~ 10. Christmas & special present

Sziasztok Drágák! :)

Sikerült időt szánnom a következő rész megírására, így nem kell két hetet várnotok a következő fejezetre! Remélem nem bánjátok és tetszeni fog! Jó olvasást! x

,,Nem számít, hogy hova mész vagy mit csinálsz, az a fontos, kit viszel magaddal."

A tény, hogy elfelejtettem a karácsonyt teljességgel lehetetlennek tűnt, egészen a mai reggelig, mikor a fiúk tudatták velem, hogy December 24.-e van. És még ajándékot sem vettem nekik, és ha eddig nem tartottak bunkónak, akkor majd most. Miközben ötleteltem, hogy kinek, mit és, hogy honnan fogom beszerezni az ajándékát, eszembe jutott egy hatodik személy, akinek szintén az életemet köszönhetem, és ha ő nincs, talán most én sem élvezhetném a szobában lévők társaságát. Sietve indultam meg az előszoba felé, belebújtam a cipőmbe, majd hajamat kezdtem idegesen igazgatni.
-Te meg hová készülsz ilyen sietősen?
-Folytassátok csak Liam! Nem sokára jövök!
-Helena! Hová mész? - hangja erősebben, és közelebbről szólt, mint az előbb.
-Steven nem maradhat börtönben mikor el sem követett semmit! Karácsony napján főleg nem!
-Steven? - dugta be a fejét Louis.
-Igen "Mr. Nekem mindenről tudnom kell". Steven, aki segített, mikor... - hangom elcsuklott, mikor visszagondoltam arra a borzalmas napra. Amikor David megütött, elrabolt, és végül tovább folytatta alázásomat a saját lakásán. Ahogy az emlékek megjelentek előttem reflexszerűen tekintettem le foltos karomra, majd a tükörbe, hogy lássam még mindig felduzzadt ajkamat, majd kicsit megremegtem a borzalmas képektől. A fiúk fájdalmas arcát látva, tudtam, hogy nem kell befejeznem a mondatot, tudják miről beszélek.
-Nem mehetsz oda! Nem értem, nem ő volt, aki megmentett!
-Még mindig nem érted, igaz Louis? Nem is értem minek magyarázkodom, már rég a rendőrségen lehetnék. - felvettem a kabátomat, majd a kilincs után nyúltam, de valaki elkapta a csuklómat. Az érintéstől összerezzentem.
-Ne haragudj.. tudom, hogy fáj. - sajnálkozott Liam. - Nem szeretném, hogy megint egyedül kószálj. - egy sóhajtás kíséretében megadtam magam, majd a nappali felé vettem az irányt, ahol három személy épp befejezte a fa díszítését.
-Drága Zayn és Harry! Megtennétek, hogy a mai napra lesztek a testőreim? - mosollyal az arcukon bólintottak. Bevallom szerettem volna Louval menni, de annyira ellenezte az egészet, hogy ezek után meg sem fordult a fejembe, hogy őt hívjam. És nem akartam vele újra összekapni valami kis apróságon, ráadásul így nyugodtan megvehetem az ajándékát, ahogy testvéremnek is. A többieket meg majd meghívom valahova vagy nem tudom.. Mivel Liamnek sem volt kedve ehhez a kiruccanáshoz, maradt a másik két csodabogár.
-És én? - fordult felém kutya szemekkel Niall.
-Ha van kedved jöhetsz. - küldtem felé egy bátorító mosolyt. Hogy is hagyhatnám itthon?!
-Helyes! Éhen halok!
-Ugye tisztában vagy vele, hogy nem kajálni indulunk? - fordult felé Harry.
-De utána beugorhatunk egy dupla sajtos burgerért nem?! - indult meg győzedelmes vigyorral az arcán a kabátjáért. Majdnem fél órás kocsikázás után megérkeztünk a kívánt célpontra, majd táskámat magamhoz véve pattantam ki a járműből. 
-Mindjárt jövök! - mondtam a kocsiban ülőknek, hátha veszik az adást és megvárnak idekint. Kísérletem sikertelennek bizonyult. - Tényleg megvárhattok itt is. Nem kell ennyire komolyan venni a testőrködést. - Harry karba tett kézzel állt meg a kocsi oldalánál, míg Niall ideges, és némi aggódó arckifejezéssel tördelte ujjait, miközben Zayn felém közeledett. 
-Biztos rendben leszel?
-Nem fog bántani, bízzatok már bennem egy kicsit!
-Benne nem bízunk.. - szűrte a szavakat fogai közt Harry. Göndörke pótolta Louist és bátyámat egy személyben.. más nem is hiányzott. Szemeim forgatása közben védelmező karok ölelték át derekamat.
-Jól leszek Zayn! - súgtam fülébe, majd az épület felé vettem az irányt. Megkérdeztem, hogy hol találom azokat a személyeket, akiket csak őrizetbe vettek, majd egy idősebb rendőr vezetett Steven fogdája elé.
-Biztos, hogy még mindig nem szeretne feljelentést tenni, Ms. Payne?
-Igen, biztos! - mikor Steven meghallotta a nevemet félénk mosoly terült szét arcán, majd a cella ajtaja kinyílt, s kisfiús arcát nyakamba fúrta.
-Te meg mit keresel itt? - nézett rám csillogó szemekkel.
-Boldog karácsonyt! - villantottam meg felé ezer wattos mosolyomat. Minél előbb el akartuk hagyni a rendőrséget, mivel nem épp egy kellemes hely. Mikor kiléptünk Steve csodálta a hóesést, én pedig a "testőreimhez" léptem.
-Most komolyan tőle féltetek? - bár választ nem kaptam, tudtam, hogy ők is kezdik belátni, hogy újdonsült barátom, akire egész könnyen tekinthetnék öcsémként is, egyáltalán nem veszélyes. Egyszerűen csak rossz környezetben kellett élnie..
-Hazavigyünk?
-Nem! - vágták rá a srácok egyszerre.
-Jesszusom ne legyetek már ennyire gyerekesek! Egyedül kellett volna jönnöm..
-Jó.. szállj be. - biccentett Harry a kocsija felé. Steve bediktálta a címet, ami egyáltalán nem volt messze. Helyes, így legalább könnyű lesz meglátogatni! Megköszönte, amit érte tettem, bár nem kellett volna, hiszen tartoztam neki ennyivel. Megvártam, míg bemegy a házba. Anyukája hatalmas öleléssel fogadta, s mintha könnycseppeket törölt volna le arcáról. Úgy éreztem a szívem könnyebb lett, most, hogy már tudom, ő is biztonságban van szerető szülei között. Akaratlanul is, de szemem könnyben úszott. Engem már sosem fognak így várni a szüleim.. Anyám sosem fog már a karjaiba zárni, sosem fogom érezni a szeretetét.. bárcsak legalább egyszer megtapasztalhattam volna milyen is vele lenni.. bárcsak ismertem volna.
-Héj, minden rendben? - rázta meg vállamat Zayn.
-Igen persze.. - töröltem meg szememet. - Mehetünk.
-Irány a pláza! - vigyorgott Niall.
-Ha szerencséd van, még nyitva is lesz.
-Harry, Harry, Harry.. Ír vagyok, hogy ne lenne pont nekem szerencsém? - a kocsit betöltötte a nevetés hangja és Niallnek köszönhetően utunk így is folytatódott. A mi ír manónk valóban szerencsét hozott nekünk. A pláza nyitva volt és be is termelt magának jó pár sajtos burgert, majd egyenesen a ruhás üzletek felé vettük az irányt. Zayn egyből az ingek felé indult, és nem titok imádom a stílusát, így én is követtem az ingek felé.
-Az jól állna neked! - mutattam rá a maga elé tartott kék ingre.
-Ami azt illeti nem magamnak szánom.
-Kékben még Louin tudom elképzelni. Liamnek és Harrynek inkább zöldet vennék.
-Helena.. szerinted tényleg a női részlegen nézelődnék, ha a fiúknak akarnék inget venni? - húzta fel szemöldökét.
-Oh.. - bizony, nagyot koppant. Mi a fenéért akar nekem Zayn bármit is venni?
-Menj és próbáld fel! 
-De..

-

-Pszt! - ujját számra tapasztotta, hogy még esélyem se legyen ellenkezni. - Tényleg jól állt az ingem, de ne, hogy azt hidd, hogy neked adom! - kacsintott, majd finoman az egyik próbafülke felé lökött. Gyorsan magamra kaptam a kék kockás inget és kisétáltam benne.
-Na? - Zayn elismerően bólintott, egy vigyor kíséretében, míg Harry valami olyasmit motyogott Niallnek, hogy "Louis meg fog őrülni.." Persze én ebből egy szót sem értettem, és inkább úgy tettem, mint ha nem is hallottam volna. -Most te jössz! - nyújtottam át neki egy fehér alapon fekete "Cool kids don't dance" feliratú pólót. Mikor megláttam egyből eszembe jutott az x-factoros tánc malőr. Láttam, hogy Zaynnek tetszik a póló, így mosolyogva indult el felpróbálni a ruhadarabot, majd próbált úgy sétálni felénk, mintha egy kifutón lenne, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Drága Malik Úr, ezt bizony rád öntötték! Boldog karácsonyt! - kacsintottam, majd egy puszit nyomott homlokomra.
-Köszi Édes! - Ahhoz képest, mennyire rosszul, sőt borzalmasan indult a kapcsolatom Zaynnel, most úgy érzem, mintha a világ egyik legjobb barátjára találtam volna rá. Mindent meg akarok osztani vele, ami velem történik, és imádok vele lenni. Ha nem tévedek (és remélem, hogy nem) már ő is megbékélt a gondolattal, hogy bekeveredtem közéjük.
-Harry, mit szólnál egy új tetkóhoz? - fordultam göndörke felé jelentőségteljes mosollyal.
-Tudod, hogy erre nem tudok nemet mondani. És te, hogy állsz?
-Nem ér ellopni az ötletemet!
-Nekem is illik ajándékot adni nem? - kacsintott, majd kezét nyújtva megadóan belé karoltam. Természetesen megengedtem göndörkének, hogy elsőként csináltassa meg a tetoválását, ami nem volt más, mint egy hajó, amit a Karib-tenger kalózai című film rajongásának tudtam be. Nagyjából másfél óra alatt el is készült, és meglepően jó Harry fájdalomküszöbe. Egyszer-kétszer eltorzult az arca, de nagyon jól bírta. Attól  tartok nekem nem lesz ekkora szerencsém, mivel kicsit kényes helyre kérettem az új tetoválásom. 

-Mutasd magad, te hős! - Harold hatalmas vigyorral az arcán fordult felém, egyrészt a becézésem miatt, másrészt, mert túlélte a tetkó készítést, harmadrészt pedig azért, mert hatalmas önbizalma van, és tudja, hogy imádja a kamera. Le is fotóztam újdonsült művével. 
-Csodás! - jelentette ki magabiztosan. - Most viszont te jössz. Boldog karácsonyt!
-Neked is! - Nyeltem egyet, majd helyett foglaltam a székben és elmondtam mit is szeretnék. Mivel a fiúk végig szórakoztattak könnyedén kibírtam minden egyes tűszúrást, és a mű csodás lett. Meg köszöntük, majd megvettem a többiek ajándékát is. Niall ajándéka az volt, hogy választhatott magának még bármelyik gyorsétteremből valamit. Nem a legnagyobb ajándék, de tudtam, hogy őt ezzel az aprósággal is boldoggá lehet tenni. Majd végre hazafele vettük az irányt.

-Miért pont ezt varrattad magadra? - kérdezte a szőkeség, mielőtt újabbat harapott volna szendvicséből.
-Hirtelen fellendülésből. És mindig is álmodozó voltam, szeretném minden álmom valóra váltani. Szóval ez olyan inspiráció féle. - Tekintetét kulcscsontomra  vezette, melyet a "Watch as all my dreams come true" felirat ékesített, majd bólintott. Az út további része csöndben telt. Még a nap felénél sem tartunk, de már sikerült négyünknek elfáradnia. Mire visszaértünk a házba, már Danielle is ott sürgölődött a konyhában.
-Na ki vagyok? - kérdeztem miközben kezemmel szemét takartam el.
-Hát ha nem Harry egyik újabb jelöltje vagy, akkor valószínűleg te vagy a drágalátos Helena Payne! 

-Talált! - vigyorral az arcunkon öleltük meg egymást, majd besegítettem neki a sütögetésben. Számtalanszor bocsánatot kért, amiért egyedül hagyott Daviddel és én ugyanannyiszor mondtam el neki, hogy nem ő tehet róla. Ebéd közben -  ami már szinte vacsorának volt mondható - remek volt a hangulat, és talán életemben először beszélgettem úgy a többiekkel, hogy abból nem keletkezett semmi veszekedés. Rá kellett döbbennem, már nem először, hogy nélkülük most valószínűleg otthon ülnék egyedül a sötét szobában, és csak sírnék és sírnék.. ha csak meg nem próbálkoznék valami durvábbal.. Persze hiányoznak az elvesztett szeretteim, de velük sokkal könnyebb elviselni a bennem rejtőző űrt. Liam és Danielle szinte egyszerre álltak fel az asztaltól, hogy átnyújthassák közös ajándékukat.
-Srácok ezt egyáltalán nem kellett volna...
-Hidd el örülni fogsz neki! És különben is rád fér a kikapcsolódás. - Liam arcán valami furcsa, letörölhetetlen mosoly ült, így kicsit félve nyitottam ki a dobozt, amiben nem más, mint repülőjegy volt. Ami a furcsaságot okozta, hogy kettő jegy volt, nem egy.
-Öhm.. ez elképesztő srácok és tényleg hálás vagyok érte, de.. miért van két jegy? - bátyám arcán a letörölhetetlen vigyor még szélesebb lett.
-A szülinapos is veled megy! Boldog szülinapot Louis! - mondták szinte kórusban. Egyszerre lett rajtam úrrá az izgalom, némi boldogság, félelem és éreztem, hogy egész arcom lángokban ég.

~ Awards 4

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a díjat Wh ite-nak! :) I love you girl! :*

1. Tedd ki a blogodra.

2. Írj öt dolgot magadról. 

3. Válaszolj azokra a kérdésekre, amiket feltettek neked! 

4. Tegyél fel öt kérdést azoknak, akiknek küldöd!

5. Küldd tovább 5 blognak! (Csak azoknak, amelyek valóban megérdemlik.)

Ne haragudjatok, hogy most nem írok magamról semmit, de az előzőkben már több pontban is írtam, és most nem jutott eszembe semmi új. :/

3. Válaszolj azokra a kérdésekre, amiket feltettek neked:

• Fiúktól a kedvenc számod?:)
• Az összes! :) De ha választanom kell, akkor a They don't know about us, és a More than this. A lassú számaik valahogy jobban megfognak.

• Kedvenc ország?
• England and England! 

• Hogyan képzeled el magadat 10 év múlva?
• Sosem gondolkodtam még eddig 1-2 évnél előrébb a jövőmet illetően.. de amilyen pesszimista vagyok sok jót nem jósolok magamnak.(: Ha szerencsém lesz dolgozó, boldog anya leszek, egy szerető férjjel az oldalamon.

• Mit gondolsz a tini mamikról?
• Nincs velük bajom, nem is ítélem el őket. Valószínűleg meg van az oka annak, hogy valakinek miért lesz fiatalon gyereke.

• Mennyi időt szánsz a blogodra?
• Minden nap ránézek, az új részeket órákig képes vagyok írni, javítgatni, hogy minél jobb legyen. Szóval szerintem pont eleget.(:

~ 9. Back in my life!

Hello my darlings!
Először is nagyon-nagyon köszönöm a pozitív visszajelzéseket, díjakat, hozzászólásokat és a feliratkozásokat! Hihetetlenek vagytok! És köszönöm azoknak az embereknek is, akik lelket öntenek belém, akikért érdemes írni! (: Ennyit a csöpögős szövegről, mivel egy rossz hírrel is szolgálnom kell.. úgy néz ki jövőhéten nem tudok új részt hozni, bizonyos okok miatt.. szóval csak két hét múlva olvashatjátok az új részt! I'm sorry! 
Azért remélem az új rész elnyeri a tetszéseteket! Jó olvasást! x

,,Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy a környezetében senkiről sem akar példát venni. A családjáról, a barátairól, de még önmagáról sem. Csak menekülni akar. Elhúzni a búsba onnan ahol éppen van. Aztán jön egy fordulat.. bekattan valami, és az ember érzi, hogy változás következik.. sőt, már be is állt. Többé már semmi sem lesz a régi, és az az érzés.. felülmúlhatatlan."

~ Louis szemszöge ~

 

Mikor fel vettem Liam mobilját, és meghallottam egy rémült lány hangot semmi jóra nem számítottam. Tudtam, hogy Ő az. Sofőrünk (aki nem volt más, mint Liam) belelépett a gázba, és lehet hülyén fog hangzani, de tudtam hova kell mennem, miután megtudtam merre is van a lány, akiért mind aggódunk. Az érzéseim nem is tévedtek, de mikor odaértünk olyan kép fogadott bennünket, amire egyikünk sem számított. Borzalmas volt, senkinek nem kívánom a látványt, és, hogy egy ilyet akár átéljen. Nem egyszer vetkőztettem le Helenát a tekintetemmel.. igen, sokszor elképzeltem már meztelenül, de mit csináljak, én is pasiból vagyok?! Viszont ahogy, ott ült tehetetlenül, megalázva annak a görény lábai előtt melltartóban és nadrágban.. bár ne láttam volna. Elindultam, hogy beverjem annak a szemétnek a képét, de Harry a vállamnál fogva visszarántott.
-Őt is bántani fogod! - Én bántani? Az egyetlen lányt, aki hatással van rám? Nevetséges.. de sajnos legjobb barátomnak ismét igaza volt. Akaratlanul is bántanám, mivel nem jutok közelebb Davidhez, ha csak őt arrébb nem lököm.. okos.. a rohadt életbe! Tekintetem, mely eddig izzott a dühtől, most eltorzult. Arcomra kiült a sajnálat és könny gyűlt a szemembe, mikor Helenára néztem. Szerencsére a rendőrök hamar megérkeztek és elvitték a két gyökér gyereket.. és még Hel azt akarta, hogy az egyik ne kerüljön börtönbe.. mi ütött ebbe a lányba?! Hazafele végig Liam karjai közt volt, keze sebbekkel teli, alsó ajka pedig felrepedt.. de nekem még így is gyönyörű volt. Egy sóhaj hagyta el a számat, mikor kiszálltunk a kocsiból, és a ház felé vettük az irányt. Mindenki Helena arcát pásztázta. Megállt a nappali közepén, majd lassan, szinte belesett Liam karjai közé. Sosem láttam még ennyire gyengének.  Miután Liam elkészítette a húgának szánt italt, én vittem fel azt. Bekopogtam és ő mosollyal az arcán nyitott ajtót.
-Louis. - mondta ki a nevemet egy sóhajtás kíséretében, amit nem igazán tudtam hova tenni, de ennek ellenére én mosolyogva válaszoltam.
-A tea megérkezett.
-Köszönöm. - tekintetem végig az arcát pásztázta. Egyszerűen nem tudok betelni a látványával, még így sem, hogy szerinte borzalmasan néz ki foltokkal a testén. 
-Nagyon fáj? - kérdeztem halkan. Furán nézett rám, és teljesen jogosan.. ennél nagyobb hülyeséget nem is kérdezhettem volna..Fejemet megrázva álltam fel az ágyról, s indultam meg az ajtó felé.
-Louis! - szólt utánam. - Ne menj el! 
-Mi? - Azt hittem rosszul hallok..
-Maradj itt! Kérlek!- lassan indultam meg vissza az ágyhoz, mivel azt hittem álmodok, és ha gyorsabban lépkedem, az álom előbb véget ér, mint szeretném. Kezét óvatosan fordítottam magam felé s rémülten nézett fel rám.
-Én nem foglak bántani.
-Tudom.. ne haragudj csak megijedtem.. - tekintete visszacsúszott csuklójára. Bőrén még piroslott a kötél helye. Tönkretették a lányt, aki iránt komoly érzelmeket táplálok.. még azt a minimális bizalmat is sikerült lerombolniuk, amit nagy nehezen felépítettem. Helena szipogni kezdett, majd minden gondolkodás nélkül magamhoz vontam, és szorosan öleltem, de persze csak annyira, hogy össze ne törjem. Borzalmas volt ilyen tehetetlennek látni. Annyira szerettem volna mondani neki valamit.. valamit, ami megnyugtatja. Megmondani neki, hogy mit érzek.. de nem lehet.. Ezek a szavak most nem érnek el hozzá, ő most a saját harcát vívja. Istenem, melyik a fájdalmasabb? Amikor azért sírunk, mert szeretnénk valamit, vagy amikor nem tudjuk, mit akarunk? Most csak egyetlen dolog biztos.. ha a szavakat, amik bennem vannak, kimondtam volna, akkor se tudtam volna megállítani a könnyeit. Óvatosan felvittem az ágy végébe, fejét mellkasomon pihentette. Kezemmel haját simogattam, miközben gondolataim csak körülötte jártak. Nagyjából fél óra múlva Liam kopogtatott az ajtón, mivel indulnunk kellett stúdiózni. Próbáltam minél lassabban kikelni Hel mellől, hogy ne ébresszem fel.
-Naaaa? - húzogatta szemöldökét barátom.
-Mi na? - néztem rá értetlenül.
-Megvolt?
-Jesszusom Harry... de, hogy volt. Eszemben sincs kihasználni.
-Nyugi, nyugi csak vicceltem! - emelte fel kezét, miközben mentegetőzött. - Olyan furcsa vagy vele..
-Törődöm vele. Mi ebben a furcsa?
-Tetszik neked. - jelentette ki, mintha ez lenne a világ egyik legtermészetesebb dolga.
-Miből gondolod?
-Kezded elveszíteni a humorérzéked.. és abból ahogy ránézel..
-És tagadod, hogy tetszik. - lökött oldalba Zayn.
-És, hogy törődsz vele. - mosolygott Niall.
-Nem hagynátok már abba?! Jó oké.. talán tetszik. Tetszik a mosolya, a tengerkék szeme, az, hogy ilyen makacs, határozott és tudja mit akar. Szeretem nézni mikor alszik, szeretek a közelébe lenni és megvédeni mindentől. És igen elképzeltem már úgy is, hogy velem van..
-Neked annyi. - veregette meg a hátamat göndörke, mire felvont szemöldökkel néztem rá.
-Louis ne csináld már.. ha a holdig emeled a szemöldököd, akkor is látjuk, hogy totál belezúgtál Helenába. - kaptam a választ Zayntől.
-Utálom, hogy ennyire ismertek.. de nem  hiszem, hogy Liam örülne neki, hogy ha én rontanám el a húgocskáját.
-Szóval totál belezúgtál Helbe, de nem mered neki elmondani, mert félsz Liamtől?! Bocs haver, de ezen a helyzeten nevetnem kell. - Niall nevetése betöltötte az utcát, amire, az eddig előttünk haladó, szóban forgó személy is felfigyelt.
-Miről maradtam le?
-Semmiről Liam. - vágtam oda a kelleténél ingerültebben, majd Niall-hez fordultam. - Örülök, hogy jól mulatsz.
A srácok még tettek egy két (szerintük) poénos megjegyzést, majd az út további része csöndben telt. Teljesen elvoltam foglalva a gondolataimmal, és azzal amiket az előbb sikerült bevallanom még önmagamnak is. Beleszerettem.

~ Helena szemszöge ~

 

 Mikor felkeltem sajgott minden porcikám és óvatosan kezdtem el nyomkodni foltjaimat, amik még mindig fájtak. Nem tudom mennyit aludhattam, de mikor kinéztem az ablakon egyértelműen sötét volt. Átaludtam volna az egész napot?! Mivel egy kis zuhanyzásra vágytam, elindultam egy cicanadrággal és egy fekete fölsőben a kezemben, a fürdő felé. Hagytam, hogy a víz végig folyjon a hajamon, és a testemen, miközben csak agyaltam és agyaltam. Elgondolkodtam a múltamon, végig gondoltam mindent, ami a héten történt, a tegnapi napot, mindent. Számításba vettem a fél életemet. Azt az életemet, amit akkor éltem, amikor nem is voltam önmagam. Helena Payne, aki eltaszít magától mindenkit és nem törődik senkivel és semmivel.. nem, ez nem én voltam. Ideje visszatérni a régi kerékvágásba, újra sokat mosolyogni, élvezni az életet, és megtanulni szeretni, ami jó nekem. Talán még a táncot is újra kezdem. Igen.. holnap fel is hívom Danielle-t és meg mondom neki, hogy elfogadom a csapat ajánlatát és beállok hozzájuk. Hiszen mindig is ez volt az álmom, mindig is a tánc volt az életem. Miért fosztanám meg magam ettől? Mosollyal az arcomon szálltam ki a zuhany alól, hajamat lófarokba kötöttem, fel vettem az egyszerű ruhát, amit behoztam magammal. És ha már a ruháknál tartunk.. Louis-nak igaza van és talán ki kéne dobnom azokat a vackokat, amik nem is az én méreteim. Louis.. ha tudná mennyi mindent köszönhetek neki! Talán pont miatta akarok megváltozni. Azt akarom, hogy észre vegyen! Szintén hatalmas mosollyal az arcomon baktattam le a konyhába, ahol készítettem magamnak egy csésze teát és beültem vele a tv elé, hogy megnézzek egy jó horror filmet. A srácok tudtommal a stúdióba vannak és így legalább biztosan megvárom őket. Már legalább fél órája nézhettem a filmet, mikor fázni kezdtem, így a kanapé végében lévő piros kockás inget magamra kaptam. Zayn csak nem fog megharagudni, hogy kölcsönvettem. Össze gömbölyödve ültem és imádkoztam, hogy a főszereplő ne nyissa ki az ajtót, majd mikor mégis kinyitotta eltakartam a szemem, mire egy kéz érintette meg a vállam. Ijedtemben hatalmasat sikítottam és a csészém tartalma a földön kötött ki. A szobát nevetés hangja töltötte be, én pedig még mindig próbáltam szabályosan venni a levegőt.
-Idióta! Meg akarsz ölni? - kezdtem el ütögetni bátyám vállát.
-Bocsi! Látnod kéne az arcodat! - az öt fiú már könnyűket törölgetve nevettek, de nem is törődve velük indultam meg a felmosóért. Feltakarítottam a kiömlött teát, majd visszafordultam a filmhez, de öt ilyen dumagéppel elég nehéz volt koncentrálni. Megadva magam kikapcsoltam a tv-t és feléjük fordultam.
-Szóval? - oldalra néztem és két zöld szempárral találtam magam szemben.
-Hmm?
-Megmutatod a tetkód? - tátott szájjal meredtem rá. Erről meg honnan tud?
-Milyen tetkó? - értetlenkedett Liam.
-Ne már, hogy ti nem vettétek észre.. - forgatta a szemeit Harold, és mivel mindenki értetlenül nézett hol rám, hol Harryre gondoltam más nem vette észre. Felálltam és lassan kezdtem el felhúzni pólómat. Niall vigyorogva próbálta meg eltakarni Louis szemét persze sikertelenül. Mindenki közelebbről meg vizsgálta a "stay strong" feliratot, majd elismerően bólintottak. Persze csak kedves testvérem nem tudott leállni a faggatással.
-Mikor csináltattad?
-Az nap mikor elmentél. És mielőtt további kérdéseket tennél fel nem kellett hozzá az engedélyed.. Sam bácsi megadta. - ő is bólintott, és leállt a kérdezősködéssel, szóval rajtam volt a sor.
-Egyébként ha a szemem nem csal nem csak nekem van tetoválásom. Néztem jelentőségteljesen az öt fiúra.
-Héj, nekem nincsen! Ha lenne az csak is a fenekem..
-Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem Niall. - majd a többiekre néztem és Harry épp a pólóját kezdte el levenni, mire tátott szájjal bámultam rá.
-Mivan? Látni akarod nem? - vigyorgott kajánul, majd folytatta ruhája levételét. Alaposan végig pásztáztam szememmel felső testét, mire óriási vigyor ült ki arcára. Meglehetősen szép tetkói voltak, bár némelyiknek nem láttam értelmét.
-Ne bízd el magad Styles! - forgattam szemeim, majd Zaynre pillantottam. Ő is boldogan mutatta meg tetoválásait, majd Liam következett. Kezemmel végig simítottam karján lévő tetoválásán, majd hangosan felolvastam a csuklóján lévőt.
 -Csak az idő fogja megmondani... hmm.. ezt magam sem mondhattam volna szebben. - mosolyogtam, majd Louis felé vettem az irányt, aki újra elővette féloldalas mosolyát. Ha tudná, hogy ezzel a mosollyal képes lenne megölni..
-Jó reggelt szépség! - suttogta fülembe, miközben felhúztam ingének ujját. Hátamon jól eső borzongás futott végig, amit még szélesebb mosollyal fogadott.
-Neked is. - válaszoltam halkan. - Úgy látom itt mindenki madár mániás.
-Na én megyek, elteszem magam holnapra. - jelentette ki Zayn egy ásítás kíséretében. - Mellesleg jól áll az ingem. - kacsintott, majd a szobája felé vette az irányt, majd őt követték a többiek is. Kivéve egy valakit.
-Nem vagy fáradt?
-Louis, végig aludtam az egész napot. Teljesen fitt vagyok!
-Akkor még egy film?
-Te nem akarsz lefeküdni? Egész nap dolgoztatok.
-Tudom.. hidd el szívesebben néztem volna még, ahogy alszol. - éreztem, ahogy arcom elönti a pír. Louis megütögette a mellette levő helyett, jelezve, hogy üljek le mellé. Betett egy DVD-t, de nem nézte sokáig. Nagyjából tíz perc múlva arra lettem figyelmes, hogy mellettem szuszog. A világ egyik legszebb hangját hallgattam, és akaratlanul is, de hajával kezdtem játszani. Egész este el tudtam volna nézni. Sosem értettem a szerelmes pároknak ez miért olyan felemelő érzés, de most már értem. Louis nyugodt és kissé gyerekes arca, melyet most csak a borosták tettek férfiasabbá, engem is megnyugtatott, és attól függetlenül, hogy egyáltalán nem voltam fáradt, halk szuszogásától álomba merültem a karjaiban. Pedig ha most még mindig az a Helena lennék, akit mindez hidegen hagy.. most valószínűleg Louis egyedül feküdne én pedig még mindig a horror filmet élvezném egyedül.. de ennek vége! Vissza a régi életembe!
Másnap reggel mikor felkeltem Louis nem volt mellettem és egy percre pánikba estem. Majd mikor megláttam mosoly terült arcomra.
-Ti meg mit csináltok? - kérdeztem az öt srácot, akik épp egy fával babráltak.
-Minek látszik? - húzta fel szemöldökét Harry.
-Kint esik a hó! - ugrándozott Niall örömében. Követtem tekintetét kifelé az ablakon. A hó tényleg csodásan esett és minden utca fel volt díszítve. Ennyire nem lennék képben a dolgokkal?!
-Boldog Karácsonyt húgi! - nyomott egy puszit fejem búbjára Liam. Ma lenne karácsony és én teljesen elfelejtkeztem róla?!

~ 8. Please, stay!

 

,,Ha lenne két kívánságom, azzal kezdenék, hogy ebben a percben legyél mellettem.. a második az lenne, hogy ez a perc tartson örökké."

~ Liam szemszöge ~

 

Már egy órája, hogy Danielle megérkezett és azt mondta, hogy Helena is hamarosan megérkezik, csak találkozott valami gáz kinézetű barátjával.. érzem, hogy valami nem stimmel. Ide-oda járkálok a nappaliban, Louis idegesen az ujjait tördeli, Niall csak mered maga elé, Zayn és Harry pedig beszélgetéssel próbálják leplezni nyugtalanságukat. Gyönyörű barátnőm pedig már az első perctől fogva magát okolja, amiért húgom eltűnt. Arcát hol tenyerébe temeti, hol csak a földet pásztázza tekintetével. Kezeit kezeim közé vettem, és nem először mondtam el neki ugyan azt a monológot. Persze hiába.
-Kicsim! - kezdtem bele - Nem a te hibád! Hel iszonyatosan makacs, és ha meg kérted volna, hogy maradjon veled, és ne menjen csak azért is ment volna!
-Vele kellett volna maradnom! Fogalmam sincs, hogy tudsz ilyen nyugodt maradni Liam. Életemben először azt kívánom, bárcsak kiabálnál velem, amiért ennyire hülye és felelőtlen voltam! - láttam, hogy küszködik könnyivel, így csak magamhoz vontam és szorosan öleltem. Feje búbjára egy csókot nyomtam, majd dúdolni kezdtem, hogy megnyugtassam. Egyáltalán nem voltam nyugodt, sőt fel tudtam volna robbanni! De már csak Dani miatt is muszáj volt megtartanom a látszatot. Mikor édes szuszogását meghallottam, elmosolyodtam, majd felvittem a szobámba. Puszit nyomtam szép arcára, majd halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Mikor vissza értem a nappaliba nem bírtam tovább, és az idegesség eluralkodott rajtam. Újra járkálni kezdtem, néha ujjaimat tördeltem, majd remegő testtel ültem le.
-Én ezt nem bírom! - pattant fel Louis. - Liam, könyörgöm próbáld meg újra felhívni!
-Már nem egyszer próbáltam.. - sóhajtottam. Fura, de mintha Lou idegesebb lett volna, mint én.. Na jó még sem. Ha az a srác akivel, most Hel van, bántani meri.. mindenki megismeri Liam Payne sötét oldalát.
-Kérlek! - könyörgött Louis fájdalmas arckifejezéssel.
-Oké, oké.. - telefonomat előhúztam zsebemből. Gyors hívóból kikerestem Hope nevét (ha megtudja, hogy így mentettem el a számát, letekeri a fejem) és tárcsázni kezdtem. Szomorúan ráztam meg a fejem, mikor újból kiderült a számunkra, hogy testvérem telefonja ki van kapcsolva. Louis-val összenéztük és láttam, hogy ugyan arra gondolunk. Míg ő hozta a kocsikulcsokat én a kabátomért indultam.
-Ti meg hová mentek?
-Szerinted göndör?
-Ilyen sötétben nem fogtok semmit találni. Inkább hívjuk a rendőröket.
-Jesszusom Niall ez előbb is eszedbe juthatott volna! - ez eddig, hogy nem jutott eszünkbe?! Mikor Niall kimondta a "rendőrök" szót Zayn azonnal tárcsázni kezdett és szerencsére negyed óra alatt meg is érkeztek. Megmutattunk nekik pár fényképet Helenáról, elmeséltük mikor és hol tűnt el. Fél órás beszélgetés után, megkértem a rendőröket, hogy meg se említsék a médiának, hogy van egy húgom, és mivel a rendőri eskü kötelezi őket nem tehettek kérésem ellen semmit. Az egyik, valamivel idősebb rendőr, kért tőlünk egy-egy aláírást, mivel van egy hat éves lánya, és kérését természetesen szívesen teljesítettük. Miután elmentek mindenki a saját aggodalmas gondolataival vonult be a szobájába, de tudtuk, hogy egyikőnk sem fog nyugodtan aludni. Én is követtem a többiek példáját, és egy nyugtató zuhany után befeküdtem szerelmem mellé az ágyba. Danielle még mindig édesen feküdt az ágyamba, a falnak fordulva. Tudtam, hogy holnap szintén próbája lesz, ahogy nekem is, de nem volt szívem felkelteni és hazaküldeni a többi cuccáért. Azzal is teljesen tisztában voltam, hogy a holnapi próba más lesz. Finoman átöleltem a mellettem fekvő lányt, majd egy puszit nyomva arcára én is álomra hajtottam fejemet.

~ Helena szemszöge ~

Fel akartam kelni. Ki akartam nyitni a szemeim, de nem ment. Úgy éreztem azonnal szét égne a retinám, ahogy kinyitnám őket. Mocorogni kezdtem, mikor végre az éles fény helyét a sötétség vette át. Sötét volt, csak egy kis lámpa éget, s valószínűleg eddig az okozott fájdalmat szemeimnek. Miután a szemem hozzászokott a sötétséghez egy alakot véltem felfedezni a szoba másik végében.
-Hol vagyok? - kérdeztem halkan. Fel akartam állni, de ekkor éreztem, hogy kezeim az ágy hátához vannak kötözve. Sőt, igazából csak ekkor tűnt fel, hogy egy ágyon ülök.
-Nálunk. És ne próbálj meg elmenekülni! - mondta egy fiatal, bizonytalan hang. Lehet, hogy ő is fél? Próbáltam vissza gondolni a tegnap estére, de csak néhány kép ugrott be. Először Danielle arca, majd a tánc, a közös ebéd, és végül eljutottam apám gyilkosainak egyik tagjához. Akivel most beszélgetek, talán a harmadik emberük. Gyilkosokkal vagyok körülvéve.. remek. Kabátomat kezdtem keresni, de nem találtam sehol, így vele együtt a telefonom is eltűnt.
-Ne mozogj! - a sötét alak felém indult, s ekkor láttam meg fiatal, ijedt arcát. Alig lehetett több tizennégynél.
-Kérlek! Muszáj telefonálnom. - mondtam a tőlem telhető leghatározottabb hangon. Láttam, hogy gondolkozik, majd megadta magát. A földön heverő kabátomba kezdte keresgélni a mobilom.
-Hol van? - kérdezte olyan halkan, mintha azt hinné, valaki meghallja rajtam kívül.
-Másik zseb. - mondtam neki gyorsan.
-Lemerült. - jelentette ki csalódottan. Valahogy fura volt ez a helyzet.. itt ülök megkötözve, velem szemben egy gyilkos, aki épp segíteni próbál, s talán jobban félt, mint én.
-Nem te voltál, aki ide hozott, ugye? - kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét.
-David volt, a bátyám. Én Steven vagyok. - félénken, mosolyogva mondta ki nevét.
-Helena. - mosolyogtam vissza rá bátorítóan. Hirtelen húzta elő nadrágja zsebéből telefonját, majd mikor a kijelzőre nézett eltorzult az arca. A beszélgetés nem tarthatott tovább két percnél, de annál borzalmasabb lehetett a kis Steven számára.
-Mindjárt itt lesz. - mondta zaklatottan. - Gyorsan intézd el! - kezeimet kikötözte, majd a kezembe nyomta mobilját. Egy gyors pillantást vetettem Stevenre köszönet képen, majd beütöttem Liam számát. Két csörgés után fel is vette.
-Igen? - szólt bele még kicsit rekedtes hangján. Na jó most vagy felkeltettem az éjszaka közepén vagy reggel van.
-Louis?!
-Helena? Te vagy az? - kérdezett vissza rémülten.
-Miért van nálad a bátyám mobilja?
-Mert Liam vezet. Hol vagy? Nem esett bajod?
-Eddig nem.. és hol is vagyok? - fordultam Steve felé. Szét húzta a  függönyt, hogy kilátást nyernek, így valami utasítást tudtam adni Louisnak.
-Egy emeletes ház szobájában. Ha kinézik pont rá látok a London Eye-re és a St. Thomas kórházra. Így nagyjából ide tudtok találni? - kérdeztem kétségbeesetten.
-Azt hiszem tudom hol vagy. Lépj a gázra Liam! Azonnal ott vagyunk!
-Siessetek. - visszacsúsztattam a fiatal fiúcska kezébe a mobilját, majd hangokat hallottunk. Steven hátrálni kezdett az ajtó felé. Egy magas, fekete hajú, nagyjából velem egyidős férfi lépett be a szobába. David.
-Na végre, hogy felébredtél gyönyörűm! Most már kezdhetünk szórakozni. - mondta kaján vigyorral az arcán, miközben felém közeledett. Leült velem szemben az ágyra, majd a pulcsim cipzárját kezdte lefele húzni. Jobb kezem arcán csattant, mire idegesen öccsére nézett.
- Tudtam, hogy semmit nem tudsz jól csinálni! Azonnal kötözd vissza! - Steven egy "sajnálom"-ot tátogott, majd kezeimet vissza kötözte az ágy végéhez. Fejemet megráztam, hogy tudja nem haragszom rá, hiszen ő nem tehet semmiről.. David egy kamerát adott a kezébe. - Ezt ne szúrd el! - nézett öccsére szigorúan. Tudtam mire készül, és hányni tudtam volna undoromban.
-Legalább neki hagy ne kelljen végig néznie a mocskos játékodat! - szűrtem fogaim közt a szavakat.
-Ne aggódj ő is élvezni fogja. - Arca az enyém felé közelített, de nem hagytam, hogy megkapja, amit akar. Arcomat elfordítottam és David minden érintésétől rosszul voltam. Undorítóan kezdte el csókolgatni a
nyakamat, miközben a pólómat is lehámozta rólam, majd arcomat erősen összeszorította, hogy ajkamra nyálas csókokat adjon. Fintorogva próbáltam ellenállni minden tettének, sikertelenül, s még egy pofont is kaptam tőle, ami elképesztően fájt. Mikor már tudtam, hogy felesleges ellenállnom erősen ajkamba harapott, mire az vérezni kezdett.
-Jó kislány! - suttogta fülembe. Már épp melltartómtól próbált volna megszabadítani, mikor kivágódott az ajtó és egyszerre vagy tíz ember akart beférkőzni rajta. Ekkor láttam meg az öt ismerős arcot, akik fájdalmasan néztek rám,  míg én ott ültem az ágyon vérző szájjal, teljesen megalázva. Niall ijedtében a szájához kapott. Ekkor David felrángatott az ágyról és olyan erővel szorította össze a kezeimet, hogy összeestem, így a lába elé kerültem. Egy halk, fájdalmas nyögés hagyta el a számat, mire többen is felmordultak az ajtó irányából.
-Azonnal engedd el! - a fiúk egy emberként indultak meg fogva tartóm felé, de míg én előtte tehetetlenül térdeltem, nem tehettek semmit.
-Ne! Nem akarom, hogy titeket is bántson! - mondtam már a könnyeimmel küszködve, mivel David szorítása még mindig nem engedett.
-Hel! - szólított nevemen Louis. Szemében mintha könnyeket véltem volna felfedezni. Ekkor rendőrök jelentek meg az ajtóban és annyira gyorsan történt minden, hogy észre sem vettem mikor Liam leborult elém, és azon volt, hogy engem felállítson. Davidet két rendőr vitte el, majd egy Stevent próbálta meg kituszkolni az ajtón.
-Őt ne vigyék! Ártalmatlan! - szóltam a rendőr után. - Kérem!
-Sajnálom kisasszony, ezt majd a bíróság eldönti! - szólt a rendőr - Szeretné, hogy elvigyük a kórházba?
-Nem. Megleszek, köszönöm. - bólintott, és az összes rendőr eltűnt. Liam talpra segített, és most Zayn fájdalomtól izzó tekintetével találtam szembe magam. Átnyújtotta a ruháimat, majd Niall finoman átölelt. Hirtelen ölelésétől kicsit felszisszentem, mivel mindenem sajgott.
-Ne haragudj! Nagyon fáj?
-Nem, jól vagyok. És ne nézzetek már így! -kérleltem őket.
-Remélem örökre a börtönbe rohad az a szemét!
-Én is. Csak szegény Stevent sajnálom. - Liam kérdően nézett rám. -Segített. - szerencsére nem kérdezősködtek tovább, hagyták, hogy nyugodtan felöltözzem. Szinte minden mozdulat fájt, amit a karommal csináltam, így párszor fel is szisszentem, és sikerült néhány ilyen pillanatot elkapnom, mikor Louisnak eltorzult az arca. Borzalmas volt látni az arcukat, minden fájdalom amit éreztem, visszatükröződött arcvonásaikról. A hazafele út csöndben telt, senki nem akart a pár perccel ezelőttiekről beszélni. A házba lépve ledobtam minden cuccom, és Liam felé fordultam.
-Köszönöm.. hogy megmentettetek. - az erőm teljesen elhagyott, ezáltal Liam karjaiban kötöttem ki, aki nyugtatóan simogatta fejemet.
-Nincs mit köszönnöd! A bátyád vagyok és az a feladatom, hogy vigyázzak rád! Kérsz valamit?
-Egy tea jól esne.
-Oké. Addig zuhanyozz le. - nyomott egy puszit homlokomra, és megfogadva a tanácsát indultam meg a fürdő felé. A ruháimat összetépve dobáltam le a földre. Nem akartam emlékezni semmire, abból, ami ma történt. Talán ez is segít felejteni. A zuhany alá álltam, és hagytam hogy a víz megtámadja a foltokkal teli testemet. Még az is fájt, ahogy a víz érinti a bőrömet.. egyszerűen szánalmasnak éreztem magam. Kimásztam a zuhany alól és valami olyan fölsőt kerestem, ami eltakarja a legtöbb foltomat. Belenéztem a tükörbe, de teljesen más lány nézett vissza rám. Haja gubancokban volt, alsó ajka feldagadt, és lila foltok lepték el a testét. Egy sóhaj kíséretében telepedtem le az ágyam szélére mikor kopogtattak az ajtón. Liamre számítva mosolyogva nyitottam ki azt.
-Louis. - mondtam ki a nevét halkan. Pont neki nem kellett volna ilyen állapotban látnia..
-A tea megérkezett. - nyújtotta át a gőzölgő italt.
-Köszönöm. - beinvitáltam a szobába, majd helyet foglaltunk az ágyon. Szürcsölgetni kezdtem az italt, de Louis folyamatosan rajtam tartotta a tekintetét, ami egy idő után elég zavaró volt.
-Nagyon fáj? - kérdezte halkan. Miután ő is rájött, hogy ennél nagyobb marhaságot nem nagyon kérdezhetett volna, meg rázta a fejét és az ajtó felé indult.
-Louis! - szóltam utána. - Ne menj el!
-Mi? - fordult vissza csillogó szemekkel.
-Maradj itt! Kérlek!

~ Awards 3

Miután megkaptad a díjat...

...tedd ki a blogodra!Ha ez kész...

...írj öt dolgot magadról!Ha ez is kész...

...válaszolj azokra a kérdésekre,amiket feltettek neked!És ha ez is kész...

...tegyél fel öt kérdést annak,akinek küldöd!Végül...

...küldd tovább öt embernek :]

A díjat ismét nagyon-nagyon köszönöm Kyra-nak! (Fogalmam sincs mivel érdemeltem ki..)

5 dolog magamról:

1. Kedvenc sportom a röplabda.

2. Képes vagyok perceket sírni a szomorú, vagy a nagyon szép szerelmes történeteken.

3. Mindig is állatokkal szerettem volna foglalkozni, de ahogy kezdtem felnőni, valahogy le is mondtam erről az álmomról..

4. Mindig is volt valamilyen háziállatom. :) (Most épp egy nyuszink van)

5. Szeretném körbeutazni a Földet!

Kérdések:

1. Mi a véleményed Zayn új hajáról? (micsoda érdekes kérdés xD)

Nagyon szexi! Szívesen beletúrnék. :$ :D

2. Hogyan szeretted meg a One Direction-t?

Bevallom először nem szerettem őket, mivel még a csapból is ők folytak. De aztán (húgomnak is köszönhetően) egyre többet hallgatom a zenéjüket, és ma már nincs olyan nap, hogy az egyik albumot meg ne hallgatnám tőlük. Teljesen beléjük zúgtam!

3. A történetedben a főszereplő lány mennyire kapcsolódik a személyiségedhez?

Fuu ez egy nagyon jó kérdés! De szerintem teljes mértékben.. ugyan olyan pesszimista, akaratos és makacs, mint én, és a világnézete is igen csak hasonló az enyémhez. Persze még a blog elején vagyok, így az olvasók még nem nagyon ismerhetik.. de ahogy jönnek a részek, úgy alakul ki Helena személyisége is, és remélem mindenki a szívébe zárja majd! :)

4. Szerinted létezik fiú-lány barátság?

Igen! :) Itt vagyok rá élő példának, mivel már több, mint 16 éve van egy fiú legjobb barátom. 

5. Te hiszel a természetfeletti lényekben? (értsd vámpír, varázsló, boszorkány, démon)
Néha eljátszom a gondolattal, hogy igen, léteznek. De aztán sajnos rájövök, hogy még sem. Pedig bírnám! :)

A díjat pedig egy fantasztikus írónak, és inspirátoromnak (van ilyen szó?!) küldöm, méghozzá Wh ite-nak! :)

~ 7. Feelings

„Bárcsak lennének szavak, amik leírják ezt az érzést. Bárcsak lenne valami, ami ha csak egy pillanatra is, de véget vet neki. Bárcsak ne érezném ezt. Bárcsak ne kéne rá gondolnom. Sohasem éreztem még ennyire szánalmasnak magam. Sohasem voltam még ennyire elveszett. Sohasem féltem még ennyire. Bárcsak egy kicsivel okosabb és erősebb lennék most. Bárcsak tudnám mit kell tennem...Bárcsak meg tudnám tenni...”

~ Louis szemszöge  ~

Ott állt Ő. A falnak dőlve, rám mosolyogva. Rám! Mikor hangját meghallottam egyből rá emeltem tekintetem, hiszen nem tudok neki ellenállni. Valami fura dolog vonz hozzá.. talán ő sem tudja, mennyire hatással van rám. Olyan, mint a mágnes. Nem tudom elmagyarázni mit érzek, de az biztos, hogy ilyen még nem történt velem. Ez a lány felforgatta az életemet.. valójában még nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e vagy sem. Újra elmerültem gondolataimban, amiből most Hel zökkentett ki. Lehuppant mellém az ágyra, majd tekintetét a kezemben lévő tárgyra szegezte.
-Hogy tetszett? - mutattam fel neki a DVD-t mosolyogva. Mikor nem kaptam választ, felnéztem és láttam, hogy kérdőn néz rám. - Mi van? - néztem vissza rá ugyanolyan értetlenül. - Nem tetted vissza. És mivel csak te voltál itthon..
-Jó, oké, lebuktam! - emelte a plafon felé tekintetét, majd hátravetődött az ágyba. - Nagyon tetszett. - mondta zavartan, és mintha el is pirult volna.
-Min gondolkozol? - arca, ami máskor határozottságot sugallt, most annyira törékeny volt. Szívesen magamhoz öleltem volna. Én is hátra dőltem ágyában, majd tekintetemmel arcát kezdtem fürkészni. Úgy nézte a plafont, mintha arról minden válasz leolvasható lenne.
-Sokat változtatok azóta..
-Á csak külsőleg! A belsőnk ugyanolyan. - nevettem, de nem nevetett velem. Majd előálltam az ötlettel, amiért valójában itt vagyok. - Mit szólnál, ha újra megnéznéd? De most velem? - Arcát felém fordította és egy "most komolyan mondod?" nézéssel fürkészte tekintetem. -Ne már! Jó lesz! Megígérem, hogy nem mozdulok rád.
-Mernéd meg.. - ült fel szemét forgatva.
-Hidd el mások ölnének értem! - mondtam huncut vigyorral, mire Hel arca teljesen megváltozott. Ajkába harapott, majd mind aki maga sem tudja mit tesz, megrázta a fejét s fel állt mellőlem.
-De én nem vagyok egy őrült rajongó.. nem fogsz egy kis filmezéssel levenni a lábamról.
-Örülök neki, hogy nem vagy az. - mondtam teljes komolysággal a hangomban. - Melletted megnyugodok. Már csak az hiányzik, hogy te is el kezdj sikítozni. - Pár percig csak egymás szemét néztük. Amikor azokba a szemekbe nézek.. minden megszűnik. Valahogy tényleg megnyugtat. Halványan elmosolyodtam, és, hogy ne vegye észre, újra beszélni kezdtem.
-Szóval DVD és popcorn! - pattantam fel.
-Hűha! Popcorn is lesz?! Na ez aztán a visszautasíthatatlan ajánlat!
-Ahogy mondod! - elindultam a konyha felé, de egy percre megtorpantan. Helena épp az ajtó előtt állt és pulcsiját kezdte levenni, ami alatt csak egy szürke top volt. Zavaromban forgolódni kezdtem a szobában, majd mikor az egyik székre helyezte felsőjét, bevallom, rendesen szemügyre vettem. Elképesztő alakja van, és ha ez még nem lenne elég a fekete farmer nadrágja még jobban kiemelte fenekét, amit egyébként a kettővel nagyobb számú pulcsi eddig takart.
-Na jó! Helena Payne elmondanád miért viselsz kettővel nagyobb számú ruhát? A legtöbb lány ölne, ha ilyen alakja lehetne, te meg takargatod.. - mikor Hel már leesett állal bámult rám, lenyeltem a további dicséreteket, amik kikívánkoztak volna.
-Louis! - szólt rám. - Megtennéd, hogy befejezed a bámulást? Utálom a testem, utálom az egész lényemet, ha ez még nem lett volna eddig világos..
-De miért? - észre sem vettem, hogy egyre közelebb kerülök hozzá. A lábaim önálló útra keltek, a szoba másik végében álló lány felé.
-Csak, Louis! Inkább hozd azt a popcornt! - majd finoman kilökött a szobából.

~ Helena szemszöge ~

Az a féloldalas mosoly.. igen egyszer Louis mosolya fog megölni.. ha nem a szeme.. vagy, ha nem a hangja. Akaratomon kívül is ajkamba haraptam és úgy bámultam rá, de szerencsére gyorsan észbe kaptam. Még az a gondolat is, hogy épp Louis-ról ábrándozom.. ijesztő. Nem kerülhetek túl közel hozzá, ahogy a többi taghoz sem. Mindennek megvan az oka, ahogy ennek is. De tudom mit csinálok, és tudom, mit miért teszek! Jobb megelőzni a bajt.. Loui egy popcornnal teli tállal tért vissza. Mosolyogva lépett be az ajtón, mikor én már az ágyam végében üldögéltem.
-Tudod, Liam elég aggodalmas. Épp most ígértette meg velem, hogy egy ujjal sem érek hozzád.
-Na nem mintha hagynám..
-Jaj Hel..
-Mi van? - néztem rá felvont szemöldökkel.
-Semmi. - megrázta a fejét, majd leült az ágy szélére. Mielőtt betette volna a DVD-t a gépem háttérképét nézegette. - Hiányzik?
-Elképesztően. És nem is ismertem.. ez annyira.. nem is tudom megfogalmazni. Éreztél már olyat, hogy találkoznod kell valakivel, aki megváltoztathatja az életed? Valakivel, akit ha megtalálsz úgy érzed eljött a boldogság, és úgy vonz, mint a mágnes? Pedig nem is ismered.. egyszer csak felbukkan és nem tudod elengedni..
-Fogalmad sincs róla, mennyire közel jársz az igazsághoz.. - mondta egy sóhajtás kíséretébe, miközben végig  fogva tartott szemeivel. Mintha pontosan tudná miről beszélek. Szinte minden érzelem leolvasható az arcáról és nem is törődik vele.
-Miért nézel így rám? - kérdeztem zavartan, de szememet még mindig nem tudtam levenni arcáról.
-Annyira más vagy.. - lehet képzelődtem, vagy csak az agyam játszott velem, de mintha Louis arca az enyém felé közeledett volna. Szememet lesütve fordítottam el arcomat. Megköszörülte torkát, majd újabb kérdéssel bombázott.
-Anyukád táncolt?
-Igen. Balettozott, mint a kép is mutatja. Még valamikor apa adta oda ezt a képet sok másikkal együtt.. de.. most már tedd be a lemezt. - böktem a kezében lévő tárgyra, és ezzel sikerült le zárnom ezt a témát. Kényelmesen elhelyezkedtünk egymás mellett. Néha Louis véletlen(?) megérintette a karomat, amitől bevallom libabőrös lettem. Miközben néztük a srácok turnéját sokat mesélt, mi is történt ott akkor, és hogy mennyire jól érezték magukat. Mosolyogva hallgattam végig a történeteit, míg el nem jött az a bizonyos szám, ami már az első hallgatásra megfogott. És most, hogy Louis is itt volt mellettem, valahogy elviselhetetlenebb volt végig hallgatni. Fal felé fordultam, hogy a mellettem fekvő srác ne láthassa az arcomon végig gördülő sós cseppeket.
-Hel! Minden rendben? - éreztem, hogy felül az ágyban, és hideg kezét az enyémre teszi, amitől újra kirázott a hideg.
-Jól vagyok. - szipogtam.
-De hogy vagy jól, hiszen sírsz! Ne haragudj.. tudhattam volna, hogy a Moments ilyen hatással lesz rád.. - Louis teljesen kiakadt, ezáltal nagyon vicces fejet vágott, amin mosolyognom kellet.
-Amilyen fejet most vágsz, kárpótol a figyelmetlenségért. - mondtam most már felé fordulva. Arcomon még mindig csöndben folytak a könnyek, de a szám, Lou miatt kénytelen volt mosolyogni. De az emlékeket még ő sem tudja eltörölni. Csukott szemmel, csöndben zokogtam, majd hirtelen azt éreztem, hogy a velem szemben ülő srác magához von. Már nem szólt a zene, így tökéletesen tudtam figyelni egyenletes lélegzetvételére, amitől lassan, de kezdtem megnyugodni. Hajamat kezdte el simogatni, és úgy éreztem, hogy épp elég volt ennyi kedveskedés.. már így is túl közel engedtem magamhoz.
-Louis! - bújtam ki öleléséből.- Szeretném, ha most kimennél.
-Mi? Miért? Most mivel bántottalak meg? - hangjában fájdalmat és értetlenséget véltem felfedezni, ami nekem is iszonyatos fájt.
-Nem veled van a baj..
-Mégis elküldesz! Én már nem értelek Hope! - összeszűkült szemekkel néztem rá. Tudja, hogy utálom, ha így hívnak.
-Menj el, most! - Már épp rácsuktam volna az ajtót, mikor kezével megtámasztotta azt.
-Tudod.. nem igazán áll jól ez a szerep..
-Nem tudom miről beszélsz.
-De hogy nem tudod. Ez nem te vagy, még a vak is látja.
-Jó éjt, Louis! - nem ellenkezett többet, így sikerült becsuknom az ajtót, majd lassan bevánszorogtam az ágyamba. Hihetetlenül fáj, amit Louis-val teszek, de ez a helyes. Eddig mindenkit, akit szerettem elvesztettem, így jobb, ha nem kerülök hozzá közel. Pedig ha tudná mennyire megnyugtat a közelsége, hogy az illatától jól eső szédelgés jön rám, hogy szeme kékje örökre képes lenne fogva tartani, és hogy a hangja a legszebb dal a számomra.. Annyira naiv vagyok.. még is, hogy gondolhatok rá, mikor tudom, hogy ő nem olyan érzéseket táplál irántam, mint én iránta.. Csak kedves akar lenni, és sajnál a múltam miatt. Már két éve csak az érzelmeim elől menekülök, és nem tudom meddig bírom még. Tudom, hogy mi sosem lehetünk együtt.. egyszerűen nem illek bele a világába.

Másnap reggel a telefonom pittyegésére keltem. Még is mit akarnak tőlem hajnalok hajnalán? De mikor a kijelzőn Danielle neve állt elmosolyodtam, és nagy lelkesedéssel nyitottam meg a nekem szánt üzenetet.

,,9-kor várlak a tegnapi próbateremben! Remélem oda találsz, és ne késs! ;) Dani. xx"

Köszönöm drága Danielle, hogy hagytál nekem fél órányi készülődési időt! Amilyen gyorsan tudtam felöltöztem, fogat mostam, hajamat összefogtam. Épp száguldoztam lefelé a lépcsőn, mikor beleütköztem Zaynbe.
-Zayn?! Még csak fél 9.
-Jó reggelt neked is! - mosolygott.
-Mennünk kell a stúdióba, de előtte még elugrunk reggelizni. Nem jössz?  - kérdezte Niall. Ekkor vettem észre, hogy igazából már mindenki fent van és nagy készülődésekbe vannak.
-Nem, köszi! Daniellel találkozom. Nektek minden napotok így be van táblázva?
-Ezzel jár a sztár élet. - kacsintott Harold.
-Kösz, amiért emlékeztetsz, hogy én csak egy senki vagyok.. már épp kezdtem elfelejteni. - sóhajtottam. Miért születtem ennyire érzékenynek?
-Nem úgy gondolta. - nézett Liam jelentőségteljesen Harryre. - Hogy-hogy ilyen korán találkozol Danivel?
-Öhm.. igazából nem is tudom.. csak küldött egy SMS-t, hogy találkozzunk.
-Szóval már számot is cseréltetek?
-Nyugi Liam maci, nem lopom el a barátnődet! - kuncogtam, és a többiek is próbálták takarni, hogy jót mulatnak, de nem nagyon ment nekik. Bizony tegnap este Danielle véletlen kikotyogta Liamnek szánt becenevét. - Sőt, örülök neki, hogy megtaláltátok egymást! Kedvelem őt, és igazán illetek egymáshoz.
-Ha még egyszer így hívsz, a csinos kis szádat egy ragasztószalag fogja ékesíteni! És örülök, hogy jól kijöttök. Szerencsésnek érzem magam Danielle mellett. - az arcáról csak úgy sugárzott a szeretet és a büszkeség, és ez engem is boldogsággal töltött el.
-Igen, azt látom. - öleltem át bátyámat mosolyogva. Egy puszit nyomott homlokomra, majd sietősen magamra kaptam a kabátomat, mivel zuhogott odakint az eső. Bár ez Londonban nem meglepő. Ahogy kiléptem az ajtón, valaki utánam szólt.
-Ne kísérjelek el? - tudtam, hogy ki szól utánam. Nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy lássam tökéletes arcvonásait. Előttem volt az a gyönyörű kék szempár. Eszembe juttatta a tegnap estét.
-Nem kell testőr Louis! Amúgy is jobb dolgod van, mint, hogy engem kísérgess. - Azzal tovább indultam minél határozottabb lépésekkel. Még volt tíz percem, így a próbateremben lévő rádiót bekapcsoltam. Egy egészen jó szám ment, és ha úgy se lát senki, miért ne eleveníteném fel egy kicsit a tánctudásom? Ritmusra kezdett mozogni a testem, és igazán jó érzés volt minden feszültséget kiadnom magamból. Minden érzelmemet próbáltam beleadni a mozgásomba. Majd eszembe jutott a múlt, amikor még a tánc jelentett számomra mindent, amikor még nekem is volt saját csapatom, és az a bizonyos nap, amikor bejutottunk az országos döntőbe, amikor elvesztettem az édesapámat. Ahelyett, hogy sírni kezdtem volna a düht, amit éreztem inkább a táncba tettem, így még energikusabbra sikeredett a kis produkcióm. A zene elhallgatott és én is lihegve álltam le. Kicsit kijöttem már a gyakorlatból. Ekkor tapsviharra lettem figyelmes. Oldalra fordítottam a fejem és láttam, hogy az egész csapat ott állt mögöttem és valószínűleg mindent láttak.
-Bocsi, én csak..
-Ez meg mi volt? Elképesztő mozgásod van! - Danielle után körém gyűltek a többiek is, és hasonló dicséretekkel halmoztak el, amiket most nem igazán tudtam hova tenni. Hiszen csak improvizáltam, az egészben nem volt semmi koreográfia, de még hasonló sem. Egész próba alatt próbáltak győzködni, hogy álljak be hozzájuk legalább egy számra, de nemet mondtam. Nem éreztem magam késznek, előtte még helyre kell rázódnom. Három órás gyakorlás után elhagytuk a termet és úgy döntöttük sétálunk, majd ebédelünk egyet. Tudtam, hogy Dani kérdésekkel fog bombázni. Séta közben végig úgy éreztem, mintha követnének.. lehet, hogy kezdek paranoiás lenni. Beültünk egy kellemes helyre enni, majd mikor kijöttünk az ajtóban megtorpantam egy percre. Nem vagyok paranoiás.. tényleg követtek. Nagyot nyeltem, majd elindultam a túloldalon álló fiú felé.
-Hová mész? - szólt utánam ijedten Danielle.
-Izé.. csak.. ott az egyik... barátom. - hányni tudtam volna az utolsó szótól, de valamivel meg kellett nyugtatnom új, és igazából egyetlen, barátnőmet. - Liaméknél találkozunk, rendben?
-Oké. - láttam, hogy nem igazán hisz nekem, ezzel a barátos dumával, amit meg lehet érteni. Hiszen a talpig feketébe öltözött srácot nem pont a barátságos jelzővel írtam volna le. Már az úttest felénél voltam, mikor minden bátorságom elszállt. Még is mit kéne mondanom neki? Vagy ő mit fog mondani nekem? Csöppet határozatlanul álltam meg előtte, de minden bátorságomat összeszedve próbáltam a szemébe nézni és valami értelmeset mondatott kinyögni, de megelőzött.
-Imádom az ilyen határozott és bátor lányokat! - kajánul vigyorgott rám, amitől összerezzentem.
-Mit akarsz tőlem? - sajnos a hangom megcsuklott, amit ő is észrevett.
-Semmi olyat, amit te ne akarnál! Most velem jössz! - teljes erejével megragadta csuklómat és húzni kezdett.
-Engedj el! - segítségért kiabáltam, de vagy nem törődtek vele, vagy annyira rohantak, hogy észre sem vettek. A fekete, felzselézett hajú srác magához vont és a fogai közt szűrte a szavakat.
-Megkönnyítenéd a dolgunkat, ha nem akarnál ennyire ellenállni. Fájdalom mentesen akartam csinálni, de így nem fog menni. - Ijedten, kimeresztett szemekkel néztem rá, majd egy ütést éreztem, amitől minden egyes porcikám fájni kezdett. Zuhanni kezdtem, majd forogni kezdett körülöttem a világ. Végül elsötétült minden.