~ 18. Just friend

,,A barátság táptalaj, ahol a szerelem életre kelhet. Ha szerelmet akarsz vinni egy kapcsolatba, akkor először barátságot kell vinni bele."

~ Helena szemszöge ~

 

Miért történik mindig ez? Akárhányszor boldognak érzem magam, villámcsapásként érnek a rossz hírek. Mindig van valami vagy valaki, aki el tudja rontani az örömteli pillanatokat. Utálom ezt.. Csak egyszer lenne minden tökéletes, csak egyszer lenne minden úgy, ahogy én szeretném! Egy kis harmóniát szeretnék az életembe.. csak egyszer! Talán túl sokat kérek?!  Fortyogva csaptam be magam mögött az ajtót, mit sem törődve a szobában lévő emberek aggódó tekintetével. Egyetlen hely van ahova mehetek, ahol mindig megnyugszom, az a hely, ahol szüleimmel és Sam bácsival beszélhetek. Mérgemben olyan gyorsan szedtem a lábaim, hogy az utat sikerült tíz perc alatt megtennem. Végigsimítottam itt fekvő családtagjaimnak a sírján, szememben könnyek gyűltek, majd térdelőhelyzetbe tornáztam magam. Ujjaimmal játszadoztam, miközben próbáltam összeszedni a gondolataim, s végiggondoltam az elmúlt fél óra eseményeit. Majd hirtelen azt vettem észre, hogy a szavak csak úgy ömlenek belőlem.
-Boldog voltam! Két év után most éreztem először, hogy újra boldog vagyok és nem csak színlelésből mosolygok! Miért romlik el minden ennyire hamar? Bárcsak itt lennétek.. mindig tudtatok adni valami magyarázatot a dolgokra, és megnyugodtam, még akkor is, ha tudtam, hogy nincs semmi értelme annak, amint mondtok. Mert csak azt akartátok, hogy boldog legyek. Liam miért nem ezt akarja? Ez a "mindentől meg kell óvnom a kis védtelen húgomat" dolog kezd az agyára menni. Bárcsak itt lennétek, hogy észhez térítsétek, ha már rám nem hallgat.. Louis is az ő pártját fogja, pedig azt hittem, azt szeretné, hogy mellette legyek, hiszen minden szava és cselekedete ezt mutatja. Vagy ennyire félreértelmezem a jeleket?! Könyörgöm, valami jelet küldjetek! Fogalmam sincs mit kéne tennem. Lehet én rontom el a dolgokat azzal, hogy folyton visszautasítom Louist.. lehet, ha egy párt alkotnánk velük mehetnék. De nem lehet.. nem vagyok elég jó hozzá, én nem tudnám úgy szeretné, ahogy ő azt megérdemelné. Nem tudok neki eleget nyújtani.. nem illek a világába. Nem rám van szüksége, bármennyire is próbálja magával ezt elhihetni. Nem én vagyok a megfelelő lány. Nem lehetek az hiszen.. hiszen nem vagyok szupersztár, mint ő, egyáltalán nincs jó hangom és rengetek problémám van, a múltam sem tökéletes és nem akarom a bajaimat az ő nyakába varrni. Fogalmam sincs mit tegyek.. - amennyire a torkomban lévő gombóc engedte, a szavakat szinte üvöltöttem a könnycseppek lassacskán rászáradtak az arcomra, a nadrágom pedig már teljesen átázott és a kezem is átfagyott, miközben a havat markolásztam. Fogalmam sem volt róla mennyi ideje ülhettem a fehér, ropogós hóban, de nem is érdekelt. És nem tudtam róla, hogy képes vagyok ennyit sírni. Mióta itt vagyok a víz  megállíthatatlanul csorog le az arcomon, egyenes a hóba. Csöndben ültem, míg nem sok kis fehér, tollpihéhez hasonlító dolog kezdett el lebegni a tekintetem előtt. Jelet akartál?! Tessék itt van..havazik. Ideje hazaindulni. - szitkozódtam magamba. Újra végigsimítottam az előttem lévő három síron.
-Köszönöm, hogy mindig meghallgattok. Még ha nem is válaszoltok, tudom, hogy számíthatok rátok. - felálltam, letöröltem nadrágomat, majd kelletlenül elindultam. Most nem siettem annyira, mint mikor a temetőbe indultam. Lassan, megfontoltan szedtem lábaim és annyira el voltam még mindig foglalva a gondolataimmal, hogy páran meg is dudáltak, mikor nem vettem észre, hogy piros a lámpa. A helyzet az, hogy egyáltalán nem félemlített meg a halál gondolata sem ebben az állapotban. Mikor beléptem az előszobába bőröndök vettek körül. Sóhajtva felakasztottam a kabátomat és a nappaliba léptem.
-Helena! - ugrott fel Liam a kanapéról, majd szorosan magához vont. - Jesszusom, te teljesen átfagytál! - hangja és tekintete is aggodalmat tükrözött, megjegyzését pedig egy vállrángatással elintéztem. 
-Csináljak neked egy teát? - kérdezte Louis, mire kisebb gondolkozás után bólintottam.
-Addig vegyél egy forró fürdőt. - Liam hangja aggodalmasból parancsolóvá kezdett váltani. Homlokomat ráncolva indultam fel az emeletre, szekrényemből előkotortam egy szürke melegítőt, amit magammal vittem a fürdőszobába. Megengedtem a vizet és úgy döntöttem finom habfürdőt veszek, ami igencsak jól esett átfagyott testemnek.  A testem minden egyes szeglete bizseregni kezdett, mikor a forró vízhez értem. Kényelmesen elhelyezkedtem, fejemet a kád egyik végének támasztottam, lecsuktam a szememet és próbáltam élvezni a habokat, de a gondolataim sajnos nem mentek el szabadságra. Végig azon járt az eszem, hogy Louis teát csinál nekem.. Nem a teája kell neked, ha nem ő maga! - ordibált velem a belső énem. Én is tudom te hülye! - ordítottam vissza neki. Azt hiszem kezdek begolyózni.. magammal beszélgetek. Fejemet megráztam, de mikor újra lecsuktam szemeimet Louis mosolygó arca nézett vissza rám. 
-Szállj ki a fejemből! - üvöltöttem és azonnal kiszálltam a vízből, ami már kezdett kihűlni.
-Hel?! Minden rendben? - Liam hangja bizonytalan volt. Most már ő is azt fogja hinni, hogy elment az eszem.
-Igen. Egy perc és megyek. - szóltam vissza, majd hajamat megszárítottam, lófarokba kötöttem és belebújtam a száraz ruhámba. Lassan ballagtam le a lépcsőn, mély levegőt vettem és beléptem a nappaliba ahol a többiek tartózkodtak. Közönségesen akartam viselkedni, mintha meg se hatna, hogy két hónapig nem látom azokat az embereket, akik a világot jelentik nekem. Próbáltam elnyomni magamban az érzést, hogy nem lehetek ott velük mindig, amikor szeretnék. Louis a kezembe nyomott egy csésze gőzölgő teát. Lassan belekortyoltam. Finom, gyümölcsös íze volt és felmelegített belülről.
-Sajnálom. - Liam hangja csöndes volt. Vállat vontam.
-Nem érdekes.. azt hiszem itt az ideje, hogy megszokjam, nem történhet mindig az, amit én szeretnék. - A teámról felsandítottam bátyám arcára. Homloka ráncokba szaladt és elgondolkodva meredt maga elé, majd bólintott.
-Megígérem, hogy te is eljöhetsz majd a koncertjeinkre. De nem most. Még nem készültem fel rá, hogy az újságban lássalak és ki tudja, melyikünkkel hoznának össze. - Beleköhögtem a poharamba. Mi van ha pont a saját testvéremmel hoznak össze?! Mi van ha.. pont Louis-val?! Szempilláim alól kukucskáltam fel az említett személyre. Kék szeme engem fürkészett, de az arcáról semmi érzelmet nem tudtam leolvasni. Bár hogy is lesz, muszáj, hogy Liam be tartsa az ígéretét! Biztos akarok lenni benne, hogy nem szégyell..
-Mikor? - kérdeztem halkan.
-Majd egyszer. - nyomott egy csókot hajamba, majd felállt mellőlem. Mind az öten a bőröndök felé vették az irányt. Louis kullogott leghátul és mielőtt kilépett volna az ajtón, kérdő tekintettel nézett vissza rám és az ajtó felé bökött. Lesütöttem a szememet és a fejemet ráztam. Ha kikísérem őket a repülőtérre nem bírtam volna ki, hogy ne sírjam el magam. Már régen rájöttem, hogy az ember mellett örökre csak a saját árnyéka fog maradni és tudom, hogy a srácok nem örökre mennek el, de hiányozni fognak mind az öten..nagyon. Mellettük úgy érzem élek. 

* 2 hónap múlva *

Ha Louis érzései és szavai mindvégig igazak voltak, akkor azt hiszem jól cselekedtem. Tudtam, hogy sosem lehetünk együtt, hogy sosem lehetünk egymáséi épp ezért tettem amit tettem. Nem akartam szomorúnak látni és nem akartam hamis reményeket hagyni benne, ezért elköltözöm és összejöttem azzal a sráccal, aki csak feleannyira mutatta ki az érzéseit, mint ő. Azt hiszem tényleg tetszem neki és úgy érzem nem kell megváltoznom ahhoz, hogy eleget tudjak nyújtani neki. Ha ez kell ahhoz, hogy Louis többé ne törődjön velem, hogy eltudjon felejteni megteszem. Lemondok a saját boldogságomról, hogy ő boldog lehessen.
-Szia! - elmélkedésemből Kevin hangja zökkentett ki. Egy csókot nyomott ajkaimra, majd összekulcsolta ujjainkat. Az egyetlen baj Kevinnel, hogy többet lóg az ember nyakán, mint Louis.. egyszerűen levakarhatatlan. A ragaszkodása volt az egyetlen ok, amiért most is megvártam a próbaterem előtt, mert minden áron velem akart jönni a srácok házába, hogy elhozzuk az ott maradt cuccaimat. Erősen reménykedtem benne, hogy a fiúk még nem lesznek otthon. Egyébként helyes, izmos és nagyon kedves srác. Szőke, égnek álló haja és fűzöld szeme ellenállhatatlanná tette arcát és mindig csodáltam kecses mozgását. Emlékszem mikor először láttam táncolni és a szám is tátva maradt. Az emlék megmosolyogtatott.
-Mi olyan mulatságos? - kérdezte kedvesen.
-Semmi. Csak eszembe jutott a nap, mikor először láttalak.
-Azt hittem szellemet láttál. - mosolygott én pedig elpirultam. Biztos vicces látványt nyújtottam, mikor az állam a padlót súrolta, szemem pedig kikerekedett. Csak bámultam, mint aki még sosem látott embert. További emlékeket idéztünk fel. Hihetetlen, hogy mennyi mindenen átmentünk másfél hónap alatt. Szerettem. Tényleg szerettem, csak nem úgy, ahogy kellett volna.. Mosolyogva helyeztem a kulcsot a zárba, de meglepetésemre az ajtó nem volt kulcsra zárva. Beljebb léptünk és a nappaliból öt fáradt, egyben csodálkozó szempár meredt ránk. 
-Öhm.. sziasztok. - megszorítottam Kevin kezét és beljebb merészkedtünk. 
-Sziasztok. - köszöntek vissza kórusba. 
-Ő a barátom Kevin. - ahogy kimondtam ezt az egyszerű mondatot az arcom pírba borult és a gyomrom kavarogni kezdett az izgalomtól és félve vártam a reakciókat. Egy darabig ledermedve ültek, majd összenéztek és nevetésben törtek ki. Összeráncolt szemöldökkel néztem őket, mivel egyáltalán nem értettem ezt a kitörést. Miután kiröhögték magukat az arcukra visszatért a komorság, majd szép lassan egyesével felálltak és felénk vették az irányt. Mind az öten szúrós tekintettel vizsgálták végig Kevint, tetőtől talpig. Újdonsült barátom állta a tekintetüket és türelmesen kezet fogott mindenkivel és bemutatkozott. Kicsit meglepődtem, amiért ennyire nyugodt tudott maradni. A rövid bemutatkozás után magammal rángattam az emeletre és összeszedtük a cuccaimat. Mikor végeztünk felálltam és megláttam ajtónak támaszkodó bátyámat, aki le sem vette tekintetét rólam. Kevinre meredt, aki értette az üzenetet, így elhagyta a szobámat. Liam közvetlen előttem állt meg.
-Miért csinálod ezt? - éreztem, hogy nehezére esik visszafognia magát. Legszívesebben ordított volna velem.
-Mert így látom helyesnek. De ne aggódj az egésznek semmi köze hozzád. 
-Szerinted Louis ez értékelni fogja?
-Senki nem mondta, hogy miatta csinálom. - magamat is próbáltam erről meggyőzni, de hangom elcsuklott.
-Nem is kellett. Ismerlek már.. és ahogy ránézel az mindent elmond. Izomagyra nem így nézel.. - Remek, már becenevet is találtak neki. 
-Kevinnek hívják. - szája megremegett, próbált elfojtani egy újabb kuncogást, mire csak a szememet forgattam.
-Tudom mennyire makacs vagy, úgy hogy meg se próbállak lebeszélni erről az egészről.. de az új címedet hagyd ott az asztalon. - Hihetetlen egy bátyám van! Fejemet megrázva mosolyogtam rá, majd átölelt és a fülembe suttogott. - Hagyd, hogy a szíved hozza meg a döntéseidet. Ő nem zavarodik össze annyira, mint a fejed! - szavait emésztve bólintottam. Levittem az bőröndömet és láttam, hogy Louis és Harry könyörtelenül kifaggatják Kevint, Zayn és Niall pedig ott kuncogott a fotelnak támaszkodva. Megragadtam legjobb barátom karját és kihúztam a kertbe. Éreztem a hátamba fúródó tekinteteket, de nem törődtem velük.
-Miért izzasztjátok meg ennyire szegényt?
-Szerinted miért? - húzta fel szemöldökét Zayn.
-Fogalmam sincs. - fújtattam.
-Meddig fogsz még Louis-val szórakozni? Teljesen oda van érted erre te beállítasz ezzel a...
-Kevin! Kevinnek hívják!
-Tudom. - kuncogott. Mi baja van mindenkinek ezzel a névvel?! Az agyam kezdett felforrni. - Nézd.. tényleg nem értem mire jó ez a játék, de most Loui oldalán kéne boldogan lépkednek. Ne húzd tovább az agyát, csajszi!
-Nem húzom Zayn! - megadóan sóhajtottam. - Épp ezért megyek el.. Nem sóvároghat folyton olyan után, akit nem kaphat meg. Csak az energiáját pazarolja vele. - bármennyire is fájtak a saját szavaim, minden egyes szót komolyan gondoltam. Könnyeimet próbáltam visszatartani. Zayn-nel annyira könnyen és őszintén lehetett beszélgetni. Reakciómat látva magához ölelt.
-Ne aggódj gyakran meglátogatunk. - kivillantotta rám tökéletes fogsorát, ami engem is mosolyra késztetett. Együtt mentünk vissza a nappaliba, ahol már kevésbé volt feszült a hangulat, gondolom Liamnek köszönhetően.
-Mehetünk. - nyomtam egy csókot Kev arcára, majd megfogta a kezemet, biccentett a többieknek és az ajtó fele húzott. Viszont mielőtt kiérhettem volna a tavaszi, illatos levegőre, valaki megragadta a karomat és visszahúzott.
-Mi van? Most már levegőnek fogsz nézni? Mindenkivel beszélsz rajtam kívül? - hangjából sütött a düh, szemei villámokat szórtak.
-Engedj el, Louis!
-Nem! Amíg meg nem magyarázod ezt az egészet! 
-Nincs mit megmagyaráznom. Nem kell semmivel sem elszámolnom neked! - hangom egyre erősebben szólt.
-Igazán?! Helena Payne te egy lehetetlen nőszemély vagy! Fogalmam sincs, mivel vagy képes magadhoz vonzani, mikor ennyire makacs és csökönyös vagy. Teljesen megőrülök tőled! Diliházba fogok kerülni miattad!
-Sajnálom. Próbálj meg leakaszkodni rólam!
-Ezért csinálod? Ha azt hiszed ezzel elfelejtelek, tévedsz. És ami szilveszterkor történt.. mindketten tudjuk, hogy az nem csak egy egyszerű csók volt! - dermedten néztem az előttem álló fiúra. Tudja, hogy a barátom itt áll a ház előtt még is a csókunkról beszél.. az agyam mostanra teljesen felforrt.
-Louis! Gyűrd el magadban a féltékenységedet és lépj túl! - azzal hátat fordítottam neki és elsétáltam Kevin mellett, aki gyors léptekkel követett.
-Ő a volt barátod?
-Nem Kevin! - csattantam fel. - Ő csak egy barát.