~ 22. Together

Sziasztok!
Hát.. fogalmam sincs mit tudnék ehhez a részhez hozzáfűzni.. talán azt, hogy ilyen rossz részt még sosem írtam!:D De komolyan.. csomó ötletem van, de valahogy nem állnak össze.. Ha nem is hetente, de kéthetente próbálok új részt hozni, és igyekszem a kedvetekre tenni! Remélem az új rész a ti tetszéseteket jobban elnyeri, mint az enyémet. Jó olvasást!

,,Mától a tiéd vagyok, mert te az enyém lettél. Jogod van az életemhez, ahogy nekem jogom van a tiédhez! Óvjuk egymást: Te engem, én Téged! Ha kell, a fegyvered leszek, ha kell, a takaród, és majd bölcsőd a sírodban, mert ezt a világot együtt hagyjuk el. Neked adom a lelkemet, mert már érzem benne a tiédet. Ameddig erővel bírom, magam mellett akarlak!"

Nem meglepő, de a hazafele utat végig merengéssel töltöttem, miközben hol Louis arcát, hol a tájat figyeltem. Még mindig nem tudtam mi lehet az oka annak, hogy ennyire elszomorodott, mikor kívülről úgy tűnik, hogy tökéletes családja van. Irigylésre méltó. Látom rajta, hogy valamit nem mond el nekem velük kapcsolatba, de ki fogom deríteni. Ha már bemutatott nekik, nincs mit titkolnia előlem nem igaz?! Fogalmam sincs mi lehet a baj, de azért vagyok a barátnője, hogy segítsek átvészelnie a problémáit, és szeretném, hogy mindent megosszon velem. Nem azért, hogy ezeket később felhasználhassam ellenne, semmi ilyen hátsószándék nincs bennem. Egyszerűen csak mindenről tudni szeretnék ami vele kapcsolatos. Ha megossza velem a gondolatait az boldogsággal tölt el és úgy érzem tényleg megbízik bennem. Na igen.. bizalom. Ez az első számú dolog ami nekem nehezen megy, de igyekezni fogok. Nem akarom, hogy Louisnak még az én hitetlenségemmel is harcolnia kelljen, mivel úgy tűnik meg van a saját baja is. Azt szeretném, hogy minden úgy legyen ahogy ő szeretné. Teljesen körülötte forog a világom mióta megismertem és most, hogy hivatalosan is a barátnője lettem.. az érzés felbecsülhetetlen és feltöltődöm a szeretetével. Úgy érzem újra van miért élnem. Hogy mellette legyek, ha szüksége van rám. Hogy szeressem, és hogy ő velem legyen, mert mára nem tudnám elképzelni magamat nélküle. A rózsaszín köd teljesen ellepte az agyamat.. ki gondolta volna, hogy Helena Payne valaha is így fog érezni?! Főleg azok után amin keresztül mentem.. sosem hittem volna, hogy valaki még szerethet, s főleg, hogy nekem sikerül újra szeretnem. Neki sikerült megváltoztatnia.. lerombolta a falat, amit felépítettem magam köré. Bevallom félek az újabb csalódástól, de ki nem? Ha nem próbáljuk meg sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha... Én belevágtam és úgy érzem újra a régi önmagam lettem, újra érzem, hogy élek. A sofőröm felé fordultam és egy mosoly kíséretben gyors puszit nyomtam kissé borostás arcára.
-Ezt miért kaptam? - mióta elindultunk ez volt az első, hogy megszólalt és még egy mosolyt is erőltetett az arcára.
-Csak úgy. - megvártam, míg elérünk egy piros lámpához, ami pár méternyi gurulás után be is következett. Ajkamba harapva fordultam Louis fele, aki viszonozta tekintetem. Ahogy nekem szentelte figyelmét lecsaptam ajkaira. Mikor elváltam tőle egy halk kuncogás hagyta el a számat.
-Ha azt akarod, hogy elterelődjön a figyelmem a vezetésről nagyon jól csinálod. Nem szeretnék balesetet szenvedni, szóval várd meg míg hazaérünk. - kaján vigyor ült az arcán miközben beszélt, és ha akartam sem tudtam volna levenni tökéletes arcáról a szememet.
-Értettem uram. - egyenesen előre szegeztem a tekintetem, majd Louis még egy gyors puszival ajándékozott meg, bár a lámpa már zöldre váltott.
Hazaérve megdöbbenve láttam, hogy túl nagy a csönd, ami ebben a házban igen csak szokatlan.
-Hol vannak a többiek? - fordultam Loui felé. Válasza csak egy vállrángatás volt, kabátját felakasztotta, majd széles vigyorral az arcán közelített felém.
-Valamit elkezdtünk a kocsiban.
-Tényleg? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, miközben végig hátráltam a fal fele. - Nem emlékszem.
-Szívesen megmutatom. - a falnak nyomott, majd hevesen kezdett el csókolni. Kezemet nyaka köré fontam, Loui felkapott, így elérte, hogy lábaimat dereka köré fonjam. - Így már rémlik?
-Kapiskálom. - ziháltam. Újra csókolni kezdett, miközben felvitt a szobámba. Kinyitotta az ajtót, majd lábával becsukta maga után, én pedig újra a falnak nyomódtam. Ujjaimmal hajába túrtam, s kicsit oldalra biccentettem a fejemet, hogy könnyebben hozzáférjen a nyakamhoz, melyre édes csókokat nyomott.
-Igazán nem akarok zavarni, de én is itt vagyok. - Louis gyorsan, de finoman engedett le a földre, s mindketten meglepetten fordultunk a hang irányába. Danielle üldögélt az ágyamon egy könyv társaságában, szemét kezével takarta. Kikukucskált ujjai közül és egyenesen rám nézett. Nem kellett tükörbe néznem ahhoz, hogy tudjam az arcom vörösebb, mint valaha. Egész testem felforrósodott Louis érintéseitől, és most, hogy barátnőm rajtakapott minket, már az arcom is égett. Louis összekulcsolta ujjainkat, majd egy puszit nyomott halántékomra és Dani felé fordult.
-Ide nézhetsz Dan. Hol vannak a többiek?
-Kajálni mentek, de nemsokára jönniük kell, mert lassan két órája, hogy elmentek. És valljuk be ennyit még Niall sem tud enni. - kuncogott, majd becsukta a könyvet. Felállt és egyenesen elém állt. Szúrós tekintettel illetett meg, amit nem tudtam hova tenni, amíg meg nem szólalt végre.
-Nem voltál délelőtt próbán. - idegesen a fejemhez kaptam. Teljesen kiment a fejemből. Még is ki tud Louis társaságában gondolkozni? Amikor a közelembe van csak rá tudok koncentrálni. Rosszabb számomra, mint a drog..
-Ne haragudj Danielle, nagyon sajnálom! Elfelejtettem. - kezdtem el szabadkozni, majd barátom felé fordultam és játékosan a karjára ütöttem, mire ő odakapta másik kezét és színpadiasan simogatni kezdte azt. -Ez miattad van! Elvonod a figyelmem mindenről. - Próbáltam komolysággal a hangomban hozzávágni a szavakat, de mindketten elnevettük magunkat.
-Ennek igazán örülök. - lehajolt és egy csókot nyomott ajkaimra, melybe belemosolygott.
-Szóóóval... - kezdte Danielle, majd vigyorogva csakhogy nem ugrándozni kezdett. - akkor ti most együtt vagytok? - összenéztem a mellettem álló fiúval, aki határozottan válaszolt.
-Igen. - hangja magabiztosan csengett és csillogó szemekkel nézett rám, olyan szeretettel, mint még senki és ez megmosolyogtatott. Egész nap eltudnám nézni kék szemeit és tökéletes ajkának csókolását egy percre sem hagynám abba. Louis arcának bámulásából egyetlen barátnőm zökkentett ki.
-Már ép itt volt az ideje. Azt hittem sosem fejezitek be ezt a macska-egér játékot. - Dani mosollyal az arcán lépdelt felém, majd hosszasan megölelt. - Te pedig! - fordult Louihoz. - Vigyázz rá vagy a One Direction Louis Tomlinson nélkül marad!
-Hű, de harcias lettél. - barátom összehúzott szemöldökkel próbált olvasni Dani arcáról, aki szigorúan nézett vissza rá. Persze az ő komolyságuk sem tartott egy percnél tovább, mivel egymás karjaiban kötöttek ki. Lentről hangos kacajokat, beszélgetést, majd végül egy becsapódott ajtó zajára lettünk figyelmesek. Tudtam, hogy itt a pillanat és a többiek is megtudják, hogy hivatalosan is együtt vagyok Louis-val, és magam sem értem miért, de fura izgalom lett úrrá rajtam. Talán csak kíváncsi voltam a reakciójukra, bár teljesen biztos voltam benne, hogy örülni fognak nekünk. Vagyis.. azt hiszem. Remélem ettől még Liam is ugyan úgy fog viszonyulni barátjához, mint eddig és nem jön elő a félelmetes védelmező énje. Mert.. attól, hogy az egyik legjobb barátjával járok attól ő még a bátyám, és tudom, hogy imád aggodalmaskodni miattam, és egyfolytában azon van, hogy még a levegőtől is megvédjen. Ha a média is rájön, hogy a híres One Direction egyik sztárjának barátnője van.. hát.. elég nagy figyelmet fognak nekem is szentelni az újságírók és drága bátyám szerint nem vagyok képes velük megbirkózni. Majd ha arra kerül a sor megmutatom mindenkinek, hogy nem vagyok olyan elveszett, mint amilyennek elsőnek tűntem. Minden erőmmel azon leszek, hogy a rajongók szerint is érdemes legyek a "Louis Tomlinson barátnője" címre. Liam elfogja várni tőlem, hogy továbbra is bujkáljak a paparazzók elől, és valószínűleg Louis is díjazni fogja az ötletet, de nem dugdoshatnak örökre. Sok bajom nem lehet egy ilyen párkapcsolatból nem?! Talán a rajongók sem fognak megtépni az utcán.. Elmélkedésemből Louis hangja zökkentett ki.
-Hel.. elszorítod a kezemet. - észre sem vettem, hogy a kezét szorongatom. Megint nagyon elmerültem a gondolataimba.. lehet le kéne erről szoknom.
-Ühm.. bocsi. Elkalandoztam. - megrázta a fejét, kiengedte maga előtt Daniellet, majd lementünk a nappaliba. Mindenki elterülve feküdt a kanapén és a földön. Úgy néztek ki, mint akik most futották le a maratont.
-Veletek meg mi történt? - kérdezte Dani, miután csókkal köszöntötte Liamet.
-Niallt kérdezd. - nézett az említett személyre Zayn.
-Nem én tehetek róla, hogy a rajongók mindenhova követnek.
-Haver, már csak benned bízom. - tette Loui Harry vállára kezét. Harry vett egy mély levegőt, majd szinte egy szuszra elmondta az egész történetet.
-Elmentünk kajálni, és ahogy beléptünk az ajtón a rajongók már körbevették az épületet, mondtuk Niallnek, hogy menjünk máshova, de ő már kikért hat tálcányi kaját, amit szépen lazán kezdett el falatozni a rajongók pedig csak gyűltek. Ha már Niall elkezdett enni, mi is csatlakoztunk. Egy óra alatt végeztünk, de vártunk még hátha a rajongók elmennek, de még többen lettek. Így nem volt más megoldás, mint a futás. Tele hassal! Érted Louis?! Tele hassal! - arcát tenyerébe temette és próbálta egyenletesen venni a levegőt.
-Nyugi Harry! - léptem mellé. - Szégyen a futás, de hasznos. - poénomat nem szánta olyan viccesnek, mint szerettem volna. Kezét kezembe vettem, hogy némileg megnyugtassam.
-Azt a ... Harry mekkora tenyered van! - arcára kaján vigyor ült ki.
-Ha szeretnéd, szívesen végigjáratom rajtad. - kacsintott, mire Loui védelmezően maga mellé húzott, egy vigyor kíséretében.
-El a kezekkel a barátnőmtől! - mikor kimondta azt a bizonyos szót, megint láttam arcán a büszkeséget. A többiek megdöbbenve emelték ránk a tekintetüket, egyedül göndörke volt az, akinek a letörölhetetlen vigyor még mindig ott díszelgett az arcán, és mivel Dani már tudott a dologról ő csak mosolygott. Mindenki mosolyogva állt fel és míg engem megöleltek, addig Louis vállát megütögették.
-Ideje volt srácok. - mondta Zayn. Tényleg mindenki azzal volt elfoglalva, hogy mikor adom már be a derekam?!
Testemet törülközőbe csavartam, vizes hajamat szabadon hagytam és úgy lépdeltem vissza a szobámba, ahol barátom nem meglepő módon már elfoglalta a fél ágyat. Póló után kutattam a szekrényembe, mikor két erős kéz karolta át a derekamat. Louis maga felé fordított, szélesen mosolygott, majd lecsapott ajkaimra. Hevesen csókolt, sokkal hevesebben, mint eddig. Egyik kezemmel erősen markoltam a törülközőt, míg másikkal Loui haját túrtam. Mikor az ágyhoz értünk, finoman ledöntött és fölém kerekedett, majd újra csókolni kezdett. Mikor elváltunk mindketten ziháltunk és szemében olyan vágyat véltem felfedezni, mint még soha. Vágyott rám, tisztán láttam rajta. Kisimított egy tincset az arcomból, ajkát mosolyra húzta, majd újra megcsókolt. Csípőjét az enyémnek nyomta és megijedtem mikor megéreztem, hogy mennyire kíván. Bármennyire is akartam őt, még nem voltam rá felkészülve, hogy lekerüljön rólam a törülköző.
-Louis... - mondtam egy sóhaj kíséretében. Elvált tőlem, s mikor meglátta arcomon a rémületet becsuktam a szememet. Szégyelltem és utáltam magamat, amiért le kellett állítanom. Visszagurult az ágyra, lélegzetvétele lassan normálisra váltott. Gyorsan lépkedtem ki a fürdőbe egy pólóval és egy nadrággal a kezembe. Mire visszaértem barátomnak már csukva volt a szeme. Egy újabb sóhaj hagyta el a számat, majd befeküdtem mellé. Lehunytam a szemem és próbáltam eltörölni Louis vágyakozó tekintetének emlékét az elmémből. Hideg ujjaival köröket rajzolt a hasamra, mire felé fordultam. Egy szót sem szólt, így a kínos csöndet nekem kellett megtörnöm.
-Haragszol? - kérdeztem alig hallhatóan. Louis rám emelte tekintetét, de szeméből semmit sem tudtam kiolvasni. Közelebb kúszott hozzám és egy apró csókot nyomott az arcomra.
-Ezt nekem kéne kérdeznem tőled. Mondtam, hogy addig várok rád, ameddig kell, de ma még sem tudtam uralkodni magamon. Ne haragudj. - apró puszit nyomtam szájára, majd arcát kezdtem simogatni, ezzel is nyugtatva őt. Egy darabig néztük egymást, majd elaludtunk.

Egy hét múlva lesz az első, igazi nagy fellépésünk, így több próbát nem hagyhatok ki. A srácok is teljes erőbedobással fognak próbálni, mivel egy újabb díjátadó vár rájuk, ahol szintén fel fognak lépni. Mivel a tegnapi próbát kihagytam ma kétszer annyit kell beletennem a táncba. Danivel épp a próbaterem felé tartottunk, mikor megpillantottam egy ismerős alakot a kapu előtt. Életemben egyszer láttam és fogalmam sem volt róla, hogy mit is keres itt, de ha nem tévedek engem vár, és ezt az is bizonyítja, hogy a váratlan látogatóm szemrebbenés nélkül bámult rám. Elé álltam és biccentettem barátnőmnek, hogy nyugodtan menjen be, majd követem.
-Biztos? - kérdezte már az ajtóból.
-Jól leszek Dani, nyugi.
-Mikor legutóbb ezt mondtad és egyedül hagytalak, kis híján kórházba kerültél. - láttam arcán, hogy leperegnek előtte az emlékek. Előttem is lepergett minden, amit David művelt velem és az emlékekbe belefájdult minden porcikám, amit akkor érintett. Danielle eltorzult arcáról az én arcomat láttam vissza.
-Két perc és megyek utánad.
-Jó.. ha nem leszel bent pontosan két perc múlva, kijövök érted! - bólintottam ő pedig megfordult és bement a terembe, én pedig a látogatómnak szenteltem minden figyelmemet.
-Tyler ugye? - kérdeztem. Nem hittem volna, hogy látni fogom még valaha is, mivel ő Kevin legjobb barátja. Ott volt ő is mikor legelőször találkoztam Kevinnel és nagyon csöndesnek tűnt. Bár annak ellenére, hogy nem beszélt sokat aranyosnak tűnt, az egyetlen gond az lehetett, hogy nem érezhette jól magát gyertyatartóként.
-Emlékszel rám? - kérdezte halvány mosollyal az arcán, mire bólintottam.
-Nos, mit szeretnél? - idegesen vakargatta a tarkóját, majd nagy levegőt vett és belekezdett.
-Az a helyzet, hogy nem magam miatt jöttem, hanem Kevin miatt. Azt üzeni, hogy sajnálja és szeretne visszakapni.
-Ez aztán férfihez méltó viselkedés.. nyugodtan mond meg neki, hogy olyan barátra tettem szert, amilyet semmi pénzért sem hagynék el. És ne küldjön több postagalambot.
-Hát ennek nem fog örülni..
-Hidd el, igazán nem érdekel, hogy minek örül és minek nem. Ezt is megmondhatod neki.
-Rendben.. de ne lepődj meg, mikor egyszer csak meglátogat. - Tyler sarkon fordult az állam pedig a padlót súrolta. Mit jelent az, hogy meglátogat? Aggódnom kellene? Valószínűleg nem.. ha meg még is.. akkor azt majd meglátjuk. Igyekeztem a legnyugodtabb arcomat magamra erőltetni és beléptem Danielle mellé a próbaterembe.

~ New blog

Hello everybody! (:

Hát.. nem is tudom hol kezdjem. Szerettem volna új részt hozni, de az élet igen csak beleszólt a dolgaimba, így semmi olyat nem tudtam csinálni a héten, amit szerettem volna. Igazából még most se nagyon, mert csak fekszem és nézek ki a fejemből minden egyes nap. Azért remélem ennek az állapotnak hamar vége lesz.. A díjakat nagyon szépen köszönöm, igyekszem kirakni őket, hogy legalább azzal jelentkezzem. Az ok, amiért most írok az igazából a húgommal megkezdett közös blog, ahol már felkerült a prológus. Kicsit rövid lett, de a többi már sokkal izgibb és hosszabb lesz! Remélem legalább annyira elnyeri a tetszéseteket, mint ez! (: http://idontleaveyou.blogspot.hu/

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem ezek a képek kinyírtak! :$ 

Szép napot mindenkinek! :*

~ 21. Little Tomlinson

Drágáim!
Hű, de rég jelentkeztem. Hiányoztatok! Már komolyan elvonási tüneteim voltak.. arról álmodtam, hogy a blogot írom.. ez normális?! Sikeresen túl vagyok az írásbeli érettségin, de inkább nem beszélnék róla.. Az eredményt még nem tudom, de nagyon erősen próbálok reménykedni a legjobbakban, pedig hát tudom, hogy borzalmasak lettek.. főleg a töri.. fúj.. több szót nem is érdemel a kicseszett érettségi.. Úgy gondoltam megérdemeltek egy új részt és én is egy kis kikapcsolódást ezért megszületett az új fejezet. (: Utálom, hogy megvárakoztatlak titeket, de sajnos a szünet még mindig érvényes. Használjátok ki az időtöket, amíg lehet! (:
Imádlak titeket! xx

,,Megérdemled, hogy olyannal legyél, aki boldoggá tesz. Valakivel, aki nem komplikációkat, hanem fényt hoz az életedbe, nem kérdéseket, hanem válaszokat. Valakivel, aki értékel. Valakivel, aki nem bánt meg!"

A szívem még mindig a torkomban dobogott, mikor a kocsi felé tartottunk. A kezem is remegett ettől az egyszerű szótól: "barátnő". Ezt mondta a szüleinek. Sosem éreztem még ilyet, senki nem volt képes még rá, hogy ilyen érzelmeket váltson ki belőlem, főleg nem egy egyszerű, három szótagos szótól. Bár Louis szülei egész jól - sőt, örvendezve - fogadták a hírt, egyik  felem csak futni akart a kellemesen hideg éjszakába és kikiabálni a sötétségbe, hogy Louis Tomlinson a barátnőjének nevezett. Azt akartam, hogy mindenki tudja, hogy hivatalosan is együtt vagyunk, s én csak az övé vagyok, ő pedig csak az enyém, míg a másik felem attól rettegett mit fog elrontani és mi van, ha a család tagjai nem is örülnek annyira, mint amennyire kimutatják. A rajongókról nem is beszélve. Ha Louis egyszer csak úgy dönt, hogy nyilvánosság elé hozza, hogy valóban együtt vagyunk, vajon mit fognak szólni a rajongók? Kedvelni fognak vagy nem? Lehet egyenesen utálni fognak?! A következő koncerten lehet paradicsommal fognak megdobálni. Mikor beültem Louis csodálatosan kényelmes járművébe még mindig hasonló gondolatok jártak a fejembe. Lehúztam az ablakot és mélyet szippantottam a kinti levegőből. Izzadt tenyeremet ruhámba töröltem, majd a mellettem ülő fiú megfogta azt, így elérte, hogy rá figyeljek. Kék szemeibe nézve azonnal elfelejtettem, hogy min is agyaltam az előbb.
-Jól vagy? Mióta bemutattalak meg se szólaltál. - tekintete aggodalmat tükrözött, így egy halvány mosolyt próbáltam arcomra csalni, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Jól vagyok. - mondtam kicsit bizonytalanul.
-Akkor jó. - nyomott egy csókot halántékomra, mire valódi mosoly kerekedett az arcomra. Egy igazi, az a mosoly, amit csak neki szoktam tartogatni. Mivel már elmúlt hajnali kettő is, és Johannát a csöppséggel együtt bent tartják még mára, és Mark is bent marad velük, úgy döntöttünk, hogy a házukba töltjük az éjszakát. Mikor megálltunk a hatalmas épület előtt, a villany égett és zajok szűrődtek ki, amit furcsának találtam. Először betörőre tippeltem, de Louis mosolyogva indult meg az ajtó felé, én pedig csöndesen követtem. Ahogy benyitott, négy szőke lány esett a karjai közé. Szó szerint. Egyedül álltam megdöbbenve az ajtóban és ha akartam se tudtam volna mozdulni, mivel a srác, aki előbb még mellettem állt most a földön feküdt és négy fiatalabb lánnyal fetrengett. Ha nem tudnám, hogy a lányok legalább hat évvel fiatalabbak, lehet, hogy pánikba estem volna. Először azt hittem őrült rajongókkal találom magam szembe, de a négy lány hatalmas öleléssel és puszival köszöntötte Louist, így a véleményem gyorsan megváltozott. Még mindig feszengve álltam az ajtóban, mikor Louis felém fordult. Tekintetében és hangjában is felfedeztem valami fura boldogságot és még valamit.. talán büszkeséget.
-Helena! - állt mellém - Ők itt a húgaim. Lottie, Felicite, Phoebe és Daisy. Lányok ő Helena. - Mosolya, ha ez egyáltalán lehetséges, még szélesebbé vált, mikor kimondta a nevemet. - Helena. - fordult felém. - Ők itt a húgaim. - mutatott végig a négy lányon, akik hevesen integettek, ugyanollyal mosollyal az arcukon, mint amilyet eddig csak Louis karakteres arcán láttam. Mind a négyen szinte egyszerre közelítettek felém, s mindenki két-két puszival ajándékozott meg. Mióta itt vagyunk az állam a padlót súrolta és valószínűleg mindenki hallotta, hogy a földön koppant. A lányok eltávolodtak tőlem, így rendesen végig pásztázhattam rajtuk tekintetemet. Ekkor vettem észre, hogy két ikerpár áll előttem, hajuk, szemük, arcuk és az alkatuk is teljesen egyforma volt. Valószínűleg bele fog telni egy időbe mire ezt megszokom, és remélem senkit nem fogok megbántani azzal, ha összetévesztem a neveket. A szám egészen addig tátva maradt, míg észre nem vettem, hogy mindenki engem figyel és azt várják, hogy valami értelmes is kijöjjön a torkomon. Nagy meglepetésként ért ez a helyzet és ezt nem tudtam leplezni.
-Sziasztok. - biccentettem feléjük most már csukott szájjal. Louis a karjaiba kapta a két kisebbik, irtó édes lányt, majd az emelet felé ballagott velük, míg két nagyobbik húga követte. Beljebb merészkedtem a nappaliba és gondoltam kicsit szétnézek. Az fogadott, amit vártam. Képek a falon, családi fotók minden lehetséges helyen, lányos játékok tömkelege a földön, One Direction-os CD-k, DVD-k, poszterek a falon, és még több kép a bandáról. Valószínűleg a lányok szobája is tele van velük. A falak barack színűek voltak, a ház tökéletesen tiszta volt és rendezett. Végigsimítottam a kanapén, ami igen csak kényelmesnek tűnt, szinte hívogatott, miközben a képeket néztem. Ha egy idegen, akárcsak én, betévedne ebbe a tökéletes családba, észrevenné a szeretetet, ami körülveszi őket. Az idilli hangulat kezdett átragadni rám is.

Mosolyogva vettem le egy képet a szekrényről, melyen - ha nem tévedek - Lottie a bátyjával együtt állt, valószínűleg egy koncert előtt vagy után. Louis hihetetlen jó testvér lehet. Akárcsak Liam. Hmm.. vajon Liamnek több gondja volt az én rossz természetemmel, mint Louisnak egyszerre négy lány tesóval? Elképzeltem, ahogy az előbb említett személy kergeti a kishúgait, s mosolyom még szélesebb lett. Fantáziálásomból Loui kuncogása zökkentett ki.
-Bocsi, én csak.. - visszahelyeztem a képet, majd két védelmező kar karolt át hátulról.
-Szeretem a mosolyod. - hangjából éreztem, hogy mosolyog. Állát vállamon pihentette, s úgy néztük tovább a képeket, míg meg nem fogta a kezemet és fel nem vezetett a saját szobájába.
-Hű! - mondtam mikor beléptünk. - Sosem hittem volna, hogy Louis Tomlinson tisztaságmániás.
-Nem is vagyok az. Csak szeretem a rendet magam körül.
-Szóval tisztaságmániás vagy. - szemeit forgatta, majd megvárta míg szétnézek a szobájába. A falak fehérek voltak, az ablak alatt volt egy szintén fehér francia ágy, és az asztalán képek voltak a családjáról. Forgolódtam a szobámba, majd a szemem megakadt egy plüss sárgarépán.
-Hát ez? - mutattam rá.
-Hosszú történet. - mosolyogva megrázta fejét, és igazán felkeltette a kíváncsiságom, hogy mi lehet a története a sárgarépának, de vállat vontam és rá hagytam a dolgot. Mindketten letelepedtünk az ágyra, arca közel volt az enyémhez és mikor szemeibe néztem pillangók repkedtek a gyomromba. Idegesen kezdtem gyürködni a lepedőt.
-Mi a baj? Olyan feszült vagy egész nap. - láttam az arcán, hogy aggódik miattam és fáradt is volt.
-Csak.. kérdeznem kell valamit..
-Ki vele.
-A barátnődnek neveztél a szüleid előtt.
-Ez nem kérdés volt. - mosolygott, de hangja komoly maradt.
-Ez azt jelenti..?
-Hogy a barátnőm vagy. Ennyire egyszerű. De ha kifogásod van ellene..
-Nem! - vágtam a szavába. - Egyáltalán nincs. - A levegő, melyet kifújt hangosan törte meg a szobában lévő csendet. Egyértelműen félt, hogy nemet mondok. Kezemmel végigsimítottam arcán, mire gyorsabban kezdte venni a levegőt. Keze közé fogta arcomat és lágyan megcsókolt. Most nem volt, ami megzavarjon, így csak csókolt és csókolt a végtelenségig. Percek múlva váltunk csak el egymástól, levegőhiányában. Homlokát enyémnek döntötte.
-Ha a testvéreim nem lennének a másik szobába, most nagyon sok mindent csinálnék veled. - suttogta. Kuncogni kezdtem, majd ledöntöttem az ágyra.
-Tudod.. - kezdtem bele miközben csípőjére ültem. - én is elég sok mindent tudnék kezdeni veled. - Kaján vigyorral reagált a mondandómra. Nyakára egy hosszú csókot nyomtam, mire zihálni kezdett. Felhúzott szemöldökkel néztem fel rá és láttam, hogy csukva a szeme.
-Azt hiszem, ezt a tudást még az előnyömre fordítom.
-Nem ér kihasználni mások gyenge pontját. - mondta tettettet sértődöttséggel. - A bátyád nem tanította meg, hogyan viselkedj a férfiakkal?
-Már ne is haragudj, de én itt csak egy nagy bébit látok, aki bébirépákkal játszik. - Tekintetem a plüss répára tévedt, s az alattam fekvő fiú ezt kihasználva, fordított a helyzetünkön. Kajánul vigyorogtam rá, tarkóját erősen szorítottam és magamhoz húztam, nyelvemmel végigsimítottam a nyakát. Egy percre elállt a lélegzete.
-Mocskosan játszol, Payne.
-Szokj hozzá, Tomlinson. - Vigyorogva az ajkamba haraptam. Egy csókot nyomott homlokomra, majd mellém feküdt, lábát combomon pihentette. - Biztos ezt akarod? - kérdeztem tőle, miközben szemem le sem vettem a plafonról.
-Mire gondolsz?
-Ránk.
-Helena.. - sóhajtott.
-Hagy fejezzem be! Sosem leszek én az a lány, akit megérdemelsz. Nem tudlak úgy szeretni ahogy kéne, nem tudok bízni az emberekben, ezért rengeteg problémát fogok okozni a makacsságommal és a hihetetlenségemmel, a pesszimizmusomról nem is beszélve. Nem tartozom a világodba, nem értem, hogy mennek körülötted a dolgok, nem vagyok hozzászokva a felhajtáshoz és félek, hogy a rajongók mit szólnak hozzám. Nem vagyok egy játékbaba, amit kedvedre be tudsz állítani, hogy mikor milyen legyen. Nem vagyok javítható. Nem vagyok tökéletes, ahogy a múltam sem. Rengeteg mindenen keresztül mentem, így ez lett belőlem. Ráadásul, itt vagyok tizenkilenc évesen és még nem voltam férfival.. nem tudom megadni neked, azt, amit akarsz, akkor, amikor te akarod. Szörnyen hisztis és kibírhatatlan tudok lenni. Nem tudlak bemutatni a szüleimnek. Nem beszélheted ki az "idegesítő anyósodat" a többieknek, mikor nem hallom, nem nézheted együtt apámmal a meccset a tv-ben, sörrel a kezetekben. Nem kérhetsz apámtól engedélyt ezért vagy azért. Semmi normális dolgot nem csinálhatsz mellettem. Nem vagyok átlagos. - Mire befejeztem a kis monológom már ülő helyzetben találtam magam, a szemem égették a könnyek és végig éreztem magamon Louis tekintetét. Nem néztem rá, nem akartam, hogy így lásson. Éreztem, ahogy felül az ágyon, egy darabig emésztgette a hallottakat, majd egy sóhaj után belekezdett.
-Nem feltétlen rossz az, ha nem vagy átlagos. Különleges vagy és titokzatos, és ezt mind imádom benned. Ezért követtelek, ezért vagyunk most itt. Arról pedig nem te tehetsz, hogy.. nincsenek szüleid. A bátyád viszont az egyik legjobb barátom. Az sem érdekel, hogy mennyire vagy hisztis, nem érdekel, ha ki vagy bukva rám. Nem akarlak megváltoztatni, úgy szeretlek, ahogy vagy! Nem véletlenül mutattalak be pont téged a családomnak. Szükségem van rád és ezt annyiszor mondom el, ahányszor szükséged van rá. A rajongók pedig boldogok, ha én is az vagyok. Remélhetőleg.. Minden lépésemmel azon leszek, hogy megmutassam, bízhatsz bennem, és lehet, hogy nem mersz szeretni, de ez nem változtat azon, amit én érzek. Mára már nem tudnám elképzelni az életemet nélküled. És tudok várni, nem fogok erőltetni semmit, amit te nem akarsz. Ne aggódj, csodálatos vagy! - szavai simogatták a szívemet, szememet lecsuktam és erősen próbálkoztam nem elsírni magam. Ujját gyengéden helyezte állam alá, szememet kinyitottam, s kigördült egy könnycsepp, amit azonnal le is törölt hüvelykujjával. - Nem kell tökéletesnek lenned, ahhoz, hogy szeressen valaki. - Ajkaim szétnyíltak, s lecsaptak az előttem levő fiú tökéletes ajkaira, akit ettől a perctől fogva már barátomnak hívhatok. Lágy, érzelmekkel teli csók volt, ami igazolta mindazt, amit előbb elmondtunk egymásnak. Halvány mosoly jelent meg arcunkon mikor elváltunk egymástól.
-Gyorsan letusolok. - nyomott egy csókot homlokomra, majd a fürdő fele vette az irányt. Visszadőltem a párnák közé és tekintetemmel újra a plafont kezdtem fürkészni. Tényleg érzem, hogy szeret, és próbálom elhihetni magammal, hogy tényleg én vagyok a megfelelő lány a számára. Szeretem őt. A gondolatra akaratlanul is ajkamba haraptam és éreztem, ahogy szám felfelé kunkorodik és valami furcsa izgalom lett úrrá rajtam. Majd a kíváncsiság is elfogott, hogy ki hogyan fog reagálni a hírre. Míg a lehetőségeken elmélkedtem Louis visszatért.
-Hihetetlen mennyit vagy képes agyalni. - rázta meg a fejét. - Tettem ki neked törölközőt meg pizsit.
-Köszi. - Azt hittem elég gyorsan tusoltam, de mire visszatértem a szobába Loui már édesdeden aludt. Lassan ültem le az ágyra, nehogy felkeltsem, és hátat fordítva neki eldőltem az ágyon. Ijedtemben majdnem felsikoltottam, mikor egy erős kéz markolta meg a csípőmet, s fordított a másik oldalamra. Egy gyors puszit nyomott az orromra. Homlokomat az övének döntöttem, kezünket pedig összekulcsoltunk, s így adtuk át magunkat az álomvilágunknak.

 Reggel furcsa módon kisgyerek sírásra keltünk fel. Mindketten szinte azonnal kipattantunk az ágyból és siettünk a nappaliba, ahol Johannáék már vártak.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt Mrs. Tomlinson.
-Szia anya. - nyomott egy puszit anyukája arcára Louis. Johanna végigsimított fia fáradt arcán, majd felém fordult.
-Kértelek, hogy szólíts nyugodtan Johannának. - bólintottam, s tekintetem a kezében lévő kislányra tévedt. - Szeretnéd megfogni? - éreztem, hogy arcom elpirul, s egy pillanatnyi gondolkozási idő után bólintottam.
-Ha szabad. - Johanna mosolyogva helyezte a babát a kezembe én pedig le sem tudtam venni róla a tekintetem. Hatalmas kék szemei voltak, és már most gyönyörű szőke hajkoronája volt. Akár a nővéreinek, akik végszóra meg is érkeztek. Mindenki a kezembe lévő kislányt csodálta.
-Hogy hívják? - kérdezte Daisy és Phoebe szinte egyszerre. Ezt az iker dolgot még valóban szoknom kell.. mindig meglepődöm mennyire egyszerre tudnak csinálni szinte mindent.
-Hát én a Hope-ra gondoltam. Ne kérdezzétek miért, egyszerűen csak szerintem, illene rá ez a név. - egy percre ledermedtem a név hallatán, de a tiltakozásomat gyorsan visszanyeltem, hiszen igazán semmi beleszólásom sincs abba, hogy hogyan nevezzék el a saját gyereküket.
-Jól vagy? Nagyon elsápadtál. - beletelt néhány percbe, míg rájöttem, hogy Mark hozzám beszél.
-Ja, igen.. jól vagyok. Csak nekem is ez a középső nevem. - Vontam vállat. Mindenkinek láttam átvillanni az arcán a döbbenetet.
-És zavarna, ha.. ? - kezdte Jay, de közbevágtam.
-Nem, egyáltalán nem zavar. Tényleg illene rá. - mosolyogtam először Johannára, majd vissza a kezemben lévő kislányra, akinek bátyja épp most simított végig az arcán. Hirtelen azon kaptam magam, hogy már nem is Hope-t csodálom, hanem Louist. Annyira jó apa lenne belőle. Négy kistestvér mellett, már biztos megtanulta, hogyan kell bánni a kicsikkel, még azt is megkockáztatnám, hogy jobban ért hozzájuk, mint én. Elképzeltem, ahogy a közös gyerekünk után fut, aki épp a fűben szalad a labda után, mert az apukája úgy döntött, hogy megtanítja focizni, majd a fejemben egymás után ugrottak be a képek. Elképzeltem ahogy együtt zongoráznak és a többiek is köréjük gyűlnek. Az első 1D-s baba. Hű.. miknek jutnak eszembe. Fejemet megráztam, és próbáltam elterelni a figyelmemet a fantáziálgatásomról. Még mindig csillogó szemekkel figyeltem Louist, aki ezt látva felhúzta egyik szemöldökét, én pedig csak megráztam a fejemet.
A családi ebéd közben mindenki arról kérdezősködött, hogy hogyan találkoztunk Louis-val. Nem szeretem, ha én vagyok a középpont, de szívesen válaszoltam a kérdéseikre. Olyan ebéden vehettem részt, amilyenen mindig is szerettem volna, ahol a család körbe üli az asztalt és beszélgetünk. Bár nem az én családom volt, úgy éreztem közéjük tartozom. Mikor elköszöntünk, megígértették velem, hogy meglátogatom őket és, hogy nem hagyom, hogy Louis sok hülyeséget csináljon, na nem mintha ez lehetséges lenne.
-Már most imádom a családod. - mondtam, mikor beszálltunk a kocsiba.
-Ők is imádnak téged.
-Tényleg?
-Igen. - bólintott.- Látom rajtuk. És bocsi, amiért annyira rád szálltak ebéd közbe.. nem szoktak ennyit kérdezősködni. Szerintük is titokzatos vagy. - mosolygott rám.
-Hmm.. sosem meséltél róluk.
-Az én családom sem tökéletes, Hel. - tekintetében némi fájdalmat véltem felfedezni, és ezt igazolta az, ahogy összeráncolta a homlokát. Nem tudom mi váltotta ki ezt belőle, de tudtam, hogy nem most kéne kihúznom belőle az infókat. Kezemet az övére helyeztem és megkezdtük a hosszú utunkat hazafele.

~ 20. Girlfriend

Hello My Darlings! (:
Hűha! Hát először is nagyon-nagyon szépen köszönöm a +10.000 oldal megjelenítést! Mikor megláttam kiestek a szemeim! Fel tudjátok dobni az ember napját!(: Nem így terveztem, de muszáj lesz egy kis szünetet tartanom, nagyon rá kell gyúrnom az érettségire, és jövőhéten bizony már itt az írásbeli. Nem vagyok rá büszke, de épp, hogy átmentem matekból.. szóval lesz mit csinálnom. Ahogy tudom hozok új részt, de nem garantálom, hogy már jövőhéten meglesz! I'm so sorry!
Good reading! :*
U.I.: Remélem a szünet ellenére velem maradtok!(:

"A döntés mindig nehéz. Választhatsz barátságot,szerelmet vagy egyszerre mindkettőt. De a szerelem kizárja a barátságot. Túl fájdalmas is lenne ha békésen kéne tűrd a másik jelenlétét miközben a szíved szakad meg. Tagadni az érzéseket lehet,de nem éri meg. Próbálkozni, élni, szeretni és elengedni kell azt, aminek mennie kell. Talán ennyi az élet titka."

A világ legnyugodtabb emberének mondhattam magam a mai reggelen. Újra annak az embernek az oldalán kelni, aki megdobogtatja a szívedet, valami hihetetlen jó érzés! Nem is kell ennél több. Bármi is történt vagy épp nem történt kettőnk között, most úgy éreztem jó helyen vagyok. Nem vágytam másra csak rá. Ha Kevinnel maradnék nem lennék boldog és erre későn jöttem rá. Igazából köszönettel tartozom neki, amiért elérte, hogy kidobjam. Ha tegnap este nem vesztette volna el majdnem a fejét, most nem biztos, hogy itt feküdnék kék szemű hercegem mellett. A tegnap este gondolatába belefájdult a tarkóm, és testem kicsit összerándult, mire a derekamat ölelő kezek jobban kezdtek el védelmezni, és erősebben éreztem az ölelő fiú szívverését. Egy nyugodt, magabiztos sóhaj hagyta el a számat. Louis fölém hajolt, majd a fülembe suttogott.
-Jó reggelt, szépség! - egy halk kuncogás hagyta el a számat, mire arcon puszilt. Pontosan erre volt szükségem.. hogy valaki kócosan, smink nélkül is szépnek lásson és a szeme pontosan úgy csillogjon, mint az övé, mikor rám néz. Felé fordultam és szembe találtam magam boldogan csillogó szemével, s ajka tükrözte az én nyugodt mosolyomat. Percekig csak néztük egymást. Sokkal vidámabbnak és élettel telibbnek tűnt, mint tegnap. Úgy éreztem visszakaptam valamit, amit elvesztettem. Kár tagadni.. teljesen beleestem. Annyira szerettem volna megóvni a boldogtalanságtól, hogy egyenesen én vezettem bele. De most már nem hagyom magára, nem fogom hagyni, hogy újra a mélybe zuhanjon. Ha elesik én ott leszek, hogy elkapjam. Arcom kicsit eltorzult, mikor megjelent előttem szomorú, fájdalmas tekintete. Utáltam magam, amiért fájdalmat okoztam neki. Vágtam egy grimaszt, majd megfordultam, s fejemet a párnába temettem.
-Mi a baj? - kérdezte miközben hátamat cirógatta. Az érintésétől jól eső borzongás futott végig rajtam, majd lassan megfordultam, hogy újra lássam helyes arcát. Tekintete némi aggodalmat tükrözött és még mielőtt valami rosszat sejtene megráztam a fejemet.
-Semmi. - mondtam egy mosoly kíséretében, majd a kezem önálló útra kelt és Louis arcáig meg sem állt. Fejét oldalra biccentette, arcát kezemhez nyomta és hosszasan beszívta a levegőt, majd lassan fújta ki azt. - Még nem szeretnék felkelni. - mondtam szégyenlősen és reméltem, hogy veszi a lapot. Szerettem volna, ha még egy kicsit mellettem marad ebben a meghitt pillanatban. Ajkát halvány, játékos mosolyra húzta.
-Hát.. - kezdte - elaludni már tök jól tudunk együtt. Az együtt kelést viszont még nem árt gyakorolni. - Néhány percig emésztettem szavait, majd győztes mosolyát látva az állam is leesett. Szóval tényleg mindennapossá fog válni az együtt alvás?! Akaratlanul is az ajkamba haraptam.
-Még haza kell hoznom a cuccaim.
-Próbára kell mennünk, aztán kezdődik is a díjátadó, de ha szeretnéd holnap elmegyek veled. - bólintottam, nyomott egy csókot a homlokomra, majd kikelt mellőlem az ágyból. Míg ő a szekrénye felé vette az irányt én a fürdőszoba felé meneteltem, viszont az ajtóban megtorpantam. Louis perceken belül mellettem is termett, most már felöltözve. Értetlenül meredt rám.
-A fogkefém is ott maradt. - Nem vagyok tisztaságmániás, de utálok bárhova is elindulni fogmosás nélkül.
-Használhatod az enyémet. - bökött az egyik szekrény felé. Benyúlt, kivette a fogkefét és a kezembe nyomta. Míg én elvégeztem higiéniás szükségleteimet ő végig mellettem volt és figyelt, ami valljuk be kicsit idegesítő. Még akkor is ha épp Louis Tomlinson bámul. Miután végeztem nem igazán tudtam mit kezdeni a kezemben lévő tárgyal. Visszaadjam neki vagy ki akarja dobni? Mintha a fejemben lévő kérdésre akarna válaszolni egy egyszerű mozdulattal elvette tőlem, fogkrémet nyomott rá és a szájához emelte. Cselekedetét tátott szájjal figyeltem. Percekig bámulhattam, mert mire rájöttem, hogy hogyan kéne becsukni a számat, addigra már ő is végzett. Újabb ellenállhatatlan mosolyra húzta a száját.
-Hmm. Most olyan, mintha újra megcsókoltalak volna. - Oké.. most már biztos, hogy visszakaptam az én Louis-om. Az elveszett, bánatos fiú helyett újra a jól megszokott életvidám, szemtelen, mosolygós srác lett.. és minden egyes mosolyánál újra és újra beleszerettem és a szívem hangosabban vert. - Örülök, hogy itt vagy. - mondta, s közben átölelt.
-Én is. - motyogtam mellkasába, s mikor elváltunk egymástól, akkor láttam meg új szerzeményét. Nem hittem, hogy ennél szexibb lehetne valaki, de sikerült teljesen romba döntenie az elméletem. Meg fog ölni.. - Hűha. Nem semmi a gyűjteményed új darabja. - Főleg úgy, hogy pont a mellkasodon van és szívesen végig simítanám. - Tettem hozzá magamba. Mosolyogva átkarolta a vállamat, majd velem együtt ment le a konyhába, ahol Harry és Liam reggelit készítettek, Niall pedig ott ugrándozott mögöttük türelmetlenül, míg Zayn a fejét fogva ült az asztalnál.
-Niall, attól mert huszonötször kérdezed meg, hogy kész van-e, attól még nem lesz előbb kész! - dorgálta finoman Zayn. Fogalmam sincs mit sütögettek, de valóban jó illata volt és szőke barátom, mint mindig, most is nagyon éhes és türelmetlen volt. És ilyenkor a legveszélyesebb. Louis helyet foglalt Zayn mellett.
-Na végre! Már azt hittük fel kell mennünk egy vödör vízzel. Elfelejtetted, hogy ma van a próba? - Míg Liam Louis-t szidta, helyet foglaltam fekete hajú barátom mellett. Először döbbenten meredt rám, majd megköszörülte torkát, hogy bátyám is észrevegyen. Liam összeráncolt szemöldökkel fordult meg, majd ahogy észrevett homloka kisimult.
-Ó! - mondta döbbenten. - Szia hugi! Te mikor jöttél?
-Szia tesó! Tegnap este. - vontam vállat.
-És miért nem szóltál?
-Hát, mert... nem akartalak felkelteni.
-Helena Payne! Valamit titkolsz előlem. Ki vele! - Ilyenkor úgy utálom, hogy ennyire ismer. Sóhajtva megadtam magam, de úgy gondoltam nem számolok be mindenről. Elég ha annyit tud, amennyit akarom, hogy tudjon.
-Szakítottam Kevinnel. - Először három döbbent szempár meredt rám, majd a döbbenetet átváltotta a megértés és az együttérzés. Louis és Harry viszont csak meredtek maguk elé.
-Jól vagy? - állt mögém Niall és a karomat kezdte el simogatni.
-Tökéletesen! - felnéztem rá vigyorogva, mire ő is kimutatta tökéletes fogsorát. Tényleg jól éreztem magam, ami fura, mert nem hittem, hogy egy szakításon ilyen könnyen túl lehet lépni. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert itt ez a csodás öt ember, aki minden problémámat elfeledteti és segítenek túllépni a nehéz napokon. Testvérem a hajamba csókolt, majd a tányéromba pakolt két gofrit.
Reggeli után a srácok hihetetlen sebességgel hagyták el a házat, mivel már így is késésben voltak. Elmosogattam, kicsit kitakarítottam a konyhát, majd megszólalt a csengő, jelezvén, hogy barátnőm megérkezett. Sietősen kinyitottam az ajtót, bezártam magam mögött, majd utunkat a táncterem felé vettük.

Danielle volt olyan kedves és felajánlotta, hogy segít elkészülni az estére. Természetesen ő is ott lesz a díjátadón és mivel én még egy ilyen eseményen sem voltam, szívesen elfogadtam a segítségét. Épp hazafele tartottunk, mikor csilingelő hangja izgatottan szólalt meg.
-Na és mi volt az este Louis-val?
-Alig vártad, hogy megkérdezhesd, mi? - forgattam szemeimet.
-Ne csináld már! A barátnőd vagyok nem?
-Te vagy az egyetlen barátnőm, Danielle.
-Épp ezért kell elmondanod! - erősködött.
-Ha elmondanám meg kéne, hogy öljelek. - mosolyogtam rá titokzatosan, mire szemét forgatva morgolódott magába. - Nem volt semmi. - böktem ki végül.
-Nem mondtad el neki?! - hangja vádló volt, szememet lesütöttem, s megráztam a fejemet. - Drága kicsi Payne, elmondanád, mi a szent szarra vársz?! Mind a ketten odáig vagytok egymásért és ezt te is tudod! Itt kéne ugrálnod mellettem a boldogságtól és Louis csókjairól kéne áradoznod nekem. Nem értelek!
-Én csak.. a megfelelő pillanatra várok.
-Csak nehogy túl sokáig várj. - Míg haza nem értünk szavait emésztgettem. Igaza van, ahogy vége a díjátadónak kitárom az érzéseimet! Tudnia kell. Nem akarom még egyszer szenvedni látni és azt hiszem mellette én is boldog lehetek. De amíg nem próbáljuk meg nem tudhatom biztosra. Szóval belevágok. Belehelyeztem a kulcsot a zárba, kinyitottam az ajtót és beléptünk a házba, mely most nagyon csöndes és üres volt a fiúk nélkül. Nem tudnék ehhez újra hozzászokni. Danivel lepakoltunk, elmentem zuhanyozni, míg ő előkészítette a sminkes és egyéb cuccait, mivel rábíztam magam ilyen szempontból. Miután én végeztem helyet cseréltünk, s most ő ment a fürdőbe én pedig a szobámba. Dani egy csodás fekete ruhába lépett elém, mely a térdéig ért és a háta kivágott volt, göndör haja most egyenesen omlott vállára, és egy egyszerű smink volt rajta, ami csodásan kiemelte arcának vonásait.
-Csodásan nézel ki! - mondtam leesett állal. Nagyon irigykedtem tökéletes alakjára. Karcsú volt és gyönyörű. - Liam nem fog tudni ellenállni ezeknek a lábaknak. - kacsintottam rá, mire szégyenlősen elpirult. Egy dobozzal a kezében közelített felém, mosolyogva.
-Vedd fel, utána megcsinálom a hajad és a sminkedet. - kérdőn pillantottam az előttem álló lányra, majd a dobozra. Kinyitottam és a tengerkék ruha szinte hívogatott, hogy vegyem fel. Elállt tőle a lélegzetem.
-Ezt miért kapom?
-A srácok szóltak, hogy nincs itt semmi cuccod, így gondoltam megleplek.
-El is mehettünk volna a ruháimért.
-Tudom. - szélesen mosolygott, mire csak a fejemet ráztam. - Siess, látni akarom rajtad! - Úgy tettem, ahogy kért. Gyorsan, de óvatosan bújtam bele a ruhába. Túl szép volt ahhoz, hogy valami véletlen folytán tönkre tegyem. A tükör elé álltam és alig tudtam hinni a szememnek. A ruha tökéletesen emelte ki azokat a részeket, amiket kellett, kényelmesen simult rá a testemre. Danielle elismerően füttyentett.
-Tudtam, hogy jól fog állni! - győztes mosolya letörölhetetlen volt. A tükör előtti székben foglaltam helyet, míg Dani besütötte a hajamat és csodás, füstös szemeket varázsolt nekem, ami még jobban kiemelte szemeimet, mint a ruha.
-Csodás! - csapta össze tenyerét barátnőm, és végszóra bátyám is megérkezett. Két duda szót hallottunk a ház elől, így amilyen gyorsan tudtam belebújtam fekete magassarkúmba és követtem Daniellet, aki hosszas csókkal köszöntötte testvéremet. Le sem tudták venni a szemüket egymásról, és azon kezdtem el agyalni, hogy vajon Louis is így fog e rám nézni. Liam elengedte barátnőjét és tekintetét rám emelte. Szeme büszkeségtől csillogott.
-A barátnőd munkája. - mosolyogtam rájuk.
-Most tutira azt kell figyelnem melyik pasi fogja rád vetni magát. - sóhajtott, majd átölelt. Beszálltuk a kocsiba és majdnem egy órás út után szálltuk csak ki. A terem óriási volt és a fiúk már vártak minket. Niall szendvicseket tömött magába a többiek pedig beszélgettek. Mikor meghallották, hogy jövünk, Louis kíváncsi tekintettel fordult hátra. Leesett állal bámult végig rajtam. Elé sétáltam és reakcióját vártam. Olyan hirtelen ölelt magához, hogy levegőt venni se volt időm.
-Lélegzetelállítóan nézel ki! - súgta a fülembe és éreztem, ahogy a meleg a nyakamról az arcomra kúszik. Illatát hosszan szívtam be.
-Te se panaszkodhatsz. - mondtam egy mosoly kíséretében mikor elengedett. Kék inget viselt, rajta fekete zakóval, haját felzselézte, és a fekete nadrág, mint mindig, most is tökéletesen kihangsúlyozta idomait. A többiek is végig dicsérték Daniellet és engem is, majd helyet foglaltunk. Egy sorral a srácok mögött foglaltunk helyett, s mikor őket szólítottak előre hajoltam, hogy Loui fülébe súghassak.
-Sok sikert! - hátrafordult, arcán játékos mosoly jelent meg. Egy darabig számat nézte, majd lecsapott rájuk. Egy gyors csókot nyomott ajkaimra, mire elállt a lélegzetem.

-Csak ennyi szerencsére van szükségem. - mondta és arcán még mindig ott volt az a pajkos mosoly. Felcsendült az új számok és mindenkit pontosan megnéztem, hogyan is viselkednek a színpadon. Tele voltak energiával, ugráltak, énekeltek és nem tudnak hibázni. Louis éneklés közben egyik kezét a hasán pihentette, Niall ugrándozott, mintha repülni akarna. Minden hang tökéletesen jött ki a torkukon. Fáradtan, de boldogan ültek vissza a helyükre a produkció után. Épp a következő nyertes nevére vártunk, mikor végre kinyitották a borítékot.
-És akik megnyerik a legjobb bandáért járó díjat.... a One Direction! - kiabált a nő. Az előttem ülő öt srác egy emberként pattant fel ordibálva, és hatalmas vigyor volt az arcukon és a szemükben is. Hatalmas csoportos ölelésben törtek ki, én pedig alig bírtam ülve maradni tapsolásom közben. Hihetetlen büszke voltam rájuk, s mikor Danire néztem az ő szemében is ugyanazt a csillogást láttam. A fiúk felmentek a színpadra, hol futva, hol ugrándozva, és megköszönték a rajongóknak, hogy mindvégig kitartanak mellettük. Elképesztő mennyire tisztelik és szeretik a rajongóikat.
Minél inkább közeledtünk az este vége felé annál izgatottabb lettem. Alig vártam, hogy elmondjam Louisnak, hogy mennyire odáig vagyok érte és, hogy nem hagyom többet magára. A csókját még mindig éreztem az ajkamon és egyre többet akartam belőle. Louis mellett ültem, kettesben voltunk a kocsijában, míg Liam vitte a többieket. Az út alatt folyamatosan az estéről beszélgettünk és a mellettem ülő fiú tekintetéből egy percre sem tűnt el a boldogság. Arca olyan volt, akár egy kisgyereké, és ahogy mosolygott.. leírhatatlan. Egyszerre értünk a ház elé, és úgy tűnt Danielle is itt tölti az estét. Mindenki fáradtan, de boldogan dőlt be a saját ágyába és holnap jön a jól megérdemelt pihenés. Beérve Louis szobájába levettem a magassarkúmat és helyet foglaltam az ágyon. Szememet le sem vettem az arcáról.
-Jó ilyen boldognak látni. - mondtam neki mosolyogva. Leült mellém az ágyra, keze közé fogta az arcomat. Szeme az enyémet fürkészte, majd tekintete a számra siklott. Megismételtem cselekedetét. Lassan közelített arcom felé, kezem csuklójára tettem. Egy percig habozott, majd lehunytam a szememet, majd egy puha csókot leheltem ajkaira. Szempilláim alól felmosolyogtam rá, majd hevesen megcsókolt. Nyelve könnyen csusszant át a számba, kezemet csuklójáról a tarkójára vezettem, mire férfias morgás tört föl belőle. Csókja édes volt és határozott, de ezt a csodás pillanatot a telefon csörgése zavarta meg. Bocsánatkérő pillantást vetett felém, homlokát enyémnek támasztotta és felvette a készüléket. Miközben beszélt leheletét éreztem a nyakamon, melytől libabőrös lettem.
-Igen?! Most? Ez komoly? Oké.. azonnal ott vagyunk! Nem.. nem, csak ketten megyünk. Majd meglátod. - jelentőségteljes pillantást vetett rám, visszacsúsztatta zsebébe a telefont és tekintetében izgalmat véltem felfedezni némi aggodalommal.
-Minden rendben?
-Minden a legnagyobb rendben! Anyu barátja volt, be kell mennünk a kórházba. - mosolyát nem tudtam hova tenni, mert a kórház nem épp az a hely, ahová ennyire örülnek az emberek járni.
-Őőő.. nem azt mondtad, hogy minden rendben?
-Anya terhes, Hel. Most indult meg a szülés.
-Ó! - csak ennyi jött a ki a számon. Visszabújtam a cipőmbe, és most nagyon utáltam, hogy nincsenek itt a cuccaim.
Az út Doncaster-be legalább két óra volt és nagyon örültem mikor végre kinyújtóztathattam a lábaim. Louis összekulcsolta ujjainkat, elindultunk, de a kórház ajtaja előtt megtorpantam.
-Louis.. biztos, hogy akarod, hogy itt legyek? Mármint, úgy értem, hogy.. - dadogtam.
-Hel! Ott kell lenned, ahol nekem. Hányszor mondjam még, hogy szükségem van rád?
-De ez más, Louis! Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet..
-Gyere már! - húzott magával, s mikor újra mellé kerültem belecsókolt a hajamba. - Imádni fognak!
Az információs nő, kedvesen elmondta merre kell mennünk, mi pedig követve az utasításait megtaláltuk a megfelelő kórtermet, ahol Louis anyukája tartózkodott. Lou megszorította a kezem, mikor beléptünk a szobába. A nő, akit a mellettem álló fiúnak az anyukájának véltem, kimerülten feküdt egy csöppséggel a kezében, akire úgy nézett, akár egy kincsre, mellettük pedig egy magas férfi állt. Louis egy csókot nyomott anyukája arcára.
-Szia kicsim! - simított végig a nő fia arcán.
-Szia anya! - Loui a legcsodálatosabb mosolyát vette elő, és már ebből is láttam, hogy imádja az anyukáját. A férfival megölelték egymást, majd mindenki felém nézett. Zavartan néztem Louisra egy kis támogatást kérve, amit meg is kaptam. Mellém lépett és átölelte derekamat, majd egyenesen anyukája elé vezetett. Tekintetem én is rá emeltem és mikor Louis bemutatott neki a lélegzetem is elállt. Mikor kimondta az utolsó szót a tenyerem izzadni kezdett, pillangók repkedtem a hasamba, az arcom égett, a szívem pedig olyan gyorsan és hangosan vert, hogy attól féltem meghallják.
-Anya, ő itt Helena Payne, Liam húga. És a barátnőm.

~ 19. He needs me

My Darling!
Köszöntöm az új feliratkozókat és köszönöm a hozzászólásokat! Nem garantálom, hogy ez lett a legjobb, legizgibb rész, amit eddig írtam, de elő akartam rukkolni valamivel, mert ha most nem, talán csak két hét múlva tudtam volna új részt hozni.. Az érettségi már igencsak a nyakamon van, így kevés időm lesz mostanság a blogra, de igyekszem! Nem akarok sokat elárulni, de ne aggódjatok a várva várt pillanat is hamarosan el fog jönni, amikor a két főszereplő valóban egymáséi lesznek! (: Mindennek eljön az ideje! Azért, remélem valamennyire ez a rész is elnyeri a tetszéseteket.
Jó olvasást! :*

,,Nincs annál jobb érzés, amikor tudod, hogy valaki szeret. Nem kell, hogy kimondja, mert érzed. És ha a szemedbe néz, látod. Ha kimondja, az már csak hab a tortán!"

Kevin már két hónapja boldogítja a mindennapjaimat, a tánc Danivel remekül megy, lassan meg is lesz az első közös fellépésünk, de még így sem mondhatnám, hogy minden tökéletes. Mindenkinek az életében vannak kisebb-nagyobb problémák, ahogy az enyémbe is. Kevin két hónapos fordulónk alkalmából elvitt vacsorázni és igen kellemes volt a hangulat, de valahogy nem volt az igazi. Még mindig nem úgy szerettem, ahogy kellett volna. Remek társ volt, de úgy éreztem nem ő az igazi.. Louis arca minden nap megjelent előttem. Volt, hogy mosolyogva, csillogó szemekkel, hol fájdalmas tekintettel, hol pedig villámokat szóró szemekkel nézett vissza rám. A gondolataimat igyekeztem minden erőmmel elterelni róla, hiszen én döntöttem úgy, ahogy és nem véletlenül. Mióta elköltöztem nem is találkoztam vele, viszont Liam többször is átjött már és kezdtem hülyének érezni magam, amiért ott hagytam neki a címem.. volt egy olyan érzésem, hogy ellenőrizgetni jön át. Mindenkivel tartottam a kapcsolatot valamilyen módon, kivéve Louis-val. Teljesen megértettem, hogy haragszik, de nem titok, hiányzott, minden egyes nap. Hiányzott kéken izzó szeme, füléig érő, kisfiús mosolya vagy épp borostás, férfias arca. Számat egy újabb sóhaj hagyta el.
-Már megint nagyon elmerültél a gondolataidba. - ráncolta szemöldökét Kevin. Mostanában többször is szóvá tette, hogy nem figyelek rá eléggé. Nem tehettem róla.. vagyis, igazából talán mégis, de egy kisebb részem szerette volna Louira kenni az egészet.. hogy mindenről ő tehet, hogy miatta nem vagyok képes eléggé szeretni Kevint. De ez nem volt teljes mértékben igaz.
-Ne haragudj. Csak izgulok a jövőheti fellépés miatt. - hazudtam.
-Felesleges, mindenki tudja, hogy csodás leszel. - egy puszit nyomott halántékomra, én pedig egy halvány mosolyt erőltettem arcomra.  Épp újra szóra nyitotta a száját, de a csengő megmentett egy újabb kínos beszélgetéstől, miszerint vissza kéne költöznöm a fiúkhoz, hogy ne legyek folyton egyedül, hogy ne legyek ennyire magányos. Az is szóba jött már, hogy költözzem hozzá, de mindig azzal érveltem, hogy Liam nem örülne neki és, hogy Kevin sem örülne neki, ha folyton a házába zaklatnák. Szerencsére ésszerűnek találta a magyarázatom és muszáj volt egyetértenie. Felpattantam a kanapéról és kinyitottam az ajtót a türelmetlen látogatóimnak. Mosolyogva lépett be a négy, mindig életvidám srác, én pedig kicsivel tovább hagytam tárva az ajtót, mint kellett volna, mivel az ötödik bandatag most sem jött el. A négy fiú ledobta magát a kanapéra, így Kevinnek fel kellett állnia, mielőtt még összenyomták volna. Durcásan lépkedett felém, majd egy csókot nyomott ajkaimra.
-Majd találkozunk. - bólintottam és bezártam utána az ajtót. Visszasétáltam a nappaliba és helyet foglaltam a többiek mellett.
-Na, most, hogy Mr. Szépfiú lelépett, akár ünnepelhetnénk is. - vigyorgott Harry. Lábait Zayn ölébe helyezte, zenecsatornára kapcsolt és kivett egy szelet pizzát a Niall ölében telepedő dobozból. A többiek is követték utóbbi cselekedetét. Niall felém nyújtotta a dobozt, de mikor visszautasítottam bosszúsan nézett rám.
-Tudod, hogy utálom, mikor ezt csinálod.
-Bocs Niall.. nincs valami nagy étvágyam mostanában.
-Úgy nézel ki, mint egy csontváz.
-Legalább három kilót híztam, mióta Niall Horan gyorskajás étrendjét kell követnem. - forgattam a szemeim.
-Mióta elköltöztél elvonási tünetei vannak szegénynek. - rázta meg a fejét szórakozottan Liam. - Nincs kit győzködnie, hogy egyen.
-Mi már megtanultuk, ha az ír manó azt mondja, hogy enni kell, akkor enni kell! - villogtatta meg gödröcskéit göndörke. - Te kihívás vagy a számára. 
-Ezt bóknak veszem! - mondtam büszkén, majd a pizza felé nyúltam. - Mit is ünneplünk?
-Holnap fellépünk a Brit Awards-on az új számunkkal! - lelkendezett Zayn. - És jelöltek is bennünket.
-Hű, ez tényleg oltári! Mikor lesz a nagy nap?
-Holnapután. - felelt bátyám, mire bólintottam. Egy újabb koncert, amin nem lehetek ott..
-Hát.. sok sikert! - mondtam kicsit lelombozódva. Tudtam, hogy bátyám tudja hangulatváltozásomnak okát, de nem felelt semmit. Úgy döntöttem nem erőltetem a témát, ha azt akarná, hogy ott legyek már szólt volna.. felesleges bármit is mondanom, úgy is az lesz, amit ő akar. Azt hiszem, tudom kitől örököltem ezt a tulajdonságom. A srácokkal tovább tömtük magunkba a pizzát, filmet néztünk, és persze rengeteget nevettünk. Imádtam bennük, hogy minden bajomat elfeledtették velem és szinte fel se tűnt, hogy Louis nincs itt. Niall végig kergette a házban Harryt, mert göndörke úgy gondolta, hogy mivel ő nagyobbra nőtt, mint drága ír barátunk neki kell megennie az utolsó szelet pizzát, amit persze a szőkeség nem nézett jó szemmel. Egy könnycsepp is kigördült, annyira nevettem, de közben imádkoztam, hogy ne törjenek össze semmit. Miután kirohangálták magukat a házban, lihegve visszahuppantak a helyükre.
-Mondtam, hogy gyorsabb vagyok. - büszkélkedett Hazza.
-Én meg mondtam, hogy ne edd meg az utolsó szelet pizzám! Most megint el kell mennem kajáért. - lihegett Niall. Újra nevetni kezdtünk, majd miután a két kilométer hiányos kipihente magát mindenki fellépet twittere, hogy üzenjen a rajongóiknak, mivel elindultak a próbára. Mindenkitől elköszöntem három puszival, majd becsuktam mögöttük az ajtót. Felmentem az emeletre, vettem egy gyors fürdőt, majd behuppantam az ágyamba. Örültem, hogy itt voltak a srácok és sikerült annyira lefárasztaniuk, hogy ahogy vízszintesbe helyezkedtem átadtam magam az álomvilágnak.

Reggel a telefonom csörgésére keltem. A digitális órára néztem, és láttam, hogy még csak hat óra van, szóval nem az ébresztőm szólalt meg. Álmosan néztem rá telefonom kijelzőjére, ahol legjobb barátom neve villogott.
-Mit akarsz, Zayn? - szóltam bele kicsit mérgesen.
-Jó reggelt, Napfény! Segítened kell! - felültem az ágyban, megdörzsöltem a szememet és próbáltam arra koncentrálni, amit mond.
-Most?! Mi történt?
-Kérlek! Ide tudnál jönni?
-Hogy is állhatnák ellen a csodálatos Zayn Maliknak?!
-Te vagy a legjobb! Ígérem meghálálom!
-Remélem is, mivel téged választottalak az ágyam helyett! - kuncogott, majd bontotta a vonalat. Mobilomat a takaróba ejtettem és adtam még magamnak egy kis időt, így visszadőltem a párnáim közé. Tíz perc múlva keltem ki, felöltöztem, fogat mostam és hajamat lazán hagytam leomlani a vállamra. Magamra kaptam a cipőmet, összepakoltam a próbára szükséges dolgaimat, mivel a híres One Direction házból egyből táncra fogok menni. Mivel Zayn hangja nem tűnt nagyon kétségbeesettnek nem éreztem úgy, hogy nagyon sietnem kellene. Mikor kiléptem a házból, tavaszi, esős illat csapta meg az orromat, a reggeli hideg szellőtől pedig kicsit libabőrös lett a karom. Gyorsabbra vettem a tempót és húsz perc alatt meg is érkeztem a kívánt helyszínre. Amikor beléptem láttam, hogy már mindenki fent van és nagyon készülődnek. Legjobb barátom félmeztelenül futott felém én pedig egy percre elcsodálkoztam tetovált felsőtestén.
-Na végre! - megragadta a karom és egyenesen a szobájába húzott. Értetlenül meredtem rá, majd felmutatott két inget. - Melyik legyen? - kikerekedett szemekkel néztem rá.
-Ez most komoly? Ezért hívtál ide hajnalok hajnalán?
-Hát.. - kezdte zavartan. - Liam amúgy is áthívott volna, szóval megelőztem és úgy gondoltam segíthetnél. Mivel te lány vagy...
-Hű, micsoda megállapítás!
-Jaj, ne legyél már ilyen!
-Nem szeretem ha felkeltenek.
-Pont, mint Liam.. miért nem lepődöm meg?! - forgatta a szemeit. - Szóval?! - emelte fel újra a két ruhadarabot, én pedig fújtatva ráböktem a kék kockás ingre.
-Köszi! - nyomott egy puszit az arcomra, majd lementem a konyhába, ahol előbb testvérem is tartózkodott. Mikor beléptem az említett helyiségbe láttam, hogy nincs egyedül. Nyeltem egyet, majd közelebb mentem és leültem az egyik szabad székre. A szívem hevesebben kezdett verni, mikor belenéztem az előttem ülő fiú, világos kék, még álmos szemeibe. Annyira ellenállhatatlanul nézett ki fáradtan is. Belekortyolt a teájába, majd lassan rám emelte tekintetét, amitől elállt a lélegzetem. Miért reagálok mindig így rá?! Belső énem ostorozta magát és próbáltam kézben tartani a dolgokat.. elég furán nézne ki, ha most azonnal rávetném magam. Tekintetem Liam felé vezettem, aki egy csésze teát tett le elém a pultra.
-Kerestél?! - kérdeztem, majd belekortyoltam az italomba.
-Igen. Szeretném, ha holnap estére szabaddá tennéd magad. - mosolygott sejtelmesen.
-Miért? Holnapra programotok van, nem?
-De igen. Ahogy neked is. - mosolya szélesebb lett.
-Nem értelek. - ráncoltam a szemöldököm.
-Helena Payne, most lettél meghívva a holnapi fellépésünkre! - vigyorgott szemét forgatva Zayn. A szám is tátva maradt.
-Ez most komoly? - Liam mosolyogva bólintott, én pedig felpattantam és szorosan megöleltem.
-Köszi, köszi, köszi! - úgy viselkedtem, mint egy öt éves, de nem érdekelt. Boldog pillanat volt.
-Louisnak köszönd. - A név hallatán az arcom pírba borult. Louis felé fordultam. Lassan lépkedtem felé, majd közvetlen előtte álltam meg és vártam, hogy rám nézzen.
-Fogalmam sincs, hogy csináltad, de sikerült, úgy hogy köszönöm! - bólintott, de nem felelt. Jobban haragszik, mint gondoltam. Megfordultam és ekkor láttam, hogy már nincs senki a konyhában rajtunk kívül, ami elég csábító gondolat volt. Most anélkül leteperhetném, hogy észrevennének minket. Jézusom, Helena térj észhez! Barátod van! Louis elkapta a csuklómat, majd maga felé fordított. Percekig csak egymás szemébe néztünk, majd végre megszólalt.
-Ha Zayn hív rögtön ugrassz? - Remek.. már megint a féltékenykedésnél tartunk.
-Szüksége volt rám. A barátom, szóval jöttem. - mondtam nemes egyszerűséggel.
-És én mi vagyok? Nekem is szükségem van rád! - tekintete tele volt csalódottsággal, szomorúsággal és elérte, hogy rettenetesen érezzem magam. Szörnyetegnek éreztem magam, amiért ezt teszem vele.. egyáltalán nem érdemli meg. De engem sem, és ez az érzésem elnyomta az önmarcangolásom. Kezem arca felé közelített, nagyon szerettem volna megérinteni, de félúton sikerült megállítanom a kezem, de Louis gyorsabb volt. Finomabban fogta meg a csuklómat, mint az előbb és arcához emelte. Borzalmas volt látni mennyire vágyik a szeretetre, arra, hogy én szeressem. Gondolkodás nélkül húztam magamhoz, átölelte derekamat, míg én arcát simogattam. Annyira sebezhetőnek tűnt. Valóban szüksége volt rám.
-Te is a barátom vagy. Az egyik legjobb! - súgtam a fülébe.
-Barátod?! Tudod, a barátok nem szoktak csókolózni.
-Louis.. ne kezdjük újra, kérlek! - kibújt ölelésemből, én pedig egy csókot nyomtam feje búbjára és az ajtó fele vettem az irányt.
-Holnap? - kérdezte lágyan.
-Holnap! - mondtam és kiléptem az ajtón.

A tánc most rosszabbul ment, mint bármikor máskor és ez Danielle-nak is feltűnt.
-Mi a baj? - kérdezte aggódva.
-Semmi, csak nem vagyok formába. Bocsi, ígérem összeszedem magam!
-Louis..? - kérdezte egy sóhajtás kíséretében. Először csak meredtem rá, hogy mégis honnan tudja, de nem kellett sokáig gondolkoznom ahhoz, hogy tudtam, drága bátyám mindenről beszámol csodás barátnőjének. Bólintottam, majd újra a tükör felé fordultam. Dani nyugtatóan megsimogatta a hátamat, majd újra nekikezdtünk a gyakorlatnak és próbáltam a legjobb formámat előhozni. Danielle nem kíváncsiskodott többet, és annak ellenére, hogy minden gondolatom, megint Louis körül forgott, azt hiszem sikerült jobban teljesítenem, mint az állapotomból remélhetőbb volt. Átöltöztem és hazafele vettem az irányt. A ház előtt Kevin várt rám.
-Szia! - nyomott egy csókot arcomra.
-Szia. - köszöntem vissza, majd kinyitottam az ajtót. Ledobtam a cuccom és fáradtan estem le a kanapéra. Kev a combjára helyezte a fejemet és a hajamat kezdte simogatni.
-Mit szólnál, ha holnap elvinnélek valahova? - szeme izgatottan csillogott. Lehunytam a szememet.
-Ne haragudj, de a holnap nem jó. A srácokkal leszek.
-Mind az öttel? - kérdezte némi undorral a hangjában.
-Igen. - válaszoltam határozottan. - Életemben először láthatom őket élőben színpadon! Semmiért sem hagynám ki.
-Nem bízom a ízlésficamos srácban. - összeszűkült szemekkel néztem rá.
-Louis nem ízlésficamos! - hirtelen haragomat látván Kevinnek kikerekedtek a szemei.
-Ne menj el! Gyere velem valahova!
-Nem! - míg az ő hangja kérlelő volt, enyém egyre idegesebb és ellenségesebb.
-Ahogy akarod.. akkor válassz! Vagy ők vagy én!
-Mi? - azt hittem rosszul hallok.
-Komolyan mondom, Helena! - erősen ragadta meg a tarkómat és magához húzott. - Válassz!
-Engedj el! - szűrtem fogaim közt.
-Ne szórakozz velem!
-Nem állíthatsz választás elé! Pontosan tudod kit fogok választani! Tudod, mindenhez ketten kellenek és ebből a játszmából most vesztesen kerültél ki! - szinte az arcába ordítottam a szavakat, mire keze lekerült a tarkómról és tenyere egyenesen az arcom felé közelített. Lehunytam a szememet és vártam az ütést, ami nem jött. Lassan tekintetem Kevinre emeltem, aki dermedten és ugyanúgy meglepődve, mint én, a kezét nézte. Mikor meglátta ijedt arcomat, kezét térdemre helyezte és nyugtatóan kezdte dörzsölni. Felálltam és egyszer sem néztem rá.
-Kifelé! - mutattam az ajtó fele. A földet néztem és másodpercek múlva éreztem Kevin ujjait az állam alatt. Erősen próbálta elérni, hogy a szemébe nézzek, de nem jött össze neki.
-Ne haragudj, cica! Én..
-Menj el most! - lassan mondtam ki a szavakat, hogy biztosan eljussanak a tudatáig. Megadta magát, s mikor becsukta maga mögött az ajtót összerogytam a kanapén és a könnyeim folyni kezdtek. Úgy éreztem muszáj beszélnem valakivel, nem akartam egyedül maradni, de nem akartam, hogy Liam vagy Louis ilyen állapotba lásson, ha pedig Zaynt hívtam volna, Louis újabb féltékenységi rohamot kapott volna. Így úgy éreztem csak egy embert hívhatok.
-Harry.. - szipogtam a telefonba. Kihallotta hangomból a kétségbeesést és nem kellett többet mondamon.
-Már is ott vagyok! - hallottam, ahogy előveszi a kocsikulcsokat, majd a vonal megszakadt. A kanapé végében kuporogtam, mikor kicsapódott az ajtó.
-Hel?! - már besötétedett, a házban sem égtem a lámpák, így Harry nem láthatta merre vagyok.
-Itt vagyok. - mondtam halkan. Belépett a nappaliba, felkapcsolta a villanyt és szorosan átölelt.
-Mit tett veled az az idióta? Ugye nem bántott?
-Nem. - Hazza letörölte könnyeimet és a szememet nézte, hogy igazat mondok-e. - Ugye te sem szóltál senkinek? 
-Ami azt illeti.. tudod, hogy ő a legjobb barátom és.. - mielőtt befejezhette a mondatot újra kicsapódott az ajtó.
-Harry, mond, hogy nem..
-Helena! - Louis másodpercek alatt mellettem volt és a karjaiba kapott. Szívesen leszidtam volna Harryt, de újra biztonságban éreztem magam. Hosszasan szippantottam be Louis édes illatát. Kivitt a házból és nem ellenkeztem, örültem, hogy a karjában tart. Finoman helyezett be a kocsijába és le sem vettem róla a szemem, míg ő vezetett és a gondolataiba merült. Harryvel az oldalunkon léptünk be a házba. Louis kézen ragadott én pedig elmormoltam egy "köszönöm"-öt Harrynek. Loui bevezetett a szobájába, kezembe nyomta egyik alsóneműjét egy fehér pólóval, majd magának is keresett valamit és átöltöztünk. Szó nélkül bebújt az ágyba, s mikor bebújtam mellé a mellére vont. Szorosan, még is hihetetlen finoman ölelt át, ujjaival derekamat cirógatta. Lehunytam a szememet és kiélveztem minden pillanatot. Mikor újra a karjában tartott, tudtam, hogy rosszul döntöttem, mikor nem őt választottam és készen álltam megmondani neki, hogy mit érzek iránta, de annyira kimerített az elmúlt pár óra, hogy nem jött ki hang a torkomon. Annyira csodás volt a pillanat, hogy bármiféle hang csak megzavarta volna. Louis egyenletes lélegzetvételére figyeltem, karomat és lábamat is köré fontam. Amennyire csak tudtam közel akartam magamhoz tudni. Belecsókolt a hajamba, majd olyan halkan szólalt meg, hogy nem tudtam eldönteni, akarja-e, hogy halljam, amit mond.
-Szeretlek, Hel! Igazán szükségem van rád! - Hittem neki. Ugyanannyira szüksége volt neki rám, mint nekem rá. Csak nem mertem bevallani magamnak. Hamarosan viszont ő is megfogja tudni. - Én is szeretlek. - gondoltam magamban.

~ 18. Just friend

,,A barátság táptalaj, ahol a szerelem életre kelhet. Ha szerelmet akarsz vinni egy kapcsolatba, akkor először barátságot kell vinni bele."

~ Helena szemszöge ~

 

Miért történik mindig ez? Akárhányszor boldognak érzem magam, villámcsapásként érnek a rossz hírek. Mindig van valami vagy valaki, aki el tudja rontani az örömteli pillanatokat. Utálom ezt.. Csak egyszer lenne minden tökéletes, csak egyszer lenne minden úgy, ahogy én szeretném! Egy kis harmóniát szeretnék az életembe.. csak egyszer! Talán túl sokat kérek?!  Fortyogva csaptam be magam mögött az ajtót, mit sem törődve a szobában lévő emberek aggódó tekintetével. Egyetlen hely van ahova mehetek, ahol mindig megnyugszom, az a hely, ahol szüleimmel és Sam bácsival beszélhetek. Mérgemben olyan gyorsan szedtem a lábaim, hogy az utat sikerült tíz perc alatt megtennem. Végigsimítottam itt fekvő családtagjaimnak a sírján, szememben könnyek gyűltek, majd térdelőhelyzetbe tornáztam magam. Ujjaimmal játszadoztam, miközben próbáltam összeszedni a gondolataim, s végiggondoltam az elmúlt fél óra eseményeit. Majd hirtelen azt vettem észre, hogy a szavak csak úgy ömlenek belőlem.
-Boldog voltam! Két év után most éreztem először, hogy újra boldog vagyok és nem csak színlelésből mosolygok! Miért romlik el minden ennyire hamar? Bárcsak itt lennétek.. mindig tudtatok adni valami magyarázatot a dolgokra, és megnyugodtam, még akkor is, ha tudtam, hogy nincs semmi értelme annak, amint mondtok. Mert csak azt akartátok, hogy boldog legyek. Liam miért nem ezt akarja? Ez a "mindentől meg kell óvnom a kis védtelen húgomat" dolog kezd az agyára menni. Bárcsak itt lennétek, hogy észhez térítsétek, ha már rám nem hallgat.. Louis is az ő pártját fogja, pedig azt hittem, azt szeretné, hogy mellette legyek, hiszen minden szava és cselekedete ezt mutatja. Vagy ennyire félreértelmezem a jeleket?! Könyörgöm, valami jelet küldjetek! Fogalmam sincs mit kéne tennem. Lehet én rontom el a dolgokat azzal, hogy folyton visszautasítom Louist.. lehet, ha egy párt alkotnánk velük mehetnék. De nem lehet.. nem vagyok elég jó hozzá, én nem tudnám úgy szeretné, ahogy ő azt megérdemelné. Nem tudok neki eleget nyújtani.. nem illek a világába. Nem rám van szüksége, bármennyire is próbálja magával ezt elhihetni. Nem én vagyok a megfelelő lány. Nem lehetek az hiszen.. hiszen nem vagyok szupersztár, mint ő, egyáltalán nincs jó hangom és rengetek problémám van, a múltam sem tökéletes és nem akarom a bajaimat az ő nyakába varrni. Fogalmam sincs mit tegyek.. - amennyire a torkomban lévő gombóc engedte, a szavakat szinte üvöltöttem a könnycseppek lassacskán rászáradtak az arcomra, a nadrágom pedig már teljesen átázott és a kezem is átfagyott, miközben a havat markolásztam. Fogalmam sem volt róla mennyi ideje ülhettem a fehér, ropogós hóban, de nem is érdekelt. És nem tudtam róla, hogy képes vagyok ennyit sírni. Mióta itt vagyok a víz  megállíthatatlanul csorog le az arcomon, egyenes a hóba. Csöndben ültem, míg nem sok kis fehér, tollpihéhez hasonlító dolog kezdett el lebegni a tekintetem előtt. Jelet akartál?! Tessék itt van..havazik. Ideje hazaindulni. - szitkozódtam magamba. Újra végigsimítottam az előttem lévő három síron.
-Köszönöm, hogy mindig meghallgattok. Még ha nem is válaszoltok, tudom, hogy számíthatok rátok. - felálltam, letöröltem nadrágomat, majd kelletlenül elindultam. Most nem siettem annyira, mint mikor a temetőbe indultam. Lassan, megfontoltan szedtem lábaim és annyira el voltam még mindig foglalva a gondolataimmal, hogy páran meg is dudáltak, mikor nem vettem észre, hogy piros a lámpa. A helyzet az, hogy egyáltalán nem félemlített meg a halál gondolata sem ebben az állapotban. Mikor beléptem az előszobába bőröndök vettek körül. Sóhajtva felakasztottam a kabátomat és a nappaliba léptem.
-Helena! - ugrott fel Liam a kanapéról, majd szorosan magához vont. - Jesszusom, te teljesen átfagytál! - hangja és tekintete is aggodalmat tükrözött, megjegyzését pedig egy vállrángatással elintéztem. 
-Csináljak neked egy teát? - kérdezte Louis, mire kisebb gondolkozás után bólintottam.
-Addig vegyél egy forró fürdőt. - Liam hangja aggodalmasból parancsolóvá kezdett váltani. Homlokomat ráncolva indultam fel az emeletre, szekrényemből előkotortam egy szürke melegítőt, amit magammal vittem a fürdőszobába. Megengedtem a vizet és úgy döntöttem finom habfürdőt veszek, ami igencsak jól esett átfagyott testemnek.  A testem minden egyes szeglete bizseregni kezdett, mikor a forró vízhez értem. Kényelmesen elhelyezkedtem, fejemet a kád egyik végének támasztottam, lecsuktam a szememet és próbáltam élvezni a habokat, de a gondolataim sajnos nem mentek el szabadságra. Végig azon járt az eszem, hogy Louis teát csinál nekem.. Nem a teája kell neked, ha nem ő maga! - ordibált velem a belső énem. Én is tudom te hülye! - ordítottam vissza neki. Azt hiszem kezdek begolyózni.. magammal beszélgetek. Fejemet megráztam, de mikor újra lecsuktam szemeimet Louis mosolygó arca nézett vissza rám. 
-Szállj ki a fejemből! - üvöltöttem és azonnal kiszálltam a vízből, ami már kezdett kihűlni.
-Hel?! Minden rendben? - Liam hangja bizonytalan volt. Most már ő is azt fogja hinni, hogy elment az eszem.
-Igen. Egy perc és megyek. - szóltam vissza, majd hajamat megszárítottam, lófarokba kötöttem és belebújtam a száraz ruhámba. Lassan ballagtam le a lépcsőn, mély levegőt vettem és beléptem a nappaliba ahol a többiek tartózkodtak. Közönségesen akartam viselkedni, mintha meg se hatna, hogy két hónapig nem látom azokat az embereket, akik a világot jelentik nekem. Próbáltam elnyomni magamban az érzést, hogy nem lehetek ott velük mindig, amikor szeretnék. Louis a kezembe nyomott egy csésze gőzölgő teát. Lassan belekortyoltam. Finom, gyümölcsös íze volt és felmelegített belülről.
-Sajnálom. - Liam hangja csöndes volt. Vállat vontam.
-Nem érdekes.. azt hiszem itt az ideje, hogy megszokjam, nem történhet mindig az, amit én szeretnék. - A teámról felsandítottam bátyám arcára. Homloka ráncokba szaladt és elgondolkodva meredt maga elé, majd bólintott.
-Megígérem, hogy te is eljöhetsz majd a koncertjeinkre. De nem most. Még nem készültem fel rá, hogy az újságban lássalak és ki tudja, melyikünkkel hoznának össze. - Beleköhögtem a poharamba. Mi van ha pont a saját testvéremmel hoznak össze?! Mi van ha.. pont Louis-val?! Szempilláim alól kukucskáltam fel az említett személyre. Kék szeme engem fürkészett, de az arcáról semmi érzelmet nem tudtam leolvasni. Bár hogy is lesz, muszáj, hogy Liam be tartsa az ígéretét! Biztos akarok lenni benne, hogy nem szégyell..
-Mikor? - kérdeztem halkan.
-Majd egyszer. - nyomott egy csókot hajamba, majd felállt mellőlem. Mind az öten a bőröndök felé vették az irányt. Louis kullogott leghátul és mielőtt kilépett volna az ajtón, kérdő tekintettel nézett vissza rám és az ajtó felé bökött. Lesütöttem a szememet és a fejemet ráztam. Ha kikísérem őket a repülőtérre nem bírtam volna ki, hogy ne sírjam el magam. Már régen rájöttem, hogy az ember mellett örökre csak a saját árnyéka fog maradni és tudom, hogy a srácok nem örökre mennek el, de hiányozni fognak mind az öten..nagyon. Mellettük úgy érzem élek. 

* 2 hónap múlva *

Ha Louis érzései és szavai mindvégig igazak voltak, akkor azt hiszem jól cselekedtem. Tudtam, hogy sosem lehetünk együtt, hogy sosem lehetünk egymáséi épp ezért tettem amit tettem. Nem akartam szomorúnak látni és nem akartam hamis reményeket hagyni benne, ezért elköltözöm és összejöttem azzal a sráccal, aki csak feleannyira mutatta ki az érzéseit, mint ő. Azt hiszem tényleg tetszem neki és úgy érzem nem kell megváltoznom ahhoz, hogy eleget tudjak nyújtani neki. Ha ez kell ahhoz, hogy Louis többé ne törődjön velem, hogy eltudjon felejteni megteszem. Lemondok a saját boldogságomról, hogy ő boldog lehessen.
-Szia! - elmélkedésemből Kevin hangja zökkentett ki. Egy csókot nyomott ajkaimra, majd összekulcsolta ujjainkat. Az egyetlen baj Kevinnel, hogy többet lóg az ember nyakán, mint Louis.. egyszerűen levakarhatatlan. A ragaszkodása volt az egyetlen ok, amiért most is megvártam a próbaterem előtt, mert minden áron velem akart jönni a srácok házába, hogy elhozzuk az ott maradt cuccaimat. Erősen reménykedtem benne, hogy a fiúk még nem lesznek otthon. Egyébként helyes, izmos és nagyon kedves srác. Szőke, égnek álló haja és fűzöld szeme ellenállhatatlanná tette arcát és mindig csodáltam kecses mozgását. Emlékszem mikor először láttam táncolni és a szám is tátva maradt. Az emlék megmosolyogtatott.
-Mi olyan mulatságos? - kérdezte kedvesen.
-Semmi. Csak eszembe jutott a nap, mikor először láttalak.
-Azt hittem szellemet láttál. - mosolygott én pedig elpirultam. Biztos vicces látványt nyújtottam, mikor az állam a padlót súrolta, szemem pedig kikerekedett. Csak bámultam, mint aki még sosem látott embert. További emlékeket idéztünk fel. Hihetetlen, hogy mennyi mindenen átmentünk másfél hónap alatt. Szerettem. Tényleg szerettem, csak nem úgy, ahogy kellett volna.. Mosolyogva helyeztem a kulcsot a zárba, de meglepetésemre az ajtó nem volt kulcsra zárva. Beljebb léptünk és a nappaliból öt fáradt, egyben csodálkozó szempár meredt ránk. 
-Öhm.. sziasztok. - megszorítottam Kevin kezét és beljebb merészkedtünk. 
-Sziasztok. - köszöntek vissza kórusba. 
-Ő a barátom Kevin. - ahogy kimondtam ezt az egyszerű mondatot az arcom pírba borult és a gyomrom kavarogni kezdett az izgalomtól és félve vártam a reakciókat. Egy darabig ledermedve ültek, majd összenéztek és nevetésben törtek ki. Összeráncolt szemöldökkel néztem őket, mivel egyáltalán nem értettem ezt a kitörést. Miután kiröhögték magukat az arcukra visszatért a komorság, majd szép lassan egyesével felálltak és felénk vették az irányt. Mind az öten szúrós tekintettel vizsgálták végig Kevint, tetőtől talpig. Újdonsült barátom állta a tekintetüket és türelmesen kezet fogott mindenkivel és bemutatkozott. Kicsit meglepődtem, amiért ennyire nyugodt tudott maradni. A rövid bemutatkozás után magammal rángattam az emeletre és összeszedtük a cuccaimat. Mikor végeztünk felálltam és megláttam ajtónak támaszkodó bátyámat, aki le sem vette tekintetét rólam. Kevinre meredt, aki értette az üzenetet, így elhagyta a szobámat. Liam közvetlen előttem állt meg.
-Miért csinálod ezt? - éreztem, hogy nehezére esik visszafognia magát. Legszívesebben ordított volna velem.
-Mert így látom helyesnek. De ne aggódj az egésznek semmi köze hozzád. 
-Szerinted Louis ez értékelni fogja?
-Senki nem mondta, hogy miatta csinálom. - magamat is próbáltam erről meggyőzni, de hangom elcsuklott.
-Nem is kellett. Ismerlek már.. és ahogy ránézel az mindent elmond. Izomagyra nem így nézel.. - Remek, már becenevet is találtak neki. 
-Kevinnek hívják. - szája megremegett, próbált elfojtani egy újabb kuncogást, mire csak a szememet forgattam.
-Tudom mennyire makacs vagy, úgy hogy meg se próbállak lebeszélni erről az egészről.. de az új címedet hagyd ott az asztalon. - Hihetetlen egy bátyám van! Fejemet megrázva mosolyogtam rá, majd átölelt és a fülembe suttogott. - Hagyd, hogy a szíved hozza meg a döntéseidet. Ő nem zavarodik össze annyira, mint a fejed! - szavait emésztve bólintottam. Levittem az bőröndömet és láttam, hogy Louis és Harry könyörtelenül kifaggatják Kevint, Zayn és Niall pedig ott kuncogott a fotelnak támaszkodva. Megragadtam legjobb barátom karját és kihúztam a kertbe. Éreztem a hátamba fúródó tekinteteket, de nem törődtem velük.
-Miért izzasztjátok meg ennyire szegényt?
-Szerinted miért? - húzta fel szemöldökét Zayn.
-Fogalmam sincs. - fújtattam.
-Meddig fogsz még Louis-val szórakozni? Teljesen oda van érted erre te beállítasz ezzel a...
-Kevin! Kevinnek hívják!
-Tudom. - kuncogott. Mi baja van mindenkinek ezzel a névvel?! Az agyam kezdett felforrni. - Nézd.. tényleg nem értem mire jó ez a játék, de most Loui oldalán kéne boldogan lépkednek. Ne húzd tovább az agyát, csajszi!
-Nem húzom Zayn! - megadóan sóhajtottam. - Épp ezért megyek el.. Nem sóvároghat folyton olyan után, akit nem kaphat meg. Csak az energiáját pazarolja vele. - bármennyire is fájtak a saját szavaim, minden egyes szót komolyan gondoltam. Könnyeimet próbáltam visszatartani. Zayn-nel annyira könnyen és őszintén lehetett beszélgetni. Reakciómat látva magához ölelt.
-Ne aggódj gyakran meglátogatunk. - kivillantotta rám tökéletes fogsorát, ami engem is mosolyra késztetett. Együtt mentünk vissza a nappaliba, ahol már kevésbé volt feszült a hangulat, gondolom Liamnek köszönhetően.
-Mehetünk. - nyomtam egy csókot Kev arcára, majd megfogta a kezemet, biccentett a többieknek és az ajtó fele húzott. Viszont mielőtt kiérhettem volna a tavaszi, illatos levegőre, valaki megragadta a karomat és visszahúzott.
-Mi van? Most már levegőnek fogsz nézni? Mindenkivel beszélsz rajtam kívül? - hangjából sütött a düh, szemei villámokat szórtak.
-Engedj el, Louis!
-Nem! Amíg meg nem magyarázod ezt az egészet! 
-Nincs mit megmagyaráznom. Nem kell semmivel sem elszámolnom neked! - hangom egyre erősebben szólt.
-Igazán?! Helena Payne te egy lehetetlen nőszemély vagy! Fogalmam sincs, mivel vagy képes magadhoz vonzani, mikor ennyire makacs és csökönyös vagy. Teljesen megőrülök tőled! Diliházba fogok kerülni miattad!
-Sajnálom. Próbálj meg leakaszkodni rólam!
-Ezért csinálod? Ha azt hiszed ezzel elfelejtelek, tévedsz. És ami szilveszterkor történt.. mindketten tudjuk, hogy az nem csak egy egyszerű csók volt! - dermedten néztem az előttem álló fiúra. Tudja, hogy a barátom itt áll a ház előtt még is a csókunkról beszél.. az agyam mostanra teljesen felforrt.
-Louis! Gyűrd el magadban a féltékenységedet és lépj túl! - azzal hátat fordítottam neki és elsétáltam Kevin mellett, aki gyors léptekkel követett.
-Ő a volt barátod?
-Nem Kevin! - csattantam fel. - Ő csak egy barát. 

~ 17. Unpleasant surprises

Sziasztok!
Az előző résznél kérdeztem, hogy meg írjam-e a 15-16. részt egy kis bővítéssel, Louis szemszögéből.. páran válaszoltatok rá, hogy kíváncsiak lennétek rá, szóval tessék.! (: Bevallom kicsit nehézkes volt belebújni egy 'szerelmes' fiú bőrébe, de megbirkóztam vele. Köszönöm, hogy a hozzászólásaitokban sok sikert kívántok az érettségimhez, és köszöntöm az új feliratkozót! Mind hihetetlenek vagytok és hatalmas mosolyt tudtok csalni az arcomra! (:
Thank you and I hope you like it ! x

U.I: Tudom sokat késtem, de hétköznap nem volt időm írni, hétvégén pedig csak egy laptop állt rendelkezésemre, de az meghalt persze a 'legjobbkor'.. I'm so sorry!!

,,Szeresd, öleld meg minden nap, mert ha te nem teszed megteszi más és hidd el nem Ő lesz a hibás."

~ Louis szemszöge ~

 

Úgy kezdődött vele, mint bármelyik másik emberrel. Meglátod, beszélgetni kezdtek, megismered, aztán vagy tetszik vagy nem. De ez most más.. itt titkok vannak és mindegyikről tudni akarok. Megmagyarázhatatlan cselekedetek, beszélgetések, amiket meg akarok érteni. Először azt hittem csak testileg vonzódom hozzá, de ez sokkal több annál. Bele akarok látni a fejébe, tudni akarom mikor mire gondol, meg akarom fejteni a titkait, mellette akarok lenni. Érezni akarom a csókjait, és végre úgy akarok mellette aludni, hogy tudjam Ő csak is az enyém. Mikor bejelentette, hogy elmegy Steven hülye bulijába, abba a hülye házba, ahol a hülye pszichopata bátya is lakott, még mielőtt börtönbe került volna, egyértelműen féltettem. Nem is hagytam szó nélkül és persze újabb veszekedésbe torkollott a beszélgetésünk.. milyen meglepő.. Az egyetlen egy probléma, amivel most nem tudtam szembeszállni, hogy Helenának igaza volt. Én sem óvhatom meg mindentől, még ha rossz is ebbe belegondolnunk Liammel egyetemben. Így hát hagytuk elmenni. Elintéztük a vendéglistát, feldíszítettük a házat, és Hel-nek köszönhetően a vásárlással nem kellett foglalkoznunk. Szendvicseket gyártottunk, kitettük a rengeteg sütit és az italokat. Mindent sikerült nagyjából másfél óra alatt elintéztünk és igyekeztünk nem arra gondolni, hogy Helena most milyen bajba is fog csöppenni. Éppen Niall-el tömtük magunkba a szendvicseket, mikor ír barátom - persze megint tele szájjal - megszólalt.
-Nyeld már le Niall, egy szót sem értek. - forgattam szemeimet. Utálom mikor ezt csinálja..
-Azt mondtam, hogy ez a lány vonzza a bajt. - igaza volt. Percekbe sem tellett, de furcsa, gyomorforgató érzésem támadt. Danielle-val táncoló Liam mintha a gondolataimba olvasott volna, elengedte barátnője kezét és izzó tekintettel közeledett felém. Megállt, majd nagyon sóhajtott, nem is kellett semmit mondania, tudtam mire gondol. Mindkettőnk tekintetében idegesség és aggodalom tükröződött.
-Én is érzem. Menjünk! - szendvicsemet levágtam a tányéromra, amit Niall szélsebesen magához is fogott és elindult utánunk. Kifele menet összeszedtük Zaynt és Harryt is. Csuklójukat megragadva indultunk ki a meleg házból a kinti hűvös levegőre. Mivel már mindannyiunkban volt egy kis alkohol nem vezethettünk, így maradt a gyaloglás. Liam elmagyarázta a többieknek, hogy fura, megmagyarázhatatlan érzése támadt, ezért rángattuk el őket a buliból. Összeráncolt szemekkel hallgattam a magyarázatát, mivel pontosan az én érzelmeimet írta le. Mintha összeköttetésben lennénk mindhárman.. jó, valljuk be, ez a mondat valami borzalmas filmbe illik. Megráztam a fejemet, hogy valamennyire megszabaduljak a gondolataimban újra és újra lejátszódó rossz képektől és hányingert keltő érzésektől. Utáltam, hogy én vagyok a legalacsonyabb, hogy nekem van  a legrövidebb lábam, mivel elsőként akartam belépni az ajtón. Szerencsére Harry emlékezett az útra, így az ő vezetésével könnyen odatálaltunk. Liam kopogtatás és minden egyéb nélkül - ami valljuk be tőle nem megszokott - szinte feltépte az ajtót.  Nem kellett sokáig keresnünk azt a személyt, akiért ide jöttünk. Szinte fel tudtam volna robbanni a látványtól, ami fogadott. Valami bunkó szorongatta, Hel már teljesen beleolvadt a kanapéba és senki nem törődött senkivel. Állatokkal vagyok körülvéve.. Két lépéssel átszeltük a köztünk lévő távolságot, megragadtam annak a görénynek a vállat és magam felé fordítottam.
-Süket vagy? - ordítottam a képébe, mikor véleményen szerint Helena már nem először mondta neki, hogy engedje el.
-Engedd el. - lépett közvetlen mellém Liam, tekintete izzót a dühtől és vártam, hogy mikor indul el a keze. Végül Harry belemélyesztette ujjait a piától bűzlő pöcsnek a vállába, majd erősen a kanapéra vágta.
-Jó fiú! - hangja gúnyos volt, majd győztesen vigyorgott, s rákacsintott a pasasra. Megragadta Helenát és finoman kihúzta. Amikor már elég távol voltunk attól a háztól, ahová biztos vagyok benne, hogy soha többet nem teszi be a lábát, elengedte. Mögöttünk kullogott, s értetlenül ráncolta homlokát. Leolvasható volt az arcáról, hogy nem erre számított. Míg csöndesen baktattunk a biztonságot nyújtó ház felé, mindenki a gondolataiba temetkezett. Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen és makacs? Istenem, ha bármi baja lett volna.. ha az a barom bántja.. belegondolni is borzalmas volt. Nem tudnám elveszíteni. Helena egy halk, bár annál erőteljesebb sóhajt engedett ki a száján, hogy megszabaduljon a magában tartogatott feszültségtől.
-Honnan tudtátok, hogy bajban vagyok? - hangja halk volt, de az utca annyira csöndes volt, hogy még a túloldalról is hallottam volna  kérdését. 
-Vonzod a bajt. Ez már köztudott. - felelt Niall. 
-Sajnálom.. sajnálom, hogy ennyire makacs és önfejű vagyok.. sajnálom, hogy ennyi bajt okozok. - Szemét könnyek lepték el és borzalmas volt látni, ahogy magát okolja. Közvetlen mellette álló Zayn kezdte el vigasztalni én pedig egy újabb marhaságon törtem a fejem, amivel felvidíthatom. Ez általában be szokott válni, ahogy most is. Az út további része kellemesen telt, a hideg szél néha csípte ugyan a bőrömet, de nem foglalkoztam vele. Jobban lekötött, hogy azt a lányt figyeljem, aki most is képes volt mosolyt csalni az arcomra, anélkül, hogy csak rám nézett volna. Annyira magával ragadó. Imádtam látni, hogy ennyire jól érzi magát a társaságunkba, de tudtam, hogy nem csak az ő érzéseiről van szó, hanem az enyémekről is. Ez már túl a "több, mint barátság, de kevesebb, mint szerelem" dolgon. Valóban több, mint barátság, de.. mi van akkor, ha ez a barátság csak erősödik?! Elmélkedésemből a házunkból kihallatszó zene zökkentett ki. Fel sem tűnt, hogy már legalább fél órája sétálunk. A vendégeink szerencsére annyira jól érezték magukat, hogy észre sem vették, hogy eltűntünk. Danielle mosolygó arcával találtuk magunkat szembe, aki pezsgős poharakat nyomott a kezünkbe, majd kivezetett minket a kertbe. Hel közvetlen mellettem ült le a fűbe, én pedig követtem mozdulatát. Szemem le sem vettem gyönyörű arcáról, melyet szőke hullámos haja keretezett, így is tökéletesen kiemelve csillogó kék szemeit. Csodálatos összhangban voltak az adottságai. Tekintetem halvány rózsaszín ajkára vándorolt, s alig tudtam visszafogni magam. Sőt.. egyáltalán nem tudtam. Mielőtt gondolkozhattam volna már ki is mondtam, amire épp gondoltam.
-Csókolj meg! - mellkasa gyorsabban emelkedett és süllyedt, szája tátva maradt a döbbenettől, de nem mozdult. Én is egyre szaporábban szedtem a levegőt, szinte már kétségbeesetten vágytam a csókjára, hogy érezzem őt. És, mint általában most sem tudtam elnyomni az érzéseimet. -Kérlek! Muszáj.. nekem tudnom kell, hogy... éreznem kell! - hangom könyörgő volt. 
-Louis.. - halkan, suttogva mondta ki a nevem, ami csak még jobban megőrjített.
-Hel! Azt akarom, hogy te legyél az utolsó lány, akit megcsókolok ebben az évben.. és, hogy te legyél az első és az utolsó a következőben. - szavaimat jól megfontoltan és határozottan mondtam ki.
-Én.. - kezdett volna bele újabb mondandójába, de már nem bírtam várni. Arcát kezeim közé fogtam és ajkamat az övére tapasztottam. Elhúzódtam tőle, hogy biztos legyek benne nem fogja megbánni, amire most készülök. Nem akartam, hogy emiatt menjen tönkre a barátságunk. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem fog elmenekülni, lassan közelítettem újra arca felé. Csókomba minden érzelmet beleadtam, s mikor nyelvével megsimogatta az enyémet, egész testem megremegett. Ajka puha volt és hívogató, többet és többet akartam belőle, de a fölöttünk csattanó tűzijátéktól megrezzentünk, s elváltunk egymástól. Míg ő az eget kémlelte én le sem vettem tekintetem arcáról. Egy ideig a tűzijátékot nézte, majd szó nélkül felállt, s a ház felé vette az irányt. Azonnal felpattantam, hogy utána menjek, de Dani elkapta a felkaromat.
-Szerintem most hagyd egy kicsit. Végig kell gondolnia..
-Mit kell végig gondolnia? - fordult felém Liam. Egyenlőre nem akartam, hogy tudjon a dolgokról, mert nem tudtam, hogyan reagálni. Danielle bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd mindent kitálalt az aggódó bátyónak. Liam tekintetében nem találtam semmi megvetést vagy haragot mikor rám pillantott. Bólintott, jelezve, hogy érti, amiről barátnője beszámolt, majd Hel szobája felé indult. Türelmetlen természetemnek köszönhetően öt percnél tovább nem tudtam várni, így utánuk indultam, s bekopogtam az ajtón, ahová bejutást kaptam. Helyet foglaltam az ágyon, pontosan Helena mellett. Idegesen kezdtem el tördelni a kezeimet, szememmel pedig a földet pásztáztam. Fogalmam sem volt, hogy kezdjek hozzá a mondandómhoz, viszont mikor már a mellettem ülő lány is észrevette, hogy kicsit feszült vagyok, már mindegy volt, hogy mondom el, csak mondjam. Tudta mit akarok mondani, de nem engedte, hogy megtegyem. 
-Ne! Eszedbe ne jusson kimondani! - pattant fel mellőlem, én pedig elkaptam a csuklóját. Mindegy mit mond, az érzéseim nem változnak.
-Ha tetszik, ha nem, akkor is ezt érzem. - suttogtam fülébe. 
-Akkor sem szabad. - állánál fogva felemeltem a fejét, hogy egyenesen a szemébe nézhessek, majd egy csókot nyomtam homlokára. 
-Nem fogom feladni. - szorosan öleltük egymást, amennyire csak tudtam közel akartam magamhoz érezni. Miután elváltunk egymástól, akkor sem engedtem el, kezét megragadtam s levezettem a lépcsőn. Mosolyogva néztem ahogy Niallel ugrándozik a kanapén fura táncmozdulatokat csinálva. Jó volt látni, hogy ennyire képes elengedni magát a közelünkbe. Niall helyét később Zayn vette át, majd a zene lassulni kezdett és én voltam a soros. Kezemet nyújtottam, s ő mosolyogva fogadta el azt. Kezemet szorosan derekára fontam, míg ő fejét vállamra hajtotta. Beszívtam jellegzetes illatát és belső énem győztesen felkiáltott, amiért ezt a csodás lányt újra a karjaim közt tudhatom. Mivel mindenki elvolt foglalva valaki mással, gondoltam senkinek nem fog feltűnni ha egy kis időre eltűnünk. Elengedtem Hel derekát, majd mikor csillogó kék szemével felpillantott rám bátorítóan rámosolyogtam s felvezettem a szobámba. Szó nélkül követett, majd mikor belépett a szobámba, meglepetten nézett az előtte elhelyezkedő nagy tárgyra, ami szinte a fél helyiséget elfoglalta. 
-Hű! Ez meg, hogy kerül ide? - mutatott a zongorára. 
-Gondoltam áthozom ide. Reméltem, hogy sokat fogsz majd rajta játszani. - ajkaimat mosolyra húztam. Bármire képes vagyok csak, hogy velem töltsön néhány percet.
-Azért hoztad ide, hogy veled legyek? - bólintottam, mire arca rózsaszínes árnyalatba borult. Micsoda látvány! Leült mellém és határozottan, gyakorlott, szinte profi mozdulatokkal ütötte le a billentyűket és egy teljes percig elfelejtettem hogyan kell becsukni a számat. Az egész tökéletes volt. A hangulatos zene és a lány, akiért bármeddig elmennék. Belül valami fura érzés melengetett. Furcsa volt, de kellemes. Mindketten meglepődve vettük észre, hogy a számnak vége, majd együtt kezdtük játszani a Little Things-et. Puha bőre finoman érintette ujjaimat, s így együtt ütöttük le a billentyűket. 
-Látod, nem volt olyan nehéz.
-Veled nem. 
-Louis.. - sóhajtott. 
-Ne haragudj.. tudom, hogy ez még gyors neked. - ráztam meg a fejemet. Nem akartam siettetni, mivel félő, hogy ezzel mindent elronthatok. Csak annyira.. vágyom rá.
-Fáradt vagyok. Mi lenne ha ágyba bújnánk? - Éreztem, hogy szám kajánul felfelé kunkorodik, majd hihetetlen gyorsasággal vettem át a ruházatomat. Helena szemét forgatva indult meg az ajtó felé.
-Nem alszol itt? - kérdeztem kétségbeesetten, amit ő is észrevett, így egy bátorító mosolyt küldött felém. 
-A szobámba van a pizsim. 
-Aludhatunk ott is. - Ahogy átértünk a szobájába, bebújtam az ágyába és vártam, hogy mellém feküdjön. A szekrény elé állt, hátat fordítva nekem és én csak bámultam. Kedvem lett volna ledönteni az ágyra, de nem tehettem.. még nem. Pedig mennyire kívántam őt.. Mikor végzett betelepedett az ágyra, de nem közvetlen mellém, így kénytelen voltam magamhoz vonni őt. Fejét mellkasomra hajtotta, számat pedig egy halk, de könnyed sóhaj hagyta el. Amennyire tudtam szorosan magamhoz húztam, hogy minden egyes porcikáját érezzem. Már megszoktam, hogy egyedül töltöm az éjszakáim és bevallom imádtam, hogy úgy nyúlok el az ágyon ahogy én akarok, de ez sokkal jobb volt. Most már nehezen tudom elképzelni, hogy nélküle aludjak el. 

Mikor felkeltem Helena már nem volt mellettem, viszont mozgást hallottam lentről. Felültem az ágyba, szememet megdörzsöltem, majd lassan kikászálódtam az ágyból. Niall a konyhában dobozból itta a tejet. Az ilyen dolgaitól ki tudok borulni, de még annyira reggel volt, hogy csak megráztam a fejemet és nem tettem szóvá, inkább leültem a másik három srác közé a nappaliba. Liam kicsit feszült volt.
-A lányok? - kérdeztem, mert azt hittem megint Helenával történt valami.
-Helena bemutatót tart, Danielle pedig elkísérte. - válaszolt Harry, miközben a szokásos mozdulatai segítségével eligazította a haját a szeméből. Bólintottam, majd visszafordultam Liamhez.
-Akkor miért vagy ilyen feszült? 
-Tudod milyen nap van? - nézett rám felvont szemöldökkel. Számolgatni kezdtem a napokat, hónapokat, míg végül rá nem jöttem.
-Basszus! Ki fog akadni, mi?
-Koppant. - válaszolt Zayn a fejét rázva.
-És ha magunkkal vinnénk?
-Kizárt! - csattant fel Liam. - Szerinted hány percbe telne, hogy az újságírók máris egy teljes oldalt írjanak róla? Tudod, hogy pont ettől próbálom megvédeni, egyáltalán nincs erre szüksége.. - épp ellenkezni kezdtem volna, mikor nyitódott az ajtó és a két lány lépett be rajta. Mindkettőjük arcáról lehervadt a mosoly, mikor meglátták, hogy egy kissé ideges a csapat. 
-Na jó.. bármit is csináltam.. le szidhattok, de! Hivatalosan is Danielle csapatába tartozom a mai naptól kezdve! - Hel vigyora letörölhetetlen volt és gondolkodás nélkül elindultam felé, magamhoz öleltem és megpörgettem a levegőbe. Miután letettem döbbent tekintetekkel találtam magam szembe, így hátráltam egy lépést és átadtam másnak is az ölelés lehetőségét. Liam nem túl boldog tekintete neki is feltűnt.
-Mi a baj? - simított végig Hel bátya arcán, majd Dani is mellé lépett és egy csókot nyomott Liam arcára.
-Van egy kis.. vagy is lesz egy.. nem fogsz neki örülni. 
-Liam beszélj már világosan! - Karba font kézzel álltam meg Zayn mellett, aki az ajtónak támaszkodott. Mindannyian felkészültünk az elkerülhetetlen Helena féle kiborulásra. Liam fejét rázva ült le a kanapéra, arcát egy percre kezébe temette, majd sóhajtott és folytatta mondandóját.
-Lesz egy turné.. és tudod mi a véleményem az újságírókról meg a cikkeikről. De csak két hónap lenne az egész..
-Nem akarod, hogy ott legyek. - vágta rá Hel. Pár perccel ezelőtti mosolyának nyoma se volt. 
-Már, hogy ne akarnám! Csak nem tartom.. biztonságosnak. 
-Hát persze, hogy nem.. hiszen Helena Payne annyira gyenge és buta kislány, hogy nem birkózna meg pár hülye papírral. Azt hittem ennél azért többre tartasz.. - ahogy számítottunk rá, Hel kiborult és lelépett. Liamet is megértettem, de közben azt kívántam bárcsak magunkkal vihetnénk valahogy Helenát. Borzalmas lesz nélküle ez a két hónap.. még nekem is. Dani leült Liam mellé és karját kezdte el nyugtatóan simogatni. 

*2 hónap múlva*

A sok próbának, koncertnek és a rajongóknak hála, mondhatjuk, hogy hamar eltelt ez a két hónap, de alig vártam, hogy újra láthassam Helena kéken csillogó szemét és csodás mosolyát. Liam is már tűkön ült, mivel az elbúcsúzás nem volt zökkenő mentes. Ahogy hazaértünk kimerülten dobtuk le magunkat a kanapéra és láthatólag senki nem volt otthon. Már majdnem elszundítottam a kanapén, mikor az ajtó kicsapódott és két személy lépett be rajta. Mindketten ugyan olyan döbbenten bámultak ránk, mint mi rájuk. Mi a szar történt két hónap alatt? És miért van Helenánál bőrönd? És ami még fontosabb.. miért fogja az a bájgúnár annak a lánynak a kezét, aki hozzám tartozik?