~ 34. Interview

,,Ha valakik igazán szeretik egymást, legyen bármilyen nehéz és történjen bármi, kitartanak egymás mellett!"

Nem valami kellemes érzés egyedül sétálgatni New York hatalmas utcáin. Mivel sok hasznomat nem vették a próbákon, így a srácok és Lou javaslatára, nekivágtam a hatalmas városnak. Felajánlották, hogy egy biztonsági őr velem tart, de nem tartottam ezt annyira fontosnak, s bevallom némelyiküktől a hideg is kirázott. Bár egyedül csak Paullal volt alkalmam társalogni - abban a néhány szerencsés percben, mikor nem a srácokat fegyelmezte vagy épp kergette - biztos a többi hatalmas embernek is arany szíve van a nagytermet mögött. Így hát teljesen egyedül sétálgatok az utcán, s hirtelen aggodalom fog el, mikor észreveszem, hogy legalább egy harmincfős lánycsapat követ. Befordultam az első sarkon, hogy biztos legyen benne tényleg engem követnek.. és így volt. Egy gyors pillantást vetettem hátra a vállam fölött, s haragos szempárokkal találtam szembe magam. Bár ne láttam volna.. és bár elfogadtam volna egy testőrt magam mellé. A francba! Tudtam, hogy ez lesz.. utálnak! Miért is egyeztem bele, hogy felfedem magam? Így most én vagyok a fanok első számú célpontja.. Mit sem törődve a kezemben lévő két szatyorral - amiben mellesleg mindenkinek volt valami ajándék - futásnak eredtem. Tudom szégyen a futás, ráadásul kislányok elől menekülök, de hát hasznos! Valamiért az emberek mit sem törődtem azzal, hogy kifulladva rohanok el mellettük.. már biztos hozzászoktak, hogy itt mindenki rohan.. csakhogy én nem azért rohantam, amiért ők gondoltál. Engem üldöztek. Nagyjából három perc futás után találtam is egy sikátort ahova befordultam, remélve, hogy elbújhatok, vagy legalább kifújhatom magam egy kicsit. De nem így történt. A lánycsapat, mintha bővült volna, s egyenesen felém közeledtek vérben forgó szemekkel. Más esetben nem biztos, hogy megrémültem volna, nálam legalább öt évvel fiatalabb lányoktól, de annyira.. ijesztőek voltak, s szinte rám vicsorogtak. Ahogy közeledtek felém, én úgy hátráltam előlük, amíg tudtam.. aztán eltűnt az út mögöttem. Bekerítettek, mögöttem pedig csak egy fal volt. Zsákutcába kerültem.

Zihálva ültem fel az ágyban, szemeim hirtelen pattantak fel a rémálom hatására. Gyorsan körülnéztem, hol is vagyok. Remek, még mindig a hatalmas szállodai szobánkban vagyok, s nincs körülöttem egy őrült rajongó sem. Csak álom volt, csak álom volt.. - nyugtatgattam magam. Miért? Miért kell ennyire paráznom mindentől? Ah.. néha igazán utálom a személyiségem. Tekintetem a mellettem fekvő fiúra tévedt, aki még mindig édesdeden aludt. Legalább neki nincsenek rémálmai. Hajam izzadt nyakamra, s halántékomra tapadt, így a fürdő fele vettem az irányt, hogy megmosakodjam, majd az órára pillantottam. A digitális óra hajnali ötöt mutatott. Ha már úgy is egy óra múlva kelnünk kéne, akár le is zuhanyozhatom. Igyekeztem minél halkabban előkotorni magamnak az aznapi ruhámat, majd eltalálni a fürdőszobáig.
-A francba! - morgolódtam, mikor a bokámmal sikeresen megtaláltam a mellettem levő éjjeli szekrényt. Hát.. legalább a szókincsem stimmelt az álmomban is. Louis a másik oldalára fordult, de szerencsére nem sikerült felkeltenem. Az ajtót halkan csuktam be magam után, s egyenesen a kádhoz mentem, hogy vizet engedhessek. Míg vártam, hogy az megteljen szembe találtam magam a tükörrel, amit általában nem szívesen teszek. Főleg, ha így nézek ki.. Gyorsan arcot és nyakat mostam - ami butaságnak tűnhet fürdés előtt, de nem bírtam tovább, hogy a hajam szó szerint rám ragad - majd visszafordultam a tükörhöz. Egy fokkal máris jobban néztem ki, de a karikákat, s a borzalmas színemet nem tudtam lemosni. Mi van, ha az álmom egyszer csak valósággá válik? Ha a mai interjú után, már úgy lépek ki az utcára, hogy nem szabadulok a rajongók gyilkoló tekintetétől? Megfogok tudni birkózni ezzel? Remélem, hogy igen, mert eszembe sincs, azért elhagyni a szerelmemet, mert valaki azt akarja. Nem választhatnak szét minket.. egyszer már elengedtem, még egyszer nem leszek ekkora hülye. Mintha Louis megérezte volna, hogy épp rá gondolok ott termett az ajtóban, én pedig a tükörből néztem vissza rá. Csak néztem álmos, kisfiús tekintetét, amitől mindig hevesebben kezdett dobogni a szívem, s a nyugalom szinte megszállt, ahogy nem láttam mást, csak őt.
-Ne haragudj. Nem akartalak felébreszteni. - azzal elzártam a vizet, majd ahogy felegyenesedtem, már mellettem is termett, s szorosan átölelt.
-Nem tudsz aludni? - kérdezte reggeli rekedtes hangján.
-N-nem igazán..
-Mi a baj? - tenyere közé fogta arcomat, úgy fürkészte tekintetemet.
-Csak.. csak egy álom volt. Semmiség. - Nem ez volt az első alkalom, hogy Ő vigasztalt rémálmaim után, így tudta, hogy csak arra van szükségem, hogy szorosan öleljen. És Ő ezt meg is tette. Miután egy csókot nyomott homlokomra, szorosan tartott, én pedig sokkal jobban éreztem magam, mert tudtam, hogy mellette senki sem bánthat. 

-Itt vagyok. - súgta a fülembe, én pedig vissza akartam súgni neki, hogy tudom, és, hogy köszönöm, de a könnyek ellepték a szememet, így inkább a fejemet mellkasába fúrtam. Pár percig még így álltunk, majd elhúzódott, hogy szemembe nézhessen. - Elmondod, mit álmodtál? - egy biztató mosolyt küldött felém, de nem tudtam, hogy is mondhatnám el neki, hogy a rajongói azok, akik megrémítettek. Így ezt a részt inkább kihagytam.
-Először minden rendben volt, sétálgattam, aztán.. üldözni kezdtek.. én pedig zsákutcába kerültem. - megborzongtam, ahogy agyamat ellepték az álomképek.
-Ne félj. Vége van. - bólintottam, s békés arcára néztem, hogy némiképp sikerüljön megnyugodnom. Egy lágy csókkal ajándékozott meg, én pedig újabbakért pipiskedtem, ami megmosolyogtatta. - Mitől félsz? - kérdezte hirtelen, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy a remegésem, vagy a tekintetem árult el.
-Én csak.. azon gondolkoztam, hogy.. mi van, ha nem tetszem, majd nekik? Nagy az esélye rá, hogy nem fognak kedvelni, sőt egyenesen utálni fognak, mert elloptam szeretet sztárjuk szívét, és ha ez még nem lenne elég, az egyikőjük még a bátyám is. Ez igazán szerencsés véletlen, hogy épp a One Direction-os fiúkat fogtam ki! Más komolyan ölne, ha a helyembe lehetne! Lehet, hogy nem fogok megfelelni az elvárásaiknak.. lehet, hogy nem nyerem el a szemükben a ,,Louis Tomlinson barátnője" címet. Lehet, hogy.. nem leszek.. elég. - szinte észre sem vettem, de a szavak csak úgy dőlni kezdtek belőlem. Ahogy a könnyeim is, mire a mondandóm végére értem.
-Hihetetlen, hogy ennyire megfelelés kényszered van és én csak most veszem észre! - finoman állam alá nyúlt, hogy fejemet felemelhesse, s letörölje kigördült könnycseppjeimet. Mikor végre rá bírtam nézni, folytatta. - Nekem elég vagy. Sőt, több mint elég! Te vagy a mindenem. Együtt menni fog. – azzal átfogtam a nyakát, magamhoz húztam, s ajkamat az övére tapasztottam. Nem akartam mást, csak csókolni és érezni őt. Mindig itt van, mikor szükségem van rá. S nekem mindig szükségem is lesz rá. Ő pedig itt van mellettem, amit néha még mindig nehezen hiszek el. Hihetetlen, hogy pont én kellek neki, mikor bárkit megkaphatna.. de nagyon hálás vagyok érte, hogy mindazok után, amit tettem vele, engem választott. Úgy éreztem, ezt sosem hálálhatom meg neki eléggé.
-Köszönöm. Mindent! – hálálkodtam. Homlokát újra mellkasának döntöttem, miközben Ő hajamon szántott végig ujjaival párszor. Mikor felnéztem rá, egy hajtincset a fülem mögé tűrt, s amilyen áhítattal nézett, el is feledtette velem, hogy mennyire szörnyen nézek ki. Féloldalas mosollyal az arcán, a vízzel teli kádra bökött.
-Szerintem kihűlt a vized.
-Persze, mert feltartottál. – játékosan megböktem, mire kaján vigyor jelent meg az arcán. Megfordultam, hogy még egy kis meleg vizet engedjek, majd mikor megfordultam volna, hogy rászóljak, menjen ki, már a karjaiban találtam magam, és épp a fürdővizem felett kapálóztam. – Tegyél le, te idióta!

-Csak akkor, ha én is csatlakozhatom. – vigyorgott még mindig.
-Nem!  - vágtam rá azonnal.
-Pedig épp most beszéltük meg, hogy együtt jobbak vagyunk. – mondta egy sóhajtás kíséretében. – De ha nem, hát jó..
-Oké, oké! Velem fürödhetsz, csak tegyél le végre!
-Miért, nem jó a karjaimban lenni? – majd bevetette a kutyapofit, pont, ahogy sejtettem..
-De, Louis, nagyon jó, csak egyrészt félek, hogy sérvet kapsz, másrészt pedig nem óhajtok vizes póló versenyt rendezni. - azzal egy szemforgatás kíséretében lehelyezett a földre. -Köszönöm. Ezt is. – mosolyogva egy csókot nyomtam borostás arcára. – Már ne is haragudj.. imádom mikor ilyen férfiasan nézel ki a borostáidtól.. de szúrsz! – egy darabig némán, komolyan – vagy legalábbis próbáltunk komolyan – meredtünk egymásra, majd mindketten nevetni kezdtünk.
-Szóval a borostáim tesznek férfiassá? – húzta fel egyik szemöldökét, mire csak vállat vontam, majd újra elzártam a meleg vizet.
-Aha. Most meg mi van? – kérdeztem értetlen tekintetét látva.
-Szóóóóval, te pedig azért vagy nő, mert nincsenek borostáid?! – Erre kuncogni kezdtem.
-Hát.. így is fel lehet fogni.

A közös fürdőnk után – aminek köszönhetően az egész fürdő úszott – lázasan készülődtem az interjúra. Igen, belementem, hogy megmutatom magam a médiának, de csak azért, hogy ha esetleg úgy adódik, ne kelljen többet bujkálnom, és, hogy bejezzék végre a találgatásokat a titokzatos lány kapcsán. Louis végig fogta a kezemet, s még az utolsó pillanatokban is engem próbált nyugtatgatni. Nem értettem, hogy miért nem idegesek egy cseppet sem. Bár.. igaz, ők már hozzá vannak szokva. Louis és Liam egy-egy csókot nyomtak az arcomra, mielőtt az interjúztató hölgy elé indultak volna. Mindannyian kezet fogtak a nővel, majd helyet foglaltak a számukra szimpatikus széken. És én ekkor láttam meg a kamerát. A tenyerem izzadni kezdek, s idegesen tördeltem az ujjaimat. Szerencsére közönségünk nem volt, mivel a nő jött el a szállodába, hozzánk, s embereket nem hozhatott magával. Örültem, hogy nem lesz nagy felhajtás körülöttem.. egyelőre. Beszélgettek a turnéról, a fiúk közelgő filmjéről és szó esett Amerikáról, s az amerikai rajongókról is. Ekkor jöttem én a képbe..
-Louis, úgy tudjuk a barátnőd is veletek lesz a turné ideje alatt.
-Igen, Kim, így van. Most is itt van a színfalak mögött. – majd egy gyors pillantást vetett arrafele, amerre állok.
-Esetleg, találkozhatnánk vele?
-Természetesen. – mély levegőt vettem, megigazítottam a ruhámat, majd a kamerák elé léptem. Kezet fogtam Kimmel, majd helyet foglaltam Louis mellett, aki bátorításképp, s nyugtatásként egyaránt, átfogta a derekamat.
-Örülök, hogy végre megismerhetlek.
-Én nem kevésbé. – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, s megfeledkezni a kamerákról, amik valószínűleg minden egyes pattanásomra és ráncomra ráközelít.. Jobban örültem, míg csak távolból figyeltem az eseményeket, s nem kerültem a középpontba. Na igen, erre előbb is gondolhattam volna..
-Tehát te vagy Louis barátnője és Liam húga. Ez nem semmi.
-Nos igen.. kicsit igazságtalannak is érzem a szerencsémet. – Kim kuncogott, bár én teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam.
-Hogy érzed magad eddig a mi kis országunkban?
-Remekül! Bár nem pont New York-ban, de szereztem magamnak barátokat.. és Amerika is nagyon szép ország, de hű maradok az otthonomhoz. Nekem mindig is London lesz a legszebb.
-Ha már szóba jöttek a barátok, hogy bírod ennek az öt kamasz fiúnak a társaságát? Hallottunk egy két érdekes történetet..
-Ó, nagyon jól elvagyunk, csak meg kell őket néha nevelni. Néha én is szeretnék beszállni az őrültségekbe, amiket művelnek, de aztán mindig úgy döntök, hogy nem nehezítem meg még jobban a biztonsági őrök feladatát. – Erre mindannyian felkacagtunk, s mikor a srácokra néztem, láttam a szemükben, hogy ők is visszagondolnak a Paullal történő kergetőzésre. – Fantasztikusak srácokkal vagyok körülvéve.
-Igen, ebben biztosak vagyunk. És mi a helyzet Danielle Peazerrel? Láttunk egy videót, ahol igen jól rázzátok együtt.
-Drága Danielle! Remélem, nézed a műsort, mert innen üzenem neked, hogy ahogy hazaértem, nyugodtan kitekerheted a nyakamat, ígérem! Tudod Kim, az a helyzet, hogy magára hagytam a barátnőmet. Igen, együtt táncolunk, ezért láthattátok rólunk azt a videót. És mivel én most itt vagyok, nem tudok neki segíteni. Valószínűleg le fogja tekerni a fejemet a helyéről, amint alkalma adódik rá.
-Hát akkor, mi pedig azt üzenjük neki, hogy azt azért nem kéne. – újabb mosoly jelent meg az arcunkon, én pedig meglepődve tapasztaltam, hogy milyen könnyen is tudok beszélgetni egy ismeretlen nővel. A körülöttem futkározó kamerásokról is megfeledkeztem. Szemem sarkából a mellettem ülő fiúra pillantottam, aki szintén engem pásztázott tekintetével. Az ő szemében csak szeretetet és odaadást láttam. Tudta, hogy menni fog, hiszen együtt vagyunk itt. Épp, hogy elengedtem volna magam, mikor már azt hittem, hogy tényleg simán fog menni, jött a kérdés, amitől rettegtem.
-Hogy állsz a rajongókkal és a felhajtással? Esetleg szeretnél üzenni nekik valamit?
-Öhm.. nos, igen.. ami azt illeti abból a felhajtásból én még sokat nem kaptam, ami talán nem is baj. De ha esetleg arra adódik a sor.. azt hiszem, tudom majd kezelni a helyzetet, mert megéri. Csak annyit üzennék, hogy, talán valóban igazságtalanul szerencsés vagyok, amiért a fiúkkal lehetek, de szeretném, ha tudnák, hogy nem áll szándékomban összetörni a kedvencük szívét. Szóval, ha emiatt aggódnak.. felesleges. Nem fogom őt tönkretenni. Még egyszer nem. – suttogtam, miközben újra a hangomat kerestem. Louis megfogta a kezemet, majd az ölébe helyezte összekulcsolt ujjainkat. – Szóval, csak annyit szeretnék ezzel mondani, hogy bízhattok bennem. Mindent úgy csinálok, hogy Őt boldognak láthassák. És ne adjátok fel! Én is csak egy szerencsés véletlennek köszönhetően lehetek most itt, mellettük. – üzenetemet egy halvány mosollyal zártam. Egy ideig csönd volt, majd Kim felé fordultam, jelezve, hogy végeztem. Megköszönte, hogy válaszoltam a kérdéseire, majd Zayn-hez fordult, s Perrie-ről kezdte el őt faggatni. Egy sóhaj hagyta el a számat, majd összemosolyogtam a barátommal. Már csak a rajongók reakciójára vagyok kíváncsi. De lehet, hogy nem kéne kíváncsiskodnom.. talán jobb, ha nem tudom, mit gondolnak rólam. De a nehezén talán már túl vagyok.