~ 19. He needs me

My Darling!
Köszöntöm az új feliratkozókat és köszönöm a hozzászólásokat! Nem garantálom, hogy ez lett a legjobb, legizgibb rész, amit eddig írtam, de elő akartam rukkolni valamivel, mert ha most nem, talán csak két hét múlva tudtam volna új részt hozni.. Az érettségi már igencsak a nyakamon van, így kevés időm lesz mostanság a blogra, de igyekszem! Nem akarok sokat elárulni, de ne aggódjatok a várva várt pillanat is hamarosan el fog jönni, amikor a két főszereplő valóban egymáséi lesznek! (: Mindennek eljön az ideje! Azért, remélem valamennyire ez a rész is elnyeri a tetszéseteket.
Jó olvasást! :*

,,Nincs annál jobb érzés, amikor tudod, hogy valaki szeret. Nem kell, hogy kimondja, mert érzed. És ha a szemedbe néz, látod. Ha kimondja, az már csak hab a tortán!"

Kevin már két hónapja boldogítja a mindennapjaimat, a tánc Danivel remekül megy, lassan meg is lesz az első közös fellépésünk, de még így sem mondhatnám, hogy minden tökéletes. Mindenkinek az életében vannak kisebb-nagyobb problémák, ahogy az enyémbe is. Kevin két hónapos fordulónk alkalmából elvitt vacsorázni és igen kellemes volt a hangulat, de valahogy nem volt az igazi. Még mindig nem úgy szerettem, ahogy kellett volna. Remek társ volt, de úgy éreztem nem ő az igazi.. Louis arca minden nap megjelent előttem. Volt, hogy mosolyogva, csillogó szemekkel, hol fájdalmas tekintettel, hol pedig villámokat szóró szemekkel nézett vissza rám. A gondolataimat igyekeztem minden erőmmel elterelni róla, hiszen én döntöttem úgy, ahogy és nem véletlenül. Mióta elköltöztem nem is találkoztam vele, viszont Liam többször is átjött már és kezdtem hülyének érezni magam, amiért ott hagytam neki a címem.. volt egy olyan érzésem, hogy ellenőrizgetni jön át. Mindenkivel tartottam a kapcsolatot valamilyen módon, kivéve Louis-val. Teljesen megértettem, hogy haragszik, de nem titok, hiányzott, minden egyes nap. Hiányzott kéken izzó szeme, füléig érő, kisfiús mosolya vagy épp borostás, férfias arca. Számat egy újabb sóhaj hagyta el.
-Már megint nagyon elmerültél a gondolataidba. - ráncolta szemöldökét Kevin. Mostanában többször is szóvá tette, hogy nem figyelek rá eléggé. Nem tehettem róla.. vagyis, igazából talán mégis, de egy kisebb részem szerette volna Louira kenni az egészet.. hogy mindenről ő tehet, hogy miatta nem vagyok képes eléggé szeretni Kevint. De ez nem volt teljes mértékben igaz.
-Ne haragudj. Csak izgulok a jövőheti fellépés miatt. - hazudtam.
-Felesleges, mindenki tudja, hogy csodás leszel. - egy puszit nyomott halántékomra, én pedig egy halvány mosolyt erőltettem arcomra.  Épp újra szóra nyitotta a száját, de a csengő megmentett egy újabb kínos beszélgetéstől, miszerint vissza kéne költöznöm a fiúkhoz, hogy ne legyek folyton egyedül, hogy ne legyek ennyire magányos. Az is szóba jött már, hogy költözzem hozzá, de mindig azzal érveltem, hogy Liam nem örülne neki és, hogy Kevin sem örülne neki, ha folyton a házába zaklatnák. Szerencsére ésszerűnek találta a magyarázatom és muszáj volt egyetértenie. Felpattantam a kanapéról és kinyitottam az ajtót a türelmetlen látogatóimnak. Mosolyogva lépett be a négy, mindig életvidám srác, én pedig kicsivel tovább hagytam tárva az ajtót, mint kellett volna, mivel az ötödik bandatag most sem jött el. A négy fiú ledobta magát a kanapéra, így Kevinnek fel kellett állnia, mielőtt még összenyomták volna. Durcásan lépkedett felém, majd egy csókot nyomott ajkaimra.
-Majd találkozunk. - bólintottam és bezártam utána az ajtót. Visszasétáltam a nappaliba és helyet foglaltam a többiek mellett.
-Na, most, hogy Mr. Szépfiú lelépett, akár ünnepelhetnénk is. - vigyorgott Harry. Lábait Zayn ölébe helyezte, zenecsatornára kapcsolt és kivett egy szelet pizzát a Niall ölében telepedő dobozból. A többiek is követték utóbbi cselekedetét. Niall felém nyújtotta a dobozt, de mikor visszautasítottam bosszúsan nézett rám.
-Tudod, hogy utálom, mikor ezt csinálod.
-Bocs Niall.. nincs valami nagy étvágyam mostanában.
-Úgy nézel ki, mint egy csontváz.
-Legalább három kilót híztam, mióta Niall Horan gyorskajás étrendjét kell követnem. - forgattam a szemeim.
-Mióta elköltöztél elvonási tünetei vannak szegénynek. - rázta meg a fejét szórakozottan Liam. - Nincs kit győzködnie, hogy egyen.
-Mi már megtanultuk, ha az ír manó azt mondja, hogy enni kell, akkor enni kell! - villogtatta meg gödröcskéit göndörke. - Te kihívás vagy a számára. 
-Ezt bóknak veszem! - mondtam büszkén, majd a pizza felé nyúltam. - Mit is ünneplünk?
-Holnap fellépünk a Brit Awards-on az új számunkkal! - lelkendezett Zayn. - És jelöltek is bennünket.
-Hű, ez tényleg oltári! Mikor lesz a nagy nap?
-Holnapután. - felelt bátyám, mire bólintottam. Egy újabb koncert, amin nem lehetek ott..
-Hát.. sok sikert! - mondtam kicsit lelombozódva. Tudtam, hogy bátyám tudja hangulatváltozásomnak okát, de nem felelt semmit. Úgy döntöttem nem erőltetem a témát, ha azt akarná, hogy ott legyek már szólt volna.. felesleges bármit is mondanom, úgy is az lesz, amit ő akar. Azt hiszem, tudom kitől örököltem ezt a tulajdonságom. A srácokkal tovább tömtük magunkba a pizzát, filmet néztünk, és persze rengeteget nevettünk. Imádtam bennük, hogy minden bajomat elfeledtették velem és szinte fel se tűnt, hogy Louis nincs itt. Niall végig kergette a házban Harryt, mert göndörke úgy gondolta, hogy mivel ő nagyobbra nőtt, mint drága ír barátunk neki kell megennie az utolsó szelet pizzát, amit persze a szőkeség nem nézett jó szemmel. Egy könnycsepp is kigördült, annyira nevettem, de közben imádkoztam, hogy ne törjenek össze semmit. Miután kirohangálták magukat a házban, lihegve visszahuppantak a helyükre.
-Mondtam, hogy gyorsabb vagyok. - büszkélkedett Hazza.
-Én meg mondtam, hogy ne edd meg az utolsó szelet pizzám! Most megint el kell mennem kajáért. - lihegett Niall. Újra nevetni kezdtünk, majd miután a két kilométer hiányos kipihente magát mindenki fellépet twittere, hogy üzenjen a rajongóiknak, mivel elindultak a próbára. Mindenkitől elköszöntem három puszival, majd becsuktam mögöttük az ajtót. Felmentem az emeletre, vettem egy gyors fürdőt, majd behuppantam az ágyamba. Örültem, hogy itt voltak a srácok és sikerült annyira lefárasztaniuk, hogy ahogy vízszintesbe helyezkedtem átadtam magam az álomvilágnak.

Reggel a telefonom csörgésére keltem. A digitális órára néztem, és láttam, hogy még csak hat óra van, szóval nem az ébresztőm szólalt meg. Álmosan néztem rá telefonom kijelzőjére, ahol legjobb barátom neve villogott.
-Mit akarsz, Zayn? - szóltam bele kicsit mérgesen.
-Jó reggelt, Napfény! Segítened kell! - felültem az ágyban, megdörzsöltem a szememet és próbáltam arra koncentrálni, amit mond.
-Most?! Mi történt?
-Kérlek! Ide tudnál jönni?
-Hogy is állhatnák ellen a csodálatos Zayn Maliknak?!
-Te vagy a legjobb! Ígérem meghálálom!
-Remélem is, mivel téged választottalak az ágyam helyett! - kuncogott, majd bontotta a vonalat. Mobilomat a takaróba ejtettem és adtam még magamnak egy kis időt, így visszadőltem a párnáim közé. Tíz perc múlva keltem ki, felöltöztem, fogat mostam és hajamat lazán hagytam leomlani a vállamra. Magamra kaptam a cipőmet, összepakoltam a próbára szükséges dolgaimat, mivel a híres One Direction házból egyből táncra fogok menni. Mivel Zayn hangja nem tűnt nagyon kétségbeesettnek nem éreztem úgy, hogy nagyon sietnem kellene. Mikor kiléptem a házból, tavaszi, esős illat csapta meg az orromat, a reggeli hideg szellőtől pedig kicsit libabőrös lett a karom. Gyorsabbra vettem a tempót és húsz perc alatt meg is érkeztem a kívánt helyszínre. Amikor beléptem láttam, hogy már mindenki fent van és nagyon készülődnek. Legjobb barátom félmeztelenül futott felém én pedig egy percre elcsodálkoztam tetovált felsőtestén.
-Na végre! - megragadta a karom és egyenesen a szobájába húzott. Értetlenül meredtem rá, majd felmutatott két inget. - Melyik legyen? - kikerekedett szemekkel néztem rá.
-Ez most komoly? Ezért hívtál ide hajnalok hajnalán?
-Hát.. - kezdte zavartan. - Liam amúgy is áthívott volna, szóval megelőztem és úgy gondoltam segíthetnél. Mivel te lány vagy...
-Hű, micsoda megállapítás!
-Jaj, ne legyél már ilyen!
-Nem szeretem ha felkeltenek.
-Pont, mint Liam.. miért nem lepődöm meg?! - forgatta a szemeit. - Szóval?! - emelte fel újra a két ruhadarabot, én pedig fújtatva ráböktem a kék kockás ingre.
-Köszi! - nyomott egy puszit az arcomra, majd lementem a konyhába, ahol előbb testvérem is tartózkodott. Mikor beléptem az említett helyiségbe láttam, hogy nincs egyedül. Nyeltem egyet, majd közelebb mentem és leültem az egyik szabad székre. A szívem hevesebben kezdett verni, mikor belenéztem az előttem ülő fiú, világos kék, még álmos szemeibe. Annyira ellenállhatatlanul nézett ki fáradtan is. Belekortyolt a teájába, majd lassan rám emelte tekintetét, amitől elállt a lélegzetem. Miért reagálok mindig így rá?! Belső énem ostorozta magát és próbáltam kézben tartani a dolgokat.. elég furán nézne ki, ha most azonnal rávetném magam. Tekintetem Liam felé vezettem, aki egy csésze teát tett le elém a pultra.
-Kerestél?! - kérdeztem, majd belekortyoltam az italomba.
-Igen. Szeretném, ha holnap estére szabaddá tennéd magad. - mosolygott sejtelmesen.
-Miért? Holnapra programotok van, nem?
-De igen. Ahogy neked is. - mosolya szélesebb lett.
-Nem értelek. - ráncoltam a szemöldököm.
-Helena Payne, most lettél meghívva a holnapi fellépésünkre! - vigyorgott szemét forgatva Zayn. A szám is tátva maradt.
-Ez most komoly? - Liam mosolyogva bólintott, én pedig felpattantam és szorosan megöleltem.
-Köszi, köszi, köszi! - úgy viselkedtem, mint egy öt éves, de nem érdekelt. Boldog pillanat volt.
-Louisnak köszönd. - A név hallatán az arcom pírba borult. Louis felé fordultam. Lassan lépkedtem felé, majd közvetlen előtte álltam meg és vártam, hogy rám nézzen.
-Fogalmam sincs, hogy csináltad, de sikerült, úgy hogy köszönöm! - bólintott, de nem felelt. Jobban haragszik, mint gondoltam. Megfordultam és ekkor láttam, hogy már nincs senki a konyhában rajtunk kívül, ami elég csábító gondolat volt. Most anélkül leteperhetném, hogy észrevennének minket. Jézusom, Helena térj észhez! Barátod van! Louis elkapta a csuklómat, majd maga felé fordított. Percekig csak egymás szemébe néztünk, majd végre megszólalt.
-Ha Zayn hív rögtön ugrassz? - Remek.. már megint a féltékenykedésnél tartunk.
-Szüksége volt rám. A barátom, szóval jöttem. - mondtam nemes egyszerűséggel.
-És én mi vagyok? Nekem is szükségem van rád! - tekintete tele volt csalódottsággal, szomorúsággal és elérte, hogy rettenetesen érezzem magam. Szörnyetegnek éreztem magam, amiért ezt teszem vele.. egyáltalán nem érdemli meg. De engem sem, és ez az érzésem elnyomta az önmarcangolásom. Kezem arca felé közelített, nagyon szerettem volna megérinteni, de félúton sikerült megállítanom a kezem, de Louis gyorsabb volt. Finomabban fogta meg a csuklómat, mint az előbb és arcához emelte. Borzalmas volt látni mennyire vágyik a szeretetre, arra, hogy én szeressem. Gondolkodás nélkül húztam magamhoz, átölelte derekamat, míg én arcát simogattam. Annyira sebezhetőnek tűnt. Valóban szüksége volt rám.
-Te is a barátom vagy. Az egyik legjobb! - súgtam a fülébe.
-Barátod?! Tudod, a barátok nem szoktak csókolózni.
-Louis.. ne kezdjük újra, kérlek! - kibújt ölelésemből, én pedig egy csókot nyomtam feje búbjára és az ajtó fele vettem az irányt.
-Holnap? - kérdezte lágyan.
-Holnap! - mondtam és kiléptem az ajtón.

A tánc most rosszabbul ment, mint bármikor máskor és ez Danielle-nak is feltűnt.
-Mi a baj? - kérdezte aggódva.
-Semmi, csak nem vagyok formába. Bocsi, ígérem összeszedem magam!
-Louis..? - kérdezte egy sóhajtás kíséretében. Először csak meredtem rá, hogy mégis honnan tudja, de nem kellett sokáig gondolkoznom ahhoz, hogy tudtam, drága bátyám mindenről beszámol csodás barátnőjének. Bólintottam, majd újra a tükör felé fordultam. Dani nyugtatóan megsimogatta a hátamat, majd újra nekikezdtünk a gyakorlatnak és próbáltam a legjobb formámat előhozni. Danielle nem kíváncsiskodott többet, és annak ellenére, hogy minden gondolatom, megint Louis körül forgott, azt hiszem sikerült jobban teljesítenem, mint az állapotomból remélhetőbb volt. Átöltöztem és hazafele vettem az irányt. A ház előtt Kevin várt rám.
-Szia! - nyomott egy csókot arcomra.
-Szia. - köszöntem vissza, majd kinyitottam az ajtót. Ledobtam a cuccom és fáradtan estem le a kanapéra. Kev a combjára helyezte a fejemet és a hajamat kezdte simogatni.
-Mit szólnál, ha holnap elvinnélek valahova? - szeme izgatottan csillogott. Lehunytam a szememet.
-Ne haragudj, de a holnap nem jó. A srácokkal leszek.
-Mind az öttel? - kérdezte némi undorral a hangjában.
-Igen. - válaszoltam határozottan. - Életemben először láthatom őket élőben színpadon! Semmiért sem hagynám ki.
-Nem bízom a ízlésficamos srácban. - összeszűkült szemekkel néztem rá.
-Louis nem ízlésficamos! - hirtelen haragomat látván Kevinnek kikerekedtek a szemei.
-Ne menj el! Gyere velem valahova!
-Nem! - míg az ő hangja kérlelő volt, enyém egyre idegesebb és ellenségesebb.
-Ahogy akarod.. akkor válassz! Vagy ők vagy én!
-Mi? - azt hittem rosszul hallok.
-Komolyan mondom, Helena! - erősen ragadta meg a tarkómat és magához húzott. - Válassz!
-Engedj el! - szűrtem fogaim közt.
-Ne szórakozz velem!
-Nem állíthatsz választás elé! Pontosan tudod kit fogok választani! Tudod, mindenhez ketten kellenek és ebből a játszmából most vesztesen kerültél ki! - szinte az arcába ordítottam a szavakat, mire keze lekerült a tarkómról és tenyere egyenesen az arcom felé közelített. Lehunytam a szememet és vártam az ütést, ami nem jött. Lassan tekintetem Kevinre emeltem, aki dermedten és ugyanúgy meglepődve, mint én, a kezét nézte. Mikor meglátta ijedt arcomat, kezét térdemre helyezte és nyugtatóan kezdte dörzsölni. Felálltam és egyszer sem néztem rá.
-Kifelé! - mutattam az ajtó fele. A földet néztem és másodpercek múlva éreztem Kevin ujjait az állam alatt. Erősen próbálta elérni, hogy a szemébe nézzek, de nem jött össze neki.
-Ne haragudj, cica! Én..
-Menj el most! - lassan mondtam ki a szavakat, hogy biztosan eljussanak a tudatáig. Megadta magát, s mikor becsukta maga mögött az ajtót összerogytam a kanapén és a könnyeim folyni kezdtek. Úgy éreztem muszáj beszélnem valakivel, nem akartam egyedül maradni, de nem akartam, hogy Liam vagy Louis ilyen állapotba lásson, ha pedig Zaynt hívtam volna, Louis újabb féltékenységi rohamot kapott volna. Így úgy éreztem csak egy embert hívhatok.
-Harry.. - szipogtam a telefonba. Kihallotta hangomból a kétségbeesést és nem kellett többet mondamon.
-Már is ott vagyok! - hallottam, ahogy előveszi a kocsikulcsokat, majd a vonal megszakadt. A kanapé végében kuporogtam, mikor kicsapódott az ajtó.
-Hel?! - már besötétedett, a házban sem égtem a lámpák, így Harry nem láthatta merre vagyok.
-Itt vagyok. - mondtam halkan. Belépett a nappaliba, felkapcsolta a villanyt és szorosan átölelt.
-Mit tett veled az az idióta? Ugye nem bántott?
-Nem. - Hazza letörölte könnyeimet és a szememet nézte, hogy igazat mondok-e. - Ugye te sem szóltál senkinek? 
-Ami azt illeti.. tudod, hogy ő a legjobb barátom és.. - mielőtt befejezhette a mondatot újra kicsapódott az ajtó.
-Harry, mond, hogy nem..
-Helena! - Louis másodpercek alatt mellettem volt és a karjaiba kapott. Szívesen leszidtam volna Harryt, de újra biztonságban éreztem magam. Hosszasan szippantottam be Louis édes illatát. Kivitt a házból és nem ellenkeztem, örültem, hogy a karjában tart. Finoman helyezett be a kocsijába és le sem vettem róla a szemem, míg ő vezetett és a gondolataiba merült. Harryvel az oldalunkon léptünk be a házba. Louis kézen ragadott én pedig elmormoltam egy "köszönöm"-öt Harrynek. Loui bevezetett a szobájába, kezembe nyomta egyik alsóneműjét egy fehér pólóval, majd magának is keresett valamit és átöltöztünk. Szó nélkül bebújt az ágyba, s mikor bebújtam mellé a mellére vont. Szorosan, még is hihetetlen finoman ölelt át, ujjaival derekamat cirógatta. Lehunytam a szememet és kiélveztem minden pillanatot. Mikor újra a karjában tartott, tudtam, hogy rosszul döntöttem, mikor nem őt választottam és készen álltam megmondani neki, hogy mit érzek iránta, de annyira kimerített az elmúlt pár óra, hogy nem jött ki hang a torkomon. Annyira csodás volt a pillanat, hogy bármiféle hang csak megzavarta volna. Louis egyenletes lélegzetvételére figyeltem, karomat és lábamat is köré fontam. Amennyire csak tudtam közel akartam magamhoz tudni. Belecsókolt a hajamba, majd olyan halkan szólalt meg, hogy nem tudtam eldönteni, akarja-e, hogy halljam, amit mond.
-Szeretlek, Hel! Igazán szükségem van rád! - Hittem neki. Ugyanannyira szüksége volt neki rám, mint nekem rá. Csak nem mertem bevallani magamnak. Hamarosan viszont ő is megfogja tudni. - Én is szeretlek. - gondoltam magamban.