~ 14. Dance; sleeping together

,,Próbáltál már félhomályban beszélgetni valakivel? Nem a szerelmeddel, de akár a barátoddal is! Mondjuk észrevétlenül leszállt az este, és besötétedett. Érezted, hogy őszintébb lettél? Érezted, ha valaki villanyt gyújt, hirtelen megváltozik közöttetek minden? Nem a szemeteket, a lelketeket vakítja a fény! Érezted, hogy a villany-fény valami meghittséget ver széjjel? Sötétben a lélek könnyebben válik meztelenné."

A hazafele út, mint ahogy az várható volt csöndesen telt. Louis nem egyszer kezdte el a mondandóját, miszerint ő nem tudott semmit az óvszeres dobozról. A baj csak az, hogy fogalmam sincs, hogy hihetnék neki. A mások felé vetett bizalmamat már rég lerombolták, ahogy sok mást is. Leszállva a gépről a hideg, londoni idő azonnal megcsapta az arcomat. Körülnézve a reptéren, megpillantottam drága Harry barátunk kivillanó fogsorát, ahogy rám vigyorog, én pedig szemrebbenés nélkül elsétáltam mellette, és a többiek felé tartottam. Hallottam, hogy morgolódnak mögöttem, de mit sem törődve velük Liam karjai közt kötöttem ki. Miután elengedett két puszival köszöntöttem Zaynt és Niallt is. Ahogy elindultunk a repülőtérről Liam kocsija felé, láttam az arcán, hogy valami nincs rendben. Még mindig amiatt aggódik, hogy az emberek rólam kezdenek el pletykálni.
-Nyugi, egy újságíró sincs itt! - szorítottam meg a kezét.
-Sosem tudhatod. - Kezét derekam köré fonta, és a többiek kört alkotva körülöttem, tartották velünk a lépést. Mintha épp most akarnának elrabolni.. Nem akartam a mai nap folyamán több veszekedést, és testvéremre hagytam a dolgot, hagytam, hogy most úgy történjenek a dolgok ahogy ő akarja. Amint beszálltunk a kocsiba aggódó tekintetét a kíváncsiság vette át és egyből faggatózni kezdett.
-Na milyen volt?
-Ó, igazán hihetetlen élmény volt! A mai reggel volt a hét fénypontja! - ironizáltam, majd mikor Louis nem tett hozzá semmi megjegyzést felé fordultam. - Remélem neked sem okozott csalódást ez a pár nap. - megrázta a fejét, de nem válaszolt, én pedig felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy szomorú arccal mered ki az ablakon. Nekem kellene így elkenődnöm, nem neki! Fújtattam egyet, majd újra Liam-re figyelve kezdtem el sorolni a dolgokat, amiket ebben a pár napban csináltunk. Persze a mai óvszeres malőrt kihagytam.
-Danielle is mindjárt itt lesz, csak akadt egy kis dolga. - mosolygott bátyám, majd lehuppant a kanapéra.
-Remek! Legalább valakivel kibeszélhetem a ma reggel történéseit. - kacsintottam Loui felé, aki idegesen lépett be az ajtón, mögötte Harryvel.
-Na jó, totál elegem van! - Louis közvetlen előttem állt meg, forró leheletét éreztem az arcomon. Tudtam, hogy jelenetet fog csinálni. - Meddig lovagolsz még a témán? Csak Harry hülye vicce volt! - ordított az arcomba. Sosem láttam még ilyen idegesnek, ijedten hátráltam egy lépést.
-Mi a vicces abba, ha ki akarsz használni egy lányt? Magyarázd el kérlek, mert igazán nem értem.
-A kurva életbe, hozzád sem értem! Napokig egy ágyban feküdtünk és meg sem próbáltam úgy közeledni feléd! Miért kapod fel mindenen a vizet?
-A francba is Louis, mert ez nekem fontos! Azért akadok ki! Én még nem.. mindegy, nem lényeges.. - a szobában lévők mind értetlenül meredtek rám. Még hogy nem lényeges.. jó vicc.
-Mit nem? - halkított Louis a hangján.
-Én még.. - nyeltem egy nagyot, majd belekezdtem volna mondandómba, mikor Liam felállt, s kezét vállamra helyezte, kicsit megszorítva azt, hogy tudassa velem, bármi is lesz mellettem áll.
-Nem kell semmit megmagyaráznod Hel! - fordított maga felé. Bólintottam, majd szememet lesütöttem, és ölelő karok fogták át derekamat. Liam pulcsijába kapaszkodva küszködtem a könnyeimmel, majd mikor lenyugodtam elengedtem, s a szobám felé vettem az irányt. A szennyesemet kitettem a fürdőbe a használatlan cuccaimat pedig kipakoltam. Bedőlve az ágyba kezdtem el gondolkozni. Az első probléma az, hogy utálok veszekedni, főleg olyannal, aki fontos nekem. A második pedig, hogy Louisnak igaza van. Napokat töltöttünk el együtt és egyszer sem próbálkozott. Mégis miért szomorít el a gondolat, hogy Louis még annyira sem tart, hogy próbálkozzon? Talán csak bemeséltem magamnak, hogy egy kicsit is vonzódik hozzám. Akárhogy próbáltam válaszok után kutatni, semmire sem jutottam, mivel a képlet mindig ugyanaz volt. A mi kapcsolatunk már az elejétől fogva zavaros volt. Minél többet rágódtam a dolgon, annál gyorsabban telt az idő, és már a megmentőm is megérkezett.
-Szia csajszi! - öleltem át Danielle-t. Meglátva csodálatos arcát - amin, mint mindig, most is mosoly ült - jobb kedvem kerekedett.
-Van egy meglepetésem! - szinte ugrándozott örömében.
-Jesszusom Dani, már megint? Elmúlt karácsony, nem kell több ajándék!
-Hidd el, hogy ez lesz a kedvenced. - karon ragadott én pedig szememet forgatva követtem. Felkaptam magamra a cipőmet és a kabátom, majd egy kendőt kötött a szememre.
-Ez feltétlenül szükséges?
-Bízz bennem! - hangján hallottam, hogy mosolyog.
-Jobb lesz, ha azt teszed amit mond. - kuncogott Liam mögöttem.
-Jól van drága bátyuskám, de tudd ha bármi olyanra készültök, ami nem tetszik, ezzel a kendővel foglak megfojtani! - nevettem én is, majd Dani megragadta a kezemet és elindultunk. Nagyjából fél órát sétáltunk, de már meg is érkeztünk a célunkhoz.
-Mit keresünk itt? - kérdeztem, mikor lekerült rólam a kendő, s a próbaterem közepén találtam magam.
-Gyakorlunk!
-Még is mire?
-Hát holnapra! Na jó.. amíg nem voltál itthon elintéztem, hogy megnézzék mit tudsz. Ha elég ügyes vagy felvesznek. - vont vállat, majd kíváncsi tekintettel fürkészte reakciómat. Tátott szájjal bámultam, majd hirtelen átöleltem.
-Te vagy a legjobb! - annyira hihetetlen volt ez az egész, hogy suttogásnál több nem jött ki a torkomon. Az egyetlen dolog, amit mindig is akartam az a tánc. Úgy éreztem ebben az egyben talán én is jó lehetek, hogy valamitől én is különlegessé válok, s hogy anya is táncos volt az érzés csak fokozódott. Először nem akartam, mert menekülni akartam, de mostanra megtanultam, hogy az emlékeket meg kell őrizni bármennyire is legyenek fájdalmasak. Legalább kiadhatom magamból a dühöt, a zavarodottságot, vagy csak azt amit érzek, és legalább nem lógok mindig a házban. Ez a dolog most életmentő volt! És azt hiszem igaz barátnőre találtam Danielle személyében, ami nem kis dolog, főleg egy olyan lánynak, akit mindig kihasználtak, csak mert a bátya híres. Elengedve barátnőmet kezdtünk el együtt gyakorolni, és sötétedésig haza sem mentünk. Egyenesen a fürdő felé vettem az irányt, majd bebújtam a kényelmes ágyba, és izgatottságom ellenére próbáltam elaludni.
Másnap reggel Danivel korán elmentünk, hogy még legyen idő párszor elpróbálni a táncomat. Lassan egy órája próbáltunk, mikor kinyílt az ajtó, s egy nő lépett be rajta, aki, ha nem tévedek ma miattam jött ide.
-Caroline ő itt Helena Payne. - mutatott be. - Helena ő itt Caroline Black. - mosolyogva fogtunk kezet.
-Sokat hallottam rólad, Danielle nagyon kíváncsivá tett. Alig várom, hogy lássam a produkciódat. - mosolygott, majd helyet foglalt a terem végében lévő széken. A zene elkezdődött én pedig a jól begyakorolt koreográfiámat, el is kezdtem, ami elég jól ment, míg ki nem nyílt az ajtó. A tárgy felé fordítottam a tekintetem, így minden ritmusérzékem elhagyott és a földön kötöttem ki. Az ajtón belépő személy egyből mellém sietett, két kezét fájó bokámra helyezte.
-Te meg mit keresel itt? - szűrtem fogaim közt a szavakat.
-Feldagadt a bokád. Így nem folytathatod, csak rosszabb lesz.
-Ne te dönts el, hogy mit csináljak! - talpra akartam állni, de nem ment. A világ legszerencsétlenebb emberének éreztem magam.
-Ez is csak velem fordulhat elő. - hajamba túrva ültem vissza a földre. Míg magamat ostoroztam Louis valahonnan előkotort egy fáslit, majd a felduzzadt rész köré tekerte.
-Nem tudtam, hogy ehhez is értesz. - tekintetét rám emelte, így két tökéletes szempárral találtam magam szemben, s a szívem duplát dobbant. Szeme a megszokott csintalanság helyett, most aggodalmat tükrözött. Egy szót sem szólt, csak felkapott, majd Caroline felé fordult.
-Ha jobban lesz gyere el újra. - hangja teljesen érzelemmentes volt. Nem tudtam mire vélni a viselkedését. Finoman helyezett be kocsija anyós ülésére, tekintete ugyan olyan érzelemmentes volt, mint előbb a hangja. Próbáltam valami értelmes választ keresni arra, hogy mit miért csinál, de most sem jutottam semmire. Inkább hagytam, hogy csöndesen hazavigyen. Tíz perc alatt meg is jártuk az utat. Az ajtót kinyitotta, majd kiemelt a kocsiból.
-Bármilyen hihetetlen Louis, de tudok járni! - nem felelt, én pedig összevont szemöldökkel figyeltem. Arckifejezése semmit sem változott. Fogalmam sincs mi járhat a fejébe.. A nappaliban aggódó tekintetek sokaságával találtam magam szembe.
-Hát veled meg mi lett? - kérdezte Zayn.
-Elestem tánc közbe.. - nem akartam hozzátenni, hogy Louis vonta el a figyelmemet, mert nem akartam, hogy újra ideges legyen. Lehelyezett a kanapéra, fejemet Liam lábára fektettem.
-Mindig a legrosszabbkor töröd össze magad. - mondta miközben homlokon puszilt.
-Most sem törtem össze magam! Csak kicsit feldagadt a lábam.
-Hogy fogsz a holnapi szilveszteri partin táncolni?
-Hű, de gyorsan telik veletek az idő.. Majd megoldom. - A nap többi részét fekve töltöttem, mert egyikőjük sem engedte, hogy felkeljek, miszerint minél többet pihentetem a lábam, annál jobb lesz. Danielle is felhívott, hogy ne aggódjak, ha rendbe jövök lesz még esélyem megmutatni amit tudok, de most koncentráljak inkább a pihenésre. Épp a tv-t kapcsolgattam mikor Harry telepedett le mellém, én pedig továbbra sem vettem róla tudomást.
-Utálom ha egy lány ennyire közömbös velem.
-Szar ügy Styles.
-Legalább rá ne haragudj.. tényleg az én hülye ötletem volt.
-Majd meglátom. - Annyira haragudtam Harryre, hogy ez Louisra is kihatott, még ha nem is tehetett semmiről.
-Szóval.. te még tényleg nem... - gyilkos pillantást küldtem felé, arcára pedig mosoly ült.
-Oké, befogtam.
-Helyes.
-Szóóóval... nincs harag?
-Meglátom mit tehetek annak érdekében, hogy ne essen baja a kis sztár fejednek. - egy mosollyal zártam mondatomat, így jelezve neki, hogy megbocsátottam, de már csak egy húzása maradt. Bármennyire is unalmas volt egy helyben feküdni, szerencsére valamelyik srác mindig boldogított. Persze Niall folyton a kajáról beszélt, és próbált belém tömni mindenféle ételt, de a nagy részét mindig visszautasítottam. Zaynnel jókat röhögtem, elmesélte mennyi ökörséget csináltak, amíg nem voltunk itthon. Ha nem ismerném őket, azt hinném csak kitalálta ezt a sok hülyeséget, amit műveltek. Arról is szó esett, hogy szilveszter után újra kemény munka vár rájuk, én pedig újra a táncra gondoltam. Ha sikerül bekerülnöm a csapatba nem kell egyedül itthon kuksolnom majd. Ezekkel a srácokkal az oldalamon, hihetetlen gyorsan telt az idő. Fürdés után lecseréltem a kötésemet és bebújtam az ágyba. Nem volt, ami elvonja a figyelmemet Louisról és azt kívántam bárcsak itt feküdne mellettem. Az ágy nélküle üres és hideg volt. Órákig csak forgolódtam és gondolkoztam az elmúlt nap történésein. Mikor ép a fényképezőgépért nyúltam volna, hogy megnézzem a parton készült képeket, hangokat hallottam az ajtó felől, majd egy kopogást. Mivel egy betörő nem kopogna mocorogni kezdtem, hogy az illető tudja fent vagyok és bejöhet. Louis kócos hajjal és karikás szemekkel jött beljebb, maga után halkan becsukva az ajtót.
-Louis? - mivel szemem már eléggé hozzászokott a sötétséghez, láttam, hogy szemét vörös folt veszi körül.. mintha sírt volna.
-Ne haragudj.. nem tudtam aludni..
-Nem baj. Amúgy is beszélni akartam veled. - megpaskoltam az ágy szélét, ő pedig helyet foglalt. - Szeretném, ha tudnád, hogy nem haragszom.
-Komolyan? - szemében csillogást véltem felfedezni.
-Komolyan. - mosolyogtam biztatóan. - És igazad volt.. meg sem próbáltál hozzám érni.. - ahogy ezt kimondtam szomorúság fogott el.. egyáltalán nem érdeklem őt.
-Szóval te még...?
-Szűz vagyok, Louis. - hajtottam le fejemet, és a takarómat kezdtem gyűrögetni. Louis állam alá nyúlva, érte el, hogy rá nézzek.
-Emiatt igazán nem kellene aggódnod..
-Tizenkilenc éves vagyok. - forgattam szemeimet.
-Bármeddig képes lennék rád várni.
-Nem értelek Louis... reggel még hozzám se szóltál, most meg olyanokat mondasz.. - hogy úgy kalapál a szívem, hogy félek meghallod. - Nem értelek. - ismételtem meg magam.
-Bármennyire próbálok nem tudok elszakadni tőled. - arcán egy kósza könnycsepp jelent meg, s mielőtt gondolkozhattam volna, már le is töröltem azt.
-Itt maradsz?
-Megvárom, míg elalszol.
-Úgy értem.. aludnál velem? - szemével tekintetem fürkészte, nem tudta eldönteni komolyan gondolom-e. Feljebb kúszott az ágyon, és mellkasára vont.
-Ugye itt leszel, mikor felkelek?
-Persze, hiszen ez az én szobám. - kuncogtam, így is próbáltam oldani a feszültséget.
-Remélem nem csak álmodom.. -  erős karjait szorosan fonta körém, s nekem eszem ágában sem volt ellenkezni. Úgy éreztem jó helyen vagyok.