~ 23. Messages

Hi Darlings! (:
Jövőhéten már biztosan nem fogok tudni új részt hozni, legfeljebb a másik blogba, ami ugye nemrég indult el. Már felkerült az első két rész és itt, a blog jobb oldalán is könnyen megtaláljátok, mivel kitettem.(: Köszönöm a díjakat, igyekszem kitenni őket, hogy legalább azokkal valami életjelet küldjek magamról. És nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat és, hogy már ilyen szép számban összegyűltek a feliratkozók!(:
Jó olvasást! I hope you like it! :* 

,,Aki szeret téged az minden nap arra törekszik, hogy ezt éreztesse veled!"

Már lassan egy hete próbálunk minden erőbenyomással a fellépésünkre, ahogy a fiúk is a díjátadóra. Igazából nem igazán van időnk most másra, így megdöbbentő módon nem sokat találkozunk a fiúkkal, annak ellenére, hogy egy házban élünk. Ami azt illeti Louist se láttam már egy ideje.. mire ő hazaér én már általában alszom, és mire én felkelek addigra ő már elment. Érzem, hogy minden este és reggel csókkal köszönt, de annyi erőm sem szokott lenni, hogy kinyissam a szemem. A tánc egy energikus dolog, leszívja minden erőmet, de ennek ellenére imádom csinálni. Ha szomorú vagyok azért, ha boldog vagyok azért. Ez egy olyan dolog, amit mindenféle állapotomban véghez tudok vinni. Egyszerűen csak azért, mert jó és mert ezt akarom. Ha nem táncolhatnék fogalmam sincs, mit kezdenék magammal az életben. Igazából még nem is gondolkoztam rajta, de most, hogy így belegondolok, nem is szeretnék ezen rágódni, és remélem, hogy a későbbiekben sem kell majd. Már tényleg majdnem eltelt egy hét, mióta Tyler a próbaterem előtt meglátogatott, és Kevinnek szerencsére semmi híre. Nem hiányzik, hogy belerontson az életembe, ami még csak most kezd helyrejönni. Bevallom még mindig rettegek attól, hogy valamiért azt akarják majd az égiek, hogy ne legyek túl sokáig boldog, de próbálok kiélvezni minden egyes percet, amit a szeretteimmel tölthetek. Hiszen, addig kell kiélvezni az örömteli pillanatok, amíg lehetőségünk adódik rá. Aztán ezek a pillanatok szépen emlékekké válnak, olyan emlékekké, amikre mindig emlékezni szeretnék, és fogok is. Tudom, előbb említettem, hogy mostanában nem sokat látom a srácokat, de nem panaszkodom, mert minden este amellett alhatok, akit szeretek, és olyan emberrel váltom valóra az álmomat, aki a legjobb barátnőmmé vált. Olyan emberekre tettem szert új életem során, amilyeneket mindig is kerestem, és nem áll szándékomban elengedni őket. Most nem. De félek, mert minden túl jónak bizonyul mostanság, és van egy olyan érzésem, hogy ez nem fog sokáig így maradni. Ez nálam szinte már hagyománnyá vált. Félelmemet legyűrve, mosolyt erőltettem az arcomra, majd nyújtózkodásom közbe a telefonom után kutattam, hogy megnézzem mennyi időm van még  készülődni. Miközben ujjaimat felvezettem az asztalhoz egy papírdarabon simítottam végig. Szememet megdörzsölve ültem fel és olvastam el a nekem szánt üzenetet barátomtól.

Mosollyal az arcomon olvastam végig, majd megírtam a választ egy másik cetlire, s gondosan Loui párnájára helyeztem. Azt hiszem ugyan azt érzi, mint én. Hiányzunk egymásnak, mivel keveset beszélgetünk, de ezzel a leveles megoldással, talán csillapíthatóvá válik a hiánya. Még mindig vigyorogva indultam meg a fürdő felé, ahol nagyjából fél óra alatt végeztem is.
A próbaterem előtt Danielle mosolyogva várt rám, s engem is mindig mosolyra késztet mikor ekkora örömmel fogad. Három puszival köszöntött, majd belefogtunk a kemény munkába.
Két órája tarthatott a próba, mikor az ajtó kicsapódott és nevetgélő emberek léptek be rajta. Mindenki meglepetten állt meg a koreográfia közepén, és a hangokat kibocsátó személyek felé kapták a fejüket, velem és Danivel az élen. Ezt az öt hangot nem lehet összekeverni senkiével. Ahogy beljebb értek Louis ölébe vetettem magam, lábamat dereka köré fontam, kezével erősen tartott, ajkaink hosszú, érzelmes csókban forrtak össze.
-Ti meg mit kerestek itt? - kérdezte barátnőm, miközben bátyám elé lépdelt.
-Nézd már, én még egy csókot sem kapok. - Liam felénk nézett lebiggyesztett ajkakkal, mire Dani keze közé fogta az arcát, majd heves csókcsatába kezdtek.
-Ne már srácok.. muszáj ezt pont előttünk? - fintorgott Harry, mire szemöldökömet felhúzva néztem rá, majd követtem Danielle cselekedetét, így kezemet barátom nyaka köré fontam, miközben nyelvemet könnyedén csúsztattam át szájába, ezzel is kicsit játszadozva göndörke idegein. Loui vigyorogva fogadta válaszreakciómat.
-Tényleg, miért jöttetek? Nem próbálnotok kéne nektek is? - miközben barátom finoman visszahelyezett a földre, végig tartottam vele a szemkontaktust.
-Gondoltam meglepem a barátnőmet.
-Úgy értette, gondoltuk.. meglátogatjuk a barátnőinket. - krákogott Liam, mire barátnőmmel egyszerre kezdtünk kuncogni.
-És hoztunk ebédet is. - mutatott fel Niall és Zayn két-két zacskót. Az ebédet persze nem lehetett nevetés nélkül megúszni és kicsit el is húzódott vele az idő, de nem bántam, mivel be kellett pótolnunk ezt a hetet beszélgetés szempontjából. Miután megemésztettük a sajtos hamburgereket, Daniellel újra munkába láttunk. A srácok egy cseppet sem zavartatták magukat, kényelmesen elhelyezkedtek, elővették a mobiljaikat és beszélgettek. Úgy látszik mára szabadnapot vettek ki, így az idejük egy részét itt töltik, miközben cseverésznek twitteren. Többször pillantottam hátra a tükörben, hogy lássam Loui arcát, aki hol telefonja kijelzőjét bámulta, hol engem nézett meglepett, de szeretetteljes tekintettel. Néha még el is mosolyodott, ami arra késztetett, hogy még jobb legyek, hiszen kinek akarjak bizonyítani, ha nem neki? Újra és újra elpróbáltuk ugyanazt a koreográfiát, és mikor már kellőképp kifáradtunk csatlakoztunk a fiúkhoz. Dani bátyám ölébe telepedett meg, míg én Zayn mellé ültem le. A hideg fal jól esett felmelegedett, izzadt hátamnak, s fejemet kényelmesen legjobb barátom vállára tudtam hajtani, mivel ő volt az egyetlen, aki nem a készülékébe volt elmerülve.
-Te hogy-hogy nem a telefonodat nyomkodod?
-Lemerült.
-Így már mindent értek. - szememet forgattam, majd mikor már úgy éreztem, hogy elég erőt gyűjtöttem az átöltözéshez megpróbáltam felállni, de Zayn visszarántott. Összeszűkült szemekkel néztem rá.
-Végig táncolnátok még egyszer? - nézett rám boci szemekkel, és bevallom imádom a szemeit, így nem könnyű neki ellenállnom. De a fáradtság és az értetlenség győzött mogyoróbarna szemeinek imádata iránt.
-Mi? Minek?
-Fáradtak vagyunk Zayn. - csatlakozott barátnőm is.
-Kérlek! - egy puszit nyomott fejem búbjára, majd újra rám szegezte kiskutya tekintetét.
-Jól van. - fújtam ki a levegőt. - De már nagyon sokkal jössz nekem Zayn Malik! Szerencséd, hogy imádlak.
-Köszi! - egy újabb puszival ajándékozott meg. - És kéne a telefonod is. - Nem értettem mit akar ezzel az egésszel, de belementem a kis játékába. Kikutattam a mobilom a táskámból, majd átnyújtottam neki. Zayn Louis fele kacsintott. Először összehúzott szemöldökkel figyeltem cselekedeteiket, de semmi furát nem vettem észre, így egy vállrángatással tovább álltam. Mindenki beállt a helyére, de most, hogy drága barátom kívánságának eleget tegyünk, a koreográfiát feléjük táncoltuk el, nem a tükör felé. Danielle kicsit kelletlenül állt be mellém, mire egy "bocsi"-t formáltam a számmal. Bármennyire is imádjuk ezt csinálni, valóban nagyon kimerítő és most, hogy a fiúknak van egy kis idejük, nem ezzel szeretnénk az egész napot tölteni. Bár nem voltunk túl energikusak, ez az utolsó próbánk sem sikerült olyan rosszul. Elnyúltam a padlón, miközben próbáltam szabályozni lélegzetvételemet, fejemet Zayn lábán pihentettem, így rendes rálátást is nyertem telefonom kijelzőjére, amin barátom épp egy videót nézegetett, kivillantva tökéletes fogsorát.
-Te levideóztál minket? - azonnal ülőhelyzetbe tornáztam magam és mikor megpróbáltam kikapni a kezéből a telefont, átdobta Niallnek, aki egyenesen Louis kezébe juttatta a készüléket. Jót nevettek, mikor próbálkoztam visszakaparintani, azt, ami az enyém, de nem adtam fel. Loui elé álltam és mikor már a szavak nem hatottak, ideje volt más módszerhez folyamodnom. Ha már nőnek születtem kihasználom. Az ölébe ültem és minden bájamat próbáltam bevetni. Kék szemeimet le sem vettem az övéiről, miközben felvettem a legaranyosabb kutyapofit, amit magamra tudtam varázsolni. Tudtam, hogy nem fog tudni neki ellenállni.
-Őrjítő nőszemély... tudod, hogy utálom, mikor így nézel.
-Nagy a kísértés, ugye? - súgtam fülébe, mire egy nagyot nyelt és mozgolódni kezdett a széken. Mikor válasz nem jött folytattam kínzását. - Emlékeztetnélek, hogy ismerem a gyenge pontjaidat Tomlinson. - ajkam lassan a nyakához vándorolt, meleg leheletemtől libabőrös lett a bőre. Mielőtt még egy csókot nyomhattam volna csupasz nyakára a kezembe nyomta a mobilomat.
-Köszönöm. - egy győztes mosoly kíséretében felálltam, magamra kaptam a táskámat és elindultam az öltöző felé, de Harry megjegyzését hallva visszafordultam.
-Hamar megtörtél haver.
-Nem tudtam neki ellenállni. - sóhajtott Loui, mintha tényleg bánná.
-Ne magyarázkodj.. megfenyegetett, hogy este nem lesz huncutkodás, mi? - Harry arcán kaján vigyor jelent meg, melytől gödröcskéi is láthatóvá váltak.
-Az ellenállhatatlanság Payne szokás. - kacsintottam bátyám felé, Danielle pedig mosollyal az arcán egyetértően bólintott.
-Szóval tényleg megfenyegetted? - kacagott Niall.
-Nem, Niall. Csak megvannak a módszereim. - gondoltam ezzel lezárom a témát és végre elindulok átöltözni, de drága barátom még utánam kiabált. Nem bírja ki, ha nem az övé az utolsó szó, de rossz emberrel akart vitatkozni, ugyanis az utolsó szó mindig az enyém lesz. Minél több napot töltünk együtt, annál több közös vonást fedezek fel köztem és Louis között, és azt hiszem ez jó. Valakinek el kell viselnie a sok őrültségét és szívesem vállalom ezt a szerepet.
-Akkor este játszunk papás-mamást? - kérdezte ugyanolyan kaján vigyorral az arcán, mint előbb Hazza.
-Felejtsd el! - egy laza mozdulattal becsuktam az ajtót és barátnőmmel együtt, végre átöltözhettünk. Hajamat kiengedtem és mikor kiléptünk az ajtón érdekes kép fogadott mindkettőnket. A srácok már annyira unatkozhattak, hogy inkább egymást húzták végig a földön. Danivel összenéztünk, majd hangos nevetésbe kezdtünk, mire a srácok is felénk kapták a fejüket. Felálltak a földről, leporolták magukat, majd végre hazafele vettük az irányt. Épp kezemet nyújtottam volna, hogy megfogjam a barátom kezét, de amilyen gyorsan elindítottam őket, olyan gyorsan húztam is vissza, majd leejtettem magam mellé. Még mindig a "nem mutatkozunk együtt szerelmes párocskaként az utcán" korszakunkat éljük, aminek talán Liam örül a legjobban. Még most sincs kész rá, hogy az újságokból mosolyogjak vissza rá, de bevallom, örülök, hogy nincsenek rám állva a fotósok, s hogy nem kell szembenéznem a rajongók irigykedő tekintetével.. Igen, ez a vélemény.. utálni fognak, mert elloptam annak a fiúnak a szívét, akibe ezrek, akár milliók vannak beleesve szerteszét a világon. Bevallom, még én sem jöttem rá, hogy miért pont engem választott, de a világ legboldogabb emberének mondhatom magamat mellette. Remélem ezt majd a rajongók is megérték, ha egyszer eljutunk arra a szintre, hogy megtudják ki is vagyok valójába.. de ha jobban belegondolok.. Louis és a többi tag sem tudta, hogy létezem, még úgy sem, hogy az egyik legjobb barátjuk húga vagyok.. Néha úgy érzem teljesen kilátástalan a helyzetem, és annak ellenére, hogy nem tudom összeillek-e Louis-val örülök, hogy mellettem van, és tudom, hogy nem hagyna el, akkor sem, ha a rajongóknak nem nyerném el a tetszését. Tekintetemmel a földet pásztáztam, mikor Lou átdobta kezét a vállamon. Felnéztem tökéletes arcára, tekintete egyszerre volt szigorú és kedves. Hogy tud ilyen ellenállhatatlan lenni? Mindig képes lenyűgözni már csak a megjelenésével is. Tudom, azért nézett így rám, mert megint elkalandoztak a gondolataim.. utálja, ha ezt csinálom. Egy halvány mosolyt eresztettem felé, mire hajamba puszilt. Erősen reménykedtem benne, hogy egy paparazzo sincs a közelbe és nem látták ezt az apró kis jelenetet.. Liam tuti kiakadna, ha már holnap a címlapokon szerepelnék. Lehet modellnek kellett volna állnom... azt biztos értékelné. Imádom, tényleg, de néha az agyamra megy azzal, hogy mindig mindenért aggódik.. persze őt is meg lehet érteni.. Már az első héten bajba kerültem, pedig csak akkor költöztem hozzájuk.. Nos.. lehet megvan az oka annak, hogy így aggódik. Már csak hozzá kell szoknom, hogy félt. Louis krákogására kaptam fel a fejem, aki most kedvesség nélkül, összeszűkült szemekkel, mérgesen nézett rám, így minden erőmmel azon voltam, hogy ne kalandozzon el nagyon a figyelmem, ezért megpróbáltam bekapcsolódni a társalgásba.

Másnap, mikor felkeltem megint egyedül voltam a hatalmas lakásban, de szerencsére nem sokáig, mivel Danielle átjött, hogy együtt készülődjünk az esti díjátadóra. Épp a gyümölcsös teámat kortyolgattam, mikor megszólalt a csengő, jelezve, hogy legjobb és egyetlen barátnőm megérkezett. Sietősen tártam ki az ajtót Dani előtt, aki kaján vigyorral az arcán fogadott.
-Jó reggelt Mrs. Tomlinson! Azt hiszem ez önnek jött. Az ajtóra volt ragasztva. - majd még mindig letörölhetetlen vigyorral az arcán lépkedett be a konyhába, ahol neki is töltöttem egy csésze teát. A cetlit az asztalra helyezte, majd hangosan olvastam el azt:
-,,Hamarosan találkozunk"
-Most már csak így beszélgettek?
-Nem.. és azt sem értem, miért az ajtóra tette.. eddig csak a szobánkban hagyott üzeneteket. - Összezavarodott tekintettel néztem még mindig az asztalon elhelyezett papírdarabot. Valami nem stimmelt vele, éreztem. Miután elfogyasztottuk a teát és a reggelit készülődni kezdtünk és nem is foglalkoztam többet vele. Majd rákérdezek Louisnál. Míg Danielle egy bordó színű egybe ruha mellett döntött én addig egy fekete cicanadrágot vettem fel, egy hosszított fehér felsővel. Egyszerű sminket tettünk fel, Daninek hullámosan hullott le vállára a haja. Hagytam, hogy kiélje magát, így a frizurámat megint rá bíztam, melyet most kontyba tett fel. Felkaptunk magunkra a magassarkút és elindultunk. A fiúk épp a többi előadóval beszélgettek, csak Louist nem láttam sehol. Körbe forogtam párszor, majd meg is találtam a nézőtér sorai között, ahol hevesen kutatott valami után. Értetlenül néztem, ahogy tarkóját vakarja és már épp kezdte volna feladni, mikor megláttam az egyik szék támlájára terítve a zakóját. Háttal volt nekem, így nem láthatott, és bevallom elgondolkoztam rajta, hogy hagyom még egy kicsit szenvedni, mert a látvány, hogy kétségbeesetten futkározik a székek között, megnevettetett.
-Ezt keresed? - meglepett arccal fordult felém, míg én a színpad előtt álltam mosolyogva, zakóját fogva a kezembe.
-Istennő vagy. - sebesen átszelte a köztünk lévő távot, majd egy csókot nyomott ajkaimra.
-És.. mit kap a sikeres megtaláló? - ajkamba harapva néztem fel csillogó szemeibe, kezembe még mindig a ruhadarabot tartottam. Louis még közelebb lépkedett hozzám, s egy hosszú, lágy csókot lehelt ajkaimra.
-Bármit, amit szeretne.
-Bármit? Hmm.. akkor még egyet kérek abból az előbbiből. - felpipiskedtem, kezemet nyaka köré fontam és egy újabb, szerelmes csókot loptam tőle, melybe mindketten belemosolyogtunk. A zakót átnyújtottam neki, s minden mozdulatát csodálkozva néztem, miközben magára húzta azt. Csak ő lehetett ennyire szeleburdi, hogy elhagyja, vagy épp elfelejteni, hogy hova is tette le.
-Louis.. - eszembe jutott a délelőtti üzenet, így gondoltam, most alkalmam van rákérdezni. Ahogy az említett személy felém fordult, folytattam. - Miért az ajtóra tetted az üzenetet?
-Milyen üzenetet? - nézett rám értetlenül.
-A ma reggelit. ,,Hamarosan találkozunk." - idéztem fel neki, ami a cetlire volt írva.
-Hel.. ma reggel nem hagytam neked üzenetet.

~ 22. Together

Sziasztok!
Hát.. fogalmam sincs mit tudnék ehhez a részhez hozzáfűzni.. talán azt, hogy ilyen rossz részt még sosem írtam!:D De komolyan.. csomó ötletem van, de valahogy nem állnak össze.. Ha nem is hetente, de kéthetente próbálok új részt hozni, és igyekszem a kedvetekre tenni! Remélem az új rész a ti tetszéseteket jobban elnyeri, mint az enyémet. Jó olvasást!

,,Mától a tiéd vagyok, mert te az enyém lettél. Jogod van az életemhez, ahogy nekem jogom van a tiédhez! Óvjuk egymást: Te engem, én Téged! Ha kell, a fegyvered leszek, ha kell, a takaród, és majd bölcsőd a sírodban, mert ezt a világot együtt hagyjuk el. Neked adom a lelkemet, mert már érzem benne a tiédet. Ameddig erővel bírom, magam mellett akarlak!"

Nem meglepő, de a hazafele utat végig merengéssel töltöttem, miközben hol Louis arcát, hol a tájat figyeltem. Még mindig nem tudtam mi lehet az oka annak, hogy ennyire elszomorodott, mikor kívülről úgy tűnik, hogy tökéletes családja van. Irigylésre méltó. Látom rajta, hogy valamit nem mond el nekem velük kapcsolatba, de ki fogom deríteni. Ha már bemutatott nekik, nincs mit titkolnia előlem nem igaz?! Fogalmam sincs mi lehet a baj, de azért vagyok a barátnője, hogy segítsek átvészelnie a problémáit, és szeretném, hogy mindent megosszon velem. Nem azért, hogy ezeket később felhasználhassam ellenne, semmi ilyen hátsószándék nincs bennem. Egyszerűen csak mindenről tudni szeretnék ami vele kapcsolatos. Ha megossza velem a gondolatait az boldogsággal tölt el és úgy érzem tényleg megbízik bennem. Na igen.. bizalom. Ez az első számú dolog ami nekem nehezen megy, de igyekezni fogok. Nem akarom, hogy Louisnak még az én hitetlenségemmel is harcolnia kelljen, mivel úgy tűnik meg van a saját baja is. Azt szeretném, hogy minden úgy legyen ahogy ő szeretné. Teljesen körülötte forog a világom mióta megismertem és most, hogy hivatalosan is a barátnője lettem.. az érzés felbecsülhetetlen és feltöltődöm a szeretetével. Úgy érzem újra van miért élnem. Hogy mellette legyek, ha szüksége van rám. Hogy szeressem, és hogy ő velem legyen, mert mára nem tudnám elképzelni magamat nélküle. A rózsaszín köd teljesen ellepte az agyamat.. ki gondolta volna, hogy Helena Payne valaha is így fog érezni?! Főleg azok után amin keresztül mentem.. sosem hittem volna, hogy valaki még szerethet, s főleg, hogy nekem sikerül újra szeretnem. Neki sikerült megváltoztatnia.. lerombolta a falat, amit felépítettem magam köré. Bevallom félek az újabb csalódástól, de ki nem? Ha nem próbáljuk meg sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha... Én belevágtam és úgy érzem újra a régi önmagam lettem, újra érzem, hogy élek. A sofőröm felé fordultam és egy mosoly kíséretben gyors puszit nyomtam kissé borostás arcára.
-Ezt miért kaptam? - mióta elindultunk ez volt az első, hogy megszólalt és még egy mosolyt is erőltetett az arcára.
-Csak úgy. - megvártam, míg elérünk egy piros lámpához, ami pár méternyi gurulás után be is következett. Ajkamba harapva fordultam Louis fele, aki viszonozta tekintetem. Ahogy nekem szentelte figyelmét lecsaptam ajkaira. Mikor elváltam tőle egy halk kuncogás hagyta el a számat.
-Ha azt akarod, hogy elterelődjön a figyelmem a vezetésről nagyon jól csinálod. Nem szeretnék balesetet szenvedni, szóval várd meg míg hazaérünk. - kaján vigyor ült az arcán miközben beszélt, és ha akartam sem tudtam volna levenni tökéletes arcáról a szememet.
-Értettem uram. - egyenesen előre szegeztem a tekintetem, majd Louis még egy gyors puszival ajándékozott meg, bár a lámpa már zöldre váltott.
Hazaérve megdöbbenve láttam, hogy túl nagy a csönd, ami ebben a házban igen csak szokatlan.
-Hol vannak a többiek? - fordultam Loui felé. Válasza csak egy vállrángatás volt, kabátját felakasztotta, majd széles vigyorral az arcán közelített felém.
-Valamit elkezdtünk a kocsiban.
-Tényleg? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, miközben végig hátráltam a fal fele. - Nem emlékszem.
-Szívesen megmutatom. - a falnak nyomott, majd hevesen kezdett el csókolni. Kezemet nyaka köré fontam, Loui felkapott, így elérte, hogy lábaimat dereka köré fonjam. - Így már rémlik?
-Kapiskálom. - ziháltam. Újra csókolni kezdett, miközben felvitt a szobámba. Kinyitotta az ajtót, majd lábával becsukta maga után, én pedig újra a falnak nyomódtam. Ujjaimmal hajába túrtam, s kicsit oldalra biccentettem a fejemet, hogy könnyebben hozzáférjen a nyakamhoz, melyre édes csókokat nyomott.
-Igazán nem akarok zavarni, de én is itt vagyok. - Louis gyorsan, de finoman engedett le a földre, s mindketten meglepetten fordultunk a hang irányába. Danielle üldögélt az ágyamon egy könyv társaságában, szemét kezével takarta. Kikukucskált ujjai közül és egyenesen rám nézett. Nem kellett tükörbe néznem ahhoz, hogy tudjam az arcom vörösebb, mint valaha. Egész testem felforrósodott Louis érintéseitől, és most, hogy barátnőm rajtakapott minket, már az arcom is égett. Louis összekulcsolta ujjainkat, majd egy puszit nyomott halántékomra és Dani felé fordult.
-Ide nézhetsz Dan. Hol vannak a többiek?
-Kajálni mentek, de nemsokára jönniük kell, mert lassan két órája, hogy elmentek. És valljuk be ennyit még Niall sem tud enni. - kuncogott, majd becsukta a könyvet. Felállt és egyenesen elém állt. Szúrós tekintettel illetett meg, amit nem tudtam hova tenni, amíg meg nem szólalt végre.
-Nem voltál délelőtt próbán. - idegesen a fejemhez kaptam. Teljesen kiment a fejemből. Még is ki tud Louis társaságában gondolkozni? Amikor a közelembe van csak rá tudok koncentrálni. Rosszabb számomra, mint a drog..
-Ne haragudj Danielle, nagyon sajnálom! Elfelejtettem. - kezdtem el szabadkozni, majd barátom felé fordultam és játékosan a karjára ütöttem, mire ő odakapta másik kezét és színpadiasan simogatni kezdte azt. -Ez miattad van! Elvonod a figyelmem mindenről. - Próbáltam komolysággal a hangomban hozzávágni a szavakat, de mindketten elnevettük magunkat.
-Ennek igazán örülök. - lehajolt és egy csókot nyomott ajkaimra, melybe belemosolygott.
-Szóóóval... - kezdte Danielle, majd vigyorogva csakhogy nem ugrándozni kezdett. - akkor ti most együtt vagytok? - összenéztem a mellettem álló fiúval, aki határozottan válaszolt.
-Igen. - hangja magabiztosan csengett és csillogó szemekkel nézett rám, olyan szeretettel, mint még senki és ez megmosolyogtatott. Egész nap eltudnám nézni kék szemeit és tökéletes ajkának csókolását egy percre sem hagynám abba. Louis arcának bámulásából egyetlen barátnőm zökkentett ki.
-Már ép itt volt az ideje. Azt hittem sosem fejezitek be ezt a macska-egér játékot. - Dani mosollyal az arcán lépdelt felém, majd hosszasan megölelt. - Te pedig! - fordult Louihoz. - Vigyázz rá vagy a One Direction Louis Tomlinson nélkül marad!
-Hű, de harcias lettél. - barátom összehúzott szemöldökkel próbált olvasni Dani arcáról, aki szigorúan nézett vissza rá. Persze az ő komolyságuk sem tartott egy percnél tovább, mivel egymás karjaiban kötöttek ki. Lentről hangos kacajokat, beszélgetést, majd végül egy becsapódott ajtó zajára lettünk figyelmesek. Tudtam, hogy itt a pillanat és a többiek is megtudják, hogy hivatalosan is együtt vagyok Louis-val, és magam sem értem miért, de fura izgalom lett úrrá rajtam. Talán csak kíváncsi voltam a reakciójukra, bár teljesen biztos voltam benne, hogy örülni fognak nekünk. Vagyis.. azt hiszem. Remélem ettől még Liam is ugyan úgy fog viszonyulni barátjához, mint eddig és nem jön elő a félelmetes védelmező énje. Mert.. attól, hogy az egyik legjobb barátjával járok attól ő még a bátyám, és tudom, hogy imád aggodalmaskodni miattam, és egyfolytában azon van, hogy még a levegőtől is megvédjen. Ha a média is rájön, hogy a híres One Direction egyik sztárjának barátnője van.. hát.. elég nagy figyelmet fognak nekem is szentelni az újságírók és drága bátyám szerint nem vagyok képes velük megbirkózni. Majd ha arra kerül a sor megmutatom mindenkinek, hogy nem vagyok olyan elveszett, mint amilyennek elsőnek tűntem. Minden erőmmel azon leszek, hogy a rajongók szerint is érdemes legyek a "Louis Tomlinson barátnője" címre. Liam elfogja várni tőlem, hogy továbbra is bujkáljak a paparazzók elől, és valószínűleg Louis is díjazni fogja az ötletet, de nem dugdoshatnak örökre. Sok bajom nem lehet egy ilyen párkapcsolatból nem?! Talán a rajongók sem fognak megtépni az utcán.. Elmélkedésemből Louis hangja zökkentett ki.
-Hel.. elszorítod a kezemet. - észre sem vettem, hogy a kezét szorongatom. Megint nagyon elmerültem a gondolataimba.. lehet le kéne erről szoknom.
-Ühm.. bocsi. Elkalandoztam. - megrázta a fejét, kiengedte maga előtt Daniellet, majd lementünk a nappaliba. Mindenki elterülve feküdt a kanapén és a földön. Úgy néztek ki, mint akik most futották le a maratont.
-Veletek meg mi történt? - kérdezte Dani, miután csókkal köszöntötte Liamet.
-Niallt kérdezd. - nézett az említett személyre Zayn.
-Nem én tehetek róla, hogy a rajongók mindenhova követnek.
-Haver, már csak benned bízom. - tette Loui Harry vállára kezét. Harry vett egy mély levegőt, majd szinte egy szuszra elmondta az egész történetet.
-Elmentünk kajálni, és ahogy beléptünk az ajtón a rajongók már körbevették az épületet, mondtuk Niallnek, hogy menjünk máshova, de ő már kikért hat tálcányi kaját, amit szépen lazán kezdett el falatozni a rajongók pedig csak gyűltek. Ha már Niall elkezdett enni, mi is csatlakoztunk. Egy óra alatt végeztünk, de vártunk még hátha a rajongók elmennek, de még többen lettek. Így nem volt más megoldás, mint a futás. Tele hassal! Érted Louis?! Tele hassal! - arcát tenyerébe temette és próbálta egyenletesen venni a levegőt.
-Nyugi Harry! - léptem mellé. - Szégyen a futás, de hasznos. - poénomat nem szánta olyan viccesnek, mint szerettem volna. Kezét kezembe vettem, hogy némileg megnyugtassam.
-Azt a ... Harry mekkora tenyered van! - arcára kaján vigyor ült ki.
-Ha szeretnéd, szívesen végigjáratom rajtad. - kacsintott, mire Loui védelmezően maga mellé húzott, egy vigyor kíséretében.
-El a kezekkel a barátnőmtől! - mikor kimondta azt a bizonyos szót, megint láttam arcán a büszkeséget. A többiek megdöbbenve emelték ránk a tekintetüket, egyedül göndörke volt az, akinek a letörölhetetlen vigyor még mindig ott díszelgett az arcán, és mivel Dani már tudott a dologról ő csak mosolygott. Mindenki mosolyogva állt fel és míg engem megöleltek, addig Louis vállát megütögették.
-Ideje volt srácok. - mondta Zayn. Tényleg mindenki azzal volt elfoglalva, hogy mikor adom már be a derekam?!
Testemet törülközőbe csavartam, vizes hajamat szabadon hagytam és úgy lépdeltem vissza a szobámba, ahol barátom nem meglepő módon már elfoglalta a fél ágyat. Póló után kutattam a szekrényembe, mikor két erős kéz karolta át a derekamat. Louis maga felé fordított, szélesen mosolygott, majd lecsapott ajkaimra. Hevesen csókolt, sokkal hevesebben, mint eddig. Egyik kezemmel erősen markoltam a törülközőt, míg másikkal Loui haját túrtam. Mikor az ágyhoz értünk, finoman ledöntött és fölém kerekedett, majd újra csókolni kezdett. Mikor elváltunk mindketten ziháltunk és szemében olyan vágyat véltem felfedezni, mint még soha. Vágyott rám, tisztán láttam rajta. Kisimított egy tincset az arcomból, ajkát mosolyra húzta, majd újra megcsókolt. Csípőjét az enyémnek nyomta és megijedtem mikor megéreztem, hogy mennyire kíván. Bármennyire is akartam őt, még nem voltam rá felkészülve, hogy lekerüljön rólam a törülköző.
-Louis... - mondtam egy sóhaj kíséretében. Elvált tőlem, s mikor meglátta arcomon a rémületet becsuktam a szememet. Szégyelltem és utáltam magamat, amiért le kellett állítanom. Visszagurult az ágyra, lélegzetvétele lassan normálisra váltott. Gyorsan lépkedtem ki a fürdőbe egy pólóval és egy nadrággal a kezembe. Mire visszaértem barátomnak már csukva volt a szeme. Egy újabb sóhaj hagyta el a számat, majd befeküdtem mellé. Lehunytam a szemem és próbáltam eltörölni Louis vágyakozó tekintetének emlékét az elmémből. Hideg ujjaival köröket rajzolt a hasamra, mire felé fordultam. Egy szót sem szólt, így a kínos csöndet nekem kellett megtörnöm.
-Haragszol? - kérdeztem alig hallhatóan. Louis rám emelte tekintetét, de szeméből semmit sem tudtam kiolvasni. Közelebb kúszott hozzám és egy apró csókot nyomott az arcomra.
-Ezt nekem kéne kérdeznem tőled. Mondtam, hogy addig várok rád, ameddig kell, de ma még sem tudtam uralkodni magamon. Ne haragudj. - apró puszit nyomtam szájára, majd arcát kezdtem simogatni, ezzel is nyugtatva őt. Egy darabig néztük egymást, majd elaludtunk.

Egy hét múlva lesz az első, igazi nagy fellépésünk, így több próbát nem hagyhatok ki. A srácok is teljes erőbedobással fognak próbálni, mivel egy újabb díjátadó vár rájuk, ahol szintén fel fognak lépni. Mivel a tegnapi próbát kihagytam ma kétszer annyit kell beletennem a táncba. Danivel épp a próbaterem felé tartottunk, mikor megpillantottam egy ismerős alakot a kapu előtt. Életemben egyszer láttam és fogalmam sem volt róla, hogy mit is keres itt, de ha nem tévedek engem vár, és ezt az is bizonyítja, hogy a váratlan látogatóm szemrebbenés nélkül bámult rám. Elé álltam és biccentettem barátnőmnek, hogy nyugodtan menjen be, majd követem.
-Biztos? - kérdezte már az ajtóból.
-Jól leszek Dani, nyugi.
-Mikor legutóbb ezt mondtad és egyedül hagytalak, kis híján kórházba kerültél. - láttam arcán, hogy leperegnek előtte az emlékek. Előttem is lepergett minden, amit David művelt velem és az emlékekbe belefájdult minden porcikám, amit akkor érintett. Danielle eltorzult arcáról az én arcomat láttam vissza.
-Két perc és megyek utánad.
-Jó.. ha nem leszel bent pontosan két perc múlva, kijövök érted! - bólintottam ő pedig megfordult és bement a terembe, én pedig a látogatómnak szenteltem minden figyelmemet.
-Tyler ugye? - kérdeztem. Nem hittem volna, hogy látni fogom még valaha is, mivel ő Kevin legjobb barátja. Ott volt ő is mikor legelőször találkoztam Kevinnel és nagyon csöndesnek tűnt. Bár annak ellenére, hogy nem beszélt sokat aranyosnak tűnt, az egyetlen gond az lehetett, hogy nem érezhette jól magát gyertyatartóként.
-Emlékszel rám? - kérdezte halvány mosollyal az arcán, mire bólintottam.
-Nos, mit szeretnél? - idegesen vakargatta a tarkóját, majd nagy levegőt vett és belekezdett.
-Az a helyzet, hogy nem magam miatt jöttem, hanem Kevin miatt. Azt üzeni, hogy sajnálja és szeretne visszakapni.
-Ez aztán férfihez méltó viselkedés.. nyugodtan mond meg neki, hogy olyan barátra tettem szert, amilyet semmi pénzért sem hagynék el. És ne küldjön több postagalambot.
-Hát ennek nem fog örülni..
-Hidd el, igazán nem érdekel, hogy minek örül és minek nem. Ezt is megmondhatod neki.
-Rendben.. de ne lepődj meg, mikor egyszer csak meglátogat. - Tyler sarkon fordult az állam pedig a padlót súrolta. Mit jelent az, hogy meglátogat? Aggódnom kellene? Valószínűleg nem.. ha meg még is.. akkor azt majd meglátjuk. Igyekeztem a legnyugodtabb arcomat magamra erőltetni és beléptem Danielle mellé a próbaterembe.

~ New blog

Hello everybody! (:

Hát.. nem is tudom hol kezdjem. Szerettem volna új részt hozni, de az élet igen csak beleszólt a dolgaimba, így semmi olyat nem tudtam csinálni a héten, amit szerettem volna. Igazából még most se nagyon, mert csak fekszem és nézek ki a fejemből minden egyes nap. Azért remélem ennek az állapotnak hamar vége lesz.. A díjakat nagyon szépen köszönöm, igyekszem kirakni őket, hogy legalább azzal jelentkezzem. Az ok, amiért most írok az igazából a húgommal megkezdett közös blog, ahol már felkerült a prológus. Kicsit rövid lett, de a többi már sokkal izgibb és hosszabb lesz! Remélem legalább annyira elnyeri a tetszéseteket, mint ez! (: http://idontleaveyou.blogspot.hu/

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem ezek a képek kinyírtak! :$ 

Szép napot mindenkinek! :*

~ 21. Little Tomlinson

Drágáim!
Hű, de rég jelentkeztem. Hiányoztatok! Már komolyan elvonási tüneteim voltak.. arról álmodtam, hogy a blogot írom.. ez normális?! Sikeresen túl vagyok az írásbeli érettségin, de inkább nem beszélnék róla.. Az eredményt még nem tudom, de nagyon erősen próbálok reménykedni a legjobbakban, pedig hát tudom, hogy borzalmasak lettek.. főleg a töri.. fúj.. több szót nem is érdemel a kicseszett érettségi.. Úgy gondoltam megérdemeltek egy új részt és én is egy kis kikapcsolódást ezért megszületett az új fejezet. (: Utálom, hogy megvárakoztatlak titeket, de sajnos a szünet még mindig érvényes. Használjátok ki az időtöket, amíg lehet! (:
Imádlak titeket! xx

,,Megérdemled, hogy olyannal legyél, aki boldoggá tesz. Valakivel, aki nem komplikációkat, hanem fényt hoz az életedbe, nem kérdéseket, hanem válaszokat. Valakivel, aki értékel. Valakivel, aki nem bánt meg!"

A szívem még mindig a torkomban dobogott, mikor a kocsi felé tartottunk. A kezem is remegett ettől az egyszerű szótól: "barátnő". Ezt mondta a szüleinek. Sosem éreztem még ilyet, senki nem volt képes még rá, hogy ilyen érzelmeket váltson ki belőlem, főleg nem egy egyszerű, három szótagos szótól. Bár Louis szülei egész jól - sőt, örvendezve - fogadták a hírt, egyik  felem csak futni akart a kellemesen hideg éjszakába és kikiabálni a sötétségbe, hogy Louis Tomlinson a barátnőjének nevezett. Azt akartam, hogy mindenki tudja, hogy hivatalosan is együtt vagyunk, s én csak az övé vagyok, ő pedig csak az enyém, míg a másik felem attól rettegett mit fog elrontani és mi van, ha a család tagjai nem is örülnek annyira, mint amennyire kimutatják. A rajongókról nem is beszélve. Ha Louis egyszer csak úgy dönt, hogy nyilvánosság elé hozza, hogy valóban együtt vagyunk, vajon mit fognak szólni a rajongók? Kedvelni fognak vagy nem? Lehet egyenesen utálni fognak?! A következő koncerten lehet paradicsommal fognak megdobálni. Mikor beültem Louis csodálatosan kényelmes járművébe még mindig hasonló gondolatok jártak a fejembe. Lehúztam az ablakot és mélyet szippantottam a kinti levegőből. Izzadt tenyeremet ruhámba töröltem, majd a mellettem ülő fiú megfogta azt, így elérte, hogy rá figyeljek. Kék szemeibe nézve azonnal elfelejtettem, hogy min is agyaltam az előbb.
-Jól vagy? Mióta bemutattalak meg se szólaltál. - tekintete aggodalmat tükrözött, így egy halvány mosolyt próbáltam arcomra csalni, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Jól vagyok. - mondtam kicsit bizonytalanul.
-Akkor jó. - nyomott egy csókot halántékomra, mire valódi mosoly kerekedett az arcomra. Egy igazi, az a mosoly, amit csak neki szoktam tartogatni. Mivel már elmúlt hajnali kettő is, és Johannát a csöppséggel együtt bent tartják még mára, és Mark is bent marad velük, úgy döntöttünk, hogy a házukba töltjük az éjszakát. Mikor megálltunk a hatalmas épület előtt, a villany égett és zajok szűrődtek ki, amit furcsának találtam. Először betörőre tippeltem, de Louis mosolyogva indult meg az ajtó felé, én pedig csöndesen követtem. Ahogy benyitott, négy szőke lány esett a karjai közé. Szó szerint. Egyedül álltam megdöbbenve az ajtóban és ha akartam se tudtam volna mozdulni, mivel a srác, aki előbb még mellettem állt most a földön feküdt és négy fiatalabb lánnyal fetrengett. Ha nem tudnám, hogy a lányok legalább hat évvel fiatalabbak, lehet, hogy pánikba estem volna. Először azt hittem őrült rajongókkal találom magam szembe, de a négy lány hatalmas öleléssel és puszival köszöntötte Louist, így a véleményem gyorsan megváltozott. Még mindig feszengve álltam az ajtóban, mikor Louis felém fordult. Tekintetében és hangjában is felfedeztem valami fura boldogságot és még valamit.. talán büszkeséget.
-Helena! - állt mellém - Ők itt a húgaim. Lottie, Felicite, Phoebe és Daisy. Lányok ő Helena. - Mosolya, ha ez egyáltalán lehetséges, még szélesebbé vált, mikor kimondta a nevemet. - Helena. - fordult felém. - Ők itt a húgaim. - mutatott végig a négy lányon, akik hevesen integettek, ugyanollyal mosollyal az arcukon, mint amilyet eddig csak Louis karakteres arcán láttam. Mind a négyen szinte egyszerre közelítettek felém, s mindenki két-két puszival ajándékozott meg. Mióta itt vagyunk az állam a padlót súrolta és valószínűleg mindenki hallotta, hogy a földön koppant. A lányok eltávolodtak tőlem, így rendesen végig pásztázhattam rajtuk tekintetemet. Ekkor vettem észre, hogy két ikerpár áll előttem, hajuk, szemük, arcuk és az alkatuk is teljesen egyforma volt. Valószínűleg bele fog telni egy időbe mire ezt megszokom, és remélem senkit nem fogok megbántani azzal, ha összetévesztem a neveket. A szám egészen addig tátva maradt, míg észre nem vettem, hogy mindenki engem figyel és azt várják, hogy valami értelmes is kijöjjön a torkomon. Nagy meglepetésként ért ez a helyzet és ezt nem tudtam leplezni.
-Sziasztok. - biccentettem feléjük most már csukott szájjal. Louis a karjaiba kapta a két kisebbik, irtó édes lányt, majd az emelet felé ballagott velük, míg két nagyobbik húga követte. Beljebb merészkedtem a nappaliba és gondoltam kicsit szétnézek. Az fogadott, amit vártam. Képek a falon, családi fotók minden lehetséges helyen, lányos játékok tömkelege a földön, One Direction-os CD-k, DVD-k, poszterek a falon, és még több kép a bandáról. Valószínűleg a lányok szobája is tele van velük. A falak barack színűek voltak, a ház tökéletesen tiszta volt és rendezett. Végigsimítottam a kanapén, ami igen csak kényelmesnek tűnt, szinte hívogatott, miközben a képeket néztem. Ha egy idegen, akárcsak én, betévedne ebbe a tökéletes családba, észrevenné a szeretetet, ami körülveszi őket. Az idilli hangulat kezdett átragadni rám is.

Mosolyogva vettem le egy képet a szekrényről, melyen - ha nem tévedek - Lottie a bátyjával együtt állt, valószínűleg egy koncert előtt vagy után. Louis hihetetlen jó testvér lehet. Akárcsak Liam. Hmm.. vajon Liamnek több gondja volt az én rossz természetemmel, mint Louisnak egyszerre négy lány tesóval? Elképzeltem, ahogy az előbb említett személy kergeti a kishúgait, s mosolyom még szélesebb lett. Fantáziálásomból Loui kuncogása zökkentett ki.
-Bocsi, én csak.. - visszahelyeztem a képet, majd két védelmező kar karolt át hátulról.
-Szeretem a mosolyod. - hangjából éreztem, hogy mosolyog. Állát vállamon pihentette, s úgy néztük tovább a képeket, míg meg nem fogta a kezemet és fel nem vezetett a saját szobájába.
-Hű! - mondtam mikor beléptünk. - Sosem hittem volna, hogy Louis Tomlinson tisztaságmániás.
-Nem is vagyok az. Csak szeretem a rendet magam körül.
-Szóval tisztaságmániás vagy. - szemeit forgatta, majd megvárta míg szétnézek a szobájába. A falak fehérek voltak, az ablak alatt volt egy szintén fehér francia ágy, és az asztalán képek voltak a családjáról. Forgolódtam a szobámba, majd a szemem megakadt egy plüss sárgarépán.
-Hát ez? - mutattam rá.
-Hosszú történet. - mosolyogva megrázta fejét, és igazán felkeltette a kíváncsiságom, hogy mi lehet a története a sárgarépának, de vállat vontam és rá hagytam a dolgot. Mindketten letelepedtünk az ágyra, arca közel volt az enyémhez és mikor szemeibe néztem pillangók repkedtek a gyomromba. Idegesen kezdtem gyürködni a lepedőt.
-Mi a baj? Olyan feszült vagy egész nap. - láttam az arcán, hogy aggódik miattam és fáradt is volt.
-Csak.. kérdeznem kell valamit..
-Ki vele.
-A barátnődnek neveztél a szüleid előtt.
-Ez nem kérdés volt. - mosolygott, de hangja komoly maradt.
-Ez azt jelenti..?
-Hogy a barátnőm vagy. Ennyire egyszerű. De ha kifogásod van ellene..
-Nem! - vágtam a szavába. - Egyáltalán nincs. - A levegő, melyet kifújt hangosan törte meg a szobában lévő csendet. Egyértelműen félt, hogy nemet mondok. Kezemmel végigsimítottam arcán, mire gyorsabban kezdte venni a levegőt. Keze közé fogta arcomat és lágyan megcsókolt. Most nem volt, ami megzavarjon, így csak csókolt és csókolt a végtelenségig. Percek múlva váltunk csak el egymástól, levegőhiányában. Homlokát enyémnek döntötte.
-Ha a testvéreim nem lennének a másik szobába, most nagyon sok mindent csinálnék veled. - suttogta. Kuncogni kezdtem, majd ledöntöttem az ágyra.
-Tudod.. - kezdtem bele miközben csípőjére ültem. - én is elég sok mindent tudnék kezdeni veled. - Kaján vigyorral reagált a mondandómra. Nyakára egy hosszú csókot nyomtam, mire zihálni kezdett. Felhúzott szemöldökkel néztem fel rá és láttam, hogy csukva a szeme.
-Azt hiszem, ezt a tudást még az előnyömre fordítom.
-Nem ér kihasználni mások gyenge pontját. - mondta tettettet sértődöttséggel. - A bátyád nem tanította meg, hogyan viselkedj a férfiakkal?
-Már ne is haragudj, de én itt csak egy nagy bébit látok, aki bébirépákkal játszik. - Tekintetem a plüss répára tévedt, s az alattam fekvő fiú ezt kihasználva, fordított a helyzetünkön. Kajánul vigyorogtam rá, tarkóját erősen szorítottam és magamhoz húztam, nyelvemmel végigsimítottam a nyakát. Egy percre elállt a lélegzete.
-Mocskosan játszol, Payne.
-Szokj hozzá, Tomlinson. - Vigyorogva az ajkamba haraptam. Egy csókot nyomott homlokomra, majd mellém feküdt, lábát combomon pihentette. - Biztos ezt akarod? - kérdeztem tőle, miközben szemem le sem vettem a plafonról.
-Mire gondolsz?
-Ránk.
-Helena.. - sóhajtott.
-Hagy fejezzem be! Sosem leszek én az a lány, akit megérdemelsz. Nem tudlak úgy szeretni ahogy kéne, nem tudok bízni az emberekben, ezért rengeteg problémát fogok okozni a makacsságommal és a hihetetlenségemmel, a pesszimizmusomról nem is beszélve. Nem tartozom a világodba, nem értem, hogy mennek körülötted a dolgok, nem vagyok hozzászokva a felhajtáshoz és félek, hogy a rajongók mit szólnak hozzám. Nem vagyok egy játékbaba, amit kedvedre be tudsz állítani, hogy mikor milyen legyen. Nem vagyok javítható. Nem vagyok tökéletes, ahogy a múltam sem. Rengeteg mindenen keresztül mentem, így ez lett belőlem. Ráadásul, itt vagyok tizenkilenc évesen és még nem voltam férfival.. nem tudom megadni neked, azt, amit akarsz, akkor, amikor te akarod. Szörnyen hisztis és kibírhatatlan tudok lenni. Nem tudlak bemutatni a szüleimnek. Nem beszélheted ki az "idegesítő anyósodat" a többieknek, mikor nem hallom, nem nézheted együtt apámmal a meccset a tv-ben, sörrel a kezetekben. Nem kérhetsz apámtól engedélyt ezért vagy azért. Semmi normális dolgot nem csinálhatsz mellettem. Nem vagyok átlagos. - Mire befejeztem a kis monológom már ülő helyzetben találtam magam, a szemem égették a könnyek és végig éreztem magamon Louis tekintetét. Nem néztem rá, nem akartam, hogy így lásson. Éreztem, ahogy felül az ágyon, egy darabig emésztgette a hallottakat, majd egy sóhaj után belekezdett.
-Nem feltétlen rossz az, ha nem vagy átlagos. Különleges vagy és titokzatos, és ezt mind imádom benned. Ezért követtelek, ezért vagyunk most itt. Arról pedig nem te tehetsz, hogy.. nincsenek szüleid. A bátyád viszont az egyik legjobb barátom. Az sem érdekel, hogy mennyire vagy hisztis, nem érdekel, ha ki vagy bukva rám. Nem akarlak megváltoztatni, úgy szeretlek, ahogy vagy! Nem véletlenül mutattalak be pont téged a családomnak. Szükségem van rád és ezt annyiszor mondom el, ahányszor szükséged van rá. A rajongók pedig boldogok, ha én is az vagyok. Remélhetőleg.. Minden lépésemmel azon leszek, hogy megmutassam, bízhatsz bennem, és lehet, hogy nem mersz szeretni, de ez nem változtat azon, amit én érzek. Mára már nem tudnám elképzelni az életemet nélküled. És tudok várni, nem fogok erőltetni semmit, amit te nem akarsz. Ne aggódj, csodálatos vagy! - szavai simogatták a szívemet, szememet lecsuktam és erősen próbálkoztam nem elsírni magam. Ujját gyengéden helyezte állam alá, szememet kinyitottam, s kigördült egy könnycsepp, amit azonnal le is törölt hüvelykujjával. - Nem kell tökéletesnek lenned, ahhoz, hogy szeressen valaki. - Ajkaim szétnyíltak, s lecsaptak az előttem levő fiú tökéletes ajkaira, akit ettől a perctől fogva már barátomnak hívhatok. Lágy, érzelmekkel teli csók volt, ami igazolta mindazt, amit előbb elmondtunk egymásnak. Halvány mosoly jelent meg arcunkon mikor elváltunk egymástól.
-Gyorsan letusolok. - nyomott egy csókot homlokomra, majd a fürdő fele vette az irányt. Visszadőltem a párnák közé és tekintetemmel újra a plafont kezdtem fürkészni. Tényleg érzem, hogy szeret, és próbálom elhihetni magammal, hogy tényleg én vagyok a megfelelő lány a számára. Szeretem őt. A gondolatra akaratlanul is ajkamba haraptam és éreztem, ahogy szám felfelé kunkorodik és valami furcsa izgalom lett úrrá rajtam. Majd a kíváncsiság is elfogott, hogy ki hogyan fog reagálni a hírre. Míg a lehetőségeken elmélkedtem Louis visszatért.
-Hihetetlen mennyit vagy képes agyalni. - rázta meg a fejét. - Tettem ki neked törölközőt meg pizsit.
-Köszi. - Azt hittem elég gyorsan tusoltam, de mire visszatértem a szobába Loui már édesdeden aludt. Lassan ültem le az ágyra, nehogy felkeltsem, és hátat fordítva neki eldőltem az ágyon. Ijedtemben majdnem felsikoltottam, mikor egy erős kéz markolta meg a csípőmet, s fordított a másik oldalamra. Egy gyors puszit nyomott az orromra. Homlokomat az övének döntöttem, kezünket pedig összekulcsoltunk, s így adtuk át magunkat az álomvilágunknak.

 Reggel furcsa módon kisgyerek sírásra keltünk fel. Mindketten szinte azonnal kipattantunk az ágyból és siettünk a nappaliba, ahol Johannáék már vártak.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt Mrs. Tomlinson.
-Szia anya. - nyomott egy puszit anyukája arcára Louis. Johanna végigsimított fia fáradt arcán, majd felém fordult.
-Kértelek, hogy szólíts nyugodtan Johannának. - bólintottam, s tekintetem a kezében lévő kislányra tévedt. - Szeretnéd megfogni? - éreztem, hogy arcom elpirul, s egy pillanatnyi gondolkozási idő után bólintottam.
-Ha szabad. - Johanna mosolyogva helyezte a babát a kezembe én pedig le sem tudtam venni róla a tekintetem. Hatalmas kék szemei voltak, és már most gyönyörű szőke hajkoronája volt. Akár a nővéreinek, akik végszóra meg is érkeztek. Mindenki a kezembe lévő kislányt csodálta.
-Hogy hívják? - kérdezte Daisy és Phoebe szinte egyszerre. Ezt az iker dolgot még valóban szoknom kell.. mindig meglepődöm mennyire egyszerre tudnak csinálni szinte mindent.
-Hát én a Hope-ra gondoltam. Ne kérdezzétek miért, egyszerűen csak szerintem, illene rá ez a név. - egy percre ledermedtem a név hallatán, de a tiltakozásomat gyorsan visszanyeltem, hiszen igazán semmi beleszólásom sincs abba, hogy hogyan nevezzék el a saját gyereküket.
-Jól vagy? Nagyon elsápadtál. - beletelt néhány percbe, míg rájöttem, hogy Mark hozzám beszél.
-Ja, igen.. jól vagyok. Csak nekem is ez a középső nevem. - Vontam vállat. Mindenkinek láttam átvillanni az arcán a döbbenetet.
-És zavarna, ha.. ? - kezdte Jay, de közbevágtam.
-Nem, egyáltalán nem zavar. Tényleg illene rá. - mosolyogtam először Johannára, majd vissza a kezemben lévő kislányra, akinek bátyja épp most simított végig az arcán. Hirtelen azon kaptam magam, hogy már nem is Hope-t csodálom, hanem Louist. Annyira jó apa lenne belőle. Négy kistestvér mellett, már biztos megtanulta, hogyan kell bánni a kicsikkel, még azt is megkockáztatnám, hogy jobban ért hozzájuk, mint én. Elképzeltem, ahogy a közös gyerekünk után fut, aki épp a fűben szalad a labda után, mert az apukája úgy döntött, hogy megtanítja focizni, majd a fejemben egymás után ugrottak be a képek. Elképzeltem ahogy együtt zongoráznak és a többiek is köréjük gyűlnek. Az első 1D-s baba. Hű.. miknek jutnak eszembe. Fejemet megráztam, és próbáltam elterelni a figyelmemet a fantáziálgatásomról. Még mindig csillogó szemekkel figyeltem Louist, aki ezt látva felhúzta egyik szemöldökét, én pedig csak megráztam a fejemet.
A családi ebéd közben mindenki arról kérdezősködött, hogy hogyan találkoztunk Louis-val. Nem szeretem, ha én vagyok a középpont, de szívesen válaszoltam a kérdéseikre. Olyan ebéden vehettem részt, amilyenen mindig is szerettem volna, ahol a család körbe üli az asztalt és beszélgetünk. Bár nem az én családom volt, úgy éreztem közéjük tartozom. Mikor elköszöntünk, megígértették velem, hogy meglátogatom őket és, hogy nem hagyom, hogy Louis sok hülyeséget csináljon, na nem mintha ez lehetséges lenne.
-Már most imádom a családod. - mondtam, mikor beszálltunk a kocsiba.
-Ők is imádnak téged.
-Tényleg?
-Igen. - bólintott.- Látom rajtuk. És bocsi, amiért annyira rád szálltak ebéd közbe.. nem szoktak ennyit kérdezősködni. Szerintük is titokzatos vagy. - mosolygott rám.
-Hmm.. sosem meséltél róluk.
-Az én családom sem tökéletes, Hel. - tekintetében némi fájdalmat véltem felfedezni, és ezt igazolta az, ahogy összeráncolta a homlokát. Nem tudom mi váltotta ki ezt belőle, de tudtam, hogy nem most kéne kihúznom belőle az infókat. Kezemet az övére helyeztem és megkezdtük a hosszú utunkat hazafele.

~ 20. Girlfriend

Hello My Darlings! (:
Hűha! Hát először is nagyon-nagyon szépen köszönöm a +10.000 oldal megjelenítést! Mikor megláttam kiestek a szemeim! Fel tudjátok dobni az ember napját!(: Nem így terveztem, de muszáj lesz egy kis szünetet tartanom, nagyon rá kell gyúrnom az érettségire, és jövőhéten bizony már itt az írásbeli. Nem vagyok rá büszke, de épp, hogy átmentem matekból.. szóval lesz mit csinálnom. Ahogy tudom hozok új részt, de nem garantálom, hogy már jövőhéten meglesz! I'm so sorry!
Good reading! :*
U.I.: Remélem a szünet ellenére velem maradtok!(:

"A döntés mindig nehéz. Választhatsz barátságot,szerelmet vagy egyszerre mindkettőt. De a szerelem kizárja a barátságot. Túl fájdalmas is lenne ha békésen kéne tűrd a másik jelenlétét miközben a szíved szakad meg. Tagadni az érzéseket lehet,de nem éri meg. Próbálkozni, élni, szeretni és elengedni kell azt, aminek mennie kell. Talán ennyi az élet titka."

A világ legnyugodtabb emberének mondhattam magam a mai reggelen. Újra annak az embernek az oldalán kelni, aki megdobogtatja a szívedet, valami hihetetlen jó érzés! Nem is kell ennél több. Bármi is történt vagy épp nem történt kettőnk között, most úgy éreztem jó helyen vagyok. Nem vágytam másra csak rá. Ha Kevinnel maradnék nem lennék boldog és erre későn jöttem rá. Igazából köszönettel tartozom neki, amiért elérte, hogy kidobjam. Ha tegnap este nem vesztette volna el majdnem a fejét, most nem biztos, hogy itt feküdnék kék szemű hercegem mellett. A tegnap este gondolatába belefájdult a tarkóm, és testem kicsit összerándult, mire a derekamat ölelő kezek jobban kezdtek el védelmezni, és erősebben éreztem az ölelő fiú szívverését. Egy nyugodt, magabiztos sóhaj hagyta el a számat. Louis fölém hajolt, majd a fülembe suttogott.
-Jó reggelt, szépség! - egy halk kuncogás hagyta el a számat, mire arcon puszilt. Pontosan erre volt szükségem.. hogy valaki kócosan, smink nélkül is szépnek lásson és a szeme pontosan úgy csillogjon, mint az övé, mikor rám néz. Felé fordultam és szembe találtam magam boldogan csillogó szemével, s ajka tükrözte az én nyugodt mosolyomat. Percekig csak néztük egymást. Sokkal vidámabbnak és élettel telibbnek tűnt, mint tegnap. Úgy éreztem visszakaptam valamit, amit elvesztettem. Kár tagadni.. teljesen beleestem. Annyira szerettem volna megóvni a boldogtalanságtól, hogy egyenesen én vezettem bele. De most már nem hagyom magára, nem fogom hagyni, hogy újra a mélybe zuhanjon. Ha elesik én ott leszek, hogy elkapjam. Arcom kicsit eltorzult, mikor megjelent előttem szomorú, fájdalmas tekintete. Utáltam magam, amiért fájdalmat okoztam neki. Vágtam egy grimaszt, majd megfordultam, s fejemet a párnába temettem.
-Mi a baj? - kérdezte miközben hátamat cirógatta. Az érintésétől jól eső borzongás futott végig rajtam, majd lassan megfordultam, hogy újra lássam helyes arcát. Tekintete némi aggodalmat tükrözött és még mielőtt valami rosszat sejtene megráztam a fejemet.
-Semmi. - mondtam egy mosoly kíséretében, majd a kezem önálló útra kelt és Louis arcáig meg sem állt. Fejét oldalra biccentette, arcát kezemhez nyomta és hosszasan beszívta a levegőt, majd lassan fújta ki azt. - Még nem szeretnék felkelni. - mondtam szégyenlősen és reméltem, hogy veszi a lapot. Szerettem volna, ha még egy kicsit mellettem marad ebben a meghitt pillanatban. Ajkát halvány, játékos mosolyra húzta.
-Hát.. - kezdte - elaludni már tök jól tudunk együtt. Az együtt kelést viszont még nem árt gyakorolni. - Néhány percig emésztettem szavait, majd győztes mosolyát látva az állam is leesett. Szóval tényleg mindennapossá fog válni az együtt alvás?! Akaratlanul is az ajkamba haraptam.
-Még haza kell hoznom a cuccaim.
-Próbára kell mennünk, aztán kezdődik is a díjátadó, de ha szeretnéd holnap elmegyek veled. - bólintottam, nyomott egy csókot a homlokomra, majd kikelt mellőlem az ágyból. Míg ő a szekrénye felé vette az irányt én a fürdőszoba felé meneteltem, viszont az ajtóban megtorpantam. Louis perceken belül mellettem is termett, most már felöltözve. Értetlenül meredt rám.
-A fogkefém is ott maradt. - Nem vagyok tisztaságmániás, de utálok bárhova is elindulni fogmosás nélkül.
-Használhatod az enyémet. - bökött az egyik szekrény felé. Benyúlt, kivette a fogkefét és a kezembe nyomta. Míg én elvégeztem higiéniás szükségleteimet ő végig mellettem volt és figyelt, ami valljuk be kicsit idegesítő. Még akkor is ha épp Louis Tomlinson bámul. Miután végeztem nem igazán tudtam mit kezdeni a kezemben lévő tárgyal. Visszaadjam neki vagy ki akarja dobni? Mintha a fejemben lévő kérdésre akarna válaszolni egy egyszerű mozdulattal elvette tőlem, fogkrémet nyomott rá és a szájához emelte. Cselekedetét tátott szájjal figyeltem. Percekig bámulhattam, mert mire rájöttem, hogy hogyan kéne becsukni a számat, addigra már ő is végzett. Újabb ellenállhatatlan mosolyra húzta a száját.
-Hmm. Most olyan, mintha újra megcsókoltalak volna. - Oké.. most már biztos, hogy visszakaptam az én Louis-om. Az elveszett, bánatos fiú helyett újra a jól megszokott életvidám, szemtelen, mosolygós srác lett.. és minden egyes mosolyánál újra és újra beleszerettem és a szívem hangosabban vert. - Örülök, hogy itt vagy. - mondta, s közben átölelt.
-Én is. - motyogtam mellkasába, s mikor elváltunk egymástól, akkor láttam meg új szerzeményét. Nem hittem, hogy ennél szexibb lehetne valaki, de sikerült teljesen romba döntenie az elméletem. Meg fog ölni.. - Hűha. Nem semmi a gyűjteményed új darabja. - Főleg úgy, hogy pont a mellkasodon van és szívesen végig simítanám. - Tettem hozzá magamba. Mosolyogva átkarolta a vállamat, majd velem együtt ment le a konyhába, ahol Harry és Liam reggelit készítettek, Niall pedig ott ugrándozott mögöttük türelmetlenül, míg Zayn a fejét fogva ült az asztalnál.
-Niall, attól mert huszonötször kérdezed meg, hogy kész van-e, attól még nem lesz előbb kész! - dorgálta finoman Zayn. Fogalmam sincs mit sütögettek, de valóban jó illata volt és szőke barátom, mint mindig, most is nagyon éhes és türelmetlen volt. És ilyenkor a legveszélyesebb. Louis helyet foglalt Zayn mellett.
-Na végre! Már azt hittük fel kell mennünk egy vödör vízzel. Elfelejtetted, hogy ma van a próba? - Míg Liam Louis-t szidta, helyet foglaltam fekete hajú barátom mellett. Először döbbenten meredt rám, majd megköszörülte torkát, hogy bátyám is észrevegyen. Liam összeráncolt szemöldökkel fordult meg, majd ahogy észrevett homloka kisimult.
-Ó! - mondta döbbenten. - Szia hugi! Te mikor jöttél?
-Szia tesó! Tegnap este. - vontam vállat.
-És miért nem szóltál?
-Hát, mert... nem akartalak felkelteni.
-Helena Payne! Valamit titkolsz előlem. Ki vele! - Ilyenkor úgy utálom, hogy ennyire ismer. Sóhajtva megadtam magam, de úgy gondoltam nem számolok be mindenről. Elég ha annyit tud, amennyit akarom, hogy tudjon.
-Szakítottam Kevinnel. - Először három döbbent szempár meredt rám, majd a döbbenetet átváltotta a megértés és az együttérzés. Louis és Harry viszont csak meredtek maguk elé.
-Jól vagy? - állt mögém Niall és a karomat kezdte el simogatni.
-Tökéletesen! - felnéztem rá vigyorogva, mire ő is kimutatta tökéletes fogsorát. Tényleg jól éreztem magam, ami fura, mert nem hittem, hogy egy szakításon ilyen könnyen túl lehet lépni. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert itt ez a csodás öt ember, aki minden problémámat elfeledteti és segítenek túllépni a nehéz napokon. Testvérem a hajamba csókolt, majd a tányéromba pakolt két gofrit.
Reggeli után a srácok hihetetlen sebességgel hagyták el a házat, mivel már így is késésben voltak. Elmosogattam, kicsit kitakarítottam a konyhát, majd megszólalt a csengő, jelezvén, hogy barátnőm megérkezett. Sietősen kinyitottam az ajtót, bezártam magam mögött, majd utunkat a táncterem felé vettük.

Danielle volt olyan kedves és felajánlotta, hogy segít elkészülni az estére. Természetesen ő is ott lesz a díjátadón és mivel én még egy ilyen eseményen sem voltam, szívesen elfogadtam a segítségét. Épp hazafele tartottunk, mikor csilingelő hangja izgatottan szólalt meg.
-Na és mi volt az este Louis-val?
-Alig vártad, hogy megkérdezhesd, mi? - forgattam szemeimet.
-Ne csináld már! A barátnőd vagyok nem?
-Te vagy az egyetlen barátnőm, Danielle.
-Épp ezért kell elmondanod! - erősködött.
-Ha elmondanám meg kéne, hogy öljelek. - mosolyogtam rá titokzatosan, mire szemét forgatva morgolódott magába. - Nem volt semmi. - böktem ki végül.
-Nem mondtad el neki?! - hangja vádló volt, szememet lesütöttem, s megráztam a fejemet. - Drága kicsi Payne, elmondanád, mi a szent szarra vársz?! Mind a ketten odáig vagytok egymásért és ezt te is tudod! Itt kéne ugrálnod mellettem a boldogságtól és Louis csókjairól kéne áradoznod nekem. Nem értelek!
-Én csak.. a megfelelő pillanatra várok.
-Csak nehogy túl sokáig várj. - Míg haza nem értünk szavait emésztgettem. Igaza van, ahogy vége a díjátadónak kitárom az érzéseimet! Tudnia kell. Nem akarom még egyszer szenvedni látni és azt hiszem mellette én is boldog lehetek. De amíg nem próbáljuk meg nem tudhatom biztosra. Szóval belevágok. Belehelyeztem a kulcsot a zárba, kinyitottam az ajtót és beléptünk a házba, mely most nagyon csöndes és üres volt a fiúk nélkül. Nem tudnék ehhez újra hozzászokni. Danivel lepakoltunk, elmentem zuhanyozni, míg ő előkészítette a sminkes és egyéb cuccait, mivel rábíztam magam ilyen szempontból. Miután én végeztem helyet cseréltünk, s most ő ment a fürdőbe én pedig a szobámba. Dani egy csodás fekete ruhába lépett elém, mely a térdéig ért és a háta kivágott volt, göndör haja most egyenesen omlott vállára, és egy egyszerű smink volt rajta, ami csodásan kiemelte arcának vonásait.
-Csodásan nézel ki! - mondtam leesett állal. Nagyon irigykedtem tökéletes alakjára. Karcsú volt és gyönyörű. - Liam nem fog tudni ellenállni ezeknek a lábaknak. - kacsintottam rá, mire szégyenlősen elpirult. Egy dobozzal a kezében közelített felém, mosolyogva.
-Vedd fel, utána megcsinálom a hajad és a sminkedet. - kérdőn pillantottam az előttem álló lányra, majd a dobozra. Kinyitottam és a tengerkék ruha szinte hívogatott, hogy vegyem fel. Elállt tőle a lélegzetem.
-Ezt miért kapom?
-A srácok szóltak, hogy nincs itt semmi cuccod, így gondoltam megleplek.
-El is mehettünk volna a ruháimért.
-Tudom. - szélesen mosolygott, mire csak a fejemet ráztam. - Siess, látni akarom rajtad! - Úgy tettem, ahogy kért. Gyorsan, de óvatosan bújtam bele a ruhába. Túl szép volt ahhoz, hogy valami véletlen folytán tönkre tegyem. A tükör elé álltam és alig tudtam hinni a szememnek. A ruha tökéletesen emelte ki azokat a részeket, amiket kellett, kényelmesen simult rá a testemre. Danielle elismerően füttyentett.
-Tudtam, hogy jól fog állni! - győztes mosolya letörölhetetlen volt. A tükör előtti székben foglaltam helyet, míg Dani besütötte a hajamat és csodás, füstös szemeket varázsolt nekem, ami még jobban kiemelte szemeimet, mint a ruha.
-Csodás! - csapta össze tenyerét barátnőm, és végszóra bátyám is megérkezett. Két duda szót hallottunk a ház elől, így amilyen gyorsan tudtam belebújtam fekete magassarkúmba és követtem Daniellet, aki hosszas csókkal köszöntötte testvéremet. Le sem tudták venni a szemüket egymásról, és azon kezdtem el agyalni, hogy vajon Louis is így fog e rám nézni. Liam elengedte barátnőjét és tekintetét rám emelte. Szeme büszkeségtől csillogott.
-A barátnőd munkája. - mosolyogtam rájuk.
-Most tutira azt kell figyelnem melyik pasi fogja rád vetni magát. - sóhajtott, majd átölelt. Beszálltuk a kocsiba és majdnem egy órás út után szálltuk csak ki. A terem óriási volt és a fiúk már vártak minket. Niall szendvicseket tömött magába a többiek pedig beszélgettek. Mikor meghallották, hogy jövünk, Louis kíváncsi tekintettel fordult hátra. Leesett állal bámult végig rajtam. Elé sétáltam és reakcióját vártam. Olyan hirtelen ölelt magához, hogy levegőt venni se volt időm.
-Lélegzetelállítóan nézel ki! - súgta a fülembe és éreztem, ahogy a meleg a nyakamról az arcomra kúszik. Illatát hosszan szívtam be.
-Te se panaszkodhatsz. - mondtam egy mosoly kíséretében mikor elengedett. Kék inget viselt, rajta fekete zakóval, haját felzselézte, és a fekete nadrág, mint mindig, most is tökéletesen kihangsúlyozta idomait. A többiek is végig dicsérték Daniellet és engem is, majd helyet foglaltunk. Egy sorral a srácok mögött foglaltunk helyett, s mikor őket szólítottak előre hajoltam, hogy Loui fülébe súghassak.
-Sok sikert! - hátrafordult, arcán játékos mosoly jelent meg. Egy darabig számat nézte, majd lecsapott rájuk. Egy gyors csókot nyomott ajkaimra, mire elállt a lélegzetem.

-Csak ennyi szerencsére van szükségem. - mondta és arcán még mindig ott volt az a pajkos mosoly. Felcsendült az új számok és mindenkit pontosan megnéztem, hogyan is viselkednek a színpadon. Tele voltak energiával, ugráltak, énekeltek és nem tudnak hibázni. Louis éneklés közben egyik kezét a hasán pihentette, Niall ugrándozott, mintha repülni akarna. Minden hang tökéletesen jött ki a torkukon. Fáradtan, de boldogan ültek vissza a helyükre a produkció után. Épp a következő nyertes nevére vártunk, mikor végre kinyitották a borítékot.
-És akik megnyerik a legjobb bandáért járó díjat.... a One Direction! - kiabált a nő. Az előttem ülő öt srác egy emberként pattant fel ordibálva, és hatalmas vigyor volt az arcukon és a szemükben is. Hatalmas csoportos ölelésben törtek ki, én pedig alig bírtam ülve maradni tapsolásom közben. Hihetetlen büszke voltam rájuk, s mikor Danire néztem az ő szemében is ugyanazt a csillogást láttam. A fiúk felmentek a színpadra, hol futva, hol ugrándozva, és megköszönték a rajongóknak, hogy mindvégig kitartanak mellettük. Elképesztő mennyire tisztelik és szeretik a rajongóikat.
Minél inkább közeledtünk az este vége felé annál izgatottabb lettem. Alig vártam, hogy elmondjam Louisnak, hogy mennyire odáig vagyok érte és, hogy nem hagyom többet magára. A csókját még mindig éreztem az ajkamon és egyre többet akartam belőle. Louis mellett ültem, kettesben voltunk a kocsijában, míg Liam vitte a többieket. Az út alatt folyamatosan az estéről beszélgettünk és a mellettem ülő fiú tekintetéből egy percre sem tűnt el a boldogság. Arca olyan volt, akár egy kisgyereké, és ahogy mosolygott.. leírhatatlan. Egyszerre értünk a ház elé, és úgy tűnt Danielle is itt tölti az estét. Mindenki fáradtan, de boldogan dőlt be a saját ágyába és holnap jön a jól megérdemelt pihenés. Beérve Louis szobájába levettem a magassarkúmat és helyet foglaltam az ágyon. Szememet le sem vettem az arcáról.
-Jó ilyen boldognak látni. - mondtam neki mosolyogva. Leült mellém az ágyra, keze közé fogta az arcomat. Szeme az enyémet fürkészte, majd tekintete a számra siklott. Megismételtem cselekedetét. Lassan közelített arcom felé, kezem csuklójára tettem. Egy percig habozott, majd lehunytam a szememet, majd egy puha csókot leheltem ajkaira. Szempilláim alól felmosolyogtam rá, majd hevesen megcsókolt. Nyelve könnyen csusszant át a számba, kezemet csuklójáról a tarkójára vezettem, mire férfias morgás tört föl belőle. Csókja édes volt és határozott, de ezt a csodás pillanatot a telefon csörgése zavarta meg. Bocsánatkérő pillantást vetett felém, homlokát enyémnek támasztotta és felvette a készüléket. Miközben beszélt leheletét éreztem a nyakamon, melytől libabőrös lettem.
-Igen?! Most? Ez komoly? Oké.. azonnal ott vagyunk! Nem.. nem, csak ketten megyünk. Majd meglátod. - jelentőségteljes pillantást vetett rám, visszacsúsztatta zsebébe a telefont és tekintetében izgalmat véltem felfedezni némi aggodalommal.
-Minden rendben?
-Minden a legnagyobb rendben! Anyu barátja volt, be kell mennünk a kórházba. - mosolyát nem tudtam hova tenni, mert a kórház nem épp az a hely, ahová ennyire örülnek az emberek járni.
-Őőő.. nem azt mondtad, hogy minden rendben?
-Anya terhes, Hel. Most indult meg a szülés.
-Ó! - csak ennyi jött a ki a számon. Visszabújtam a cipőmbe, és most nagyon utáltam, hogy nincsenek itt a cuccaim.
Az út Doncaster-be legalább két óra volt és nagyon örültem mikor végre kinyújtóztathattam a lábaim. Louis összekulcsolta ujjainkat, elindultunk, de a kórház ajtaja előtt megtorpantam.
-Louis.. biztos, hogy akarod, hogy itt legyek? Mármint, úgy értem, hogy.. - dadogtam.
-Hel! Ott kell lenned, ahol nekem. Hányszor mondjam még, hogy szükségem van rád?
-De ez más, Louis! Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet..
-Gyere már! - húzott magával, s mikor újra mellé kerültem belecsókolt a hajamba. - Imádni fognak!
Az információs nő, kedvesen elmondta merre kell mennünk, mi pedig követve az utasításait megtaláltuk a megfelelő kórtermet, ahol Louis anyukája tartózkodott. Lou megszorította a kezem, mikor beléptünk a szobába. A nő, akit a mellettem álló fiúnak az anyukájának véltem, kimerülten feküdt egy csöppséggel a kezében, akire úgy nézett, akár egy kincsre, mellettük pedig egy magas férfi állt. Louis egy csókot nyomott anyukája arcára.
-Szia kicsim! - simított végig a nő fia arcán.
-Szia anya! - Loui a legcsodálatosabb mosolyát vette elő, és már ebből is láttam, hogy imádja az anyukáját. A férfival megölelték egymást, majd mindenki felém nézett. Zavartan néztem Louisra egy kis támogatást kérve, amit meg is kaptam. Mellém lépett és átölelte derekamat, majd egyenesen anyukája elé vezetett. Tekintetem én is rá emeltem és mikor Louis bemutatott neki a lélegzetem is elállt. Mikor kimondta az utolsó szót a tenyerem izzadni kezdett, pillangók repkedtem a hasamba, az arcom égett, a szívem pedig olyan gyorsan és hangosan vert, hogy attól féltem meghallják.
-Anya, ő itt Helena Payne, Liam húga. És a barátnőm.