~ 17. Unpleasant surprises

Sziasztok!
Az előző résznél kérdeztem, hogy meg írjam-e a 15-16. részt egy kis bővítéssel, Louis szemszögéből.. páran válaszoltatok rá, hogy kíváncsiak lennétek rá, szóval tessék.! (: Bevallom kicsit nehézkes volt belebújni egy 'szerelmes' fiú bőrébe, de megbirkóztam vele. Köszönöm, hogy a hozzászólásaitokban sok sikert kívántok az érettségimhez, és köszöntöm az új feliratkozót! Mind hihetetlenek vagytok és hatalmas mosolyt tudtok csalni az arcomra! (:
Thank you and I hope you like it ! x

U.I: Tudom sokat késtem, de hétköznap nem volt időm írni, hétvégén pedig csak egy laptop állt rendelkezésemre, de az meghalt persze a 'legjobbkor'.. I'm so sorry!!

,,Szeresd, öleld meg minden nap, mert ha te nem teszed megteszi más és hidd el nem Ő lesz a hibás."

~ Louis szemszöge ~

 

Úgy kezdődött vele, mint bármelyik másik emberrel. Meglátod, beszélgetni kezdtek, megismered, aztán vagy tetszik vagy nem. De ez most más.. itt titkok vannak és mindegyikről tudni akarok. Megmagyarázhatatlan cselekedetek, beszélgetések, amiket meg akarok érteni. Először azt hittem csak testileg vonzódom hozzá, de ez sokkal több annál. Bele akarok látni a fejébe, tudni akarom mikor mire gondol, meg akarom fejteni a titkait, mellette akarok lenni. Érezni akarom a csókjait, és végre úgy akarok mellette aludni, hogy tudjam Ő csak is az enyém. Mikor bejelentette, hogy elmegy Steven hülye bulijába, abba a hülye házba, ahol a hülye pszichopata bátya is lakott, még mielőtt börtönbe került volna, egyértelműen féltettem. Nem is hagytam szó nélkül és persze újabb veszekedésbe torkollott a beszélgetésünk.. milyen meglepő.. Az egyetlen egy probléma, amivel most nem tudtam szembeszállni, hogy Helenának igaza volt. Én sem óvhatom meg mindentől, még ha rossz is ebbe belegondolnunk Liammel egyetemben. Így hát hagytuk elmenni. Elintéztük a vendéglistát, feldíszítettük a házat, és Hel-nek köszönhetően a vásárlással nem kellett foglalkoznunk. Szendvicseket gyártottunk, kitettük a rengeteg sütit és az italokat. Mindent sikerült nagyjából másfél óra alatt elintéztünk és igyekeztünk nem arra gondolni, hogy Helena most milyen bajba is fog csöppenni. Éppen Niall-el tömtük magunkba a szendvicseket, mikor ír barátom - persze megint tele szájjal - megszólalt.
-Nyeld már le Niall, egy szót sem értek. - forgattam szemeimet. Utálom mikor ezt csinálja..
-Azt mondtam, hogy ez a lány vonzza a bajt. - igaza volt. Percekbe sem tellett, de furcsa, gyomorforgató érzésem támadt. Danielle-val táncoló Liam mintha a gondolataimba olvasott volna, elengedte barátnője kezét és izzó tekintettel közeledett felém. Megállt, majd nagyon sóhajtott, nem is kellett semmit mondania, tudtam mire gondol. Mindkettőnk tekintetében idegesség és aggodalom tükröződött.
-Én is érzem. Menjünk! - szendvicsemet levágtam a tányéromra, amit Niall szélsebesen magához is fogott és elindult utánunk. Kifele menet összeszedtük Zaynt és Harryt is. Csuklójukat megragadva indultunk ki a meleg házból a kinti hűvös levegőre. Mivel már mindannyiunkban volt egy kis alkohol nem vezethettünk, így maradt a gyaloglás. Liam elmagyarázta a többieknek, hogy fura, megmagyarázhatatlan érzése támadt, ezért rángattuk el őket a buliból. Összeráncolt szemekkel hallgattam a magyarázatát, mivel pontosan az én érzelmeimet írta le. Mintha összeköttetésben lennénk mindhárman.. jó, valljuk be, ez a mondat valami borzalmas filmbe illik. Megráztam a fejemet, hogy valamennyire megszabaduljak a gondolataimban újra és újra lejátszódó rossz képektől és hányingert keltő érzésektől. Utáltam, hogy én vagyok a legalacsonyabb, hogy nekem van  a legrövidebb lábam, mivel elsőként akartam belépni az ajtón. Szerencsére Harry emlékezett az útra, így az ő vezetésével könnyen odatálaltunk. Liam kopogtatás és minden egyéb nélkül - ami valljuk be tőle nem megszokott - szinte feltépte az ajtót.  Nem kellett sokáig keresnünk azt a személyt, akiért ide jöttünk. Szinte fel tudtam volna robbanni a látványtól, ami fogadott. Valami bunkó szorongatta, Hel már teljesen beleolvadt a kanapéba és senki nem törődött senkivel. Állatokkal vagyok körülvéve.. Két lépéssel átszeltük a köztünk lévő távolságot, megragadtam annak a görénynek a vállat és magam felé fordítottam.
-Süket vagy? - ordítottam a képébe, mikor véleményen szerint Helena már nem először mondta neki, hogy engedje el.
-Engedd el. - lépett közvetlen mellém Liam, tekintete izzót a dühtől és vártam, hogy mikor indul el a keze. Végül Harry belemélyesztette ujjait a piától bűzlő pöcsnek a vállába, majd erősen a kanapéra vágta.
-Jó fiú! - hangja gúnyos volt, majd győztesen vigyorgott, s rákacsintott a pasasra. Megragadta Helenát és finoman kihúzta. Amikor már elég távol voltunk attól a háztól, ahová biztos vagyok benne, hogy soha többet nem teszi be a lábát, elengedte. Mögöttünk kullogott, s értetlenül ráncolta homlokát. Leolvasható volt az arcáról, hogy nem erre számított. Míg csöndesen baktattunk a biztonságot nyújtó ház felé, mindenki a gondolataiba temetkezett. Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen és makacs? Istenem, ha bármi baja lett volna.. ha az a barom bántja.. belegondolni is borzalmas volt. Nem tudnám elveszíteni. Helena egy halk, bár annál erőteljesebb sóhajt engedett ki a száján, hogy megszabaduljon a magában tartogatott feszültségtől.
-Honnan tudtátok, hogy bajban vagyok? - hangja halk volt, de az utca annyira csöndes volt, hogy még a túloldalról is hallottam volna  kérdését. 
-Vonzod a bajt. Ez már köztudott. - felelt Niall. 
-Sajnálom.. sajnálom, hogy ennyire makacs és önfejű vagyok.. sajnálom, hogy ennyi bajt okozok. - Szemét könnyek lepték el és borzalmas volt látni, ahogy magát okolja. Közvetlen mellette álló Zayn kezdte el vigasztalni én pedig egy újabb marhaságon törtem a fejem, amivel felvidíthatom. Ez általában be szokott válni, ahogy most is. Az út további része kellemesen telt, a hideg szél néha csípte ugyan a bőrömet, de nem foglalkoztam vele. Jobban lekötött, hogy azt a lányt figyeljem, aki most is képes volt mosolyt csalni az arcomra, anélkül, hogy csak rám nézett volna. Annyira magával ragadó. Imádtam látni, hogy ennyire jól érzi magát a társaságunkba, de tudtam, hogy nem csak az ő érzéseiről van szó, hanem az enyémekről is. Ez már túl a "több, mint barátság, de kevesebb, mint szerelem" dolgon. Valóban több, mint barátság, de.. mi van akkor, ha ez a barátság csak erősödik?! Elmélkedésemből a házunkból kihallatszó zene zökkentett ki. Fel sem tűnt, hogy már legalább fél órája sétálunk. A vendégeink szerencsére annyira jól érezték magukat, hogy észre sem vették, hogy eltűntünk. Danielle mosolygó arcával találtuk magunkat szembe, aki pezsgős poharakat nyomott a kezünkbe, majd kivezetett minket a kertbe. Hel közvetlen mellettem ült le a fűbe, én pedig követtem mozdulatát. Szemem le sem vettem gyönyörű arcáról, melyet szőke hullámos haja keretezett, így is tökéletesen kiemelve csillogó kék szemeit. Csodálatos összhangban voltak az adottságai. Tekintetem halvány rózsaszín ajkára vándorolt, s alig tudtam visszafogni magam. Sőt.. egyáltalán nem tudtam. Mielőtt gondolkozhattam volna már ki is mondtam, amire épp gondoltam.
-Csókolj meg! - mellkasa gyorsabban emelkedett és süllyedt, szája tátva maradt a döbbenettől, de nem mozdult. Én is egyre szaporábban szedtem a levegőt, szinte már kétségbeesetten vágytam a csókjára, hogy érezzem őt. És, mint általában most sem tudtam elnyomni az érzéseimet. -Kérlek! Muszáj.. nekem tudnom kell, hogy... éreznem kell! - hangom könyörgő volt. 
-Louis.. - halkan, suttogva mondta ki a nevem, ami csak még jobban megőrjített.
-Hel! Azt akarom, hogy te legyél az utolsó lány, akit megcsókolok ebben az évben.. és, hogy te legyél az első és az utolsó a következőben. - szavaimat jól megfontoltan és határozottan mondtam ki.
-Én.. - kezdett volna bele újabb mondandójába, de már nem bírtam várni. Arcát kezeim közé fogtam és ajkamat az övére tapasztottam. Elhúzódtam tőle, hogy biztos legyek benne nem fogja megbánni, amire most készülök. Nem akartam, hogy emiatt menjen tönkre a barátságunk. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem fog elmenekülni, lassan közelítettem újra arca felé. Csókomba minden érzelmet beleadtam, s mikor nyelvével megsimogatta az enyémet, egész testem megremegett. Ajka puha volt és hívogató, többet és többet akartam belőle, de a fölöttünk csattanó tűzijátéktól megrezzentünk, s elváltunk egymástól. Míg ő az eget kémlelte én le sem vettem tekintetem arcáról. Egy ideig a tűzijátékot nézte, majd szó nélkül felállt, s a ház felé vette az irányt. Azonnal felpattantam, hogy utána menjek, de Dani elkapta a felkaromat.
-Szerintem most hagyd egy kicsit. Végig kell gondolnia..
-Mit kell végig gondolnia? - fordult felém Liam. Egyenlőre nem akartam, hogy tudjon a dolgokról, mert nem tudtam, hogyan reagálni. Danielle bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd mindent kitálalt az aggódó bátyónak. Liam tekintetében nem találtam semmi megvetést vagy haragot mikor rám pillantott. Bólintott, jelezve, hogy érti, amiről barátnője beszámolt, majd Hel szobája felé indult. Türelmetlen természetemnek köszönhetően öt percnél tovább nem tudtam várni, így utánuk indultam, s bekopogtam az ajtón, ahová bejutást kaptam. Helyet foglaltam az ágyon, pontosan Helena mellett. Idegesen kezdtem el tördelni a kezeimet, szememmel pedig a földet pásztáztam. Fogalmam sem volt, hogy kezdjek hozzá a mondandómhoz, viszont mikor már a mellettem ülő lány is észrevette, hogy kicsit feszült vagyok, már mindegy volt, hogy mondom el, csak mondjam. Tudta mit akarok mondani, de nem engedte, hogy megtegyem. 
-Ne! Eszedbe ne jusson kimondani! - pattant fel mellőlem, én pedig elkaptam a csuklóját. Mindegy mit mond, az érzéseim nem változnak.
-Ha tetszik, ha nem, akkor is ezt érzem. - suttogtam fülébe. 
-Akkor sem szabad. - állánál fogva felemeltem a fejét, hogy egyenesen a szemébe nézhessek, majd egy csókot nyomtam homlokára. 
-Nem fogom feladni. - szorosan öleltük egymást, amennyire csak tudtam közel akartam magamhoz érezni. Miután elváltunk egymástól, akkor sem engedtem el, kezét megragadtam s levezettem a lépcsőn. Mosolyogva néztem ahogy Niallel ugrándozik a kanapén fura táncmozdulatokat csinálva. Jó volt látni, hogy ennyire képes elengedni magát a közelünkbe. Niall helyét később Zayn vette át, majd a zene lassulni kezdett és én voltam a soros. Kezemet nyújtottam, s ő mosolyogva fogadta el azt. Kezemet szorosan derekára fontam, míg ő fejét vállamra hajtotta. Beszívtam jellegzetes illatát és belső énem győztesen felkiáltott, amiért ezt a csodás lányt újra a karjaim közt tudhatom. Mivel mindenki elvolt foglalva valaki mással, gondoltam senkinek nem fog feltűnni ha egy kis időre eltűnünk. Elengedtem Hel derekát, majd mikor csillogó kék szemével felpillantott rám bátorítóan rámosolyogtam s felvezettem a szobámba. Szó nélkül követett, majd mikor belépett a szobámba, meglepetten nézett az előtte elhelyezkedő nagy tárgyra, ami szinte a fél helyiséget elfoglalta. 
-Hű! Ez meg, hogy kerül ide? - mutatott a zongorára. 
-Gondoltam áthozom ide. Reméltem, hogy sokat fogsz majd rajta játszani. - ajkaimat mosolyra húztam. Bármire képes vagyok csak, hogy velem töltsön néhány percet.
-Azért hoztad ide, hogy veled legyek? - bólintottam, mire arca rózsaszínes árnyalatba borult. Micsoda látvány! Leült mellém és határozottan, gyakorlott, szinte profi mozdulatokkal ütötte le a billentyűket és egy teljes percig elfelejtettem hogyan kell becsukni a számat. Az egész tökéletes volt. A hangulatos zene és a lány, akiért bármeddig elmennék. Belül valami fura érzés melengetett. Furcsa volt, de kellemes. Mindketten meglepődve vettük észre, hogy a számnak vége, majd együtt kezdtük játszani a Little Things-et. Puha bőre finoman érintette ujjaimat, s így együtt ütöttük le a billentyűket. 
-Látod, nem volt olyan nehéz.
-Veled nem. 
-Louis.. - sóhajtott. 
-Ne haragudj.. tudom, hogy ez még gyors neked. - ráztam meg a fejemet. Nem akartam siettetni, mivel félő, hogy ezzel mindent elronthatok. Csak annyira.. vágyom rá.
-Fáradt vagyok. Mi lenne ha ágyba bújnánk? - Éreztem, hogy szám kajánul felfelé kunkorodik, majd hihetetlen gyorsasággal vettem át a ruházatomat. Helena szemét forgatva indult meg az ajtó felé.
-Nem alszol itt? - kérdeztem kétségbeesetten, amit ő is észrevett, így egy bátorító mosolyt küldött felém. 
-A szobámba van a pizsim. 
-Aludhatunk ott is. - Ahogy átértünk a szobájába, bebújtam az ágyába és vártam, hogy mellém feküdjön. A szekrény elé állt, hátat fordítva nekem és én csak bámultam. Kedvem lett volna ledönteni az ágyra, de nem tehettem.. még nem. Pedig mennyire kívántam őt.. Mikor végzett betelepedett az ágyra, de nem közvetlen mellém, így kénytelen voltam magamhoz vonni őt. Fejét mellkasomra hajtotta, számat pedig egy halk, de könnyed sóhaj hagyta el. Amennyire tudtam szorosan magamhoz húztam, hogy minden egyes porcikáját érezzem. Már megszoktam, hogy egyedül töltöm az éjszakáim és bevallom imádtam, hogy úgy nyúlok el az ágyon ahogy én akarok, de ez sokkal jobb volt. Most már nehezen tudom elképzelni, hogy nélküle aludjak el. 

Mikor felkeltem Helena már nem volt mellettem, viszont mozgást hallottam lentről. Felültem az ágyba, szememet megdörzsöltem, majd lassan kikászálódtam az ágyból. Niall a konyhában dobozból itta a tejet. Az ilyen dolgaitól ki tudok borulni, de még annyira reggel volt, hogy csak megráztam a fejemet és nem tettem szóvá, inkább leültem a másik három srác közé a nappaliba. Liam kicsit feszült volt.
-A lányok? - kérdeztem, mert azt hittem megint Helenával történt valami.
-Helena bemutatót tart, Danielle pedig elkísérte. - válaszolt Harry, miközben a szokásos mozdulatai segítségével eligazította a haját a szeméből. Bólintottam, majd visszafordultam Liamhez.
-Akkor miért vagy ilyen feszült? 
-Tudod milyen nap van? - nézett rám felvont szemöldökkel. Számolgatni kezdtem a napokat, hónapokat, míg végül rá nem jöttem.
-Basszus! Ki fog akadni, mi?
-Koppant. - válaszolt Zayn a fejét rázva.
-És ha magunkkal vinnénk?
-Kizárt! - csattant fel Liam. - Szerinted hány percbe telne, hogy az újságírók máris egy teljes oldalt írjanak róla? Tudod, hogy pont ettől próbálom megvédeni, egyáltalán nincs erre szüksége.. - épp ellenkezni kezdtem volna, mikor nyitódott az ajtó és a két lány lépett be rajta. Mindkettőjük arcáról lehervadt a mosoly, mikor meglátták, hogy egy kissé ideges a csapat. 
-Na jó.. bármit is csináltam.. le szidhattok, de! Hivatalosan is Danielle csapatába tartozom a mai naptól kezdve! - Hel vigyora letörölhetetlen volt és gondolkodás nélkül elindultam felé, magamhoz öleltem és megpörgettem a levegőbe. Miután letettem döbbent tekintetekkel találtam magam szembe, így hátráltam egy lépést és átadtam másnak is az ölelés lehetőségét. Liam nem túl boldog tekintete neki is feltűnt.
-Mi a baj? - simított végig Hel bátya arcán, majd Dani is mellé lépett és egy csókot nyomott Liam arcára.
-Van egy kis.. vagy is lesz egy.. nem fogsz neki örülni. 
-Liam beszélj már világosan! - Karba font kézzel álltam meg Zayn mellett, aki az ajtónak támaszkodott. Mindannyian felkészültünk az elkerülhetetlen Helena féle kiborulásra. Liam fejét rázva ült le a kanapéra, arcát egy percre kezébe temette, majd sóhajtott és folytatta mondandóját.
-Lesz egy turné.. és tudod mi a véleményem az újságírókról meg a cikkeikről. De csak két hónap lenne az egész..
-Nem akarod, hogy ott legyek. - vágta rá Hel. Pár perccel ezelőtti mosolyának nyoma se volt. 
-Már, hogy ne akarnám! Csak nem tartom.. biztonságosnak. 
-Hát persze, hogy nem.. hiszen Helena Payne annyira gyenge és buta kislány, hogy nem birkózna meg pár hülye papírral. Azt hittem ennél azért többre tartasz.. - ahogy számítottunk rá, Hel kiborult és lelépett. Liamet is megértettem, de közben azt kívántam bárcsak magunkkal vihetnénk valahogy Helenát. Borzalmas lesz nélküle ez a két hónap.. még nekem is. Dani leült Liam mellé és karját kezdte el nyugtatóan simogatni. 

*2 hónap múlva*

A sok próbának, koncertnek és a rajongóknak hála, mondhatjuk, hogy hamar eltelt ez a két hónap, de alig vártam, hogy újra láthassam Helena kéken csillogó szemét és csodás mosolyát. Liam is már tűkön ült, mivel az elbúcsúzás nem volt zökkenő mentes. Ahogy hazaértünk kimerülten dobtuk le magunkat a kanapéra és láthatólag senki nem volt otthon. Már majdnem elszundítottam a kanapén, mikor az ajtó kicsapódott és két személy lépett be rajta. Mindketten ugyan olyan döbbenten bámultak ránk, mint mi rájuk. Mi a szar történt két hónap alatt? És miért van Helenánál bőrönd? És ami még fontosabb.. miért fogja az a bájgúnár annak a lánynak a kezét, aki hozzám tartozik?