~ 21. Little Tomlinson

Drágáim!
Hű, de rég jelentkeztem. Hiányoztatok! Már komolyan elvonási tüneteim voltak.. arról álmodtam, hogy a blogot írom.. ez normális?! Sikeresen túl vagyok az írásbeli érettségin, de inkább nem beszélnék róla.. Az eredményt még nem tudom, de nagyon erősen próbálok reménykedni a legjobbakban, pedig hát tudom, hogy borzalmasak lettek.. főleg a töri.. fúj.. több szót nem is érdemel a kicseszett érettségi.. Úgy gondoltam megérdemeltek egy új részt és én is egy kis kikapcsolódást ezért megszületett az új fejezet. (: Utálom, hogy megvárakoztatlak titeket, de sajnos a szünet még mindig érvényes. Használjátok ki az időtöket, amíg lehet! (:
Imádlak titeket! xx

,,Megérdemled, hogy olyannal legyél, aki boldoggá tesz. Valakivel, aki nem komplikációkat, hanem fényt hoz az életedbe, nem kérdéseket, hanem válaszokat. Valakivel, aki értékel. Valakivel, aki nem bánt meg!"

A szívem még mindig a torkomban dobogott, mikor a kocsi felé tartottunk. A kezem is remegett ettől az egyszerű szótól: "barátnő". Ezt mondta a szüleinek. Sosem éreztem még ilyet, senki nem volt képes még rá, hogy ilyen érzelmeket váltson ki belőlem, főleg nem egy egyszerű, három szótagos szótól. Bár Louis szülei egész jól - sőt, örvendezve - fogadták a hírt, egyik  felem csak futni akart a kellemesen hideg éjszakába és kikiabálni a sötétségbe, hogy Louis Tomlinson a barátnőjének nevezett. Azt akartam, hogy mindenki tudja, hogy hivatalosan is együtt vagyunk, s én csak az övé vagyok, ő pedig csak az enyém, míg a másik felem attól rettegett mit fog elrontani és mi van, ha a család tagjai nem is örülnek annyira, mint amennyire kimutatják. A rajongókról nem is beszélve. Ha Louis egyszer csak úgy dönt, hogy nyilvánosság elé hozza, hogy valóban együtt vagyunk, vajon mit fognak szólni a rajongók? Kedvelni fognak vagy nem? Lehet egyenesen utálni fognak?! A következő koncerten lehet paradicsommal fognak megdobálni. Mikor beültem Louis csodálatosan kényelmes járművébe még mindig hasonló gondolatok jártak a fejembe. Lehúztam az ablakot és mélyet szippantottam a kinti levegőből. Izzadt tenyeremet ruhámba töröltem, majd a mellettem ülő fiú megfogta azt, így elérte, hogy rá figyeljek. Kék szemeibe nézve azonnal elfelejtettem, hogy min is agyaltam az előbb.
-Jól vagy? Mióta bemutattalak meg se szólaltál. - tekintete aggodalmat tükrözött, így egy halvány mosolyt próbáltam arcomra csalni, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Jól vagyok. - mondtam kicsit bizonytalanul.
-Akkor jó. - nyomott egy csókot halántékomra, mire valódi mosoly kerekedett az arcomra. Egy igazi, az a mosoly, amit csak neki szoktam tartogatni. Mivel már elmúlt hajnali kettő is, és Johannát a csöppséggel együtt bent tartják még mára, és Mark is bent marad velük, úgy döntöttünk, hogy a házukba töltjük az éjszakát. Mikor megálltunk a hatalmas épület előtt, a villany égett és zajok szűrődtek ki, amit furcsának találtam. Először betörőre tippeltem, de Louis mosolyogva indult meg az ajtó felé, én pedig csöndesen követtem. Ahogy benyitott, négy szőke lány esett a karjai közé. Szó szerint. Egyedül álltam megdöbbenve az ajtóban és ha akartam se tudtam volna mozdulni, mivel a srác, aki előbb még mellettem állt most a földön feküdt és négy fiatalabb lánnyal fetrengett. Ha nem tudnám, hogy a lányok legalább hat évvel fiatalabbak, lehet, hogy pánikba estem volna. Először azt hittem őrült rajongókkal találom magam szembe, de a négy lány hatalmas öleléssel és puszival köszöntötte Louist, így a véleményem gyorsan megváltozott. Még mindig feszengve álltam az ajtóban, mikor Louis felém fordult. Tekintetében és hangjában is felfedeztem valami fura boldogságot és még valamit.. talán büszkeséget.
-Helena! - állt mellém - Ők itt a húgaim. Lottie, Felicite, Phoebe és Daisy. Lányok ő Helena. - Mosolya, ha ez egyáltalán lehetséges, még szélesebbé vált, mikor kimondta a nevemet. - Helena. - fordult felém. - Ők itt a húgaim. - mutatott végig a négy lányon, akik hevesen integettek, ugyanollyal mosollyal az arcukon, mint amilyet eddig csak Louis karakteres arcán láttam. Mind a négyen szinte egyszerre közelítettek felém, s mindenki két-két puszival ajándékozott meg. Mióta itt vagyunk az állam a padlót súrolta és valószínűleg mindenki hallotta, hogy a földön koppant. A lányok eltávolodtak tőlem, így rendesen végig pásztázhattam rajtuk tekintetemet. Ekkor vettem észre, hogy két ikerpár áll előttem, hajuk, szemük, arcuk és az alkatuk is teljesen egyforma volt. Valószínűleg bele fog telni egy időbe mire ezt megszokom, és remélem senkit nem fogok megbántani azzal, ha összetévesztem a neveket. A szám egészen addig tátva maradt, míg észre nem vettem, hogy mindenki engem figyel és azt várják, hogy valami értelmes is kijöjjön a torkomon. Nagy meglepetésként ért ez a helyzet és ezt nem tudtam leplezni.
-Sziasztok. - biccentettem feléjük most már csukott szájjal. Louis a karjaiba kapta a két kisebbik, irtó édes lányt, majd az emelet felé ballagott velük, míg két nagyobbik húga követte. Beljebb merészkedtem a nappaliba és gondoltam kicsit szétnézek. Az fogadott, amit vártam. Képek a falon, családi fotók minden lehetséges helyen, lányos játékok tömkelege a földön, One Direction-os CD-k, DVD-k, poszterek a falon, és még több kép a bandáról. Valószínűleg a lányok szobája is tele van velük. A falak barack színűek voltak, a ház tökéletesen tiszta volt és rendezett. Végigsimítottam a kanapén, ami igen csak kényelmesnek tűnt, szinte hívogatott, miközben a képeket néztem. Ha egy idegen, akárcsak én, betévedne ebbe a tökéletes családba, észrevenné a szeretetet, ami körülveszi őket. Az idilli hangulat kezdett átragadni rám is.

Mosolyogva vettem le egy képet a szekrényről, melyen - ha nem tévedek - Lottie a bátyjával együtt állt, valószínűleg egy koncert előtt vagy után. Louis hihetetlen jó testvér lehet. Akárcsak Liam. Hmm.. vajon Liamnek több gondja volt az én rossz természetemmel, mint Louisnak egyszerre négy lány tesóval? Elképzeltem, ahogy az előbb említett személy kergeti a kishúgait, s mosolyom még szélesebb lett. Fantáziálásomból Loui kuncogása zökkentett ki.
-Bocsi, én csak.. - visszahelyeztem a képet, majd két védelmező kar karolt át hátulról.
-Szeretem a mosolyod. - hangjából éreztem, hogy mosolyog. Állát vállamon pihentette, s úgy néztük tovább a képeket, míg meg nem fogta a kezemet és fel nem vezetett a saját szobájába.
-Hű! - mondtam mikor beléptünk. - Sosem hittem volna, hogy Louis Tomlinson tisztaságmániás.
-Nem is vagyok az. Csak szeretem a rendet magam körül.
-Szóval tisztaságmániás vagy. - szemeit forgatta, majd megvárta míg szétnézek a szobájába. A falak fehérek voltak, az ablak alatt volt egy szintén fehér francia ágy, és az asztalán képek voltak a családjáról. Forgolódtam a szobámba, majd a szemem megakadt egy plüss sárgarépán.
-Hát ez? - mutattam rá.
-Hosszú történet. - mosolyogva megrázta fejét, és igazán felkeltette a kíváncsiságom, hogy mi lehet a története a sárgarépának, de vállat vontam és rá hagytam a dolgot. Mindketten letelepedtünk az ágyra, arca közel volt az enyémhez és mikor szemeibe néztem pillangók repkedtek a gyomromba. Idegesen kezdtem gyürködni a lepedőt.
-Mi a baj? Olyan feszült vagy egész nap. - láttam az arcán, hogy aggódik miattam és fáradt is volt.
-Csak.. kérdeznem kell valamit..
-Ki vele.
-A barátnődnek neveztél a szüleid előtt.
-Ez nem kérdés volt. - mosolygott, de hangja komoly maradt.
-Ez azt jelenti..?
-Hogy a barátnőm vagy. Ennyire egyszerű. De ha kifogásod van ellene..
-Nem! - vágtam a szavába. - Egyáltalán nincs. - A levegő, melyet kifújt hangosan törte meg a szobában lévő csendet. Egyértelműen félt, hogy nemet mondok. Kezemmel végigsimítottam arcán, mire gyorsabban kezdte venni a levegőt. Keze közé fogta arcomat és lágyan megcsókolt. Most nem volt, ami megzavarjon, így csak csókolt és csókolt a végtelenségig. Percek múlva váltunk csak el egymástól, levegőhiányában. Homlokát enyémnek döntötte.
-Ha a testvéreim nem lennének a másik szobába, most nagyon sok mindent csinálnék veled. - suttogta. Kuncogni kezdtem, majd ledöntöttem az ágyra.
-Tudod.. - kezdtem bele miközben csípőjére ültem. - én is elég sok mindent tudnék kezdeni veled. - Kaján vigyorral reagált a mondandómra. Nyakára egy hosszú csókot nyomtam, mire zihálni kezdett. Felhúzott szemöldökkel néztem fel rá és láttam, hogy csukva a szeme.
-Azt hiszem, ezt a tudást még az előnyömre fordítom.
-Nem ér kihasználni mások gyenge pontját. - mondta tettettet sértődöttséggel. - A bátyád nem tanította meg, hogyan viselkedj a férfiakkal?
-Már ne is haragudj, de én itt csak egy nagy bébit látok, aki bébirépákkal játszik. - Tekintetem a plüss répára tévedt, s az alattam fekvő fiú ezt kihasználva, fordított a helyzetünkön. Kajánul vigyorogtam rá, tarkóját erősen szorítottam és magamhoz húztam, nyelvemmel végigsimítottam a nyakát. Egy percre elállt a lélegzete.
-Mocskosan játszol, Payne.
-Szokj hozzá, Tomlinson. - Vigyorogva az ajkamba haraptam. Egy csókot nyomott homlokomra, majd mellém feküdt, lábát combomon pihentette. - Biztos ezt akarod? - kérdeztem tőle, miközben szemem le sem vettem a plafonról.
-Mire gondolsz?
-Ránk.
-Helena.. - sóhajtott.
-Hagy fejezzem be! Sosem leszek én az a lány, akit megérdemelsz. Nem tudlak úgy szeretni ahogy kéne, nem tudok bízni az emberekben, ezért rengeteg problémát fogok okozni a makacsságommal és a hihetetlenségemmel, a pesszimizmusomról nem is beszélve. Nem tartozom a világodba, nem értem, hogy mennek körülötted a dolgok, nem vagyok hozzászokva a felhajtáshoz és félek, hogy a rajongók mit szólnak hozzám. Nem vagyok egy játékbaba, amit kedvedre be tudsz állítani, hogy mikor milyen legyen. Nem vagyok javítható. Nem vagyok tökéletes, ahogy a múltam sem. Rengeteg mindenen keresztül mentem, így ez lett belőlem. Ráadásul, itt vagyok tizenkilenc évesen és még nem voltam férfival.. nem tudom megadni neked, azt, amit akarsz, akkor, amikor te akarod. Szörnyen hisztis és kibírhatatlan tudok lenni. Nem tudlak bemutatni a szüleimnek. Nem beszélheted ki az "idegesítő anyósodat" a többieknek, mikor nem hallom, nem nézheted együtt apámmal a meccset a tv-ben, sörrel a kezetekben. Nem kérhetsz apámtól engedélyt ezért vagy azért. Semmi normális dolgot nem csinálhatsz mellettem. Nem vagyok átlagos. - Mire befejeztem a kis monológom már ülő helyzetben találtam magam, a szemem égették a könnyek és végig éreztem magamon Louis tekintetét. Nem néztem rá, nem akartam, hogy így lásson. Éreztem, ahogy felül az ágyon, egy darabig emésztgette a hallottakat, majd egy sóhaj után belekezdett.
-Nem feltétlen rossz az, ha nem vagy átlagos. Különleges vagy és titokzatos, és ezt mind imádom benned. Ezért követtelek, ezért vagyunk most itt. Arról pedig nem te tehetsz, hogy.. nincsenek szüleid. A bátyád viszont az egyik legjobb barátom. Az sem érdekel, hogy mennyire vagy hisztis, nem érdekel, ha ki vagy bukva rám. Nem akarlak megváltoztatni, úgy szeretlek, ahogy vagy! Nem véletlenül mutattalak be pont téged a családomnak. Szükségem van rád és ezt annyiszor mondom el, ahányszor szükséged van rá. A rajongók pedig boldogok, ha én is az vagyok. Remélhetőleg.. Minden lépésemmel azon leszek, hogy megmutassam, bízhatsz bennem, és lehet, hogy nem mersz szeretni, de ez nem változtat azon, amit én érzek. Mára már nem tudnám elképzelni az életemet nélküled. És tudok várni, nem fogok erőltetni semmit, amit te nem akarsz. Ne aggódj, csodálatos vagy! - szavai simogatták a szívemet, szememet lecsuktam és erősen próbálkoztam nem elsírni magam. Ujját gyengéden helyezte állam alá, szememet kinyitottam, s kigördült egy könnycsepp, amit azonnal le is törölt hüvelykujjával. - Nem kell tökéletesnek lenned, ahhoz, hogy szeressen valaki. - Ajkaim szétnyíltak, s lecsaptak az előttem levő fiú tökéletes ajkaira, akit ettől a perctől fogva már barátomnak hívhatok. Lágy, érzelmekkel teli csók volt, ami igazolta mindazt, amit előbb elmondtunk egymásnak. Halvány mosoly jelent meg arcunkon mikor elváltunk egymástól.
-Gyorsan letusolok. - nyomott egy csókot homlokomra, majd a fürdő fele vette az irányt. Visszadőltem a párnák közé és tekintetemmel újra a plafont kezdtem fürkészni. Tényleg érzem, hogy szeret, és próbálom elhihetni magammal, hogy tényleg én vagyok a megfelelő lány a számára. Szeretem őt. A gondolatra akaratlanul is ajkamba haraptam és éreztem, ahogy szám felfelé kunkorodik és valami furcsa izgalom lett úrrá rajtam. Majd a kíváncsiság is elfogott, hogy ki hogyan fog reagálni a hírre. Míg a lehetőségeken elmélkedtem Louis visszatért.
-Hihetetlen mennyit vagy képes agyalni. - rázta meg a fejét. - Tettem ki neked törölközőt meg pizsit.
-Köszi. - Azt hittem elég gyorsan tusoltam, de mire visszatértem a szobába Loui már édesdeden aludt. Lassan ültem le az ágyra, nehogy felkeltsem, és hátat fordítva neki eldőltem az ágyon. Ijedtemben majdnem felsikoltottam, mikor egy erős kéz markolta meg a csípőmet, s fordított a másik oldalamra. Egy gyors puszit nyomott az orromra. Homlokomat az övének döntöttem, kezünket pedig összekulcsoltunk, s így adtuk át magunkat az álomvilágunknak.

 Reggel furcsa módon kisgyerek sírásra keltünk fel. Mindketten szinte azonnal kipattantunk az ágyból és siettünk a nappaliba, ahol Johannáék már vártak.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt Mrs. Tomlinson.
-Szia anya. - nyomott egy puszit anyukája arcára Louis. Johanna végigsimított fia fáradt arcán, majd felém fordult.
-Kértelek, hogy szólíts nyugodtan Johannának. - bólintottam, s tekintetem a kezében lévő kislányra tévedt. - Szeretnéd megfogni? - éreztem, hogy arcom elpirul, s egy pillanatnyi gondolkozási idő után bólintottam.
-Ha szabad. - Johanna mosolyogva helyezte a babát a kezembe én pedig le sem tudtam venni róla a tekintetem. Hatalmas kék szemei voltak, és már most gyönyörű szőke hajkoronája volt. Akár a nővéreinek, akik végszóra meg is érkeztek. Mindenki a kezembe lévő kislányt csodálta.
-Hogy hívják? - kérdezte Daisy és Phoebe szinte egyszerre. Ezt az iker dolgot még valóban szoknom kell.. mindig meglepődöm mennyire egyszerre tudnak csinálni szinte mindent.
-Hát én a Hope-ra gondoltam. Ne kérdezzétek miért, egyszerűen csak szerintem, illene rá ez a név. - egy percre ledermedtem a név hallatán, de a tiltakozásomat gyorsan visszanyeltem, hiszen igazán semmi beleszólásom sincs abba, hogy hogyan nevezzék el a saját gyereküket.
-Jól vagy? Nagyon elsápadtál. - beletelt néhány percbe, míg rájöttem, hogy Mark hozzám beszél.
-Ja, igen.. jól vagyok. Csak nekem is ez a középső nevem. - Vontam vállat. Mindenkinek láttam átvillanni az arcán a döbbenetet.
-És zavarna, ha.. ? - kezdte Jay, de közbevágtam.
-Nem, egyáltalán nem zavar. Tényleg illene rá. - mosolyogtam először Johannára, majd vissza a kezemben lévő kislányra, akinek bátyja épp most simított végig az arcán. Hirtelen azon kaptam magam, hogy már nem is Hope-t csodálom, hanem Louist. Annyira jó apa lenne belőle. Négy kistestvér mellett, már biztos megtanulta, hogyan kell bánni a kicsikkel, még azt is megkockáztatnám, hogy jobban ért hozzájuk, mint én. Elképzeltem, ahogy a közös gyerekünk után fut, aki épp a fűben szalad a labda után, mert az apukája úgy döntött, hogy megtanítja focizni, majd a fejemben egymás után ugrottak be a képek. Elképzeltem ahogy együtt zongoráznak és a többiek is köréjük gyűlnek. Az első 1D-s baba. Hű.. miknek jutnak eszembe. Fejemet megráztam, és próbáltam elterelni a figyelmemet a fantáziálgatásomról. Még mindig csillogó szemekkel figyeltem Louist, aki ezt látva felhúzta egyik szemöldökét, én pedig csak megráztam a fejemet.
A családi ebéd közben mindenki arról kérdezősködött, hogy hogyan találkoztunk Louis-val. Nem szeretem, ha én vagyok a középpont, de szívesen válaszoltam a kérdéseikre. Olyan ebéden vehettem részt, amilyenen mindig is szerettem volna, ahol a család körbe üli az asztalt és beszélgetünk. Bár nem az én családom volt, úgy éreztem közéjük tartozom. Mikor elköszöntünk, megígértették velem, hogy meglátogatom őket és, hogy nem hagyom, hogy Louis sok hülyeséget csináljon, na nem mintha ez lehetséges lenne.
-Már most imádom a családod. - mondtam, mikor beszálltunk a kocsiba.
-Ők is imádnak téged.
-Tényleg?
-Igen. - bólintott.- Látom rajtuk. És bocsi, amiért annyira rád szálltak ebéd közbe.. nem szoktak ennyit kérdezősködni. Szerintük is titokzatos vagy. - mosolygott rám.
-Hmm.. sosem meséltél róluk.
-Az én családom sem tökéletes, Hel. - tekintetében némi fájdalmat véltem felfedezni, és ezt igazolta az, ahogy összeráncolta a homlokát. Nem tudom mi váltotta ki ezt belőle, de tudtam, hogy nem most kéne kihúznom belőle az infókat. Kezemet az övére helyeztem és megkezdtük a hosszú utunkat hazafele.