~ 36. I'm fine

"Az egész csak azon múlik, hogy benned van-e a csakazértis. Csak azért is menni, csinálni, megbotlani, szeretni, csalódni, félni, folytatni, fájni, örülni, gúnyos kacajok tárgya lenni, elérni... Merni elérni... Mert egyszer bizony tátják majd a szájukat, hogy hittel hova lehet eljutni... Mert a kitartás és az alázat sikert szül."

A hazafele út teljes csendben telt el, de nem is vártam mást. Mióta megtudtam, hogy terhes vagyok a kezemet el sem mozdítottam a hasamról, Danielle pedig csöndben sétált mellettem a gondolataiba merülve. El tudtam képzelni miket gondolhat most rólam. Felelőtlen. Óvatlan. Idióta. Szinte biztos voltam benne, hogy neki is ez a három szó fut át az agyán, hiszen nekem is ezek lepték el a fejemet. Igen,  jobban kellett volna vigyáznunk. Igen, felelőtlen voltam, amiért nem szedtem gyógyszert. És igen, egy idióta vagyok. Ezt még magyarázni se nagyon kell. És maradt még egy kérdés a sok dolog mellé a fejemben.. mi lesz most? Hogy fogom ezt beadagolnia  többieknek? A bátyámnak és leginkább.. Louis-nak? Ki fog akadni.. annyira ki fog akadni! Erre még nem voltam felkészülve. Egy sarokkal a házunk előtt megtorpantam. Nem tudom végigcsinálni. Most még nem.

-Danielle?! - barátnőm megállt, majd várakozó, s kíváncsi tekintettel pillantott az arcomra, a hasamra, majd újra az arcomra.
-Jól vagy? - kérdezte, s közelebb lépett. Arcán kezdtek előbukkanni az aggodalmas ráncok.

-Igen, izé.. én csak.. nem aludhatnék ma nálad? - egy percig elgondolkozott, majd bólintott, s elindultunk az ellenkező irányba.

Másnap reggel újabb rosszullét lett úrrá rajtam, így ahogy felkeltem a mosdó fele vettem az irányt. Percekig öklendeztem, majd miután úgy éreztem, hogy eléggé jól vagyok ahhoz, hogy elhagyjam a fürdőt, a konyhába mentem egy pohár vízért. Leültem a bögrével az ablak mellé, és csak néztem az utcát, figyeltem az embereket. A legtöbb ember akit láttam, leginkább munkába igyekezett, de voltak szerelmes párok is, és egy nő, aki babakocsit tolt maga előtt. Egyedül. Vajon én is erre a sorsra fogok jutni, miután elmondtam Louis-nak mindazt, amit el kell mondanom? Nem.. Ő nem tenne velem ilyet. Tudom, érzem. Tovább figyeltem a nőt, s egy csodás életet képzeltem el neki, míg el nem tűnt a szemem elől. Elképzeltem, hogy otthon várja valaki, egy férfi, aki szereti, valaki, aki mindent feladta érte, és a gyerekért, ami egy gyönyörű szerelemből született, és egy percig sem tekintenek úgy a csöppségre, mint egy hibára. Az anya nem félt, mikor bejelentette, hogy terhes, az apa pedig hihetetlenül boldog volt, és...
-Szerinted, mikor múlnak el a reggeli rosszullétek? - Dani hangjára majdnem eldobtam a kezemben lévő poharat, majd hirtelen hátrafordultam, hogy szembe kerülhessek vele, a képzeleteim pedig eltűntek, mintha soha ott sem lettek volna.  Mintha a nőt sem láttam volna, ahogy a babakocsit sem. De az én hasamban még  mindig növekszik egy apróság. - Ne haragudj - mondta, mikor leolvasta arcomról az ijedtséget - nem akartalak megijeszteni.
-Semmi baj. Végül is ez a te házad. Nekem nem kellene itt lennem. - épp ellenkezni kezdett, mikor belé fojtottam a szót. - Nem tudom, hogy mikor múlnak el a rosszulléteim. Majd megkérdezem, mikor visszamegyek az orvoshoz. - Ugyanis az orvos elrendelte, hogy minden hónapban meglátogassam.
-Rendben. Szólj, amikor indulni szeretnél. A srácok már biztos felébredtek.
-Hát, tudod, igazából arra gondoltam, mi lenne ha.. talán még egy éjszakát..
-Te is tudod, hogy nem halaszthatod az örökkévalóságig. El kell nekik mondanod. 

-Tudom. - egy sóhaj kíséretében leültem, s csak bámultam a padlót. - De mi van, ha Louis kidob, miután közlöm vele, hogy terhes vagyok? Vagy, ha Liam csalódik bennem? Vagy, ha...

-Elég legyen! Te is tudod, hogy egyikük sem egy bunkó gyerek, Helena! Meg fogják érteni.
-Felelőtlennek fognak gondolni. Ahogy te is.
-Mi? Én nem.. csak..
-Nem számít.
-Figyelj, szerintem csak nem vagytok még erre felkészülve, ennyi az egész. Mindketten fiatalok vagytok, szinte még gyerekek. Sőt.. ha Louis-t vesszük figyelembe, ő még nagyjából egy tíz éves szintjén van. - mindketten elmosolyodtunk, majd legjobb barátnőmre emeletem tekintetem.
-Köszönöm. Tényleg, mindent köszönök! Összeszedem magam és indulhatunk is.

Életemben először félve léptem be abba a házba, ahol tulajdonképpen élek. Harry és Liam fejfájással és másnapossággal küszködve ültek a konyhában, én pedig lassú léptekkel közeledtem feléjük. Reggel kilenc múlt és nem tudtam, hogy a többiek mennyire ütötték ki magukat a tegnapi bulin, s hogy még alszanak-e egyáltalán. Letettem a táskám az asztalra, majd mikor bátyám észrevette, hogy ott vagyok, lassan felemelte a fejét, homloka ráncokba szaladt. Danielle küldött neki egy SMS-t miután leléptünk, de a részletekbe nem avatta be. A neheze rám maradt, természetesen.
-Jó reggelt. - mondtam csendesen. Liam szóra nyitotta száját, de ekkor pont Louis és Zayn csoszogott be a konyhába, nekem pedig egy percre elállt a lélegzetem, attól, amire készültem. Attól, amit mondanom kellett. Mert ki kellett mondanom, ezt már nem lehet visszacsinálni. Zayn a kávéfőzőhöz lépett, öntött az italból magának egy csészével, engem pedig elkapott a hányinger. Egy szó nélkül rohantam fel az emeleti mosdóba, hogy könnyítsek felkavart gyomromon, de sajnos nem maradhattam túl sokáig egyedül. Mikor kiléptem az ajtón Louis már várt rám.
-Jól vagy? - percekig csak néztem kék szemeibe, amibe aggodalmon kívül más is ült.. talán gyanakvás?! Bár ezen nem kellene meglepődnöm, mivel minden oka meg van rá, hogy gyanakodjon.
-Jól vagyok. - mondtam egy kisebb fáziskésés után. - Csak felkavarodott a gyomrom.
-Mitől? - nézett rám összeszűkült szemekkel, s akkor már tudtam. Itt az idő egy kis igazság kinyilatkoztatásához. Ami, talán nem lesz túl kellemes. 

-Beszélnünk kell. - megfogtam a kezét, bevezettem a hálószobánkba, majd leültünk egymás mellé az ágyra. Lassan kiengedtem az eddig bent tartott levegőmet, majd épp belekezdtem volna, mikor megelőzött.
-Merre jártál tegnap este? - a kérdése meglepett, így a vártnál kicsit később válaszoltam.

-Danivel voltam. De ezt te is tudod.
-Tudnom kéne? - nézett rám felvont szemöldökkel.
-Igen, kéne Louis! Még is mit hittél, hol vagyok?
-Nem tudom, Helena. Fogalmam sincs mit higgyek. Napok óta.. annyira távolságtartó vagy. Egyre kevesebbet vagyunk együtt. Reggel, mikor felkelek te már nem vagy mellettem, napközbe is szinte alig látlak. Azt mondod Daniellel vagy, de...
-Na jó, elég volt! Ugye most ezzel nem azt akarod mondani, hogy megcsallak?
-Nem tudom. Tényleg, fogalmam sincs róla, hogy most mégis mi van velünk. Ha szakítani akarsz, inkább mond el. Nem kell majd kerülgetned engem, s elkerülhetjük az olyan kínos helyzeteket, mint az előbbi, hogy egyből felszaladtál, amikor én...
-Louis! - szinte az arcába ordítottam. Csak néztem az arcát, de egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy komolyan azt hinné, hogy képes lennék megcsalni. Hogy képes lennék szakítani vele azok után, amiket keresztül mentünk. A csalódást átváltotta a harag, a düh, s akkor kitört belőlem. - Terhes vagyok! - óriási csend telepedett ránk, miközben farkasszemet néztünk egymással. Ő próbált belőlem olvasni, én pedig belőle, de miután sikertelenül jártam feladtam, s visszaültem mellé az ágyra.
-Mond még egyszer. - halkan beszél, miközben csak  maga elé bámult, én pedig megijedtem, hogy teljesen sokkos állapotba került, de azért megismételtem a visszafordíthatatlant.
-Terhes vagyok. - lassan felém fordította az arcát én pedig felkészültem a legrosszabbra. A kiabálásra, a kirohanásaira, azt is elképzeltem, ahogy dühösen kisétál, majd becsapja maga mögött az ajtót. De mindezek helyett a kezei közé fogta az arcom, s keményen megcsókolt, mintha már ezer éve nem tehette volna meg. Percekig csókolt, puszilta az arcomat, majd mikor elhúzódott, gyorsan szedte a levegőt.
-Ezt el kell mondanunk a többieknek! - bár a szeme csillogott, nem tudtam eldönteni, hogy a hangja boldog, vagy inkább aggodalmas.
-Szóval.. nem haragszol? - kérdeztem, mikor megállt az ajtóban, s visszanézett rám. A körmömet piszkáltam zavaromban. Lehet, hogy nem vagyok felkészülve a válaszra, de muszáj volt feltennem a kérdést.
-Hogy haragszom-e? Nem, egyáltalán nem. Tény, hogy nem vagyok erre felkészülve.. és még közel sem volt betervezve, hogy apa leszek... de az utolsó dolog, amit ebben a percben érzek, az a harag. - egyik kezével, az enyémet fogta, másikkal az arcomon simított végig ezzel elérve, hogy rá nézzek. - Boldog vagyok, Hel. Komolyan! - mosollyal az arcomon bólintottam, majd hevesen megcsókoltam. Nem tudok betelni vele.
-Gyere! Mondjuk el a többieknek.! - annyira izgatott volt, hogy alig tudtam elhinni. Azt hiszem a testvérem reakciójától jobban kell tartanom.
-Louis, én még nem tudok visszamenni oda..
-Ne aggódj! Ők sem fognak kiborulni.
-Nem azért. A szag.. a kávé szag, amiért az előbb felrohantam..
-Ó! Oké, akkor még várhatunk egy kicsit. - kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon, s most egy olyan része következett be az életemnek amiről nem hittem, hogy ilyen korán el fog jönni. Hogy Louis ilyen jól fogadja majd a dolgot. De ott feküdtünk egymással szemben, s a közös gyerekünkről beszélgettünk, s tervezgettünk.

Gondolom nem kell részleteznem, hogy Liam mennyire kiakadt, mikor megtudta, hogy gyereket várok. Nála minden úgy történt, ahogy sejtettem, így fel voltam készülve a kiabálásra és a kioktatásra. Vagy háromféle módon mondta el, hogy mennyire felelőtlenek vagyunk és ostobák, de egy idő után neki is sikerült lenyugodni, s egy kicsit velünk örülnie. A többiek egyből gratuláltak, s kedvesen mosolyogtak. Most már az ötödik hónapban vagyok, a pocakom már igencsak kerekedik, s a baba végtagjai is már szépen látszanak a röntgenképen. Mielőtt elindultunk volna Louis-val az orvoshoz, a többi srác végigsimított a hasamon - ez főleg Harry kedvenc tevékenysége volt - és olyan mondatokat gügyögtek hozzá, mint a "ha felnősz, segítek meghódítani a csajokat" vagy a "biztos olyan helyes leszel, mint én, mert ha az apádra, ütöttél, sok bajod lesz a csajozással" és a "ne aggódj, ha otthon nem kapsz majd kaját, én majd szívesen etetlek" ó, és a kedvencem a "te leszel majd a One Direction szerencsehozó babája". A srácok egyértelműen fiúra számítottak, de úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk tudni a nemét, hagy legyen meglepetés. Még mindig mosolyogva bámultam a kisbabámat a monitoron, mikor a doki felém fordult, az arcáról viszont sok jót nem tudtam leolvasni.
-Mi a baj?
-Látja azt a pöttyöt a monitoron? - egy nagyobb méretű fehér foltra mutatott, amiről azt hittem a baba egyik lábujja. Csakhogy, még a híres One Directionos babának sem lehet hat lábujja..
-Igen. - mondtam, s igyekeztem minden félelmem visszanyelni.
-Minden bizonnyal, az nem egy babához tartozó testrész. - könyörgöm ne... - el kell végeznünk egy tesztet, hogy biztosak lehessünk benne, de az is lehet, hogy az ott egy... - kérlek, ne mond ki!  - lehet, hogy az ott egy daganat Ms. Payne. - ééééés kimondta... - Biztosat csak a tesztek után mondhatok, de ha igazam van, ez egy pár dolgot meg fog változtatni.

-Miféle változás? - kérdezte Louis, aki mióta bejöttünk a kezemet szorongatta, egyre nagyobb erővel.
-Ha az ott az, amire gondolok.. akkor az egyikőjük nem fogja túlélni a szülést. - Hát eljött, amitől mindig is féltem.. az öröklésem anyámtól. Én sem fogom látni, ahogy a gyerekem felnő. Sőt.. egyáltalán nem fogom látni, minden amit kaptam belőle az pár kép egy monitoron keresztül. Mert az nem volt kérdés, hogy hogyan döntök. Ebben az ügyben, már akkor döntöttem, amikor megtudtam, hogyan vesztettem el anyámat. Felkészültem rá, hogy ezt örökölhettem, s most értem mindennél jobban, hogy miért döntött úgy ahogy. Én már éltem. Most rajtam a sor, hogy hagyjak másokat is érvényesülni. Felálltam a székből, majd követtem a dokit, egy másik terembe, ahol elvégzik a vizsgálatokat, bár nekem nem kellett bizonyíték arra, hogy tudtam, igaza van. Louis falfehér arccal igyekezett utánam.
-Helena - nem hagytam, hogy több szó elhagyja a száját. Tudtam mit fogok csinálni. Határozottan megálltam, s felé fordultam.
-Jól vagyok. - mondtam, majd újra a doktornak szenteltem minden figyelmem.

~ 35. Tiny problem..

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de azt hiszem újra megjött az ihlet!(: Szóval megírtam az új részt, és ahogy tudom, hozom a következőt is. Viszont ez a történet már nem fog sokáig tartani.. nagyjából három-négy részt tudok még elképzelni.

Remélem végig velem tartotok! (:

 

"Néha félek boldog lenni, mert mindig mikor boldog vagyok valami elromlik..."

-Remélem tudod, hogy az ígéreted miatt még szavadon foglak.
-Persze, hogy tudom. Nem véletlenül mondtam, amit mondtam.
-Jó. Akkor ahogy hazaértél találkozunk!
-Oké.
-Komolyan mondom! Kifogom tekerni a nyakad! Sokkal tartozol nekem ezért kislány!
-Rendben Danielle, megértettem. Ahogy újra Londonban leszek, megkereslek, és a kezedbe adom a fejemet. Ez így jó?
-Nem. Úgy akarom a fejedet a kezembe tartani, hogy én szedtem le a nyakadról. Megértem, hogy most mi van veled meg Louis-val, én is megjártam már ezeket az utakat Liam-mel, de itthon is szükség van rád. Kellesz a csapatnak. Nem akarok senkit bántani, de akit a helyedre vettünk fel, elég... két ballábas.
-Ne haragudj, amiért ilyen bunkó módon leléptem. Jóváteszem!
-Csak gyertek, amikor tudtok. - sóhajtott, én pedig tudtam, hogy megnyertem a csatát, és nem haragszik rám többé. Valójában nem is akarja a fejemet trófeának. Azzal is tisztában voltam, hogy Daninek tényleg a tánc a mindene, nagyon fontos neki, hogy azt csinálhassa, amit szeret. Én pedig nem vagyok ott mellette, hogy segítsek. A turnénak viszont hamarosan vége, és sokkal jobban oda fogom tenni magam, mint eddig valaha.
-Te vagy a legjobb.
-Tudom. Ezért nem foglak kinyírni. - a kettőnk között lévő hangulat kezdett kicsit felengedni, így már barátnőm száját egy kis kuncogás is elhagyta, ami engem is megmosolyogtatott.
-Kicsit sértő, hogy azt hitted könnyen elbánhatnál velem. De én mindezek ellenére szeretlek, drága barátnőm.
-Mindezek ellenére, hogy itt hagytad a legjobb barátnődet egy szó nélkül.. én is szeretlek. De a fenékbebillentés azért még kijárna! És ez volt a végszavam. Mennem kell, lejárt a szünetem.
-Oké, majd még hívlak. Jó próbát.
-Köszi. Te pedig ne szúrd el a dolgokat Tomlinson-nal!
-Hidd el, én igyekszem.
-Helyes!
-Szia. - azzal mosolyogva visszacsúsztattam a zsebembe a telefont, elővettem a kulcsaimat, majd benyitottam a tágas hotelszobába. Már ez a harmadik napja, hogy Miami-ban töltjük napjainkat, ami azt jelenti, hogy a turnénak is hamarosan vége, mi pedig két nap múlva továbbállunk, s meghódítjuk az utolsó két Amerikai várost is, ami még hátra van.

A három hét, ami még megmaradt a turnéból hamarabb eltelt, mint hittem. Bár ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a srácok mellett egy percig sem unatkozhattam. Míg a srácok gyakoroltak, én általában a szállodánkban maradtam, táncoltam, próbáltam a fellépésekre, amik Londonban várnak majd. Danielle rengeteg videót küldött, amiből gyakorolhattam, és én mindig hálás voltam a testemnek, amiért követi az utasításokat. Minden porcikám vidáman ugrándozott, mikor táncba lendültem, az arcomra letörölhetetlen mosoly ült ki, a csípőm pedig megfelelően ringatózott az összes ritmusra. Még pár percnyi gyakorlásra, s lépésre lett volna szükségem, ahhoz, hogy befejezzem az adott koreográfiát, mikor meghallottam szőke barátom hangját a folyosóról - mert Niall-t mindig előbb hallod, minthogy meglátnád - majd, mikor épp végpozícióba helyeztem magam -  ami abból állt, hogy egyik kezem a fejem felett tartottam, míg másikat a kibillent csípőmön helyeztem el - kinyílt az ajtó.
-Hűha! Fiúk, várjatok egy kicsit. - hallottam, ahogy kattan a zár, én pedig megfordultam. A pulzusom és a szívverésem, már épp helyreállt volna, mikor megláttam, hogy Louis kaján vigyorral az arcán indul meg felém. Végigmért, majd benedvesítette ajkait, nekem pedig újra felforrt a vérem. Nem volt rajtam más, csak egy apró topp és egy bő fekete nadrág, így mikor csípőmre helyezte a kezét, végigfutott rajtam a jóleső borzongás, és hirtelen nagyon sok mocskos kép lebegett a szemem előtt. Louis le sem vette szemeit szétnyílt ajkaimról, ami arra késztetett, hogy én is utánozzam előbbi tettét, így megnyaltam a számat. Most már Ő is zihált. Ajkait már épp az enyémekre helyezte volna, mikor eltoltam magamtól.
-Louis, izzadt vagyok, s jelenleg nem csak a most befejezett táncolás miatt veszem így a levegőt. - Még mindig igyekeztem lenyugtatni kalapáló szívverésem. - Örülnék, ha legközelebb szólnátok, hogy mikor jöttök vissza. Előtte még lezuhanyoztam volna.
-Örülnék, ha legközelebb is olyan fogadtatás várna, mint ma. - Vigyora letörölhetetlen maradt. - Ne aggódj. Fantasztikus illatod van, és nem most látlak először izzadtan. - Ebben igaza volt. Viszont a szeme csillogásából tudtam, hogy nem csak az otthoni próbára gondol, amit már egyszer látott.. hanem az együtt töltött éjszakáinkra. Mielőtt még észbe kaphattam volna, újra előttem állt, s nedves nyelvét végighúzta a nyakamon, mire akaratlanul is egy nyögés hagyta el a számat. Arcomat kezei közé fogta, majd olyan szenvedélyesen kezdett csókolni, ahogyan csak akkor szokott, mikor ketten voltunk. Teljesen belemerültünk egymás ölelő karjaiba, s a forró csókba, s már tényleg majdnem elfelejtettük, hogy nem csak ketten vagyunk itt, mikor dörömbölni kezdtek az ajtón, s több fajta hangtól érkezett a mormogás.
-Gyerünk már srácok, negyed órája bent vagytok!
-Mellesleg, majdnem eltörted az orrom, te idióta!
-Igen, srácok, ennyi idő alatt már le kellett nyomnotok egy gyors menetet! - vette vissza Niall-től a szót Harry, s hangjából kihallatszott, hogy jót szórakozik, annak ellenére, hogy tényleg mérges, amiért ki lettek zárva. Elhúzódtam barátomtól, kipirulva rámosolyogtam, majd a fürdő felé vettem az irányt, Ő pedig, miután megpaskolta a fenekemet, kinyitotta a többieknek az ajtót. Hallottam, ahogy még mindig fújtatva bejönnek, majd megnyitottam a csapot.
Másnap, még az utolsó koncert előtt kihajóztunk egy kis kikapcsolódásként, s itt ünnepeltük meg az Amerikai turné befejeztét. Otthon persze, ez a kis buli majd még folytatódni fog. Liam már fel is vetette az ötletet, hogy menjünk el a kedvenc helyére - ami nem volt más, mint a funky buddha - s mi örömmel belementünk. Mikor felmentünk a hajó tetejére, bemutattak a vezetőnek, majd a hajó orra elé vettem az irányt. Kiterítettem a törülközőmet, majd hasra feküdtem, s élveztem ahogy a D vitamin a napból az ereimbe száguldozik. Nem tudom mennyit feküdhettem ott, de valószínűleg elaludtam, mert magzat pózban találtam magam, mikor kinyitottam a szemem, hogy megnézzem, ki takarta ki előlem a napot.
-Először is le fogsz égni, másodszor pedig kész az ebéd. - Párat pislogtam, felültem, majd elfogadtam Zayn kezét, amit felém nyújtott. Épp, hogy talpra álltam, émelyegni kezdett a gyomrom. Ma még nem ettem, ez lehetett a probléma. - Hé, jól vagy? Olyan.. fehérnek tűnsz, ami elég fura, mert télen sem szoktál így kinézni. Most pedig már negyed órája sütteted magad. - Mosolyt erőltettem az arcomra, majd biccentettem.
-Menjünk. Farkaséhes vagyok. - Vagyis azt hittem.. de miután megettem mindent, amit elém helyeztek - saláta, hús, sült krumpli, majd öt gombóc fagylalt - az egész visszaköszönt a hajó mosdójában. És a barátom pont így talált rám, a WC fölé hajolva. Hajamat összefogta, majd nyugtatóan kezdte simogatni a hátamat. Miután úgy éreztem, mindent kiadtam magamból, leültem a csempézett padlóra, fejemet a jólesően hideg falnak döntve.
-Jobban vagy? - kérdezte aggódó tekintettel Louis, miközben egy pohár vizet nyújtott felém. Bólintottam.
-Csak utálom, hogy nincs nálam a fogkefém. - húztam el a számat. - Ide hívnád Liam-et, kérlek? - Láttam rajta, hogy nem akar egyedül  hagyni, és én sem akartam, hogy elmenjen, főleg úgy, hogy a fürdőnadrágja szexisen lógott a csípőjén, bőre már aranybarnán csillogott, ami még inkább ellenállhatatlanná tette kitetovált felsőtestét.
-Itt maradok vele. - Jött a hang az ajtóból, nekem pedig oda se kellett, néznem, hogy tudjam, a legjobb barátom megint itt van, mikor szükségem van rá. Louis Zayn fele biccentett, majd eltűnt. Zayn lecsúszott mellém, majd kezébe fogta a tenyerem, s köröket kezdett rajzolni rá. Jólesett az érintése.
-Köszönöm. Nem akarom, hogy így lásson.
-Gondoltam. - somolygott. - Nem is akarsz a bátyádtól semmit, ugye? - megráztam a fejem, s mosolyognom kellett rajta, hogy mennyire ismer. Fejemet a vállára hajtottam, de éreztem, ahogy a hullámok verik a hajót, s forogni kezdett velem a fürdő. Majd újra a WC fölé hajoltam, s most Zayn volt az, akinek végig kellett nézni és hallgatni az egészet. Én pedig sajnáltam érte.
-Azt hiszem, tengeri beteg vagyok.
-Sosem hajókáztál még? - Zayn hangja meglepetten csengett.
-Nem tudom.. majd Liam..
-Nem. - lépett be bátyám, mögötte a többiekkel. - Ez volt az első hajókázása. Ha tudtam volna, hogy..
-Ugyan már, srácok! - korholtam őket, ahogy végignéztem sajnálkozó tekintetükön. - Nemsokára jól leszek.
Mivel rajtam kívül mindenki úgy gondolta, hogy otthon kéne feküdnöm, így a hajókázásnak előbb lett vége, mint szerettük volna. Utáltam magam, amiért elrontottam a bulit. Még annyi minden várt volna ránk azon a hajón.. De ehelyett, most mind itt ülnek az ágyam körül, s lesik minden kívánságom. Na meg hogy, mikor adok ki magamból újra mindent.
-Le kéne mondanunk a koncertet.
-Ugyan már Louis! - szememet forgattam, s idegesen morgolódtam. Végig úgy kezeltek, mintha valami nagyon komoly bajom lenne, pedig nem, és teljesen biztos voltam benne, hogy holnapra semmi bajom sem lesz. - Ez az utolsó koncert! Ennek kell lenni a legjobbnak, mellesleg nem fogom kihagyni én sem.
-Ó, dehogynem! - csatlakozott Liam is, mire összehúzott szemekkel néztem rá. Harry-re néztem segítségért. Ha valaki, hát ő biztosan nem hagyja, hogy megfosszák a kedvenc tevékenységétől.. vagy a második kedvencétől. Igazából még magam sem jöttem rá, hogy a lányok, vagy a zene áll e az első helyen.
-Igaza van. Mellesleg a jegyeket már kifizették, a banda is készen áll, Zayn és Niall már csak ránk várnak, és te sem véletlenül zselézted fél órán keresztül a hajad. - bökött Louis felé, majd folytatta - és Lou sem poénból tette megint tökéletessé a sérómat. - mutatott most a saját fürtjeire. - Bár az én séróm, mindig tökéletes, de azért értitek. - vont vállat, én pedig egy "köszönöm"-öt formáltam ajkaimmal, mire rám kacsintott. A srácok annyiban megadtál magukat, hogy nem fújták le a koncertet - bár szerintem nem is gondolták teljesen komolyan - az itthonlétemből viszont nem engedtek. Szóval most pirítóst tömök magamba, amit majd limonádéval öblítek, a kedvenc könyvemet olvasom, s imádkozom, hogy ne jöjjön vissza megint mindaz, ami egyszer lement.

Londonban, beváltottuk az ígéretünket, elmentünk a funky buddhába, de nem éreztem felhőtlenül jól magamat, bár reménykedtem benne, hogy a mosolyommal meggyőzhetek mindenkit. Az egyetlen ember, akit nem sikerült átvágnom Danielle volt. Ahogy hazaértünk, meglátogattam, ahogy azt megígértem, de már akkor látta rajtam, hogy gond van. Beszámoltam neki a hajónk történtekről, de a többiről nem. Bár az aznapi vacsorám nem jött vissza a szórakozóhelyen nem egyszer tűntem el a mosdóba minden magyarázat nélkül. Fáradtságra hivatkozva indultam el hazafele, és barátnőm velem tartott, bár megkértem, hogy ne tegye.
-Egyedül is hazatalálok Dani.
-Tudom, de ramatyul nézel ki, és még mindig jövök egy fenékbe rúgással. A hazavezető út további része csendben telt. Én igyekeztem arra koncentrálni, hogy ne legyek rosszul, barátnőm pedig nem zavart meg a koncentrációba. Otthon még a szobába is bekísért volna, de én úgy éreztem újra a mosdóra van szükségem, bár most csak öklendeztem, mert nem volt a gyomromban semmi. Letusoltam, fogat mostam, s mikor törülközőben kiléptem a nappaliba, láttam, hogy Danielle még mindig itt van.
-Nem kell ám bébicsősz. A fiúk majd úgyis megteszik a magukét, mikor hazaérnek.
-Ettél ma már? - mondatomat elengedte a füle mellett, s szigorú tekintete meglepett, így ahelyett, hogy tovább szidtam volna, engedelmesen válaszoltam.
-Nem sokat.
-És ittál a buliban?
-Egy keveset. - vontam vállat. Nem igazán értettem mire megy ki ez az egész. Majd halványan elmosolyodott.
-Látod, meg is oldottam a problémát. Azért vagy rosszul, mert üres gyomorra ittál. Nem volt, ami felszívja. Enned kell. - Azzal talpra ugrott és a konyha felé vette az irányt.
-Aranyos vagy, de nem igazán tudok enni. Vagyis.. nem nagyon merek.
-A hajókázás óta mindig visszajön, amit eszel?
-Nem.. nem mindig.. de sosem tudhatom.
-Nem tetszik ez nekem. - rázta meg a fejét, s most aggodalom ült az arcán. - Öltözz fel. Beviszlek az ügyeletre.
-Danielle...
-Nem kislány, most azt csinálod, amit én mondok! Ez a legkevesebb, azok után, hogy itt hagytál! - Oké, most már ezt örökké az orrom alá fogja dörgölni. Megadóan sóhajtottam, majd tettem amit kért.
Fél óra múlva már az ügyeleten ülünk, s várom a doktornőt, barátnőmmel az oldalamon.
-Megvárhatsz ám kint is. - Csak a fejét rázza, az ügyeletes doktornő pedig belépett a terembe. Miután bemutatkozott, s elmondtam a panaszaim, kinyomkodta a hasamat, majd egy számomra fura kérdést tett fel. Vagyis csak nekem volt fura.. és csak első hallásra.
-Mikor volt utoljára menstruációja? - Összehúzott szemekkel meredtem magam elé. Nem tudtam rendesen gondolkodni, de abban biztos voltam, hogy ebben a hónapban még nem jött meg.. és már hónap vége van, nekem pedig általában hónap elején szokott.
-Igazából.. nem tudom, azt hiszem múlt hónapban.
-Mennyit késik?
-Talán.. két hete kellett volna megjönnie. Azt hiszem. - Teljesen összezavarodtam, s nem tudtam semmi másra sem gondolni, csak arra, hogy valaki növekszik a hasamba.
-Át kell mennünk egy másik szobába, hogy megnézhessem ultrahanggal. - Mindketten bólintottunk, majd követtük. Öt perc múlva már egy másik székben ülök, Danielle arcáról nem tudok leolvasni semmit, s ez legalább annyira idegesít, mint a doktornő, aki nem mond semmit, pedig már óráknak tűnő percek óta nézi a monitort. Majd egy mosollyal az arcán fordul felém.
-Gratulálok, Ms. Payne, ön terhes. Nagyjából hét-nyolc hetes a baba. - a szám tátva maradt, és azonnal számolni kezdtem. Hét-nyolc hét.. Amerikában.
-Hogy lehetséges ez? - Amíg Dani mellém nem guggolt, és kezébe nem fogta az enyémet, rá sem jöttem, hogy ezt hangosan is kimondtam. Felálltam, letöröltem a krémet a hasamról, s idegesen rángattam le a pólóm szegélyét. Nem vagyok erre felkészülve. Meg sem lehetett volna történnie. Védekeztünk.. ugye?! Biztos, hogy védekeztünk, egyikünk sincs felkészülve egy babára! Fogalmam sincs mihez kezdjek most.. hogy hogyan fogom mindezt beadagolni a srácoknak. Mi van, ha Louis egyáltalán nem akarja ezt a babát? Én sem készültem fel rá, de az anyai ösztönöm már most erősebb, s a kezem automatikusan a hasamra teszem. És ekkor értettem meg mindent. Az, hogy a hajón lettem rosszul, csak egy véletlen volt. Hogy nagyobb lett az étvágyam, azt is arra fogtam, hogy táncolok, ezért több kalóriát égetek el, amit több étellel kell pótolnom. Hogy a buliban rosszul lettem, az sem az alkohol miatt volt. Alkohol.. ittam, miközben terhes voltam. De nem tudtam, hogy terhes vagyok, a francba is! Egy pohár pezsgőtől csak nem lett baja a babának, azt biztos mondták volna. Újra a hasamra tettem a kezem, majd végigsimítottam rajta. Terhes vagyok. Egy baba növekszik a hasamba. Egy baba, amiről még nem tudom, milyen hatással is lesz az életemre.