~ 25. Accident

Sziasztok!(:
Nos, az előző résszel nem igazán vagyok megelégedve, nagyjából az egészet újraírnám. Próbáltam ezt a részt kicsit jobban összehozni, remélem elnyeri a tetszéseteket! Egy hét és érettségi.. én pedig nagyon-nagyon félek. :/ Már nagyon túl lennék rajta.. Nem tudom pontosan megmondani, hogy új rész mikor érkezik, de igyekszem! Addig pedig jó olvasást! :*

,,Nem szerelembe lépsz, hanem szerelembe esel! Eszelősen. Tudod milyen az, amikor frankón belezúgsz valakibe? Tudod? Hát szó szerint beledöglesz, mérgező, halálos.

Miután hazavittük Danielle-t, otthon az összes srác fáradtan dobta be magát a saját, kényelmes ágyába. Feltérdeltem Louis mellé, kezembe fogtam a pizsamámat, majd egy puszit nyomtam barátom arcára.
-Fantasztikusak voltatok! - súgtam a fülébe, majd azon voltam, hogy kikászálódom az ágyból, de tervemet megakadályozva Loui derekamnál fogva visszahúzott, s erősen magához vont. Karjai közt kuncogtam, majd megfordultam. Kezemet mellkasán pihentettem, és valamilyen megmagyarázhatatlan dolog miatt, de megnyugtatott, ahogy szívverésére koncentráltam. Fél szemmel figyelte cselekedeteimet, majd egy puszit nyomott orrom hegyére, mire számat újra kislányos nevetés hagyta el. Ajkamba haraptam, szíve pedig egyre gyorsabban kezdett verni.
-Látod milyen hatással vagy rám. Nem is nézek oda, mert elvesztem az eszem. - hasára fordult, arcát párnájába temette. Arcomról a mosoly letörölhetetlen volt, s így nyomtam egy újabb csókot fejére, de kezével még mindig szorosan tartott. - Azt nem mondtam, hogy el is engedlek. - felült, lábait szétette, engem pedig újra magához vont. Kezemet az övére helyeztem, mely hasamon pihent meg.
-Mi van veled Louis? Nem szoktál ilyeneket csinálni. - hátrafordítottam fejemet, hogy szemébe nézhessek. Tekintete fáradtságról árulkodott, de ahelyett, hogy pihent volna engem ölelt és nem tudtam neki eléggé megköszönni, hogy ennyit törődik velem.
-Baj, hogy ölelem a barátnőmet? - szeme komolyan csillogott, de szája sarkának remegése elárulta, hogy elfolyt előlem egy mosolyt.
-Egyáltalán nem. - mondtam, majd szememet le sem véve Louis tökéletes arcától, ajkamba haraptam.
-Tutira direkt csinálod.. de te akartad. - ajka gyorsan csapott le az enyémre, engedélyt kérnie sem kellett, nyelvünk csodás, forró táncot jártak. Percekig csak csókolt, ujjaival hajamba túrt, kezeim pedig automatikusan a nyaka köré fontam. Lassan ledöntöttem az ágyra, majd elválva tőle fölé kerekedtem. Mikor ránéztem szeme csukva volt, de szája felfelé kunkorodott. Egy újabb lágy csókkal ajándékoztam meg, mire szinte egymásba szájába nevettünk. Füléhez hajoltam, s belesuttogtam.
-Elmentem fürödni. - aprót bólintott, majd homlokon csókoltam és elindultam a fürdő felé a pizsamámmal. Mikor becsuktam volna az ajtót, még utánam szólt, épp csak akkora hangerővel, hogy meghalljam. Mikor visszafordultam szeme már nyitva volt, és elhittem neki amit mondott. Nem csak a szavai, a szeme is elárulta, hogy igazat mond.
-Szeretlek! - az ajtóból mosollyal az arcomon fordultam vissza, s egy puszit küldtem neki, amit elkapott, majd azzal együtt dőlt vissza a helyére. Míg a langyos víz a testemről a lefolyóba kúszott, azt az egyetlen szót kóstolgattam a számban, ami Louis ajkait már többször is elhagyta, az enyéimet viszont.. egyszer sem. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem érzem azt, amit kéne.. inkább azt, hogy.. félek kimondani azt, ami a szívem mélyén van. Tudom, hogy szeretem őt, mert még senki másnak nem sikerült olyan reakciókat és érzelmeket kicsalni belőlem, mint neki. Tisztában vagyok azzal is, hogy ennek a szónak súlya van, így az embereknek csak akkor kéne ezt a szót használnia, ha tényleg ezt érzik. Megtanultam bízni Louis-ban, tényleg hiszek neki, az egyetlen ok, amiért még nem mondtam ki neki, amit érzek, hogy félek. Családtagon kívül még senkinek sem mondtam, hogy szeretem, még sosem voltam szerelmes, ezért ez még új nekem. Talán.. talán csak a megfelelő pillanatra várok. És amúgy is ezt éreztetni kell nem pedig hangoztatni, nem igaz? Persze nem mondom, hogy nem esik jól hallani.. Ah, még is mi baj van velem? Miért nem tudom kimondani? Mitől félsz ennyire Helena? Fejemet megrázva próbáltam gondolataimat elhessegetni, majd pizsimet magamra kapva indultam vissza szundikáló barátom mellé.

Ez az utolsó próbánk a nagy fellépés előtt, és nem túlzok mikor azt mondom, hogy úgy izgulok, mint még soha. Eddig nagyrészt csak iskolai fellépéseim voltak, mivel.. mikor saját csapatom lehetett volna feladtam az álmaimat, mert ezt láttam helyesnek apám elvesztése után. Most pedig az álmaim kapujában vagyok, pár órányira attól, hogy olyan helyen lépjek fel, ahol mindig is akartam. Egy hatalmas épületben, ahol több ezer ember néz. A gondolat, hogy mindenki csak minket fog bámulni.. felfordult tőle a gyomrom.
-Héj Hel! Minden rendben? - fogta meg Danielle a vállamat.
-Csak egy.. percet kérek! - mutattam fel ujjamat, miközben igyekeztem egyenletesen lélegezni. Pár perc múlva már egyenesen álltam és barátnőm aggódó tekintetével találtam magam szembe. Kortyoltam egyet a vízzel teli üvegemből, majd egy apró mosolyt vettem fel arcomra, de Dani még mindig kérdően pillantott rám. Megköszörültem torkomat, majd fejemmel intettem, hogy kövessen ki a levegőre. Táskánkat vállunkra helyeztük, majd leültünk a bejárati ajtó előtti lépcsőre.
-Ugye nem fogsz elájulni?
-Csak félek és izgulok a mai fellépés miatt. Azt hiszem otthon bekapok egy nyugtatót.
-Ne félj, hamar hozzászoksz majd. És, hidd el, ha már ott leszel a színpadon minden félelmed elszáll. - egy bátorító mosolyt küldött felém, majd még pár perc üldögélés után hazafele vettük az irányt. Minél kevesebbet gondoltam a fellépésre annál jobban éreztem magam, bár a görcs a gyomromban még mindig ott lapult. Egy nyugtató fürdő után elkészülődtem, s letelepedtem a srácok mellé. Loui átvetette egyik karját a karfán, Niall pedig egy tálat nyújtott felém.
-Remélem megérted Niall, hogy most tényleg egy falat sem megy le a torkomon. - egy vállrántás kíséretében helyet foglalt az egyik fotelba, majd Louis egy csókot nyomott az arcomra. Igyekeztem mély lélegzeteket venni és úgy tenni, mint aki egy cseppet sem izgul, de persze nem rejtheted el az érzelmeidet, azok elől, akivel együtt élsz. Liam vállamra helyezte a kezét, mire felnéztem rá. Barna szemeivel tekintetem vizsgálta egy darabig, majd lehajolt hozzám.

-Nem lesz baj. Már egy csomószor felléptél a suliban.

-Tudom, de ez most más.. - a zsebéből egy karkötőt vett elő, amit a kezembe nyomott. Megforgattam és két inspiráló szöveg volt belekarcolva, amit hangosan olvastam fel, mivel biztos voltam benne, hogy mindenki kíváncsi tekintettel nézi a kis ajándékomat, s ezt anélkül tudtam, hogy bárkire ránéztem volna. Mellesleg Louis csakhogy nem belelihegett a nyakamba, hogy láthassa a feliratot.
-,,Meg tudom csinálni" - olvastam fel az egyiket, majd a másikat vettem a kezembe. - ,,Bármi lehetséges." - egy darabig emésztgettem a két szöveget és próbáltam magammal elhitetni, hogy tényleg így van. És minél többet mondogattam, annál inkább elhittem, hogy megtudom csinálni. Felnyújtózkodtam, bátyám nyaka köré fontam egyik kezemet, majd finoman lehúztam magamhoz.
-Köszönöm! - egy cuppanós puszit nyomtam az arcára, amire kicsit fintorgott, de nem törölte le. Mikor elengedtem, hajamat nevetve borzolta össze.
-Szívesen! Tudtam, hogy aggódni fogsz, úgy hogy gondoltam megleplek valamivel, ami inspirál és erőt ad.
-Egy újabb tökéletes ajándék Mr. Payne-től. Hogy nem nekem jutott eszembe. - forgatta szemeit Louis.
-Bocs Tommo. Én tudom mi kell a húgomnak. - hangjában volt némi komolyság egy kis poénnal keverve, de közben végig az az érzésem volt, hogy tényleg azt feltételezi, hogy Louis nem tudja mi a jó nekem, mert szerinte ezt csak is ő tudhatja. Persze, biztos megint csak a féltés beszélt belőle, még akkor is, ha a barátom az ő egyik legjobb barátja. Mikor eltűnt az emeleten, többet nem is foglalkoztam a dologgal. Testemmel barátom felé fordultam, s egy csókot nyomtam szájára.
-Tessék. - nyújtottam át neki az egyik karkötőt. - Add oda, így olyan, mintha te vetted volna. - rámosolyogtam, mire neki is kisfiús mosoly jelent meg az arcán, és ilyenkor mindig kényszerítenem kellett magamat, hogy ne vigyorogjak rá bugyuta, szerelmes tekintettel. Imádtam őt boldognak látni, s hogy én vagyok a boldogsága kulcsa.. leírhatatlan érzés! Mintha szárnyalnék. Éreztem, ahogy arcom pírba borul, majd egy kósza tincset a fülem mögé tűrtem, s hagytam, hogy Louis felrakja a csuklómra a karperecet. Nem kellettek szavak, már csak a szemünkkel kommunikáltunk, ahogy azt most is tettük. Csak néztük egymást percekig, csöndben, s ha két ember tényleg szeretni egymást, nincs is arra a sok szóra szükség. Mindketten mosolyogva bámultuk azt, ami nélkül már nem tudnánk elképzelni az életünket. Nem számított sem idő, sem hely, sem az, hogy még legalább négyen vannak rajtunk kívül a szobában. Homlokát enyémnek döntötte, ujjaimat felvezettem a hajába, mire egy jóleső sóhaj hagyta el a száját, majd romantikus, forró csókban csattantak ajkaink, amitől minden félelmem elszállt. Legalábbis, abban a pillanatban. Hallottam, ahogy Harry fintorogva állt fel az egyik fotelből, majd a bejárati ajtót kinyitva üdvözölte látogatónkat.
-Ha jót akarsz magadnak, nem mész a nappaliba. Louis és Helena ép ott nyalják-falják egymást. - kuncogva álltam fel a kanapéról, Louis pedig követett az ajtóban ácsorgó Danielle fele. Niall a mosogatóba helyezte a tálcát, majd teli szájjal reagált göndörke mondatára.
-Nyugi Hazza! Ne légy féltékeny, majd egyszer te is nyalhatod a barátnődet! - kacsintott, majd az ebédjét narancslével öblítette. Barátnőmmel a szemünket forgattuk, s már mindenki az ajtóban toporgott, hogy indulhassunk. Mikor végre Liam leérkezett az emeletről egy taslival jutalmazta meg Niall-t és Harryt is, majd lágy csókkal köszöntötte barátnőjét, melybe szemmel láthatólag mindketten belemosolyogtak.
-Mehetünk? - nézett rám Dani. Louis ujjainkat összekulcsolva várta reakciómat, mire egyet bólintottam, s egy mély lélegzetvétel kíséretében kiléptem az ajtón.
Már a színfalak mögött toporgok, idegességembe az ujjaimat tördelem, alig kapok levegőt, a gyomrom meg iszonyatosan fáj. Igen, nem gyenge kifejezés, hogy rosszul lettem a félelemtől és az idegeskedéstől. Hajamba túrva sétálgattam tovább, mikor ismerős alakokat véltem felfedezni a távolban.
-Ti meg mit kerestek itt? Nem szabadna hátrajönnötök!
-Gondoltuk kell egy kis támogatás, és ahogy elnézlek, nem tévedtünk. - Zayn egy hatalmas ölelést adott, amitől még kevésbé kaptam levegőt, mint eddig, de jól esett. Miután elengedett bátyám volt a következő, aki gyengédebben megölelt, majd tekintete kezemre tévedt, s egy mosollyal nyugtázta, hogy viselem a karkötőt. Niall szinte felkapott a földről, miközben átölelt, majd Louis kezemet megfogva egy puszit nyomott arcomra.
-Mi van, ha..?
-Pszt! Menni fog!
-De, ha.. - kezét gyorsan vette ki az enyéim közül, s arcomat vette tenyere közé, majd gyorsan megcsókolt. - Oké, most már jól vagyok. - mondtam zihálva, majd ajkai elidőztek homlokomon. Harry kaján vigyorral az arcán közelített felém, és meglepődve hallgattam szavait, mivel most nem hülyeségeket beszélt, nem volt semmi perverz gondolata. Tényleg csak nyugtatni és biztatni akart szavaival.
-Higgy egy kicsit magadban és abban, hogy sikerülni fog! Tudom, nem egyszerű.. nekem sem volt az. De nézz meg most, itt állok és már nem érdekel, ha valaki azt mondja, hogy úgysem fog menni, mert ez hazugság! Menni fog. - Mikor elhúzódtam tőle, szemei csodásan csillogtak. Sosem láttam még ilyen zöld szemeket és újra az jutott eszembe, hogy hányan lennének most a helyembe.. Egy halvány mosollyal zárta mondandóját, én pedig nyakába vetettem magam. Épp, hogy elengedtük egymást, bemondták a nevünket, s Danielle végszóra meg is jelent mellettem. Kezemet megfogva vezetett fel a színpadra, miután ajkai összeforrtak bátyám ajkaival. A fiúk még utoljára sok sikert kívántak, s legközelebb már csak a színpad közepéről láttam, ahogy a helyükről integetnek és tapsolnak. Ahogy elindult a zene, és a testemet rázni kezdtem a ritmusra minden izgalmam elszállt. Egyszerűen csak csináltam, amit kellett, ráadásul mindezt mosolyogva, egy csepp félelem nélkül. Szerencsére barátnőmnek igaza volt, és minden tökéletesen ment, így a fellépés remekül sikerült! Három perces produkciónk után a csapat vigyorral az arcán tért be az öltözőbe.

Zene

Már egy hónapja, hogy Kevin üzeneteket küldözget nekem, és tudom, hogy az egész arra megy ki, hogy frusztrált legyek miatta, hogy minden nap azon aggódjam, mikor óhajt meglátogatni, és igencsak jól csinálja, mert kezdek nagyon kiakadni. A fellépés utáni napon és küldött egy SMS-t, miszerint fantasztikus voltam és megvolt velem elégedve. A srácoknak persze egy szót sem szóltam, mert nem akartam őket felzaklatni. Elképzeltem, ahogy felkutatják Kevint és... talán még össze is verekednének. Tudom, hogy egynek az öt ellen nem sok esélye van, de ha tényleg odáig fajulna a dolog, nem hiszem, hogy a rajongók jó szemmel néznék, hogy a One Direction sztárjai megvertek valakit. Bármit megtennék, hogy ne essen bajuk. Hiszen.. miattuk élek. Elmélkedésemből a telefonom üzenetjelző hangja ugrasztott ki. Nem kellett sokat gondolkoznom, ahhoz, hogy tudjam ki írt. Felálltam a kanapéról és a konyha fele vettem az irányt, hogy nyugodtan és legfőképp egyedül olvashassam el az üzenetet.
,,Találkozunk fél óra múlva a parkban! Ha késel a barátodat fogom megleckéztetni, azt pedig nem hiszem, hogy szeretnéd! Nemsokára találkozunk, cica!"
A becenévtől, amivel megilletett, hányni tudtam volna. Éreztem.. biztos voltam benne, hogy képes lesz megzsarolni.. Fejemet megrázva zsebre dugtam a telefonom, belebújtam a cipőmbe és már épp indultam volna, mikor megállítottak.
-Remélem nem épp szökni készülsz. - Louis az ajtóban mosolygott.
-Ne haragudj.. de mennem kell.
-Minden rendben?
-Öhm.. igen.. csak muszáj mennem.
-Hel! Nagyon rosszul hazudsz. - ráncolta homlokát.
-Kérlek Louis! - könyörögtem neki, de nem mozdult az ajtóból. - Rendben.. elmondom hova megyek, de ígérd meg, hogy nem követsz! - lassan emésztgette szavaimat, majd egy aprót bólintott. - A parkba megyek. - Tekintetem fürkészte, majd mikor végre leesett neki, hogy tényleg igazat mondok elállt az útból, én pedig sebesen mentem el mellette és reménykedtem benne, hogy tényleg nem fog követni. Olyan gyorsan szedtem a lábaimat, amennyire csak tudtam és mikor a parkba értem, megláttam, ahogy Kevin egy fának dőlve figyel, hogy vajon honnan érkezem. Mikor észrevett gúnyos mosoly ült ki arcára. Még sosem láttam ilyen.. veszélyesnek és félelmetesnek. Kirázott tőle a hideg. Lépteimet lassítottam, ahogy egyre közelebb kerültem hozzá, majd pár méternyire tőle álltam meg.
-Pontos, mint mindig.
-Itt vagyok. Mit akarsz? - kérdeztem ingerülten.
-Gondoltam beszélgetünk egy kicsit mielőtt a tárgyra térünk..
-Nem akarok veled beszélgetni.
-Jól van, cicám. Te is pontosan tudod, mit akarok. - ellökte magát a fától, majd közvetlen előttem állt meg, ujjait állam alá csúsztatta, s így érte el, hogy rá nézzek. - Téged akarlak, Helena. Az az énekes idióta nem illik hozzád.. én vagyok a neked való!
-Ugyan.. honnan tudhatnád, ki a nekem való? Louis-nál jobbat nem is kívánhatnék magam mellé! - szemei villámokat szórtak, nem számított rá, hogy ellen fogok neki állni. - Megpróbáltuk Kevin.. nem jött össze, sajnálom. Lépj tovább!
-Ugyanolyan ostoba ribanc vagy, mint a többi! - hajamat erősen megmarkolta, mire összerezzentem, s épphogy nem rogytam össze, miközben tépni kezdte azt. Igyekeztem nem sikítani, majd ismerős hangot véltem felfedezni, ami messzebbről szólt, mint gondoltam. A fájdalom ellenére oldalra fordítottam a fejemet, s akkor láttam meg, hogy mind az öten ott állnak a túloldalon, barátom pedig minden gondolkodás nélkül elindult felém.
-Louis, ne! - ordítottam, a fiúk pedig utána nyúltak, de már késő volt. Hirtelen felindulásból lépett le a járdáról, a kocsi pedig nem állt meg.. Kevin elengedett én pedig visítva estem a földre, térdem a kemény aszfalton koppant, de a fizikai fájdalom, most semmi volt a szívemben lévő, keserű, szomorú, fájdalomhoz képest. A világ szinte forogni kezdett, ahogy az eseményeket figyeltem, de a kép, ami megjelent előttem, alig akart eljutni a tudatomig. Eleve itt sem kellett volna lenniük.. A kocsi hiába fékezett.. Louis ledermedve állt meg előtte, majd gurulni kezdett. Harry ökölbe szorított kézzel jött felénk, Niall a sofőrnek kiabált, hogy hívja a mentőket, Liam pedig az én nevemet kiabálta, miközben Zaynnel együtt Harryt követték.
-Ki verem a szart is abból a tenyérbemászó képedből! - Hazza épp, hogy mellém ért, bátyám és legjobb barátom visszafogták, mielőtt még tényleg megverte volna, a most már rémült arccal álló Kevint. Amint esélye volt rá, hátrálni kezdett, majd elfutott, én pedig Liam segítségével, könnyes szemmel álltam talpra. Azonnal Louis mellé siettünk, letérdeltem mellé és a könnyeim szüntelenül folyni kezdtek. Percekig csak csöndben ültem mellette, kezét a kezembe vettem, s végigsimítottam arcán, a körülöttem lévő zajok pedig megszűntek. Mikor végre rátaláltam a hangomra alig tudtam kinyögni valamit.. csak a legfontosabb dolgokat mondtam el, amit már régen el kellett volna mondanom neki.. és most.. lehet, hogy már késő?!
-Ne hagyj el, ne pont most, kérlek! Maradj velem! Louis.. szeretlek!