~ 3. Time to move on

"Ahhoz, hogy el tudj engedni dolgokat, meg kell értened, mit miért éreztél, és miért nincs szükséged többé azokra az érzésekre."

Ahogy kimondtam húgocskám nevét kínos csönd állt be. A srácok leesett állal bámultak hol rám, hol Helenára. Végül a csengő törte meg a csendet. Mivel én voltam az egyetlen, aki nem ledermedve és értetlenül állt, én mentem ajtót nyitni. Kedves, mosolygós lány fogadott egy csókkal az ajtó túloldaláról.
-Szia Dan! - köszöntettem szerelmemet.
-Szia édes! Hát ez meg ki? - kérdezte mikor beljebb lépett.
-Ő Liam húga! - ordította el magát Niall.
-Jó vicc volt. És most komolyan ki a fene vagy te? - fordult húgomhoz, aki szúrós tekintettel figyelte minden mozdulatomat.
-Danielle. Ő itt a húgom Helena Payne.
-Liam.. én ezt nem értem. - ült le a srácok mellé értetlenül és kicsit dühösen.
-Na jó én ezt nem hallgatom végig.. leléptem. - azzal fogta Hel minden cuccát és az ajtó felé vette az irányt.
-Hová akarsz menni? - kaptam el csuklóját.
-Engedj el! Most! - láttam rajta, hogy elképesztően mérges és csalódott. Megbántottam.. szuper. Elengedtem, majd becsapta az ajtót maga után. A nappaliból még mindig öt értetlen szempár meredt rám. Leültem velük szembe és belekezdtem mondandómba.
-Sajnálom.. hogy eltitkoltam előletek. De úgy éreztem muszáj. Nem akartam, hogy bárki is bántsa.
-Hülye vagy ember?! Mi sosem bántanánk!
-Tudom Harry.. nem is tőletek féltem. A rajongóktól, a megjegyzésektől, a fotósoktól, a riporterektől.. nem akarom ezeknek kitenni őt. Nem bírna ki több fájdalmat. - ráztam meg a fejemet.
-Legalább nekünk elmondhattad volna. - szólt Dan csalódottan.
-Elhiszem, hogy most haragudtok rám és megértem. De higgyétek el, ha nem lett volna szükséges..
-Oké, értjük nyugi! - állt fel Zayn. - Segítünk amiben tudunk!
-Így igaz! - állt fel Niall is.
-Kösz srácok.. szégyellem magam, amiért hazudtam nektek. - arcomat tenyerembe temettem.
-Liam! - Danielle fogta meg kezeimet. - Tényleg haragszunk. Sőt én személy szerint nagyon kiakadtam! De szeretünk! - küldött felém egy bátorító mosolyt, mire arcát kezem közé fogtam és egy csókot nyomtam szájára.
-Utána kéne menni. - nézett az ajtó fele Harry.
-Indulok!
-Liam.. biztos, hogy ilyen állapotban akarsz utána menni? - kérdezte aggódó tekintettel Louis.
-Muszáj, hiszen az én húgom!
-Majd én utána megyek. - ajánlotta fel. - Nekem négy húgom van, talán egy ötödikkel is elbírok. Bólintottam, Louis felvette a kabátját és a cipőjét, majd elindult.
-Mesélj róla! - kérlelt Danielle. A többiek is körénk ültek és most kíváncsi arcokkal találtam magam szembe, amin kicsit elmosolyodtam.

~ Helena szemszöge ~

 

Fogtam minden cuccom és hazafele indultam. Semmi értelme itt lennem, hiszen, mint kiderült azt sem tudják, hogy létezem. Nem hiszem el, hogy Liam képes volt eltitkolni még a létezésemet is. Ennyire szégyellne? Végül is minden oka meglenne rá.. nem vagyok se okos, se szép, sőt híres sem.. csak egy senki a nagy világban. Ezért sem értem, hogy vajon mi keresni valóm van még itt? Mi az oka, hogy én túléltem azt, amit a családtagjaim egy része nem? Szerencsémre esni kezdett az eső, így senki nem törődött azzal, hogy vizes az arcom. Pedig reménykedtem benne, hogy már eleget sírtam. Bevallóm abban is bíztam, hogy Liamnél majd egy új élet vár rám.. hogy talán sikerül felejtenem és elölről kezdhetnék mindent.. valóra válthatnám az álmomat. De mostanra már az is romokban hever.. Egyre gyorsabban kezdtem szedni a lábam, mivel egy kapucnis alak követett, és bevallom kicsit megrémisztett  Párszor hátra tekintettem és beletelt pár percbe, míg felismertem követőmet.
-Miért követsz? - förmedtem rá, még mindig gyorsan szedve lábaimat.
-Na végre! - futott mellém. - Azt hittem sosem ismersz fel! - mosolygott magában. Értetlenül néztem rá.
-Elmondanád mi a fenéért jössz utánam?
-Először is már melletted megyek. - Hű de humoros.. - másodszor pedig már a fél várost felkutattam utánad. Liam aggódik érted.
-Persze.. ezért küldött téged. Honnan tudtad, hogy merre keress?
-Magamtól jöttem. És felhívtam Liamet és elmondta a régi házad címét.
-Nem régi.. még mindig ez az otthonom.
-Hát már nem sokáig. Szeretnénk megismerni!
-Na persze.. - mormogtam magamban. Végre megérkeztünk kellemes otthonomba, ami még mindig kicsit ijesztő volt ilyen üresen.
-Bejöhetek? - kérdezte Louis, aki már az előszobában ácsorgott.
-Már bent vagy..
-Gondoltam megkérdezem. Jó nagy ház! - csodálkozott.
-Nem nagyobb mint a tiétek.. inkább üresnek mondanám. - Letettem a cuccomat, majd Louis lehuppant a kanapéra. - Nyugodtan érezd otthon magad.. - forgattam szemeim.
-Tényleg? - majd a távirányító után nyúlt, amit kikaptam a kezéből.
-Nem.. húzz el innen! - kezdett nagyon felidegesíteni.. - Egyedül akarok lenni.
-Figyelj Hope! - hangja viccesből komolyra váltott.
-Helena! - javítottam ki.
-Helena.. Liam tényleg aggódik érted, és nem volt olyan állapotban, hogy bárhova is elinduljon. Ezért jöttem én. Mellesleg van négy húgom, és te biztos nem vagy rosszabb náluk.
-Ne vegyél mérget rá!
-Fogadunk? - húzta fel szemöldökét.
-Biztos, hogy nem fogadom veled.. most is csak azért ülsz itt, mert te úgy döntöttél. Nem azért mert én hívtalak. Bár Liam figyelmeztetett, hogy levakarhatatlan vagy..
-Hm.. mire figyelmeztetett még Liam?
-Lényegében semmire.. csak mesélt rólatok.
-Halljuk. - sóhajtottam, majd leültem mellé a kanapéra. Feladtam a harcot vele, tudtam, hogy úgy se fog elhúzni egyhamar.
-Oké.. - kezdtem bele mondandómba. - szóval te vagy a levakarhatatlan és a vicces. - büszke mosoly jelent meg arcán, mire gyorsan hozzá tettem.  - Persze csak Liam elmondása szerint. A szőke, ha minden igaz Niall.. ő az éhes ír gyerek, ezen kívül csak jókat hallottam róla. A göndör a nőcsábász köztetek, minden héten más lánnyal látni, de ettől függetlenül rendesen bánik a lányokkal és szerethető.

-Egyébként Harry..
-Mi?
-A göndört Harrynek hívják. Ő a legjobb barátom.
-Igen szóval ő. Liam mesélt a  "Larry"-s dologról is. - halványan elmosolyodtam. - Azért ez aranyos. - mielőtt Louis bármi hozzászólást tehetett volna folytattam.
-És az utolsó bandatag.. ha nem tévedek..
-Zayn!
-Tudtam! Szóval Zayn a rossz fiú, amit a külseje is sugároz az éj fekete felfelé állított hajával, ami valljuk be elég megnyerő a lányok körében. Ha jól tudom vallásos is. Nagy bulizós, de mindennek ellenére óriási szíve van. Remélem átmentem a vizsgán.
-Ügyes! - bólintott, mint akit lenyűgöztek.
-Kösz! Akkor most már mehetnél is..
-Nélküled nem megyek sehova Hel!
-Ne már Louis.. - sóhajtottam.
-Komolyan mondtam! Vedd vissza a kabátod és indulunk!
-És ha nem akarok menni?
-Akkor kénytelek leszek erőszakkal magammal vinni... - mondta majd gonosz vigyor kíséretében felállt az ágyról. Hátrálni kezdtem, de Louis gyorsabb volt. Egyik kezét térdemhez csúsztatta, másikkal a hátamat fogta és felkapott az ölébe. Meglepetten néztem rá, hogy milyen közvetlenül bánik velem. Mintha már évek óta ismerne. Ekkor vettem észre tengerkék szemeit, aminek valószínűleg sok lány nem tud ellenállni, és én is beleestem ebbe a csapdába.
-Látom Liam kihagyta az oktatásból azt a részt, hogy úgy is elérem, amit akarok. - nézett jelentőségteljesen egyenest a szemembe. A szívem mintha kihagyott volna egy ütemet.. Szerencsére gyorsan visszatértem a való világba.
-Le is fogom szidni érte. Tegyél le!
-Megígéred, hogy vissza jössz velem?
-Aha..
-Mond ki!
-Miért olyan fontos ez neked? - kérdeztem értetlenül. Annyira fura volt ez az egész. Louis a karjaiban tart és úgy néz rám, mintha most talált volna meg egy kincset. A gondolatba beleborzongtam.
-Csak mond ki!
-Oké.. megígérem. - végre a saját lábamon álltam és kiléptünk az ajtón. Talán most utoljára nézek be ezen az ajtón. Hirtelen törtek rám az emlékek egészen gyerekkoromtól kezdve. Ahogy Liammel együtt jövünk haza az iskolából, apa pedig arcon puszil minket köszöntés ként. Majd Sam bácsi leültet az ölébe, Liamet pedig maga mellé, majd együtt kezdenek zongorázni. Majd emlékeimben öregedtem legalább tíz évet. Haza érek és egy telefon fogad, hogy édesapámat súlyos lövések miatt kórházba szállították és a túl élési esélye elég kicsi. Majd a következő emlékem olyan valóságos volt, mintha tegnap lett volna. Nagybácsikám levegő után kapkod a földön fekve, teste furán összegörnyedve. Louis hozott vissza a valóságba. Az ajtót halkan csukta be, majd arcomat óvatosan fogta keze közé. Mintha egy érintéssel összetörhetné azt.
-Ideje továbblépni. - Igaza van. Tovább kell lépnem és ehhez az kell, hogy most elmenjek vele. Felelni nem tudtam, mivel könnyeim bármikor elő törhettek így csak bólintottam. A visszafele úton megkért, hogy meséljek magamról. Elmondtam egy két dolgot, amiről úgy gondoltam, hogy nem árt ha tudja. Például, hogy minden reggel elég hisztis tudok lenni és az ehhez hasonló dolgokat.

-Annyira titokzatos vagy. - mondta mikor megálltunk a házuk előtt. Éreztem, hogy tekintetét rajtam tartja, de én csak magam elé bámultam. Nem akartam mindent a nyakába zúdítani. Talán csak kedvességből kérdezget a múltamról.. talán nem is érdekli az egész. És nincs is köze semmihez. Kizárt, hogy egy délután alatt megnyíljak neki vagy bárki másnak. Mikor nem feleltem végre bekopogott. 

-Végre, hogy itt vagytok! Liam már halálra aggódta magát! - nyitott ajtót a fekete hajú, elég jó kinézetű srác.
-Tényleg? - elképedtem.
-Miért olyan meglepő ez? - Zayn most már értetlenül nézett rám.
-Ja semmi..
-Hát jó. - majd beinvitált minket a házba.
-Hel! - állt fel Liam a kanapéról és szorosan átölelt.
-Nyugi jól vagyok! Kaptam magam mellé testőrt! Tök menő vagyok nem?! - próbáltam poénkodni, de nem nagyon jött össze. Liam keze mintha még remegett is volna.. Öleléséből engedett és ekkor láttam meg a mögötte álló lányt. Jobban szemügyre véve nagyon csinos volt. Felé indultam és kezet fogtam vele. Próbáltam a tőlem telhető legnormálisabb viselkedést elővenni.
-Helena Payne!
-Danielle Peazer! - mosolygott kedvesen.