2012. december 13.

~ Prológus

Sziasztok!
Nos itt a következő blogom prológusa, mivel az első (http://believeyourdreams.blogger.hu/) hamarosan befejeződik. Ez a blog már most közel áll hozzám és remélem nektek is tetszeni fog! Nem is szaporítom tovább a szót.. jó olvasást ! :) x







Gondolkoztál már azon milyen lenne elfutni? Olyan gyorsan, hogy a lábad sem éri a földet? Csak rohansz és menekülsz az érzéseid és a problémáid elől. Nincs fájdalom, nincs sírás, nincsenek gondok. Csak te vagy. Nem lenne rossz, ugye? Én is csak ezt szeretném.. csak futnék, amíg a lábam bírja. Nem vagyok képes több fájdalmat elviselni. De muszáj.. Sosem voltam a suli legnépszerűbb csaja. Nem voltak barátaim. Miután rájöttem, hogy mindenkinek csak a pénzem kell és a híres bátyám aláírása egy falat húztam magam köré. Mára sikerült kifejlesztenem, hogy ezt a falat lehetetlen legyen áttörni. Nem érdekelnek az emberek.. amióta.. amióta elvesztettem a szüleim csak egy valakire számíthattam. Anya meghalt mikor születtem és azóta is csak magamat okolom miatta. Mikor betöltöttem a 17. életévemet, apa elmesélte mi történt. Mire feldolgoztam, hogy anyám miattam vesztette életét apa is elhagyott. Rendőr volt és egy három tagú banda miatt vesztette életét. Egy bankrablás során lelőtték. Utáltam.. nem értettem miért hagyott itt ő is. Napokig ki sem mozdultam otthonról. Viszont nem éreztem magam teljesen egyedül. Nagybácsikám mindig velem volt, mikor más nem. Apám helyett apám volt és bátyám helyett bátyám. Ő volt az egyetlen ember, aki foglalkozott velem, és akit szerettem. De ő is el fog hagyni. Érzem. Miközben visszagondolok együtt töltök időinkre egy könnycsepp gördül le az arcomon. A kórházi ablakból nézem a téli hóesést és azon gondolkozom, Isten  vajon miért vesz el tőlem mindenkit. Mit tettem? Senkinek nem tettem semmi rosszat! És vajon engem miért hagyott életben? Mi dolgom van itt? Fogalmam sincs. Miközben az életemen gondolkoztam észrevettem, hogy a hó egyre jobban esik. Mintha érzékelné a fájdalmamat.. mintha a szél azt süvítene "tudom mit érzel". De ez nem igaz.. senki nem tudja mit érzek. Az életem romokban hever. Elvesztek mindenkit.. pont mikor bátyámra gondoltam, belépett az ajtón.
-Hogy van? - kérdezte.
-Egyre rosszabbul. Hogy-hogy itt vagy?
-Ne kezd már megint.. én is ugyan úgy aggódom, mint te, de nem lehetek itt minden nap.
-Hát persze.. bocsi, hogy én egy senkinek születtem, de pedig híres sztár lettél!
-Hel.. ne csináld már.
-Gyerekek! Fejezzétek be!
-Sam bácsi! - kelt fel bácsikám. - Hogy vagy? -  tudtam, hogy hülye kérdés, de mégis mit mondhattam volna?! Bocsi, de a karácsonyt már nem éled meg?! Nem voltam rá képes..
-Remekül! - Sam bácsi.. a halálos ágyán is képes viccelődni. Örök gyerek.
-Ne hívjunk orvost? Nincs szükséged valamire? - kérdezte Liam. Na persze.. mintha érdekelné..
-Nem kell! Csak kérlek ne veszekedjetek! - Épp szóra nyitottam volna a számat, mikor belépett Sam bácsi orvosa. És egyáltalán nem volt boldog.. semmi jóra nem számítottam tőle. Liam-el kimentünk bácsikám kórterméből.
-Mennyi ideje van még? - kérdeztem a doktort, miközben a könnyek már égették a szemem.
-Nem túl sok.. - sóhajtott.
-Mennyi? - követelőztem a válaszért.
-Két nap..

3 megjegyzés:

  1. Szia! Ez nagyon jó lett! Fel keltette érdeklődésemet. Siess a kövivel! Kíváncsi vagyok!
    Ügyes vagy! Csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
  2. Jó lett :) Már várom, hogy mi lesz a folytatása. Hamar a kövit :) ♥

    VálaszTörlés

Magamról

Saját fotó
"Ha azt akarod, hogy emlékezzenek rád halálod után, írj valamit, amit érdemes olvasni, vagy tégy valamit, amiről érdemes írni."