~ 24. Fears

Sziasztok!(:
Bevallom, kezdem azt hinni, hogy kiszámítható vagyok.. :/ És ha tényleg így van, vagy ha valamit rosszul csinálok, vagy ha unalmas az, amit írok, kérlek szóljatok, mert igyekszem tanulni a kritikákból! A titokzatos üzenet feladójára rájöttetek, bár ez ebben a részben ki is fog derülni. És, ami a részeket illeti.. az előzőben tettem egy kis vagy nagy bakit nem is tudom.. a lényeg, hogy hibáztam. A srácok díjátadóra mentek, de az egészet úgy formáltam meg, mintha koncert lenne és ezt ennek a résznek a megírása közben vettem észre. Mégis, mit keresne egy díjátadón külön öltöző a srácok részére?? Uh.. elég keményen haragszom magamra.. Szóval, történt egy kis változás az előző rész végében, de a lényeg ugyanaz maradt! Remélem nem zavartalak össze ezzel titeket és ne haragudjatok, legközelebb jobban figyelek, ígérem!!  

,,Ne hagyd, hogy kis, hülye dolgok összetörjék a boldogságod!"

Kivételesen nem azért kezdett izzadni a tenyerem, vagy remegni a gyomrom, mert Louis közelében voltam. Azért reagáltam, így arra a híre, hogy nem tőle jött az üzenet, mert.. megijedtem. Már volt egy férfi, aki bántani akart és elég közel is volt hozzá.. közelebb, mint kellett volna. Ezért, azt hiszem, nem csoda, hogy féltem. Igen.. éreztem, hogy lábam remegni kezd és lassan, ha nem szedem össze magam, kicsúszik alólam a talaj. Mélyeket lélegeztem és próbáltam tisztán látni. Nem szoktam ennyire kiakadni, általában nem is érdekelnek az ilyenek, de most valami más volt. Most volt okom félni. Nem magam miatt aggódtam, attól féltem, hogy elvesztem azokat az embereket, akik körülvesznek a mindennapokban, hogy elszakítanak azoktól, akikre rátaláltam, akik nélkül most nem lennék itt. Most nekem kell őket megvédenem, nem szabad összeesnem. Görnyedt lábaimat kiegyenesítettem, kezemmel ellöktem magam a színpad szélétől, és próbáltam annyira egyenesen és magabiztosan állni, amennyire csak telt tőlem abban a pillanatban. Egy utolsót szippantottam a benti levegőből, ami tele volt Louis illatával, s ez valamennyire megnyugtatott, ahogy az is, hogy tudtam, itt van mellettem. Szememet kényszerítettem, hogy ne a földet pásztázza, így épp mikor barátom arcára vetettem volna egy pillantást, arcomat keze közé fogta, és kemény csókot nyomott ajkaimra. Nyelve bejutásért könyörgött, én pedig szívesen adtam meg azt neki, majd barátom megkönnyebbülve felnyögött.
-Ezt ne csináld többet! - homlokát enyémnek döntötte, szeme csukva volt, s úgy beszélt. Lehelete csikizte a bőrömet, s jóleső borzongás futott végig a hátamon. Nem csak a megjelenése, a hangja is megnyugtatott és nem csak akkor, amikor énekelt. Akkor volt a legmegnyugtatóbb, mikor szavait egyenesen hozzám intézte. - A frászt hoztad rám. Már hosszú percek óta beszélek hozzád, és fehérebb voltál, mint a fal.
-A fal majdnem barackszínű Louis. Nem csoda, hogy fehérebb voltam. - próbáltam egy kisebb poénnal enyhíteni a feszültséget, s megmutatni neki, hogy jól vagyok. Utáltam, mikor aggódik értem, de most magamat hibáztattam érte, mivel okot adtam neki az ijedtségre, még ha az csak percekig tartott. Viszont a kis viccelődésem nem tette meg a hatását. Louis vállamnál fogva tolta el magát tőlem, szeme komolyan fürkészte tekintetem.
-Ez nem vicces Hel! Tökre beparáztam.
-Ne haragudj! - közelebb léptem hozzá, hogy csak a levegő lehessen köztünk, majd szorosan megöleltem, hogy még az se legyen ott. Követte cselekedetemet, kezével erősen tartott én pedig biztonságban éreztem magam. Nem akartam mást, csak ölelni és örökre így maradni, nyugodtan és.. szerelmesen. De ez már csak azért is lehetetlen volt, mivel, Ő híres sztár és perceken belül felfog lépni több millió lány előtt, akikről tudom, hogy talán még ölnének is azért, hogy a helyemben lehessenek. Hihetetlen nagy mázlista vagyok, hogy a végzetem (aki jelen esetben Louis) megmutatta, hogy még tudok szeretni, és, hogy engem is szerethet valaki, úgy, ahogy mást talán sosem fog. És most, hogy rátaláltam eszembe sincs elhagyni, addig, amíg a sorsom el nem választ tőle. Halvány mosollyal az arcán elvált tőlem, majd végigsimított arcomon, ami engem is mosolygásra késztetett.

-Próbálnunk kell.
-Tudom. - egy csókot nyomott homlokomra, majd kézen fogva visszaindultunk a többiekhez.
-Elmondhatnád, hogy mi történt veled az előbb. - súgta felém biccentve a fejét.
-Én csak.. azt hiszem.. tudom, hogy ki.. - mondatomat megzavarva Niall a semmiből termett előttünk.
-Ó! Bocsi, remélem nem zavartam meg semmit. - mondta, miközben próbálta leplezni kitörni készülő nevetését. - Csak szólni akartam, hogy kezdjük az utolsó próbát, aztán lassan kezdődik is a műsor.
-Oda tartunk, manó. Később beszélünk. - egy lágy puszit nyomtam Louis arcára, majd Danielle társaságában elmentünk egy közeli Starbucksba. Nagyjából fél óra múlva értünk vissza, s addigra már a nézőtér televolt, az előadók csak gyűltek és gyűltek, mi pedig alig találtuk meg a srácainkat. Danielle lábujjhegyre állva vette észre hevesen integető bátyámat. Barátnőm megragadta a kezemet, áthúzott a tömegen és megálltunk Liam mellett, aki átfogva Dani derekát, maga mellé állította őt. Csodás barátnője egy csókot nyomott bátyám arcára, majd egymásra mosolyogtak. Mindig csodálkozva és örömmel néztem mennyire összeillenek, szinte minden együtt töltött pillanatukat meg kellett volna örökíteni. Csak reménykedni tudtam benne, hogy én is így nézek ki Louis-val. Hogy mások is azt látják, hogy tényleg összeillünk. Tekintetem elfordítottam róluk, s ekkor láttam meg legjobb barátom, aki kicsivel távolabb állt a bandától. Mellé léptem, s ijedtében ugrott egyet.
-Jézusom, Helena! Ezt ne csináld többet! - kezét szívéhez kapta, majd a levegőt hosszasan engedte ki.
-Miért mondja ma mindenki, hogy ezt, meg azt ne csináljam?!
-Hmm? - nézett rám összeráncolt homlokkal. Már lassan kezdte normálisan venni a levegőt.
-Semmi.. Miért vagy ideges? Már többször is felléptetek, de még eddig nem láttam, hogy izgultál volna.
-Miből gondolod, hogy most ideges vagyok? - Nem nézett rám, tekintetével folyton egy pontot nézett, melyet megpróbáltam én is észrevenné. Mikor semmi különösebbet nem láttam, visszafordultam barátomhoz.
-Harapdálod az alsó ajkad. - arcát egyből felém fordította, mintha olyan tényt közöltem volna az előbb, amiről azt hitte nem tudok. Szemöldökét felhúzva folytatta tovább ajakrágcsálását.
-Zayn, Zayn.. - tettem vállára a kezem - had áruljak el egy titkot. Árulkodó jeleket küldesz magadról, anélkül, hogy tudnál róla. Ez nem is titok.. inkább tény. Szóval add fel, nem tudsz átverni. Miért vagy ideges? - tettem fel újra a nemrégiben elhangzott kérdésemet. Farkasszemet nézett velem, majd egy sóhaj jelezte, hogy megadta magát.
-Tényleg megvannak a módszereid. - forgatta gesztenyebarna szemeit.
-Én mondtam. - büszke mosoly jelent meg az arcomon, mire legjobb barátom csak fintorgott. - Na ki vele. - szóltam most már kicsit szigorúbban és határozottabban.
-Oké, oké.. ott az a lány - mutatott egy négy tagú lánybanda felé - a Little mix tagja és Perrie-nek hívják. És..
-Tetszik neked. - vontam le egy egyszerű következtetést, mire bólintással jelzett, hogy eltaláltam. Vigyorogva  barátomba karoltam és húzni kezdtem, de visszarántott. - Gyere már, beszélj vele!
-Lehet, hogy már rég elfelejtett..
-Kétlem, hogy pont téged felejtett volna el Zayn Malik. - küldtem felé egy bátorító mosolyt, de még mindig nem mozdult, ajkait újra harapdálni kezdte. - Jesszusom, ha tovább harapdálod az ajkad véres ruhában fogsz a színpadra állni! Ide profi segítség kell! - magára hagytam barátom, majd afelé az ember felé szedtem a lábaimat, akiről úgy véltem segíthet. Hamar megtaláltam és nem is törődve az illemmel, elhúztam beszélgetőpartnerétől.
-Héj! - kiabált utánam, de nem nagyon törődtem vele, mivel fontosabb dolgom volt.
-Bocs, szöszi, de szükségem van rá. Majd később folytatjátok.
-Épp most mentettél meg egy újabb Taylor Swift féle hisztitől! Életem végéig hálás leszek!
-Őőő.. akkor, szívesen. Azt hiszem. - Miközben még mindig szélsebesen húztam Harryt magam mögött, elmagyaráztam neki a kis tervemet, miszerint ad némi tanácsot barátunknak, vagy segít Zaynnek beszélgetést kezdeményezni Perrie-vel, vagy egyszerűen csak csináljon valamit, ami hasznos. Harry széles mosollyal fogadta az ötletemet. Mosolyában és zöld szemeiben láttam némi gonosz és.. talán büszke csillogást. Míg az ő arcáról olvastam le az érzelmeket, sikerült beleütköznöm Liambe, aki összeszűkült szemekkel nézett ránk, mellkasánál összefont kézzel. Reménykedtem benne, hogy van annyira távol tőlünk, hogy nem látja majd a kis akciónkat, de úgy néz ki tévedtem. Felvettem egy bugyuta mosolyt az arcomra, amit általában akkor szoktam, amikor nem akartam bajba kerülni a nemsokára elkövetett bűnömért.
-Mire készültök? - nézett bátyám kezemre, amivel még mindig Harry felkarját szorongattam. Kezemet elkaptam onnan, összenéztünk Hazzával, majd tekintetünket visszavezettük bátyámra.
-Semmit! - vágtuk rá szinte egyszerre.
-Te bugyután vigyorogsz, te meg a körmödet rágod. - nézett rám, majd göndörkére, aki valóban a körmét rágcsálta. Oké.. azt hiszem mindenkinek vannak árulkodó jelei.. még nekem is, és ha nem a bátyám ismerné legjobban ezeket a jeleket, akkor kicsoda? Kicsit elmosolyodtam, mert ironikusnak találtam, hogy előbb én korholtam Zaynt az árulkodó jelek miatt, most meg itt állok és a bátyám ugyan ezt teszi velem. - Szóval, ki vele! - szigorúan nézett mindkettőnkre én pedig kisebb hallgatás után beadtam a derekam.
-Megkértem Harryt, hogy segítsen Zaynnek.
-Miért, mi baja van?
-Ne aggódj, elintézem és boldogabb lesz, mint valaha. - kacsintott a mellettem álló srác.
-Nem tudlak követni.
-Jaj Liam.. - fújtattam. - Zaynnek tetszik egy lány, de nem mer beszélni vele. Gondoltam Harry segíthetne, mivel titeket is ő hozott össze szóval, ha most megbocsátasz.. - kicsit meglöktem, hogy elhúzhassunk mellette, de kezemet megfogva megállított és féloldalas mosolyra húzta száját.
-Segítek. - szemében ugyanazt a gonosz csillogást véltem felfedezni, mint Harryében, mikor megkértem, hogy segítsen.
-Na hát.. tudsz még meglepetést okozni. Azt hittem ellenezni fogod a kis tervünket. - néztem rá felvont szemöldökkel. Hirtelen olyan érzés tört rám, mintha már ezer éve nem láttam volna a saját bátyámat.. mintha egy ismeretlen lenne, akivel most találkoztam először. Tudom, hülyeségnek tűnhet.. de változott mióta.. mióta elment. Már nem az a kisfiú, aki leül az apukája ölébe, mert vigasztalásra vágyik, nem az a kis srác, aki leült Sam bácsi mellé a zongorához, hogy megnyugtassák vagy épp elaltassák, már nem az a fiú volt, aki félt a sötétben, már nem kell kikísérni a mosdóba és nem kell attól félteni, hogy eltéved a hazafele úton. Még mindig az én bátyám volt, csak épp magasabb lett, levágatta a haját, izmosodott, nem kell neki éjjeli lámpa, nem fogja a kezem, mikor átmegyünk az úttesten, már nem az a csöndes, visszahúzódó, tanácstalan, zárkózott kisfiú, aki egykor volt. Az én testvérem felnőtt és már nem foglalkozik azzal, mások mit gondolnak róla. Talpra állt, megvalósította az álmát, s most millióan odavannak érte. Ezt, és valószínűleg a jó irányba történő változást is az őt körülvevő négy srácnak köszönhetem. Akkor is szerettem, amikor még csak ügyetlenül járkáló pelenkás volt, és most, így csintalanul is az én szeretett bátyám.. csak épp felnőtt kiadásban. Éreztem, hogy ajkam felfelé kunkorodik, majd csillogó tekintettem néztem fel bátyám arcára, mely majdnem olyan karakteres volt, mint az enyém, csak férfias változatba. Büszke voltam arra, amit elért, és már csak ő maradt nekem. Ő volt a családom, s ő vezetett bele abba a csodás életbe, amit most élhetek, barátokkal az oldalamon. Még ha ez a dolog nem is indult probléma mentesen.. Azon kaptam magam, hogy most én vagyok az, akit húznak. Liam belém karolt, s Harryvel a másik oldalamon indultunk el Zayn felé, de mikor visszaértünk arra a helyre, ahol otthagytam, már nem volt sehol. Mindhárman barátunk után kutatva kezdtük el szemünkkel végigpásztázni a termet, de nem volt egyszerű dolgunk ekkora tömegben. Majd megláttam égnek meredő fekete haját, négy lány társaságában.
-Srácok.. - szemem nem vettem le a keresett személyről - azt hiszem, itt nincs ránk szükség. Zayn tökéletesen feltalálta magát nélkülünk is.
-Ó, ne már! Pedig már a szövegemet is kitaláltam. - siránkozott göndörke. Zayn felénk vetett egy pillantást, s megvilágította tökéletes fogsorát, azzal a mosolyával, amitől lányok ezrei olvadnak el. Kacsintott egyet, mire nyelvemet vidáman öltöttem ki rá, letörölhetetlen mosollyal az arcán visszafordult Perrie-hez és a barátnőihez.
-Na végre, már mindent felkutattunk értetek! Kezdődik. - szólt szőke barátom a hátunk mögül. Mikor megfordultam nem csak vele találtam szembe magam, hanem egyenesen Louis ölelő karjában találtam magam. Mélyet szippantottam illatából, majd miután hajamba csókolt, derekamat átkarolva indultunk meg a nekünk kiszabott helyek felé. Valamilyen oknál Louis mellett kaptam helyet, amit nem tudom, hogy ők intéztek-e el, vagy csak így alakult, de bármelyik lehetőség is volt a válasz örültem neki, s nem igazán érdekelt, hogy az újságírók vagy fotósok vagy bárki más látni fogja, hogy együtt vagyunk. Valószínűleg, ő is ezen a véleményen volt, mikor kezét combomra helyezte, én pedig azt akartam, hogy minél közelebb legyen hozzám. Minden porcikámon jól eső borzongás fut végig mikor megérint, s egyre többet akarok belőle, ami néha kicsit már ijesztő az én esetemben. Hiszen.. még sosem voltam szerelmes.. Kevinnel is csak úgy voltam, de nem éreztem mellette azt, amit Louis mellett. Mikor ők következtek kelletlenül engedtem el a kezét, s néztem az egyre távolodó alakokat, akiket újra a színpadon láthattam. Majd gondolataim visszatértek Kevinre.. mi van ha itt van? Mi van ha nem csak engem akar, hanem Louin is meg akarja bosszulni, hogy elhagytam? Utáltam egyedül lenni, nem szerettem a sok negatív gondolatot, amik a fejemben járkáltak. Megrémisztettek és nem tudtam tőlük élvezni az élet minden egyes percét. Több boldog percet is elvettek már az életemből, nem akartam ebben a pillanatban is csak a rossznak és a félelemnek átadni az érzelmeim, így erőltettem magam, hogy kizárjak minden rosszat, s csak azokra személyekre figyeljek, akik már hevesen, erőteljesen és nagyon energikusan ugrándoznak a színpadon, minden egyes hangot tökéletesen kiengedve az ajkukon keresztül.