~ 28. America

,,Szerencsés vagy, ha hiányzik valaki. Azt jelenti, hogy voltak fontos emberek az életedben, akik megérdemlik, hogy hiányozzanak!"

~ Liam szemszöge ~

Tudom.. megszegtem húgomnak tett ígéretem, de mit mondhattam volna a többieknek?! ,,Bocs srácok, de Helena elment a sivatagba." Vagy valami jobbat, mint például: ,,Helena elment kávéért, de ne várjátok vissza." Nem mondhattam, hogy elszökött vagy, hogy hazament, mert egy idő után mindenkinek feltűnt volna, hogy drága húgocskám bizony nem fog hazajönni. Így hát elmondtam, hogy elment, s igyekeztem őket is és saját magamat is meggyőzni róla, hogy ha próbáltam volna, se tudtam volna marasztalni. Mindenki tudta, hogy a legrosszabb pillanatban ment el, de nem tehettünk semmit. Annyira makacs, mint apa volt.. mindig rá emlékeztet. A kitartóereje, az akaratereje, hogy mennyire odaadó tud lenni. Néha úgy érzem, hogy én kaptam apánk külsejét ő pedig a belsejét. De az is lehet, hogy ő teljesen olyan, mint anya. Bár ezt sajnos, már sosem fogjuk megtudni. Gondolatmenetemből a mellettem haladó Danielle zökkentett ki. Sajnáltam őt, egyrészt, mert elhanyagoltam az utóbbi egy hétben, másrészt, mert miattunk került nem túl fényes helyzetbe. És neki tényleg mindene a tánc, a színpad, s azok az emberek, akikkel megvalósítja az álmát. Pont, mint Helena, ezért is tudom annyira, hogy mit jelent ez az egész a barátnőmnek.
-Sajnálom, amit az előbb bent mondtam. Nem úgy gondoltam..
-Tudom. - ujjait megszorítottam, majd egy csókot leheltem arcára. Mivel holnap utazunk Amerikába, ezért a mai napot együtt szerettük volna tölteni, s épp útban voltunk egy étterem felé, mikor mobilom megszólalt üzenetjelző hangján. Telefonomat előhúzva nyitottam meg a nekem szánt SMS-t, majd mikor megláttam, hogy kitől jött ledermedtem az utcán. Dani elengedte a kezemet, majd visszafordult, s türelmesen megállt mellettem. Látva sokkos arcomat, lehajolt, hogy szemembe nézhessen.
-Minden rendben? - kérdezte ráncolt szemöldökkel.
-Helenától jött. - felé mutattam a kijelzőt, hogy ő is elolvashassa, azt a rövidke üzenetet, amit máig elveszett húgomtól kaptam.
-De hát.. akkor ez most jó hír, nem? - csillant fel némi remény szemében és hangjában.
-Nem tudom.. valami pontosabbat is írhatott volna. Ne haragudj, de most.. vissza kell mennem, szólnom kell a többieknek. - hadartam el gyorsan mondandóm, majd visszaindultam, s inkább futottam, mint sétáltam. Két perc alatt vissza is értem, az ajtót kicsaptam, majd bekiabáltam a nappaliban ülőknek, hogy híreim vannak, s ahogy rohantam fel Loui szobájába, úgy követtek ők is engem. Mivel az ajtaja nyitva volt, könnyen bejuthattam a szobájába, s habozás nélkül kimondtam, amit ki kellett.
-Tudom hol van Helena! - mondtam, s közben még mindig kifulladva kapkodtam levegő után. Louis először ugyanolyan ledöbbentem állt meg a szobája közepén, akár én, mikor megtudtam, amit már annyira akartam. Lassan közelített a felé nyújtott telefonom felé, hogy átvegye a készüléket, és, hogy elolvashassa az üzenetet.
-Ebből nem tudtam meg túl sokat. - sóhajtott, majd visszament, s folytatta a pakolást. Benne még annyi reményt sem véltem felfedezni, mint a többiekben, pedig azt hittem, ő lesz az az ember, aki ugrándozni fog örömében. A készüléket visszacsúsztattam a zsebembe, majd felé léptem. Tenyeremet vállára helyeztem.
-Ezen már elindulhatunk. Holnap egyébként is Amerikába utazunk. Megfogjuk találni! - szavaimmal igyekeztem a szobában lévő embereket, s magamat is megnyugtatni. Már épp kezdtem feladni..már majdnem elvesztettem a hitemet, s már csak abban bíztam, hogy Helena magától jön haza, de aztán jött egy kis reménysugár. Egy út, amin elindulhatunk. Louis fejével biccentett, apró mosolyával próbálta elhitetni velünk, hogy jól van. Visszafordultam a többiekhez, majd Zayn kivételével mindenki ki is ment a szobából. Dani kezét megragadva egy mosolyt küldött felém, majd arcon csókoltam, s a mai napra tervezett dolgokat szép sorjában kipipálhattuk a listán. Ebédelni mentünk, majd jégkrémmel a kezünkben sétáltunk a parkban, s minden figyelmünket csak egymásnak szenteltük. Hol ő, hol pedig én loptam tőle édes csókokat. Annak ellenére, hogy figyelmeztettem rá, hogy reggel korán kelünk, mit sem törődött vele, az éjszakát is együtt töltöttük. Összepakoltam a cuccom, lefürödtem, majd bebújtam szerelmem mellé, aki csak rám várt. Arcomat keze közé fogta, majd hosszú csókot lehelt ajkaimra. Gyönyörű barna haját kisimítottam arcából, majd egy sóhaj hagyta el a számat.
-Hiányozni fogsz. - súgtam neki, homlokomat az övének döntöttem.
-Te is nekem.
-Mi lesz, ha nem találom meg? Vagy ha megtalálom, de nem akar hazajönni velem?
-Ne aggódj. Van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül küldte azt az üzenetet. - miután megemésztettem szavait, egy aprót bólintottam, majd igyekeztem mindent elfelejteni, ami nem Danielle. Mosollyal az arcommal felé tornyosultam, s hevesen megcsókoltam. Karját nyakam köré fonta, majd eltávolodva tőlem a szememet fürkészte.
-Szeretlek.
-Én is téged! - majd ajkaink tovább falták egymást.

Reggel hosszasan búcsúzkodtam barátnőmmel, amit a többiek kezdtek rossz szemmel nézni. Louis-nak viszont egy rossz vagy perverz poénja sem volt, s az egész utat csöndben töltötte el. Bármennyire is próbálkoztunk a felvidításával, semmire sem reagált, még beszéltetni is igencsak nehéz volt. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy Louis volt-e már hosszasabb ideig csöndben, tuti kinevetem.. de most.. szinte ijesztően csöndes volt. A kocsiból kiszállva indultunk meg a reptér felé. Mivel a repülő érkezéséig még volt negyed óránk, így elindultam kávékért. Természetesen Niall csatlakozott hozzám, s begyűjtött néhány szendvicset is az egyik büféből. Visszafele indulva megláttam egy újságost, ami szinte hívogatott magához, ami azért is volt fura, mert nem szoktam újságot olvasni. Ha meg akarok tudni valamit felmegyek a netre és ennyi. Ahogy közeledtem az újságokkal teli polchoz, a szemem megakadt egy újságon, ami szinte üvöltötte, hogy vegyem meg. A kezembe fogva ijedten meredtem a címlapra. Niall egy szemvillanás alatt termett mellettem és olvasta fel hangosan a kiemelkedő címet.
-,,Louis Tomlinson barátnője eltűnt?!" Ez meg mi a szar? Honnan tudnak ezek mindent?
-Fogalmam sincs.. de azt hiszem értem, hogy Helena miért küldött SMS-t. - kifizettem, majd Louis orrá alá dugtam az újságot. Először kérdőn nézett rám, majd le sem vette szemét a címlapon lévő húgomról.
-,,Legelsőnek egy videóban tűnt fel Louis Tomlinson barátnője, ahol a lány hatalmas élvezettel és odaadással táncolt barátnőivel, köztük Danielle Peazer-el is. Később szintén láthattuk mindkettőjüket egy díjátadón, de a két nappal ezelőtti Brit Awards-on - ahol a fiúk újabb két díjat zsebeltek be - viszont Louis barátnője valamilyen oknál fogva nem jelent meg. Eddig mi sem tudtuk, hogy mi lehet ennek az oka, de tegnap a lányt egy amerikai szálloda előtt kapták lencsevégre, ráadásul hatalmas mosollyal az arcán. Mivel a One Direction most kezdi meg amerikai turnéját, a pár valószínűleg hamarosan újra összefut. Remélhetőleg minden rendben van köztük és nincs különösebb oka annak, hogy ekkora köztük a távolság! Bár a lány nevét még nem sikerült kiderítenünk, reméljük Louis hamarosan bemutatja őt a Directionereknek, akik ugyanolyan örömmel fogják őt fogadni, mint Liam Payne barátnőjét, Danielle Peazer-t." - olvasta fel hangosan a cikket. Mind a négyen döbbenten hallgattuk végig, s elmerengtünk saját gondolatainkba. Eddig is tudtuk, hogy a paparazzók nem pihennek, sőt egyenesen ránk vannak tapadva, mint a piócák, de ez már nekem sok, hiszen.. eddig mindent azért csináltam, hogy a testvérem biztonságban legyen ezek elől a szennyek elől.. A düh hirtelen öntött el engem is, majd Loui-t is. Az újságot összegyűrte, majd a kukába dobta.
-Nem tudnak ezek semmit.. - morogta az orra alatt. Mielőtt még bárki, bármi mást mondhatott volna, Paul intett, hogy menjünk, mert indulnunk kell.
A gépen Harry igyekezett Lou arcára valami mosolyfélét csalni kisebb sikerrel. Miután belátta, hogy a kis terve nem fog bejönni az út nagy része csöndben telt el. A szálloda előtt nagy volt a nyüzsgés, lányok százai lepték el a bejáratot. Biztonsági őrök segítségével sikerült egy fél óra után bejutnunk, ahol végre nyugtunk volt a több órás út után. Elkértük a kulcsukat, fent ledobtuk a bőröndjeinket, majd a szálloda földszintén található bár felé vettük az irányt. Ahogy leértünk, mindenki kikérte, amit akart. Meglepetésünkre Louis alkoholba fojtotta bánatát. Néztük, ahogy lehúz egy, majd két, majd még több felest.
-Louis! Elég volt! - vette el tőle a poharat Harry, de ezzel mit sem segített. Barátja dühös tekintettel illette meg, majd egy újabb kört kért. Hazza intett a bárpult mögött álló lánynak, hogy ne szolgálja ki többször, majd felállt, majd meglepetten esett vissza a székre. Követtük tekintetét, majd Niall elkiáltotta magát, s az ajtó felé mutatott.
-Ott van Helena! - pattant fel a helyéről. Megtöröltem a szememet, hogy biztos legyek benne, nem csak képzelődtem. Majd Louis-ra pillantottam. Ő is észrevette egyetlen húgomat, ami valamilyen csoda folytán ragyogó arccal lépett be a terembe, oldalán két - számomra idegen - emberrel. Helena bal oldalán álló fiú, átkarolta húgomat, aki egy mosollyal fogadta gesztusát. Louis, anélkül, hogy egy szót is szólt volna, megfogta az első lány kezét, aki érdeklődött iránta, majd egy másik kijáraton keresztül távozott vele. Volt elképzelésem róla, hogy mit gondol és, hogy mire készül, de most jobban érdekelt a testvérem, aki már csak pár lépésnyire volt tőlem. Kék szeme összeakadt az én tekintetemmel, s legalább annyira meglepte a jelenlétem, mint engem az övé. Intett a két társának, hogy nyugodtan folytassák az útjukat nélküle, majd felénk közeledett. Megállt előttünk egy szó nélkül, én pedig reflexszerűen magamhoz vontam. Egyikünk sem tudott mit felelni, nem volt mondanivalónk egymás számára, hiszen tudtuk mi történt, ismertük az okokat. Ölelésünkben benne volt, hogy mennyire hiányzott nekünk a másik. Egyik kezével elengedett, majd magához vonta Zayn-t és Niall-t is. Ők sem mondtak egy szót sem. Örültünk, hogy megtaláltuk az elveszett személyt az életünkből. Harry először mérgesen, összehúzott szemekkel meredt rá, de ő sem tudta sokáig komolyan venni magát. A boldogság hamar kiült az ő arcára is, gödröcskéi megjelentek, ahogy mosolyra húzódott az ajka.
-Tudod.. - kezdte, mikor elengedte Helenát. - kibaszottul mérges vagyok, amiért tönkretetted.
-Tudom. Ő is..? - fordult felém kérdésével. Bólintottam. - Beszélnem kell vele. - Niall mosollyal az arcán mondta el a szobánk számát, majd húgom, ahogy jött úgy is tűnt el. Időm sem volt, hogy utána szóljak. Összefont karral fordultam Niall fele.
-Miért mondtad el neki? - kérdeztem felháborodva.
-Mert megkérdezte?! - nézett rám értetlenül.
-Niall.. - mondtam nyugodtabb hangon, mivel úgy tűnik rajtam kívül senkinek nem tűnt fel, hogyan is szívódott fel, a mi kedves barátunk. - Louis nem egyedül ment fel..