~ 10. Christmas & special present

Sziasztok Drágák! :)

Sikerült időt szánnom a következő rész megírására, így nem kell két hetet várnotok a következő fejezetre! Remélem nem bánjátok és tetszeni fog! Jó olvasást! x

,,Nem számít, hogy hova mész vagy mit csinálsz, az a fontos, kit viszel magaddal."

A tény, hogy elfelejtettem a karácsonyt teljességgel lehetetlennek tűnt, egészen a mai reggelig, mikor a fiúk tudatták velem, hogy December 24.-e van. És még ajándékot sem vettem nekik, és ha eddig nem tartottak bunkónak, akkor majd most. Miközben ötleteltem, hogy kinek, mit és, hogy honnan fogom beszerezni az ajándékát, eszembe jutott egy hatodik személy, akinek szintén az életemet köszönhetem, és ha ő nincs, talán most én sem élvezhetném a szobában lévők társaságát. Sietve indultam meg az előszoba felé, belebújtam a cipőmbe, majd hajamat kezdtem idegesen igazgatni.
-Te meg hová készülsz ilyen sietősen?
-Folytassátok csak Liam! Nem sokára jövök!
-Helena! Hová mész? - hangja erősebben, és közelebbről szólt, mint az előbb.
-Steven nem maradhat börtönben mikor el sem követett semmit! Karácsony napján főleg nem!
-Steven? - dugta be a fejét Louis.
-Igen "Mr. Nekem mindenről tudnom kell". Steven, aki segített, mikor... - hangom elcsuklott, mikor visszagondoltam arra a borzalmas napra. Amikor David megütött, elrabolt, és végül tovább folytatta alázásomat a saját lakásán. Ahogy az emlékek megjelentek előttem reflexszerűen tekintettem le foltos karomra, majd a tükörbe, hogy lássam még mindig felduzzadt ajkamat, majd kicsit megremegtem a borzalmas képektől. A fiúk fájdalmas arcát látva, tudtam, hogy nem kell befejeznem a mondatot, tudják miről beszélek.
-Nem mehetsz oda! Nem értem, nem ő volt, aki megmentett!
-Még mindig nem érted, igaz Louis? Nem is értem minek magyarázkodom, már rég a rendőrségen lehetnék. - felvettem a kabátomat, majd a kilincs után nyúltam, de valaki elkapta a csuklómat. Az érintéstől összerezzentem.
-Ne haragudj.. tudom, hogy fáj. - sajnálkozott Liam. - Nem szeretném, hogy megint egyedül kószálj. - egy sóhajtás kíséretében megadtam magam, majd a nappali felé vettem az irányt, ahol három személy épp befejezte a fa díszítését.
-Drága Zayn és Harry! Megtennétek, hogy a mai napra lesztek a testőreim? - mosollyal az arcukon bólintottak. Bevallom szerettem volna Louval menni, de annyira ellenezte az egészet, hogy ezek után meg sem fordult a fejembe, hogy őt hívjam. És nem akartam vele újra összekapni valami kis apróságon, ráadásul így nyugodtan megvehetem az ajándékát, ahogy testvéremnek is. A többieket meg majd meghívom valahova vagy nem tudom.. Mivel Liamnek sem volt kedve ehhez a kiruccanáshoz, maradt a másik két csodabogár.
-És én? - fordult felém kutya szemekkel Niall.
-Ha van kedved jöhetsz. - küldtem felé egy bátorító mosolyt. Hogy is hagyhatnám itthon?!
-Helyes! Éhen halok!
-Ugye tisztában vagy vele, hogy nem kajálni indulunk? - fordult felé Harry.
-De utána beugorhatunk egy dupla sajtos burgerért nem?! - indult meg győzedelmes vigyorral az arcán a kabátjáért. Majdnem fél órás kocsikázás után megérkeztünk a kívánt célpontra, majd táskámat magamhoz véve pattantam ki a járműből. 
-Mindjárt jövök! - mondtam a kocsiban ülőknek, hátha veszik az adást és megvárnak idekint. Kísérletem sikertelennek bizonyult. - Tényleg megvárhattok itt is. Nem kell ennyire komolyan venni a testőrködést. - Harry karba tett kézzel állt meg a kocsi oldalánál, míg Niall ideges, és némi aggódó arckifejezéssel tördelte ujjait, miközben Zayn felém közeledett. 
-Biztos rendben leszel?
-Nem fog bántani, bízzatok már bennem egy kicsit!
-Benne nem bízunk.. - szűrte a szavakat fogai közt Harry. Göndörke pótolta Louist és bátyámat egy személyben.. más nem is hiányzott. Szemeim forgatása közben védelmező karok ölelték át derekamat.
-Jól leszek Zayn! - súgtam fülébe, majd az épület felé vettem az irányt. Megkérdeztem, hogy hol találom azokat a személyeket, akiket csak őrizetbe vettek, majd egy idősebb rendőr vezetett Steven fogdája elé.
-Biztos, hogy még mindig nem szeretne feljelentést tenni, Ms. Payne?
-Igen, biztos! - mikor Steven meghallotta a nevemet félénk mosoly terült szét arcán, majd a cella ajtaja kinyílt, s kisfiús arcát nyakamba fúrta.
-Te meg mit keresel itt? - nézett rám csillogó szemekkel.
-Boldog karácsonyt! - villantottam meg felé ezer wattos mosolyomat. Minél előbb el akartuk hagyni a rendőrséget, mivel nem épp egy kellemes hely. Mikor kiléptünk Steve csodálta a hóesést, én pedig a "testőreimhez" léptem.
-Most komolyan tőle féltetek? - bár választ nem kaptam, tudtam, hogy ők is kezdik belátni, hogy újdonsült barátom, akire egész könnyen tekinthetnék öcsémként is, egyáltalán nem veszélyes. Egyszerűen csak rossz környezetben kellett élnie..
-Hazavigyünk?
-Nem! - vágták rá a srácok egyszerre.
-Jesszusom ne legyetek már ennyire gyerekesek! Egyedül kellett volna jönnöm..
-Jó.. szállj be. - biccentett Harry a kocsija felé. Steve bediktálta a címet, ami egyáltalán nem volt messze. Helyes, így legalább könnyű lesz meglátogatni! Megköszönte, amit érte tettem, bár nem kellett volna, hiszen tartoztam neki ennyivel. Megvártam, míg bemegy a házba. Anyukája hatalmas öleléssel fogadta, s mintha könnycseppeket törölt volna le arcáról. Úgy éreztem a szívem könnyebb lett, most, hogy már tudom, ő is biztonságban van szerető szülei között. Akaratlanul is, de szemem könnyben úszott. Engem már sosem fognak így várni a szüleim.. Anyám sosem fog már a karjaiba zárni, sosem fogom érezni a szeretetét.. bárcsak legalább egyszer megtapasztalhattam volna milyen is vele lenni.. bárcsak ismertem volna.
-Héj, minden rendben? - rázta meg vállamat Zayn.
-Igen persze.. - töröltem meg szememet. - Mehetünk.
-Irány a pláza! - vigyorgott Niall.
-Ha szerencséd van, még nyitva is lesz.
-Harry, Harry, Harry.. Ír vagyok, hogy ne lenne pont nekem szerencsém? - a kocsit betöltötte a nevetés hangja és Niallnek köszönhetően utunk így is folytatódott. A mi ír manónk valóban szerencsét hozott nekünk. A pláza nyitva volt és be is termelt magának jó pár sajtos burgert, majd egyenesen a ruhás üzletek felé vettük az irányt. Zayn egyből az ingek felé indult, és nem titok imádom a stílusát, így én is követtem az ingek felé.
-Az jól állna neked! - mutattam rá a maga elé tartott kék ingre.
-Ami azt illeti nem magamnak szánom.
-Kékben még Louin tudom elképzelni. Liamnek és Harrynek inkább zöldet vennék.
-Helena.. szerinted tényleg a női részlegen nézelődnék, ha a fiúknak akarnék inget venni? - húzta fel szemöldökét.
-Oh.. - bizony, nagyot koppant. Mi a fenéért akar nekem Zayn bármit is venni?
-Menj és próbáld fel! 
-De..

-

-Pszt! - ujját számra tapasztotta, hogy még esélyem se legyen ellenkezni. - Tényleg jól állt az ingem, de ne, hogy azt hidd, hogy neked adom! - kacsintott, majd finoman az egyik próbafülke felé lökött. Gyorsan magamra kaptam a kék kockás inget és kisétáltam benne.
-Na? - Zayn elismerően bólintott, egy vigyor kíséretében, míg Harry valami olyasmit motyogott Niallnek, hogy "Louis meg fog őrülni.." Persze én ebből egy szót sem értettem, és inkább úgy tettem, mint ha nem is hallottam volna. -Most te jössz! - nyújtottam át neki egy fehér alapon fekete "Cool kids don't dance" feliratú pólót. Mikor megláttam egyből eszembe jutott az x-factoros tánc malőr. Láttam, hogy Zaynnek tetszik a póló, így mosolyogva indult el felpróbálni a ruhadarabot, majd próbált úgy sétálni felénk, mintha egy kifutón lenne, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Drága Malik Úr, ezt bizony rád öntötték! Boldog karácsonyt! - kacsintottam, majd egy puszit nyomott homlokomra.
-Köszi Édes! - Ahhoz képest, mennyire rosszul, sőt borzalmasan indult a kapcsolatom Zaynnel, most úgy érzem, mintha a világ egyik legjobb barátjára találtam volna rá. Mindent meg akarok osztani vele, ami velem történik, és imádok vele lenni. Ha nem tévedek (és remélem, hogy nem) már ő is megbékélt a gondolattal, hogy bekeveredtem közéjük.
-Harry, mit szólnál egy új tetkóhoz? - fordultam göndörke felé jelentőségteljes mosollyal.
-Tudod, hogy erre nem tudok nemet mondani. És te, hogy állsz?
-Nem ér ellopni az ötletemet!
-Nekem is illik ajándékot adni nem? - kacsintott, majd kezét nyújtva megadóan belé karoltam. Természetesen megengedtem göndörkének, hogy elsőként csináltassa meg a tetoválását, ami nem volt más, mint egy hajó, amit a Karib-tenger kalózai című film rajongásának tudtam be. Nagyjából másfél óra alatt el is készült, és meglepően jó Harry fájdalomküszöbe. Egyszer-kétszer eltorzult az arca, de nagyon jól bírta. Attól  tartok nekem nem lesz ekkora szerencsém, mivel kicsit kényes helyre kérettem az új tetoválásom. 

-Mutasd magad, te hős! - Harold hatalmas vigyorral az arcán fordult felém, egyrészt a becézésem miatt, másrészt, mert túlélte a tetkó készítést, harmadrészt pedig azért, mert hatalmas önbizalma van, és tudja, hogy imádja a kamera. Le is fotóztam újdonsült művével. 
-Csodás! - jelentette ki magabiztosan. - Most viszont te jössz. Boldog karácsonyt!
-Neked is! - Nyeltem egyet, majd helyett foglaltam a székben és elmondtam mit is szeretnék. Mivel a fiúk végig szórakoztattak könnyedén kibírtam minden egyes tűszúrást, és a mű csodás lett. Meg köszöntük, majd megvettem a többiek ajándékát is. Niall ajándéka az volt, hogy választhatott magának még bármelyik gyorsétteremből valamit. Nem a legnagyobb ajándék, de tudtam, hogy őt ezzel az aprósággal is boldoggá lehet tenni. Majd végre hazafele vettük az irányt.

-Miért pont ezt varrattad magadra? - kérdezte a szőkeség, mielőtt újabbat harapott volna szendvicséből.
-Hirtelen fellendülésből. És mindig is álmodozó voltam, szeretném minden álmom valóra váltani. Szóval ez olyan inspiráció féle. - Tekintetét kulcscsontomra  vezette, melyet a "Watch as all my dreams come true" felirat ékesített, majd bólintott. Az út további része csöndben telt. Még a nap felénél sem tartunk, de már sikerült négyünknek elfáradnia. Mire visszaértünk a házba, már Danielle is ott sürgölődött a konyhában.
-Na ki vagyok? - kérdeztem miközben kezemmel szemét takartam el.
-Hát ha nem Harry egyik újabb jelöltje vagy, akkor valószínűleg te vagy a drágalátos Helena Payne! 

-Talált! - vigyorral az arcunkon öleltük meg egymást, majd besegítettem neki a sütögetésben. Számtalanszor bocsánatot kért, amiért egyedül hagyott Daviddel és én ugyanannyiszor mondtam el neki, hogy nem ő tehet róla. Ebéd közben -  ami már szinte vacsorának volt mondható - remek volt a hangulat, és talán életemben először beszélgettem úgy a többiekkel, hogy abból nem keletkezett semmi veszekedés. Rá kellett döbbennem, már nem először, hogy nélkülük most valószínűleg otthon ülnék egyedül a sötét szobában, és csak sírnék és sírnék.. ha csak meg nem próbálkoznék valami durvábbal.. Persze hiányoznak az elvesztett szeretteim, de velük sokkal könnyebb elviselni a bennem rejtőző űrt. Liam és Danielle szinte egyszerre álltak fel az asztaltól, hogy átnyújthassák közös ajándékukat.
-Srácok ezt egyáltalán nem kellett volna...
-Hidd el örülni fogsz neki! És különben is rád fér a kikapcsolódás. - Liam arcán valami furcsa, letörölhetetlen mosoly ült, így kicsit félve nyitottam ki a dobozt, amiben nem más, mint repülőjegy volt. Ami a furcsaságot okozta, hogy kettő jegy volt, nem egy.
-Öhm.. ez elképesztő srácok és tényleg hálás vagyok érte, de.. miért van két jegy? - bátyám arcán a letörölhetetlen vigyor még szélesebb lett.
-A szülinapos is veled megy! Boldog szülinapot Louis! - mondták szinte kórusban. Egyszerre lett rajtam úrrá az izgalom, némi boldogság, félelem és éreztem, hogy egész arcom lángokban ég.