~ 25. Accident

Sziasztok!(:
Nos, az előző résszel nem igazán vagyok megelégedve, nagyjából az egészet újraírnám. Próbáltam ezt a részt kicsit jobban összehozni, remélem elnyeri a tetszéseteket! Egy hét és érettségi.. én pedig nagyon-nagyon félek. :/ Már nagyon túl lennék rajta.. Nem tudom pontosan megmondani, hogy új rész mikor érkezik, de igyekszem! Addig pedig jó olvasást! :*

,,Nem szerelembe lépsz, hanem szerelembe esel! Eszelősen. Tudod milyen az, amikor frankón belezúgsz valakibe? Tudod? Hát szó szerint beledöglesz, mérgező, halálos.

Miután hazavittük Danielle-t, otthon az összes srác fáradtan dobta be magát a saját, kényelmes ágyába. Feltérdeltem Louis mellé, kezembe fogtam a pizsamámat, majd egy puszit nyomtam barátom arcára.
-Fantasztikusak voltatok! - súgtam a fülébe, majd azon voltam, hogy kikászálódom az ágyból, de tervemet megakadályozva Loui derekamnál fogva visszahúzott, s erősen magához vont. Karjai közt kuncogtam, majd megfordultam. Kezemet mellkasán pihentettem, és valamilyen megmagyarázhatatlan dolog miatt, de megnyugtatott, ahogy szívverésére koncentráltam. Fél szemmel figyelte cselekedeteimet, majd egy puszit nyomott orrom hegyére, mire számat újra kislányos nevetés hagyta el. Ajkamba haraptam, szíve pedig egyre gyorsabban kezdett verni.
-Látod milyen hatással vagy rám. Nem is nézek oda, mert elvesztem az eszem. - hasára fordult, arcát párnájába temette. Arcomról a mosoly letörölhetetlen volt, s így nyomtam egy újabb csókot fejére, de kezével még mindig szorosan tartott. - Azt nem mondtam, hogy el is engedlek. - felült, lábait szétette, engem pedig újra magához vont. Kezemet az övére helyeztem, mely hasamon pihent meg.
-Mi van veled Louis? Nem szoktál ilyeneket csinálni. - hátrafordítottam fejemet, hogy szemébe nézhessek. Tekintete fáradtságról árulkodott, de ahelyett, hogy pihent volna engem ölelt és nem tudtam neki eléggé megköszönni, hogy ennyit törődik velem.
-Baj, hogy ölelem a barátnőmet? - szeme komolyan csillogott, de szája sarkának remegése elárulta, hogy elfolyt előlem egy mosolyt.
-Egyáltalán nem. - mondtam, majd szememet le sem véve Louis tökéletes arcától, ajkamba haraptam.
-Tutira direkt csinálod.. de te akartad. - ajka gyorsan csapott le az enyémre, engedélyt kérnie sem kellett, nyelvünk csodás, forró táncot jártak. Percekig csak csókolt, ujjaival hajamba túrt, kezeim pedig automatikusan a nyaka köré fontam. Lassan ledöntöttem az ágyra, majd elválva tőle fölé kerekedtem. Mikor ránéztem szeme csukva volt, de szája felfelé kunkorodott. Egy újabb lágy csókkal ajándékoztam meg, mire szinte egymásba szájába nevettünk. Füléhez hajoltam, s belesuttogtam.
-Elmentem fürödni. - aprót bólintott, majd homlokon csókoltam és elindultam a fürdő felé a pizsamámmal. Mikor becsuktam volna az ajtót, még utánam szólt, épp csak akkora hangerővel, hogy meghalljam. Mikor visszafordultam szeme már nyitva volt, és elhittem neki amit mondott. Nem csak a szavai, a szeme is elárulta, hogy igazat mond.
-Szeretlek! - az ajtóból mosollyal az arcomon fordultam vissza, s egy puszit küldtem neki, amit elkapott, majd azzal együtt dőlt vissza a helyére. Míg a langyos víz a testemről a lefolyóba kúszott, azt az egyetlen szót kóstolgattam a számban, ami Louis ajkait már többször is elhagyta, az enyéimet viszont.. egyszer sem. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem érzem azt, amit kéne.. inkább azt, hogy.. félek kimondani azt, ami a szívem mélyén van. Tudom, hogy szeretem őt, mert még senki másnak nem sikerült olyan reakciókat és érzelmeket kicsalni belőlem, mint neki. Tisztában vagyok azzal is, hogy ennek a szónak súlya van, így az embereknek csak akkor kéne ezt a szót használnia, ha tényleg ezt érzik. Megtanultam bízni Louis-ban, tényleg hiszek neki, az egyetlen ok, amiért még nem mondtam ki neki, amit érzek, hogy félek. Családtagon kívül még senkinek sem mondtam, hogy szeretem, még sosem voltam szerelmes, ezért ez még új nekem. Talán.. talán csak a megfelelő pillanatra várok. És amúgy is ezt éreztetni kell nem pedig hangoztatni, nem igaz? Persze nem mondom, hogy nem esik jól hallani.. Ah, még is mi baj van velem? Miért nem tudom kimondani? Mitől félsz ennyire Helena? Fejemet megrázva próbáltam gondolataimat elhessegetni, majd pizsimet magamra kapva indultam vissza szundikáló barátom mellé.

Ez az utolsó próbánk a nagy fellépés előtt, és nem túlzok mikor azt mondom, hogy úgy izgulok, mint még soha. Eddig nagyrészt csak iskolai fellépéseim voltak, mivel.. mikor saját csapatom lehetett volna feladtam az álmaimat, mert ezt láttam helyesnek apám elvesztése után. Most pedig az álmaim kapujában vagyok, pár órányira attól, hogy olyan helyen lépjek fel, ahol mindig is akartam. Egy hatalmas épületben, ahol több ezer ember néz. A gondolat, hogy mindenki csak minket fog bámulni.. felfordult tőle a gyomrom.
-Héj Hel! Minden rendben? - fogta meg Danielle a vállamat.
-Csak egy.. percet kérek! - mutattam fel ujjamat, miközben igyekeztem egyenletesen lélegezni. Pár perc múlva már egyenesen álltam és barátnőm aggódó tekintetével találtam magam szembe. Kortyoltam egyet a vízzel teli üvegemből, majd egy apró mosolyt vettem fel arcomra, de Dani még mindig kérdően pillantott rám. Megköszörültem torkomat, majd fejemmel intettem, hogy kövessen ki a levegőre. Táskánkat vállunkra helyeztük, majd leültünk a bejárati ajtó előtti lépcsőre.
-Ugye nem fogsz elájulni?
-Csak félek és izgulok a mai fellépés miatt. Azt hiszem otthon bekapok egy nyugtatót.
-Ne félj, hamar hozzászoksz majd. És, hidd el, ha már ott leszel a színpadon minden félelmed elszáll. - egy bátorító mosolyt küldött felém, majd még pár perc üldögélés után hazafele vettük az irányt. Minél kevesebbet gondoltam a fellépésre annál jobban éreztem magam, bár a görcs a gyomromban még mindig ott lapult. Egy nyugtató fürdő után elkészülődtem, s letelepedtem a srácok mellé. Loui átvetette egyik karját a karfán, Niall pedig egy tálat nyújtott felém.
-Remélem megérted Niall, hogy most tényleg egy falat sem megy le a torkomon. - egy vállrántás kíséretében helyet foglalt az egyik fotelba, majd Louis egy csókot nyomott az arcomra. Igyekeztem mély lélegzeteket venni és úgy tenni, mint aki egy cseppet sem izgul, de persze nem rejtheted el az érzelmeidet, azok elől, akivel együtt élsz. Liam vállamra helyezte a kezét, mire felnéztem rá. Barna szemeivel tekintetem vizsgálta egy darabig, majd lehajolt hozzám.

-Nem lesz baj. Már egy csomószor felléptél a suliban.

-Tudom, de ez most más.. - a zsebéből egy karkötőt vett elő, amit a kezembe nyomott. Megforgattam és két inspiráló szöveg volt belekarcolva, amit hangosan olvastam fel, mivel biztos voltam benne, hogy mindenki kíváncsi tekintettel nézi a kis ajándékomat, s ezt anélkül tudtam, hogy bárkire ránéztem volna. Mellesleg Louis csakhogy nem belelihegett a nyakamba, hogy láthassa a feliratot.
-,,Meg tudom csinálni" - olvastam fel az egyiket, majd a másikat vettem a kezembe. - ,,Bármi lehetséges." - egy darabig emésztgettem a két szöveget és próbáltam magammal elhitetni, hogy tényleg így van. És minél többet mondogattam, annál inkább elhittem, hogy megtudom csinálni. Felnyújtózkodtam, bátyám nyaka köré fontam egyik kezemet, majd finoman lehúztam magamhoz.
-Köszönöm! - egy cuppanós puszit nyomtam az arcára, amire kicsit fintorgott, de nem törölte le. Mikor elengedtem, hajamat nevetve borzolta össze.
-Szívesen! Tudtam, hogy aggódni fogsz, úgy hogy gondoltam megleplek valamivel, ami inspirál és erőt ad.
-Egy újabb tökéletes ajándék Mr. Payne-től. Hogy nem nekem jutott eszembe. - forgatta szemeit Louis.
-Bocs Tommo. Én tudom mi kell a húgomnak. - hangjában volt némi komolyság egy kis poénnal keverve, de közben végig az az érzésem volt, hogy tényleg azt feltételezi, hogy Louis nem tudja mi a jó nekem, mert szerinte ezt csak is ő tudhatja. Persze, biztos megint csak a féltés beszélt belőle, még akkor is, ha a barátom az ő egyik legjobb barátja. Mikor eltűnt az emeleten, többet nem is foglalkoztam a dologgal. Testemmel barátom felé fordultam, s egy csókot nyomtam szájára.
-Tessék. - nyújtottam át neki az egyik karkötőt. - Add oda, így olyan, mintha te vetted volna. - rámosolyogtam, mire neki is kisfiús mosoly jelent meg az arcán, és ilyenkor mindig kényszerítenem kellett magamat, hogy ne vigyorogjak rá bugyuta, szerelmes tekintettel. Imádtam őt boldognak látni, s hogy én vagyok a boldogsága kulcsa.. leírhatatlan érzés! Mintha szárnyalnék. Éreztem, ahogy arcom pírba borul, majd egy kósza tincset a fülem mögé tűrtem, s hagytam, hogy Louis felrakja a csuklómra a karperecet. Nem kellettek szavak, már csak a szemünkkel kommunikáltunk, ahogy azt most is tettük. Csak néztük egymást percekig, csöndben, s ha két ember tényleg szeretni egymást, nincs is arra a sok szóra szükség. Mindketten mosolyogva bámultuk azt, ami nélkül már nem tudnánk elképzelni az életünket. Nem számított sem idő, sem hely, sem az, hogy még legalább négyen vannak rajtunk kívül a szobában. Homlokát enyémnek döntötte, ujjaimat felvezettem a hajába, mire egy jóleső sóhaj hagyta el a száját, majd romantikus, forró csókban csattantak ajkaink, amitől minden félelmem elszállt. Legalábbis, abban a pillanatban. Hallottam, ahogy Harry fintorogva állt fel az egyik fotelből, majd a bejárati ajtót kinyitva üdvözölte látogatónkat.
-Ha jót akarsz magadnak, nem mész a nappaliba. Louis és Helena ép ott nyalják-falják egymást. - kuncogva álltam fel a kanapéról, Louis pedig követett az ajtóban ácsorgó Danielle fele. Niall a mosogatóba helyezte a tálcát, majd teli szájjal reagált göndörke mondatára.
-Nyugi Hazza! Ne légy féltékeny, majd egyszer te is nyalhatod a barátnődet! - kacsintott, majd az ebédjét narancslével öblítette. Barátnőmmel a szemünket forgattuk, s már mindenki az ajtóban toporgott, hogy indulhassunk. Mikor végre Liam leérkezett az emeletről egy taslival jutalmazta meg Niall-t és Harryt is, majd lágy csókkal köszöntötte barátnőjét, melybe szemmel láthatólag mindketten belemosolyogtak.
-Mehetünk? - nézett rám Dani. Louis ujjainkat összekulcsolva várta reakciómat, mire egyet bólintottam, s egy mély lélegzetvétel kíséretében kiléptem az ajtón.
Már a színfalak mögött toporgok, idegességembe az ujjaimat tördelem, alig kapok levegőt, a gyomrom meg iszonyatosan fáj. Igen, nem gyenge kifejezés, hogy rosszul lettem a félelemtől és az idegeskedéstől. Hajamba túrva sétálgattam tovább, mikor ismerős alakokat véltem felfedezni a távolban.
-Ti meg mit kerestek itt? Nem szabadna hátrajönnötök!
-Gondoltuk kell egy kis támogatás, és ahogy elnézlek, nem tévedtünk. - Zayn egy hatalmas ölelést adott, amitől még kevésbé kaptam levegőt, mint eddig, de jól esett. Miután elengedett bátyám volt a következő, aki gyengédebben megölelt, majd tekintete kezemre tévedt, s egy mosollyal nyugtázta, hogy viselem a karkötőt. Niall szinte felkapott a földről, miközben átölelt, majd Louis kezemet megfogva egy puszit nyomott arcomra.
-Mi van, ha..?
-Pszt! Menni fog!
-De, ha.. - kezét gyorsan vette ki az enyéim közül, s arcomat vette tenyere közé, majd gyorsan megcsókolt. - Oké, most már jól vagyok. - mondtam zihálva, majd ajkai elidőztek homlokomon. Harry kaján vigyorral az arcán közelített felém, és meglepődve hallgattam szavait, mivel most nem hülyeségeket beszélt, nem volt semmi perverz gondolata. Tényleg csak nyugtatni és biztatni akart szavaival.
-Higgy egy kicsit magadban és abban, hogy sikerülni fog! Tudom, nem egyszerű.. nekem sem volt az. De nézz meg most, itt állok és már nem érdekel, ha valaki azt mondja, hogy úgysem fog menni, mert ez hazugság! Menni fog. - Mikor elhúzódtam tőle, szemei csodásan csillogtak. Sosem láttam még ilyen zöld szemeket és újra az jutott eszembe, hogy hányan lennének most a helyembe.. Egy halvány mosollyal zárta mondandóját, én pedig nyakába vetettem magam. Épp, hogy elengedtük egymást, bemondták a nevünket, s Danielle végszóra meg is jelent mellettem. Kezemet megfogva vezetett fel a színpadra, miután ajkai összeforrtak bátyám ajkaival. A fiúk még utoljára sok sikert kívántak, s legközelebb már csak a színpad közepéről láttam, ahogy a helyükről integetnek és tapsolnak. Ahogy elindult a zene, és a testemet rázni kezdtem a ritmusra minden izgalmam elszállt. Egyszerűen csak csináltam, amit kellett, ráadásul mindezt mosolyogva, egy csepp félelem nélkül. Szerencsére barátnőmnek igaza volt, és minden tökéletesen ment, így a fellépés remekül sikerült! Három perces produkciónk után a csapat vigyorral az arcán tért be az öltözőbe.

Zene

Már egy hónapja, hogy Kevin üzeneteket küldözget nekem, és tudom, hogy az egész arra megy ki, hogy frusztrált legyek miatta, hogy minden nap azon aggódjam, mikor óhajt meglátogatni, és igencsak jól csinálja, mert kezdek nagyon kiakadni. A fellépés utáni napon és küldött egy SMS-t, miszerint fantasztikus voltam és megvolt velem elégedve. A srácoknak persze egy szót sem szóltam, mert nem akartam őket felzaklatni. Elképzeltem, ahogy felkutatják Kevint és... talán még össze is verekednének. Tudom, hogy egynek az öt ellen nem sok esélye van, de ha tényleg odáig fajulna a dolog, nem hiszem, hogy a rajongók jó szemmel néznék, hogy a One Direction sztárjai megvertek valakit. Bármit megtennék, hogy ne essen bajuk. Hiszen.. miattuk élek. Elmélkedésemből a telefonom üzenetjelző hangja ugrasztott ki. Nem kellett sokat gondolkoznom, ahhoz, hogy tudjam ki írt. Felálltam a kanapéról és a konyha fele vettem az irányt, hogy nyugodtan és legfőképp egyedül olvashassam el az üzenetet.
,,Találkozunk fél óra múlva a parkban! Ha késel a barátodat fogom megleckéztetni, azt pedig nem hiszem, hogy szeretnéd! Nemsokára találkozunk, cica!"
A becenévtől, amivel megilletett, hányni tudtam volna. Éreztem.. biztos voltam benne, hogy képes lesz megzsarolni.. Fejemet megrázva zsebre dugtam a telefonom, belebújtam a cipőmbe és már épp indultam volna, mikor megállítottak.
-Remélem nem épp szökni készülsz. - Louis az ajtóban mosolygott.
-Ne haragudj.. de mennem kell.
-Minden rendben?
-Öhm.. igen.. csak muszáj mennem.
-Hel! Nagyon rosszul hazudsz. - ráncolta homlokát.
-Kérlek Louis! - könyörögtem neki, de nem mozdult az ajtóból. - Rendben.. elmondom hova megyek, de ígérd meg, hogy nem követsz! - lassan emésztgette szavaimat, majd egy aprót bólintott. - A parkba megyek. - Tekintetem fürkészte, majd mikor végre leesett neki, hogy tényleg igazat mondok elállt az útból, én pedig sebesen mentem el mellette és reménykedtem benne, hogy tényleg nem fog követni. Olyan gyorsan szedtem a lábaimat, amennyire csak tudtam és mikor a parkba értem, megláttam, ahogy Kevin egy fának dőlve figyel, hogy vajon honnan érkezem. Mikor észrevett gúnyos mosoly ült ki arcára. Még sosem láttam ilyen.. veszélyesnek és félelmetesnek. Kirázott tőle a hideg. Lépteimet lassítottam, ahogy egyre közelebb kerültem hozzá, majd pár méternyire tőle álltam meg.
-Pontos, mint mindig.
-Itt vagyok. Mit akarsz? - kérdeztem ingerülten.
-Gondoltam beszélgetünk egy kicsit mielőtt a tárgyra térünk..
-Nem akarok veled beszélgetni.
-Jól van, cicám. Te is pontosan tudod, mit akarok. - ellökte magát a fától, majd közvetlen előttem állt meg, ujjait állam alá csúsztatta, s így érte el, hogy rá nézzek. - Téged akarlak, Helena. Az az énekes idióta nem illik hozzád.. én vagyok a neked való!
-Ugyan.. honnan tudhatnád, ki a nekem való? Louis-nál jobbat nem is kívánhatnék magam mellé! - szemei villámokat szórtak, nem számított rá, hogy ellen fogok neki állni. - Megpróbáltuk Kevin.. nem jött össze, sajnálom. Lépj tovább!
-Ugyanolyan ostoba ribanc vagy, mint a többi! - hajamat erősen megmarkolta, mire összerezzentem, s épphogy nem rogytam össze, miközben tépni kezdte azt. Igyekeztem nem sikítani, majd ismerős hangot véltem felfedezni, ami messzebbről szólt, mint gondoltam. A fájdalom ellenére oldalra fordítottam a fejemet, s akkor láttam meg, hogy mind az öten ott állnak a túloldalon, barátom pedig minden gondolkodás nélkül elindult felém.
-Louis, ne! - ordítottam, a fiúk pedig utána nyúltak, de már késő volt. Hirtelen felindulásból lépett le a járdáról, a kocsi pedig nem állt meg.. Kevin elengedett én pedig visítva estem a földre, térdem a kemény aszfalton koppant, de a fizikai fájdalom, most semmi volt a szívemben lévő, keserű, szomorú, fájdalomhoz képest. A világ szinte forogni kezdett, ahogy az eseményeket figyeltem, de a kép, ami megjelent előttem, alig akart eljutni a tudatomig. Eleve itt sem kellett volna lenniük.. A kocsi hiába fékezett.. Louis ledermedve állt meg előtte, majd gurulni kezdett. Harry ökölbe szorított kézzel jött felénk, Niall a sofőrnek kiabált, hogy hívja a mentőket, Liam pedig az én nevemet kiabálta, miközben Zaynnel együtt Harryt követték.
-Ki verem a szart is abból a tenyérbemászó képedből! - Hazza épp, hogy mellém ért, bátyám és legjobb barátom visszafogták, mielőtt még tényleg megverte volna, a most már rémült arccal álló Kevint. Amint esélye volt rá, hátrálni kezdett, majd elfutott, én pedig Liam segítségével, könnyes szemmel álltam talpra. Azonnal Louis mellé siettünk, letérdeltem mellé és a könnyeim szüntelenül folyni kezdtek. Percekig csak csöndben ültem mellette, kezét a kezembe vettem, s végigsimítottam arcán, a körülöttem lévő zajok pedig megszűntek. Mikor végre rátaláltam a hangomra alig tudtam kinyögni valamit.. csak a legfontosabb dolgokat mondtam el, amit már régen el kellett volna mondanom neki.. és most.. lehet, hogy már késő?!
-Ne hagyj el, ne pont most, kérlek! Maradj velem! Louis.. szeretlek! 

~ 24. Fears

Sziasztok!(:
Bevallom, kezdem azt hinni, hogy kiszámítható vagyok.. :/ És ha tényleg így van, vagy ha valamit rosszul csinálok, vagy ha unalmas az, amit írok, kérlek szóljatok, mert igyekszem tanulni a kritikákból! A titokzatos üzenet feladójára rájöttetek, bár ez ebben a részben ki is fog derülni. És, ami a részeket illeti.. az előzőben tettem egy kis vagy nagy bakit nem is tudom.. a lényeg, hogy hibáztam. A srácok díjátadóra mentek, de az egészet úgy formáltam meg, mintha koncert lenne és ezt ennek a résznek a megírása közben vettem észre. Mégis, mit keresne egy díjátadón külön öltöző a srácok részére?? Uh.. elég keményen haragszom magamra.. Szóval, történt egy kis változás az előző rész végében, de a lényeg ugyanaz maradt! Remélem nem zavartalak össze ezzel titeket és ne haragudjatok, legközelebb jobban figyelek, ígérem!!  

,,Ne hagyd, hogy kis, hülye dolgok összetörjék a boldogságod!"

Kivételesen nem azért kezdett izzadni a tenyerem, vagy remegni a gyomrom, mert Louis közelében voltam. Azért reagáltam, így arra a híre, hogy nem tőle jött az üzenet, mert.. megijedtem. Már volt egy férfi, aki bántani akart és elég közel is volt hozzá.. közelebb, mint kellett volna. Ezért, azt hiszem, nem csoda, hogy féltem. Igen.. éreztem, hogy lábam remegni kezd és lassan, ha nem szedem össze magam, kicsúszik alólam a talaj. Mélyeket lélegeztem és próbáltam tisztán látni. Nem szoktam ennyire kiakadni, általában nem is érdekelnek az ilyenek, de most valami más volt. Most volt okom félni. Nem magam miatt aggódtam, attól féltem, hogy elvesztem azokat az embereket, akik körülvesznek a mindennapokban, hogy elszakítanak azoktól, akikre rátaláltam, akik nélkül most nem lennék itt. Most nekem kell őket megvédenem, nem szabad összeesnem. Görnyedt lábaimat kiegyenesítettem, kezemmel ellöktem magam a színpad szélétől, és próbáltam annyira egyenesen és magabiztosan állni, amennyire csak telt tőlem abban a pillanatban. Egy utolsót szippantottam a benti levegőből, ami tele volt Louis illatával, s ez valamennyire megnyugtatott, ahogy az is, hogy tudtam, itt van mellettem. Szememet kényszerítettem, hogy ne a földet pásztázza, így épp mikor barátom arcára vetettem volna egy pillantást, arcomat keze közé fogta, és kemény csókot nyomott ajkaimra. Nyelve bejutásért könyörgött, én pedig szívesen adtam meg azt neki, majd barátom megkönnyebbülve felnyögött.
-Ezt ne csináld többet! - homlokát enyémnek döntötte, szeme csukva volt, s úgy beszélt. Lehelete csikizte a bőrömet, s jóleső borzongás futott végig a hátamon. Nem csak a megjelenése, a hangja is megnyugtatott és nem csak akkor, amikor énekelt. Akkor volt a legmegnyugtatóbb, mikor szavait egyenesen hozzám intézte. - A frászt hoztad rám. Már hosszú percek óta beszélek hozzád, és fehérebb voltál, mint a fal.
-A fal majdnem barackszínű Louis. Nem csoda, hogy fehérebb voltam. - próbáltam egy kisebb poénnal enyhíteni a feszültséget, s megmutatni neki, hogy jól vagyok. Utáltam, mikor aggódik értem, de most magamat hibáztattam érte, mivel okot adtam neki az ijedtségre, még ha az csak percekig tartott. Viszont a kis viccelődésem nem tette meg a hatását. Louis vállamnál fogva tolta el magát tőlem, szeme komolyan fürkészte tekintetem.
-Ez nem vicces Hel! Tökre beparáztam.
-Ne haragudj! - közelebb léptem hozzá, hogy csak a levegő lehessen köztünk, majd szorosan megöleltem, hogy még az se legyen ott. Követte cselekedetemet, kezével erősen tartott én pedig biztonságban éreztem magam. Nem akartam mást, csak ölelni és örökre így maradni, nyugodtan és.. szerelmesen. De ez már csak azért is lehetetlen volt, mivel, Ő híres sztár és perceken belül felfog lépni több millió lány előtt, akikről tudom, hogy talán még ölnének is azért, hogy a helyemben lehessenek. Hihetetlen nagy mázlista vagyok, hogy a végzetem (aki jelen esetben Louis) megmutatta, hogy még tudok szeretni, és, hogy engem is szerethet valaki, úgy, ahogy mást talán sosem fog. És most, hogy rátaláltam eszembe sincs elhagyni, addig, amíg a sorsom el nem választ tőle. Halvány mosollyal az arcán elvált tőlem, majd végigsimított arcomon, ami engem is mosolygásra késztetett.

-Próbálnunk kell.
-Tudom. - egy csókot nyomott homlokomra, majd kézen fogva visszaindultunk a többiekhez.
-Elmondhatnád, hogy mi történt veled az előbb. - súgta felém biccentve a fejét.
-Én csak.. azt hiszem.. tudom, hogy ki.. - mondatomat megzavarva Niall a semmiből termett előttünk.
-Ó! Bocsi, remélem nem zavartam meg semmit. - mondta, miközben próbálta leplezni kitörni készülő nevetését. - Csak szólni akartam, hogy kezdjük az utolsó próbát, aztán lassan kezdődik is a műsor.
-Oda tartunk, manó. Később beszélünk. - egy lágy puszit nyomtam Louis arcára, majd Danielle társaságában elmentünk egy közeli Starbucksba. Nagyjából fél óra múlva értünk vissza, s addigra már a nézőtér televolt, az előadók csak gyűltek és gyűltek, mi pedig alig találtuk meg a srácainkat. Danielle lábujjhegyre állva vette észre hevesen integető bátyámat. Barátnőm megragadta a kezemet, áthúzott a tömegen és megálltunk Liam mellett, aki átfogva Dani derekát, maga mellé állította őt. Csodás barátnője egy csókot nyomott bátyám arcára, majd egymásra mosolyogtak. Mindig csodálkozva és örömmel néztem mennyire összeillenek, szinte minden együtt töltött pillanatukat meg kellett volna örökíteni. Csak reménykedni tudtam benne, hogy én is így nézek ki Louis-val. Hogy mások is azt látják, hogy tényleg összeillünk. Tekintetem elfordítottam róluk, s ekkor láttam meg legjobb barátom, aki kicsivel távolabb állt a bandától. Mellé léptem, s ijedtében ugrott egyet.
-Jézusom, Helena! Ezt ne csináld többet! - kezét szívéhez kapta, majd a levegőt hosszasan engedte ki.
-Miért mondja ma mindenki, hogy ezt, meg azt ne csináljam?!
-Hmm? - nézett rám összeráncolt homlokkal. Már lassan kezdte normálisan venni a levegőt.
-Semmi.. Miért vagy ideges? Már többször is felléptetek, de még eddig nem láttam, hogy izgultál volna.
-Miből gondolod, hogy most ideges vagyok? - Nem nézett rám, tekintetével folyton egy pontot nézett, melyet megpróbáltam én is észrevenné. Mikor semmi különösebbet nem láttam, visszafordultam barátomhoz.
-Harapdálod az alsó ajkad. - arcát egyből felém fordította, mintha olyan tényt közöltem volna az előbb, amiről azt hitte nem tudok. Szemöldökét felhúzva folytatta tovább ajakrágcsálását.
-Zayn, Zayn.. - tettem vállára a kezem - had áruljak el egy titkot. Árulkodó jeleket küldesz magadról, anélkül, hogy tudnál róla. Ez nem is titok.. inkább tény. Szóval add fel, nem tudsz átverni. Miért vagy ideges? - tettem fel újra a nemrégiben elhangzott kérdésemet. Farkasszemet nézett velem, majd egy sóhaj jelezte, hogy megadta magát.
-Tényleg megvannak a módszereid. - forgatta gesztenyebarna szemeit.
-Én mondtam. - büszke mosoly jelent meg az arcomon, mire legjobb barátom csak fintorgott. - Na ki vele. - szóltam most már kicsit szigorúbban és határozottabban.
-Oké, oké.. ott az a lány - mutatott egy négy tagú lánybanda felé - a Little mix tagja és Perrie-nek hívják. És..
-Tetszik neked. - vontam le egy egyszerű következtetést, mire bólintással jelzett, hogy eltaláltam. Vigyorogva  barátomba karoltam és húzni kezdtem, de visszarántott. - Gyere már, beszélj vele!
-Lehet, hogy már rég elfelejtett..
-Kétlem, hogy pont téged felejtett volna el Zayn Malik. - küldtem felé egy bátorító mosolyt, de még mindig nem mozdult, ajkait újra harapdálni kezdte. - Jesszusom, ha tovább harapdálod az ajkad véres ruhában fogsz a színpadra állni! Ide profi segítség kell! - magára hagytam barátom, majd afelé az ember felé szedtem a lábaimat, akiről úgy véltem segíthet. Hamar megtaláltam és nem is törődve az illemmel, elhúztam beszélgetőpartnerétől.
-Héj! - kiabált utánam, de nem nagyon törődtem vele, mivel fontosabb dolgom volt.
-Bocs, szöszi, de szükségem van rá. Majd később folytatjátok.
-Épp most mentettél meg egy újabb Taylor Swift féle hisztitől! Életem végéig hálás leszek!
-Őőő.. akkor, szívesen. Azt hiszem. - Miközben még mindig szélsebesen húztam Harryt magam mögött, elmagyaráztam neki a kis tervemet, miszerint ad némi tanácsot barátunknak, vagy segít Zaynnek beszélgetést kezdeményezni Perrie-vel, vagy egyszerűen csak csináljon valamit, ami hasznos. Harry széles mosollyal fogadta az ötletemet. Mosolyában és zöld szemeiben láttam némi gonosz és.. talán büszke csillogást. Míg az ő arcáról olvastam le az érzelmeket, sikerült beleütköznöm Liambe, aki összeszűkült szemekkel nézett ránk, mellkasánál összefont kézzel. Reménykedtem benne, hogy van annyira távol tőlünk, hogy nem látja majd a kis akciónkat, de úgy néz ki tévedtem. Felvettem egy bugyuta mosolyt az arcomra, amit általában akkor szoktam, amikor nem akartam bajba kerülni a nemsokára elkövetett bűnömért.
-Mire készültök? - nézett bátyám kezemre, amivel még mindig Harry felkarját szorongattam. Kezemet elkaptam onnan, összenéztünk Hazzával, majd tekintetünket visszavezettük bátyámra.
-Semmit! - vágtuk rá szinte egyszerre.
-Te bugyután vigyorogsz, te meg a körmödet rágod. - nézett rám, majd göndörkére, aki valóban a körmét rágcsálta. Oké.. azt hiszem mindenkinek vannak árulkodó jelei.. még nekem is, és ha nem a bátyám ismerné legjobban ezeket a jeleket, akkor kicsoda? Kicsit elmosolyodtam, mert ironikusnak találtam, hogy előbb én korholtam Zaynt az árulkodó jelek miatt, most meg itt állok és a bátyám ugyan ezt teszi velem. - Szóval, ki vele! - szigorúan nézett mindkettőnkre én pedig kisebb hallgatás után beadtam a derekam.
-Megkértem Harryt, hogy segítsen Zaynnek.
-Miért, mi baja van?
-Ne aggódj, elintézem és boldogabb lesz, mint valaha. - kacsintott a mellettem álló srác.
-Nem tudlak követni.
-Jaj Liam.. - fújtattam. - Zaynnek tetszik egy lány, de nem mer beszélni vele. Gondoltam Harry segíthetne, mivel titeket is ő hozott össze szóval, ha most megbocsátasz.. - kicsit meglöktem, hogy elhúzhassunk mellette, de kezemet megfogva megállított és féloldalas mosolyra húzta száját.
-Segítek. - szemében ugyanazt a gonosz csillogást véltem felfedezni, mint Harryében, mikor megkértem, hogy segítsen.
-Na hát.. tudsz még meglepetést okozni. Azt hittem ellenezni fogod a kis tervünket. - néztem rá felvont szemöldökkel. Hirtelen olyan érzés tört rám, mintha már ezer éve nem láttam volna a saját bátyámat.. mintha egy ismeretlen lenne, akivel most találkoztam először. Tudom, hülyeségnek tűnhet.. de változott mióta.. mióta elment. Már nem az a kisfiú, aki leül az apukája ölébe, mert vigasztalásra vágyik, nem az a kis srác, aki leült Sam bácsi mellé a zongorához, hogy megnyugtassák vagy épp elaltassák, már nem az a fiú volt, aki félt a sötétben, már nem kell kikísérni a mosdóba és nem kell attól félteni, hogy eltéved a hazafele úton. Még mindig az én bátyám volt, csak épp magasabb lett, levágatta a haját, izmosodott, nem kell neki éjjeli lámpa, nem fogja a kezem, mikor átmegyünk az úttesten, már nem az a csöndes, visszahúzódó, tanácstalan, zárkózott kisfiú, aki egykor volt. Az én testvérem felnőtt és már nem foglalkozik azzal, mások mit gondolnak róla. Talpra állt, megvalósította az álmát, s most millióan odavannak érte. Ezt, és valószínűleg a jó irányba történő változást is az őt körülvevő négy srácnak köszönhetem. Akkor is szerettem, amikor még csak ügyetlenül járkáló pelenkás volt, és most, így csintalanul is az én szeretett bátyám.. csak épp felnőtt kiadásban. Éreztem, hogy ajkam felfelé kunkorodik, majd csillogó tekintettem néztem fel bátyám arcára, mely majdnem olyan karakteres volt, mint az enyém, csak férfias változatba. Büszke voltam arra, amit elért, és már csak ő maradt nekem. Ő volt a családom, s ő vezetett bele abba a csodás életbe, amit most élhetek, barátokkal az oldalamon. Még ha ez a dolog nem is indult probléma mentesen.. Azon kaptam magam, hogy most én vagyok az, akit húznak. Liam belém karolt, s Harryvel a másik oldalamon indultunk el Zayn felé, de mikor visszaértünk arra a helyre, ahol otthagytam, már nem volt sehol. Mindhárman barátunk után kutatva kezdtük el szemünkkel végigpásztázni a termet, de nem volt egyszerű dolgunk ekkora tömegben. Majd megláttam égnek meredő fekete haját, négy lány társaságában.
-Srácok.. - szemem nem vettem le a keresett személyről - azt hiszem, itt nincs ránk szükség. Zayn tökéletesen feltalálta magát nélkülünk is.
-Ó, ne már! Pedig már a szövegemet is kitaláltam. - siránkozott göndörke. Zayn felénk vetett egy pillantást, s megvilágította tökéletes fogsorát, azzal a mosolyával, amitől lányok ezrei olvadnak el. Kacsintott egyet, mire nyelvemet vidáman öltöttem ki rá, letörölhetetlen mosollyal az arcán visszafordult Perrie-hez és a barátnőihez.
-Na végre, már mindent felkutattunk értetek! Kezdődik. - szólt szőke barátom a hátunk mögül. Mikor megfordultam nem csak vele találtam szembe magam, hanem egyenesen Louis ölelő karjában találtam magam. Mélyet szippantottam illatából, majd miután hajamba csókolt, derekamat átkarolva indultunk meg a nekünk kiszabott helyek felé. Valamilyen oknál Louis mellett kaptam helyet, amit nem tudom, hogy ők intéztek-e el, vagy csak így alakult, de bármelyik lehetőség is volt a válasz örültem neki, s nem igazán érdekelt, hogy az újságírók vagy fotósok vagy bárki más látni fogja, hogy együtt vagyunk. Valószínűleg, ő is ezen a véleményen volt, mikor kezét combomra helyezte, én pedig azt akartam, hogy minél közelebb legyen hozzám. Minden porcikámon jól eső borzongás fut végig mikor megérint, s egyre többet akarok belőle, ami néha kicsit már ijesztő az én esetemben. Hiszen.. még sosem voltam szerelmes.. Kevinnel is csak úgy voltam, de nem éreztem mellette azt, amit Louis mellett. Mikor ők következtek kelletlenül engedtem el a kezét, s néztem az egyre távolodó alakokat, akiket újra a színpadon láthattam. Majd gondolataim visszatértek Kevinre.. mi van ha itt van? Mi van ha nem csak engem akar, hanem Louin is meg akarja bosszulni, hogy elhagytam? Utáltam egyedül lenni, nem szerettem a sok negatív gondolatot, amik a fejemben járkáltak. Megrémisztettek és nem tudtam tőlük élvezni az élet minden egyes percét. Több boldog percet is elvettek már az életemből, nem akartam ebben a pillanatban is csak a rossznak és a félelemnek átadni az érzelmeim, így erőltettem magam, hogy kizárjak minden rosszat, s csak azokra személyekre figyeljek, akik már hevesen, erőteljesen és nagyon energikusan ugrándoznak a színpadon, minden egyes hangot tökéletesen kiengedve az ajkukon keresztül. 

~ Awards 6, 7, 8, 9.

Sziasztok!

Mivel volt egy kis időm gondoltam kiteszem a díjakat, ha már voltatok olyan kedvesek és küldtetek nekem egy párat!(: Nagyon szépen köszönöm az összes díjat, amit eddig kaptam, a több, mint 14000 oldalmegjelenítést és minden visszajelzést is!! Az új rész a fejemben már megvan, ha a héten már nem is, de jövőhéten biztosan olvashatjátok majd a következő fejezetet! :)
1D-s álmokat mindenkinek! ;) :*

Köszönöm a díjakat Selena-nak, Jordi-nak és Cynthia-nak !!!!

  

A díjat nagyon szépen köszönöm W. Susan-nak! Egy idióta vagy, de szeretlek! :D

Szabályok:

1.Írj magadról 11 dolgot!

2.Válaszolj 11 kérdésre!

3.Írj 11 kérdést!

4.Küldd tovább 11 embernek!

 11 kérdés: 

• Megbántad, hogy megismertél?
• Tudod a választ! Nem poénból csináltattunk közös tetkót! :) Szóval nem és nem is fogom!!

• Mit szeretsz bennem?
• Az óriási szívedet és, hogy képes vagy tartani bennem a lelket. Nem akadsz ki a hülyeségeimen, számíthatok rád, ahogy te is rám. Imádom a perverz agyadat is! :D És igazából még sorolhatnám..(: Viszont utálom, hogy ennyire nem bízol magadban! Lehangoló:/ És kikúrt jó alakod van és ha ellenkezni mersz kiteszem ide a képed, hogy mindenki lássa! (tudod, hogy megteszem)

• Kivel és mikor mennél el a kedvenc helyedre?
• Ha lehetne már most.. és a két legjobb barátnővel. (:

• Mi a kedvenc helyed?
• A szobád :D Azon kívül London.

• Ideális pasi, férj?;PP
• Louis Tomlinson! :$

• Álmod?
  Még az idén leérettségizni.. aztán go to London and never look back! (: És jó lenne ha megtudnám állni kint a helyem..

• Volt már erotikus álmod az ideálissal?:$ (tudom szemét vagyok! :D)
• Nem.. sajnos.:/:D De van egy olyan érzésem, hogy neked volt :D

• Történt már veled olyan, hogy előbb szálltál le egy tömegközlekedési eszközről? (nevess!:D)
• Valami rémlik.. mintha a metróról előbb szálltam volna le.. :DD

• Tudod a törit?:\ 
• No. :/

• Érettségi után is találkozunk minden nap?:\
• Yes!! Amikor csak szeretnél!

• Sütünk brownie-t?:$
• Bárhol, bármikor! :D

                     

Szabályok:
1. Köszönd meg annak a díjat akitől kaptad!
2.Tedd ki a díj képét az oldalra, majd másold át a kérdéseket a díj adónak oldaláról!
3.Válaszolj a kérdésekre!
4.Küld tovább maximum 5 embernek!

Kérdések:
1.Melyik a kedvenc napszakod??
Hát ezen még nem gondolkoztam.. talán a délután.

2.Melyik az a hely ahova elszeretnél jutni??
Elsősorban London! :)

3.Melyik a kedvenc Disney filmed??
Mindegyikért odavagyok, de talán az oroszlánkirály a favourite. :)

4.Ki a kedvenc mesehősöd??
Egy újabb érdekes kérdés, amin eddig még nem gondolkoztam.. :D Hmm.. mondjuk Sid a jégkorszakból. :D

5.Mi az amin változtatnál magadon??
Valószínűleg mindenemen.. (talán a szememen nem, mert azt általában szeretik.)

   

 Szabályok: 1. Alapkérés, miszerint köszönd meg a díjat, attól akitől kaptad.
2. Tedd ki a díjat az oldaladra akármilyen formátumban, hogy mások le tudják menteni. 
3. Válaszolj a kérdésekre, amiket kérdeztek tőled.
4. Küldd tovább maximum 5 tehetséges blogírónak!

Kérdések:

Miből szoktál ihletet meríteni ?
Mivel elég sok könyvet olvasok, így abból mindig jön valami ihlet. És, mint minden ember én is álmodozom, így a fantáziámból is sok ihletet tudok meríteni.(:

Olvasol olyan blogot amik nem fanfiction ?
Jelenleg nem.

Miért fontos neked az írás ?
Az egész írás dolgot, úgy kezdtem el, hogy poénnak és unaloműzőnek teljesen jó elfoglaltság, de egyre többen érdeklődtek a történeteim iránt és ott már kezdtem komolyabbra venni az írást. Kíváncsi voltam mire vagyok képes, tudnék-e olyan történetet írni, amit mások szívesen olvasnak, és úgy látom, szerencsére vannak olyan személyek, akiknek felkeltette az érdeklődését a blog. És ha már így van, nem szeretném az olvasókat cserben hagyni. Szeretnék valami jót és egy felejthetetlen történetet letenni az asztalra. Lényegében azért fontos, hogy fejlődjek és, hogy ne hagyjam cserben azokat, akiket érdekel, amit csinálok!

Vannak olyan személyek az életedben akiket legszívesebben elkerülnél, de nem mered megmondani neki ?
Nincsenek.(: (Voltak..)

Mi az a dolog az életedben ami motivál ?
Álmok, fontos személyek az életemben.

 

Feltételek:

1. Alap kérés, miszerint köszönd meg a díjat attól akitől kaptad.

2. Tedd ki a díjat az oldaladra akármilyen formátumban, hogy mások le tudják menteni.

3. Válaszolj a kérdésekre, amiket kérdeztek tőled.

4. Küldd tovább maximum 5 tehetséges blogírónak.

 

Kérdések:

1. Mennyi időt szoktál áldozni egy rész megírására?
Nagyjából másfél-két órát.

2. Az egyik szereplőben teljesen megtalálható te vagy valamelyik barátnőd?
Igyekszem úgy formálni a főszereplőt (Helenát), hogy olyan legyen, mint én. A belső tulajdonságaink szerintem igencsak megegyeznek, és próbálom a cselekedeteit is úgy leírni, mint ahogy én csináltam volna bizonyos dolgokat. Szóval, a válasz igen.

3. Szoktál zenét hallgatni egy-egy rész megírásakor? Ha igen, akkor mit?
Általában igen és mindig mást. Ha szomorú részt írok, szomorú zenét hallgatok, ha nem, akkor bármi jöhet.

4. Mi illetve ki szokott inspirálni?
Leginkább az olvasók, akiknek sokat köszönhetek! :) Imádom őket! 

5. Mi az álom helyed?
London.(:

~ 23. Messages

Hi Darlings! (:
Jövőhéten már biztosan nem fogok tudni új részt hozni, legfeljebb a másik blogba, ami ugye nemrég indult el. Már felkerült az első két rész és itt, a blog jobb oldalán is könnyen megtaláljátok, mivel kitettem.(: Köszönöm a díjakat, igyekszem kitenni őket, hogy legalább azokkal valami életjelet küldjek magamról. És nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat és, hogy már ilyen szép számban összegyűltek a feliratkozók!(:
Jó olvasást! I hope you like it! :* 

,,Aki szeret téged az minden nap arra törekszik, hogy ezt éreztesse veled!"

Már lassan egy hete próbálunk minden erőbenyomással a fellépésünkre, ahogy a fiúk is a díjátadóra. Igazából nem igazán van időnk most másra, így megdöbbentő módon nem sokat találkozunk a fiúkkal, annak ellenére, hogy egy házban élünk. Ami azt illeti Louist se láttam már egy ideje.. mire ő hazaér én már általában alszom, és mire én felkelek addigra ő már elment. Érzem, hogy minden este és reggel csókkal köszönt, de annyi erőm sem szokott lenni, hogy kinyissam a szemem. A tánc egy energikus dolog, leszívja minden erőmet, de ennek ellenére imádom csinálni. Ha szomorú vagyok azért, ha boldog vagyok azért. Ez egy olyan dolog, amit mindenféle állapotomban véghez tudok vinni. Egyszerűen csak azért, mert jó és mert ezt akarom. Ha nem táncolhatnék fogalmam sincs, mit kezdenék magammal az életben. Igazából még nem is gondolkoztam rajta, de most, hogy így belegondolok, nem is szeretnék ezen rágódni, és remélem, hogy a későbbiekben sem kell majd. Már tényleg majdnem eltelt egy hét, mióta Tyler a próbaterem előtt meglátogatott, és Kevinnek szerencsére semmi híre. Nem hiányzik, hogy belerontson az életembe, ami még csak most kezd helyrejönni. Bevallom még mindig rettegek attól, hogy valamiért azt akarják majd az égiek, hogy ne legyek túl sokáig boldog, de próbálok kiélvezni minden egyes percet, amit a szeretteimmel tölthetek. Hiszen, addig kell kiélvezni az örömteli pillanatok, amíg lehetőségünk adódik rá. Aztán ezek a pillanatok szépen emlékekké válnak, olyan emlékekké, amikre mindig emlékezni szeretnék, és fogok is. Tudom, előbb említettem, hogy mostanában nem sokat látom a srácokat, de nem panaszkodom, mert minden este amellett alhatok, akit szeretek, és olyan emberrel váltom valóra az álmomat, aki a legjobb barátnőmmé vált. Olyan emberekre tettem szert új életem során, amilyeneket mindig is kerestem, és nem áll szándékomban elengedni őket. Most nem. De félek, mert minden túl jónak bizonyul mostanság, és van egy olyan érzésem, hogy ez nem fog sokáig így maradni. Ez nálam szinte már hagyománnyá vált. Félelmemet legyűrve, mosolyt erőltettem az arcomra, majd nyújtózkodásom közbe a telefonom után kutattam, hogy megnézzem mennyi időm van még  készülődni. Miközben ujjaimat felvezettem az asztalhoz egy papírdarabon simítottam végig. Szememet megdörzsölve ültem fel és olvastam el a nekem szánt üzenetet barátomtól.

Mosollyal az arcomon olvastam végig, majd megírtam a választ egy másik cetlire, s gondosan Loui párnájára helyeztem. Azt hiszem ugyan azt érzi, mint én. Hiányzunk egymásnak, mivel keveset beszélgetünk, de ezzel a leveles megoldással, talán csillapíthatóvá válik a hiánya. Még mindig vigyorogva indultam meg a fürdő felé, ahol nagyjából fél óra alatt végeztem is.
A próbaterem előtt Danielle mosolyogva várt rám, s engem is mindig mosolyra késztet mikor ekkora örömmel fogad. Három puszival köszöntött, majd belefogtunk a kemény munkába.
Két órája tarthatott a próba, mikor az ajtó kicsapódott és nevetgélő emberek léptek be rajta. Mindenki meglepetten állt meg a koreográfia közepén, és a hangokat kibocsátó személyek felé kapták a fejüket, velem és Danivel az élen. Ezt az öt hangot nem lehet összekeverni senkiével. Ahogy beljebb értek Louis ölébe vetettem magam, lábamat dereka köré fontam, kezével erősen tartott, ajkaink hosszú, érzelmes csókban forrtak össze.
-Ti meg mit kerestek itt? - kérdezte barátnőm, miközben bátyám elé lépdelt.
-Nézd már, én még egy csókot sem kapok. - Liam felénk nézett lebiggyesztett ajkakkal, mire Dani keze közé fogta az arcát, majd heves csókcsatába kezdtek.
-Ne már srácok.. muszáj ezt pont előttünk? - fintorgott Harry, mire szemöldökömet felhúzva néztem rá, majd követtem Danielle cselekedetét, így kezemet barátom nyaka köré fontam, miközben nyelvemet könnyedén csúsztattam át szájába, ezzel is kicsit játszadozva göndörke idegein. Loui vigyorogva fogadta válaszreakciómat.
-Tényleg, miért jöttetek? Nem próbálnotok kéne nektek is? - miközben barátom finoman visszahelyezett a földre, végig tartottam vele a szemkontaktust.
-Gondoltam meglepem a barátnőmet.
-Úgy értette, gondoltuk.. meglátogatjuk a barátnőinket. - krákogott Liam, mire barátnőmmel egyszerre kezdtünk kuncogni.
-És hoztunk ebédet is. - mutatott fel Niall és Zayn két-két zacskót. Az ebédet persze nem lehetett nevetés nélkül megúszni és kicsit el is húzódott vele az idő, de nem bántam, mivel be kellett pótolnunk ezt a hetet beszélgetés szempontjából. Miután megemésztettük a sajtos hamburgereket, Daniellel újra munkába láttunk. A srácok egy cseppet sem zavartatták magukat, kényelmesen elhelyezkedtek, elővették a mobiljaikat és beszélgettek. Úgy látszik mára szabadnapot vettek ki, így az idejük egy részét itt töltik, miközben cseverésznek twitteren. Többször pillantottam hátra a tükörben, hogy lássam Loui arcát, aki hol telefonja kijelzőjét bámulta, hol engem nézett meglepett, de szeretetteljes tekintettel. Néha még el is mosolyodott, ami arra késztetett, hogy még jobb legyek, hiszen kinek akarjak bizonyítani, ha nem neki? Újra és újra elpróbáltuk ugyanazt a koreográfiát, és mikor már kellőképp kifáradtunk csatlakoztunk a fiúkhoz. Dani bátyám ölébe telepedett meg, míg én Zayn mellé ültem le. A hideg fal jól esett felmelegedett, izzadt hátamnak, s fejemet kényelmesen legjobb barátom vállára tudtam hajtani, mivel ő volt az egyetlen, aki nem a készülékébe volt elmerülve.
-Te hogy-hogy nem a telefonodat nyomkodod?
-Lemerült.
-Így már mindent értek. - szememet forgattam, majd mikor már úgy éreztem, hogy elég erőt gyűjtöttem az átöltözéshez megpróbáltam felállni, de Zayn visszarántott. Összeszűkült szemekkel néztem rá.
-Végig táncolnátok még egyszer? - nézett rám boci szemekkel, és bevallom imádom a szemeit, így nem könnyű neki ellenállnom. De a fáradtság és az értetlenség győzött mogyoróbarna szemeinek imádata iránt.
-Mi? Minek?
-Fáradtak vagyunk Zayn. - csatlakozott barátnőm is.
-Kérlek! - egy puszit nyomott fejem búbjára, majd újra rám szegezte kiskutya tekintetét.
-Jól van. - fújtam ki a levegőt. - De már nagyon sokkal jössz nekem Zayn Malik! Szerencséd, hogy imádlak.
-Köszi! - egy újabb puszival ajándékozott meg. - És kéne a telefonod is. - Nem értettem mit akar ezzel az egésszel, de belementem a kis játékába. Kikutattam a mobilom a táskámból, majd átnyújtottam neki. Zayn Louis fele kacsintott. Először összehúzott szemöldökkel figyeltem cselekedeteiket, de semmi furát nem vettem észre, így egy vállrángatással tovább álltam. Mindenki beállt a helyére, de most, hogy drága barátom kívánságának eleget tegyünk, a koreográfiát feléjük táncoltuk el, nem a tükör felé. Danielle kicsit kelletlenül állt be mellém, mire egy "bocsi"-t formáltam a számmal. Bármennyire is imádjuk ezt csinálni, valóban nagyon kimerítő és most, hogy a fiúknak van egy kis idejük, nem ezzel szeretnénk az egész napot tölteni. Bár nem voltunk túl energikusak, ez az utolsó próbánk sem sikerült olyan rosszul. Elnyúltam a padlón, miközben próbáltam szabályozni lélegzetvételemet, fejemet Zayn lábán pihentettem, így rendes rálátást is nyertem telefonom kijelzőjére, amin barátom épp egy videót nézegetett, kivillantva tökéletes fogsorát.
-Te levideóztál minket? - azonnal ülőhelyzetbe tornáztam magam és mikor megpróbáltam kikapni a kezéből a telefont, átdobta Niallnek, aki egyenesen Louis kezébe juttatta a készüléket. Jót nevettek, mikor próbálkoztam visszakaparintani, azt, ami az enyém, de nem adtam fel. Loui elé álltam és mikor már a szavak nem hatottak, ideje volt más módszerhez folyamodnom. Ha már nőnek születtem kihasználom. Az ölébe ültem és minden bájamat próbáltam bevetni. Kék szemeimet le sem vettem az övéiről, miközben felvettem a legaranyosabb kutyapofit, amit magamra tudtam varázsolni. Tudtam, hogy nem fog tudni neki ellenállni.
-Őrjítő nőszemély... tudod, hogy utálom, mikor így nézel.
-Nagy a kísértés, ugye? - súgtam fülébe, mire egy nagyot nyelt és mozgolódni kezdett a széken. Mikor válasz nem jött folytattam kínzását. - Emlékeztetnélek, hogy ismerem a gyenge pontjaidat Tomlinson. - ajkam lassan a nyakához vándorolt, meleg leheletemtől libabőrös lett a bőre. Mielőtt még egy csókot nyomhattam volna csupasz nyakára a kezembe nyomta a mobilomat.
-Köszönöm. - egy győztes mosoly kíséretében felálltam, magamra kaptam a táskámat és elindultam az öltöző felé, de Harry megjegyzését hallva visszafordultam.
-Hamar megtörtél haver.
-Nem tudtam neki ellenállni. - sóhajtott Loui, mintha tényleg bánná.
-Ne magyarázkodj.. megfenyegetett, hogy este nem lesz huncutkodás, mi? - Harry arcán kaján vigyor jelent meg, melytől gödröcskéi is láthatóvá váltak.
-Az ellenállhatatlanság Payne szokás. - kacsintottam bátyám felé, Danielle pedig mosollyal az arcán egyetértően bólintott.
-Szóval tényleg megfenyegetted? - kacagott Niall.
-Nem, Niall. Csak megvannak a módszereim. - gondoltam ezzel lezárom a témát és végre elindulok átöltözni, de drága barátom még utánam kiabált. Nem bírja ki, ha nem az övé az utolsó szó, de rossz emberrel akart vitatkozni, ugyanis az utolsó szó mindig az enyém lesz. Minél több napot töltünk együtt, annál több közös vonást fedezek fel köztem és Louis között, és azt hiszem ez jó. Valakinek el kell viselnie a sok őrültségét és szívesem vállalom ezt a szerepet.
-Akkor este játszunk papás-mamást? - kérdezte ugyanolyan kaján vigyorral az arcán, mint előbb Hazza.
-Felejtsd el! - egy laza mozdulattal becsuktam az ajtót és barátnőmmel együtt, végre átöltözhettünk. Hajamat kiengedtem és mikor kiléptünk az ajtón érdekes kép fogadott mindkettőnket. A srácok már annyira unatkozhattak, hogy inkább egymást húzták végig a földön. Danivel összenéztünk, majd hangos nevetésbe kezdtünk, mire a srácok is felénk kapták a fejüket. Felálltak a földről, leporolták magukat, majd végre hazafele vettük az irányt. Épp kezemet nyújtottam volna, hogy megfogjam a barátom kezét, de amilyen gyorsan elindítottam őket, olyan gyorsan húztam is vissza, majd leejtettem magam mellé. Még mindig a "nem mutatkozunk együtt szerelmes párocskaként az utcán" korszakunkat éljük, aminek talán Liam örül a legjobban. Még most sincs kész rá, hogy az újságokból mosolyogjak vissza rá, de bevallom, örülök, hogy nincsenek rám állva a fotósok, s hogy nem kell szembenéznem a rajongók irigykedő tekintetével.. Igen, ez a vélemény.. utálni fognak, mert elloptam annak a fiúnak a szívét, akibe ezrek, akár milliók vannak beleesve szerteszét a világon. Bevallom, még én sem jöttem rá, hogy miért pont engem választott, de a világ legboldogabb emberének mondhatom magamat mellette. Remélem ezt majd a rajongók is megérték, ha egyszer eljutunk arra a szintre, hogy megtudják ki is vagyok valójába.. de ha jobban belegondolok.. Louis és a többi tag sem tudta, hogy létezem, még úgy sem, hogy az egyik legjobb barátjuk húga vagyok.. Néha úgy érzem teljesen kilátástalan a helyzetem, és annak ellenére, hogy nem tudom összeillek-e Louis-val örülök, hogy mellettem van, és tudom, hogy nem hagyna el, akkor sem, ha a rajongóknak nem nyerném el a tetszését. Tekintetemmel a földet pásztáztam, mikor Lou átdobta kezét a vállamon. Felnéztem tökéletes arcára, tekintete egyszerre volt szigorú és kedves. Hogy tud ilyen ellenállhatatlan lenni? Mindig képes lenyűgözni már csak a megjelenésével is. Tudom, azért nézett így rám, mert megint elkalandoztak a gondolataim.. utálja, ha ezt csinálom. Egy halvány mosolyt eresztettem felé, mire hajamba puszilt. Erősen reménykedtem benne, hogy egy paparazzo sincs a közelbe és nem látták ezt az apró kis jelenetet.. Liam tuti kiakadna, ha már holnap a címlapokon szerepelnék. Lehet modellnek kellett volna állnom... azt biztos értékelné. Imádom, tényleg, de néha az agyamra megy azzal, hogy mindig mindenért aggódik.. persze őt is meg lehet érteni.. Már az első héten bajba kerültem, pedig csak akkor költöztem hozzájuk.. Nos.. lehet megvan az oka annak, hogy így aggódik. Már csak hozzá kell szoknom, hogy félt. Louis krákogására kaptam fel a fejem, aki most kedvesség nélkül, összeszűkült szemekkel, mérgesen nézett rám, így minden erőmmel azon voltam, hogy ne kalandozzon el nagyon a figyelmem, ezért megpróbáltam bekapcsolódni a társalgásba.

Másnap, mikor felkeltem megint egyedül voltam a hatalmas lakásban, de szerencsére nem sokáig, mivel Danielle átjött, hogy együtt készülődjünk az esti díjátadóra. Épp a gyümölcsös teámat kortyolgattam, mikor megszólalt a csengő, jelezve, hogy legjobb és egyetlen barátnőm megérkezett. Sietősen tártam ki az ajtót Dani előtt, aki kaján vigyorral az arcán fogadott.
-Jó reggelt Mrs. Tomlinson! Azt hiszem ez önnek jött. Az ajtóra volt ragasztva. - majd még mindig letörölhetetlen vigyorral az arcán lépkedett be a konyhába, ahol neki is töltöttem egy csésze teát. A cetlit az asztalra helyezte, majd hangosan olvastam el azt:
-,,Hamarosan találkozunk"
-Most már csak így beszélgettek?
-Nem.. és azt sem értem, miért az ajtóra tette.. eddig csak a szobánkban hagyott üzeneteket. - Összezavarodott tekintettel néztem még mindig az asztalon elhelyezett papírdarabot. Valami nem stimmelt vele, éreztem. Miután elfogyasztottuk a teát és a reggelit készülődni kezdtünk és nem is foglalkoztam többet vele. Majd rákérdezek Louisnál. Míg Danielle egy bordó színű egybe ruha mellett döntött én addig egy fekete cicanadrágot vettem fel, egy hosszított fehér felsővel. Egyszerű sminket tettünk fel, Daninek hullámosan hullott le vállára a haja. Hagytam, hogy kiélje magát, így a frizurámat megint rá bíztam, melyet most kontyba tett fel. Felkaptunk magunkra a magassarkút és elindultunk. A fiúk épp a többi előadóval beszélgettek, csak Louist nem láttam sehol. Körbe forogtam párszor, majd meg is találtam a nézőtér sorai között, ahol hevesen kutatott valami után. Értetlenül néztem, ahogy tarkóját vakarja és már épp kezdte volna feladni, mikor megláttam az egyik szék támlájára terítve a zakóját. Háttal volt nekem, így nem láthatott, és bevallom elgondolkoztam rajta, hogy hagyom még egy kicsit szenvedni, mert a látvány, hogy kétségbeesetten futkározik a székek között, megnevettetett.
-Ezt keresed? - meglepett arccal fordult felém, míg én a színpad előtt álltam mosolyogva, zakóját fogva a kezembe.
-Istennő vagy. - sebesen átszelte a köztünk lévő távot, majd egy csókot nyomott ajkaimra.
-És.. mit kap a sikeres megtaláló? - ajkamba harapva néztem fel csillogó szemeibe, kezembe még mindig a ruhadarabot tartottam. Louis még közelebb lépkedett hozzám, s egy hosszú, lágy csókot lehelt ajkaimra.
-Bármit, amit szeretne.
-Bármit? Hmm.. akkor még egyet kérek abból az előbbiből. - felpipiskedtem, kezemet nyaka köré fontam és egy újabb, szerelmes csókot loptam tőle, melybe mindketten belemosolyogtunk. A zakót átnyújtottam neki, s minden mozdulatát csodálkozva néztem, miközben magára húzta azt. Csak ő lehetett ennyire szeleburdi, hogy elhagyja, vagy épp elfelejteni, hogy hova is tette le.
-Louis.. - eszembe jutott a délelőtti üzenet, így gondoltam, most alkalmam van rákérdezni. Ahogy az említett személy felém fordult, folytattam. - Miért az ajtóra tetted az üzenetet?
-Milyen üzenetet? - nézett rám értetlenül.
-A ma reggelit. ,,Hamarosan találkozunk." - idéztem fel neki, ami a cetlire volt írva.
-Hel.. ma reggel nem hagytam neked üzenetet.

~ 22. Together

Sziasztok!
Hát.. fogalmam sincs mit tudnék ehhez a részhez hozzáfűzni.. talán azt, hogy ilyen rossz részt még sosem írtam!:D De komolyan.. csomó ötletem van, de valahogy nem állnak össze.. Ha nem is hetente, de kéthetente próbálok új részt hozni, és igyekszem a kedvetekre tenni! Remélem az új rész a ti tetszéseteket jobban elnyeri, mint az enyémet. Jó olvasást!

,,Mától a tiéd vagyok, mert te az enyém lettél. Jogod van az életemhez, ahogy nekem jogom van a tiédhez! Óvjuk egymást: Te engem, én Téged! Ha kell, a fegyvered leszek, ha kell, a takaród, és majd bölcsőd a sírodban, mert ezt a világot együtt hagyjuk el. Neked adom a lelkemet, mert már érzem benne a tiédet. Ameddig erővel bírom, magam mellett akarlak!"

Nem meglepő, de a hazafele utat végig merengéssel töltöttem, miközben hol Louis arcát, hol a tájat figyeltem. Még mindig nem tudtam mi lehet az oka annak, hogy ennyire elszomorodott, mikor kívülről úgy tűnik, hogy tökéletes családja van. Irigylésre méltó. Látom rajta, hogy valamit nem mond el nekem velük kapcsolatba, de ki fogom deríteni. Ha már bemutatott nekik, nincs mit titkolnia előlem nem igaz?! Fogalmam sincs mi lehet a baj, de azért vagyok a barátnője, hogy segítsek átvészelnie a problémáit, és szeretném, hogy mindent megosszon velem. Nem azért, hogy ezeket később felhasználhassam ellenne, semmi ilyen hátsószándék nincs bennem. Egyszerűen csak mindenről tudni szeretnék ami vele kapcsolatos. Ha megossza velem a gondolatait az boldogsággal tölt el és úgy érzem tényleg megbízik bennem. Na igen.. bizalom. Ez az első számú dolog ami nekem nehezen megy, de igyekezni fogok. Nem akarom, hogy Louisnak még az én hitetlenségemmel is harcolnia kelljen, mivel úgy tűnik meg van a saját baja is. Azt szeretném, hogy minden úgy legyen ahogy ő szeretné. Teljesen körülötte forog a világom mióta megismertem és most, hogy hivatalosan is a barátnője lettem.. az érzés felbecsülhetetlen és feltöltődöm a szeretetével. Úgy érzem újra van miért élnem. Hogy mellette legyek, ha szüksége van rám. Hogy szeressem, és hogy ő velem legyen, mert mára nem tudnám elképzelni magamat nélküle. A rózsaszín köd teljesen ellepte az agyamat.. ki gondolta volna, hogy Helena Payne valaha is így fog érezni?! Főleg azok után amin keresztül mentem.. sosem hittem volna, hogy valaki még szerethet, s főleg, hogy nekem sikerül újra szeretnem. Neki sikerült megváltoztatnia.. lerombolta a falat, amit felépítettem magam köré. Bevallom félek az újabb csalódástól, de ki nem? Ha nem próbáljuk meg sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha... Én belevágtam és úgy érzem újra a régi önmagam lettem, újra érzem, hogy élek. A sofőröm felé fordultam és egy mosoly kíséretben gyors puszit nyomtam kissé borostás arcára.
-Ezt miért kaptam? - mióta elindultunk ez volt az első, hogy megszólalt és még egy mosolyt is erőltetett az arcára.
-Csak úgy. - megvártam, míg elérünk egy piros lámpához, ami pár méternyi gurulás után be is következett. Ajkamba harapva fordultam Louis fele, aki viszonozta tekintetem. Ahogy nekem szentelte figyelmét lecsaptam ajkaira. Mikor elváltam tőle egy halk kuncogás hagyta el a számat.
-Ha azt akarod, hogy elterelődjön a figyelmem a vezetésről nagyon jól csinálod. Nem szeretnék balesetet szenvedni, szóval várd meg míg hazaérünk. - kaján vigyor ült az arcán miközben beszélt, és ha akartam sem tudtam volna levenni tökéletes arcáról a szememet.
-Értettem uram. - egyenesen előre szegeztem a tekintetem, majd Louis még egy gyors puszival ajándékozott meg, bár a lámpa már zöldre váltott.
Hazaérve megdöbbenve láttam, hogy túl nagy a csönd, ami ebben a házban igen csak szokatlan.
-Hol vannak a többiek? - fordultam Loui felé. Válasza csak egy vállrángatás volt, kabátját felakasztotta, majd széles vigyorral az arcán közelített felém.
-Valamit elkezdtünk a kocsiban.
-Tényleg? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, miközben végig hátráltam a fal fele. - Nem emlékszem.
-Szívesen megmutatom. - a falnak nyomott, majd hevesen kezdett el csókolni. Kezemet nyaka köré fontam, Loui felkapott, így elérte, hogy lábaimat dereka köré fonjam. - Így már rémlik?
-Kapiskálom. - ziháltam. Újra csókolni kezdett, miközben felvitt a szobámba. Kinyitotta az ajtót, majd lábával becsukta maga után, én pedig újra a falnak nyomódtam. Ujjaimmal hajába túrtam, s kicsit oldalra biccentettem a fejemet, hogy könnyebben hozzáférjen a nyakamhoz, melyre édes csókokat nyomott.
-Igazán nem akarok zavarni, de én is itt vagyok. - Louis gyorsan, de finoman engedett le a földre, s mindketten meglepetten fordultunk a hang irányába. Danielle üldögélt az ágyamon egy könyv társaságában, szemét kezével takarta. Kikukucskált ujjai közül és egyenesen rám nézett. Nem kellett tükörbe néznem ahhoz, hogy tudjam az arcom vörösebb, mint valaha. Egész testem felforrósodott Louis érintéseitől, és most, hogy barátnőm rajtakapott minket, már az arcom is égett. Louis összekulcsolta ujjainkat, majd egy puszit nyomott halántékomra és Dani felé fordult.
-Ide nézhetsz Dan. Hol vannak a többiek?
-Kajálni mentek, de nemsokára jönniük kell, mert lassan két órája, hogy elmentek. És valljuk be ennyit még Niall sem tud enni. - kuncogott, majd becsukta a könyvet. Felállt és egyenesen elém állt. Szúrós tekintettel illetett meg, amit nem tudtam hova tenni, amíg meg nem szólalt végre.
-Nem voltál délelőtt próbán. - idegesen a fejemhez kaptam. Teljesen kiment a fejemből. Még is ki tud Louis társaságában gondolkozni? Amikor a közelembe van csak rá tudok koncentrálni. Rosszabb számomra, mint a drog..
-Ne haragudj Danielle, nagyon sajnálom! Elfelejtettem. - kezdtem el szabadkozni, majd barátom felé fordultam és játékosan a karjára ütöttem, mire ő odakapta másik kezét és színpadiasan simogatni kezdte azt. -Ez miattad van! Elvonod a figyelmem mindenről. - Próbáltam komolysággal a hangomban hozzávágni a szavakat, de mindketten elnevettük magunkat.
-Ennek igazán örülök. - lehajolt és egy csókot nyomott ajkaimra, melybe belemosolygott.
-Szóóóval... - kezdte Danielle, majd vigyorogva csakhogy nem ugrándozni kezdett. - akkor ti most együtt vagytok? - összenéztem a mellettem álló fiúval, aki határozottan válaszolt.
-Igen. - hangja magabiztosan csengett és csillogó szemekkel nézett rám, olyan szeretettel, mint még senki és ez megmosolyogtatott. Egész nap eltudnám nézni kék szemeit és tökéletes ajkának csókolását egy percre sem hagynám abba. Louis arcának bámulásából egyetlen barátnőm zökkentett ki.
-Már ép itt volt az ideje. Azt hittem sosem fejezitek be ezt a macska-egér játékot. - Dani mosollyal az arcán lépdelt felém, majd hosszasan megölelt. - Te pedig! - fordult Louihoz. - Vigyázz rá vagy a One Direction Louis Tomlinson nélkül marad!
-Hű, de harcias lettél. - barátom összehúzott szemöldökkel próbált olvasni Dani arcáról, aki szigorúan nézett vissza rá. Persze az ő komolyságuk sem tartott egy percnél tovább, mivel egymás karjaiban kötöttek ki. Lentről hangos kacajokat, beszélgetést, majd végül egy becsapódott ajtó zajára lettünk figyelmesek. Tudtam, hogy itt a pillanat és a többiek is megtudják, hogy hivatalosan is együtt vagyok Louis-val, és magam sem értem miért, de fura izgalom lett úrrá rajtam. Talán csak kíváncsi voltam a reakciójukra, bár teljesen biztos voltam benne, hogy örülni fognak nekünk. Vagyis.. azt hiszem. Remélem ettől még Liam is ugyan úgy fog viszonyulni barátjához, mint eddig és nem jön elő a félelmetes védelmező énje. Mert.. attól, hogy az egyik legjobb barátjával járok attól ő még a bátyám, és tudom, hogy imád aggodalmaskodni miattam, és egyfolytában azon van, hogy még a levegőtől is megvédjen. Ha a média is rájön, hogy a híres One Direction egyik sztárjának barátnője van.. hát.. elég nagy figyelmet fognak nekem is szentelni az újságírók és drága bátyám szerint nem vagyok képes velük megbirkózni. Majd ha arra kerül a sor megmutatom mindenkinek, hogy nem vagyok olyan elveszett, mint amilyennek elsőnek tűntem. Minden erőmmel azon leszek, hogy a rajongók szerint is érdemes legyek a "Louis Tomlinson barátnője" címre. Liam elfogja várni tőlem, hogy továbbra is bujkáljak a paparazzók elől, és valószínűleg Louis is díjazni fogja az ötletet, de nem dugdoshatnak örökre. Sok bajom nem lehet egy ilyen párkapcsolatból nem?! Talán a rajongók sem fognak megtépni az utcán.. Elmélkedésemből Louis hangja zökkentett ki.
-Hel.. elszorítod a kezemet. - észre sem vettem, hogy a kezét szorongatom. Megint nagyon elmerültem a gondolataimba.. lehet le kéne erről szoknom.
-Ühm.. bocsi. Elkalandoztam. - megrázta a fejét, kiengedte maga előtt Daniellet, majd lementünk a nappaliba. Mindenki elterülve feküdt a kanapén és a földön. Úgy néztek ki, mint akik most futották le a maratont.
-Veletek meg mi történt? - kérdezte Dani, miután csókkal köszöntötte Liamet.
-Niallt kérdezd. - nézett az említett személyre Zayn.
-Nem én tehetek róla, hogy a rajongók mindenhova követnek.
-Haver, már csak benned bízom. - tette Loui Harry vállára kezét. Harry vett egy mély levegőt, majd szinte egy szuszra elmondta az egész történetet.
-Elmentünk kajálni, és ahogy beléptünk az ajtón a rajongók már körbevették az épületet, mondtuk Niallnek, hogy menjünk máshova, de ő már kikért hat tálcányi kaját, amit szépen lazán kezdett el falatozni a rajongók pedig csak gyűltek. Ha már Niall elkezdett enni, mi is csatlakoztunk. Egy óra alatt végeztünk, de vártunk még hátha a rajongók elmennek, de még többen lettek. Így nem volt más megoldás, mint a futás. Tele hassal! Érted Louis?! Tele hassal! - arcát tenyerébe temette és próbálta egyenletesen venni a levegőt.
-Nyugi Harry! - léptem mellé. - Szégyen a futás, de hasznos. - poénomat nem szánta olyan viccesnek, mint szerettem volna. Kezét kezembe vettem, hogy némileg megnyugtassam.
-Azt a ... Harry mekkora tenyered van! - arcára kaján vigyor ült ki.
-Ha szeretnéd, szívesen végigjáratom rajtad. - kacsintott, mire Loui védelmezően maga mellé húzott, egy vigyor kíséretében.
-El a kezekkel a barátnőmtől! - mikor kimondta azt a bizonyos szót, megint láttam arcán a büszkeséget. A többiek megdöbbenve emelték ránk a tekintetüket, egyedül göndörke volt az, akinek a letörölhetetlen vigyor még mindig ott díszelgett az arcán, és mivel Dani már tudott a dologról ő csak mosolygott. Mindenki mosolyogva állt fel és míg engem megöleltek, addig Louis vállát megütögették.
-Ideje volt srácok. - mondta Zayn. Tényleg mindenki azzal volt elfoglalva, hogy mikor adom már be a derekam?!
Testemet törülközőbe csavartam, vizes hajamat szabadon hagytam és úgy lépdeltem vissza a szobámba, ahol barátom nem meglepő módon már elfoglalta a fél ágyat. Póló után kutattam a szekrényembe, mikor két erős kéz karolta át a derekamat. Louis maga felé fordított, szélesen mosolygott, majd lecsapott ajkaimra. Hevesen csókolt, sokkal hevesebben, mint eddig. Egyik kezemmel erősen markoltam a törülközőt, míg másikkal Loui haját túrtam. Mikor az ágyhoz értünk, finoman ledöntött és fölém kerekedett, majd újra csókolni kezdett. Mikor elváltunk mindketten ziháltunk és szemében olyan vágyat véltem felfedezni, mint még soha. Vágyott rám, tisztán láttam rajta. Kisimított egy tincset az arcomból, ajkát mosolyra húzta, majd újra megcsókolt. Csípőjét az enyémnek nyomta és megijedtem mikor megéreztem, hogy mennyire kíván. Bármennyire is akartam őt, még nem voltam rá felkészülve, hogy lekerüljön rólam a törülköző.
-Louis... - mondtam egy sóhaj kíséretében. Elvált tőlem, s mikor meglátta arcomon a rémületet becsuktam a szememet. Szégyelltem és utáltam magamat, amiért le kellett állítanom. Visszagurult az ágyra, lélegzetvétele lassan normálisra váltott. Gyorsan lépkedtem ki a fürdőbe egy pólóval és egy nadrággal a kezembe. Mire visszaértem barátomnak már csukva volt a szeme. Egy újabb sóhaj hagyta el a számat, majd befeküdtem mellé. Lehunytam a szemem és próbáltam eltörölni Louis vágyakozó tekintetének emlékét az elmémből. Hideg ujjaival köröket rajzolt a hasamra, mire felé fordultam. Egy szót sem szólt, így a kínos csöndet nekem kellett megtörnöm.
-Haragszol? - kérdeztem alig hallhatóan. Louis rám emelte tekintetét, de szeméből semmit sem tudtam kiolvasni. Közelebb kúszott hozzám és egy apró csókot nyomott az arcomra.
-Ezt nekem kéne kérdeznem tőled. Mondtam, hogy addig várok rád, ameddig kell, de ma még sem tudtam uralkodni magamon. Ne haragudj. - apró puszit nyomtam szájára, majd arcát kezdtem simogatni, ezzel is nyugtatva őt. Egy darabig néztük egymást, majd elaludtunk.

Egy hét múlva lesz az első, igazi nagy fellépésünk, így több próbát nem hagyhatok ki. A srácok is teljes erőbedobással fognak próbálni, mivel egy újabb díjátadó vár rájuk, ahol szintén fel fognak lépni. Mivel a tegnapi próbát kihagytam ma kétszer annyit kell beletennem a táncba. Danivel épp a próbaterem felé tartottunk, mikor megpillantottam egy ismerős alakot a kapu előtt. Életemben egyszer láttam és fogalmam sem volt róla, hogy mit is keres itt, de ha nem tévedek engem vár, és ezt az is bizonyítja, hogy a váratlan látogatóm szemrebbenés nélkül bámult rám. Elé álltam és biccentettem barátnőmnek, hogy nyugodtan menjen be, majd követem.
-Biztos? - kérdezte már az ajtóból.
-Jól leszek Dani, nyugi.
-Mikor legutóbb ezt mondtad és egyedül hagytalak, kis híján kórházba kerültél. - láttam arcán, hogy leperegnek előtte az emlékek. Előttem is lepergett minden, amit David művelt velem és az emlékekbe belefájdult minden porcikám, amit akkor érintett. Danielle eltorzult arcáról az én arcomat láttam vissza.
-Két perc és megyek utánad.
-Jó.. ha nem leszel bent pontosan két perc múlva, kijövök érted! - bólintottam ő pedig megfordult és bement a terembe, én pedig a látogatómnak szenteltem minden figyelmemet.
-Tyler ugye? - kérdeztem. Nem hittem volna, hogy látni fogom még valaha is, mivel ő Kevin legjobb barátja. Ott volt ő is mikor legelőször találkoztam Kevinnel és nagyon csöndesnek tűnt. Bár annak ellenére, hogy nem beszélt sokat aranyosnak tűnt, az egyetlen gond az lehetett, hogy nem érezhette jól magát gyertyatartóként.
-Emlékszel rám? - kérdezte halvány mosollyal az arcán, mire bólintottam.
-Nos, mit szeretnél? - idegesen vakargatta a tarkóját, majd nagy levegőt vett és belekezdett.
-Az a helyzet, hogy nem magam miatt jöttem, hanem Kevin miatt. Azt üzeni, hogy sajnálja és szeretne visszakapni.
-Ez aztán férfihez méltó viselkedés.. nyugodtan mond meg neki, hogy olyan barátra tettem szert, amilyet semmi pénzért sem hagynék el. És ne küldjön több postagalambot.
-Hát ennek nem fog örülni..
-Hidd el, igazán nem érdekel, hogy minek örül és minek nem. Ezt is megmondhatod neki.
-Rendben.. de ne lepődj meg, mikor egyszer csak meglátogat. - Tyler sarkon fordult az állam pedig a padlót súrolta. Mit jelent az, hogy meglátogat? Aggódnom kellene? Valószínűleg nem.. ha meg még is.. akkor azt majd meglátjuk. Igyekeztem a legnyugodtabb arcomat magamra erőltetni és beléptem Danielle mellé a próbaterembe.

~ New blog

Hello everybody! (:

Hát.. nem is tudom hol kezdjem. Szerettem volna új részt hozni, de az élet igen csak beleszólt a dolgaimba, így semmi olyat nem tudtam csinálni a héten, amit szerettem volna. Igazából még most se nagyon, mert csak fekszem és nézek ki a fejemből minden egyes nap. Azért remélem ennek az állapotnak hamar vége lesz.. A díjakat nagyon szépen köszönöm, igyekszem kirakni őket, hogy legalább azzal jelentkezzem. Az ok, amiért most írok az igazából a húgommal megkezdett közös blog, ahol már felkerült a prológus. Kicsit rövid lett, de a többi már sokkal izgibb és hosszabb lesz! Remélem legalább annyira elnyeri a tetszéseteket, mint ez! (: http://idontleaveyou.blogspot.hu/

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem ezek a képek kinyírtak! :$ 

Szép napot mindenkinek! :*

~ 21. Little Tomlinson

Drágáim!
Hű, de rég jelentkeztem. Hiányoztatok! Már komolyan elvonási tüneteim voltak.. arról álmodtam, hogy a blogot írom.. ez normális?! Sikeresen túl vagyok az írásbeli érettségin, de inkább nem beszélnék róla.. Az eredményt még nem tudom, de nagyon erősen próbálok reménykedni a legjobbakban, pedig hát tudom, hogy borzalmasak lettek.. főleg a töri.. fúj.. több szót nem is érdemel a kicseszett érettségi.. Úgy gondoltam megérdemeltek egy új részt és én is egy kis kikapcsolódást ezért megszületett az új fejezet. (: Utálom, hogy megvárakoztatlak titeket, de sajnos a szünet még mindig érvényes. Használjátok ki az időtöket, amíg lehet! (:
Imádlak titeket! xx

,,Megérdemled, hogy olyannal legyél, aki boldoggá tesz. Valakivel, aki nem komplikációkat, hanem fényt hoz az életedbe, nem kérdéseket, hanem válaszokat. Valakivel, aki értékel. Valakivel, aki nem bánt meg!"

A szívem még mindig a torkomban dobogott, mikor a kocsi felé tartottunk. A kezem is remegett ettől az egyszerű szótól: "barátnő". Ezt mondta a szüleinek. Sosem éreztem még ilyet, senki nem volt képes még rá, hogy ilyen érzelmeket váltson ki belőlem, főleg nem egy egyszerű, három szótagos szótól. Bár Louis szülei egész jól - sőt, örvendezve - fogadták a hírt, egyik  felem csak futni akart a kellemesen hideg éjszakába és kikiabálni a sötétségbe, hogy Louis Tomlinson a barátnőjének nevezett. Azt akartam, hogy mindenki tudja, hogy hivatalosan is együtt vagyunk, s én csak az övé vagyok, ő pedig csak az enyém, míg a másik felem attól rettegett mit fog elrontani és mi van, ha a család tagjai nem is örülnek annyira, mint amennyire kimutatják. A rajongókról nem is beszélve. Ha Louis egyszer csak úgy dönt, hogy nyilvánosság elé hozza, hogy valóban együtt vagyunk, vajon mit fognak szólni a rajongók? Kedvelni fognak vagy nem? Lehet egyenesen utálni fognak?! A következő koncerten lehet paradicsommal fognak megdobálni. Mikor beültem Louis csodálatosan kényelmes járművébe még mindig hasonló gondolatok jártak a fejembe. Lehúztam az ablakot és mélyet szippantottam a kinti levegőből. Izzadt tenyeremet ruhámba töröltem, majd a mellettem ülő fiú megfogta azt, így elérte, hogy rá figyeljek. Kék szemeibe nézve azonnal elfelejtettem, hogy min is agyaltam az előbb.
-Jól vagy? Mióta bemutattalak meg se szólaltál. - tekintete aggodalmat tükrözött, így egy halvány mosolyt próbáltam arcomra csalni, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Jól vagyok. - mondtam kicsit bizonytalanul.
-Akkor jó. - nyomott egy csókot halántékomra, mire valódi mosoly kerekedett az arcomra. Egy igazi, az a mosoly, amit csak neki szoktam tartogatni. Mivel már elmúlt hajnali kettő is, és Johannát a csöppséggel együtt bent tartják még mára, és Mark is bent marad velük, úgy döntöttünk, hogy a házukba töltjük az éjszakát. Mikor megálltunk a hatalmas épület előtt, a villany égett és zajok szűrődtek ki, amit furcsának találtam. Először betörőre tippeltem, de Louis mosolyogva indult meg az ajtó felé, én pedig csöndesen követtem. Ahogy benyitott, négy szőke lány esett a karjai közé. Szó szerint. Egyedül álltam megdöbbenve az ajtóban és ha akartam se tudtam volna mozdulni, mivel a srác, aki előbb még mellettem állt most a földön feküdt és négy fiatalabb lánnyal fetrengett. Ha nem tudnám, hogy a lányok legalább hat évvel fiatalabbak, lehet, hogy pánikba estem volna. Először azt hittem őrült rajongókkal találom magam szembe, de a négy lány hatalmas öleléssel és puszival köszöntötte Louist, így a véleményem gyorsan megváltozott. Még mindig feszengve álltam az ajtóban, mikor Louis felém fordult. Tekintetében és hangjában is felfedeztem valami fura boldogságot és még valamit.. talán büszkeséget.
-Helena! - állt mellém - Ők itt a húgaim. Lottie, Felicite, Phoebe és Daisy. Lányok ő Helena. - Mosolya, ha ez egyáltalán lehetséges, még szélesebbé vált, mikor kimondta a nevemet. - Helena. - fordult felém. - Ők itt a húgaim. - mutatott végig a négy lányon, akik hevesen integettek, ugyanollyal mosollyal az arcukon, mint amilyet eddig csak Louis karakteres arcán láttam. Mind a négyen szinte egyszerre közelítettek felém, s mindenki két-két puszival ajándékozott meg. Mióta itt vagyunk az állam a padlót súrolta és valószínűleg mindenki hallotta, hogy a földön koppant. A lányok eltávolodtak tőlem, így rendesen végig pásztázhattam rajtuk tekintetemet. Ekkor vettem észre, hogy két ikerpár áll előttem, hajuk, szemük, arcuk és az alkatuk is teljesen egyforma volt. Valószínűleg bele fog telni egy időbe mire ezt megszokom, és remélem senkit nem fogok megbántani azzal, ha összetévesztem a neveket. A szám egészen addig tátva maradt, míg észre nem vettem, hogy mindenki engem figyel és azt várják, hogy valami értelmes is kijöjjön a torkomon. Nagy meglepetésként ért ez a helyzet és ezt nem tudtam leplezni.
-Sziasztok. - biccentettem feléjük most már csukott szájjal. Louis a karjaiba kapta a két kisebbik, irtó édes lányt, majd az emelet felé ballagott velük, míg két nagyobbik húga követte. Beljebb merészkedtem a nappaliba és gondoltam kicsit szétnézek. Az fogadott, amit vártam. Képek a falon, családi fotók minden lehetséges helyen, lányos játékok tömkelege a földön, One Direction-os CD-k, DVD-k, poszterek a falon, és még több kép a bandáról. Valószínűleg a lányok szobája is tele van velük. A falak barack színűek voltak, a ház tökéletesen tiszta volt és rendezett. Végigsimítottam a kanapén, ami igen csak kényelmesnek tűnt, szinte hívogatott, miközben a képeket néztem. Ha egy idegen, akárcsak én, betévedne ebbe a tökéletes családba, észrevenné a szeretetet, ami körülveszi őket. Az idilli hangulat kezdett átragadni rám is.

Mosolyogva vettem le egy képet a szekrényről, melyen - ha nem tévedek - Lottie a bátyjával együtt állt, valószínűleg egy koncert előtt vagy után. Louis hihetetlen jó testvér lehet. Akárcsak Liam. Hmm.. vajon Liamnek több gondja volt az én rossz természetemmel, mint Louisnak egyszerre négy lány tesóval? Elképzeltem, ahogy az előbb említett személy kergeti a kishúgait, s mosolyom még szélesebb lett. Fantáziálásomból Loui kuncogása zökkentett ki.
-Bocsi, én csak.. - visszahelyeztem a képet, majd két védelmező kar karolt át hátulról.
-Szeretem a mosolyod. - hangjából éreztem, hogy mosolyog. Állát vállamon pihentette, s úgy néztük tovább a képeket, míg meg nem fogta a kezemet és fel nem vezetett a saját szobájába.
-Hű! - mondtam mikor beléptünk. - Sosem hittem volna, hogy Louis Tomlinson tisztaságmániás.
-Nem is vagyok az. Csak szeretem a rendet magam körül.
-Szóval tisztaságmániás vagy. - szemeit forgatta, majd megvárta míg szétnézek a szobájába. A falak fehérek voltak, az ablak alatt volt egy szintén fehér francia ágy, és az asztalán képek voltak a családjáról. Forgolódtam a szobámba, majd a szemem megakadt egy plüss sárgarépán.
-Hát ez? - mutattam rá.
-Hosszú történet. - mosolyogva megrázta fejét, és igazán felkeltette a kíváncsiságom, hogy mi lehet a története a sárgarépának, de vállat vontam és rá hagytam a dolgot. Mindketten letelepedtünk az ágyra, arca közel volt az enyémhez és mikor szemeibe néztem pillangók repkedtek a gyomromba. Idegesen kezdtem gyürködni a lepedőt.
-Mi a baj? Olyan feszült vagy egész nap. - láttam az arcán, hogy aggódik miattam és fáradt is volt.
-Csak.. kérdeznem kell valamit..
-Ki vele.
-A barátnődnek neveztél a szüleid előtt.
-Ez nem kérdés volt. - mosolygott, de hangja komoly maradt.
-Ez azt jelenti..?
-Hogy a barátnőm vagy. Ennyire egyszerű. De ha kifogásod van ellene..
-Nem! - vágtam a szavába. - Egyáltalán nincs. - A levegő, melyet kifújt hangosan törte meg a szobában lévő csendet. Egyértelműen félt, hogy nemet mondok. Kezemmel végigsimítottam arcán, mire gyorsabban kezdte venni a levegőt. Keze közé fogta arcomat és lágyan megcsókolt. Most nem volt, ami megzavarjon, így csak csókolt és csókolt a végtelenségig. Percek múlva váltunk csak el egymástól, levegőhiányában. Homlokát enyémnek döntötte.
-Ha a testvéreim nem lennének a másik szobába, most nagyon sok mindent csinálnék veled. - suttogta. Kuncogni kezdtem, majd ledöntöttem az ágyra.
-Tudod.. - kezdtem bele miközben csípőjére ültem. - én is elég sok mindent tudnék kezdeni veled. - Kaján vigyorral reagált a mondandómra. Nyakára egy hosszú csókot nyomtam, mire zihálni kezdett. Felhúzott szemöldökkel néztem fel rá és láttam, hogy csukva a szeme.
-Azt hiszem, ezt a tudást még az előnyömre fordítom.
-Nem ér kihasználni mások gyenge pontját. - mondta tettettet sértődöttséggel. - A bátyád nem tanította meg, hogyan viselkedj a férfiakkal?
-Már ne is haragudj, de én itt csak egy nagy bébit látok, aki bébirépákkal játszik. - Tekintetem a plüss répára tévedt, s az alattam fekvő fiú ezt kihasználva, fordított a helyzetünkön. Kajánul vigyorogtam rá, tarkóját erősen szorítottam és magamhoz húztam, nyelvemmel végigsimítottam a nyakát. Egy percre elállt a lélegzete.
-Mocskosan játszol, Payne.
-Szokj hozzá, Tomlinson. - Vigyorogva az ajkamba haraptam. Egy csókot nyomott homlokomra, majd mellém feküdt, lábát combomon pihentette. - Biztos ezt akarod? - kérdeztem tőle, miközben szemem le sem vettem a plafonról.
-Mire gondolsz?
-Ránk.
-Helena.. - sóhajtott.
-Hagy fejezzem be! Sosem leszek én az a lány, akit megérdemelsz. Nem tudlak úgy szeretni ahogy kéne, nem tudok bízni az emberekben, ezért rengeteg problémát fogok okozni a makacsságommal és a hihetetlenségemmel, a pesszimizmusomról nem is beszélve. Nem tartozom a világodba, nem értem, hogy mennek körülötted a dolgok, nem vagyok hozzászokva a felhajtáshoz és félek, hogy a rajongók mit szólnak hozzám. Nem vagyok egy játékbaba, amit kedvedre be tudsz állítani, hogy mikor milyen legyen. Nem vagyok javítható. Nem vagyok tökéletes, ahogy a múltam sem. Rengeteg mindenen keresztül mentem, így ez lett belőlem. Ráadásul, itt vagyok tizenkilenc évesen és még nem voltam férfival.. nem tudom megadni neked, azt, amit akarsz, akkor, amikor te akarod. Szörnyen hisztis és kibírhatatlan tudok lenni. Nem tudlak bemutatni a szüleimnek. Nem beszélheted ki az "idegesítő anyósodat" a többieknek, mikor nem hallom, nem nézheted együtt apámmal a meccset a tv-ben, sörrel a kezetekben. Nem kérhetsz apámtól engedélyt ezért vagy azért. Semmi normális dolgot nem csinálhatsz mellettem. Nem vagyok átlagos. - Mire befejeztem a kis monológom már ülő helyzetben találtam magam, a szemem égették a könnyek és végig éreztem magamon Louis tekintetét. Nem néztem rá, nem akartam, hogy így lásson. Éreztem, ahogy felül az ágyon, egy darabig emésztgette a hallottakat, majd egy sóhaj után belekezdett.
-Nem feltétlen rossz az, ha nem vagy átlagos. Különleges vagy és titokzatos, és ezt mind imádom benned. Ezért követtelek, ezért vagyunk most itt. Arról pedig nem te tehetsz, hogy.. nincsenek szüleid. A bátyád viszont az egyik legjobb barátom. Az sem érdekel, hogy mennyire vagy hisztis, nem érdekel, ha ki vagy bukva rám. Nem akarlak megváltoztatni, úgy szeretlek, ahogy vagy! Nem véletlenül mutattalak be pont téged a családomnak. Szükségem van rád és ezt annyiszor mondom el, ahányszor szükséged van rá. A rajongók pedig boldogok, ha én is az vagyok. Remélhetőleg.. Minden lépésemmel azon leszek, hogy megmutassam, bízhatsz bennem, és lehet, hogy nem mersz szeretni, de ez nem változtat azon, amit én érzek. Mára már nem tudnám elképzelni az életemet nélküled. És tudok várni, nem fogok erőltetni semmit, amit te nem akarsz. Ne aggódj, csodálatos vagy! - szavai simogatták a szívemet, szememet lecsuktam és erősen próbálkoztam nem elsírni magam. Ujját gyengéden helyezte állam alá, szememet kinyitottam, s kigördült egy könnycsepp, amit azonnal le is törölt hüvelykujjával. - Nem kell tökéletesnek lenned, ahhoz, hogy szeressen valaki. - Ajkaim szétnyíltak, s lecsaptak az előttem levő fiú tökéletes ajkaira, akit ettől a perctől fogva már barátomnak hívhatok. Lágy, érzelmekkel teli csók volt, ami igazolta mindazt, amit előbb elmondtunk egymásnak. Halvány mosoly jelent meg arcunkon mikor elváltunk egymástól.
-Gyorsan letusolok. - nyomott egy csókot homlokomra, majd a fürdő fele vette az irányt. Visszadőltem a párnák közé és tekintetemmel újra a plafont kezdtem fürkészni. Tényleg érzem, hogy szeret, és próbálom elhihetni magammal, hogy tényleg én vagyok a megfelelő lány a számára. Szeretem őt. A gondolatra akaratlanul is ajkamba haraptam és éreztem, ahogy szám felfelé kunkorodik és valami furcsa izgalom lett úrrá rajtam. Majd a kíváncsiság is elfogott, hogy ki hogyan fog reagálni a hírre. Míg a lehetőségeken elmélkedtem Louis visszatért.
-Hihetetlen mennyit vagy képes agyalni. - rázta meg a fejét. - Tettem ki neked törölközőt meg pizsit.
-Köszi. - Azt hittem elég gyorsan tusoltam, de mire visszatértem a szobába Loui már édesdeden aludt. Lassan ültem le az ágyra, nehogy felkeltsem, és hátat fordítva neki eldőltem az ágyon. Ijedtemben majdnem felsikoltottam, mikor egy erős kéz markolta meg a csípőmet, s fordított a másik oldalamra. Egy gyors puszit nyomott az orromra. Homlokomat az övének döntöttem, kezünket pedig összekulcsoltunk, s így adtuk át magunkat az álomvilágunknak.

 Reggel furcsa módon kisgyerek sírásra keltünk fel. Mindketten szinte azonnal kipattantunk az ágyból és siettünk a nappaliba, ahol Johannáék már vártak.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt Mrs. Tomlinson.
-Szia anya. - nyomott egy puszit anyukája arcára Louis. Johanna végigsimított fia fáradt arcán, majd felém fordult.
-Kértelek, hogy szólíts nyugodtan Johannának. - bólintottam, s tekintetem a kezében lévő kislányra tévedt. - Szeretnéd megfogni? - éreztem, hogy arcom elpirul, s egy pillanatnyi gondolkozási idő után bólintottam.
-Ha szabad. - Johanna mosolyogva helyezte a babát a kezembe én pedig le sem tudtam venni róla a tekintetem. Hatalmas kék szemei voltak, és már most gyönyörű szőke hajkoronája volt. Akár a nővéreinek, akik végszóra meg is érkeztek. Mindenki a kezembe lévő kislányt csodálta.
-Hogy hívják? - kérdezte Daisy és Phoebe szinte egyszerre. Ezt az iker dolgot még valóban szoknom kell.. mindig meglepődöm mennyire egyszerre tudnak csinálni szinte mindent.
-Hát én a Hope-ra gondoltam. Ne kérdezzétek miért, egyszerűen csak szerintem, illene rá ez a név. - egy percre ledermedtem a név hallatán, de a tiltakozásomat gyorsan visszanyeltem, hiszen igazán semmi beleszólásom sincs abba, hogy hogyan nevezzék el a saját gyereküket.
-Jól vagy? Nagyon elsápadtál. - beletelt néhány percbe, míg rájöttem, hogy Mark hozzám beszél.
-Ja, igen.. jól vagyok. Csak nekem is ez a középső nevem. - Vontam vállat. Mindenkinek láttam átvillanni az arcán a döbbenetet.
-És zavarna, ha.. ? - kezdte Jay, de közbevágtam.
-Nem, egyáltalán nem zavar. Tényleg illene rá. - mosolyogtam először Johannára, majd vissza a kezemben lévő kislányra, akinek bátyja épp most simított végig az arcán. Hirtelen azon kaptam magam, hogy már nem is Hope-t csodálom, hanem Louist. Annyira jó apa lenne belőle. Négy kistestvér mellett, már biztos megtanulta, hogyan kell bánni a kicsikkel, még azt is megkockáztatnám, hogy jobban ért hozzájuk, mint én. Elképzeltem, ahogy a közös gyerekünk után fut, aki épp a fűben szalad a labda után, mert az apukája úgy döntött, hogy megtanítja focizni, majd a fejemben egymás után ugrottak be a képek. Elképzeltem ahogy együtt zongoráznak és a többiek is köréjük gyűlnek. Az első 1D-s baba. Hű.. miknek jutnak eszembe. Fejemet megráztam, és próbáltam elterelni a figyelmemet a fantáziálgatásomról. Még mindig csillogó szemekkel figyeltem Louist, aki ezt látva felhúzta egyik szemöldökét, én pedig csak megráztam a fejemet.
A családi ebéd közben mindenki arról kérdezősködött, hogy hogyan találkoztunk Louis-val. Nem szeretem, ha én vagyok a középpont, de szívesen válaszoltam a kérdéseikre. Olyan ebéden vehettem részt, amilyenen mindig is szerettem volna, ahol a család körbe üli az asztalt és beszélgetünk. Bár nem az én családom volt, úgy éreztem közéjük tartozom. Mikor elköszöntünk, megígértették velem, hogy meglátogatom őket és, hogy nem hagyom, hogy Louis sok hülyeséget csináljon, na nem mintha ez lehetséges lenne.
-Már most imádom a családod. - mondtam, mikor beszálltunk a kocsiba.
-Ők is imádnak téged.
-Tényleg?
-Igen. - bólintott.- Látom rajtuk. És bocsi, amiért annyira rád szálltak ebéd közbe.. nem szoktak ennyit kérdezősködni. Szerintük is titokzatos vagy. - mosolygott rám.
-Hmm.. sosem meséltél róluk.
-Az én családom sem tökéletes, Hel. - tekintetében némi fájdalmat véltem felfedezni, és ezt igazolta az, ahogy összeráncolta a homlokát. Nem tudom mi váltotta ki ezt belőle, de tudtam, hogy nem most kéne kihúznom belőle az infókat. Kezemet az övére helyeztem és megkezdtük a hosszú utunkat hazafele.