~ 19. He needs me

My Darling!
Köszöntöm az új feliratkozókat és köszönöm a hozzászólásokat! Nem garantálom, hogy ez lett a legjobb, legizgibb rész, amit eddig írtam, de elő akartam rukkolni valamivel, mert ha most nem, talán csak két hét múlva tudtam volna új részt hozni.. Az érettségi már igencsak a nyakamon van, így kevés időm lesz mostanság a blogra, de igyekszem! Nem akarok sokat elárulni, de ne aggódjatok a várva várt pillanat is hamarosan el fog jönni, amikor a két főszereplő valóban egymáséi lesznek! (: Mindennek eljön az ideje! Azért, remélem valamennyire ez a rész is elnyeri a tetszéseteket.
Jó olvasást! :*

,,Nincs annál jobb érzés, amikor tudod, hogy valaki szeret. Nem kell, hogy kimondja, mert érzed. És ha a szemedbe néz, látod. Ha kimondja, az már csak hab a tortán!"

Kevin már két hónapja boldogítja a mindennapjaimat, a tánc Danivel remekül megy, lassan meg is lesz az első közös fellépésünk, de még így sem mondhatnám, hogy minden tökéletes. Mindenkinek az életében vannak kisebb-nagyobb problémák, ahogy az enyémbe is. Kevin két hónapos fordulónk alkalmából elvitt vacsorázni és igen kellemes volt a hangulat, de valahogy nem volt az igazi. Még mindig nem úgy szerettem, ahogy kellett volna. Remek társ volt, de úgy éreztem nem ő az igazi.. Louis arca minden nap megjelent előttem. Volt, hogy mosolyogva, csillogó szemekkel, hol fájdalmas tekintettel, hol pedig villámokat szóró szemekkel nézett vissza rám. A gondolataimat igyekeztem minden erőmmel elterelni róla, hiszen én döntöttem úgy, ahogy és nem véletlenül. Mióta elköltöztem nem is találkoztam vele, viszont Liam többször is átjött már és kezdtem hülyének érezni magam, amiért ott hagytam neki a címem.. volt egy olyan érzésem, hogy ellenőrizgetni jön át. Mindenkivel tartottam a kapcsolatot valamilyen módon, kivéve Louis-val. Teljesen megértettem, hogy haragszik, de nem titok, hiányzott, minden egyes nap. Hiányzott kéken izzó szeme, füléig érő, kisfiús mosolya vagy épp borostás, férfias arca. Számat egy újabb sóhaj hagyta el.
-Már megint nagyon elmerültél a gondolataidba. - ráncolta szemöldökét Kevin. Mostanában többször is szóvá tette, hogy nem figyelek rá eléggé. Nem tehettem róla.. vagyis, igazából talán mégis, de egy kisebb részem szerette volna Louira kenni az egészet.. hogy mindenről ő tehet, hogy miatta nem vagyok képes eléggé szeretni Kevint. De ez nem volt teljes mértékben igaz.
-Ne haragudj. Csak izgulok a jövőheti fellépés miatt. - hazudtam.
-Felesleges, mindenki tudja, hogy csodás leszel. - egy puszit nyomott halántékomra, én pedig egy halvány mosolyt erőltettem arcomra.  Épp újra szóra nyitotta a száját, de a csengő megmentett egy újabb kínos beszélgetéstől, miszerint vissza kéne költöznöm a fiúkhoz, hogy ne legyek folyton egyedül, hogy ne legyek ennyire magányos. Az is szóba jött már, hogy költözzem hozzá, de mindig azzal érveltem, hogy Liam nem örülne neki és, hogy Kevin sem örülne neki, ha folyton a házába zaklatnák. Szerencsére ésszerűnek találta a magyarázatom és muszáj volt egyetértenie. Felpattantam a kanapéról és kinyitottam az ajtót a türelmetlen látogatóimnak. Mosolyogva lépett be a négy, mindig életvidám srác, én pedig kicsivel tovább hagytam tárva az ajtót, mint kellett volna, mivel az ötödik bandatag most sem jött el. A négy fiú ledobta magát a kanapéra, így Kevinnek fel kellett állnia, mielőtt még összenyomták volna. Durcásan lépkedett felém, majd egy csókot nyomott ajkaimra.
-Majd találkozunk. - bólintottam és bezártam utána az ajtót. Visszasétáltam a nappaliba és helyet foglaltam a többiek mellett.
-Na, most, hogy Mr. Szépfiú lelépett, akár ünnepelhetnénk is. - vigyorgott Harry. Lábait Zayn ölébe helyezte, zenecsatornára kapcsolt és kivett egy szelet pizzát a Niall ölében telepedő dobozból. A többiek is követték utóbbi cselekedetét. Niall felém nyújtotta a dobozt, de mikor visszautasítottam bosszúsan nézett rám.
-Tudod, hogy utálom, mikor ezt csinálod.
-Bocs Niall.. nincs valami nagy étvágyam mostanában.
-Úgy nézel ki, mint egy csontváz.
-Legalább három kilót híztam, mióta Niall Horan gyorskajás étrendjét kell követnem. - forgattam a szemeim.
-Mióta elköltöztél elvonási tünetei vannak szegénynek. - rázta meg a fejét szórakozottan Liam. - Nincs kit győzködnie, hogy egyen.
-Mi már megtanultuk, ha az ír manó azt mondja, hogy enni kell, akkor enni kell! - villogtatta meg gödröcskéit göndörke. - Te kihívás vagy a számára. 
-Ezt bóknak veszem! - mondtam büszkén, majd a pizza felé nyúltam. - Mit is ünneplünk?
-Holnap fellépünk a Brit Awards-on az új számunkkal! - lelkendezett Zayn. - És jelöltek is bennünket.
-Hű, ez tényleg oltári! Mikor lesz a nagy nap?
-Holnapután. - felelt bátyám, mire bólintottam. Egy újabb koncert, amin nem lehetek ott..
-Hát.. sok sikert! - mondtam kicsit lelombozódva. Tudtam, hogy bátyám tudja hangulatváltozásomnak okát, de nem felelt semmit. Úgy döntöttem nem erőltetem a témát, ha azt akarná, hogy ott legyek már szólt volna.. felesleges bármit is mondanom, úgy is az lesz, amit ő akar. Azt hiszem, tudom kitől örököltem ezt a tulajdonságom. A srácokkal tovább tömtük magunkba a pizzát, filmet néztünk, és persze rengeteget nevettünk. Imádtam bennük, hogy minden bajomat elfeledtették velem és szinte fel se tűnt, hogy Louis nincs itt. Niall végig kergette a házban Harryt, mert göndörke úgy gondolta, hogy mivel ő nagyobbra nőtt, mint drága ír barátunk neki kell megennie az utolsó szelet pizzát, amit persze a szőkeség nem nézett jó szemmel. Egy könnycsepp is kigördült, annyira nevettem, de közben imádkoztam, hogy ne törjenek össze semmit. Miután kirohangálták magukat a házban, lihegve visszahuppantak a helyükre.
-Mondtam, hogy gyorsabb vagyok. - büszkélkedett Hazza.
-Én meg mondtam, hogy ne edd meg az utolsó szelet pizzám! Most megint el kell mennem kajáért. - lihegett Niall. Újra nevetni kezdtünk, majd miután a két kilométer hiányos kipihente magát mindenki fellépet twittere, hogy üzenjen a rajongóiknak, mivel elindultak a próbára. Mindenkitől elköszöntem három puszival, majd becsuktam mögöttük az ajtót. Felmentem az emeletre, vettem egy gyors fürdőt, majd behuppantam az ágyamba. Örültem, hogy itt voltak a srácok és sikerült annyira lefárasztaniuk, hogy ahogy vízszintesbe helyezkedtem átadtam magam az álomvilágnak.

Reggel a telefonom csörgésére keltem. A digitális órára néztem, és láttam, hogy még csak hat óra van, szóval nem az ébresztőm szólalt meg. Álmosan néztem rá telefonom kijelzőjére, ahol legjobb barátom neve villogott.
-Mit akarsz, Zayn? - szóltam bele kicsit mérgesen.
-Jó reggelt, Napfény! Segítened kell! - felültem az ágyban, megdörzsöltem a szememet és próbáltam arra koncentrálni, amit mond.
-Most?! Mi történt?
-Kérlek! Ide tudnál jönni?
-Hogy is állhatnák ellen a csodálatos Zayn Maliknak?!
-Te vagy a legjobb! Ígérem meghálálom!
-Remélem is, mivel téged választottalak az ágyam helyett! - kuncogott, majd bontotta a vonalat. Mobilomat a takaróba ejtettem és adtam még magamnak egy kis időt, így visszadőltem a párnáim közé. Tíz perc múlva keltem ki, felöltöztem, fogat mostam és hajamat lazán hagytam leomlani a vállamra. Magamra kaptam a cipőmet, összepakoltam a próbára szükséges dolgaimat, mivel a híres One Direction házból egyből táncra fogok menni. Mivel Zayn hangja nem tűnt nagyon kétségbeesettnek nem éreztem úgy, hogy nagyon sietnem kellene. Mikor kiléptem a házból, tavaszi, esős illat csapta meg az orromat, a reggeli hideg szellőtől pedig kicsit libabőrös lett a karom. Gyorsabbra vettem a tempót és húsz perc alatt meg is érkeztem a kívánt helyszínre. Amikor beléptem láttam, hogy már mindenki fent van és nagyon készülődnek. Legjobb barátom félmeztelenül futott felém én pedig egy percre elcsodálkoztam tetovált felsőtestén.
-Na végre! - megragadta a karom és egyenesen a szobájába húzott. Értetlenül meredtem rá, majd felmutatott két inget. - Melyik legyen? - kikerekedett szemekkel néztem rá.
-Ez most komoly? Ezért hívtál ide hajnalok hajnalán?
-Hát.. - kezdte zavartan. - Liam amúgy is áthívott volna, szóval megelőztem és úgy gondoltam segíthetnél. Mivel te lány vagy...
-Hű, micsoda megállapítás!
-Jaj, ne legyél már ilyen!
-Nem szeretem ha felkeltenek.
-Pont, mint Liam.. miért nem lepődöm meg?! - forgatta a szemeit. - Szóval?! - emelte fel újra a két ruhadarabot, én pedig fújtatva ráböktem a kék kockás ingre.
-Köszi! - nyomott egy puszit az arcomra, majd lementem a konyhába, ahol előbb testvérem is tartózkodott. Mikor beléptem az említett helyiségbe láttam, hogy nincs egyedül. Nyeltem egyet, majd közelebb mentem és leültem az egyik szabad székre. A szívem hevesebben kezdett verni, mikor belenéztem az előttem ülő fiú, világos kék, még álmos szemeibe. Annyira ellenállhatatlanul nézett ki fáradtan is. Belekortyolt a teájába, majd lassan rám emelte tekintetét, amitől elállt a lélegzetem. Miért reagálok mindig így rá?! Belső énem ostorozta magát és próbáltam kézben tartani a dolgokat.. elég furán nézne ki, ha most azonnal rávetném magam. Tekintetem Liam felé vezettem, aki egy csésze teát tett le elém a pultra.
-Kerestél?! - kérdeztem, majd belekortyoltam az italomba.
-Igen. Szeretném, ha holnap estére szabaddá tennéd magad. - mosolygott sejtelmesen.
-Miért? Holnapra programotok van, nem?
-De igen. Ahogy neked is. - mosolya szélesebb lett.
-Nem értelek. - ráncoltam a szemöldököm.
-Helena Payne, most lettél meghívva a holnapi fellépésünkre! - vigyorgott szemét forgatva Zayn. A szám is tátva maradt.
-Ez most komoly? - Liam mosolyogva bólintott, én pedig felpattantam és szorosan megöleltem.
-Köszi, köszi, köszi! - úgy viselkedtem, mint egy öt éves, de nem érdekelt. Boldog pillanat volt.
-Louisnak köszönd. - A név hallatán az arcom pírba borult. Louis felé fordultam. Lassan lépkedtem felé, majd közvetlen előtte álltam meg és vártam, hogy rám nézzen.
-Fogalmam sincs, hogy csináltad, de sikerült, úgy hogy köszönöm! - bólintott, de nem felelt. Jobban haragszik, mint gondoltam. Megfordultam és ekkor láttam, hogy már nincs senki a konyhában rajtunk kívül, ami elég csábító gondolat volt. Most anélkül leteperhetném, hogy észrevennének minket. Jézusom, Helena térj észhez! Barátod van! Louis elkapta a csuklómat, majd maga felé fordított. Percekig csak egymás szemébe néztünk, majd végre megszólalt.
-Ha Zayn hív rögtön ugrassz? - Remek.. már megint a féltékenykedésnél tartunk.
-Szüksége volt rám. A barátom, szóval jöttem. - mondtam nemes egyszerűséggel.
-És én mi vagyok? Nekem is szükségem van rád! - tekintete tele volt csalódottsággal, szomorúsággal és elérte, hogy rettenetesen érezzem magam. Szörnyetegnek éreztem magam, amiért ezt teszem vele.. egyáltalán nem érdemli meg. De engem sem, és ez az érzésem elnyomta az önmarcangolásom. Kezem arca felé közelített, nagyon szerettem volna megérinteni, de félúton sikerült megállítanom a kezem, de Louis gyorsabb volt. Finomabban fogta meg a csuklómat, mint az előbb és arcához emelte. Borzalmas volt látni mennyire vágyik a szeretetre, arra, hogy én szeressem. Gondolkodás nélkül húztam magamhoz, átölelte derekamat, míg én arcát simogattam. Annyira sebezhetőnek tűnt. Valóban szüksége volt rám.
-Te is a barátom vagy. Az egyik legjobb! - súgtam a fülébe.
-Barátod?! Tudod, a barátok nem szoktak csókolózni.
-Louis.. ne kezdjük újra, kérlek! - kibújt ölelésemből, én pedig egy csókot nyomtam feje búbjára és az ajtó fele vettem az irányt.
-Holnap? - kérdezte lágyan.
-Holnap! - mondtam és kiléptem az ajtón.

A tánc most rosszabbul ment, mint bármikor máskor és ez Danielle-nak is feltűnt.
-Mi a baj? - kérdezte aggódva.
-Semmi, csak nem vagyok formába. Bocsi, ígérem összeszedem magam!
-Louis..? - kérdezte egy sóhajtás kíséretében. Először csak meredtem rá, hogy mégis honnan tudja, de nem kellett sokáig gondolkoznom ahhoz, hogy tudtam, drága bátyám mindenről beszámol csodás barátnőjének. Bólintottam, majd újra a tükör felé fordultam. Dani nyugtatóan megsimogatta a hátamat, majd újra nekikezdtünk a gyakorlatnak és próbáltam a legjobb formámat előhozni. Danielle nem kíváncsiskodott többet, és annak ellenére, hogy minden gondolatom, megint Louis körül forgott, azt hiszem sikerült jobban teljesítenem, mint az állapotomból remélhetőbb volt. Átöltöztem és hazafele vettem az irányt. A ház előtt Kevin várt rám.
-Szia! - nyomott egy csókot arcomra.
-Szia. - köszöntem vissza, majd kinyitottam az ajtót. Ledobtam a cuccom és fáradtan estem le a kanapéra. Kev a combjára helyezte a fejemet és a hajamat kezdte simogatni.
-Mit szólnál, ha holnap elvinnélek valahova? - szeme izgatottan csillogott. Lehunytam a szememet.
-Ne haragudj, de a holnap nem jó. A srácokkal leszek.
-Mind az öttel? - kérdezte némi undorral a hangjában.
-Igen. - válaszoltam határozottan. - Életemben először láthatom őket élőben színpadon! Semmiért sem hagynám ki.
-Nem bízom a ízlésficamos srácban. - összeszűkült szemekkel néztem rá.
-Louis nem ízlésficamos! - hirtelen haragomat látván Kevinnek kikerekedtek a szemei.
-Ne menj el! Gyere velem valahova!
-Nem! - míg az ő hangja kérlelő volt, enyém egyre idegesebb és ellenségesebb.
-Ahogy akarod.. akkor válassz! Vagy ők vagy én!
-Mi? - azt hittem rosszul hallok.
-Komolyan mondom, Helena! - erősen ragadta meg a tarkómat és magához húzott. - Válassz!
-Engedj el! - szűrtem fogaim közt.
-Ne szórakozz velem!
-Nem állíthatsz választás elé! Pontosan tudod kit fogok választani! Tudod, mindenhez ketten kellenek és ebből a játszmából most vesztesen kerültél ki! - szinte az arcába ordítottam a szavakat, mire keze lekerült a tarkómról és tenyere egyenesen az arcom felé közelített. Lehunytam a szememet és vártam az ütést, ami nem jött. Lassan tekintetem Kevinre emeltem, aki dermedten és ugyanúgy meglepődve, mint én, a kezét nézte. Mikor meglátta ijedt arcomat, kezét térdemre helyezte és nyugtatóan kezdte dörzsölni. Felálltam és egyszer sem néztem rá.
-Kifelé! - mutattam az ajtó fele. A földet néztem és másodpercek múlva éreztem Kevin ujjait az állam alatt. Erősen próbálta elérni, hogy a szemébe nézzek, de nem jött össze neki.
-Ne haragudj, cica! Én..
-Menj el most! - lassan mondtam ki a szavakat, hogy biztosan eljussanak a tudatáig. Megadta magát, s mikor becsukta maga mögött az ajtót összerogytam a kanapén és a könnyeim folyni kezdtek. Úgy éreztem muszáj beszélnem valakivel, nem akartam egyedül maradni, de nem akartam, hogy Liam vagy Louis ilyen állapotba lásson, ha pedig Zaynt hívtam volna, Louis újabb féltékenységi rohamot kapott volna. Így úgy éreztem csak egy embert hívhatok.
-Harry.. - szipogtam a telefonba. Kihallotta hangomból a kétségbeesést és nem kellett többet mondamon.
-Már is ott vagyok! - hallottam, ahogy előveszi a kocsikulcsokat, majd a vonal megszakadt. A kanapé végében kuporogtam, mikor kicsapódott az ajtó.
-Hel?! - már besötétedett, a házban sem égtem a lámpák, így Harry nem láthatta merre vagyok.
-Itt vagyok. - mondtam halkan. Belépett a nappaliba, felkapcsolta a villanyt és szorosan átölelt.
-Mit tett veled az az idióta? Ugye nem bántott?
-Nem. - Hazza letörölte könnyeimet és a szememet nézte, hogy igazat mondok-e. - Ugye te sem szóltál senkinek? 
-Ami azt illeti.. tudod, hogy ő a legjobb barátom és.. - mielőtt befejezhette a mondatot újra kicsapódott az ajtó.
-Harry, mond, hogy nem..
-Helena! - Louis másodpercek alatt mellettem volt és a karjaiba kapott. Szívesen leszidtam volna Harryt, de újra biztonságban éreztem magam. Hosszasan szippantottam be Louis édes illatát. Kivitt a házból és nem ellenkeztem, örültem, hogy a karjában tart. Finoman helyezett be a kocsijába és le sem vettem róla a szemem, míg ő vezetett és a gondolataiba merült. Harryvel az oldalunkon léptünk be a házba. Louis kézen ragadott én pedig elmormoltam egy "köszönöm"-öt Harrynek. Loui bevezetett a szobájába, kezembe nyomta egyik alsóneműjét egy fehér pólóval, majd magának is keresett valamit és átöltöztünk. Szó nélkül bebújt az ágyba, s mikor bebújtam mellé a mellére vont. Szorosan, még is hihetetlen finoman ölelt át, ujjaival derekamat cirógatta. Lehunytam a szememet és kiélveztem minden pillanatot. Mikor újra a karjában tartott, tudtam, hogy rosszul döntöttem, mikor nem őt választottam és készen álltam megmondani neki, hogy mit érzek iránta, de annyira kimerített az elmúlt pár óra, hogy nem jött ki hang a torkomon. Annyira csodás volt a pillanat, hogy bármiféle hang csak megzavarta volna. Louis egyenletes lélegzetvételére figyeltem, karomat és lábamat is köré fontam. Amennyire csak tudtam közel akartam magamhoz tudni. Belecsókolt a hajamba, majd olyan halkan szólalt meg, hogy nem tudtam eldönteni, akarja-e, hogy halljam, amit mond.
-Szeretlek, Hel! Igazán szükségem van rád! - Hittem neki. Ugyanannyira szüksége volt neki rám, mint nekem rá. Csak nem mertem bevallani magamnak. Hamarosan viszont ő is megfogja tudni. - Én is szeretlek. - gondoltam magamban.

~ 18. Just friend

,,A barátság táptalaj, ahol a szerelem életre kelhet. Ha szerelmet akarsz vinni egy kapcsolatba, akkor először barátságot kell vinni bele."

~ Helena szemszöge ~

 

Miért történik mindig ez? Akárhányszor boldognak érzem magam, villámcsapásként érnek a rossz hírek. Mindig van valami vagy valaki, aki el tudja rontani az örömteli pillanatokat. Utálom ezt.. Csak egyszer lenne minden tökéletes, csak egyszer lenne minden úgy, ahogy én szeretném! Egy kis harmóniát szeretnék az életembe.. csak egyszer! Talán túl sokat kérek?!  Fortyogva csaptam be magam mögött az ajtót, mit sem törődve a szobában lévő emberek aggódó tekintetével. Egyetlen hely van ahova mehetek, ahol mindig megnyugszom, az a hely, ahol szüleimmel és Sam bácsival beszélhetek. Mérgemben olyan gyorsan szedtem a lábaim, hogy az utat sikerült tíz perc alatt megtennem. Végigsimítottam itt fekvő családtagjaimnak a sírján, szememben könnyek gyűltek, majd térdelőhelyzetbe tornáztam magam. Ujjaimmal játszadoztam, miközben próbáltam összeszedni a gondolataim, s végiggondoltam az elmúlt fél óra eseményeit. Majd hirtelen azt vettem észre, hogy a szavak csak úgy ömlenek belőlem.
-Boldog voltam! Két év után most éreztem először, hogy újra boldog vagyok és nem csak színlelésből mosolygok! Miért romlik el minden ennyire hamar? Bárcsak itt lennétek.. mindig tudtatok adni valami magyarázatot a dolgokra, és megnyugodtam, még akkor is, ha tudtam, hogy nincs semmi értelme annak, amint mondtok. Mert csak azt akartátok, hogy boldog legyek. Liam miért nem ezt akarja? Ez a "mindentől meg kell óvnom a kis védtelen húgomat" dolog kezd az agyára menni. Bárcsak itt lennétek, hogy észhez térítsétek, ha már rám nem hallgat.. Louis is az ő pártját fogja, pedig azt hittem, azt szeretné, hogy mellette legyek, hiszen minden szava és cselekedete ezt mutatja. Vagy ennyire félreértelmezem a jeleket?! Könyörgöm, valami jelet küldjetek! Fogalmam sincs mit kéne tennem. Lehet én rontom el a dolgokat azzal, hogy folyton visszautasítom Louist.. lehet, ha egy párt alkotnánk velük mehetnék. De nem lehet.. nem vagyok elég jó hozzá, én nem tudnám úgy szeretné, ahogy ő azt megérdemelné. Nem tudok neki eleget nyújtani.. nem illek a világába. Nem rám van szüksége, bármennyire is próbálja magával ezt elhihetni. Nem én vagyok a megfelelő lány. Nem lehetek az hiszen.. hiszen nem vagyok szupersztár, mint ő, egyáltalán nincs jó hangom és rengetek problémám van, a múltam sem tökéletes és nem akarom a bajaimat az ő nyakába varrni. Fogalmam sincs mit tegyek.. - amennyire a torkomban lévő gombóc engedte, a szavakat szinte üvöltöttem a könnycseppek lassacskán rászáradtak az arcomra, a nadrágom pedig már teljesen átázott és a kezem is átfagyott, miközben a havat markolásztam. Fogalmam sem volt róla mennyi ideje ülhettem a fehér, ropogós hóban, de nem is érdekelt. És nem tudtam róla, hogy képes vagyok ennyit sírni. Mióta itt vagyok a víz  megállíthatatlanul csorog le az arcomon, egyenes a hóba. Csöndben ültem, míg nem sok kis fehér, tollpihéhez hasonlító dolog kezdett el lebegni a tekintetem előtt. Jelet akartál?! Tessék itt van..havazik. Ideje hazaindulni. - szitkozódtam magamba. Újra végigsimítottam az előttem lévő három síron.
-Köszönöm, hogy mindig meghallgattok. Még ha nem is válaszoltok, tudom, hogy számíthatok rátok. - felálltam, letöröltem nadrágomat, majd kelletlenül elindultam. Most nem siettem annyira, mint mikor a temetőbe indultam. Lassan, megfontoltan szedtem lábaim és annyira el voltam még mindig foglalva a gondolataimmal, hogy páran meg is dudáltak, mikor nem vettem észre, hogy piros a lámpa. A helyzet az, hogy egyáltalán nem félemlített meg a halál gondolata sem ebben az állapotban. Mikor beléptem az előszobába bőröndök vettek körül. Sóhajtva felakasztottam a kabátomat és a nappaliba léptem.
-Helena! - ugrott fel Liam a kanapéról, majd szorosan magához vont. - Jesszusom, te teljesen átfagytál! - hangja és tekintete is aggodalmat tükrözött, megjegyzését pedig egy vállrángatással elintéztem. 
-Csináljak neked egy teát? - kérdezte Louis, mire kisebb gondolkozás után bólintottam.
-Addig vegyél egy forró fürdőt. - Liam hangja aggodalmasból parancsolóvá kezdett váltani. Homlokomat ráncolva indultam fel az emeletre, szekrényemből előkotortam egy szürke melegítőt, amit magammal vittem a fürdőszobába. Megengedtem a vizet és úgy döntöttem finom habfürdőt veszek, ami igencsak jól esett átfagyott testemnek.  A testem minden egyes szeglete bizseregni kezdett, mikor a forró vízhez értem. Kényelmesen elhelyezkedtem, fejemet a kád egyik végének támasztottam, lecsuktam a szememet és próbáltam élvezni a habokat, de a gondolataim sajnos nem mentek el szabadságra. Végig azon járt az eszem, hogy Louis teát csinál nekem.. Nem a teája kell neked, ha nem ő maga! - ordibált velem a belső énem. Én is tudom te hülye! - ordítottam vissza neki. Azt hiszem kezdek begolyózni.. magammal beszélgetek. Fejemet megráztam, de mikor újra lecsuktam szemeimet Louis mosolygó arca nézett vissza rám. 
-Szállj ki a fejemből! - üvöltöttem és azonnal kiszálltam a vízből, ami már kezdett kihűlni.
-Hel?! Minden rendben? - Liam hangja bizonytalan volt. Most már ő is azt fogja hinni, hogy elment az eszem.
-Igen. Egy perc és megyek. - szóltam vissza, majd hajamat megszárítottam, lófarokba kötöttem és belebújtam a száraz ruhámba. Lassan ballagtam le a lépcsőn, mély levegőt vettem és beléptem a nappaliba ahol a többiek tartózkodtak. Közönségesen akartam viselkedni, mintha meg se hatna, hogy két hónapig nem látom azokat az embereket, akik a világot jelentik nekem. Próbáltam elnyomni magamban az érzést, hogy nem lehetek ott velük mindig, amikor szeretnék. Louis a kezembe nyomott egy csésze gőzölgő teát. Lassan belekortyoltam. Finom, gyümölcsös íze volt és felmelegített belülről.
-Sajnálom. - Liam hangja csöndes volt. Vállat vontam.
-Nem érdekes.. azt hiszem itt az ideje, hogy megszokjam, nem történhet mindig az, amit én szeretnék. - A teámról felsandítottam bátyám arcára. Homloka ráncokba szaladt és elgondolkodva meredt maga elé, majd bólintott.
-Megígérem, hogy te is eljöhetsz majd a koncertjeinkre. De nem most. Még nem készültem fel rá, hogy az újságban lássalak és ki tudja, melyikünkkel hoznának össze. - Beleköhögtem a poharamba. Mi van ha pont a saját testvéremmel hoznak össze?! Mi van ha.. pont Louis-val?! Szempilláim alól kukucskáltam fel az említett személyre. Kék szeme engem fürkészett, de az arcáról semmi érzelmet nem tudtam leolvasni. Bár hogy is lesz, muszáj, hogy Liam be tartsa az ígéretét! Biztos akarok lenni benne, hogy nem szégyell..
-Mikor? - kérdeztem halkan.
-Majd egyszer. - nyomott egy csókot hajamba, majd felállt mellőlem. Mind az öten a bőröndök felé vették az irányt. Louis kullogott leghátul és mielőtt kilépett volna az ajtón, kérdő tekintettel nézett vissza rám és az ajtó felé bökött. Lesütöttem a szememet és a fejemet ráztam. Ha kikísérem őket a repülőtérre nem bírtam volna ki, hogy ne sírjam el magam. Már régen rájöttem, hogy az ember mellett örökre csak a saját árnyéka fog maradni és tudom, hogy a srácok nem örökre mennek el, de hiányozni fognak mind az öten..nagyon. Mellettük úgy érzem élek. 

* 2 hónap múlva *

Ha Louis érzései és szavai mindvégig igazak voltak, akkor azt hiszem jól cselekedtem. Tudtam, hogy sosem lehetünk együtt, hogy sosem lehetünk egymáséi épp ezért tettem amit tettem. Nem akartam szomorúnak látni és nem akartam hamis reményeket hagyni benne, ezért elköltözöm és összejöttem azzal a sráccal, aki csak feleannyira mutatta ki az érzéseit, mint ő. Azt hiszem tényleg tetszem neki és úgy érzem nem kell megváltoznom ahhoz, hogy eleget tudjak nyújtani neki. Ha ez kell ahhoz, hogy Louis többé ne törődjön velem, hogy eltudjon felejteni megteszem. Lemondok a saját boldogságomról, hogy ő boldog lehessen.
-Szia! - elmélkedésemből Kevin hangja zökkentett ki. Egy csókot nyomott ajkaimra, majd összekulcsolta ujjainkat. Az egyetlen baj Kevinnel, hogy többet lóg az ember nyakán, mint Louis.. egyszerűen levakarhatatlan. A ragaszkodása volt az egyetlen ok, amiért most is megvártam a próbaterem előtt, mert minden áron velem akart jönni a srácok házába, hogy elhozzuk az ott maradt cuccaimat. Erősen reménykedtem benne, hogy a fiúk még nem lesznek otthon. Egyébként helyes, izmos és nagyon kedves srác. Szőke, égnek álló haja és fűzöld szeme ellenállhatatlanná tette arcát és mindig csodáltam kecses mozgását. Emlékszem mikor először láttam táncolni és a szám is tátva maradt. Az emlék megmosolyogtatott.
-Mi olyan mulatságos? - kérdezte kedvesen.
-Semmi. Csak eszembe jutott a nap, mikor először láttalak.
-Azt hittem szellemet láttál. - mosolygott én pedig elpirultam. Biztos vicces látványt nyújtottam, mikor az állam a padlót súrolta, szemem pedig kikerekedett. Csak bámultam, mint aki még sosem látott embert. További emlékeket idéztünk fel. Hihetetlen, hogy mennyi mindenen átmentünk másfél hónap alatt. Szerettem. Tényleg szerettem, csak nem úgy, ahogy kellett volna.. Mosolyogva helyeztem a kulcsot a zárba, de meglepetésemre az ajtó nem volt kulcsra zárva. Beljebb léptünk és a nappaliból öt fáradt, egyben csodálkozó szempár meredt ránk. 
-Öhm.. sziasztok. - megszorítottam Kevin kezét és beljebb merészkedtünk. 
-Sziasztok. - köszöntek vissza kórusba. 
-Ő a barátom Kevin. - ahogy kimondtam ezt az egyszerű mondatot az arcom pírba borult és a gyomrom kavarogni kezdett az izgalomtól és félve vártam a reakciókat. Egy darabig ledermedve ültek, majd összenéztek és nevetésben törtek ki. Összeráncolt szemöldökkel néztem őket, mivel egyáltalán nem értettem ezt a kitörést. Miután kiröhögték magukat az arcukra visszatért a komorság, majd szép lassan egyesével felálltak és felénk vették az irányt. Mind az öten szúrós tekintettel vizsgálták végig Kevint, tetőtől talpig. Újdonsült barátom állta a tekintetüket és türelmesen kezet fogott mindenkivel és bemutatkozott. Kicsit meglepődtem, amiért ennyire nyugodt tudott maradni. A rövid bemutatkozás után magammal rángattam az emeletre és összeszedtük a cuccaimat. Mikor végeztünk felálltam és megláttam ajtónak támaszkodó bátyámat, aki le sem vette tekintetét rólam. Kevinre meredt, aki értette az üzenetet, így elhagyta a szobámat. Liam közvetlen előttem állt meg.
-Miért csinálod ezt? - éreztem, hogy nehezére esik visszafognia magát. Legszívesebben ordított volna velem.
-Mert így látom helyesnek. De ne aggódj az egésznek semmi köze hozzád. 
-Szerinted Louis ez értékelni fogja?
-Senki nem mondta, hogy miatta csinálom. - magamat is próbáltam erről meggyőzni, de hangom elcsuklott.
-Nem is kellett. Ismerlek már.. és ahogy ránézel az mindent elmond. Izomagyra nem így nézel.. - Remek, már becenevet is találtak neki. 
-Kevinnek hívják. - szája megremegett, próbált elfojtani egy újabb kuncogást, mire csak a szememet forgattam.
-Tudom mennyire makacs vagy, úgy hogy meg se próbállak lebeszélni erről az egészről.. de az új címedet hagyd ott az asztalon. - Hihetetlen egy bátyám van! Fejemet megrázva mosolyogtam rá, majd átölelt és a fülembe suttogott. - Hagyd, hogy a szíved hozza meg a döntéseidet. Ő nem zavarodik össze annyira, mint a fejed! - szavait emésztve bólintottam. Levittem az bőröndömet és láttam, hogy Louis és Harry könyörtelenül kifaggatják Kevint, Zayn és Niall pedig ott kuncogott a fotelnak támaszkodva. Megragadtam legjobb barátom karját és kihúztam a kertbe. Éreztem a hátamba fúródó tekinteteket, de nem törődtem velük.
-Miért izzasztjátok meg ennyire szegényt?
-Szerinted miért? - húzta fel szemöldökét Zayn.
-Fogalmam sincs. - fújtattam.
-Meddig fogsz még Louis-val szórakozni? Teljesen oda van érted erre te beállítasz ezzel a...
-Kevin! Kevinnek hívják!
-Tudom. - kuncogott. Mi baja van mindenkinek ezzel a névvel?! Az agyam kezdett felforrni. - Nézd.. tényleg nem értem mire jó ez a játék, de most Loui oldalán kéne boldogan lépkednek. Ne húzd tovább az agyát, csajszi!
-Nem húzom Zayn! - megadóan sóhajtottam. - Épp ezért megyek el.. Nem sóvároghat folyton olyan után, akit nem kaphat meg. Csak az energiáját pazarolja vele. - bármennyire is fájtak a saját szavaim, minden egyes szót komolyan gondoltam. Könnyeimet próbáltam visszatartani. Zayn-nel annyira könnyen és őszintén lehetett beszélgetni. Reakciómat látva magához ölelt.
-Ne aggódj gyakran meglátogatunk. - kivillantotta rám tökéletes fogsorát, ami engem is mosolyra késztetett. Együtt mentünk vissza a nappaliba, ahol már kevésbé volt feszült a hangulat, gondolom Liamnek köszönhetően.
-Mehetünk. - nyomtam egy csókot Kev arcára, majd megfogta a kezemet, biccentett a többieknek és az ajtó fele húzott. Viszont mielőtt kiérhettem volna a tavaszi, illatos levegőre, valaki megragadta a karomat és visszahúzott.
-Mi van? Most már levegőnek fogsz nézni? Mindenkivel beszélsz rajtam kívül? - hangjából sütött a düh, szemei villámokat szórtak.
-Engedj el, Louis!
-Nem! Amíg meg nem magyarázod ezt az egészet! 
-Nincs mit megmagyaráznom. Nem kell semmivel sem elszámolnom neked! - hangom egyre erősebben szólt.
-Igazán?! Helena Payne te egy lehetetlen nőszemély vagy! Fogalmam sincs, mivel vagy képes magadhoz vonzani, mikor ennyire makacs és csökönyös vagy. Teljesen megőrülök tőled! Diliházba fogok kerülni miattad!
-Sajnálom. Próbálj meg leakaszkodni rólam!
-Ezért csinálod? Ha azt hiszed ezzel elfelejtelek, tévedsz. És ami szilveszterkor történt.. mindketten tudjuk, hogy az nem csak egy egyszerű csók volt! - dermedten néztem az előttem álló fiúra. Tudja, hogy a barátom itt áll a ház előtt még is a csókunkról beszél.. az agyam mostanra teljesen felforrt.
-Louis! Gyűrd el magadban a féltékenységedet és lépj túl! - azzal hátat fordítottam neki és elsétáltam Kevin mellett, aki gyors léptekkel követett.
-Ő a volt barátod?
-Nem Kevin! - csattantam fel. - Ő csak egy barát. 

~ 17. Unpleasant surprises

Sziasztok!
Az előző résznél kérdeztem, hogy meg írjam-e a 15-16. részt egy kis bővítéssel, Louis szemszögéből.. páran válaszoltatok rá, hogy kíváncsiak lennétek rá, szóval tessék.! (: Bevallom kicsit nehézkes volt belebújni egy 'szerelmes' fiú bőrébe, de megbirkóztam vele. Köszönöm, hogy a hozzászólásaitokban sok sikert kívántok az érettségimhez, és köszöntöm az új feliratkozót! Mind hihetetlenek vagytok és hatalmas mosolyt tudtok csalni az arcomra! (:
Thank you and I hope you like it ! x

U.I: Tudom sokat késtem, de hétköznap nem volt időm írni, hétvégén pedig csak egy laptop állt rendelkezésemre, de az meghalt persze a 'legjobbkor'.. I'm so sorry!!

,,Szeresd, öleld meg minden nap, mert ha te nem teszed megteszi más és hidd el nem Ő lesz a hibás."

~ Louis szemszöge ~

 

Úgy kezdődött vele, mint bármelyik másik emberrel. Meglátod, beszélgetni kezdtek, megismered, aztán vagy tetszik vagy nem. De ez most más.. itt titkok vannak és mindegyikről tudni akarok. Megmagyarázhatatlan cselekedetek, beszélgetések, amiket meg akarok érteni. Először azt hittem csak testileg vonzódom hozzá, de ez sokkal több annál. Bele akarok látni a fejébe, tudni akarom mikor mire gondol, meg akarom fejteni a titkait, mellette akarok lenni. Érezni akarom a csókjait, és végre úgy akarok mellette aludni, hogy tudjam Ő csak is az enyém. Mikor bejelentette, hogy elmegy Steven hülye bulijába, abba a hülye házba, ahol a hülye pszichopata bátya is lakott, még mielőtt börtönbe került volna, egyértelműen féltettem. Nem is hagytam szó nélkül és persze újabb veszekedésbe torkollott a beszélgetésünk.. milyen meglepő.. Az egyetlen egy probléma, amivel most nem tudtam szembeszállni, hogy Helenának igaza volt. Én sem óvhatom meg mindentől, még ha rossz is ebbe belegondolnunk Liammel egyetemben. Így hát hagytuk elmenni. Elintéztük a vendéglistát, feldíszítettük a házat, és Hel-nek köszönhetően a vásárlással nem kellett foglalkoznunk. Szendvicseket gyártottunk, kitettük a rengeteg sütit és az italokat. Mindent sikerült nagyjából másfél óra alatt elintéztünk és igyekeztünk nem arra gondolni, hogy Helena most milyen bajba is fog csöppenni. Éppen Niall-el tömtük magunkba a szendvicseket, mikor ír barátom - persze megint tele szájjal - megszólalt.
-Nyeld már le Niall, egy szót sem értek. - forgattam szemeimet. Utálom mikor ezt csinálja..
-Azt mondtam, hogy ez a lány vonzza a bajt. - igaza volt. Percekbe sem tellett, de furcsa, gyomorforgató érzésem támadt. Danielle-val táncoló Liam mintha a gondolataimba olvasott volna, elengedte barátnője kezét és izzó tekintettel közeledett felém. Megállt, majd nagyon sóhajtott, nem is kellett semmit mondania, tudtam mire gondol. Mindkettőnk tekintetében idegesség és aggodalom tükröződött.
-Én is érzem. Menjünk! - szendvicsemet levágtam a tányéromra, amit Niall szélsebesen magához is fogott és elindult utánunk. Kifele menet összeszedtük Zaynt és Harryt is. Csuklójukat megragadva indultunk ki a meleg házból a kinti hűvös levegőre. Mivel már mindannyiunkban volt egy kis alkohol nem vezethettünk, így maradt a gyaloglás. Liam elmagyarázta a többieknek, hogy fura, megmagyarázhatatlan érzése támadt, ezért rángattuk el őket a buliból. Összeráncolt szemekkel hallgattam a magyarázatát, mivel pontosan az én érzelmeimet írta le. Mintha összeköttetésben lennénk mindhárman.. jó, valljuk be, ez a mondat valami borzalmas filmbe illik. Megráztam a fejemet, hogy valamennyire megszabaduljak a gondolataimban újra és újra lejátszódó rossz képektől és hányingert keltő érzésektől. Utáltam, hogy én vagyok a legalacsonyabb, hogy nekem van  a legrövidebb lábam, mivel elsőként akartam belépni az ajtón. Szerencsére Harry emlékezett az útra, így az ő vezetésével könnyen odatálaltunk. Liam kopogtatás és minden egyéb nélkül - ami valljuk be tőle nem megszokott - szinte feltépte az ajtót.  Nem kellett sokáig keresnünk azt a személyt, akiért ide jöttünk. Szinte fel tudtam volna robbanni a látványtól, ami fogadott. Valami bunkó szorongatta, Hel már teljesen beleolvadt a kanapéba és senki nem törődött senkivel. Állatokkal vagyok körülvéve.. Két lépéssel átszeltük a köztünk lévő távolságot, megragadtam annak a görénynek a vállat és magam felé fordítottam.
-Süket vagy? - ordítottam a képébe, mikor véleményen szerint Helena már nem először mondta neki, hogy engedje el.
-Engedd el. - lépett közvetlen mellém Liam, tekintete izzót a dühtől és vártam, hogy mikor indul el a keze. Végül Harry belemélyesztette ujjait a piától bűzlő pöcsnek a vállába, majd erősen a kanapéra vágta.
-Jó fiú! - hangja gúnyos volt, majd győztesen vigyorgott, s rákacsintott a pasasra. Megragadta Helenát és finoman kihúzta. Amikor már elég távol voltunk attól a háztól, ahová biztos vagyok benne, hogy soha többet nem teszi be a lábát, elengedte. Mögöttünk kullogott, s értetlenül ráncolta homlokát. Leolvasható volt az arcáról, hogy nem erre számított. Míg csöndesen baktattunk a biztonságot nyújtó ház felé, mindenki a gondolataiba temetkezett. Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen és makacs? Istenem, ha bármi baja lett volna.. ha az a barom bántja.. belegondolni is borzalmas volt. Nem tudnám elveszíteni. Helena egy halk, bár annál erőteljesebb sóhajt engedett ki a száján, hogy megszabaduljon a magában tartogatott feszültségtől.
-Honnan tudtátok, hogy bajban vagyok? - hangja halk volt, de az utca annyira csöndes volt, hogy még a túloldalról is hallottam volna  kérdését. 
-Vonzod a bajt. Ez már köztudott. - felelt Niall. 
-Sajnálom.. sajnálom, hogy ennyire makacs és önfejű vagyok.. sajnálom, hogy ennyi bajt okozok. - Szemét könnyek lepték el és borzalmas volt látni, ahogy magát okolja. Közvetlen mellette álló Zayn kezdte el vigasztalni én pedig egy újabb marhaságon törtem a fejem, amivel felvidíthatom. Ez általában be szokott válni, ahogy most is. Az út további része kellemesen telt, a hideg szél néha csípte ugyan a bőrömet, de nem foglalkoztam vele. Jobban lekötött, hogy azt a lányt figyeljem, aki most is képes volt mosolyt csalni az arcomra, anélkül, hogy csak rám nézett volna. Annyira magával ragadó. Imádtam látni, hogy ennyire jól érzi magát a társaságunkba, de tudtam, hogy nem csak az ő érzéseiről van szó, hanem az enyémekről is. Ez már túl a "több, mint barátság, de kevesebb, mint szerelem" dolgon. Valóban több, mint barátság, de.. mi van akkor, ha ez a barátság csak erősödik?! Elmélkedésemből a házunkból kihallatszó zene zökkentett ki. Fel sem tűnt, hogy már legalább fél órája sétálunk. A vendégeink szerencsére annyira jól érezték magukat, hogy észre sem vették, hogy eltűntünk. Danielle mosolygó arcával találtuk magunkat szembe, aki pezsgős poharakat nyomott a kezünkbe, majd kivezetett minket a kertbe. Hel közvetlen mellettem ült le a fűbe, én pedig követtem mozdulatát. Szemem le sem vettem gyönyörű arcáról, melyet szőke hullámos haja keretezett, így is tökéletesen kiemelve csillogó kék szemeit. Csodálatos összhangban voltak az adottságai. Tekintetem halvány rózsaszín ajkára vándorolt, s alig tudtam visszafogni magam. Sőt.. egyáltalán nem tudtam. Mielőtt gondolkozhattam volna már ki is mondtam, amire épp gondoltam.
-Csókolj meg! - mellkasa gyorsabban emelkedett és süllyedt, szája tátva maradt a döbbenettől, de nem mozdult. Én is egyre szaporábban szedtem a levegőt, szinte már kétségbeesetten vágytam a csókjára, hogy érezzem őt. És, mint általában most sem tudtam elnyomni az érzéseimet. -Kérlek! Muszáj.. nekem tudnom kell, hogy... éreznem kell! - hangom könyörgő volt. 
-Louis.. - halkan, suttogva mondta ki a nevem, ami csak még jobban megőrjített.
-Hel! Azt akarom, hogy te legyél az utolsó lány, akit megcsókolok ebben az évben.. és, hogy te legyél az első és az utolsó a következőben. - szavaimat jól megfontoltan és határozottan mondtam ki.
-Én.. - kezdett volna bele újabb mondandójába, de már nem bírtam várni. Arcát kezeim közé fogtam és ajkamat az övére tapasztottam. Elhúzódtam tőle, hogy biztos legyek benne nem fogja megbánni, amire most készülök. Nem akartam, hogy emiatt menjen tönkre a barátságunk. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem fog elmenekülni, lassan közelítettem újra arca felé. Csókomba minden érzelmet beleadtam, s mikor nyelvével megsimogatta az enyémet, egész testem megremegett. Ajka puha volt és hívogató, többet és többet akartam belőle, de a fölöttünk csattanó tűzijátéktól megrezzentünk, s elváltunk egymástól. Míg ő az eget kémlelte én le sem vettem tekintetem arcáról. Egy ideig a tűzijátékot nézte, majd szó nélkül felállt, s a ház felé vette az irányt. Azonnal felpattantam, hogy utána menjek, de Dani elkapta a felkaromat.
-Szerintem most hagyd egy kicsit. Végig kell gondolnia..
-Mit kell végig gondolnia? - fordult felém Liam. Egyenlőre nem akartam, hogy tudjon a dolgokról, mert nem tudtam, hogyan reagálni. Danielle bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd mindent kitálalt az aggódó bátyónak. Liam tekintetében nem találtam semmi megvetést vagy haragot mikor rám pillantott. Bólintott, jelezve, hogy érti, amiről barátnője beszámolt, majd Hel szobája felé indult. Türelmetlen természetemnek köszönhetően öt percnél tovább nem tudtam várni, így utánuk indultam, s bekopogtam az ajtón, ahová bejutást kaptam. Helyet foglaltam az ágyon, pontosan Helena mellett. Idegesen kezdtem el tördelni a kezeimet, szememmel pedig a földet pásztáztam. Fogalmam sem volt, hogy kezdjek hozzá a mondandómhoz, viszont mikor már a mellettem ülő lány is észrevette, hogy kicsit feszült vagyok, már mindegy volt, hogy mondom el, csak mondjam. Tudta mit akarok mondani, de nem engedte, hogy megtegyem. 
-Ne! Eszedbe ne jusson kimondani! - pattant fel mellőlem, én pedig elkaptam a csuklóját. Mindegy mit mond, az érzéseim nem változnak.
-Ha tetszik, ha nem, akkor is ezt érzem. - suttogtam fülébe. 
-Akkor sem szabad. - állánál fogva felemeltem a fejét, hogy egyenesen a szemébe nézhessek, majd egy csókot nyomtam homlokára. 
-Nem fogom feladni. - szorosan öleltük egymást, amennyire csak tudtam közel akartam magamhoz érezni. Miután elváltunk egymástól, akkor sem engedtem el, kezét megragadtam s levezettem a lépcsőn. Mosolyogva néztem ahogy Niallel ugrándozik a kanapén fura táncmozdulatokat csinálva. Jó volt látni, hogy ennyire képes elengedni magát a közelünkbe. Niall helyét később Zayn vette át, majd a zene lassulni kezdett és én voltam a soros. Kezemet nyújtottam, s ő mosolyogva fogadta el azt. Kezemet szorosan derekára fontam, míg ő fejét vállamra hajtotta. Beszívtam jellegzetes illatát és belső énem győztesen felkiáltott, amiért ezt a csodás lányt újra a karjaim közt tudhatom. Mivel mindenki elvolt foglalva valaki mással, gondoltam senkinek nem fog feltűnni ha egy kis időre eltűnünk. Elengedtem Hel derekát, majd mikor csillogó kék szemével felpillantott rám bátorítóan rámosolyogtam s felvezettem a szobámba. Szó nélkül követett, majd mikor belépett a szobámba, meglepetten nézett az előtte elhelyezkedő nagy tárgyra, ami szinte a fél helyiséget elfoglalta. 
-Hű! Ez meg, hogy kerül ide? - mutatott a zongorára. 
-Gondoltam áthozom ide. Reméltem, hogy sokat fogsz majd rajta játszani. - ajkaimat mosolyra húztam. Bármire képes vagyok csak, hogy velem töltsön néhány percet.
-Azért hoztad ide, hogy veled legyek? - bólintottam, mire arca rózsaszínes árnyalatba borult. Micsoda látvány! Leült mellém és határozottan, gyakorlott, szinte profi mozdulatokkal ütötte le a billentyűket és egy teljes percig elfelejtettem hogyan kell becsukni a számat. Az egész tökéletes volt. A hangulatos zene és a lány, akiért bármeddig elmennék. Belül valami fura érzés melengetett. Furcsa volt, de kellemes. Mindketten meglepődve vettük észre, hogy a számnak vége, majd együtt kezdtük játszani a Little Things-et. Puha bőre finoman érintette ujjaimat, s így együtt ütöttük le a billentyűket. 
-Látod, nem volt olyan nehéz.
-Veled nem. 
-Louis.. - sóhajtott. 
-Ne haragudj.. tudom, hogy ez még gyors neked. - ráztam meg a fejemet. Nem akartam siettetni, mivel félő, hogy ezzel mindent elronthatok. Csak annyira.. vágyom rá.
-Fáradt vagyok. Mi lenne ha ágyba bújnánk? - Éreztem, hogy szám kajánul felfelé kunkorodik, majd hihetetlen gyorsasággal vettem át a ruházatomat. Helena szemét forgatva indult meg az ajtó felé.
-Nem alszol itt? - kérdeztem kétségbeesetten, amit ő is észrevett, így egy bátorító mosolyt küldött felém. 
-A szobámba van a pizsim. 
-Aludhatunk ott is. - Ahogy átértünk a szobájába, bebújtam az ágyába és vártam, hogy mellém feküdjön. A szekrény elé állt, hátat fordítva nekem és én csak bámultam. Kedvem lett volna ledönteni az ágyra, de nem tehettem.. még nem. Pedig mennyire kívántam őt.. Mikor végzett betelepedett az ágyra, de nem közvetlen mellém, így kénytelen voltam magamhoz vonni őt. Fejét mellkasomra hajtotta, számat pedig egy halk, de könnyed sóhaj hagyta el. Amennyire tudtam szorosan magamhoz húztam, hogy minden egyes porcikáját érezzem. Már megszoktam, hogy egyedül töltöm az éjszakáim és bevallom imádtam, hogy úgy nyúlok el az ágyon ahogy én akarok, de ez sokkal jobb volt. Most már nehezen tudom elképzelni, hogy nélküle aludjak el. 

Mikor felkeltem Helena már nem volt mellettem, viszont mozgást hallottam lentről. Felültem az ágyba, szememet megdörzsöltem, majd lassan kikászálódtam az ágyból. Niall a konyhában dobozból itta a tejet. Az ilyen dolgaitól ki tudok borulni, de még annyira reggel volt, hogy csak megráztam a fejemet és nem tettem szóvá, inkább leültem a másik három srác közé a nappaliba. Liam kicsit feszült volt.
-A lányok? - kérdeztem, mert azt hittem megint Helenával történt valami.
-Helena bemutatót tart, Danielle pedig elkísérte. - válaszolt Harry, miközben a szokásos mozdulatai segítségével eligazította a haját a szeméből. Bólintottam, majd visszafordultam Liamhez.
-Akkor miért vagy ilyen feszült? 
-Tudod milyen nap van? - nézett rám felvont szemöldökkel. Számolgatni kezdtem a napokat, hónapokat, míg végül rá nem jöttem.
-Basszus! Ki fog akadni, mi?
-Koppant. - válaszolt Zayn a fejét rázva.
-És ha magunkkal vinnénk?
-Kizárt! - csattant fel Liam. - Szerinted hány percbe telne, hogy az újságírók máris egy teljes oldalt írjanak róla? Tudod, hogy pont ettől próbálom megvédeni, egyáltalán nincs erre szüksége.. - épp ellenkezni kezdtem volna, mikor nyitódott az ajtó és a két lány lépett be rajta. Mindkettőjük arcáról lehervadt a mosoly, mikor meglátták, hogy egy kissé ideges a csapat. 
-Na jó.. bármit is csináltam.. le szidhattok, de! Hivatalosan is Danielle csapatába tartozom a mai naptól kezdve! - Hel vigyora letörölhetetlen volt és gondolkodás nélkül elindultam felé, magamhoz öleltem és megpörgettem a levegőbe. Miután letettem döbbent tekintetekkel találtam magam szembe, így hátráltam egy lépést és átadtam másnak is az ölelés lehetőségét. Liam nem túl boldog tekintete neki is feltűnt.
-Mi a baj? - simított végig Hel bátya arcán, majd Dani is mellé lépett és egy csókot nyomott Liam arcára.
-Van egy kis.. vagy is lesz egy.. nem fogsz neki örülni. 
-Liam beszélj már világosan! - Karba font kézzel álltam meg Zayn mellett, aki az ajtónak támaszkodott. Mindannyian felkészültünk az elkerülhetetlen Helena féle kiborulásra. Liam fejét rázva ült le a kanapéra, arcát egy percre kezébe temette, majd sóhajtott és folytatta mondandóját.
-Lesz egy turné.. és tudod mi a véleményem az újságírókról meg a cikkeikről. De csak két hónap lenne az egész..
-Nem akarod, hogy ott legyek. - vágta rá Hel. Pár perccel ezelőtti mosolyának nyoma se volt. 
-Már, hogy ne akarnám! Csak nem tartom.. biztonságosnak. 
-Hát persze, hogy nem.. hiszen Helena Payne annyira gyenge és buta kislány, hogy nem birkózna meg pár hülye papírral. Azt hittem ennél azért többre tartasz.. - ahogy számítottunk rá, Hel kiborult és lelépett. Liamet is megértettem, de közben azt kívántam bárcsak magunkkal vihetnénk valahogy Helenát. Borzalmas lesz nélküle ez a két hónap.. még nekem is. Dani leült Liam mellé és karját kezdte el nyugtatóan simogatni. 

*2 hónap múlva*

A sok próbának, koncertnek és a rajongóknak hála, mondhatjuk, hogy hamar eltelt ez a két hónap, de alig vártam, hogy újra láthassam Helena kéken csillogó szemét és csodás mosolyát. Liam is már tűkön ült, mivel az elbúcsúzás nem volt zökkenő mentes. Ahogy hazaértünk kimerülten dobtuk le magunkat a kanapéra és láthatólag senki nem volt otthon. Már majdnem elszundítottam a kanapén, mikor az ajtó kicsapódott és két személy lépett be rajta. Mindketten ugyan olyan döbbenten bámultak ránk, mint mi rájuk. Mi a szar történt két hónap alatt? És miért van Helenánál bőrönd? És ami még fontosabb.. miért fogja az a bájgúnár annak a lánynak a kezét, aki hozzám tartozik? 

~ 16. Last first kiss

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ennyit kellett várni az új részre.. tényleg sietek, de már most gyomorgörcsöm van az érettségi miatt.. két hónap, ennyi választ el tőle, és nem kicsit félek. Szóval még egyszer I'm so sorry, de vigasztalásként annyit, hogy talán ez lett a leghosszabb rész, amit eddig írtam. :D A másik dolog pedig, hogy megírjam-e a 15-16. részt Louis szemszögéből is? Persze tennék hozzá egy kis pluszt is.. :) A döntés a tiétek! :) Nem is akarok többet rizsázni.. Csak még annyit, hogy köszönöm az előző kommentjeiteket és a több, mint 7000 oldal megjelenítést!! Jó olvasást! xx

,,Az a pillanat, amikor megcsókolsz valakit, körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled."

Ajánlott zene (Nem tudom mennyire illik a részhez, de végig ezt hallgattam, és hát a cím miatt is adja magát.. :))

Éreztem, ahogy a szívem hevesen kalapál odabent, mintha ki akarna törni és rögtön Louis karjaiba akarná vetni magát. Szám tátva maradt és azon gondolkoztam vajon jól hallottam-e. Ez nem jó vicc, valaki csípjen meg.. fel akarok kelni! Nem tudtam levenni a szemem az előttem levő kéken csillogó szempárról, mely most csak az én válaszomra várt. Feltéve, ha nem képzelődtem. Lehet, hogy már annyira kétségbeesetten vágyom Louis érintésére, társaságára, az egész lényére, hogy a tudatalattim szórakozik velem. Gondolataimba elmerülve kezdtem el idegesen tördelni a kezemet, egyre melegebb lett a kinti a levegő, majd újra anyámra gondoltam. Mostanában egyre többet, de talán csak most nyertek számomra értelmet szavait. Bármennyire is akartam a szívemre hallgatni, az agyam azt mondta várjak még, így nem mozdultam. Szemeimet körbevezettem a vendégeinken, hogy vajon ki figyel minket. Bámészkodásomból, a most már velem szemben ülő srác kétségbeesett hangja zökkentett ki. Szinte könyörgött.
-Kérlek! Muszáj.. nekem tudnom kell, hogy... éreznem kell!
-Louis.. - suttogásnál több nem jött ki a torkomon.
-Hel! Azt akarom, hogy te legyél az utolsó lány, akit megcsókolok ebben az évben.. és, hogy te legyél az első és az utolsó a következőben. - utolsó szavait megfontoltan és határozottan emelte ki.
-Én.. - próbáltam valami értelmes mondatot összerakni a fejemben, de nem nagyon ment, és ezt Louis ki is használta. Arcomat keze közé fogta, majd gyorsan közelebb hajolt, míg az arcunk csak milliméterre volt a másikétól. Mikor meggyőződött róla, hogy nem húzodom el, hüvelykujját végig simította alsó ajkamon, míg ő az övét beharapta. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, lassan közelítő arca ellen. Szememet lecsuktam és átadtam magam a számomra

legellenállhatatlanabb pasi puha ajkainak, de csókunk túl hamar véget ért. Mikor elhúzódott tőlem, szemem csukva maradt, s csak vártam a következő lépését, miközben próbáltam egyenletesen lélegezni. Nem kellett sokat várnom, hogy ajka újra megtalálja az enyémet, nyelve szinte azonnal megkapta az engedélyt a bejutásra. Louis most keményebben csókolt, mint az előbb, nyelveink forró táncot jártak, majd a fölöttünk lévő dörrenések miatt váltunk el egymástól. Tűzijáték volt, tehát már elmúlt éjfél és ezzel együtt Louis is megkapta amit akart. Na nem mintha én nem élveztem volna.. sőt, nagyon is, de tudtam, hogy nem szabad. Kettőnk közül valakinek reálisan kellett gondolkoznia és ez a szerep most rám esett. Szerencsére csak Danielle látta a kis akciónkat és nem is próbálta meg elrejteni örömét. Felpattantam a fűről minden magyarázat nélkül, s ezzel Dani arcára kiülő letörölhetetlen mosolyt az értetlenség vette át. Felfutottam a szobámba és becsaptam az ajtót, majd idegesen túrva hajamba, leültem az ágyamra. Nem éreztem helyesnek, amit teszek, nem szabadott volna.. Pár perc múlva az ajtón halk kopogás hallatszott. Ijedten kaptam fel a fejemet, majd megtörölve szememet kiszóltam az ajtó túloldalán álló személynek, hogy bejöhet. Szerencsére nem Louis-val találtam magam szembe.. nem tudnék a szemébe nézni.
-Jól vagy? - ült le mellém Liam.
-Láttad. - megjegyzésem inkább tűnt kijelentésnek, mint kérdésnek.
-Nem, de Dani elszólta magát. Tudod, nincsenek titkaink egymás előtt. - hangján hallottam, hogy mosolyog. Lábujjammal idegesen kaparásztam a szőnyeget, míg nem újra kopogtak az ajtón.
-Mond neki, hogy rosszul lettem! - kaptam Liam inge után, mikor felállt.
-Tudod, elég furán nézne ki, ha azt mondanám neki, hogy rosszul lettél, miután smároltatok. - ráncolta szemöldökét.
-Akkor, mond, hogy elaludtam. Jaj, Liam, találj ki valamit! - kérleltem, de egy mosollyal nyugtázta, hogy most ne is számítsak a segítségére.
-Meg kéne beszélnetek. - fordult vissza, mikor már a kilincset markolászta. - Sosem láttam még, hogy Louis ennyire megkomolyodjon bárki miatt. Miattad képes lenne megváltozni. Na és, simán rajtatok tudnám tartani a szememet.
-Kösz a semmit tesókám. - forgattam a szemeimet, majd egy vállrángatás után elhagyta a szobát, s helyére Louis telepedett le. Percekig csöndben ültünk a gondolatainkba merülve. Én bátyám előző szavait emésztettem. Nem akartam, hogy Louis megváltozzon, hiszen nekem úgy volt tökéletes ahogy volt. Nem kéne érzéseket táplálnunk egymást iránt, ezt mind a ketten tudjuk, még is úgy érzem, hogy egyikünk sem lenne meg a másik nélkül. Annak ellenére, hogy hiszek a ,,minden okkal történik" elvben, nem értem, mit keresünk egymás mellett, és foggal-körömmel harcolok a végzetem ellen, aki lehet, hogy épp a mellettem ülő srác, aki valószínűleg mindjárt idegrohamot kap az érthetetlen viselkedésem miatt. Lassan néztem fel rá szempilláim alól. Idegesen dörzsölte ujjait, miközben meredt maga elé. Mély levegőt vettem, majd a kínos csöndet én törtem meg.
-Louis, én sajnálom..
-Nem haragszom. - fordult felém, majd egy mosolyt erőltetett arcára.
-Akkor, miért vagy ideges?
-Mert mondanom kell valamit.. és nem tudom, hogy is kezdjek hozzá. - mélyen a szemembe nézett. Sosem láttam még ilyen izgalommal csillogni ezt a kék szempárt, de tudtam mi következik ez után. Arca vészesen közelíteni kezdett enyém felé, de mellkasára téve kezemet megakadályoztam cselekedetét. Sóhajtott, majd homlokát enyémnek döntötte. - Hel.. azt hiszem, én..
-Ne! Eszedbe ne jusson kimondani! - felpattantam mellőle, majd idegesen kezdtem járkálni. Elkapta a csuklómat, maga felé fordított, s kezemet szívére helyezte.
-Ha tetszik, ha nem, akkor is ezt érzem. - suttogta. Annyira megnyugtató és kellemes volt számomra a hangja, hogy én is halkítottam az enyémen.
-Akkor sem szabad. - államnál fogva emelte fel fejemet, hogy a szemembe nézhessen, majd egy finom csókot nyomott homlokomra.
-Nem fogom feladni. - keze szorosan ölelte át derekamat én pedig a sírás ellen küzdöttem. Kezemet megfogva vezetett vissza a nappaliba, ahol a vendégek élvezték az új évet. Mosolyogva álltam be a táncparkettre, hogy legalább a jókedvem látszatát fent tartsam. Niall-el összevissza ugráltunk, megpörgetett, így átadva a kezemet Zaynnek, akivel valamivel értelmesebb táncoltunk. Fekete hajú barátom után Louis kért fel egy táncra. Örömmel fogadtam el a kezét, mivel a mosoly már nem csak egy álca volt az arcomon. Tényleg jól éreztem magam. Mikor a pörgős szám egy lassúra váltott, Lou akkor sem engedett el. Közelebb húzott magához, fejemet vállára hajtottam és úgy jártuk körbe a nappalit. Még a szám vége előtt elengedett, s felvezetett a szobájába.
-Hű! Ez meg, hogy kerül ide? - mutattam a zongorára, ami eddig Liam szobájában állt.
-Gondoltam áthozom ide. Reméltem, hogy sokat fogsz majd rajta játszani. - Arcán az a játékos, féloldalas mosoly jelent meg, aminek képtelen voltam ellenállni, így most is kellett pár perc, míg végre megtudtam szólalni.
-Azért hoztad ide, hogy veled legyek? - bólintott, mire az arcomat ellepte a forróság. Leült a zongora elé, s megpaskolta maga mellett a helyet. Leültem és egyből játszani kezdtem. Egyszerűen imádtam zongorázni, menedéket adott és ahogy leütöttem az első billentyűket mindig megkönnyebbülés fogott el. Akárhányszor beteg voltam vagy csak épp szomorú voltam, Sam bácsi mindig az ölébe ültetett és csak nekem játszott, mert tudta, hogy ettől megnyugszom. Mikor bácsikám már annyira elgyengült, hogy megmozdulni is alig bírt, Liam vette át a helyét, és hálás voltam érte, amiért a zenélés többféle módon is családi hagyomány maradt. Úgy érzem ezzel maradt bennem is egy kicsi Sam bácsiból. Észre sem vettem, hogy már végig játszottam egy teljes számot, míg Louis elismerően nem füttyentett.
-Na jó, erre meg kell tanítanod. - kuncogtam egyet elismerésén, majd ujjait kezeim közé vettem, így együtt ütöttük le a billentyűket.
-Látod, nem volt olyan nehéz. - mondtam, miután végigjátszottuk a Little Things-et.
-Veled nem.
-Louis.. - sóhajtottam.
-Ne haragudj.. tudom, hogy ez még gyors neked. - rázta meg a fejét, én pedig halvány mosolyra húztam a számat. Nem akartam, hogy bármi is elrontsa a kettőnk közt kialakult barátságot.
-Fáradt vagyok. Mi lenne ha ágyba bújnánk? - kaján vigyorra húzta száját, majd fején át kibújt a pólójából, hogy egy másikat vegyen fel estére. Szememet forgattam, majd az ajtó felé indultam.
-Nem alszol itt? - némi kétségbeesést véltem felfedezni hangjában. Bátorítóan rámosolyogtam.
-A szobámba van a pizsim.
-Aludhatunk ott is. - kisfiús mosollyal az arcán indult meg utánam. Ahogy a szobámba értünk, letelepedett az ágyamra, én pedig hátat fordítva neki vettem át a ruháimat. Bebújtam Loui mellé az ágyba, ő pedig minden kérdezés nélkül húzott közel magához. Erősen tartotta a derekamat, én pedig mélyet szippantva illatából mellkasára hajtottam a fejemet. Sóhajtott, majd még jobban próbált kapaszkodni belém, mintha nem tudna elég közel tartani magához. Nem számított a lentről némileg hallható zene, sem az emberek ricsaja, nem foglalkoztunk semmivel csak egymással. Ekkor döbbentem rá, hogy Louis mellett minden este megtalálom a nyugalmat, ezért is szerettem vele aludni. Tudom, fura és nehéz elképzelni, hogy két barát tényleg csak aludjon egymás mellett, de a mi kapcsolatunk már az elejétől fogva más volt. Szükségem volt rá.

Másnap reggel női hangra keltem. Danielle kicsit idegesen, bár annál izgatottabban kopogtatott az ajtómon. Észre sem vettem mikor aludtam el. A mellettem fekvő srácra néztem, s akaratlanul is, de mosolyra húztam a számat. Az este folyamán nem engedtük el egymást és mikor megpróbáltam kikászálódni mellőle, megszorította a csípőmet. Egy puszit nyomtam arcára, nyugtatásként és engedett a szorításából. Kinyitottam az ajtót, s Dani kíváncsian csillogó, barna szemeivel találtam magam szembe.
-Ti mindig együtt alszotok? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, nekem pedig nevetnem kellett, hogy mennyire hasonlít bátyámra.
-Jó reggelt neked is.
-Ne kerüld ki a választ! Ez annyira Payne szokás!
-Nem, nem mindig..
-Nem értem miért teszitek ezt egymással. - értetlenül néztem rá, mire csak megrázta a fejét, majd újra az izgatott hangján szólalt meg. - Caroline meg akar újra nézni. - vigyorgott.
-Mi? Miért nem ezzel kezdted? - visszarohantam a szobámba, majd előkotortam egy laza pólót egy ülepes nadrággal, majd futottam tovább a fürdőbe, amilyen gyorsan tudtam letusoltam, fogat mostam és felkötöttem a hajamat lófarokba. Liam szép barátnője már az ajtóban várt. Integettem a konyhában ülő Niallnek, mivel ő volt az egyetlen, aki rajtunk kívül már fent volt. Caroline már a próbateremben várt, én pedig egy gyors köszönés és bemelegítés után, ringatni kezdtem a csípőmet a betanult koreográfia szerint, és a zene ütemére. A nagyjából három perces produkcióm után, Car elismerően tapsolt, Dani pedig átölelt, nekem pedig letörölhetetlen vigyor ült ki arcomra. Alig vártam, hogy elmondjam Liamnek, hogy újra azt csinálhatom, amit szeretek. Hazafele úton végig hallgattam Danielle terveit, ötleteit és dicséreteit, s mind mosolyogva fogattam. Már maga a gondolat, hogy egy ilyen tökéletes lány mellett táncolhatok, feldobott. Persze sosem kell sokat várni ahhoz, hogy valaki lelombozza a kedved.. mikor beléptünk a lakásba egyszerre két ideges szempár fogadott. Az egyik zavart pillantás Louistól, míg a másik Liamtől jött.

~ Awards 5 & Tattoo

Sziasztok Drágák! :*

Őszinte leszek veletek, úgy voltam a dologgal, hogy nem teszek ki több díjat, hiszen nem ezért írok, és csak megzavarja a részek közti összképet, ha értitek mire gondolok.. Pedig, higgyétek el, iszonyat jól esik, hogy valamilyen szinten elismerik azt, amit csinálok!!! Most viszont kiraktam, mert úgy gondoltam legyen egy kis bla bla szöveg a képek előtt.. :)

Szabályok:

1.Ha megkaptad ezt a díjat,készíts róla bejegyzést és tedd ki a fent látható képet.

2.Őszintén kell válaszolnod a kérdésekre.

3.Összesen 5 személynek kell tovább adnod.

4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra,kivéve a kérdéseket.

5.A díjat visszafelé nem lehet adni.

A díjat nagyon szépen köszönöm  Cynthia-nak! :)

Kérdések és válaszok:

1.Melyik zenétől tudsz igazán sírni?

One Direction - Moments, Little mix - Turn your face, Miley Cyrus - When I look at you

Most mit csináljak.. könnyen meghatódom.. :)

2.Mi adta az ihletet a bloghoz?

Az, hogy álmodozó vagyok.. gondoltam egyet és papírra(blogba) vetettem a legvalószínűtlenebb, számomra legcsodásabb álmaim. És persze az öt srác akiről szól az álom!:) 

3.Mióta vagy Directioner?

2011 óta. Pontosabban mikor először meghallottam a What makes you beautiful-t.

4.Mit gondolsz magadról?

Hűű.. hát órákig tudnám sorolni, hogy mit nem szeretek magamon, mik a rossz tulajdonságaim, stb.. És ezzel már el is árultam egy kicsit abból, hogy mit gondolok magamról.. elég pesszimista vagyok, de legalább érnek meglepetések! Elég gyorsak a hangulatváltozásaim és ez eléggé zavaró tud lenni, néha még magam sem értem mi van velem, és ezért lehangolónak tűnhetek, és ilyenkor nem biztos, hogy kellemes a társaságom. Elég nagy az önkritikám, tisztában vagyok a saját tulajdonságaimmal. És.. igazából nem tudom mi mást írhatnék még ide.. ha kérdésetek van válaszolok. 

5.Mi az amit szeretsz magadban?

Azt, hogy nem vagyok olyan, aki más érzéseivel játszik.. ha valakinek azt mondom szeretem azt komolyan is gondolom! És, hogy nem neveltek egy hisztis pláza cicának.. :) Ja igen.. és, hogy hihetetlen nagy türelemmel lettem megáldva! 

A díjat pedig "csak" az egyik legjobb írónőnek küldöm: W. Susan - nak! : )

Múlt héten, az új részhez írtam egy kis beköszönő szöveget, amiben a tetoválásokat emlegettem. Többen is kérdeztétek, hogy van-e, és, hogy tennék-e fel róla képet. Nos, eleget tettem a kéréseteknek és feltettem a képet az újról is, és a legelsőről is (ami lassan 1 éves lesz). Valljuk be, büszke vagyok mindkettőre! :) És mielőtt kérdezitek.. nem fájt! :) Érzem ahogy a tű mozog a bőrömben, talán kicsit kellemetlen érzés, de nem fáj!

~ 15. Kiss me!

Sziasztok!
Először is nagyon köszönöm a hozzászólásokat és, hogy feliratkoztok, hihetetlen jól esik! :) Másodszor pedig kellemes szünetet mindenkinek! Nekem egy része tanulással fog elmenni.. és remélem meglesz a következő tetkóm is, ami nem mellesleg közös lesz a tökéletes írótársnőmmel és fantasztikus barátnőmmel! Így ha akar se tud majd megszabadulni tőlem olyan könnyen! :D Harmadrészt pedig meghoztam az új részt! I hope you like it! :*

,,Nem tilthatom meg neked, hogy másképp szeress, mint ahogyan én,
De ha éppen kedved van, hát csókolj meg az utca közepén."

Nem lepődtem meg, mikor előbb nyitottam ki szemeimet, mint Louis, mivel hajnalig beszélgettünk. Újra anyámmal álmodtam.. és megint ugyanazt a szöveget hajtogatta:,,hallgass a szívedre". Még is mit akar ezzel?! Ezt teszem, hiszen Louis-val aludtam most is, és pont ezt szerettem volna. Valamit mégis rosszul csinálok?! Nem akartam mást, csak nézni nyugodt arcát, mely most annyira kisfiús és békés volt, hogy ellenállhatatlan érzés fogott el, hogy megsimogassam puha bőrét. Nem akartam felkelteni, így elnyomva magamban ezt az érzést még néztem egy darabig, majd az ágyam alóli dobozból elővettem a fényképalbumomat. Ennek nagy értéke van számomra, ezért is tartom ennyire eldugva. Már csak emlékeim vannak és ameddig lehet szeretném megőrözni őket. Kezemmel végig simítottam néhány képen, néhány emlék láttán pedig könny szökött a szemembe. Tovább lapozgattam az albumot, míg valaki el nem kezdett mocorogni mellettem. Feljebb tornázta magát az ágyon, s vállamra dőlt, hogy ő is rálátást nyerjen a képekre, melyeket egyébként nem szoktam másoknak mutogatni. Tekintetem a mellettem fekvő fiúra vezettem. Kócos hajjal és álmos szemekkel is ellenállhatatlanul nézett ki.
-Itt vagy. - jelentette ki, reggeli rekedtes hangján.
-Mondtam, hogy nem hagylak itt. - nyugtatásként egy csókot nyomtam feje búbjára. Bűntudatod éreztem, amiért azt hiszi minden jó dolog, amit együtt éltünk át csak álom volt. Be akartam bizonyítani, hogy bármi történik is mellette állok. Hiszen ilyen egy jó barát. Louis a kezébe vette az albumot és lapozgatni kezdte.
-Hogy-hogy rólam nincs egy képed se?
-Miből gondolod, hogy nincs? - fejét felemelte, hogy rám nézhessen, én pedig felkeltem, kivettem az asztali fiókból a gépemet, majd visszahelyezkedtünk az ágyban az eddigi pozícióba. Végig pörgette a tengerparti képeinket, majd az egyiknél percekig elidőzött.

-Tutira ez a kedvenc képem magamról! - bökött rá a képre.
-Na igen.. ezen minden látszik ami kell. - kuncogtam, majd éreztem ahogy nyakamról az arcomra kúszik a forróság, mikor visszaemlékeztem rá, hogyan is állt Louisnak a búvárruha.
-Csak irigykedsz. - mondta sértődötten. - Ezt a hátsót még Jennifer Lopez is megirigyelhetné!
-Ó, abban biztos vagyok. - tovább nevettem, mire ő összeszűkült szemekkel nézett rám. - Egy pasit sem láttam még, aki ennyire oda lenne a hátsó feléért.
-Mert egyik pasinak sincs olyan jó hátsó fele, mint nekem! - mondta büszkén. Az albumot visszatettem a helyére, a gépem pedig Louinál maradt, hagytam hagy gyönyörködje ki magát magában. Kikelve mellőle indultam meg a szekrényem felé, majd hátat fordítva az ágyon fekvő srácnak, kezdtem el kibújni a felsőmből. Az éjszaka folyamán a melltartómat is magamon hagytam, na nem mintha olyan sok takargatni valóm lenne, csak egyszerűen szükségesnek éreztem. Louis megköszörülve a torkát jelezte, hogy még ő is jelen van.
-Nem mintha nem tetszene a látvány... de épp tegnap mondtad el, hogy még nem voltál férfivel..
-Nyugi Louis! Nem hagyom, hogy csak úgy leteperj, ne félts!
-Azt mondod nem félsz tőlem? - hallottam, ahogy kikászálódik az ágyból, én pedig gyorsan kikaptam egy pólót a szekrényemből, de már késő volt. Louis ujjaival végigsimított gerincemen, a hátamon pedig jól eső borzongás futott végig.
-Pontosan azt mondom. - próbáltam határozott maradni, és reméltem, hogy nem veszi észre zihálásom, és, hogy egyre gyorsabban veszek levegőt.
-Helyes. - nyomott egy csókot fejem búbjára, majd megállt az ajtómban. - Megyek csinálok reggelit. Nem szeretnék itt lenni, mikor letolod a kis pizsi nadrágod... tudod.. én sem vagyok fából. - mosolygott zavartan. Bólintottam, majd becsukta maga mögött az ajtót, én pedig kifújtam az eddig bent tartott levegőmet. Sietősen felöltöztem és próbáltam nem arra gondolni, hogy Louisnak milyen egyszerű lenne eljuttatnia a csúcsra.. Mire leértem a konyhába már a rántotta csodálatos illata megtöltötte a konyhát, de nem Louinak köszönhetően.
-Bocsi, hogy nélkületek kezdtük, de még egy percet várunk rátok és már éhen is halok! - mondta tele szájjal Niall.
-Ebéddel úgy sem sűrűn kezdem még a napot. - rántottam meg a vállam, majd Liam végszóra, egy adag rántottát tett le elém, én pedig épp belekezdtem a gőzölgő ételbe, mikor megszólalt a csengő. Mikor felálltam volna az asztaltól Liam intett, hogy maradjak a helyemen, majd ő intézkedik. Kinyitotta az ajtót, s ismerős, bár a fiúknak nem túl kívánatos személy hangjára lettem figyelmes, ahogy a nevemen szólít. A hang felé indultam, s megálltam bátyám mögött.
-Ki az Liam? - kérdeztem, mintha nem is sejteném a választ.
-Senki. - morgott az orra alatt. Elfurakodva mellette láttam meg a hanghoz tartozó személyt is, és nem tévedtem. Mikor meglátott mosoly kerekedett arcára.
-Helló kislány!
-Szia Steve! Mi a helyzet? - léptem ki mellé.
-Anya szeretné, ha nálunk vacsiznál. És én is örülnék neked.
-Hű! Öhm.. köszönöm, elfogadom a meghívást!
-Később érted jövök! - mosolygott, én pedig bólintottam és az utca fele vette az irányt, én pedig Liam gyilkos tekintetével mit sem foglalkozva indultam vissza a konyhába, hogy elfogyasszam az ebédemet.
-Ugye csak viccelsz, hogy elmész? - lépett be utánam Liam.
-Nem. Elmegyek.
-Pihentetni kéne a bokádat.
-Annak már rég semmi baja. - felemeltem a lábamat, majd csináltam a bokámmal pár körzést, hogy testvérem is megbizonyosodjon az előbb hallottakról.
-És mi van ha az anyja is pszichopata, mint David?
-Jézusom Louis.. nektek az agyatokra ment az apáskodás. Fogjátok már fel, hogy nem tudtok megvédeni mindentől! Sem az emberektől, sem az időjárástól, sem a betegségtől.. vagy a rossz álmoktól. - néztem fel szempillám alól Louisra, az utolsó szavaimnál, mire ezt a választ kaptam:
-Azért megpróbálhatjuk.. - sóhajtva álltam fel az asztaltól, felvettem a cipőm és kabátom, és úgy gondoltam elintézem a mai nagy bevásárlást az esti partira. Attól mert másnál vacsorázom, még nem jelenti azt, hogy ott is fogom tölteni az egész szilvesztert. Egyedül kicsit nehéz volt cipekedni és eldönteni, hogy miből mennyi finomságot vegyek. Tele pakoltam a kocsit pezsgővel, kólával, borral és különböző sütikkel, s mindezzel sikerült két óra alatt végeznem, majd egy fél órás út után ledobtam otthon az összes szatyrot.
-Felhívhattál volna, hogy segítsünk. - jött segítségemre Harry.
-Már mindegy. - vontam vállat. - Elmegyek tusolni, Steven nemsokára itt lesz. - Harry sem örült túlzottan, így kelletlenül bólintott, míg átcipelte a szatyrokat az előszobából a konyhába. Ahogy említettem is, a fürdő fele vettem az irányt, majd miután elvégeztem minden emberi szükségleteimnek kielégítő dolgot, belebújtam egy egyszerű felül fehér, alul fekete koktélruhába, és egy alap sminket tettem fel. Mikor csöngettek, gyorsan belebújtam a magassarkúmba, felvettem a sálamat, majd belebújtam a hosszú kabátomba és elindultam Stevennel az oldalamon. A többiek megígértették velem, hogy ha bajom van hívom őket, és éjfélre mindenképp haza kell érnem.
-Még mindig utálnak igaz? - kérdezte Steve kissé lehangolva.
-Nem fogok hazudni, nem rajonganak érted. De ne törődj velük.
Bő háromnegyed órás séta és buszozás után megérkeztünk a célunkhoz, és már lehetett hallani a különböző emberektől származó nevetéseket és a ritmusos zenét. Idegesen néztem körül mikor beengedtek a lakásba. Túl sok volt az ismeretlen arc, és már a csoport fele részeg volt. Nem erre számítottam mikor igent mondtam.. Próbáltam egész este Steven közelébe maradni, és egy ideig sikerült is, míg az anyukája el nem rabolta. Két percig maradtam egyedül, de már kellemetlen személyek keveredtek a közelembe. Fekete hajú, magas srác ült le mellém, szeméből egyből láttam, hogy már ő sem tud igazán magáról. Egy üveg whisky-t nyújtott felém, amit egy fejrázással elutasítottam.
-Táncoljunk! - pattant fel, majd újabbat kortyolt az üvegből.
-Kösz nem. - megragadta a csuklómat.
-Mondom táncoljunk!
-Eressz el! - próbáltam túl üvölteni a zenét és a körülöttem zajongókat, kisebb sikerrel.
-Szeretem a tüzes csajokat. - csuklómnál fogva próbált meg fölrángatni, de a kis akcióját megzavarta, hogy szélsebesen csapódott ki az ajtó. Én is ijedten kaptam az említett tárgy felé a fejemet, majd mikor megláttam belépni rajta a megmentőimet, hihetetlen megkönnyebbülés lett úrrá rajtam.
-Süket vagy? - lépett elé Louis.
-Engedd el. - társult az előbb említett fiúhoz Liam, majd a végső lépést Harry tette meg, aki a kanapéra lökte a piás pasast.
-Jó fiú! - kacsintott rá göndörke, majd a karomnál fogva szinte kirángattak a házból. Mikor kiértünk elengedtek, én pedig egy nagyot szippantottam a tiszta levegőből. Lehajtott fejjel követtem a többieket. Vártam, hogy hozzávágják a fejemhez, hogy igazuk volt, vártam a kiabálást, de csak halk sóhajokat hallottam. Végül a csöndet én törtem meg.
-Honnan tudtátok, hogy bajban vagyok? - az utca csöndjét csak az én hangom zavarta meg.
-Vonzod a bajt. Ez már köztudott. - felelt Niall.
-Sajnálom.. sajnálom, hogy ennyire makacs és önfejű vagyok.. sajnálom, hogy ennyi bajt okozok.
-El ne kezdj sírni, mert komolyan mondom, bátyád helyett én adok egy észhez térítő pofont! - ölelt állt Zayn, s én még szorosabban tartottam őt. Elengedett, majd hátat fordított nekem. - Pattanj fel, királylány! - barna szeme csillogott a holdfénybe én pedig vigyorogva teljesítettem utasítását, s perceken belül a hátán kötöttem ki. Louis levette rólam a magassarkút, majd megállt, hogy belebújhasson.
-Most ugye viccel? - súgtam Zayn fülébe.
-Louis sosem viccel! - kacagott. A srácokkal kidülledt szemekkel néztük a magassarkúban topogó fiút. Ilyen vicces dolgot én még sosem láttam!
-Mivan? - nézett ránk Loui értetlenül. - Mindig is fel akartam próbálni. Alacsonynak érzem magam.. - vágott fancsali képet.
-Semmi baj a méreteiddel. - forgattam szememet, majd Louis egy kaján vigyort küldött felém, ezzel is tudatva, hogy megint a perverz oldalát látja mindennek. - Inkább vedd le és add vissza. Nem akarom, hogy Zayn sérvet kapjon.
-Komolyan ennyire gyengének nézel? - húzta fel legjobb barátom a szemöldökét.
-Nem, Zayni. - Louis kezemet fogva segített bele a cipőmbe, de miután végeztem, akkor sem engedte el azt. Mosolyogva tartotta kezemet a kezében, s így folytattuk a hazafele utat, ahol az utcák csak a mi nevetésünktől zengtek. Boldogan figyeltem ezt az öt srácot, akik kitöltötték életem minden percét. Nélkülük.. nem is tudom hol lennék. Az idő igen csak elszaladt, s a házba érve észleltük, hogy lassan éjfélt üt az óra. A fiúk is igen jól mulathattak, mert szinte minden elfogyott, kivéve a vendégeket. A táncolók között figyeltem fel bátyám csodálatos barátnőjére is. Integetve jeleztem neki, és ő felénk vette az irányt, mosolygó arccal. Csókkal köszöntötte Liamet, engem pedig átölelt. Kivezetett minket a kertbe, a kezünkbe pedig pezsgővel teli poharakat nyomott. Míg vártuk, hogy teljenek a percek leültem a fűbe, Louis pedig mellém telepedett. A sálammal kezdett játszani, majd ahogy az óra mutatója közeledett a tizenkettő fele, ő is úgy húzott magához. Határozott volt, szeme vágytól csillogott.
-Szeretnék kérni valamit. - súgta a fülembe, mikor sálamnál fogva, finoman, elég közel húzott magához. Nem tudtam megszólalni, próbáltam arra koncentrálni, hogy egyenletesen vegyem a levegőt, így csak bólintottam, folyamatosan tartva vele a szemkontaktust. Alsó ajkát megnyalta, majd kisebb hezitálás után újra közelebb hajolt.
-Csókolj meg!