~ 16. Last first kiss

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ennyit kellett várni az új részre.. tényleg sietek, de már most gyomorgörcsöm van az érettségi miatt.. két hónap, ennyi választ el tőle, és nem kicsit félek. Szóval még egyszer I'm so sorry, de vigasztalásként annyit, hogy talán ez lett a leghosszabb rész, amit eddig írtam. :D A másik dolog pedig, hogy megírjam-e a 15-16. részt Louis szemszögéből is? Persze tennék hozzá egy kis pluszt is.. :) A döntés a tiétek! :) Nem is akarok többet rizsázni.. Csak még annyit, hogy köszönöm az előző kommentjeiteket és a több, mint 7000 oldal megjelenítést!! Jó olvasást! xx

,,Az a pillanat, amikor megcsókolsz valakit, körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled."

Ajánlott zene (Nem tudom mennyire illik a részhez, de végig ezt hallgattam, és hát a cím miatt is adja magát.. :))

Éreztem, ahogy a szívem hevesen kalapál odabent, mintha ki akarna törni és rögtön Louis karjaiba akarná vetni magát. Szám tátva maradt és azon gondolkoztam vajon jól hallottam-e. Ez nem jó vicc, valaki csípjen meg.. fel akarok kelni! Nem tudtam levenni a szemem az előttem levő kéken csillogó szempárról, mely most csak az én válaszomra várt. Feltéve, ha nem képzelődtem. Lehet, hogy már annyira kétségbeesetten vágyom Louis érintésére, társaságára, az egész lényére, hogy a tudatalattim szórakozik velem. Gondolataimba elmerülve kezdtem el idegesen tördelni a kezemet, egyre melegebb lett a kinti a levegő, majd újra anyámra gondoltam. Mostanában egyre többet, de talán csak most nyertek számomra értelmet szavait. Bármennyire is akartam a szívemre hallgatni, az agyam azt mondta várjak még, így nem mozdultam. Szemeimet körbevezettem a vendégeinken, hogy vajon ki figyel minket. Bámészkodásomból, a most már velem szemben ülő srác kétségbeesett hangja zökkentett ki. Szinte könyörgött.
-Kérlek! Muszáj.. nekem tudnom kell, hogy... éreznem kell!
-Louis.. - suttogásnál több nem jött ki a torkomon.
-Hel! Azt akarom, hogy te legyél az utolsó lány, akit megcsókolok ebben az évben.. és, hogy te legyél az első és az utolsó a következőben. - utolsó szavait megfontoltan és határozottan emelte ki.
-Én.. - próbáltam valami értelmes mondatot összerakni a fejemben, de nem nagyon ment, és ezt Louis ki is használta. Arcomat keze közé fogta, majd gyorsan közelebb hajolt, míg az arcunk csak milliméterre volt a másikétól. Mikor meggyőződött róla, hogy nem húzodom el, hüvelykujját végig simította alsó ajkamon, míg ő az övét beharapta. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, lassan közelítő arca ellen. Szememet lecsuktam és átadtam magam a számomra

legellenállhatatlanabb pasi puha ajkainak, de csókunk túl hamar véget ért. Mikor elhúzódott tőlem, szemem csukva maradt, s csak vártam a következő lépését, miközben próbáltam egyenletesen lélegezni. Nem kellett sokat várnom, hogy ajka újra megtalálja az enyémet, nyelve szinte azonnal megkapta az engedélyt a bejutásra. Louis most keményebben csókolt, mint az előbb, nyelveink forró táncot jártak, majd a fölöttünk lévő dörrenések miatt váltunk el egymástól. Tűzijáték volt, tehát már elmúlt éjfél és ezzel együtt Louis is megkapta amit akart. Na nem mintha én nem élveztem volna.. sőt, nagyon is, de tudtam, hogy nem szabad. Kettőnk közül valakinek reálisan kellett gondolkoznia és ez a szerep most rám esett. Szerencsére csak Danielle látta a kis akciónkat és nem is próbálta meg elrejteni örömét. Felpattantam a fűről minden magyarázat nélkül, s ezzel Dani arcára kiülő letörölhetetlen mosolyt az értetlenség vette át. Felfutottam a szobámba és becsaptam az ajtót, majd idegesen túrva hajamba, leültem az ágyamra. Nem éreztem helyesnek, amit teszek, nem szabadott volna.. Pár perc múlva az ajtón halk kopogás hallatszott. Ijedten kaptam fel a fejemet, majd megtörölve szememet kiszóltam az ajtó túloldalán álló személynek, hogy bejöhet. Szerencsére nem Louis-val találtam magam szembe.. nem tudnék a szemébe nézni.
-Jól vagy? - ült le mellém Liam.
-Láttad. - megjegyzésem inkább tűnt kijelentésnek, mint kérdésnek.
-Nem, de Dani elszólta magát. Tudod, nincsenek titkaink egymás előtt. - hangján hallottam, hogy mosolyog. Lábujjammal idegesen kaparásztam a szőnyeget, míg nem újra kopogtak az ajtón.
-Mond neki, hogy rosszul lettem! - kaptam Liam inge után, mikor felállt.
-Tudod, elég furán nézne ki, ha azt mondanám neki, hogy rosszul lettél, miután smároltatok. - ráncolta szemöldökét.
-Akkor, mond, hogy elaludtam. Jaj, Liam, találj ki valamit! - kérleltem, de egy mosollyal nyugtázta, hogy most ne is számítsak a segítségére.
-Meg kéne beszélnetek. - fordult vissza, mikor már a kilincset markolászta. - Sosem láttam még, hogy Louis ennyire megkomolyodjon bárki miatt. Miattad képes lenne megváltozni. Na és, simán rajtatok tudnám tartani a szememet.
-Kösz a semmit tesókám. - forgattam a szemeimet, majd egy vállrángatás után elhagyta a szobát, s helyére Louis telepedett le. Percekig csöndben ültünk a gondolatainkba merülve. Én bátyám előző szavait emésztettem. Nem akartam, hogy Louis megváltozzon, hiszen nekem úgy volt tökéletes ahogy volt. Nem kéne érzéseket táplálnunk egymást iránt, ezt mind a ketten tudjuk, még is úgy érzem, hogy egyikünk sem lenne meg a másik nélkül. Annak ellenére, hogy hiszek a ,,minden okkal történik" elvben, nem értem, mit keresünk egymás mellett, és foggal-körömmel harcolok a végzetem ellen, aki lehet, hogy épp a mellettem ülő srác, aki valószínűleg mindjárt idegrohamot kap az érthetetlen viselkedésem miatt. Lassan néztem fel rá szempilláim alól. Idegesen dörzsölte ujjait, miközben meredt maga elé. Mély levegőt vettem, majd a kínos csöndet én törtem meg.
-Louis, én sajnálom..
-Nem haragszom. - fordult felém, majd egy mosolyt erőltetett arcára.
-Akkor, miért vagy ideges?
-Mert mondanom kell valamit.. és nem tudom, hogy is kezdjek hozzá. - mélyen a szemembe nézett. Sosem láttam még ilyen izgalommal csillogni ezt a kék szempárt, de tudtam mi következik ez után. Arca vészesen közelíteni kezdett enyém felé, de mellkasára téve kezemet megakadályoztam cselekedetét. Sóhajtott, majd homlokát enyémnek döntötte. - Hel.. azt hiszem, én..
-Ne! Eszedbe ne jusson kimondani! - felpattantam mellőle, majd idegesen kezdtem járkálni. Elkapta a csuklómat, maga felé fordított, s kezemet szívére helyezte.
-Ha tetszik, ha nem, akkor is ezt érzem. - suttogta. Annyira megnyugtató és kellemes volt számomra a hangja, hogy én is halkítottam az enyémen.
-Akkor sem szabad. - államnál fogva emelte fel fejemet, hogy a szemembe nézhessen, majd egy finom csókot nyomott homlokomra.
-Nem fogom feladni. - keze szorosan ölelte át derekamat én pedig a sírás ellen küzdöttem. Kezemet megfogva vezetett vissza a nappaliba, ahol a vendégek élvezték az új évet. Mosolyogva álltam be a táncparkettre, hogy legalább a jókedvem látszatát fent tartsam. Niall-el összevissza ugráltunk, megpörgetett, így átadva a kezemet Zaynnek, akivel valamivel értelmesebb táncoltunk. Fekete hajú barátom után Louis kért fel egy táncra. Örömmel fogadtam el a kezét, mivel a mosoly már nem csak egy álca volt az arcomon. Tényleg jól éreztem magam. Mikor a pörgős szám egy lassúra váltott, Lou akkor sem engedett el. Közelebb húzott magához, fejemet vállára hajtottam és úgy jártuk körbe a nappalit. Még a szám vége előtt elengedett, s felvezetett a szobájába.
-Hű! Ez meg, hogy kerül ide? - mutattam a zongorára, ami eddig Liam szobájában állt.
-Gondoltam áthozom ide. Reméltem, hogy sokat fogsz majd rajta játszani. - Arcán az a játékos, féloldalas mosoly jelent meg, aminek képtelen voltam ellenállni, így most is kellett pár perc, míg végre megtudtam szólalni.
-Azért hoztad ide, hogy veled legyek? - bólintott, mire az arcomat ellepte a forróság. Leült a zongora elé, s megpaskolta maga mellett a helyet. Leültem és egyből játszani kezdtem. Egyszerűen imádtam zongorázni, menedéket adott és ahogy leütöttem az első billentyűket mindig megkönnyebbülés fogott el. Akárhányszor beteg voltam vagy csak épp szomorú voltam, Sam bácsi mindig az ölébe ültetett és csak nekem játszott, mert tudta, hogy ettől megnyugszom. Mikor bácsikám már annyira elgyengült, hogy megmozdulni is alig bírt, Liam vette át a helyét, és hálás voltam érte, amiért a zenélés többféle módon is családi hagyomány maradt. Úgy érzem ezzel maradt bennem is egy kicsi Sam bácsiból. Észre sem vettem, hogy már végig játszottam egy teljes számot, míg Louis elismerően nem füttyentett.
-Na jó, erre meg kell tanítanod. - kuncogtam egyet elismerésén, majd ujjait kezeim közé vettem, így együtt ütöttük le a billentyűket.
-Látod, nem volt olyan nehéz. - mondtam, miután végigjátszottuk a Little Things-et.
-Veled nem.
-Louis.. - sóhajtottam.
-Ne haragudj.. tudom, hogy ez még gyors neked. - rázta meg a fejét, én pedig halvány mosolyra húztam a számat. Nem akartam, hogy bármi is elrontsa a kettőnk közt kialakult barátságot.
-Fáradt vagyok. Mi lenne ha ágyba bújnánk? - kaján vigyorra húzta száját, majd fején át kibújt a pólójából, hogy egy másikat vegyen fel estére. Szememet forgattam, majd az ajtó felé indultam.
-Nem alszol itt? - némi kétségbeesést véltem felfedezni hangjában. Bátorítóan rámosolyogtam.
-A szobámba van a pizsim.
-Aludhatunk ott is. - kisfiús mosollyal az arcán indult meg utánam. Ahogy a szobámba értünk, letelepedett az ágyamra, én pedig hátat fordítva neki vettem át a ruháimat. Bebújtam Loui mellé az ágyba, ő pedig minden kérdezés nélkül húzott közel magához. Erősen tartotta a derekamat, én pedig mélyet szippantva illatából mellkasára hajtottam a fejemet. Sóhajtott, majd még jobban próbált kapaszkodni belém, mintha nem tudna elég közel tartani magához. Nem számított a lentről némileg hallható zene, sem az emberek ricsaja, nem foglalkoztunk semmivel csak egymással. Ekkor döbbentem rá, hogy Louis mellett minden este megtalálom a nyugalmat, ezért is szerettem vele aludni. Tudom, fura és nehéz elképzelni, hogy két barát tényleg csak aludjon egymás mellett, de a mi kapcsolatunk már az elejétől fogva más volt. Szükségem volt rá.

Másnap reggel női hangra keltem. Danielle kicsit idegesen, bár annál izgatottabban kopogtatott az ajtómon. Észre sem vettem mikor aludtam el. A mellettem fekvő srácra néztem, s akaratlanul is, de mosolyra húztam a számat. Az este folyamán nem engedtük el egymást és mikor megpróbáltam kikászálódni mellőle, megszorította a csípőmet. Egy puszit nyomtam arcára, nyugtatásként és engedett a szorításából. Kinyitottam az ajtót, s Dani kíváncsian csillogó, barna szemeivel találtam magam szembe.
-Ti mindig együtt alszotok? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, nekem pedig nevetnem kellett, hogy mennyire hasonlít bátyámra.
-Jó reggelt neked is.
-Ne kerüld ki a választ! Ez annyira Payne szokás!
-Nem, nem mindig..
-Nem értem miért teszitek ezt egymással. - értetlenül néztem rá, mire csak megrázta a fejét, majd újra az izgatott hangján szólalt meg. - Caroline meg akar újra nézni. - vigyorgott.
-Mi? Miért nem ezzel kezdted? - visszarohantam a szobámba, majd előkotortam egy laza pólót egy ülepes nadrággal, majd futottam tovább a fürdőbe, amilyen gyorsan tudtam letusoltam, fogat mostam és felkötöttem a hajamat lófarokba. Liam szép barátnője már az ajtóban várt. Integettem a konyhában ülő Niallnek, mivel ő volt az egyetlen, aki rajtunk kívül már fent volt. Caroline már a próbateremben várt, én pedig egy gyors köszönés és bemelegítés után, ringatni kezdtem a csípőmet a betanult koreográfia szerint, és a zene ütemére. A nagyjából három perces produkcióm után, Car elismerően tapsolt, Dani pedig átölelt, nekem pedig letörölhetetlen vigyor ült ki arcomra. Alig vártam, hogy elmondjam Liamnek, hogy újra azt csinálhatom, amit szeretek. Hazafele úton végig hallgattam Danielle terveit, ötleteit és dicséreteit, s mind mosolyogva fogattam. Már maga a gondolat, hogy egy ilyen tökéletes lány mellett táncolhatok, feldobott. Persze sosem kell sokat várni ahhoz, hogy valaki lelombozza a kedved.. mikor beléptünk a lakásba egyszerre két ideges szempár fogadott. Az egyik zavart pillantás Louistól, míg a másik Liamtől jött.