatom magam, sőt! Ha Louis-nak nem tettem volna ígéretet itt se lennék, hanem valószínűleg a szobámban zokognék! De én sem sírhatok örökké nekem is tovább kell lépnem.. - Zayn hevesen vette a levegőt, és egy ideig csak bámult, majd egy ajtócsapkodás kíséretében bement a házba, Liam pedig Louis helyét átvéve ölelt át.
-Sajnálom! - suttogtam mellkasába.
-Nem tettél semmi rosszat! - simogatott végig hajamon. Mikor elengedett lehajtott fejjel baktattam vissza az emeletre, Zayn pedig a nappaliból nézett végig rajtam, újra gúnyosan, és nem túl szépen. Ha szemmel lehetne ölni valószínűleg már nem élnék.. Leültem az ágyra és arcomat tenyerembe temettem.
-Bejöhetek? - kérdezte egy kellemes hang.
-Gyere. - majd Louis telepedett le mellém az ágyra.
-Mi volt ez az egész?
-Én.. nem tudom.. hirtelen felindulásból csináltam.. és.. - nagy levegőt vettem, hogy ne sírjam el magam, és mondatomat is félbehagytam.
-Miért csináltad?
-Te is engem hibáztatsz. - vontam le egy egyszerű következtetést.
-Nem, egyáltalán nem. Csak szeretnélek megérteni. - Felnéztem rá és tenger kék szemeiben megértést és sajnálatot láttam. Bevallom nehezemre esik józannak maradni, mikor ezekbe a szemekbe nézek.
-Nagybácsikám gége rákban halt meg.. amit nagyrészt a cigi okozott. Meg persze a minden napos semmit tevés, de ez kevésbé játszott rá betegségére. Én tényleg csak jót akartam Zaynnek. Most biztos utál..
-Nem fogok hazudni, ezután a húzásod után nem nagyon kedvel. De ő is meg fog érteni, csak adj neki időt!
-Miért vagy ilyen rendes velem? - arcát fürkésztem miközben válasz után kutatott.
-Magam sem tudom.. talán túlságosan vonzol magadhoz. - mondta teljes őszinteséggel a hangjában. Mikor nem feleltem, rám nézett és csak bámultuk egymást percekig. Ezt a pillanatot szeretett testvérem zavarta meg Harry-vel az oldalán.
-Jól vagy? - kérdezte.
-Jobban. - bólintottam.
-Nyugi, hamar lenyugszik. - mosolygott bátorítóan göndörke.
-Köszi srácok..
-Gyere! - pattant fel Louis, miközben kezét nyújtotta.
-Mutatni szeretnénk valamit. - felelt mosolyogva Liam. Mindenki rohamos gyorsasággal kezdett el öltözni, így én is követtem példájukat. Nem tudtam hova visznek, de nem is érdekelt. Minél messzebb vagyok a gondoktól és a rosszat sújtó Zayn pillantásoktól annál jobb. És érzem, hogy ezzel a négy sráccal sikerülhet továbblépnem. Talán.. Csak sétáltunk és sétáltunk a hóesésben, és minden teljesen elvarázsolt. Annyira gyönyörű minden fehérben, és az utcai lámpákkal kivilágítva. Csodálkozásomból egy háton talált hógolyó ugrasztott ki. Hátra néztem és négy srácot láttam gonosz vigyorral az arcukon. Hógolyóval a kezükbe.
-Eszetekbe ne jusson! - kezdtem el hátrálni, de a golyók záporozni kezdtek felém. Szerencsére csak egy talált el, és mivel csak egy embernek volt győztes mosoly az arcán, tudtam kié volt az az egy. Gyúrni kezdtem a havat és felé céloztam. Liam egy fa mögé bújt, mögé Niall, Harry pedig csak simán arrébb sétált.
-Igazán kösz srácok! - fordult feléjük Louis és tudtam, hogy eljött az én időm. Hógolyómat eldobtam, ami egyenesen mellkason találta. Felhúzott szemöldökkel figyelt, majd futni kezdett, én pedig menekülőre fogtam, amiből az következett, hogy mindketten elestünk. Ő persze egyenesen rám. Felsőtestét leemelte rólam én pedig meg fordultam. Arca csak pár centire volt az enyémtől, és a körülöttünk lévő fehérség csak jobban kiemelte szeme kékjét.
-Legközelebb figyelhetnél!
-Nem kéne hógolyóval bombáznod, Tomlinson!
-Csak nem elestél? - közeledett a három srác felénk.
-Nem Niall, csak a földnek szüksége volt egy ölelésre! Segíts már fel! - nevettem, majd Liam és Niall a kezüket nyújtották. - Köszi. - mondtam majd küldtem egy szúrós pillantást Louis felé. Ekkor vettem csak észre, hogy hol is vagyunk. A fiúk a Central park felé vezettek és mint minden más ez is csodás volt. A híd közepére sétáltam, majd megálltam és forogni kezdtem. Nyelvemet kidugtam, hogy a hó a számba essen, és számoltam, hogy mennyit sikerült elkapnom. Mindig is a tél volt az az évszak, amiben egy kis megnyugvást leltem. Ezt Liam pontosan tudta, ezért is hozott ide. Megálltam, mosolyogva kinyitottam szememet és felé pillantottam. Egy "köszönöm"-öt formáltam számmal, majd tekintetem az ég felé emeltem. Tudom, hogy a családom onnan figyel, és mióta Sam bácsi elment, most először tudtam őszintén mosolyogni. Liam átkarolta vállamat, összenéztünk, majd tekintetünk újra a hóesés felé emeltük. Meghitt pillanat volt és talán legjobb lett volna ottmaradni, azon a helyen, de tudtam, hogy vissza kell mennem oda, ahol nem épp vagyok kívánatos személy.
-Maradhatunk még egy kicsit. - közölte bátyám, sóhajtásom után. Fejemet megráztam, hiszen nem lehet semmit a végtelenségig halogatni. Újra szembe kell néznem Zaynnel.

~ 3. Time to move on

"Ahhoz, hogy el tudj engedni dolgokat, meg kell értened, mit miért éreztél, és miért nincs szükséged többé azokra az érzésekre."

Ahogy kimondtam húgocskám nevét kínos csönd állt be. A srácok leesett állal bámultak hol rám, hol Helenára. Végül a csengő törte meg a csendet. Mivel én voltam az egyetlen, aki nem ledermedve és értetlenül állt, én mentem ajtót nyitni. Kedves, mosolygós lány fogadott egy csókkal az ajtó túloldaláról.
-Szia Dan! - köszöntettem szerelmemet.
-Szia édes! Hát ez meg ki? - kérdezte mikor beljebb lépett.
-Ő Liam húga! - ordította el magát Niall.
-Jó vicc volt. És most komolyan ki a fene vagy te? - fordult húgomhoz, aki szúrós tekintettel figyelte minden mozdulatomat.
-Danielle. Ő itt a húgom Helena Payne.
-Liam.. én ezt nem értem. - ült le a srácok mellé értetlenül és kicsit dühösen.
-Na jó én ezt nem hallgatom végig.. leléptem. - azzal fogta Hel minden cuccát és az ajtó felé vette az irányt.
-Hová akarsz menni? - kaptam el csuklóját.
-Engedj el! Most! - láttam rajta, hogy elképesztően mérges és csalódott. Megbántottam.. szuper. Elengedtem, majd becsapta az ajtót maga után. A nappaliból még mindig öt értetlen szempár meredt rám. Leültem velük szembe és belekezdtem mondandómba.
-Sajnálom.. hogy eltitkoltam előletek. De úgy éreztem muszáj. Nem akartam, hogy bárki is bántsa.
-Hülye vagy ember?! Mi sosem bántanánk!
-Tudom Harry.. nem is tőletek féltem. A rajongóktól, a megjegyzésektől, a fotósoktól, a riporterektől.. nem akarom ezeknek kitenni őt. Nem bírna ki több fájdalmat. - ráztam meg a fejemet.
-Legalább nekünk elmondhattad volna. - szólt Dan csalódottan.
-Elhiszem, hogy most haragudtok rám és megértem. De higgyétek el, ha nem lett volna szükséges..
-Oké, értjük nyugi! - állt fel Zayn. - Segítünk amiben tudunk!
-Így igaz! - állt fel Niall is.
-Kösz srácok.. szégyellem magam, amiért hazudtam nektek. - arcomat tenyerembe temettem.
-Liam! - Danielle fogta meg kezeimet. - Tényleg haragszunk. Sőt én személy szerint nagyon kiakadtam! De szeretünk! - küldött felém egy bátorító mosolyt, mire arcát kezem közé fogtam és egy csókot nyomtam szájára.
-Utána kéne menni. - nézett az ajtó fele Harry.
-Indulok!
-Liam.. biztos, hogy ilyen állapotban akarsz utána menni? - kérdezte aggódó tekintettel Louis.
-Muszáj, hiszen az én húgom!
-Majd én utána megyek. - ajánlotta fel. - Nekem négy húgom van, talán egy ötödikkel is elbírok. Bólintottam, Louis felvette a kabátját és a cipőjét, majd elindult.
-Mesélj róla! - kérlelt Danielle. A többiek is körénk ültek és most kíváncsi arcokkal találtam magam szembe, amin kicsit elmosolyodtam.

~ Helena szemszöge ~

 

Fogtam minden cuccom és hazafele indultam. Semmi értelme itt lennem, hiszen, mint kiderült azt sem tudják, hogy létezem. Nem hiszem el, hogy Liam képes volt eltitkolni még a létezésemet is. Ennyire szégyellne? Végül is minden oka meglenne rá.. nem vagyok se okos, se szép, sőt híres sem.. csak egy senki a nagy világban. Ezért sem értem, hogy vajon mi keresni valóm van még itt? Mi az oka, hogy én túléltem azt, amit a családtagjaim egy része nem? Szerencsémre esni kezdett az eső, így senki nem törődött azzal, hogy vizes az arcom. Pedig reménykedtem benne, hogy már eleget sírtam. Bevallóm abban is bíztam, hogy Liamnél majd egy új élet vár rám.. hogy talán sikerül felejtenem és elölről kezdhetnék mindent.. valóra válthatnám az álmomat. De mostanra már az is romokban hever.. Egyre gyorsabban kezdtem szedni a lábam, mivel egy kapucnis alak követett, és bevallom kicsit megrémisztett  Párszor hátra tekintettem és beletelt pár percbe, míg felismertem követőmet.
-Miért követsz? - förmedtem rá, még mindig gyorsan szedve lábaimat.
-Na végre! - futott mellém. - Azt hittem sosem ismersz fel! - mosolygott magában. Értetlenül néztem rá.
-Elmondanád mi a fenéért jössz utánam?
-Először is már melletted megyek. - Hű de humoros.. - másodszor pedig már a fél várost felkutattam utánad. Liam aggódik érted.
-Persze.. ezért küldött téged. Honnan tudtad, hogy merre keress?
-Magamtól jöttem. És felhívtam Liamet és elmondta a régi házad címét.
-Nem régi.. még mindig ez az otthonom.
-Hát már nem sokáig. Szeretnénk megismerni!
-Na persze.. - mormogtam magamban. Végre megérkeztünk kellemes otthonomba, ami még mindig kicsit ijesztő volt ilyen üresen.
-Bejöhetek? - kérdezte Louis, aki már az előszobában ácsorgott.
-Már bent vagy..
-Gondoltam megkérdezem. Jó nagy ház! - csodálkozott.
-Nem nagyobb mint a tiétek.. inkább üresnek mondanám. - Letettem a cuccomat, majd Louis lehuppant a kanapéra. - Nyugodtan érezd otthon magad.. - forgattam szemeim.
-Tényleg? - majd a távirányító után nyúlt, amit kikaptam a kezéből.
-Nem.. húzz el innen! - kezdett nagyon felidegesíteni.. - Egyedül akarok lenni.
-Figyelj Hope! - hangja viccesből komolyra váltott.
-Helena! - javítottam ki.
-Helena.. Liam tényleg aggódik érted, és nem volt olyan állapotban, hogy bárhova is elinduljon. Ezért jöttem én. Mellesleg van négy húgom, és te biztos nem vagy rosszabb náluk.
-Ne vegyél mérget rá!
-Fogadunk? - húzta fel szemöldökét.
-Biztos, hogy nem fogadom veled.. most is csak azért ülsz itt, mert te úgy döntöttél. Nem azért mert én hívtalak. Bár Liam figyelmeztetett, hogy levakarhatatlan vagy..
-Hm.. mire figyelmeztetett még Liam?
-Lényegében semmire.. csak mesélt rólatok.
-Halljuk. - sóhajtottam, majd leültem mellé a kanapéra. Feladtam a harcot vele, tudtam, hogy úgy se fog elhúzni egyhamar.
-Oké.. - kezdtem bele mondandómba. - szóval te vagy a levakarhatatlan és a vicces. - büszke mosoly jelent meg arcán, mire gyorsan hozzá tettem.  - Persze csak Liam elmondása szerint. A szőke, ha minden igaz Niall.. ő az éhes ír gyerek, ezen kívül csak jókat hallottam róla. A göndör a nőcsábász köztetek, minden héten más lánnyal látni, de ettől függetlenül rendesen bánik a lányokkal és szerethető.

-Egyébként Harry..
-Mi?
-A göndört Harrynek hívják. Ő a legjobb barátom.
-Igen szóval ő. Liam mesélt a  "Larry"-s dologról is. - halványan elmosolyodtam. - Azért ez aranyos. - mielőtt Louis bármi hozzászólást tehetett volna folytattam.
-És az utolsó bandatag.. ha nem tévedek..
-Zayn!
-Tudtam! Szóval Zayn a rossz fiú, amit a külseje is sugároz az éj fekete felfelé állított hajával, ami valljuk be elég megnyerő a lányok körében. Ha jól tudom vallásos is. Nagy bulizós, de mindennek ellenére óriási szíve van. Remélem átmentem a vizsgán.
-Ügyes! - bólintott, mint akit lenyűgöztek.
-Kösz! Akkor most már mehetnél is..
-Nélküled nem megyek sehova Hel!
-Ne már Louis.. - sóhajtottam.
-Komolyan mondtam! Vedd vissza a kabátod és indulunk!
-És ha nem akarok menni?
-Akkor kénytelek leszek erőszakkal magammal vinni... - mondta majd gonosz vigyor kíséretében felállt az ágyról. Hátrálni kezdtem, de Louis gyorsabb volt. Egyik kezét térdemhez csúsztatta, másikkal a hátamat fogta és felkapott az ölébe. Meglepetten néztem rá, hogy milyen közvetlenül bánik velem. Mintha már évek óta ismerne. Ekkor vettem észre tengerkék szemeit, aminek valószínűleg sok lány nem tud ellenállni, és én is beleestem ebbe a csapdába.
-Látom Liam kihagyta az oktatásból azt a részt, hogy úgy is elérem, amit akarok. - nézett jelentőségteljesen egyenest a szemembe. A szívem mintha kihagyott volna egy ütemet.. Szerencsére gyorsan visszatértem a való világba.
-Le is fogom szidni érte. Tegyél le!
-Megígéred, hogy vissza jössz velem?
-Aha..
-Mond ki!
-Miért olyan fontos ez neked? - kérdeztem értetlenül. Annyira fura volt ez az egész. Louis a karjaiban tart és úgy néz rám, mintha most talált volna meg egy kincset. A gondolatba beleborzongtam.
-Csak mond ki!
-Oké.. megígérem. - végre a saját lábamon álltam és kiléptünk az ajtón. Talán most utoljára nézek be ezen az ajtón. Hirtelen törtek rám az emlékek egészen gyerekkoromtól kezdve. Ahogy Liammel együtt jövünk haza az iskolából, apa pedig arcon puszil minket köszöntés ként. Majd Sam bácsi leültet az ölébe, Liamet pedig maga mellé, majd együtt kezdenek zongorázni. Majd emlékeimben öregedtem legalább tíz évet. Haza érek és egy telefon fogad, hogy édesapámat súlyos lövések miatt kórházba szállították és a túl élési esélye elég kicsi. Majd a következő emlékem olyan valóságos volt, mintha tegnap lett volna. Nagybácsikám levegő után kapkod a földön fekve, teste furán összegörnyedve. Louis hozott vissza a valóságba. Az ajtót halkan csukta be, majd arcomat óvatosan fogta keze közé. Mintha egy érintéssel összetörhetné azt.
-Ideje továbblépni. - Igaza van. Tovább kell lépnem és ehhez az kell, hogy most elmenjek vele. Felelni nem tudtam, mivel könnyeim bármikor elő törhettek így csak bólintottam. A visszafele úton megkért, hogy meséljek magamról. Elmondtam egy két dolgot, amiről úgy gondoltam, hogy nem árt ha tudja. Például, hogy minden reggel elég hisztis tudok lenni és az ehhez hasonló dolgokat.

-Annyira titokzatos vagy. - mondta mikor megálltunk a házuk előtt. Éreztem, hogy tekintetét rajtam tartja, de én csak magam elé bámultam. Nem akartam mindent a nyakába zúdítani. Talán csak kedvességből kérdezget a múltamról.. talán nem is érdekli az egész. És nincs is köze semmihez. Kizárt, hogy egy délután alatt megnyíljak neki vagy bárki másnak. Mikor nem feleltem végre bekopogott. 

-Végre, hogy itt vagytok! Liam már halálra aggódta magát! - nyitott ajtót a fekete hajú, elég jó kinézetű srác.
-Tényleg? - elképedtem.
-Miért olyan meglepő ez? - Zayn most már értetlenül nézett rám.
-Ja semmi..
-Hát jó. - majd beinvitált minket a házba.
-Hel! - állt fel Liam a kanapéról és szorosan átölelt.
-Nyugi jól vagyok! Kaptam magam mellé testőrt! Tök menő vagyok nem?! - próbáltam poénkodni, de nem nagyon jött össze. Liam keze mintha még remegett is volna.. Öleléséből engedett és ekkor láttam meg a mögötte álló lányt. Jobban szemügyre véve nagyon csinos volt. Felé indultam és kezet fogtam vele. Próbáltam a tőlem telhető legnormálisabb viselkedést elővenni.
-Helena Payne!
-Danielle Peazer! - mosolygott kedvesen.