Sziasztok!!
Tudom, tudom.. hihetetlenül és megbocsáthatatlanul sokat késtem, amit nagyon-nagyon sajnálok!! Nem fogom felsorolni az okokat és nem keresek kifogásokat sem.. csak szeretnék elnézést kérni! De igyekszem visszatérni, amit kicsit megfog nehezíteni, hogy a gépem most nem a legjobb, de.. valahogy megoldom.! Remélem még mindig velem tartotok Helena és Louis kis történetében, s elnyeri a tetszésetek az új rész! (: (Remélem nem lett túl nyálas, vagy ilyesmi.)
Jó olvasást! :*
,,Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz, s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs. Melletted akarok lenni, miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni."
Abban a pillanatban, ahogy megláttam kisétálni a számomra legfontosabb öt fiút a liftből, már tudtam. Tudtam, hogyan kell döntenem, s mikor Louis rám emelte tekintetét már abban is biztos voltam, hogy jól fogok dönteni. Zayn, Niall és Harry, mit sem tudva pár perccel ezelőttig tartó döntésképtelenségemről, mosollyal az arcukon sétáltak el mellettem a kijárat felé, én pedig szívem szerint vigyorogva futottam volna utánuk. De nem lehetett, mivel volt még egy kis elintéznivalóm. Így a másik irányba futottam, ahol Abby és George állt, egyszerre öleltem magamhoz őket, s igyekeztem visszatartani kitörni készülő könnyeimet. Ha most sírni kezdek.. nem biztos, hogy lesz erőm elmenni, nekik pedig nem biztos, hogy lesz elég erejük elengedni. Meg akartam könnyíteni mindenki helyzetét, amennyire csak lehetségesnek bizonyult.
-Vigyázz magadra!
-És mindennap írj! - súgták a fülembe, mire csak erősebben öleltem őket. Percekig álltunk még így az aula közepén, miközben nekem teljesen megszűnt a tér és az idő. Az egyetlen hang, ami visszahozott a jelenbe, az egy sóhajtás volt a hátam mögül. Tudtam, kitől származik ez a hang. Ha álmomból vernek fel, akkor sem tudtam volna összetéveszteni más hangjával. Tudtam, hogy sietnem kell, ezért egy gyors csókot nyomtam barátaim arcára, majd integetve távolodtam tőlük.
-Szeretlek titeket! - formáltam ajkaimmal a szavakat, miközben egyre távolodott alakjuk. George átfogta Abbs derekát, s örültem, hogy ott vannak egymásnak bármi történik is. Még találkozni fogok ezzel a két személlyel, ebben teljesen biztos voltam, ezért is egy utolsó bátorító mosolyt küldtem feléjük, mielőtt kiléptem volna az ajtón, s bele nem botlottam volna egy ismerős, erős hátba. Louis könnyes szemmel fordult meg, majd meglepetten pislogott párat, mikor meglátott.
-Hát te? Azt hittem, hogy.. - kezemmel megragadtam az arcát, majd határozottan megcsókoltam, ezzel is belé fojtva a szót. Először lágyan, gyanakvóan csókolt vissza, majd mikor rájött, hogy mi is ezzel a határozottsággal a mondandóm, kezét felvezette a tarkómra, erősen tartott - na nem mintha meg akartam volna szakítani ezt a csodás pillanatot - s ugyanolyan erővel csókolt vissza. Újra megszűnt az idő, s a tér, nem érdekelt hányan néznek, hogy hány embernek nem tetszik, amit mi most nyilvánosan csinálunk. Élvezetes dolog rossznak lenni, de akkor volt a legjobb, amikor a barátommal rosszalkodhattam. Minden akkor volt a legjobb, amikor együtt csináltuk. Lehet, hogy erre még csak most jöttem rá, de azt hiszem még időben. Tudat alatt talán mindig is tudtam, hogy mire van szükségem.. hogy Louis-ra van szükségem, de a szívem talán még csak most tudta ezt elfogadni. Sokáig éreztem úgy, hogy nem számíthatok senkire, s ezért elhitettem magammal, hogy nincs is másokra szükségem, ezért furának találtam, hogy már levegőt venni sem tudok Louis nélkül. De ahogy most csókolt, s ahogy az előző éjszakánkat eltöltöttük, ahogy azért harcolt, hogy visszakapjon, mikor egyébként nekem kellett volna küzdenem érte.. mindez azt bizonyította, hogy én is legalább annyira fontos vagyok neki, mint ő nekem. Zihálva váltunk el egymástól, levegő után kapkodva. Homlokát az enyémnek döntöttük, vártuk, hogy mindkettőnk szívverése lecsillapodjon.
-Ha befejeztétek, akár mehetnénk is. Nem szeretnék ebből többet látni.. - húzta el a száját Harold, míg Niall és Zayn rajtunk vihorásztak, bár ezt próbáltak elrejteni, elég kis sikerrel. Megköszörültem a torkomat.
-Fent van a bőröndöm. - mondtam, viszonylag már rendes, remegés nélküli hangon, s lassan elhúzódtam az előttem álló fiútól.
-Lehozom és indulhatunk. - Liam mosollyal az arcán átölelt, majd el is tűnt, én pedig ugyanolyan széles mosollyal néztem utána. Éreztem, hogy Louis le sem veszi a szemét rólam, így felé fordultam. Az ő ajkán is mosoly játszott, s mintha.. nem is tudom. Úgy nézett rám, mint, aki le van nyűgözve valami miatt.
-Mi az? - kérdeztem kuncogva, s éreztem, ahogy elpirulok tekintetétől.
-Amikor odafutottál.. tudod, én tényleg azt hittem, hogy itt maradsz. Annyira makacs vagy és önfejű, hogy azt hittem nem sikerült meggyőznöm, hogy velünk gyere. Attól féltem, hogy..
-Louis! - kezemet az arcára helyeztem, s ujjaimmal simogatni kezdtem finom bőrét, melyen most még csak halványan lehetett felfedezni borostáinak jeleit, így a kezem is akadály nélkül mozoghatott az arcán. - Makacs vagyok, ez igaz. Önfejű is, ez is igaz. De ezeket már mindenki tudja, aki ismer. Talán egy dolog van, amit eddig rajtam kívül mindenki tudott.. én viszont csak most jöttem rá. - Miközben a szavakat keresgettem, hogy elmondhassam neki, mit is jelent nekem, barátom kíváncsi tekintetével unszolt, hogy mondjam végre ki, amire gondolok. Kezemet levettem az arcáról, s a körmömet birizgáltam. Azt hiszem, zavarba jöttem, hiszen éppen szerelmet készültem vallani, ami eddig sosem fordult elő velem. Louis mellett egy csomó új érzelmet fedezek fel, amiről eddig tudtam, csak sosem használtam. De annak az időnek már vége, mikor minden elnyomok, ami belül van.. Tekintetemet kék szemeibe fúrtam. - Te vagy mindenem, amire szükségem van. Tudom, milyen nélküled és nem akarom újra azt az ürességet érezni, amit akkor éreztem. Mikor kiléptetek a liftből, s elképzeltem, hogy nélkülem lépsz ki az ajtón.. borzalmas volt. Nem vagyok biztos benne, hogy újra végig tudnám csinálni az egyedüllétet, most, hogy rátok találtam.. lettek barátaim, visszakaptam a testvéremet és szerelmes lettem. Ezek mind olyan dolgok, amiről eszembe sincs még egyszer lemondani. Igen.. cserbenhagytalak, elmentem, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rám, de kitudja.. ha akkor nem jövök el, lehet, hogy most nem jövök rá, mit is jelentesz nekem. Hogy mit jelent nekem ez az egész, ami körülvesz. Ez az új élet.. valami olyasmi, amit sosem adnék fel. Lehet, hogy erre már előbb is rá kellett jönnöm, de jobb később, mint soha, nem igaz?! Szóval dióhéjban, annyi, hogy sikerült jól döntenem. Sosem éreztem még így. Sosem szerettem még senkit annyira, mint azokat az embereket, akik most körülvesznek. Szeretlek, Louis! - Láttam arcán a meghatottságot, hogy eljutottak hozzá a szavaim, s mindazt, amit elmondtam neki, ő megértette, s talán ugyanúgy érez, mint én, csak nem tudja, hogyan is fejezhetné ki magát az én kis monológom után. Nem igazán tudtam mire számítsak, mikor megláttam szemében a könnyeket, amik már az én szememben is ott rejtőztek, mióta elkezdtem kinyilvánítani az érzéseimet. Tálcán felszolgáltam neki a szívemet, s miután megölelt, tudtam, hogy az ő szíve most már ugyanúgy az enyém, mint ahogy az én szívem az övé. Innentől kezdve teljesen rábízom magam, s azt tehet velem, amit akar. De én bízom benne.
-Remélem megérted, ha egy ilyen vallomás után nem igazán jutok szóhoz. - Éreztem, ahogy teste megremeg, ahogy megpróbálja elfojtani kitörni készülő nevetését. Na igen.. Louis Tomlinson. Aki pont csak addig tud komoly lenni, amíg feltétlen szükséges. De én ezt is imádom benne. Ujját finoman csúsztatta állam alá, ezzel is elérve, hogy rá nézzek, s átható kék szemei most is rabul ejtettek. - Mindennél jobban szeretlek, Helena! Mióta feltűntél a házunkba.. azóta vonzol magadhoz, mint a mágnes, szóval pontosan tudom, miről beszélsz, mikor azt mondod, hogy nem tudod elképzelni nélkülem az életed. Én is pontosan ezt érzem. Nem tudom úgy leírni az érzéseimet, ahogy az előbb te tetted.. de tudnod, kell, hogy igazán szeretlek, és..
-Louis, Louis.. - ujjamat a szájára tapasztottam. - pedig azt hittem, neked igazán nincsenek gondjaid a szavakkal. - mosolyogtam rá, s mielőtt levehettem volna ujjamat puha ajkáról, egy csókot nyomott rá. - Nekem épp elég az, hogy szeretsz. - Mosolyogva megcsókolt, ujjaim pedig a hajával játszottak.
-Szeretlek! - suttogta két csók között. Lágyan, még is olyan erővel csókolt, hogy előbb kimondott szavait bizonyítani tudja.
-Gyerekek én mindjárt elbőgöm magam. Ilyen aranyosat még sosem láttam! - Nem tudom Liam mióta állhatott az ajtóban, de hatalmas vigyora letörölhetetlennek minősült. Kitárt karokkal jött felénk, majd mindkettőnket átölelt, ahogy azt a színpadon is szokták. S mikor épp a többiekre gondoltam, hogy hiányoznak a kis csoportos ölelésből, Niall kidugta a fejét a kocsiból.
-Na mi lesz, megyünk már vagy még..? Oh! Hé srácok, csoportos ölelés van! - Azzal kisgyerekes mosollyal az arcukon szálltak ki mind a hárman az autóból, s indultak meg felénk. Bár annak nem örültem annyira, hogy én kerültem a kör közepébe, megfosztva némi levegőtől, az leírhatatlan érzés volt, hogy mind ott voltunk, együtt.
Mint kiderült, két hónapot fogunk Amerikában tölteni, s megígértem a többiekkel, hogy mielőtt hazamennénk a turné lejárta után, beugrunk a szállodába Abby-hez és George-hoz. Már most alig várom, hogy újra találkozhassam velük, de az igazat megvallva az esti koncert iránti izgalom nagyobb volt bennem, pedig nem is én vagyok az, aki fel fog lépni. Talán azért izgultam, mert végre megismerhetem a csapat többi tagját is, akikről már rengeteget hallottam. Kiszállva az autóból a színpad helyett hatalmas buszokkal találtam szembe magam.
-Most ugye vicceltek?! Ez a turnébusz?
-Ne aggódj, te is utazhatsz majd benne. - bökött oldalba Zayn, én pedig nem tudtam visszavágni a döbbenettől. Valószínűleg a jármű nagyobbnak nézett ki kívülről, mint belülről valójában volt.. de akkor is! Azt hiszem, lassan meg kéne szoknom, hogy mennyi minden jár a sztár élettel.. Louis kezemet megfogva indult el velem a színpad mögé, amiről mondanom sem kell, hogy hatalmas volt. Nagyobb, mint képzeltem. Tényleg hozzá kéne már szoknom, hogy ne csodálkozzam ennyit mindenen, ami a fiúk életével együtt jár.
-Király! - ujjongott Harry a színpad közepéről. Ahogy elkezdődött a próba feleslegesnek bizonyultam, így hátramentem, hogy találkozhassam a többiekkel. Mivel az őrök már tudják ki vagyok, így szabad bejutást nyertem mindenhova. Első utam a srácok fodrászához vezetett, aki ép a kellékeit készítette elő.
-Ha zavarok, visszajöhetek később... - mondtam, majd szinte azonnal hátrálni is kezdtem.
-Nem, gyere csak. Amúgy is, régóta szerettem volna már találkozni Louis barátnőjével. Hihetetlen türelemmel és tűrőképességgel lehetsz megáldva, ha minden egyes napot kibírsz mellette! - mosolygott, majd kezet nyújtott, én pedig szívesen fogadtam el azt. - Lou Teasdale vagyok, a srácok fodrásza, mint láthatod. - mutatott az asztalra, ahol többféle fésű, hajszárító, s mindenféle fodrászos kellék helyezkedett el.
-Helena Payne. - Fura, hogy mostanság inkább Louis barátnőjeként emlegetnek, mint Liam húgaként..
-Be kell, hogy valljam, imádok Louis-val dolgozni. Az ő a haja a kedvencem.
-Igen, nekem is az övé jött be a leginkább. - együtt nevettünk, s eszméletlen jó érzés volt, hogy a srácok ennyi rendes emberrel vannak körülvéve. Mint egy nagy család, ahova remélhetőleg engem is befogadnak. Jó volt tudni, hogy mindannyian jó kezekben vannak. Mire visszaértem a színpadhoz a srácok már eltűntek, viszont az aréna fele már megtelt emberrel.
-Hűha.
-Nem semmi, igaz? - Louis átkarolt hátulról, majd arcomra egy puszit nyomott.
-Hát ez.. tényleg hűha. - belekuncogott a nyakamba, mitől libabőrös lettem. - Lefogadom, hogy egy órán belül megtelik az egész hely. - Nem tévedtem. A koncertig volt még fél óra, de már mindenki itt volt, egy darab hely sem maradt.
-Örülök, hogy itt vagy. - Vont magához egyetlen bátyám, még az utolsó öt percben.
-Talán most Louis sem felejti el a szövegét. - Harry vigyorgott, bár volt egy olyan érzésem, hogy ő az egyetlen, aki még nem bocsájtotta meg a rossz lépéseimet. Amit, meg tudok érteni. Előbbi kijelentés sem Louis ellen irányult, hanem ellenem.
-Én saj.. - szabadkoztam volna, de Zayn közbevágott.
-Ne aggódj. Fellépés előtt mindig ideges.
-Aha.. - legjobb barátom homlokon puszilt, majd egy mosoly kíséretében indult el a többiek után. Hirtelen Loui termett előttem.
-Tényleg elfelejtetted a szöveged? - néztem fel rá bánatos szemekkel.
-Ne hibáztasd magad. Egyikünk sem volt épp kiváló formában.. előfordul. - hanyagul vállat vont, s bár azt mondta, ne hibáztassam magam, mégis úgy éreztem közöm van a dologhoz. - Héj! - elmélkedésemből lágy hangja hozott vissza. - Minden rendben. Most itt vagy és ez a lényeg! Ja és erről jut eszembe.. az emberek nagyon kíváncsiak rád, szóval holnap lesz egy interjú, ahol, ha készen állsz rá, felfednénk, hogy ki is vagy. Bár Liam és én még mindig nem örülünk az ötletnek.. be kellett látnunk, hogy nem dugdoshatunk örökre. És inkább előzzük meg a rossz, bántó pletykákat. Most viszont rohannom kell. Gondolkozz a dolgon! - Szája hosszasan időzött arcomon, majd futva távozott, én pedig ledermedten, leesett állal bámultam utána. Fogalmam sincs mi fog ki sülni ebből.. ha vállalom magam, a legnagyobb problémám az lesz, hogy a rajongók talán nem fognak kedvelni.. ha pedig tovább rejtőzködöm mindenféle hazugságot ki fog találni rólam és a többiekről. Végre kiszabadultam egy helyzetből, amelybe döntenem kellett, erre most itt a másik, s most még ötletem sincs róla, melyik lenne a jó választás. Hangos sóhaj hagyta el a számat.. döntések, döntések..
