Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen hírekkel kell szolgálnom, de a blog bizonytalan ideig szünetelni fog. Elkezdtem írni az új részt, de valahogy nem jutok előrébb vele. Nem tervezem túl hosszúra, már nagyon a vége fele járunk, de nem megy. :/ Ha erőltetném csak rosszabb lenne, és nem szeretném összecsapni az egészet. Tényleg utálom, hogy ennyire elhanyagolom mostanában a blogot, de remélem megértitek a döntésem! :/
Előre is Boldog Új Évet Mindenkinek! (: Talán jövőre már nekem is jobban fog menni ez a dolog, és minden visszakerül a rendes kerékvágásba, ami a blogot illeti. Talán az új év majd megáld egy kis ihlettel. (:
Mindennek ellenére még mindig imádlak titeket!!

~ 34. Interview

,,Ha valakik igazán szeretik egymást, legyen bármilyen nehéz és történjen bármi, kitartanak egymás mellett!"

Nem valami kellemes érzés egyedül sétálgatni New York hatalmas utcáin. Mivel sok hasznomat nem vették a próbákon, így a srácok és Lou javaslatára, nekivágtam a hatalmas városnak. Felajánlották, hogy egy biztonsági őr velem tart, de nem tartottam ezt annyira fontosnak, s bevallom némelyiküktől a hideg is kirázott. Bár egyedül csak Paullal volt alkalmam társalogni - abban a néhány szerencsés percben, mikor nem a srácokat fegyelmezte vagy épp kergette - biztos a többi hatalmas embernek is arany szíve van a nagytermet mögött. Így hát teljesen egyedül sétálgatok az utcán, s hirtelen aggodalom fog el, mikor észreveszem, hogy legalább egy harmincfős lánycsapat követ. Befordultam az első sarkon, hogy biztos legyen benne tényleg engem követnek.. és így volt. Egy gyors pillantást vetettem hátra a vállam fölött, s haragos szempárokkal találtam szembe magam. Bár ne láttam volna.. és bár elfogadtam volna egy testőrt magam mellé. A francba! Tudtam, hogy ez lesz.. utálnak! Miért is egyeztem bele, hogy felfedem magam? Így most én vagyok a fanok első számú célpontja.. Mit sem törődve a kezemben lévő két szatyorral - amiben mellesleg mindenkinek volt valami ajándék - futásnak eredtem. Tudom szégyen a futás, ráadásul kislányok elől menekülök, de hát hasznos! Valamiért az emberek mit sem törődtem azzal, hogy kifulladva rohanok el mellettük.. már biztos hozzászoktak, hogy itt mindenki rohan.. csakhogy én nem azért rohantam, amiért ők gondoltál. Engem üldöztek. Nagyjából három perc futás után találtam is egy sikátort ahova befordultam, remélve, hogy elbújhatok, vagy legalább kifújhatom magam egy kicsit. De nem így történt. A lánycsapat, mintha bővült volna, s egyenesen felém közeledtek vérben forgó szemekkel. Más esetben nem biztos, hogy megrémültem volna, nálam legalább öt évvel fiatalabb lányoktól, de annyira.. ijesztőek voltak, s szinte rám vicsorogtak. Ahogy közeledtek felém, én úgy hátráltam előlük, amíg tudtam.. aztán eltűnt az út mögöttem. Bekerítettek, mögöttem pedig csak egy fal volt. Zsákutcába kerültem.

Zihálva ültem fel az ágyban, szemeim hirtelen pattantak fel a rémálom hatására. Gyorsan körülnéztem, hol is vagyok. Remek, még mindig a hatalmas szállodai szobánkban vagyok, s nincs körülöttem egy őrült rajongó sem. Csak álom volt, csak álom volt.. - nyugtatgattam magam. Miért? Miért kell ennyire paráznom mindentől? Ah.. néha igazán utálom a személyiségem. Tekintetem a mellettem fekvő fiúra tévedt, aki még mindig édesdeden aludt. Legalább neki nincsenek rémálmai. Hajam izzadt nyakamra, s halántékomra tapadt, így a fürdő fele vettem az irányt, hogy megmosakodjam, majd az órára pillantottam. A digitális óra hajnali ötöt mutatott. Ha már úgy is egy óra múlva kelnünk kéne, akár le is zuhanyozhatom. Igyekeztem minél halkabban előkotorni magamnak az aznapi ruhámat, majd eltalálni a fürdőszobáig.
-A francba! - morgolódtam, mikor a bokámmal sikeresen megtaláltam a mellettem levő éjjeli szekrényt. Hát.. legalább a szókincsem stimmelt az álmomban is. Louis a másik oldalára fordult, de szerencsére nem sikerült felkeltenem. Az ajtót halkan csuktam be magam után, s egyenesen a kádhoz mentem, hogy vizet engedhessek. Míg vártam, hogy az megteljen szembe találtam magam a tükörrel, amit általában nem szívesen teszek. Főleg, ha így nézek ki.. Gyorsan arcot és nyakat mostam - ami butaságnak tűnhet fürdés előtt, de nem bírtam tovább, hogy a hajam szó szerint rám ragad - majd visszafordultam a tükörhöz. Egy fokkal máris jobban néztem ki, de a karikákat, s a borzalmas színemet nem tudtam lemosni. Mi van, ha az álmom egyszer csak valósággá válik? Ha a mai interjú után, már úgy lépek ki az utcára, hogy nem szabadulok a rajongók gyilkoló tekintetétől? Megfogok tudni birkózni ezzel? Remélem, hogy igen, mert eszembe sincs, azért elhagyni a szerelmemet, mert valaki azt akarja. Nem választhatnak szét minket.. egyszer már elengedtem, még egyszer nem leszek ekkora hülye. Mintha Louis megérezte volna, hogy épp rá gondolok ott termett az ajtóban, én pedig a tükörből néztem vissza rá. Csak néztem álmos, kisfiús tekintetét, amitől mindig hevesebben kezdett dobogni a szívem, s a nyugalom szinte megszállt, ahogy nem láttam mást, csak őt.
-Ne haragudj. Nem akartalak felébreszteni. - azzal elzártam a vizet, majd ahogy felegyenesedtem, már mellettem is termett, s szorosan átölelt.
-Nem tudsz aludni? - kérdezte reggeli rekedtes hangján.
-N-nem igazán..
-Mi a baj? - tenyere közé fogta arcomat, úgy fürkészte tekintetemet.
-Csak.. csak egy álom volt. Semmiség. - Nem ez volt az első alkalom, hogy Ő vigasztalt rémálmaim után, így tudta, hogy csak arra van szükségem, hogy szorosan öleljen. És Ő ezt meg is tette. Miután egy csókot nyomott homlokomra, szorosan tartott, én pedig sokkal jobban éreztem magam, mert tudtam, hogy mellette senki sem bánthat. 

-Itt vagyok. - súgta a fülembe, én pedig vissza akartam súgni neki, hogy tudom, és, hogy köszönöm, de a könnyek ellepték a szememet, így inkább a fejemet mellkasába fúrtam. Pár percig még így álltunk, majd elhúzódott, hogy szemembe nézhessen. - Elmondod, mit álmodtál? - egy biztató mosolyt küldött felém, de nem tudtam, hogy is mondhatnám el neki, hogy a rajongói azok, akik megrémítettek. Így ezt a részt inkább kihagytam.
-Először minden rendben volt, sétálgattam, aztán.. üldözni kezdtek.. én pedig zsákutcába kerültem. - megborzongtam, ahogy agyamat ellepték az álomképek.
-Ne félj. Vége van. - bólintottam, s békés arcára néztem, hogy némiképp sikerüljön megnyugodnom. Egy lágy csókkal ajándékozott meg, én pedig újabbakért pipiskedtem, ami megmosolyogtatta. - Mitől félsz? - kérdezte hirtelen, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy a remegésem, vagy a tekintetem árult el.
-Én csak.. azon gondolkoztam, hogy.. mi van, ha nem tetszem, majd nekik? Nagy az esélye rá, hogy nem fognak kedvelni, sőt egyenesen utálni fognak, mert elloptam szeretet sztárjuk szívét, és ha ez még nem lenne elég, az egyikőjük még a bátyám is. Ez igazán szerencsés véletlen, hogy épp a One Direction-os fiúkat fogtam ki! Más komolyan ölne, ha a helyembe lehetne! Lehet, hogy nem fogok megfelelni az elvárásaiknak.. lehet, hogy nem nyerem el a szemükben a ,,Louis Tomlinson barátnője" címet. Lehet, hogy.. nem leszek.. elég. - szinte észre sem vettem, de a szavak csak úgy dőlni kezdtek belőlem. Ahogy a könnyeim is, mire a mondandóm végére értem.
-Hihetetlen, hogy ennyire megfelelés kényszered van és én csak most veszem észre! - finoman állam alá nyúlt, hogy fejemet felemelhesse, s letörölje kigördült könnycseppjeimet. Mikor végre rá bírtam nézni, folytatta. - Nekem elég vagy. Sőt, több mint elég! Te vagy a mindenem. Együtt menni fog. – azzal átfogtam a nyakát, magamhoz húztam, s ajkamat az övére tapasztottam. Nem akartam mást, csak csókolni és érezni őt. Mindig itt van, mikor szükségem van rá. S nekem mindig szükségem is lesz rá. Ő pedig itt van mellettem, amit néha még mindig nehezen hiszek el. Hihetetlen, hogy pont én kellek neki, mikor bárkit megkaphatna.. de nagyon hálás vagyok érte, hogy mindazok után, amit tettem vele, engem választott. Úgy éreztem, ezt sosem hálálhatom meg neki eléggé.
-Köszönöm. Mindent! – hálálkodtam. Homlokát újra mellkasának döntöttem, miközben Ő hajamon szántott végig ujjaival párszor. Mikor felnéztem rá, egy hajtincset a fülem mögé tűrt, s amilyen áhítattal nézett, el is feledtette velem, hogy mennyire szörnyen nézek ki. Féloldalas mosollyal az arcán, a vízzel teli kádra bökött.
-Szerintem kihűlt a vized.
-Persze, mert feltartottál. – játékosan megböktem, mire kaján vigyor jelent meg az arcán. Megfordultam, hogy még egy kis meleg vizet engedjek, majd mikor megfordultam volna, hogy rászóljak, menjen ki, már a karjaiban találtam magam, és épp a fürdővizem felett kapálóztam. – Tegyél le, te idióta!

-Csak akkor, ha én is csatlakozhatom. – vigyorgott még mindig.
-Nem!  - vágtam rá azonnal.
-Pedig épp most beszéltük meg, hogy együtt jobbak vagyunk. – mondta egy sóhajtás kíséretében. – De ha nem, hát jó..
-Oké, oké! Velem fürödhetsz, csak tegyél le végre!
-Miért, nem jó a karjaimban lenni? – majd bevetette a kutyapofit, pont, ahogy sejtettem..
-De, Louis, nagyon jó, csak egyrészt félek, hogy sérvet kapsz, másrészt pedig nem óhajtok vizes póló versenyt rendezni. - azzal egy szemforgatás kíséretében lehelyezett a földre. -Köszönöm. Ezt is. – mosolyogva egy csókot nyomtam borostás arcára. – Már ne is haragudj.. imádom mikor ilyen férfiasan nézel ki a borostáidtól.. de szúrsz! – egy darabig némán, komolyan – vagy legalábbis próbáltunk komolyan – meredtünk egymásra, majd mindketten nevetni kezdtünk.
-Szóval a borostáim tesznek férfiassá? – húzta fel egyik szemöldökét, mire csak vállat vontam, majd újra elzártam a meleg vizet.
-Aha. Most meg mi van? – kérdeztem értetlen tekintetét látva.
-Szóóóóval, te pedig azért vagy nő, mert nincsenek borostáid?! – Erre kuncogni kezdtem.
-Hát.. így is fel lehet fogni.

A közös fürdőnk után – aminek köszönhetően az egész fürdő úszott – lázasan készülődtem az interjúra. Igen, belementem, hogy megmutatom magam a médiának, de csak azért, hogy ha esetleg úgy adódik, ne kelljen többet bujkálnom, és, hogy bejezzék végre a találgatásokat a titokzatos lány kapcsán. Louis végig fogta a kezemet, s még az utolsó pillanatokban is engem próbált nyugtatgatni. Nem értettem, hogy miért nem idegesek egy cseppet sem. Bár.. igaz, ők már hozzá vannak szokva. Louis és Liam egy-egy csókot nyomtak az arcomra, mielőtt az interjúztató hölgy elé indultak volna. Mindannyian kezet fogtak a nővel, majd helyet foglaltak a számukra szimpatikus széken. És én ekkor láttam meg a kamerát. A tenyerem izzadni kezdek, s idegesen tördeltem az ujjaimat. Szerencsére közönségünk nem volt, mivel a nő jött el a szállodába, hozzánk, s embereket nem hozhatott magával. Örültem, hogy nem lesz nagy felhajtás körülöttem.. egyelőre. Beszélgettek a turnéról, a fiúk közelgő filmjéről és szó esett Amerikáról, s az amerikai rajongókról is. Ekkor jöttem én a képbe..
-Louis, úgy tudjuk a barátnőd is veletek lesz a turné ideje alatt.
-Igen, Kim, így van. Most is itt van a színfalak mögött. – majd egy gyors pillantást vetett arrafele, amerre állok.
-Esetleg, találkozhatnánk vele?
-Természetesen. – mély levegőt vettem, megigazítottam a ruhámat, majd a kamerák elé léptem. Kezet fogtam Kimmel, majd helyet foglaltam Louis mellett, aki bátorításképp, s nyugtatásként egyaránt, átfogta a derekamat.
-Örülök, hogy végre megismerhetlek.
-Én nem kevésbé. – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, s megfeledkezni a kamerákról, amik valószínűleg minden egyes pattanásomra és ráncomra ráközelít.. Jobban örültem, míg csak távolból figyeltem az eseményeket, s nem kerültem a középpontba. Na igen, erre előbb is gondolhattam volna..
-Tehát te vagy Louis barátnője és Liam húga. Ez nem semmi.
-Nos igen.. kicsit igazságtalannak is érzem a szerencsémet. – Kim kuncogott, bár én teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam.
-Hogy érzed magad eddig a mi kis országunkban?
-Remekül! Bár nem pont New York-ban, de szereztem magamnak barátokat.. és Amerika is nagyon szép ország, de hű maradok az otthonomhoz. Nekem mindig is London lesz a legszebb.
-Ha már szóba jöttek a barátok, hogy bírod ennek az öt kamasz fiúnak a társaságát? Hallottunk egy két érdekes történetet..
-Ó, nagyon jól elvagyunk, csak meg kell őket néha nevelni. Néha én is szeretnék beszállni az őrültségekbe, amiket művelnek, de aztán mindig úgy döntök, hogy nem nehezítem meg még jobban a biztonsági őrök feladatát. – Erre mindannyian felkacagtunk, s mikor a srácokra néztem, láttam a szemükben, hogy ők is visszagondolnak a Paullal történő kergetőzésre. – Fantasztikusak srácokkal vagyok körülvéve.
-Igen, ebben biztosak vagyunk. És mi a helyzet Danielle Peazerrel? Láttunk egy videót, ahol igen jól rázzátok együtt.
-Drága Danielle! Remélem, nézed a műsort, mert innen üzenem neked, hogy ahogy hazaértem, nyugodtan kitekerheted a nyakamat, ígérem! Tudod Kim, az a helyzet, hogy magára hagytam a barátnőmet. Igen, együtt táncolunk, ezért láthattátok rólunk azt a videót. És mivel én most itt vagyok, nem tudok neki segíteni. Valószínűleg le fogja tekerni a fejemet a helyéről, amint alkalma adódik rá.
-Hát akkor, mi pedig azt üzenjük neki, hogy azt azért nem kéne. – újabb mosoly jelent meg az arcunkon, én pedig meglepődve tapasztaltam, hogy milyen könnyen is tudok beszélgetni egy ismeretlen nővel. A körülöttem futkározó kamerásokról is megfeledkeztem. Szemem sarkából a mellettem ülő fiúra pillantottam, aki szintén engem pásztázott tekintetével. Az ő szemében csak szeretetet és odaadást láttam. Tudta, hogy menni fog, hiszen együtt vagyunk itt. Épp, hogy elengedtem volna magam, mikor már azt hittem, hogy tényleg simán fog menni, jött a kérdés, amitől rettegtem.
-Hogy állsz a rajongókkal és a felhajtással? Esetleg szeretnél üzenni nekik valamit?
-Öhm.. nos, igen.. ami azt illeti abból a felhajtásból én még sokat nem kaptam, ami talán nem is baj. De ha esetleg arra adódik a sor.. azt hiszem, tudom majd kezelni a helyzetet, mert megéri. Csak annyit üzennék, hogy, talán valóban igazságtalanul szerencsés vagyok, amiért a fiúkkal lehetek, de szeretném, ha tudnák, hogy nem áll szándékomban összetörni a kedvencük szívét. Szóval, ha emiatt aggódnak.. felesleges. Nem fogom őt tönkretenni. Még egyszer nem. – suttogtam, miközben újra a hangomat kerestem. Louis megfogta a kezemet, majd az ölébe helyezte összekulcsolt ujjainkat. – Szóval, csak annyit szeretnék ezzel mondani, hogy bízhattok bennem. Mindent úgy csinálok, hogy Őt boldognak láthassák. És ne adjátok fel! Én is csak egy szerencsés véletlennek köszönhetően lehetek most itt, mellettük. – üzenetemet egy halvány mosollyal zártam. Egy ideig csönd volt, majd Kim felé fordultam, jelezve, hogy végeztem. Megköszönte, hogy válaszoltam a kérdéseire, majd Zayn-hez fordult, s Perrie-ről kezdte el őt faggatni. Egy sóhaj hagyta el a számat, majd összemosolyogtam a barátommal. Már csak a rajongók reakciójára vagyok kíváncsi. De lehet, hogy nem kéne kíváncsiskodnom.. talán jobb, ha nem tudom, mit gondolnak rólam. De a nehezén talán már túl vagyok.

~ 33. Decisions, decisions

Sziasztok!!
Tudom, tudom.. hihetetlenül és megbocsáthatatlanul sokat késtem, amit nagyon-nagyon sajnálok!! Nem fogom felsorolni az okokat és nem keresek kifogásokat sem.. csak szeretnék elnézést kérni! De igyekszem visszatérni, amit kicsit megfog nehezíteni, hogy a gépem most nem a legjobb, de.. valahogy megoldom.! Remélem még mindig velem tartotok Helena és Louis kis történetében, s elnyeri a tetszésetek az új rész! (: (Remélem nem lett túl nyálas, vagy ilyesmi.)
Jó olvasást! :*

,,Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz, s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs. Melletted akarok lenni, miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni."

Abban a pillanatban, ahogy megláttam kisétálni a számomra legfontosabb öt fiút a liftből, már tudtam. Tudtam, hogyan kell döntenem, s mikor Louis rám emelte tekintetét már abban is biztos voltam, hogy jól fogok dönteni. Zayn, Niall és Harry, mit sem tudva pár perccel ezelőttig tartó döntésképtelenségemről, mosollyal az arcukon sétáltak el mellettem a kijárat felé, én pedig szívem szerint vigyorogva futottam volna utánuk. De nem lehetett, mivel volt még egy kis elintéznivalóm. Így a másik irányba futottam, ahol Abby és George állt, egyszerre öleltem magamhoz őket, s igyekeztem visszatartani kitörni készülő könnyeimet. Ha most sírni kezdek.. nem biztos, hogy lesz erőm elmenni, nekik pedig nem biztos, hogy lesz elég erejük elengedni. Meg akartam könnyíteni mindenki helyzetét, amennyire csak lehetségesnek bizonyult.
-Vigyázz magadra!
-És mindennap írj! - súgták a fülembe, mire csak erősebben öleltem őket. Percekig álltunk még így az aula közepén, miközben nekem teljesen megszűnt a tér és az idő. Az egyetlen hang, ami visszahozott a jelenbe, az egy sóhajtás volt a hátam mögül. Tudtam, kitől származik ez a hang. Ha álmomból vernek fel, akkor sem tudtam volna összetéveszteni más hangjával. Tudtam, hogy sietnem kell, ezért egy gyors csókot nyomtam barátaim arcára, majd integetve távolodtam tőlük.
-Szeretlek titeket! - formáltam ajkaimmal a szavakat, miközben egyre távolodott alakjuk. George átfogta Abbs derekát, s örültem, hogy ott vannak egymásnak bármi történik is. Még találkozni fogok ezzel a két személlyel, ebben teljesen biztos voltam, ezért is egy utolsó bátorító mosolyt küldtem feléjük, mielőtt kiléptem volna az ajtón, s bele nem botlottam volna egy ismerős, erős hátba. Louis könnyes szemmel fordult meg, majd meglepetten pislogott párat, mikor meglátott.
-Hát te? Azt hittem, hogy.. - kezemmel megragadtam az arcát, majd határozottan megcsókoltam, ezzel is belé fojtva a szót. Először lágyan, gyanakvóan csókolt vissza, majd mikor rájött, hogy mi is ezzel a határozottsággal a mondandóm, kezét felvezette a tarkómra, erősen tartott - na nem mintha meg akartam volna szakítani ezt a csodás pillanatot - s ugyanolyan erővel csókolt vissza. Újra megszűnt az idő, s a tér, nem érdekelt hányan néznek, hogy hány embernek nem tetszik, amit mi most nyilvánosan csinálunk. Élvezetes dolog rossznak lenni, de akkor volt a legjobb, amikor a barátommal rosszalkodhattam. Minden akkor volt a legjobb, amikor együtt csináltuk. Lehet, hogy erre még csak most jöttem rá, de azt hiszem még időben. Tudat alatt talán mindig is tudtam, hogy mire van szükségem.. hogy Louis-ra van szükségem, de a szívem talán még csak most tudta ezt elfogadni. Sokáig éreztem úgy, hogy nem számíthatok senkire, s ezért elhitettem magammal, hogy nincs is másokra szükségem, ezért furának találtam, hogy már levegőt venni sem tudok Louis nélkül. De ahogy most csókolt, s ahogy az előző éjszakánkat eltöltöttük, ahogy azért harcolt, hogy visszakapjon, mikor egyébként nekem kellett volna küzdenem érte.. mindez azt bizonyította, hogy én is legalább annyira fontos vagyok neki, mint ő nekem. Zihálva váltunk el egymástól, levegő után kapkodva. Homlokát az enyémnek döntöttük, vártuk, hogy mindkettőnk szívverése lecsillapodjon.
-Ha befejeztétek, akár mehetnénk is. Nem szeretnék ebből többet látni.. - húzta el a száját Harold, míg Niall és Zayn rajtunk vihorásztak, bár ezt próbáltak elrejteni, elég kis sikerrel. Megköszörültem a torkomat.
-Fent van a bőröndöm. - mondtam, viszonylag már rendes, remegés nélküli hangon, s lassan elhúzódtam az előttem álló fiútól.
-Lehozom és indulhatunk. - Liam mosollyal az arcán átölelt, majd el is tűnt, én pedig ugyanolyan széles mosollyal néztem utána. Éreztem, hogy Louis le sem veszi a szemét rólam, így felé fordultam. Az ő ajkán is mosoly játszott, s mintha.. nem is tudom. Úgy nézett rám, mint, aki le van nyűgözve valami miatt.
-Mi az? - kérdeztem kuncogva, s éreztem, ahogy elpirulok tekintetétől.
-Amikor odafutottál.. tudod, én tényleg azt hittem, hogy itt maradsz. Annyira makacs vagy és önfejű, hogy azt hittem nem sikerült meggyőznöm, hogy velünk gyere. Attól féltem, hogy..
-Louis! - kezemet az arcára helyeztem, s ujjaimmal simogatni kezdtem finom bőrét, melyen most még csak halványan lehetett felfedezni borostáinak jeleit, így a kezem is akadály nélkül mozoghatott az arcán. - Makacs vagyok, ez igaz. Önfejű is, ez is igaz. De ezeket már mindenki tudja, aki ismer. Talán egy dolog van, amit eddig rajtam kívül mindenki tudott.. én viszont csak most jöttem rá. - Miközben a szavakat keresgettem, hogy elmondhassam neki, mit is jelent nekem, barátom kíváncsi tekintetével unszolt, hogy mondjam végre ki, amire gondolok. Kezemet levettem az arcáról, s a körmömet birizgáltam. Azt hiszem, zavarba jöttem, hiszen éppen szerelmet készültem vallani, ami eddig sosem fordult elő velem. Louis mellett egy csomó új érzelmet fedezek fel, amiről eddig tudtam, csak sosem használtam. De annak az időnek már vége, mikor minden elnyomok, ami belül van.. Tekintetemet kék szemeibe fúrtam. - Te vagy mindenem, amire szükségem van. Tudom, milyen nélküled és nem akarom újra azt az ürességet érezni, amit akkor éreztem. Mikor kiléptetek a liftből, s elképzeltem, hogy nélkülem lépsz ki az ajtón.. borzalmas volt. Nem vagyok biztos benne, hogy újra végig tudnám csinálni az egyedüllétet, most, hogy rátok találtam.. lettek barátaim, visszakaptam a testvéremet és szerelmes lettem. Ezek mind olyan dolgok, amiről eszembe sincs még egyszer lemondani. Igen.. cserbenhagytalak, elmentem, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rám, de kitudja.. ha akkor nem jövök el, lehet, hogy most nem jövök rá, mit is jelentesz nekem. Hogy mit jelent nekem ez az egész, ami körülvesz. Ez az új élet.. valami olyasmi, amit sosem adnék fel. Lehet, hogy erre már előbb is rá kellett jönnöm, de jobb később, mint soha, nem igaz?! Szóval dióhéjban, annyi, hogy sikerült jól döntenem. Sosem éreztem még így. Sosem szerettem még senkit annyira, mint azokat az embereket, akik most körülvesznek. Szeretlek, Louis! - Láttam arcán a meghatottságot, hogy eljutottak hozzá a szavaim, s mindazt, amit elmondtam neki, ő megértette, s talán ugyanúgy érez, mint én, csak nem tudja, hogyan is fejezhetné ki magát az én kis monológom után. Nem igazán tudtam mire számítsak, mikor megláttam szemében a könnyeket, amik már az én szememben is ott rejtőztek, mióta elkezdtem kinyilvánítani az érzéseimet. Tálcán felszolgáltam neki a szívemet, s miután megölelt, tudtam, hogy az ő szíve most már ugyanúgy az enyém, mint ahogy az én szívem az övé. Innentől kezdve teljesen rábízom magam, s azt tehet velem, amit akar. De én bízom benne.
-Remélem megérted, ha egy ilyen vallomás után nem igazán jutok szóhoz. - Éreztem, ahogy teste megremeg, ahogy megpróbálja elfojtani kitörni készülő nevetését. Na igen.. Louis Tomlinson. Aki pont csak addig tud komoly lenni, amíg feltétlen szükséges. De én ezt is imádom benne. Ujját finoman csúsztatta állam alá, ezzel is elérve, hogy rá nézzek, s átható kék szemei most is rabul ejtettek. - Mindennél jobban szeretlek, Helena! Mióta feltűntél a házunkba.. azóta vonzol magadhoz, mint a mágnes, szóval pontosan tudom, miről beszélsz, mikor azt mondod, hogy nem tudod elképzelni nélkülem az életed. Én is pontosan ezt érzem. Nem tudom úgy leírni az érzéseimet, ahogy az előbb te tetted.. de tudnod, kell, hogy igazán szeretlek, és..
-Louis, Louis.. - ujjamat a szájára tapasztottam. - pedig azt hittem, neked igazán nincsenek gondjaid a szavakkal. - mosolyogtam rá, s mielőtt levehettem volna ujjamat puha ajkáról, egy csókot nyomott rá. - Nekem épp elég az, hogy szeretsz. - Mosolyogva megcsókolt, ujjaim pedig a hajával játszottak.
-Szeretlek! - suttogta két csók között. Lágyan, még is olyan erővel csókolt, hogy előbb kimondott szavait bizonyítani tudja.
-Gyerekek én mindjárt elbőgöm magam. Ilyen aranyosat még sosem láttam! - Nem tudom Liam mióta állhatott az ajtóban, de hatalmas vigyora letörölhetetlennek minősült. Kitárt karokkal jött felénk, majd mindkettőnket átölelt, ahogy azt a színpadon is szokták. S mikor épp a többiekre gondoltam, hogy hiányoznak a kis csoportos ölelésből, Niall kidugta a fejét a kocsiból.
-Na mi lesz, megyünk már vagy még..? Oh! Hé srácok, csoportos ölelés van! - Azzal kisgyerekes mosollyal az arcukon szálltak ki mind a hárman az autóból, s indultak meg felénk. Bár annak nem örültem annyira, hogy én kerültem a kör közepébe, megfosztva némi levegőtől, az leírhatatlan érzés volt, hogy mind ott voltunk, együtt.

Mint kiderült, két hónapot fogunk Amerikában tölteni, s megígértem a többiekkel, hogy mielőtt hazamennénk a turné lejárta után, beugrunk a szállodába Abby-hez és George-hoz. Már most alig várom, hogy újra találkozhassam velük, de az igazat megvallva az esti koncert iránti izgalom nagyobb volt bennem, pedig nem is én vagyok az, aki fel fog lépni. Talán azért izgultam, mert végre megismerhetem a csapat többi tagját is, akikről már rengeteget hallottam. Kiszállva az autóból a színpad helyett hatalmas buszokkal találtam szembe magam.
-Most ugye vicceltek?! Ez a turnébusz?
-Ne aggódj, te is utazhatsz majd benne. - bökött oldalba Zayn, én pedig nem tudtam visszavágni a döbbenettől. Valószínűleg a jármű nagyobbnak nézett ki kívülről, mint belülről valójában volt.. de akkor is! Azt hiszem, lassan meg kéne szoknom, hogy mennyi minden jár a sztár élettel.. Louis kezemet megfogva indult el velem a színpad mögé, amiről mondanom sem kell, hogy hatalmas volt. Nagyobb, mint képzeltem. Tényleg hozzá kéne már szoknom, hogy ne csodálkozzam ennyit mindenen, ami a fiúk életével együtt jár.
-Király! - ujjongott Harry a színpad közepéről. Ahogy elkezdődött a próba feleslegesnek bizonyultam, így hátramentem, hogy találkozhassam a többiekkel. Mivel az őrök már tudják ki vagyok, így szabad bejutást nyertem mindenhova. Első utam a srácok fodrászához vezetett, aki ép a kellékeit készítette elő.
-Ha zavarok, visszajöhetek később... - mondtam, majd szinte azonnal hátrálni is kezdtem.
-Nem, gyere csak. Amúgy is, régóta szerettem volna már találkozni Louis barátnőjével. Hihetetlen türelemmel és tűrőképességgel lehetsz megáldva, ha minden egyes napot kibírsz mellette! - mosolygott, majd kezet nyújtott, én pedig szívesen fogadtam el azt. - Lou Teasdale vagyok, a srácok fodrásza, mint láthatod. - mutatott az asztalra, ahol többféle fésű, hajszárító, s mindenféle fodrászos kellék helyezkedett el.
-Helena Payne. - Fura, hogy mostanság inkább Louis barátnőjeként emlegetnek, mint Liam húgaként..
-Be kell, hogy valljam, imádok Louis-val dolgozni. Az ő a haja a kedvencem.
-Igen, nekem is az övé jött be a leginkább. - együtt nevettünk, s eszméletlen jó érzés volt, hogy a srácok ennyi rendes emberrel vannak körülvéve. Mint egy nagy család, ahova remélhetőleg engem is befogadnak. Jó volt tudni, hogy mindannyian jó kezekben vannak. Mire visszaértem a színpadhoz a srácok már eltűntek, viszont az aréna fele már megtelt emberrel.
-Hűha.
-Nem semmi, igaz? - Louis átkarolt hátulról, majd arcomra egy puszit nyomott.
-Hát ez.. tényleg hűha. - belekuncogott a nyakamba, mitől libabőrös lettem. - Lefogadom, hogy egy órán belül megtelik az egész hely. - Nem tévedtem. A koncertig volt még fél óra, de már mindenki itt volt, egy darab hely sem maradt.
-Örülök, hogy itt vagy. - Vont magához egyetlen bátyám, még az utolsó öt percben.
-Talán most Louis sem felejti el a szövegét. - Harry vigyorgott, bár volt egy olyan érzésem, hogy ő az egyetlen, aki még nem bocsájtotta meg a rossz lépéseimet. Amit, meg tudok érteni. Előbbi kijelentés sem Louis ellen irányult, hanem ellenem.
-Én saj.. - szabadkoztam volna, de Zayn közbevágott.
-Ne aggódj. Fellépés előtt mindig ideges.
-Aha.. - legjobb barátom homlokon puszilt, majd egy mosoly kíséretében indult el a többiek után. Hirtelen Loui termett előttem.
-Tényleg elfelejtetted a szöveged? - néztem fel rá bánatos szemekkel.
-Ne hibáztasd magad. Egyikünk sem volt épp kiváló formában.. előfordul. - hanyagul vállat vont, s bár azt mondta, ne hibáztassam magam, mégis úgy éreztem közöm van a dologhoz. - Héj! - elmélkedésemből lágy hangja hozott vissza. - Minden rendben. Most itt vagy és ez a lényeg! Ja és erről jut eszembe.. az emberek nagyon kíváncsiak rád, szóval holnap lesz egy interjú, ahol, ha készen állsz rá, felfednénk, hogy ki is vagy. Bár Liam és én még mindig nem örülünk az ötletnek.. be kellett látnunk, hogy nem dugdoshatunk örökre. És inkább előzzük meg a rossz, bántó pletykákat. Most viszont rohannom kell. Gondolkozz a dolgon! - Szája hosszasan időzött arcomon, majd futva távozott, én pedig ledermedten, leesett állal bámultam utána. Fogalmam sincs mi fog ki sülni ebből.. ha vállalom magam, a legnagyobb problémám az lesz, hogy a rajongók talán nem fognak kedvelni.. ha pedig tovább rejtőzködöm mindenféle hazugságot ki fog találni rólam és a többiekről. Végre kiszabadultam egy helyzetből, amelybe döntenem kellett, erre most itt a másik, s most még ötletem sincs róla, melyik lenne a jó választás. Hangos sóhaj hagyta el a számat.. döntések, döntések..

~ 32. To go.. or not to go?

Sziasztok!
Tudom, hogy megint sokat késtem és ne haragudjatok, de.. de így jött össze. :/ Azért köszönöm, hogy még a késések ellenére is velem vagytok és érdekel titeket, amit csinálok, mert a számok ezt mutatják, szerencsére!(: Egyre több a látogató, a feliratkozó és az oldalmegjelenítés, amit nagyon szépen köszönök!! Még mindig imádlak titeket, annak ellenére, hogy nem hozom hetente a részeket! Most úgy alakultak a dolgok, hogy más élvez elsőbbséget, nem a blog.. Szóval, kérlek, nézzétek el ezt nekem! És kitartás a sulisoknak! (: Élvezzétek ki.. higgyétek el, utána csak nehezebb lesz.. Na, de.. ennyit a kisregényről.. jó olvasást! :)

,,Úgy éreztem: végre megérkeztem. Haza, az igazi otthonomba. Mintha ez volna az egyetlen hely, itt az ágyban, szorosan hozzásimulva, ahol otthon vagyok, ahova tartozom. Ahová mindig is vágytam. Szótlanul feküdtünk sokáig, átölelve egymást, összeforrt testtel, egy ütemre lélegezve. Ez a csönd maga volt az örökkévalóság, de tudtam, hogy ha örökké tartana, akkor sem lenne elég."

A Nap reggeli sugarai narancssárga fényt vetettek az ágyra, s fejem fölött a falra, egyenesen Louis arcán keresztül; aki kisimult, nyugodt arccal feküdt mellettem. A fények világosabbá tették barna haját, amibe késztetést éreztem, hogy újra, többször is beletúrjak, ahogy éjszaka is tettem. Kezem automatikusan végighúztam ajkaimon, majd arccsontom vonalán, ahol tegnap szerelmem érintett, szájával, s finom kezével egyaránt. Percekig feküdtem úgy mellette, hogy csak néztem ahogy alszik, majd a takarót magam köré csavarva indultam meg a hatalmas ablak elé, ami lehetővé tette a kilátást a napfelkeltére. Egy elégedett sóhaj hagyta el a számat. Számtalanszor megszerettem már volna nézni, ahogy kel fel a nap, de sosem volt erőm addig fent maradni, vagy esetleg, akkor felkelni, amikor ez megtörténik. Most viszont láttam és gyönyörű volt. Hiába igyekeztem átadni magam a látványnak, egy idő után gondolataim megint az ágyon fekvő fiúra kalandoztak. Újra és újra lejátszódott bennem a tegnap este, ahogy érintett, ahogy vigyázott rám. Sosem mertem volna gondolni, hogy valaki ennyire.. figyelmes és érzékeny lesz velem. Reménykedni sem mertem benne, hogy egyszer találok valaki olyat, mint Louis. Ő az, akit mindig is magam mellett szeretnék tudni, akivel még az örökkévalóság sem lenne elég, mert kizárt, hogy valaha is beleunjak az együttlétünkbe. Újabb kép jelent meg előttem, amitől éreztem, hogy elönt a forróság. Loui egész testemet csókokkal lepi el, miközben nevemet suttogja, s én már attól elolvadtam, ahogy kimondta a nevem. Tele szeretettel és lágysággal. S úgy tartott a karjában, úgy ölelt, mintha bármelyik percben megrepedhetnék, s darabjai eshetnék szét. Mintha szilánkjaira törhetnék alatta, ahogy én törtem össze a szívét, mikor elmentem. Ahogy mindkettőnket összetörtem. Megrázva a fejemet űztem el a rossz emlékeket, tekintetem visszavezettem a felkelő Naphoz, ami már félig meg is mutatta magát, sugaraival megcsillogtatva a szállodához tartozó hatalmas medence vízét, amire szintén rálátást nyertem, a hatalmas ablaknak köszönhetően. Szinte éreztem, ahogy barátom derekamat átfogva ölel, szorosan, de mégis gyengéden. Mint, aki nem tud eleget fogni belőlem, de mégis fél, hogy ha egyszerre túl sokat markol belőlem, eltűnök a karjaiból. Az egész testem belebizserget az érintése emlékébe.
-Fázol? - suttogta lágyan közvetlen a fülembe. Más esetben megijedtem volna, de ezt a hangot lehetetlen volt összetéveszteni egy másik hanggal. Bárhol, bármikor felismerném. Szemeim felpattantak, ahogy megéreztem, hogy hátamat már nem a takaró melegíti, hanem a reggeli rekedtes, bár lágy hangoz tartozó fiú testéből áradó meleg tölt fel engem is. Kezével valóban átkarolt, nem csak az emlék volt annyira valóságos. S most is úgy ölelt mint az éjszaka. Fejemet vállának döntve adtam át magam ölelő karjainak, teste melegének és a napfelkeltének, s ez az egész együttvéve tökéletesebb már nem is lehetett volna. - Hogy érzed magad? - kérdezte miután egy puszit nyomot arcomra, s mintha aggodalmat véltem volna felfedezni hangjában.
-Tökéletesen. - ajkára csókot nyomtam, ezzel is igyekeztem elűzni az aggodalmát, s biztosítani róla, hogy valóban fantasztikusan érzem magam. És ezt neki köszönhetem. - Ha ennél jobban lennék, fel kellene, hogy robbanjak. - kuncogtam, s éreztem, ahogy merev tartásából enged egy keveset.
-Miért keltél fel? - arcát már a nyakamba temette, lehelete csiklandozta a nyakam, melytől egész bőröm libabőrbe borult. Egyre gyorsabban vettem a levegőt.
-Nem tudom.. csak.. csak felkeltem aztán néztem ahogy alszol. És ha már felkeltem idejöttem az ablakhoz. Mindig is látni szerettem volna a napfelkeltét.
-Szólhattál volna. Gondoskodtam volna róla, hogy fent maradj, vagy..
-Igen, azt gondolom. - forgattam szemeimet, de közben levakarhatatlan mosoly terült szét az arcomon. 
-..vagy felkeltettelek volna. Én is szeretem nézni, ahogy te alszol.
-Egész éjszaka fent maradnál, hogy aztán felkelts naplementekor?
-Igen.
-Te tiszta hülye vagy. - mosolyogtam fel rá, de arcizmai meg sem mozdultak. Furán komolyak voltak a vonásai. Hátranyúltam, hogy megérintsem az arcát, majd kezemet tarkójára vezettem, ahol ujjaim szórakozottan túrtak bele hajába, mire szeme lecsukódott, s mellkasa gyorsabban mozgott. - Szeretlek, Louis. - Szeme felpattant, s tele volt vágyakozással. Erősebben fogta csípőmet, majd maga felé fordított, én pedig meglepetésembe még a testemet takaró anyagot is elengedtem, s így hullott le lábaim elé. Éreztem, ahogy egész testem lángra lobban, szinte azonnal meggyulladtam, ahogy ott álltam előtte meztelenül. Este legalább sötét volt és nem láthatta, ahogy az egész vörös lesz. És ezt mind ő váltja ki belőlem.. miért kell ennyire.. ennyire tetszenie? Miért nem tudom félvállról venni, hogy ennyire megvan benne minden, amire vágyom, s amit eddig másban nem találtam meg? Miközben magamban szitkozódtam lehunytam a szemem és igyekeztem nem elképzelni az előttem álló fiú csillogó tekintetét, ahogy végigpásztázza egész testemet a szemével, a lábam ujjától, egészen vérvörös arcomig. Nem tudom hány perc telhetett el úgy, hogy csak csöndben álltunk egymás előtt, de hirtelen arra lettem figyelmes, hogy ujjak simogatják végig a gerincemet, s az egész testem beleborzongott már az első érintésre. Szinte elolvadtam a karjai között, s már nem kellett erőltetnem a szemeimet, hogy csukva maradjanak. Egyszerűen csak átadtam magam Louis érintéseinek, ahogy mindig is szoktam. 
-Szeretem, ahogy elpirulsz. - Persze, hogy elpirulok, ha előtted állok meztelenül, te meg eléred, hogy a karjaidba omoljak, ráadásul minden próbálkozás és erőfeszítés nélkül.. És mindennek a tetejébe a fülembe suttogsz, s a hátamat simogatod, amibe az egész testem beleremeg és lefogadom, hogy élvezed, hogy így reagálok. Igazán, nagyon köszönöm, Mr. Ellenállhatatlan Tomlinson! De mindezek helyet, csak annyit mondtam:
-Jó.. mert én utálom. - keze állam alá csúszott, ezzel is elérve, hogy szemem kinyissam, s egyenesen az ő kék szempárjára figyeljek. A csillogás valóban ott volt a tekintetében, ahogy képzeltem, de egyáltalán nem úgy nézett rám, mint egy vadállat, aki épp becserkészi áldozatát. Inkább úgy nézett rám, mint.. mint, aki örül, hogy lát és létezem. Szája széle remegett, amiből tudtam, hogy egy mosolyt próbál elfojtani. 
-Komolyan gondoltam, amit előbb mondtam. Bármit megtennék, hogy boldognak lássalak, és ha neked ehhez napfelkelte kell.. tőlem megkapod. - Egy kósza hajtincset fülem mögé igazított, majd lágyan nézett újra a szemebe. - Én is szeretlek. - Hosszasan néztünk egymás szemébe, majd levegőt venni is elfelejtettem, ahogy ajkait hirtelen az enyémekre tapasztotta, nyelve könnyedén csusszant át a számba, s a takarót a földön hagyva felkapott, s indult el velem az ágyba. Hevesen faltuk egymás ajkát, simogattuk, s kényeztettük egymást. Már kezdtem azt hinni, hogy mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk, s végignézve magunkon így is lett volna, ha nem kopogtatnak az ajtónkon. Loui kelletlenül szállt le rólam, majd a telefonja után nyúlt, s kijelzőjén az óra fél hetet mutatott.
-Basszus! - morgott az orra alatt, én pedig a tegnapi ruháimat összeszedtem a földről, s gyorsan magamra kaptam őket, hogy ajtót nyithassak. Mikor kinyitottam a köztünk levő akadályt, Liam álmos arcával találtam magam szembe, s mikor meglátott száját mosolyra húzta. 
-Helyes. Látom már kész vagy. Feltételezem Louis is itt van, mivel a szobájában nem találtam.
-Nahát! Valami különleges képességgel lehetsz megáldva. Mi az? Gondolatolvasás? Falon át látás? Vagy előre láttad a jövőt és abból szűrted le, hogy a barátom nálam lehet, miután tegnap este együtt jöttünk fel?
-Mindig elfelejtem, hogy reggel a szokásosnál is idegesítőbb tudsz lenni. De azért szeretlek, húgi. - Majd miután hajamat összeborzolta - nem mintha a reggeli kócos szénaboglya a fejemen nem lett volna elég - belépett a szobába. Letelepedett a fotelbe, majd duzzogva követtem. - Összepakoltál? - kérdezte én pedig értetlenül néztem rá.
-Nem hiszem, hogy tegnap este annyit ittam volna, hogy ilyesmit elfelejtsek, szóval.. miért is kéne összepakolnom? Megyünk valahova?
-Én pedig nem hiszem, hogy tényleg minden reggel ennyire kibírhatatlan tudsz lenni. Mi lenne, ha..
-Hát, a reggeli kibírhatatlanság úgy nézem Payne szokás. - Jött elő a másik szobából Louis, most már felöltözve a tegnapi cuccaiba. - És mielőtt leszidnád a húgodat, nem szóltam neki.
-Miről nem szóltál?  - Kaptam fel fejemet, s valamiért félelem fogott el.
-Még szerencse, hogy itt vagyok. Megkíméllek egy nyomasztó beszélgetéstől Helenával.
-Te vagy a hősöm, Liam.
-Utálom mikor úgy beszélgettek, mintha itt sem lennék.. - vágtam közbe. - mondjátok már, hogy mi van! - Bátyám arcáról eltűnt a jókedv, ahogy felém fordult, hogy belekezdjen mondandójába, engem pedig elfogott az aggodalom. Louis leült velünk szembe, miközben a cipőjét vette, s inkább ő kezdett bele. 
-Nekünk tovább kell mennünk.. még legalább úgy..harminc koncertet kell végigcsinálnunk Amerikába, és..
-És amikor úgy érti ,,nekünk".. - folytatta Liam.
-Akkor abba én is beleszámítok.  - mondtam ki hangosan a szavakat, amiket inkább csak magamnak szántam. Egyáltalán nem készültem még fel rá, hogy elmenjek.. tudtam, hogy egyszer visszamegyek Londonba, de nem hittem, hogy ilyen hamar eljön ez a nap. Nem hagyhatom itt a barátaimat, akik ittlétemet elviselhetővé, sőt boldoggá tették! Köszönés nélkül biztosan nem.. Mikor továbbra is csak magam elé meredtem, s a fiúk is rájöttek, hogy nem fogok válaszolni Louis folytatta.
-Most, hogy újra megtaláltunk és megint velünk vagy.. eszedbe ne jusson, hogy nélküled megyünk el! - hangja vádló volt, amire akaratlanul is felkaptam a fejem. Tényleg, mintha kicsit.. dühös lett volna, amiért számba vettem azt a lehetőséget, hogy nem megyek velük. Pedig ki sem mondtam... talán neki van gondolatolvasó képessége. De mi az én képességem? Ha maradok.. a családomnak és a szerelmemnek okozok fájdalmat. Ha megyek.. akkor a barátaimnak. Tartozom Abby-nek és George-nak. Legalább annyival, hogy rendesen elköszönök.. 
-Mikor indulunk? - suttogásnál több nem jött ki a számon.
-Nagyjából egy óra múlva. - ahogy előbb jött a félelemérzet, most úgy jött a düh és kiakadtam. És persze megint azokon az embereken töltöttem le a mérgem, akiket a legjobban szeretek.
-Nem dönthetitek el helyettem, hogy mikor és mit csináljak! Ti már akkor eldöntöttétek, hogy veletek megyek mikor még meg sem kérdeztetek! Ugye? - mindketten hallgattak, de állták a tekintetem. Volt egy olyan érzésem, hogy számítottak rá, hogy kiakadok. Naná, mint mindig, ha valami olyasmi történik, amibe nem hagyják, hogy az ember beleszóljon, még ha róla is van szó.. mikor helyettem döntenek. Ki ne akadna ki? És én hangot is adok nemtetszésemnek. Néha azt kívánom bár ne lenne ekkora szám, hogy csak úgy egyszerűen fogadjam el a dolgokat, s törődjek bele abba, ami körülöttem történik.. de az nem én lennék. - El kéne, hogy fogadjátok végre.. én is megtudom hozni a saját döntéseimet! Nincs beleszólásotok az életembe. Ha nem tűnt volna fel, így is mindig azt csinálom, amit én akarok. Igen.. önfejű, makacs, nagyszájú tizenkilenc éves lány vagyok.. törődjetek bele! 
-Szóval nem jössz velünk? - kérdezte Louis alig hallhatóan. Magában mintha már beletörődött volna a dologba és abba, hogy ez vagyok én.. javíthatatlanul akaratos tinédzser. Aki néha hisztis..
-Azt nem mondtam. - reményekkel teli szemekkel nézett fel rám, mire gyorsan folytattam. - Én még.. még nem tudom. 
-Akkor azt hiszem a ,,bizonytalan" és a ,,határozatlan" is mehet a listához. 
-Liam, te aztán már igazán megszokhattad volna, hogy ilyen vagyok. 
-Meg is szoktam.. szerinted miért nem kezdett el veled veszekedni egyikünk sem? Tudtok, hogy ez lesz. Nem engeded el könnyen azokat, akiket megszeretsz. - szája szomorú mosolyra húzódott én pedig gondolkozás nélkül közelebb csúsztam hozzá a kanapén és átöleltem. Szerettem az olyan pillanatokat, amikor úgy viselkedhettünk, mint a normális testvérek. Veszekszünk, ordítozunk egymással, röhögünk azon, hogy milyen hülyék voltunk, majd hatalmas ölelésben kötünk ki. Persze most is szeretem, hogy híres és egyre jobban értem, miért akar védeni a médiától, s ezzel együtt egyre jobban érzem azt, hogy szerencsés vagyok, amiért velük lehetek. Hiszen mindannyian keveset találkoznak a családjukkal, de én valamilyen oknál fogva itt lehetek, és tudom, hogy ezért hálásnak kell lennem. És minél több időt töltök el velük, úgy leszek egyre jobban hálásabb is. Most viszont újra azt kellett eldöntenem, hogy velük maradok-e vagy nem.. velük megyek-e vagy nem.. Mennyi időről lehet szó? Hetekről, hónapokról? Az élet folyton döntések sorozatát állítja az utamba.
-Jól van - húzódott el. - megyek pakolni. Egy óra múlva találkozunk a hallban, akárhogy is döntesz. - azzal egy csókot nyomott homlokomra, majd kiment. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, megkerültem az előttem lévő asztalt, s egyenesen Louis-hoz mentem, s az ölébe foglaltam helyet.
-Bárhogy is lesz.. ne felejtsd el, hogy szeretlek és nem örökre leszünk távol.
-Tudod, nekem nagyon úgy hallatszik, hogy itt akarsz maradni.
-Jelenleg olyan megoldáson agyalok, ami mindenkinek jó.
-Nagyjából tizenkét órája kaptalak vissza, és azt akarod, hogy két teljes hónapig megint nélküled éljek.
-Nekem is ugyanolyan érzés lenne, mint neked..
-Mindegy.. mennem kell pakolni. - lassan állt fel a fotelből, ezzel is finoman helyezve engem a földre. Ott álltam, csak néztem a fiút, aki az életem legjobb része lett, és sikerült megint megbántanom, pedig egyáltalán nem akartam.
-Louis! - szóltam utána, s közé és az ajtó közé siettem. Szótlanul néztük egymást, majd ajkait igyekezett mosolyra húzni, kisebb sikerrel.
-Ne aggódj. Nem haragszom, csak szeretném, ha jól döntenél. Azt szeretném, hogy velem legyél, de nem fogom befolyásolni a döntésedet.
-Tudom. - azzal ingénél fogva húztam magamhoz, számat az övére tapasztottam, s minden érzelmemet beleadtam a csókba, amit ő puha ajkaival ugyanolyan érzelemmel teli viszonzott. Mikor elvált tőlem végigsimított arcomon, én pedig kiutat engedélyeztem neki, ellépve az ajtótól.

Fél óra múlva találkoztam Abby-vel a szálloda büféje előtt. Miközben croissant és kávét tett le elém az asztalra belekezdtem a reggeli - vagy inkább hajnali - beszélgetésbe, ami Liam, Louis és köztem zajlott le. Mire a történet végére értem Abs könnyes szemekkel nézett rám a reggelije felett.
-Ne haragudj, csak.. azt hittem kicsit tovább leszel itt.. velünk.
-Én is. De még nem tudom megyek-e. Még nem döntöttem.
-Ugyan Helena. A srácok negyed óra múlva indulnak, és..
-Tudom. Tudom, de van más megoldás is.. tudom, hogy van. Kell lennie.
-Mi is megszerettünk. - mosolygott de arca nedves volt a könnyeitől. - Igazából te vagy itt az egyetlen barátunk, de.. menned kell. Megértjük.
-Abby.. - sóhajtottam, de mire folytathattam volna az itteni egyetlen barátnőm felállt, kezét a szája elé kapta és elsietett. Reménykedtem benne, hogy ezt az egészet megúszom sírás nélkül.. nem számítottam rá, hogy ennyire rosszul fogja érinteni a dolog. Szememet szúrni kezdték a könnyek. Kifizettem a reggelit, majd a hallba igyekeztem, hiszen már csak tíz percem volt, hogy döntést hozzak. Miért mindig ennyire nehéz dönteni? Miért kell választani a barátaim és a családom között? Akkor is kitalálok valami rendes megoldást, ami..
-Helena! - gondolatmenetemből a felém siető George hangja zökkentett ki. Ahogy megláttam, tudtam, hogy Abby mindent elmondott neki, valószínűleg zokogva, s ahogy megjelent előttem a kép, a könnyeim akaratlanul is utat nyertek maguknak. Ahogy George elég közel ért hozzám egymás szorosan ölelő karjaiban kötöttünk ki. Nem kellett mit mondanom, mivel a barátnője megtette helyettem, s neki se kellett semmit mondani. Elég volt, hogy ott áll mellettem. Az én időm pedig majdnem lejárt és ott álltam a hall közepén, ahol mindenki csak az én döntésemre vár, s legszívesebben eltűntem volna az emberek tekintete elől. Barátom oldalán megjelent Abby is, szeme vörös volt a sírástól. Majd a lift is megérkezett és a családom hangos beszélgetés közepette szállt ki belőle. Nekem pedig döntenem kellett. És az utolsó pillanatban döntöttem is.

~ 31. I want you!

Sziasztok!
Tudom, hogy késtem az új résszel, de mostanság zajlik az életem.. Ne haragudjatok, és nagyon, nagyon szépen köszönöm a több, mint húszezer oldalmegjelenítést és az új feliratkozókat!!(: Sajnos a következő részről sem tudom megmondani, hogy mikor jön, de próbálok sietni! A mostani késésemet, igyekeztem a rész hosszúságával kiegyenlíteni (ez az eddigi leghosszabb részem), és azt hiszem.. ebben a részben van minden, ami kell. :D:) Jó olvasást!
Imádlak titeket! xx

,,Szeretni csak úgy lehet, ha teljesen feladod magad, ha elveszíted mindened, amit valaha is a sajátodnak hittél, amit magadról gondoltál, vagy gondoltak rólad mások. Ha feladsz mindent, amit elértél. Ha kész vagy mindent odadobni, de mégis ragaszkodni mindenhez, mindenáron, míg végre valóban önmagaddá válsz és először meglátod az igazi arcodat a másik szemében."

Bevallom, összeszorult a gyomrom, ahogy arra gondoltam, talán még is csak Louis vár az ajtó túloldalán, de mikor kinyitottam a köztünk lévő akadályt, egyszerre lett úrrá rajtam a csalódás és a megkönnyebbülés, amiért nem vele találom szembe magam, és nem vár rám még egy kimerítő veszekedés. George egy puszit nyomott az arcomra, mikor kényelmesen elsétált mellettem az ágyig, ahol csókkal köszöntötte barátnőjét, majd helyet foglalt. 
-Tudod.. - csókot nyomott Abby kezére, majd felém fordult. - nagyon fárasztó barátaid vannak. Mármint, iszonyat jó fejnek és őrültnek tűnnek, de.. hűha, tényleg benne vannak minden hülyeségbe! - nevette el mondandója végét. Homlokomat ráncolva meredtem a szőnyegre, miközben akaratlanul is az együtt töltött időre gondoltam. Pontosan tudtam, hogy G miről beszél, hiszen.. hónapok óta én is velük tartottam ezekbe a hülyeségbe, vagy legalábbis a többségének tanúja voltam. Ott voltam az összes medencés partin, ahol ruhába fürdettük meg egymást, az összes párnacsatán jelen voltam, tudtam, hogy Harry-vel nem lehet leülni kártyázni, mert csalással ugyan, de mindig nyer. Kicsi a rakásnál már megszokott volt a sorrend.. persze mindig én kerültem alulra, majd következett Louis, Harry, Liam, Zayn és végül a legkedvesebb ír barátom, akit akkor se cserélnék el egy másik ír manóra, ha az valóban manóméretű lenne és, megmutatná a szivárvány végén levő kincsesládáját. Niall-nek a szíve volt a legnagyobb kincse és ezt imádtam benne a legjobban. Mindent tudtam róla, ahogy a többiekről is. Tisztában voltam az összes jó és rossz tulajdonságaikkal, láttam mind az öt srácnak a jó és rossz oldalát egyaránt. Ott voltam.. ismerem őket.. és mindent tudok róluk. Ahogy ők is rólam. Emlékek százai lepték el az agyamat, s legszívesebben olyan kicsire összehúztam volna magam, hogy az ágyon ülő két ember észre se vegyen, de nem akartam előttük összetörni.. épp eleget láttak már gyengének. Mély levegőt vettem, majd erőltettem magam, hogy a szemükbe tudjak nézni, s barátom előző mondandójára csak halkan, szinte suttogva feleltem.
-Tudom. - Mindketten aggódva követték végig utamat a fürdőig, ahol megengedtem magamnak egy kád forró vizet. Másra sem vágytam, mint egy hosszú, forró, nyugtató fürdőre. Szemüket le sem vették rólam, miközben a szekrényben valami kényelmesebb ruha után kutattam. Egy egyszerű szürke top és a hozzátartozó mackónadrág mellett döntöttem. A kiválasztott ruhát egy törülközővel együtt vittem vissza a fürdőbe, felkötöttem a hajamat, majd a tükörbe megpillantottam barátnőmet. Borzalmas volt látni, hogy mennyire aggódik.. egy nyugtató mosolyt küldtem felé, majd mikor végeztem a hajammal felé fordultam.
-Nyugodtan érezzétek jól magatokat. Menjetek vissza és szórakozzatok a srácokkal.
-Te rendben leszel?
-Teljesen. - mondtam, miközben a citromos illatú habfürdőmön dolgoztam.
-Akkor lemegyünk a büfébe.. nincs valamire szükséged?
-Csak erre a pihentető fürdőre. - Kelletlenül bólintott, majd barátja kézen fogta, s mielőtt kivezette volna, egy csókot nyomott fejem búbjára.
-Gyere le, ha kész vagy. - Nem akartam megbántani, így bólintottam egyet, annak ellenére, hogy tudtam, nem megyek le. A fürdő után valószínűleg bevágódom az ágyba és holnapig fel sem kelek. Ahogy elmentek, levetkőztem és bemásztam a kellemes hőmérsékletű vízbe. Valóban ez volt az, amire szükségem volt. Nem mondom, hogy csak erre volt szükségem.. mert akkor hazudnék. De ha mást nem kaphatok meg, akkor maradok annál, ami még számomra is elérhető. Kád, tele vízzel.. hurrá! Ezt mind megérdemled, Helena. Igyekeztem minden gondolatot kizárni a fejemből, ellazítottam a testemet, s magam sem tudom mennyit feküdhettem a kádba, de mikor kiszálltam a víz már hideg volt és a bőröm teljesen kiázott. Ezek után nem akartam mást, csak lefeküdni. Behúztam a függönyt, majd befeküdtem az ágyba, ami hatalmasnak tűnt, úgy, hogy csak egyedül feküdtem benne, s ez.. elszomorított. Egyik párnát kezem közé fogtam, sarkait markolásztam miközben igyekeztem nem elsírni magam. Elmémet megint ellepte a rengetek emlék, leginkább azoknak az estéknek az emlékei, melyeket Loui-val töltöttem együtt. Bárhogy igyekeztem nem tudtam kiverni a fejemből.. újra és újra lejátszódott az agyamban a szobai jelenet, ahogy ott áll azzal a lánnyal, aki többet tud nyújtani neki, mint én. Meg sem lepődnék, ha őt választaná helyettem. Eszembe jutottak a többiek is.. tényleg képes lennék egy ember miatt feladni mindent? Képes lennék ott hagyni mindenkit csak azért, mert menekülök egyetlen ember elől? A barátaim, a testvérem.. rájöttem, hogy mindenkit elhagytam.. azokat az embereket, akiket a legjobban szeretek, s ez az ötlet mostanra hatalmas baromságnak tűnt. Pedig, amikor eljöttem, akkor olyan.. normális dolognak tűnt, hogy el akarok tűnni. Most viszont megint minden megváltozott. Komolyan ez lesz most már folyton? Megjelennek és fenekestől felforgatják az életemet?! Újra álomba sírtam magam, olyan kérdésekkel a fejemben, amire nem kaptam választ.
Zajokra keltem. Az ajtó nyílt, szemeim pedig felpattantak. Megnéztem az időt a telefonomon, s rá kellett, hogy ébredjek még öt percet sem sikerült aludnom és fogalmam sincs ki keltett fel. Miért ilyenkor vagyok mindenkinek olyan fontos? Utálom, ha felkeltenek.. de komolyan! Felültem, letöröltem az arcomra száradt könnycseppeket, majd mikor meghallottam, hogy csak az idióta bátyám és az egyik legjobb barátom hiányol, visszadőltem, s lehunytam szemeimet. Bármit is akarnak még várhat. 
-Te, szerintem ez a srác nem kedvel engem. - Hallottam meg Zayn hangját.
-Mr. G? - fülelni kezdtem, ahogy George-t említették. - Nem tudom.. szerintem jól el van velünk. De tudod én nem csodálkoznék rajta, ha nem keresné többet a társaságod, miután azt mondtad neki, hogy rossz a haja és te is ugyanúgy zselézed fel, mint ő.
-Hát épp ez az.. semmi egyedi nincs a srácban. Lopja a séróm. Arról nem is beszélve, hogy nem én voltam az, aki leöntötte ragadós üdítővel.
-Az véletlen volt. - Elképzeltem, ahogy Liam forgatja a szemét - ez családi vonás volt - és elfojtottam egy kuncogást a párbeszédüket hallgatva. Egyre közelebbről hallottam a léptüket és a hangjukat, majd nyílt a szobám ajtaja.
-Szerintem elaludt. - Nahát! Micsoda okostojás testvérem van.. mindig meg tud lepni!
-Nem érdekel! Ha kell akarata ellenére viszem le a saját hátamon. - Ahogy ezt Zayn kimondta éreztem, hogy elemelkedik testem az ágyról. 
-Zayn Malik, nem hiszem el, hogy te a vagy a legjobb barátom! Tegyél le! - Morogtam a mellkasába még mindig csukott szemmel, ő pedig megállt.
-Ahogy akarod, kislány. - Azzal ledobott a nappaliban lévő fotelba.
-Zayn! Te... - Morgolódtam.
-Igen, szia. Én vagyok a legjobb barátod és most velünk jössz. - Kacsintott, majd Liam-mel együtt vigyorogva összenéztek. 
-És ha nem akarok? Erőszakkal lerángattok? - karba font kézzel ültem fel törökülésbe, s szúrósan tekintettem az előttem lévő két srácra, akik állták pillantásom. 
-Ne csináld már, Hel. - kezdte bátyám, még mindig letörölhetetlen vigyorral az arcán. Minek örülnek ennyire? - Emeld fel a hátsódat és menjünk! 
-Igen, Helena. Emeld fel a formás kis seggedet és gyere! - Zayn ajkába harapva próbálta elrejteni kitörni készülő nevetését, kisebb sikerrel. Szemeim villámokat szórtak felé, viszont volt egy olyan érzésem, hogy nem nyerhetek velük szemben, így megadóan sóhajtottam. 
-Rendben. Csak előbb kezdek valamit ezzel. - mutattam az arcomra, s a fürdőbe indultam. Arcot mostam és rendbe szedtem magam. Miután visszamentem a srácokhoz, Liam egy ruhát tartott a kezébe, ami a szekrényemből származott. Kérdő tekintettel pillantottam rá.
-Vedd fel. - Valami tutira nem stimmel.. letörölhetetlen mosoly van az arcukon, csinosnak kell lennem és ami ennél is furább.. azt veszem fel, amit ők akarnak. Bár semmi kedvem nem volt bájcsevegni a lent összegyűlt néppel, tettem, amit kértek és igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra, s miután átöltöztem a szobámból is sikerült úgy kilépnem, hogy az ajkam némileg felfelé kunkorodott. - Mindjárt jobb! - Csapta össze a tenyerét Liam, majd kezét nyújtotta, s együtt léptünk ki a lakosztályomból. Bezártam az ajtót, majd feléjük fordultam, de nem indultam el utánuk. 
-Mire ez a nagy felhajtás? 
-Helena, komolyan mondom, ha nem jössz, a vállamra kaplak! 
-Jesszusom - forgattam szemeimet. - ahogy akarja Mr. Malik! De figyelmeztetem! Eszébe ne jusson a formás kis seggemet stírölni! - idéztem szavait.
-Értettem, Ms. Payne! - Újra felvették arcukra azt az idióta vigyort, s a mai napon először, sikerült nekem is őszintén mosolyognom. Mindketten kezüket nyújtották, én pedig beléjük karoltam, s a legjobb srácok oldalán mentem le a földszintre, ahová egyébként el sem akartam indulni. Ahogy kiléptünk a liftből elengedték a karomat, s emberek tömkelege állt előttem. Lufik, s más díszek lógtak a plafonról és fogalmam sem volt róla, hogy mi ez az egész. Valakinek szülinapja van és elfelejtettem volna? Hátranéztem a kísérőimre, akiknek az arcán most az a fajta mosoly volt, amitől lányok ezrei ájultak el. Édes és lágy akárcsak a tekintetük. A semmiből Harry és Niall termett előttem, akiknek az arcán ugyanaz a mosoly ült, s kicsit kipirultak voltak. Nem tudtam hova kapkodjam a fejem, míg Harry hirtelen át nem ölelt.
-Egész nap ezen dolgoztunk. Kérlek, bocsáss meg neki. - Tudtam kiről beszél, de akkor sem értettem egy szavát sem.. min dolgoztak? Mi történik? Harry elengedett, majd aprót lökött rajtam, az előttem álló tömeg pedig megnyílt. Először bátortalanul szedtem lábaimat, egészen addig, amíg meg nem hallottam ismerős, összetéveszthetetlen, kellemes hangját. Követtem a lágy dallamot, majd egy kisebb színpadon megpillantottam Őt, ahogy egyenesen nekem énekelt, szemét le sem vette rólam, miután meglátott. A dal nem volt ismerős, de minden szava csak nekem szólt és elöntöttek az érzelmek. Miután elhagytam, konkrétan elszöktem előle, összevesztem vele, mikor megtalált, teljesen abban a hitben voltam, hogy a hülyeségeim miatt elvesztettem.. erre most itt áll, nekem énekel, s azon dolgozik, hogy visszaszerezzen. Rengeteget bajlódik velem, pedig bárkit megkaphatna.. neki mégis.. én kellek, s ez az egész annyira hihetetlennek tűnt. Kezemet a szám elé kaptam, ahogy lefelé igyekezett a színpadról, miközben az éneklést egy percre sem hagyta abba, s bármennyire igyekeztem nem tudtam visszatartani kitörni készülő könnyeimet. Krokodilkönnyeim már eláztatták az arcomat, mire megállt előttem, s bármennyire is akartam, hogy ne lásson sírni, nem tudtam elfordulni tőle. Kék szemei, amiket már annyira hiányoltam, rabul ejtettek. Minden egyes dallamot kiélveztem, tekintetünket nem vettük le a másik arcáról. Úgy álltunk ott, mintha senki más nem lett volna rajtunk kívül a terembe. Csak egymást láttuk. A dal véget ért, Louis keze a derekamra siklott, a hátamon pedig jóleső borzongás futott végig. Annyira rég érintett már meg, és annyira vágytam már rá. Ajka hosszasan elidőzött homlokomon, s olyan közel jött, hogy testünk szinte egymásba fonódott. Szerettem volna, de nem tudtam mit mondani, s láttam rajta, hogy ő készül mondani valamit. Nyelt egyet, majd belekezdett.
-Én.. nagyon sajnálom. Sosem jutna eszembe, hogy megcsaljalak. Szeretlek! Kérlek bocsáss meg! - míg beszélt lehelete csiklandozta a nyakamat, s ettől a szerelmi vallomástól éreztem, hogy pírba borul az arcom. Nem tudtam, hogyan fejezhetném ki, hogy én mennyire szeretem. El akartam mondani neki, hogy ő lett a világom közepe, és, hogy utálom magam, amiért cserben hagytam. De erre egy olyan szót sem találtam, ami megfelelt volna.. nincs arra szó, hogy mit érzek iránta. Majd megpillantottam a kezében lévő mikrofont. Nagyot lélegeztem, összeszedtem minden bátorságom, s kivettem kezéből a számomra szükséges tárgyat. Döbbenten nézett rám, s míg felértem a színpadra a hátamon éreztem a kérdő pillantásokat. Letöröltem a könnyeimet, s igyekeztem nem elájulni. Eddig csak a családom előtt énekeltem, de miután megtudtam, hogy anya miattam halt meg, felhagytam ezzel a tevékenységemmel. Amúgy is csak hobbiból énekeltem, míg Sam bácsi vagy Liam zongorázott. Bátyámra néztem egy kis biztatásért  amit meg is kaptam. Sosem csalódtam benne, mindig ott volt mellettem, amikor szükségem volt rá. Nem úgy, mint én Loui mellett. A mikrofont a számhoz emeltem, majd az én szerelmi vallomásom következett. Ahogy énekelni kezdtem a döbbent tekinteteket átváltotta a szeretetteljes mosoly és megértés, Lou szemében pedig, mintha egy pillanatra könny csillogott volna. Míg a szám elején némileg remegett a hangom, a végére már kezdtem belejönni, néha még bele is mosolyogtam a dalba, s tekintetemmel a termet pásztáztam. Ekkor vettem észre Abby-t és George-t, aki átöltözött mióta utoljára láttam. Valószínűleg a kis üdítős incidens miatt. Aztán szemeim újra rajta állapodtak meg, s mikor a szemébe néztem újra csak őt láttam, egyedül a teremben. Észre se vettem, de a szám már a végére ért, Louis pedig sebes léptekkel jött fel a lépcsőn, hogy ajkait az enyémekre tapaszthassa. Lihegve vált el tőlem, homlokát enyémnek döntötte.
-Akkor megbocsátasz? - Kicsit hátrább húztam a fejem, hogy szemébe nézhessek. Arcát kezem közé fogtam.
-Csak téged akarlak. Szeretlek, Louis! - szeme újra csillogott lágy tekintetében, s szebbnek találtam, mint a csillagos eget. Ajka hevesen falta az enyémet, nyelvünk vad táncot jártak, míg körülöttünk tapsolni nem kezdtek. Mindketten mosolyogva váltunk el egymástól, majd kézen ragadott, s levitt a többiekhez, akik öleléssel fogadtak.
-Tudtam, hogy király csajszi vagy! - szorított meg Niall, majd egy gyors, cuppanós puszit nyomott arcomra, mire egy hangos és elégedett kuncogás volt a válaszom. Órákig beszélgettünk, hülyültünk, nevettünk a barátainkkal, és végre igazán felszabadulhattam a "Louis és Helena újra együtt" bulinkon. Loui végig maga mellett tartott, el sem engedte a derekamat én pedig folyamatos mosollyal az arcomon néztem ragyogó, boldog arcát, ahogy másokkal beszélgetett.
-Nem megyünk fel? - dörgölte barátom orrát az arcomhoz.
-Nem lenne szép,  ha lelépnénk a saját bulinkról.
-Megfogják érteni. - nyomott egy csókot az arcomra, majd míg ő elköszönt a rengeteg ismerősétől, Harry hozzám igyekezett félénk mosollyal az arcán.
-Sokkal jobb őt így látni. - Állt meg mellettem miközben hajába túrt.
-Nekem is jobban tetszik. Figyelj.. - fordultam felé - sajnálom, amit vele tettem, és mint legjobb barátja, tőled is szeretnék bocsánatot kérni. Tudom, hogy utálsz érte, amiért bántottam, de.. megbántam. - félénk mosolyát átvette a bocsánatkérő tekintett, s egy szélesebb, Harry féle vigyor, ami melengette a szívemet.
-Nem utállak. Örülök, hogy vagy neki. - Majd addig ölelt, amíg Loui vissza nem ért hozzám. Megkocogtatta Harry vállát, aki miután elvált tőlem, megütögette barátja hátát. A lift felé indultunk, s mielőtt az ajtó becsukódhatott volna Niall kiabált felénk.
-Ne felejtsetek el védekezni! - Üvöltött vigyorral az arcán, mire mindenki felénk fordult, vihogva, arcom pedig lángolni kezdett. Liam, reakciómat látva, taslival jutalmazta meg barátját. Ahogy becsukódott a liftajtó Lou a falnak nyomott, éreztem teste melegét a ruháinkon keresztül. Nyelve azonnal megkapta az engedélyt a bejutásra. Heves csókcsatánk közbe, felemelt, lábamat dereka köré fontam, s így sikerült valahogy eljutnunk az ajtómig, amit nehezen, de sikerült kinyitni. Finoman elhelyezett az ágyon, ingét kibujtattam a nadrágjából, s gombolni kezdtem, míg ő nyakamat kényeztette. Lekerült róla a felső, így felfedve előttem tökéletesen tetovált felső testét, amin el is időztem egy darabig. Mikor újra csókolni kezdtem megfogta pólóm alját, de hezitált egy darabig. Tudtam, hogy csak az engedélyemre vár, így csípőmet megemelve igyekeztem a tudtára adni, hogy legalább annyira kívánom őt, mint ő engem.
-Biztos vagy benne? - Kérdezte elakadozott lélegzettel.
-Semmiben sem voltam még annyira biztos, mint abban, hogy szeretlek, Louis. - lélegzetem legalább annyira akadozott, mint az övé. - Akarlak. - Épp eléggé felbátorítottam és meggyőztem őt a szerelmemről ahhoz, hogy a ruháim egy perc alatt lekerüljenek rólam. Mielőtt a nadrágját lehúztam volna róla a zsebéből kihúzott egy kis négyzet alakú csomagot, amit fogával feltépett, míg én teljesen megszabadítottam a maradék ruhától. Mielőtt belém hatolt a szemembe nézett én pedig elakadozva sóhajtoztam, miközben a keze olyan helyen érintett, ahol férfikéz még nem járt. 
-Mond ki. Újra. - Kérlelt, én pedig tudtam, mit kell mondanom. Sosem láttam még úgy csillogni a szemét, mikor szeretetemről tudósítottam.
-Szeretlek. - lihegtem. - Mindennél jobban. - Azzal lassan belém hatolt, szemem pedig lecsukódott a kényelmetlen, égető érzéstől. Lassan mozgott bennem, majd miután sikerült ellazulnom a kényelmetlen érzést felváltotta az öröm, hogy ennek a srácnak tényleg én kellek és most is figyelmes, és úgy bánik velem, mintha bármelyik pillanatban eltörhetnék alatta. A testem beleremegett, mikor az öröm úrrá lett rajtunk. Kielégültnek és fáradtnak éreztem magam, de közben felülmúlhatatlanul boldog voltam. Louis ugyanolyan kielégült tekintettel gördült le rólam, majd betakart mindkettőnket, s úgy ölelt, mintha nem tudna belőlem eleget fogni.
-Szeretlek! - a kimerültségtől válaszolni sem nagyon tudtam, egy gyors csókot loptam tőle, majd hagytam, hogy a szemeim lecsukódjanak, s átadtam magam az álomnak, Loui ölelő karjai között. Életem legszebb estéjét köszönhettem neki.

~ Awards 12-13.

             

Nagyon köszönöm a díjat Vanda LoveYa - nak! (:

Szabályok!

1. Írj magadról 11 dolgot.

2. Válaszolj 11 kérdésre.

3. Tegyél fel 11 kérdést.

4. Küldd tovább 11 embernek.

Kérdések:

1. Hány éves vagy?

19.

2. Kedvenc bandád?

 One Direction! Mi más? :D Hozzájuk közel, második a helyen a Union J. :$

3. Mióta vagy blogger?
 Augusztus 12.-én lesz egy éve. (:

4. Voltál már kint Angliában? 
Még nem :/

5. Hány blogot írtál eddig?

Ez a második saját blogom, ezen kívül van még két felem. (: (Egyiket húgommal, másikat barátnőmmel írom)

6. Elmész a This Is Us-ra?

Egyértelmű, hogy igen! Ki nem hagynám a nagy vásznas, félmeztelen jeleneteket és hangos nevetéseket! :$ :D

7. Kedvenc mese filmed?

Hmm.. Így neveld a sárkányos, Aranyhaj és igazából az összes Disney. (:

8. Példaképed?

Nem is tudom.. sok hírességre felnézek, akik elértek valami komolyabbat az életben és nem szálltak el maguktól. És azokra is, akik összetörtek, majd felálltak.

9. One Direction vagy The Wanted?

 Ez is egyértelmű... One Direction!

10. Kedvenc színed?

Lila, kék

11. Élet célod?

Kijutni Londonba!:) Igazából, szeretnék világot látni. 

Köszönöm a díjat Réka S.-nek! (:

Szabályok:
1.Írj magadról 11 dolgot2.Válaszolj 11 kérdésre3.Tegyél fel 11 kérdést4.Küld tovább 11 embernek

Kérdések:

1. Mikor születtél?
Bátor kérdés.. :D 1994. április 25. (:

2. Miért döntöttél úgy, hogy blogolni kezdesz?
Ezt már többször is leírtam.. kiakartam próbálni magam írás terén.

3. Kedvenc könyved?
Több is van! :)  

4. Ha van akkor ki az írója?
Cassandra Clare, Stephenie Meyer, Jamie McGuire

5. Mi a címe?
Végzet ereklyéi sorozat, Twilight sorozat, Gyönyörű sorscsapás

6. Olvasol más blogokat?
Igen, nem is keveset!

7. Kedvenc blogod?
Nem igazán van kedvencem. Szeretem mindegyiket, amelyiket olvasom.  

8. Olvasod az enyémet?
Nem. :/

9. Kedvenc színed?
Lila, kék

10. Hány éves vagy?
19, de a születési dátumomból nem nehéz rájönni.. :D

11. Van testvéred?
Van egy húgom.

~ 30. I love you, idiot!

,,Amikor veled találkoztam... Akkor értettem meg a szerelmes dalokat és azt, hogy a szerelmesek miért táncolnak egymással. Akkor értettem meg a csókolózást és azt, hogy ez a legszebb dolog. Megértettem, hogy az emberek miért sírnak, amikor összetörik a szívüket, és hogy miért menekülnek el mindenki elől, amikor a szívük darabokban áll. Mert szükségük van egy kis térre, hogy rendbe hozzák az eltűnt szerelmük hangjával és az emlékekkel. Végül újra összerakják, hogy aztán valaki újra összetörhesse. Amikor veled találkoztam, akkor értettem meg, hogy az egész élet miről szól, és, hogy az emberek miért maradnak fent késő este valakire gondolva."

Ajánlott zene

A zár halkan kattant egyet, jelezve, hogy szabadon bejuthatok a szobába. Mielőtt lenyomtam a kilincset mély levegőt vettem. Nem tudtam mire számítsak.. idegesen járkál a házban vagy szomorúan ücsörög az ágyán? Biztos, hogy óriásit csalódott bennem és vissza kell, hogy szerezzem a bizalmát. De mi van ha.. ha egyáltalán nem érdekli a dolog? Lehet, hogy már rég tovább lépett. Lehet egyáltalán nem akar látni.. Sóhajtva léptem egyet hátra az ajtótól, majd elindultam vissza a többiekhez.. úgy sem zárkózhat el teljesen, míg itt van, nem igaz?! De a lift előtt újra megtorpantam. Nem! Nem futamodhatom meg! Ő is csak egy ember és az emberek kommunikálni szoktak egymással! Mégis félek elé állni.. nem tudom mit gondol rólam, de ez a beszélgetés lehet, hogy nem épp a kellemes irányba fog elmozdulni. De akkor is meg kell próbálnom! Így vissza fordultam, s nagy léptekkel indultam meg az ajtó felé, lenyomtam a kilincset és beléptem. A szobát sötétség uralta, így a falon villanykapcsoló után kutattam, amit hamar meg is találtam az ajtó mellett. A szoba üres volt.
-Louis.. -szinte suttogtam, így lehetetlennek bizonyult, hogy meghallja, utána kutatok. Lábaimat járásra bírva merészkedtem beljebb a nappaliból egy másik szobába. Meg kell hagyni.. nem kicsi lakosztályt kaptak. Nem is értem miért lepődöm meg ezen.. A szoba ajtaját lassan nyitottam ki, s a hangok, melyeket hallottam, összefacsarták a szívemet, majd mikor a hangokhoz már látvány is társult, a lélegzetem elállt, a lábam földbegyökerezett, a torkom pedig annyira kiszáradt, hogy nem bírtam ajkaimat szóra bírni. Csak álltam ott, mint valami betolakodó.. mivel az voltam. Louis, meztelen felsőtesttel állt, kezét egy másik, számomra idegen lány derekán pihentette meg, szenvedélyesen matattak egymás szájába, míg én megszégyenülve álltam a ajtóban. Mintha csak megérezték volna, hogy valaki figyeli őket, Loui abbahagyta a lány blúzának kigombolását, majd felém fordultak. Tekintetemmel először a földet pásztáztam és azt sem tudtam mihez kezdjek. El kéne mennem vagy.. nem is tudom.. talán dühösnek kéne lennem? Nem érzek okot rá.. inkább szégyenlősen állok, majd lassan pillantok fel Loui arcára, s igyekszem bármiféle érzelmet is leolvasni róla, de még sosem tudtam ennél kevesebbet kiolvasni a szeméből és az egész arcberendezéséből. Egyetlen izma sem mozdult meg.
-Bocsánat.. - mondtam alig halhatóan, s éreztem ahogy a könnyek szúrták a szememet. Nem fogok előttük sírni.. nem adom meg nekik azt az örömöt. Sietősen fordítottam nekik hátat, minél előbb ki akartam menekülni, messzire tőlük. Mindegy hová... és hirtelen azon kaptam magam, hogy megint menekülök. Előle.. majd eszembe jutottak Abby szavai, amiket találkozásunk napján mondott és rá kellett, hogy jöjjek, igaza van.. Nem menekülhetek az érzelmeim elől életem végéig. Mély levegőt vettem, összeszedtem minden bátorságom, hogy a szemébe vágjam, amiért jöttem.. megfordultam ő pedig aggódó tekintettel jött ki a szobából, mögötte a partnerével. Minden leplezés nélkül vizsgáltam meg a lányt. Csinos volt.. és vonzó, ami elszomorított. Hosszú, barna haja göndören hullott a mellére és a hátára. Mikor elment mellettem szúrósan tekintett rám - mivel megzavartam a kis játékukat -, én pedig kihúztam magam, s határozottan álltam a nappali közepén. Becsapta maga mögött az ajtót én pedig vártam. Ahogy a lány eltűnt a képből, Louis rám pillantott, s az aggodalmat átvette a döbbenet.
-Itt vagy. - jelentette ki. - Mit keresel itt? - kérdése meglepett, s hangjában mintha dühöt fedeztem volna fel.
-Ami azt illeti téged. De úgy láttam jobb dolgod is volt. Nem kellett volna elküldened. Csinos volt. - vontam vállat és próbáltam olyan nyugodtan és határozottan beszélni, amennyire tőlem telt. - Amúgy is menni készültem..
-Ne menj el! - két lépéssel átszelte a köztünk lévő távot, majd hirtelen átölelt. Meztelen felsőteste az enyémhez simult, éreztem teste melegét, s kedvem lett volna ajkaimmal neki esni az övének, végig akartam simítani tetovált mellkasán.. de nem tettem meg. Ehelyett eltoltam magamtól. Nem tudok úgy határozott lenni, ha elvonja a figyelmem. Ráadásul kedvenc illatom - ami az ő illata volt - rontotta a pia szaga. Ivott?! Így már kicsit érthetőbb volt a viselkedése.
-Louis.. vedd fel a pólód. - suttogtam mellkasába, míg tenyeremmel eltoltam magamtól. Ráncolt szemöldökkel nézett le rám, de megtette, amit kértem. Visszament a szobába, majd teljesen felöltözve tért vissza. - Miért? - mielőtt gondolkozhattam volna a kérdés már ott lebegett kettőnk között, s láttam, hogy feldühítettem vele.
-Miért?! Komolyan kérdezed?! - mikor nem feleltem idegesen a hajába túrt, majd megválaszolta kérdésemet, amit lehet jobb lett volna, ha fel se teszem. - Helena, te... ott hagytál, mikor a kórházban feküdtem. Fel tudod fogni, hogy mit jelent ez? Magamra hagytál, pedig azt hittem a barátnőm vagy! Azt hittem... - kis szünetet tartott, majd megrázta a fejét. Hangja nyugodtból idegesre váltott, s úgy folytatta. - Mindegy mit hittem, téged úgy sem érdekel. Van fogalmad róla mennyire kibaszottul boldogtalan voltam? Hogy mennyit kerestelek? Az egész hónap úgy telt el, hogy a szobámba ülve aggódtam és minden nap azt vártam, hogy begyere a kicseszett ajtómon! Most meg egyszerre csak itt teremsz, amikor egy rohadt éjszakára ki akartam adni a gőzt! Csak egyetlen éjszakára akartam felejteni, a picsába is! - egy lépést hátráltam.. sosem láttam még ilyen idegesnek. Ahogy látta rajtam a rémületet, leült a kanapéra, mélyeket lélegzett én pedig elképzeltem, ahogy otthon ül tehetetlenül. A szívem összeszorult a látványra, s újra könnyek égették a szememet. - Inkább nekem kéne kérdeznem, hogy miért. - folytatta némileg lenyugodva. - Miért hagytál ott? Most pedig csak úgy itt vagy.. és láttam, ahogy lent ölelget az a srác... Direkt csinálod ezt? Mit tettem, amiért ezt teszed velem? - látott George-val?!
-Louis.. te ezt nem érted. - mondtam egy sóhaj kíséretében.
-Akkor magyarázd el. Mond el, miért hagytál magamra! - becsuktam a szemem, mélyeket lélegeztem és igyekeztem nem elsírni magam. Nem akartam, hogy gyengének lásson, pedig nekem legalább annyira fájt, mint neki. Összetörtem mindkettőnk szívét. - Minden figyelmem a tiéd, Helena. - mondta mérgében.
-Jesszusom, fogalmam sincs! Nem akartalak magadra hagyni, nem akartalak elveszíteni és leginkább nem akartalak ennyire összetörni! Hidd el, hogy nem akartalak így látni.. csak.. annyira nehéz volt látni, ahogy ott fekszel miattam. Megakartalak védeni, de ez csak úgy volt lehetséges, hogy eljövök.
-Mikor érted meg végre, hogy nem te vagy mindenért a hibás? És nekem kell megóvnom téged! Nálad makacsabb nőt még életemben nem láttam. - szemét forgatta, de hangja kedvesen csengett, ami egy percre megmosolyogtatott.
-Mindenkit elveszítettem.. csak Liam maradt nekem. Aztán jöttetek ti és fenekestől felforgattátok az életemet. Új családom lett, barátaim... és te. Nem bírnám elviselni, ha minden újra elveszne, amit megszeretek.
-Szóval, miért is mentél akkor el? Ezzel pont az ellenkezőjét éred el.
-A francba Louis, épp ezt magyarázom. Azért csináltam, mert szeretlek, te idióta! Fogd már fel azzal az okos agyaddal! - csattantam fel. Észre sem vettem, de a könnyeim utat nyertek, szememből az arcomra folytak le, majd onnan folytatták útjukat a padlóra. Egyetlen pillantást engedtem meg magamnak, hogy Louis arcára nézett. Meglepődött, de közben mintha.. visszatért volna a csillogás a szemébe. Nem tudtam eldönteni, hogy a felesektől, amiket éreztem rajta, vagy a mondanivalóm miatt. De nem is számított. Arcomról sebesen töröltem le a könnyeket. - De már úgy sem számít. Jól érzem itt magam, szereztem barátokat.. és ahogy az előbb láttam te is. Nincs szükséged rám, megértem. - Mire felfogtam, mit mondtam már az ajtón kívül voltam. Nincs szüksége rám.. továbblépett. Igazából ezt akartam nem?! Most mégis.. annyira összeszorul a szívem, hogy legszívesebben a folyosón sírnék és üvöltenék egyszerre, de ki kell bírnom a saját szobámig, és nagyon reménykedtem benne, hogy Abby és G még nem mentek vissza. Fel sem néztem a földről úgy indultam ki a liftből, majd arra lettem figyelmes, hogy valaki megragadja a karomat, én pedig egyenesen az ölébe kötök ki és eddig bírtam. A könnyek, melyek már kivágyódtak a szememből újra utat találtak maguknak. A térdem összerogyott, de még valaki mindig védelmezően tartott, s az ölében tartva omlott velem a földre. Kezét megéreztem a hátamon, ami ismerősen kezdett fel-le mozogni nyugtatásként, miközben halkan csitítgatott.
-Itt vagyok. Nem lesz baj. - belecsókolt hajamba, majd felállított a földről.
-Zayn.. - szipogtam. - Elvesztettem őt. - Elvezetett a szobámig, de kezem annyira remegett, hogy nem találtam bele a kulccsal a zárba, így Zayn nyitott be. Az ágytakarót elsimította az ágyon, befeküdt, majd intett, hogy feküdjek mellé. Hozzábújtam, fejemet mellkasán pihentettem meg, ő pedig szorosan fogott, míg én szipogtam és a szememből folyó sós cseppekkel átáztattam az ingét.
-Mi történt? - kérdezte halkan, miközben hajamat nyugtatóan simogatta tovább. Elmeséltem neki milyen állapotban, s hogyan találtam meg Louis-t a szobában, de igazából meg sem lepődött rajta, s egy kicsit kíváncsivá tett, hogy miért nem, hiszen mindketten tudjuk, hogy ő nem ilyen. Aztán meséltem neki a vitánkról, hogy még sosem láttam ennyire mérgesen, s újra folyni kezdtek a könnyeim. Mindent szóról szóra elmondtam neki, s egy cseppet sem érdekelt, hogy ennyire zilált állapotban fekszem mellette, elkenődött szemfestékkel, sírástól vörös szemekkel. Nem érdekelt, mivel a legjobb barátom volt, ahogy én is az övé. Hagyta, hogy kisírjam magam, majd igyekezett elterelni a figyelmemet.
-Hidd el, hogy nem vesztetted el. Biztos vagyok benne, hogy jobban szeret, mint ahogy azt te hiszed. Én már csak tudom. - felnéztem rá, s láttam, hogy az a mosoly van az arcán, amitől lányok százai olvadnak el.
-Malik, te valamit nem mondasz el nekem. - még titokzatosabb mosolyra húzta száját. - Mond már!
-Jól van, nyugi! Összejöttem Perrie-vel.
-És ezt csak így mondod? Én mindjárt...
-Hűtsd le magad kislány, és feküdj vissza. - kuncogott. Lenyugodtam és tettem, amit mondott.
-Nem fogja félreérteni ezt a helyzetet? Mármint tudom, hogy legjobb barátok vagyunk, de..
-Nem fogja. Meséltem neki rólad és alig várja, hogy megismerjen. Nem igazán féltékeny típus és nincs is kire féltékenynek lenni. Tudja, hogy nem olyan srác vagyok, aki másfelé is kacsintgat, ha van barátnője.
-Hű, ti aztán hamar kiismertétek egymást! - vállat vont. - Mi van, ha nem tetszem neki? Meg hogy veletek lakom?
-Tudja, hogy Louis felé táplálsz érzéseket, aki pedig feléd, csak annyira makacsok és önfejűek vagytok, hogy nem veszitek észre. Mellesleg inkább vágnám ki a hangszálaim, minthogy olyannal jöjjek össze, aki nem fogadja el a legjobb barátaim. - Felültem, hogy a szemébe nézhessek.
-Hülyülsz!
-Nem. Tényleg odáig vagytok egymásért.
-Nem arra gondoltam. - forgattam szemeim.
-Komolyan gondoltam. - nevetett. - De szerencsére Perrie megkedvelte a srácokat és téged is megfog.
-Hát.. kár lenne a hangszálaidért.
-Tényleg szeret téged. - Mondta lágyan én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy ne kezdjek el megint sírni. Csöndben feküdtünk egymás ölelésében és nagyon hálás voltam Zayn-nek, amiért elviselte a hisztimet és, hogy mellettem volt most is. Fogalmam sem volt róla, hol lennék most nélküle.. lehet, hogy a kádban engedném magamra a forró vizet, s ruhástól ülnék a kádba, hogy valamennyire észhez térjek.. Vagy a szoba ajtaja előtt ülnék, mert a remegő kezemmel nem tudtam volna kinyitna az ajtót.. elképzelésem sem volt róla, mihez kezdenék ezek nélkül az emberek nélkül.. és megborzongtam, amiért egyáltalán eszembe jutott, hogy elhagyom őket. Zayn, borzongásomat észrevéve fonta össze derekam körül szorosabban a kezét, én pedig beszívtam jellegzetes illatát. Nem a kedvenc Louis illatom volt.. de most ez is megnyugtatott, s jól esett a pia szag után az orromnak valami kellemes is. Aztán tovább elmélkedtem az embereken, akiket itt ismertem meg.. Abby és George jutott eszembe. Nélkülük most még mindig élettelen arccal járkálnék a folyosókon. Minden napomat, amit itt töltöttem, ők dobtak fel, ők tettek boldoggá, s miattuk érezhettem itt jól magam. Ha hazamegyek a srácokkal.. ha egyáltalán akarják, hogy velük menjek.. őket itt kell hagynom, de biztos vagyok benne, hogy nem örökre. Elmélkedésemből az ajtón lévő halk kopogás zökkentett ki. Zayn kezét lehámoztam magamról, ő pedig szemét megdörzsölve ült fel. Valószínűleg elaludt, s most, álmosan, olyan kisfiús látványt nyújtott, ami megmosolyogtatott. Kinyitottam az ajtót és Abby karakteres arcával találtam szembe magam.
-Szia Abs. - köszöntem rá. - Miért kopogtál? Ez ugyanúgy a te szobád is.
-Szia. - mosolygott vissza. - Tudom, de... nem tudtam, hogy kivel leszel itt.
-Ó! Izé.. ő Zayn Malik. - mutattam az ágyon ülő fiúra. Zayn felállt, s kezet fogott újdonsült barátnőmmel. - Zayn ő Abby. - mutattam be őket egymásnak.
-Akkor én most.. magatokra hagylak. - mielőtt kiléphetett volna az ajtón hosszan öleltem magamhoz.
-Köszönök mindent Zayn. - morogtam mellkasába. Fejem búbjára egy hosszú csókot nyomott, majd elengedett. Egyik kezével integetett, másikkal pedig száját takarta, hogy elrejtse vele ásítását, s ettől ajkam újra felfelé görbült. Becsukta maga mögött az ajtót én pedig Abby mellé telepedtem. Épp, hogy szóra nyitotta a száját, újra kopogtattak az ajtón.
-Nahát.. nagyon híres vagy a srácok körében. - felvont szemöldökkel néztem rá. - Lent megismerkedtem velük. - vont vállat. - Majd mesélek, de most nyisd ki. Biztos Louis az.
-Nem hiszem. - bámultam magam elé, s nagyon kíváncsi lettem volna rá, hogy Abs miket beszélgetett a srácokkal és, hogy miről mennyit tudott meg. Lehet, hogy George még mindig velük van? Hát.. legalább megismerkednek. Ez jó. - Lehet, hogy csak Zayn hagyott itt valamit. - mondtam, majd az ajtóhoz indultam, hogy beengedjem újabb vendégemet.