~ 30. I love you, idiot!

,,Amikor veled találkoztam... Akkor értettem meg a szerelmes dalokat és azt, hogy a szerelmesek miért táncolnak egymással. Akkor értettem meg a csókolózást és azt, hogy ez a legszebb dolog. Megértettem, hogy az emberek miért sírnak, amikor összetörik a szívüket, és hogy miért menekülnek el mindenki elől, amikor a szívük darabokban áll. Mert szükségük van egy kis térre, hogy rendbe hozzák az eltűnt szerelmük hangjával és az emlékekkel. Végül újra összerakják, hogy aztán valaki újra összetörhesse. Amikor veled találkoztam, akkor értettem meg, hogy az egész élet miről szól, és, hogy az emberek miért maradnak fent késő este valakire gondolva."

Ajánlott zene

A zár halkan kattant egyet, jelezve, hogy szabadon bejuthatok a szobába. Mielőtt lenyomtam a kilincset mély levegőt vettem. Nem tudtam mire számítsak.. idegesen járkál a házban vagy szomorúan ücsörög az ágyán? Biztos, hogy óriásit csalódott bennem és vissza kell, hogy szerezzem a bizalmát. De mi van ha.. ha egyáltalán nem érdekli a dolog? Lehet, hogy már rég tovább lépett. Lehet egyáltalán nem akar látni.. Sóhajtva léptem egyet hátra az ajtótól, majd elindultam vissza a többiekhez.. úgy sem zárkózhat el teljesen, míg itt van, nem igaz?! De a lift előtt újra megtorpantam. Nem! Nem futamodhatom meg! Ő is csak egy ember és az emberek kommunikálni szoktak egymással! Mégis félek elé állni.. nem tudom mit gondol rólam, de ez a beszélgetés lehet, hogy nem épp a kellemes irányba fog elmozdulni. De akkor is meg kell próbálnom! Így vissza fordultam, s nagy léptekkel indultam meg az ajtó felé, lenyomtam a kilincset és beléptem. A szobát sötétség uralta, így a falon villanykapcsoló után kutattam, amit hamar meg is találtam az ajtó mellett. A szoba üres volt.
-Louis.. -szinte suttogtam, így lehetetlennek bizonyult, hogy meghallja, utána kutatok. Lábaimat járásra bírva merészkedtem beljebb a nappaliból egy másik szobába. Meg kell hagyni.. nem kicsi lakosztályt kaptak. Nem is értem miért lepődöm meg ezen.. A szoba ajtaját lassan nyitottam ki, s a hangok, melyeket hallottam, összefacsarták a szívemet, majd mikor a hangokhoz már látvány is társult, a lélegzetem elállt, a lábam földbegyökerezett, a torkom pedig annyira kiszáradt, hogy nem bírtam ajkaimat szóra bírni. Csak álltam ott, mint valami betolakodó.. mivel az voltam. Louis, meztelen felsőtesttel állt, kezét egy másik, számomra idegen lány derekán pihentette meg, szenvedélyesen matattak egymás szájába, míg én megszégyenülve álltam a ajtóban. Mintha csak megérezték volna, hogy valaki figyeli őket, Loui abbahagyta a lány blúzának kigombolását, majd felém fordultak. Tekintetemmel először a földet pásztáztam és azt sem tudtam mihez kezdjek. El kéne mennem vagy.. nem is tudom.. talán dühösnek kéne lennem? Nem érzek okot rá.. inkább szégyenlősen állok, majd lassan pillantok fel Loui arcára, s igyekszem bármiféle érzelmet is leolvasni róla, de még sosem tudtam ennél kevesebbet kiolvasni a szeméből és az egész arcberendezéséből. Egyetlen izma sem mozdult meg.
-Bocsánat.. - mondtam alig halhatóan, s éreztem ahogy a könnyek szúrták a szememet. Nem fogok előttük sírni.. nem adom meg nekik azt az örömöt. Sietősen fordítottam nekik hátat, minél előbb ki akartam menekülni, messzire tőlük. Mindegy hová... és hirtelen azon kaptam magam, hogy megint menekülök. Előle.. majd eszembe jutottak Abby szavai, amiket találkozásunk napján mondott és rá kellett, hogy jöjjek, igaza van.. Nem menekülhetek az érzelmeim elől életem végéig. Mély levegőt vettem, összeszedtem minden bátorságom, hogy a szemébe vágjam, amiért jöttem.. megfordultam ő pedig aggódó tekintettel jött ki a szobából, mögötte a partnerével. Minden leplezés nélkül vizsgáltam meg a lányt. Csinos volt.. és vonzó, ami elszomorított. Hosszú, barna haja göndören hullott a mellére és a hátára. Mikor elment mellettem szúrósan tekintett rám - mivel megzavartam a kis játékukat -, én pedig kihúztam magam, s határozottan álltam a nappali közepén. Becsapta maga mögött az ajtót én pedig vártam. Ahogy a lány eltűnt a képből, Louis rám pillantott, s az aggodalmat átvette a döbbenet.
-Itt vagy. - jelentette ki. - Mit keresel itt? - kérdése meglepett, s hangjában mintha dühöt fedeztem volna fel.
-Ami azt illeti téged. De úgy láttam jobb dolgod is volt. Nem kellett volna elküldened. Csinos volt. - vontam vállat és próbáltam olyan nyugodtan és határozottan beszélni, amennyire tőlem telt. - Amúgy is menni készültem..
-Ne menj el! - két lépéssel átszelte a köztünk lévő távot, majd hirtelen átölelt. Meztelen felsőteste az enyémhez simult, éreztem teste melegét, s kedvem lett volna ajkaimmal neki esni az övének, végig akartam simítani tetovált mellkasán.. de nem tettem meg. Ehelyett eltoltam magamtól. Nem tudok úgy határozott lenni, ha elvonja a figyelmem. Ráadásul kedvenc illatom - ami az ő illata volt - rontotta a pia szaga. Ivott?! Így már kicsit érthetőbb volt a viselkedése.
-Louis.. vedd fel a pólód. - suttogtam mellkasába, míg tenyeremmel eltoltam magamtól. Ráncolt szemöldökkel nézett le rám, de megtette, amit kértem. Visszament a szobába, majd teljesen felöltözve tért vissza. - Miért? - mielőtt gondolkozhattam volna a kérdés már ott lebegett kettőnk között, s láttam, hogy feldühítettem vele.
-Miért?! Komolyan kérdezed?! - mikor nem feleltem idegesen a hajába túrt, majd megválaszolta kérdésemet, amit lehet jobb lett volna, ha fel se teszem. - Helena, te... ott hagytál, mikor a kórházban feküdtem. Fel tudod fogni, hogy mit jelent ez? Magamra hagytál, pedig azt hittem a barátnőm vagy! Azt hittem... - kis szünetet tartott, majd megrázta a fejét. Hangja nyugodtból idegesre váltott, s úgy folytatta. - Mindegy mit hittem, téged úgy sem érdekel. Van fogalmad róla mennyire kibaszottul boldogtalan voltam? Hogy mennyit kerestelek? Az egész hónap úgy telt el, hogy a szobámba ülve aggódtam és minden nap azt vártam, hogy begyere a kicseszett ajtómon! Most meg egyszerre csak itt teremsz, amikor egy rohadt éjszakára ki akartam adni a gőzt! Csak egyetlen éjszakára akartam felejteni, a picsába is! - egy lépést hátráltam.. sosem láttam még ilyen idegesnek. Ahogy látta rajtam a rémületet, leült a kanapéra, mélyeket lélegzett én pedig elképzeltem, ahogy otthon ül tehetetlenül. A szívem összeszorult a látványra, s újra könnyek égették a szememet. - Inkább nekem kéne kérdeznem, hogy miért. - folytatta némileg lenyugodva. - Miért hagytál ott? Most pedig csak úgy itt vagy.. és láttam, ahogy lent ölelget az a srác... Direkt csinálod ezt? Mit tettem, amiért ezt teszed velem? - látott George-val?!
-Louis.. te ezt nem érted. - mondtam egy sóhaj kíséretében.
-Akkor magyarázd el. Mond el, miért hagytál magamra! - becsuktam a szemem, mélyeket lélegeztem és igyekeztem nem elsírni magam. Nem akartam, hogy gyengének lásson, pedig nekem legalább annyira fájt, mint neki. Összetörtem mindkettőnk szívét. - Minden figyelmem a tiéd, Helena. - mondta mérgében.
-Jesszusom, fogalmam sincs! Nem akartalak magadra hagyni, nem akartalak elveszíteni és leginkább nem akartalak ennyire összetörni! Hidd el, hogy nem akartalak így látni.. csak.. annyira nehéz volt látni, ahogy ott fekszel miattam. Megakartalak védeni, de ez csak úgy volt lehetséges, hogy eljövök.
-Mikor érted meg végre, hogy nem te vagy mindenért a hibás? És nekem kell megóvnom téged! Nálad makacsabb nőt még életemben nem láttam. - szemét forgatta, de hangja kedvesen csengett, ami egy percre megmosolyogtatott.
-Mindenkit elveszítettem.. csak Liam maradt nekem. Aztán jöttetek ti és fenekestől felforgattátok az életemet. Új családom lett, barátaim... és te. Nem bírnám elviselni, ha minden újra elveszne, amit megszeretek.
-Szóval, miért is mentél akkor el? Ezzel pont az ellenkezőjét éred el.
-A francba Louis, épp ezt magyarázom. Azért csináltam, mert szeretlek, te idióta! Fogd már fel azzal az okos agyaddal! - csattantam fel. Észre sem vettem, de a könnyeim utat nyertek, szememből az arcomra folytak le, majd onnan folytatták útjukat a padlóra. Egyetlen pillantást engedtem meg magamnak, hogy Louis arcára nézett. Meglepődött, de közben mintha.. visszatért volna a csillogás a szemébe. Nem tudtam eldönteni, hogy a felesektől, amiket éreztem rajta, vagy a mondanivalóm miatt. De nem is számított. Arcomról sebesen töröltem le a könnyeket. - De már úgy sem számít. Jól érzem itt magam, szereztem barátokat.. és ahogy az előbb láttam te is. Nincs szükséged rám, megértem. - Mire felfogtam, mit mondtam már az ajtón kívül voltam. Nincs szüksége rám.. továbblépett. Igazából ezt akartam nem?! Most mégis.. annyira összeszorul a szívem, hogy legszívesebben a folyosón sírnék és üvöltenék egyszerre, de ki kell bírnom a saját szobámig, és nagyon reménykedtem benne, hogy Abby és G még nem mentek vissza. Fel sem néztem a földről úgy indultam ki a liftből, majd arra lettem figyelmes, hogy valaki megragadja a karomat, én pedig egyenesen az ölébe kötök ki és eddig bírtam. A könnyek, melyek már kivágyódtak a szememből újra utat találtak maguknak. A térdem összerogyott, de még valaki mindig védelmezően tartott, s az ölében tartva omlott velem a földre. Kezét megéreztem a hátamon, ami ismerősen kezdett fel-le mozogni nyugtatásként, miközben halkan csitítgatott.
-Itt vagyok. Nem lesz baj. - belecsókolt hajamba, majd felállított a földről.
-Zayn.. - szipogtam. - Elvesztettem őt. - Elvezetett a szobámig, de kezem annyira remegett, hogy nem találtam bele a kulccsal a zárba, így Zayn nyitott be. Az ágytakarót elsimította az ágyon, befeküdt, majd intett, hogy feküdjek mellé. Hozzábújtam, fejemet mellkasán pihentettem meg, ő pedig szorosan fogott, míg én szipogtam és a szememből folyó sós cseppekkel átáztattam az ingét.
-Mi történt? - kérdezte halkan, miközben hajamat nyugtatóan simogatta tovább. Elmeséltem neki milyen állapotban, s hogyan találtam meg Louis-t a szobában, de igazából meg sem lepődött rajta, s egy kicsit kíváncsivá tett, hogy miért nem, hiszen mindketten tudjuk, hogy ő nem ilyen. Aztán meséltem neki a vitánkról, hogy még sosem láttam ennyire mérgesen, s újra folyni kezdtek a könnyeim. Mindent szóról szóra elmondtam neki, s egy cseppet sem érdekelt, hogy ennyire zilált állapotban fekszem mellette, elkenődött szemfestékkel, sírástól vörös szemekkel. Nem érdekelt, mivel a legjobb barátom volt, ahogy én is az övé. Hagyta, hogy kisírjam magam, majd igyekezett elterelni a figyelmemet.
-Hidd el, hogy nem vesztetted el. Biztos vagyok benne, hogy jobban szeret, mint ahogy azt te hiszed. Én már csak tudom. - felnéztem rá, s láttam, hogy az a mosoly van az arcán, amitől lányok százai olvadnak el.
-Malik, te valamit nem mondasz el nekem. - még titokzatosabb mosolyra húzta száját. - Mond már!
-Jól van, nyugi! Összejöttem Perrie-vel.
-És ezt csak így mondod? Én mindjárt...
-Hűtsd le magad kislány, és feküdj vissza. - kuncogott. Lenyugodtam és tettem, amit mondott.
-Nem fogja félreérteni ezt a helyzetet? Mármint tudom, hogy legjobb barátok vagyunk, de..
-Nem fogja. Meséltem neki rólad és alig várja, hogy megismerjen. Nem igazán féltékeny típus és nincs is kire féltékenynek lenni. Tudja, hogy nem olyan srác vagyok, aki másfelé is kacsintgat, ha van barátnője.
-Hű, ti aztán hamar kiismertétek egymást! - vállat vont. - Mi van, ha nem tetszem neki? Meg hogy veletek lakom?
-Tudja, hogy Louis felé táplálsz érzéseket, aki pedig feléd, csak annyira makacsok és önfejűek vagytok, hogy nem veszitek észre. Mellesleg inkább vágnám ki a hangszálaim, minthogy olyannal jöjjek össze, aki nem fogadja el a legjobb barátaim. - Felültem, hogy a szemébe nézhessek.
-Hülyülsz!
-Nem. Tényleg odáig vagytok egymásért.
-Nem arra gondoltam. - forgattam szemeim.
-Komolyan gondoltam. - nevetett. - De szerencsére Perrie megkedvelte a srácokat és téged is megfog.
-Hát.. kár lenne a hangszálaidért.
-Tényleg szeret téged. - Mondta lágyan én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy ne kezdjek el megint sírni. Csöndben feküdtünk egymás ölelésében és nagyon hálás voltam Zayn-nek, amiért elviselte a hisztimet és, hogy mellettem volt most is. Fogalmam sem volt róla, hol lennék most nélküle.. lehet, hogy a kádban engedném magamra a forró vizet, s ruhástól ülnék a kádba, hogy valamennyire észhez térjek.. Vagy a szoba ajtaja előtt ülnék, mert a remegő kezemmel nem tudtam volna kinyitna az ajtót.. elképzelésem sem volt róla, mihez kezdenék ezek nélkül az emberek nélkül.. és megborzongtam, amiért egyáltalán eszembe jutott, hogy elhagyom őket. Zayn, borzongásomat észrevéve fonta össze derekam körül szorosabban a kezét, én pedig beszívtam jellegzetes illatát. Nem a kedvenc Louis illatom volt.. de most ez is megnyugtatott, s jól esett a pia szag után az orromnak valami kellemes is. Aztán tovább elmélkedtem az embereken, akiket itt ismertem meg.. Abby és George jutott eszembe. Nélkülük most még mindig élettelen arccal járkálnék a folyosókon. Minden napomat, amit itt töltöttem, ők dobtak fel, ők tettek boldoggá, s miattuk érezhettem itt jól magam. Ha hazamegyek a srácokkal.. ha egyáltalán akarják, hogy velük menjek.. őket itt kell hagynom, de biztos vagyok benne, hogy nem örökre. Elmélkedésemből az ajtón lévő halk kopogás zökkentett ki. Zayn kezét lehámoztam magamról, ő pedig szemét megdörzsölve ült fel. Valószínűleg elaludt, s most, álmosan, olyan kisfiús látványt nyújtott, ami megmosolyogtatott. Kinyitottam az ajtót és Abby karakteres arcával találtam szembe magam.
-Szia Abs. - köszöntem rá. - Miért kopogtál? Ez ugyanúgy a te szobád is.
-Szia. - mosolygott vissza. - Tudom, de... nem tudtam, hogy kivel leszel itt.
-Ó! Izé.. ő Zayn Malik. - mutattam az ágyon ülő fiúra. Zayn felállt, s kezet fogott újdonsült barátnőmmel. - Zayn ő Abby. - mutattam be őket egymásnak.
-Akkor én most.. magatokra hagylak. - mielőtt kiléphetett volna az ajtón hosszan öleltem magamhoz.
-Köszönök mindent Zayn. - morogtam mellkasába. Fejem búbjára egy hosszú csókot nyomott, majd elengedett. Egyik kezével integetett, másikkal pedig száját takarta, hogy elrejtse vele ásítását, s ettől ajkam újra felfelé görbült. Becsukta maga mögött az ajtót én pedig Abby mellé telepedtem. Épp, hogy szóra nyitotta a száját, újra kopogtattak az ajtón.
-Nahát.. nagyon híres vagy a srácok körében. - felvont szemöldökkel néztem rá. - Lent megismerkedtem velük. - vont vállat. - Majd mesélek, de most nyisd ki. Biztos Louis az.
-Nem hiszem. - bámultam magam elé, s nagyon kíváncsi lettem volna rá, hogy Abs miket beszélgetett a srácokkal és, hogy miről mennyit tudott meg. Lehet, hogy George még mindig velük van? Hát.. legalább megismerkednek. Ez jó. - Lehet, hogy csak Zayn hagyott itt valamit. - mondtam, majd az ajtóhoz indultam, hogy beengedjem újabb vendégemet.